Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-04 / 182. szám

Postaládák a határban A (anyai levélkézbesítés új módjával kísérletezve, Nagy­körös határában is egyre-másra szerelik fel a levélládákat, melyekbe motoros postás viszi ki majd a napi küldeményeket. Kiss András felvétele Egyre több a biztosított Kártérítés a közös gazdaságoknak Új irodahslyiségben Az Állami Biztosító ceglédi körzeti irodájában megkérdez­tem Bíró Zoltán igazgatóhe­lyettest, hogy 1972 első félévé­ben mit adott a biztosító inté­zet Nagykőrösnek? — Elsősorban azt említem — mondotta —, hogy a napjaink­ban már szinte életszükségle­tet jelentő, különböző biztosí­tások megkötésére a Kecske­méti utcában korszerű, új iro­dahelyiséget létesítettünk. — Hogy alakult a megkö­tött biztosítások száma? — Jelentős méretekben emelkedett. Főleg a háztartási biztosítás lett népszerű, mely tűzeset és egyéb károsodások esetén nyújt segítséget. Sokan kötnek életbiztosítást is. Az üzemekben és a termelőszövet­kezetekben évről évre nő a biztosítási és önsegélyző cso­porttagok száma. Ez a forma, havi 20 és 40 forintos díjté­tellel, élet- és balesetbiztosí­tást, szülési, házassági segélye­ket, üdülési és szórakozási al­kalmakat ad a tagoknak, az autósok körében pedig nagyon terjed az új rendszerű casco- biztosítás, mely az autót ért minden kárra, balesetre kiter­jed. Emelkedik a lakásbizto­sítások száma is. — Az idén sok kártérítést fizettek ki? — Baleseti és egyéb károso­dásokra, egyéneknek, közüle- teknek, az első félévben jelen­tős összegeket. Sok volt a me­zőgazdasági kár is. Tavaszi fagy, szélverés okozta és nyári jégkárokra például a Dózsa Termelőszövetkezetnek 800 ezer, a Hunyadi Termelőszö­vetkezetnek 600 ezer forintot fizettünk ki. Súlyos jégkárt szenvedtek a tavasszal a Sza­badság és a Petőfi termelő- szövetkezet szőlői. A megma­radt termés figyelembevételé­vel fizetjük ki a kártérítést. — Milyen külön juttatásban részesítik az idén a biztosítási és önsegélyző csoport tagjait? — A múlt évben a termelő- szövetkezetekben dolgozó ta­gok részére rendeztünk színi­előadást, most az üzemekben dolgozókat visszük el a Szege­di Szabadtéri Játékokra. Au­gusztus 12-én A cigánybárót nézik meg. Nagykőrösről csak a konzervgyárból, 50 CSÉB- biztosítottat viszünk el Sze­gedre — mondotta az igazgató- helyettes. K. L. A PCiTME&YEI XVI. ÉVFOLYAM, 182. SZÁM 1972. AUGUSZTUS 4., PÉNTEK Augusztus közepére elkészülnek Tiszta, szép tantermek Napkózikonyha a Rákóczi iskolában Az iskolásoknak még tart az aranyszabadság, bár gond­talan napjaik egyre fogynak, szűk egy hónap választja el őket a tanévnyitótól. Az isko­lákban most nem a gyermek­zsivajtól, hanem a mesterek munkazajától hangosak a fo­lyosók. Sok a munka, igye­kezni is keli, mert augusztus 15-e a határ­idő, akkorra már vala­mennyi általános iskolá­nak felkészülten kell vár­nia a visszatérő gyereke­ket. A Petőfi Sándor általános iskolában Kovács Ambrus igazgatóhelyettestől kaptunk tájékoztatást: — Tavaly nyáron volt na­gyobb festés, így az idén az osztálytermek falát csak a plafonig festettük ki, vala­mint a folyosók falán az olaj­lábazatot újítottuk fel. A külsőbokrosi iskolában dol­goznak ezekben a napokban a mesterek, itt, bent, még hátra van az épület tetőzetének tol- dozása-foldozása, hogy leg­alább az eső ne essen be. Na­gyon ráférne az iskolaépület­re a felújítás, tíz éve nem nyúltak hozzá. Szinte a teljes, karban­tartásra fordítható össze­get, 90 ezer forintot, az iskola felújítására költ­jük. Az Arany János iskolában Lányi Gyuláné gondnoktól kérdeztük, hogyan állnak a munkákkal ? — A festők most vonultak át a Rákóczi utcai épületből a Mentovich utcai iskolába. A kályhások elvégezték a szük­séges javításokat, jönnek a táblafestők, rendbehozni a megrokkant táblákat. Folyik a székek, asztalok, padok ja­vítása, de van még javítani való az épület tetőzetén is. A munkák jó ütemben halad­nak, határidőre valamennyi­vel elkészülnek. Mintegy 50 ezer forintot fordítunk a kar­bantartásra. A Kossuth Lajos iskolában is a gondnok, Kiss Ferencné mondja el, mit végeznek a szünidőben ? — A Patay utcai épület fes­tésével elkészültek a meste­rek. Nagy újság: ÖNZETLEN SEGÍTŐK A csoportvezető A konzervgyári építők asz­talos- és ácsrészlegében 21 szakmunkás dolgozik. Csoport- vezetőjük Balázs József, im­máron tizenegy év óta. Balázs József ácsmester húsz évvel ezelőtt került a gyárba. Akkor ketten voltak ácsok, ma kilencen dolgoznak ebben a szakmában. Balázs József a Béke szo­cialista brigád vezetője is. Az arany fokozattal kitüntetett brigádnak 11 tagja van. Évi vállalt munkaórájuknak a száma: 110. Teljesítettek 800 órát. önmagáért be­Előkésziiletek a bor átvételére Még egy szélőfogodé gurui Mustot is vásárolnak - Bíztató becslések A Közép-Magyarországi Ál­lami Pincegazdaság nyársapáti pincészetében most fejezik be az idei termés átvételére a fel­készülést. Óriási hordó — A pincészetben — mon­dotta Sárik Ferenc telepveze­tő —, 32 ezer 500 hektoliter űrtartalmú, tiszta, üres hordó várja a termést. Az átvételi szerződéskötések az irodán megkezdődtek. Az idén mus­tot is veszünk át, és természe­tesen kiforrott új bort is. Hogy a 6zőlőátvételt még jobban meggyorsítsuk, a két szőlőfo­gadó garat mellé még egyet építettünk. — Milyen hozamra számí­tanak? — So]c kárt tettek az idei szőlőtermésben a tavaszi fa­gyok és a nyári jégverések. A július 24-i jégeső Nyársapáton és környékén sok helyen, pél- Bául a nagykőrösi Petőfi és a hyársapáti Haladás Termelő­szövetkezet szőlőiben 50 szá­zalékos károsodást okozott. Becsléseink sze >nt. az átlag­termés holdanként 17 mázsa lesz, amely valamivel jobb a tavalyinál. Részesedést kapnak — Mikor kezdődik a szüret? — Ha esős marad az idő, 02 ezerjó és a többi korai fajták szüretelését előreláthatólag szeptember második felében meg kell kezdeni. Az átvételi árak valamelyest emelkedtek. A fehér szőlő ára magasabb, mint a feketéé. Az árak cukor­fokonként emelkednek, a ki­magasló minőségű szőlőért fel­árat is fizetünk. — A Csemő—Nyársapáti Szőlő- és Bortársulás keretébe tartozó közös gazdaságokat az idén átadott termés után is ré­szesítjük a boreladással elért nyereségből, ugyanúgy, mint az elmúlt évben. A telepvezető végül azt fűzte nyilatkozatához, hogy a szüret idejére adminisztratív és fizi­kai dolgozókat vesznek fel. Kopa László Ez a szám szél! Társadalmi munkájuk fe­lettébb értékes: családiház­építésben nyújtottak egy­másnak segítséget, de a Tün­dér utcai két idős embernek is. A szocialista brigád mun­káját dicséri a bokrosi szé­náskert mellett épült kis ház is, amelyben Kolompár Lász- lóné hatgyermekes cigány­asszony kapott otthont. A családiház-építési társa­dalmi munkákban kitűnt Nagy László ács és brigádja. Balázs József csoportvezető elmondja még, hogy a rész­leg végzi a gyáron belüli, szakmunkát igénylő karban­tartásokon túl, a külső tele­peken adódó munkákat is, amelyek főleg az ácsoknak nem kis feladatot jelentenek. Balázs Józsefnek sem az irányítás. Most is a farmosi telephelyről érkezett és máris búcsúzunk, mert dolga elszó­lítja. B. I. az iskola gyakorlati fog­lalkozását, a főzéstanulást az új tanévben már meg­könnyíti a konyhába be­vezetett víz. A festők után takarítunk. A Cs. Kiss iskolában végeztek a festéssel, de még nem állítot­ták be az új vaskaput. A Ki­nizsi utcai iskola és a Rákó­czi úti épület is készen áll már a tanulók fogadására. Ebben az évben 20 ezer fo­rintot költöttünk a felújítá­sokra. II. Rákóczi Ferenc iskola, Csete Gyula igazgató: — Valamennyi termet ki- meszeltetjük, most még a „hagyományos” módon, mes­teremberekkel. Sokat várunk azonban az „Egy üzem — egy iskola” kezdeményezéstől, s re­méljük, hogy a jövő nyá­ron már a jószívű patro­nálok is segítenek a mun­kákban. Azt azonban örömmel újságo­lom, hogy a Szalai iskolában kialakítottunk egy napközi­konyhát, a szükséges beren­dezésekkel, 27 ezer forintba került. Nyolcvan diákunknak és 10 nevelőnknek tudunk ott étkezést biztosítani. Az isko­la felújítására, a konyhaépí­téssel együtt, 70 ezer forintot fordítottunk. Szeptemberben tiszta, szép termek várják valamennyi ál­talános iskolában a diákokat. sz. m. Diákok Gerwischből A magyar konzervgyártást tanulmányozták Az NDK-beli Magdeburg közelében, egy kis faluban, Gerwischben képezik ki a né­met konzervipar üzemmérnö­keit. Két hétig a gerwischi iskola tíz üzemmérnök-hallgatója, két tanárral, a Nagykőrösi Konzervgyárban ismerkedett a magyar konzerviparral, ugyanakkor a Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépisko­la diákjai Gerwischben tanul­mányozták az ottani konzerv­gyártást. A Német Demokratikus Köz­társaság fiataljai, a gyár ven­dégeként, megtekintették a kecskeméti BARNEVÁL-tele- pet, s megismerkedtek a patis- son gyártásával, mely teljesen új volt számukra, majd egy felső-magyarországi túra és egy balatoni kirándulás tette még emlékezetesebbé hazánk­ban eltöltött két hetüket. A gyárban példamutató szorgalommal dolgoztak. Már csak ma ! Tüdőszűrés Már csak egy napig végzik városunkban a kötelező tüdő- szűrőst a tüdőgondozó inté­zetben: ma, augusztus 4-én. Információnk szerint mind­azok. akik valamilyen ok mi­att a kijelölt időben nem je­lenhettek meg a tüdőszűré­sen, most pótolhatják mulasz­tásukat. A szűrés reggel 8 órától déli 12-lg, illetve délután 2-től este 6 óráig tart. Mit látnak ma a moziban? AZ INKÁK KINCSE. May Károly ismert regényének szinkronizált, színes, “ bolgár filmváltozata. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. Várják a riasztást Sártengerben - gépkocsival Rendet a Lyukas-híd környékén! Napok óta vigasztalanul esik az eső. Tájékozódtunk a tűz­oltóknál, hogy az alacsonyab­ban fekvő házak nem szen­vedtek-e vízkárt? — Csodák-csodájára, még egyetlenegy beázáshoz sem riadóztattak bennünket, pedig minden percben várjuk, mi­kor kell kivonulnunk szi­vattyúzásra — kaptuk a tájé­koztatást. Eddig nem öntött el egyet­lenegy pincét, udvart sem a víz, de annál nagyobb gon­dot okozott az eső a Lyukas- híd alatti szakaszon. A Kos­suth utcai rekonstrukció meg­indulásával, a burkolatot fel­szedték, megkezdődött az út­javítás, ugyanakkor a teher­forgalmat nem lehetett elte­Gyorsára és jól CIKKÜNK NYOMÁN Az árok már tiszta A Farkas utcai lakók köszöneté Kitisztították az árkot. Kö­rülbelül 40 centiméteres csa­tornát fektettek le az Álmos utcai szakaszon. Azóta volt néhány kiadós eső, de a víz rendben lefolyt a Dózsa György utcai, nagy csatornába. A bírálatra valóban nagy­szerűen reagáltak a városi ta­nács illetékesei! Nagy létszámú brigád végez­te az árok tisztítását, két na­pon át, majd a harmadik na­pon a szemétszállító autók mindent eltakarítottak az ut­carészről. Szívesen teszünk eleget a Farkas utcaiak ama kérésének, hogy lapunk hasábjain tolmá­csoljuk köszönetüket a városi tanácsnak. Külön megköszönik Szűcs Zoltán tanácselnöknek, az ut­ca tanácstagjának, hogy az ároktisztítás során felgyülem­lett föld és gaz eltakarítását azonnal elrendelte. relni, mivel a konzervgyár­ban tart a szezon. A Lyukas-híd környékén félméteres, de néhol 80 centi- méteres sár van. Próbálkoz­nak a gépkocsivezetők az üzem területére bejutni, de sokszor reménytelenül. A leg­nagyobb gond, ha tovább esik az eső, hogyan jut be a göngyölegtelepről az üzem területére az üveg, mivel azt más útszakaszon nem lehet szállítani. A Ceglédi úti szervizt szinte egycsapásra megszerették a gépkocsitulajdonosok, mert az itt dolgozók a rájuk bízott mun­kát gyorsan és jól végzik el. Kiss András felvétele SPORT BIRKÓZÓK TOVÁBBKÉP­ZÉSE A Kinizsi szakmai bizottsá­gának munkatervében szere­pel, hogy az ősz folyamán a két neves birkózó szakember, Matura Mihály és Galla Fe­renc olimpiai élménybeszámo­lót, szakmai bemutatót tarta­nak. A birkó-ósport körösi hí­vei érdeklődve várják az őszi összejövetelt. SZÍVESEN LÁTOGATJÁK A Kinizsi utánpótlás iskolája három sportágban működik. Birkózásban, 3 korcsoportban, 50, asztaliteniszben és labda­rúgásban, 2—2 korosztályban, 25, illetve 30 fiatal ismerkedik kedvelt sportjával. A foglalko­zásokat szívesen látogatják vá­rosunk diákjai. AUGUSZTUSBAN ISMÉT Lassan megkezdődik az őszi sportszezon. A nyári pihenés, felkészülés után, augusztusban ismét lesznek bőven mérkőzé­sek, versenyek. VADÁSZOK ÖTTUSAVERSE­NYE A vadászok öttusaversenyét augusztus 19-én és 20-án ren­dezik. Reméljük, a nagykőrö­si vadásztársaságok is indul­nak. S. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents