Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-04 / 182. szám
1972 AUGUSZTUS 4., PÉNTEK EGY FIATAL A GYÁRBÓL Akinek három foglalkozása van — Milyen munkakörben dolgozik? — Én vagyok a villanyszerelő csoport vezetője, az igazgató gépkocsivezetője és1 a gyár anyagbeszerzője is. Ez minden. Már a mondat közepén mosoly bújkál az arcán, számít a kérdező meglepődöttségére, eddig mindenkinek tágra nyílt a szeme ettől a választól. Nem is csoda. Az ilyen embernek igazán nem lehet sablonos a napi munkája. A második nemzedék Több cseppfolyós ammónia a mezőgazdaságnak A Mezei név fogalomnak számít a Gyapjúmosó- és Szövőgyárban, Pomázon. Az öregebbik Mezeinek már alig van hátra valami kis idő a nyugdíjig, ki tudja mióta gépkocsivezető a gyárban, igaz, már elkerült Pomázról a fővárosba, a központba. De amíg itt volt, sokszor bevitte a kisfiát, körülvitte az udvaron, megmutatta neki a műhelyeket. S akinek az írás elején feltettük a kérdést, az nem más, mint az ő 27 éves fia, Mezei István. — A három foglalkozás közül melyik a legkedvesebb? — Természetesen az eredeti, a soha meg nem unható, a villanyszerelés. 1959-ben kerültem a gyárba, mint tanuló, azután következett a katonaság, leszerelés után visszajöttem, és legnagyobb meglepetésemre a csoport vezetőjének helyettese lettem, a főnök, szegény, aztán meghalt és még nagyobb meglepetésemre egy évi próbaidő után én lettem a csoportvezető. Hogy mi okozta a megdöbbenését? Nemcsak a bizalom, amit megérdemelt és meg is kapott, hanem az is, hogy voltak a villanyszerelők között jóval idősebbek is, több mint húsz esztendeje a gyár dolgozói. — Természetesen mindenki szeretné vinni valamire, éppen ezért mondom, és biztos is vagyok benne, hogy akkoriban egy picit mindenki számított a csoportvezetői beosztásra. De legkevésbé én. Ha nem jelölnek ki, egy árva szót nem szóltam volna. Az Építéstudományi Intézet kutatói az Országos Közegészségügyi Intézet orvos-kutatócsoportjával közösen befejezték az iskolák fűtésének korszerűsítését célzó többéves kutatási programot. Azt vizsgálták, hogy a meny- hyezetre szerelt fűtőtestek, sugárzó ernyők alkalmazásában hülyén műszaki megoldás a legjobb a tanulók kellemes közérzetének kialakításában, s a beruházási költségek csökkentésében egyaránt. A többéves kutatási program alapján elvégzett méréMezei István úgy érzi, befogadták őt beosztottai. Megfelelő formában — Ha ma azt mondja valaki egy fiatal munkatársamnak: jól dolgoztál, csak így tovább, bólint egyet, hogy hallotta, és kész. Ha engem ipari tanuló koromban megdicsértek a műhely előtt, ha egy öregebb csak megveregette a vállam és nem is szólt semmit, madarat lehetett volna velem fogatni. Ez nálam ma is sokat számít, nem tartozom azok közé, akit csak pénzzel lehet meglágyítani. Ha valakitől érdeklődik rólam, az biztosan el fogja mondani, hogy a Mezeinek nagy szája van. Így igaz. Mindenkinek megfelelő formában elmondom, amit érzek, a helyzetnek és az igazságnak megfelelően. Még sohasem csapták be utánam az ajtót. Rám mindig számíthat ez a gyár, ; — Tavalyelőtt nősültem. Akkor, az esküvő előtt kért a feleségem, hogy próbáljam őt valahol elhelyezni, ugyanis Óbudán dolgozott a Gázgyárban, messze volt, mert ő is pomázi. Beszéltem a vezetőimmel, sikerült a dolgot elintézni, már mint menyasszonyom ide került a műszaki osztályra. Egyre azok járnak az eszemben, azok a családok, akiket sekkel csaknem 12 ezer lég- technikai adatot és majdnem 60 ezer fiziológiai adatot rögzítettek, s elektronikus számítógépekkel dolgozták fel a vizsgálati anyagot. Meg is találták a helyes műszaki megoldást, amelynek az a lényege, hogy a mennyezeten csak néhány sávban helyeznek el sugárzó fűtőtesteket. Ily módon nem éri a tanulókat annyi hősugár, hogy közérzetüket, szellemi teljesítőképességüket hátrányosan befolyásolná. Az új módszer iránt jó néhány építésügyi vállalat érdeklődött már. azt nyújtom, amit tudok, de szeretek ezért kapni is valamit. „Más o dán ások ” ..Másodállások?” Nem ezért kell az idézőjel. — Megbíztak az anyagbeszerzési teendőkkel, mivel itt a gyárban nincs anyagbeszerző. Munkaidő alatt csinálom, ha éppen szükség van rá. Hát nagy szakértelmet nem igényel, csak éppen, ha a fővárosban nem tudok valamit megszerezni, el kell menni akár Bajára. Ami pedig a másik foglalkozást illeti, mivel van jogosítványom, és a főnök gépkocsivezetője már egy éve kilépett, s nem akadt helyette másik, hát oda is „beugrottam”. Milyen egyszerű ez így. És nemcsak lelkesedés kérdése. Mezei István szinte szabadkozva beszél a barkácsolás és az elektromosság iránti szerelméről, a motorok iránti rajongásáról. Az autóval foglalkozni, vezetni és gondozni igazán nagyszerű dolog. Ez a gyárban munka, otthon nem az. Ennyi a lényeg. Ö mindenütt szívesen csinálja. Ugyancsak szívesen dolgozik a lakosságért, tanácstagnak választották és később, végrehajtó bizottsági tag lett. Ezek miatt a gyárban sok pártmunkát nem tud vállalni azon kívül, hogy a KISZ-t patronálja. munkásdinasztiának nevezünk. Lehet, hogy az idősebbik, a nyugdíjazás előtt álló Mezei neve egy munkásdinasztia élére kerülhet majd valamikor? — Tervek? — Vettem itt Pomázon egy telket. Szeretnénk családi házat építeni, szép otthont a jövendőbeli gyermekünknek. A feleségemnek is ez minden vágya. A z ítélet természetesen a bíróságra tartozik. A tárgyalás csak most kezdődött, s bizony időre volt szüksége a tárgyaló tanácsiak, amíg a kereken 25 vádlott személyi adatait felvette. Nem kétséges, hogy mindenki megkapja majd a büntetését, szigorúan, de igazságosan, ahogyan a törvények megszabják. Mégis: Domszky József és huszonnégy társának ügye, amelyet a napokban kezdett tárgyalni a Fővárosi Bíróság, ismét egy olyan ügy, amely nemcsak a bíróságra tartozik. Ami a KPM Autóközlekedési Tanintézeténél történt, ismét figyelmeztet arra, hogy némelyek semmi eszköztől nem riadnak vissza, hogy maguknak előnyt szerezzenek. A vádirat szerint Domszky József jogtalan előnyt fogadott el. Jogi nyelven így mondják, ha valakit megvásárolnak azért, hogy hivatali kötelességét megszegje, s az őt lefizetők szája íze szerint cselekedjen. Mert ne kerülgessük a dolgot: Domszky Józef, aki a tanintézetben a gépkocsivezetői tanfolyamok szakfelügyeletét látta el, néhány oktatóval együtt eladta magát olyanoknak, akik nem voltak hajlandók tisztességesen megtanulni a KRESZ-t, s úgy vizsgára menni, hanem úgy vélték, pénzzel mindent el lehet intézni. Nos, néhá- nvuknak ez sikerült is. A vizsga előtt szépen megkavták a ..puskát”, vagvis a helyesen kitöltött tesztlapokat, s bizonyosak lehettek benne, hogy ha azt átmásolták a vizsga- napírra, nem hibázhatnak. Az ember csak ámul és bámul : tulajdonképpen rengeteg energiát fordítottak a megvesztegetők az ügyre, hi- szén azért egészen nyíltan Turnén Csütörtökön tíznapos bulgáriai vendégjátékra utazott az Állami Népi Együttes. A mintegy százfőnyi társulat most turnézik első alkalommal a baráti szocialista országban, ahol ezúttal hét előadást tartanak. A tervek szerint művészeink augusztus 13-án érkeznek visz- sza Budapestre. A BKV sínhálózati vizsgálata szerint a fővárosban ismét nőtt a nyugdíjazásra érett sínek hossza. Jelenleg több mint 400 kilométer hosszúságú vágányt kellene azonnal felújítani, csaknem 30 kilométeren pedig nagyjavítást végezni. Az idei pályaépítési terv szerint összesen 22 kilométeres hosszúságban fektetnek le új síneket a régiek helyébe, így például új vágányt kapnak az Erzsébet királyné útján, a Fehérvári úton, a Gubacsi úton, a Határ úton és a Lehel úton közlekedő villamosok. A tömegközlekedés lebonyolításában még hosszabb ideig jelentős szerepük lesz a villamosoknak — mondják a közlekedési szakemberek —, ezért a vágányépítés mellett hasonló fontosságú a sínhálózat rendszeres karbantartása. Ez annál is inkább szükséges, mert a villamosok sebességét korlátozó lassújelek számát megint növelni kellett. A vágányokon óránként átlagosan 15 kilométeres sebességgel kellene közlekedniük a villamosoknak, ezzel szemben nem ritka, hogy maximális sebességük mindössze 5—10 kilométer. A lassújelek közül például negyven maximálisan 5 kilométeres sebességet engedélyez. Nagy részük fontos csomópontot érint. így például a Moszkva téren, a főváros legforgalmasabb helyén, valamint az Erzsébet-híd budai hídfőjémégsem csinálhatták a dolgot a korrumpáltak, s időbe tellett, amíg kapcsolatot találtak hozzájuk a korrumpálok. Akiknek erre van esze és energiája, talán lett volna arra is, hogy megtanulja a közlekedési szabályokat, s megjegyezze, hogy melyik közlekedési tábla mit jelent. Végtére is ez nem ördöngösség, viszont a szó szoros értelmében élet-halál kérdése lehet. S aztán csodálkozik a megvesztegetetteken: miként egyeztethették össze a lelkiismeretükkel ezt a csalást, hiszen a felkészületlen gépkocsivezető a volán mögött nemcsak önmagára, hanem másokra is életveszélyt jelent. Sajnos, leginkább szörnyül- ködni lehet ezen az ügyön, Többek között azon a bátorságon, amelyet az érintettek vettek maguknak. Miből gondolták, hogy éppen ők nem fognak lebukni, ők folytathatják büntetlenül hosszú ideig az üzelmeket? Mert az igaz, hogy sajnos még létezik korrupció, de az is igaz, hogy a megvesztegetettek azért rendszerint el szokták nyerni büntetésüket. Más kérdés, hogy bár a törvény a megvesztegetőt is büntetni rendeli, az eddigi gyakorlat szerint ez amolyan bocsánatos bűnnek számít. aminek büntetése meglehetősen enyhe. S éppen azoknak a gondolkozása szerint, akik, előnyt vásárolnak maguknak, a kockázat nem áll arányban az elérhető eredménnyel. Nincs okunk és jogunk, hogy beleA Borsodi Vegyi Kombinátban az elmúlt évben felmérték, hogyan tudnának több cseppfolyós ammóniát adni a mezőgazdaságnak. Ezt a nagy hatóanyagú vegyszert ugyanis egyre több mezőgazdasági üzem hasznosítja folyékony nél és a Móricz Zsigmond körtér Villányi úti kereszteződésénél csak 5 kilométeres sebességgel közlekedhetnek biztonsággal a villamosok. A lassújelek által érintett vonalszakaszok összesen ötven kilométert tesznek ki. A faházépítés az északi államokban, Kanadában és a Szovjetunióban több száz éves múltra tekint vissza. Ezekben az országokban hamar rájöttek: a fa könnyen alakítható, rugalmas, jól tűri az időjárás viszontagságait, nyáron nem melegebb és télen semmivel sem hidegebb, mint bármely más anyag, s ha éppen házat építenek belőle, a célnak tökéletesen megfelel. Hazánkban mégis csak 6—7 éve készítenek — üzemszerűen — faházakat. Jobb későn, mint soha!... Mint arról Halász László, az ÉRDÉRT műszaki igazgatója beszélt, a magyarok megkedvelték a balatoni, a hegyvidéki, vagy alföldi tájba is jól beillő, tetszetős külsejű házacskákat. Ezt bizonyítja, hogy avatkozzunk, egy folyamatban levő bírósági eljárásba. Arra azonban kötelességünk felhívni a közvélemény figyelmét, hogy Domszky és megvesztegetett segítőtársai mindeddig nem kerültek összeütközésbe a törvénnyel. Aligha tévedünk, ha súlyos bűnük indítékát a kísértésekben keressük. S a kísértőkben, akiknek — s ez egyáltalán nem menti őket — nem tudtak ellenállni. Az már egyáltalában nem biztos, hogy azok, akik ilyen módon vásároltak könnyű, formális KRESZ- vizsgát maguknak, soha életükben nem jutottak különböző, sokszor nem is büntetendő módon előnyökhöz. A tapasztalat azt mutatja, hogy akadnak még úgynevezett életművészek, akik mindig a kerülő utakat keresik, mindig a kiskapukat, mert úgy könnyebb odajutni, ahova akarnak. S ahová más csak nagy erőfeszítések, tanulás, munka után juthat. Bizony nem közönséges bűnügy ez. Amit Domszky és társai tettek, méltán váltott ki nagy felháborodást a közvéleményből. Jó lenne, hogyha sikerülne a közvélemény erejével is útját állni a hasonló ügyeknek, még akkor is, ha azok nem ilyen súlyosak, vagy éppenséggel nem ütköznek a büntető törvénykönyvbe. Mert mindannyian tudjuk, hogy jóval kevesebben állnak bíróság elé jogtalan előnyök elfogadásáért, mint amennvien elfogadják és adni szokták. Pintér István i műtrágyaként — elsősorban a kukoricatermelés növelésére. Az elemző munka után a kombinát vezetői úgy döntöttek, hogy fejlesztési alapjukból, mintegy száznegyvenmillió forintos költség felhasználásával bővítik ammóniaüzemüket. Korszerű, új berendezéseket helyeznek üzembe és számos, régi, balesetveszélyes készüléket újjal cserélnek ki. A rekonstrukció a tervezett ütemben halad. Az első négyezer lóerős, új óriás kompresz- szor próbaforgatását szerdán sikeresen befejezték. _ Augusztusban további nagy teljesítményű berendezések — így többek között szénsavmosó egység és a húszezer köbméteres turbó kompresszor próbáira és üzembe helyezésére kerül sor. Az üzem bővítési munkáit a negyedik negyedévben fejezik be, s így jövőre a Borsodi Vegyi Kombinátban — viszonylag kis beruházás felhasználásával — a jelenlegi százharmincháromezer helyett százhatvanháromezer tonna szintetikus, cseppfolyós ammóniát állítanak majd elő. 1971-ben már 170 millió forint értékű faházat adtak el, és az idén sem lesz kisebb a forgalom. Faházainkra Európa-szerte felfigyeltek, az idén például már az NSZK-ba és Jugoszláviába is exportálnak 17— 18 négyzetméter alapterületű házacskákat. Hazánkban a közületek, vállalatok is „kaptak rajta”, ideiglenes irodáknak, raktáraknak, felvonulási épületeknek kérik, mert az előregyártott elemekből a faházak könnyen felállíthatok, később könnyen szétszedhetők. Nem kell sokat várni Az ÉRDÉRT „házgyára” a fővárosban van. Import fenyőből készítik a nyaralóépületeket. A legkisebb faház 9,6 négyzetméteres szobából áll, amelyhez fedett teraszt lehet kiképezni. A nagyobb méretű, 14,6 négyzetméteres szo- bájú házban, már mosdóhelyiség is van, míg a harmadik típushoz lakószoba, háló, konyha és fürdőhelyiség csatlakozik. A faépületek variálhatók, azaz elemeikből másfajta házak is összeszerelhetők. Az idén már egy-két hét alatt szállítani tudják a vevőnek a házat, nem kell sokat várakozni. Az ÉRDÉRT a TÜZÉP- en keresztül hozza forgalomba a faházakat, legtöbbjüket OTP-hitellel is meg lehet vásárolni. Az ÉRDÉRT a választékbővítés céljából Csehszlovákiából háromféle, nagyobb méretű faházat importál és ad tovább a lakosságnak. Újdonság a kerti ház Még az idén jelenik meg a 10 négyzetméteres, két fekvőhelyes kis faház. A hőszigetelt, előregyártott fapanelből összerakható ház 20 ezer forintba kerül. Az ÉRDÉRT vállalni fogja az alap elkészítését, a házacska összeszerelését, helyszínre szállítását is. A jövő: az ÉRDÉRT és a Fővárosi Kézműipari Vállalat kooperációja, amelynek eredményeként a házakba stílusos bútorokat helyeznek el, fekhelyeket, asztalt, székekkel, konyhafelszerelést. Sokan panaszolták, hogy eddig csak a Pest környéki TÜ- ZÉP foglalkozott faházak értékesítésével. Az ÉRDÉRT most Budakeszin, Csongrá- don, Alsózsolcán, Nagykőrösön és Balatonszentgyörgyön nyit telepeket. A Pest környéki TÜZÉP pedig Székesfehérváron nyit üzletet, hogy a Fejér megyeiek is hozzájuthassanak a gyorsan felállítható, praktikus faházakhoz. Sz. D. Fűrdőszobakályhák — szalagon A Mechanikai Művek törökbálinti gyárában szalagon készülnek az olajtüzelésű fürdőszobakályhák, melyek kilencven liter vizet háromnegyed óra alatt melegítenek 80 fokra. Urban Tamás felvétele Hősugár - a mennyezetről Eredményes kutatások az iskolák fűtéséről Munkásdinasztia alakul? ' Fehér Béla JEGYZET ÉLETVESZÉLY Miért lassú a villamosközlekedés? Nyugdíjazásra váró sínek Csak 5 kilométeres sebességgel Faházak divatja Új elárusítótelep Budakeszin A Vest környéki Tüzép segít Fejér megyén