Pest Megyi Hírlap, 1972. augusztus (16. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-04 / 182. szám
AZ MSZMP PESt MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A ME LAPJA Piacok Az utóbbi években észrevehetően erősödik az imperialista országok gazdasági közlekedésének tendenciája — írja B. Picsugin, a köz- gazdasági tudományok doktora, a moszkvai Pravda csütörtöki számában. Ugyanakkor a kapitalista integráció fokozza a finánctőke és az országok egyes csoportjai fejlődésének egyenlőtlenségeit, kiélezi az imperialista országok közötti versengést és maga után vonja a piacok újrafelosztásáért folytatott harc új formáinak megjelenését. A gazdasági versengés következményeképpen az EFTA, az egyik legnagyobb zárt gazdasági csoportosulás hatalmasabb versenytársának, a Közös Piacnak áldozatává vált. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megszűnik a tőkés országok közötti gazdasági harc. A versengés csupán áttevődik a felduzzasztott Közös Piacon belülre. A nyugat-európai piacok újrafelosztása, amely a nemzetközi kereskedelemben fokozza a megkülönböztetéseket, feltétlenül érinti a tőkés világ többi vezető államának érdekeit és arra készteti ezeket az országokat, hogy megtegyék a szükséges lépéseket. Magán a Közös Piacon belül is fokozódik az a követelés, hogy korlátozzák az amerikai leányvállalatok tevékenységét. Az Egyesült Államok és a Közös Piac lényegében a leplezetlen kereskedelmi és gazdasági harc szakaszába lépett — írja Picsugin. Japán egyelőre tartózkodik attól, hogy elmenjen a nyílt kereskedelmi háborúig, elutasítja azonban azokat a követeléseket, hogy növelje az amerikai támaszpontok fenntartásának kiadásait és a „saját jószántából” csökkentse néhány árufajtának az Egyesült Államokba irányuló exportját. Japán állásfoglalása nagy szerepet játszott abban, hogy az Egyesült Államok a dollár leértékelésére kényszerült. Az imperializmus ideológusai most a tőkés világ valutarendszerének reformjával kapcsolatos idei tárgyalásokban, valamint a jövőre tervezett kereskedelmi témájú GATT-tárgyalások- ban reménykednek. Függetlenül azonban a tárgyalások kimenetelétől, nyilvánvaló, hogy a piacok és a befolyási övezetek az új erőviszonyoknak megfelelő újrafelosztásáért folytatott harc továbbra is fokozza az imperialista államok közötti gazdasági ellentéteket, amelyek a politikai ellentétek alapját képezik és a kapitalizmus általános válságának további mélyüléséhez vezetnek. Picsugin végül hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió határozottan elutasít mindenfajta imperialista agressziót, ugyanakkor arra törekszik, hogy konstruktív lépésekkel elősegítse a nemzetközi problémák megoldását, valamint a két ellentétes társadalmi rendszer közötti kölcsönösen előnyös kapcsolatok fejlesztését. Az átszervezésre azért volt szükség, mert az eredeti — 250 ezer darabos — megrendelést Lengyelország 200 ezerrel megtoldotta. A megrendelést természetesen csak fokozott termeléssel tudják kielégíteni, ezért a jövőben 60 ezer dugattyút kell elkészíteniük havonta. A másik, a gyűrűket gyártó egység, ahol négy új gépet helyeztek üzembe, naponta 2600 gyűrűt készít már, így tebből a nem kevésbé fontos NÉPSZAVAZÁS ULSTERBEN ? Whitelaw-csel Ismét „gabonacsata”? Munkában a megyei operatív bizottság A monon Kefegyarban különböző nyers anyagokból sokféle kefét gyártanak. A műanyag is bevonult a gyártásba: az erős szálú, színes tisztítókból nagy a kereslet. Krbán Tamás felvétele William Whitelaw, az angol kormány észak-írországi ügyekkel megbízott minisztere az alsóházban bejelentette: az ősz folyamán törvényjavaslatot kívánnak előtérj eszteni arról, hogy Északírország lakossága népszavazáson döntsön; továbbra is része maradjon-e a tartomány az Egyesült Királyságnak, vagy csatlakozzék az ír Köztársasághoz. Amennyiben a javaslatot jóváhagyják, és az törvényerőre emelkedik, a népszavazást „a lehető leghamarabb” megrendezik — mondotta. Megfigyelők ezzel kapcsolatban felhívják a figyelmet arra a körülményre, amellyel Whitelaw-nak tisztában kell lennie, hogy történetesen a tartomány protestáns többsége szilárdan Anglia-párti, tehát a népszavazás kimenetele sem lehet kétséges. Támadás Da Nang ellen Veszélyben Saigon élelmiszerellátása XVI. ÉVFOLYAM, 182. SZÁM AHA 80 FILLER 1972- AUGUSZTUS 4., PÉNTEK PEST MEGYEI r £ V ' Ir VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Esik. Az eső: ellenség. Legalábbis napjainkban nevezhető joggal annak, amidőn kombájnok százai állnak tétlenül, s kezelőik tehetetlenül adják meg magukat az időjárásnak. Ki hitte volna, hogy a tavaszi aszályprognózisokat az országnak legalábbis döntő részén elsöpri a szüntelen csapadék, s hogy a még néhány hete olyannyira kedvező aratási előjelek is megsemmisülnek sok helyütt? Igaz: elsősorban a dunántúli gazdaságok jutottak kellemetlen helyzetbe, így az alföldi megyékben támadt gabonatöbbletek minden bizonnyal megadják az ország kenyerét. Akárhogy is van, a mozgalmi nyelv által produkált „gabonacsata” kifejezés most ismét élővé vált Pest megyének egy részén is. Ha lenne kedvünk, eljátszadozhatnánk, szójátékot faraghatnánk abból, hogy „arat” szavunk a finnugor „irt” szóból származik: lám ugyancsak irtja búzáinkat, aratóink kedvét, lendületét az időjárás. A mennynek iróniája, hogy öntözési operatív bizottság helyett most már aratási-felvásárlási operatív bizottság alakult a megyeházán. Mindjárt ide is jegyzem közvetlen telefonszámát, amely felveszi a megyebeli igényeket és kombájnfelajánlásokat: 189-767. A bizottság néhány tagjának segítségével vállalkozhattunk megvonni a pillanatnyi helyzetképet. (Tudósítás a lap 3. oldalán.) Csata Tam Quannál A dél-vietnami hazafiak csütörtökre virradóra nagyszabású támadást indítottak Da Nang amerikai katonai támaszpont ellen. A saigoni amerikai katonai parancsnokság jelentése szerint Da Nangon jelenleg több mint négyezer amerikai katona állomásozik, a katonai bázis repülőteréről naponta 50—70 bevetésben szállnak fel a repülőgépek a felszabadító erők elleni akciókra. A DNFF alakulatainak támadásával egy időben éjszaka dél-vietnami partizánok szivárogtak be Da Nang városCemescu-Fock találkozó Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság államtanácsának elnöke — mint az Agerpres hírügynökség jelentette — csütörtökön a Neptun üdülőhelyen fogadta Fock Jenőt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Minisztertanács elnökét, aki az RKP Központi Bizottsága és a román kormány meghívására Romániában üdül. A találkozón a résztvevők kifejezték elégedettségüket a Román Kommunista Párt és a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Románia és Magyarország közötti baráti kapcsolatok és sokoldalú együttműködés fejlődésével, valamint azt a meggyőződésüket, hogy a kapcsolatok a jövőben is erősödni fognak a két nép és ország, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, a szocializmus érdekeinek javára. Megvitatták a nemzetközi helyzet számos időszerű kérdését is. , A találkozót meleg baráti légkör jellemezte. negyedeibe, és lőszerraktárakat robbantottak fel. Heves harcok folynak Hűé császárváros Bastogne nevű tüzérségi támaszpontjának birtoklásáért is. Az amerikai parancsnokság közölte még, hogy ismét bevetették a B—52-es légierődöket a dél-vietnami Quang Tri és Thua Thien térségben. A közlés szerint legalább 1800 tonna bombát szórtak az ellenfél feltételezett állásaira. A UPI amerikai hírügynökség legfrissebb jelentése tudni véli, hogy Quang Trinél a hazafias erők tüzérségi párbajt vívnak a saigoni kormánycsapatokkal. A harcok továbbra is a stratégiai fontosságú citadella birtoklásáért folynak. A Reuter saigoni tudósítója csütörtöki jelentésében arról számol be, hogy a Mekongdelta rizsföldekben gazdag vidékének bejáratánál, Dinh Tuong tartományban fokozódik a partizánok tevékenysége. A saigoni katonai vezetők attól tartanak, hogy a főváros élelmiszer-ellátása komoly veszélybe kerül. Segítség az abonyi asszonyoknak Abonyban, az Egyesült Ruházati Szövetkezet üzemében nagy teljesítményű gomblyu- kazó gép segíti az asszonyok munkáját. NDK-exportra most női nadrágok készülnek a szalagokon. Cegléd - körzeti pályaudvar A közlekedéspolitikai koncepció végrehajtásának részeként a közelmúltban felülvizsgálták — a Cegléd—Nagykőrös—Szeged vonal átfogó elemzésének egyik pontjaként — Nyársapát vasúti áruforgalmának helyzetét. A többi között megállapították, hogy a korábbi évekhez mérten csökkent a forgalom, s nem éri el a napi egy vagont. A vasútállomáson az áruCSEPEL AUTO Több dugattyú - átszervezéssel kezelés fenntartása ráfizetéssel járna, ugyanakkor a közúti szállítás megszervezése esetén mintegy 1,5 millió forint megtakarítás érhető el. Döntés született tehát arról, hogy Nyársapát kocsira- kományú áruforgalmát ezentúl Nagykőrös — mint forgalomfelvevő állomás — bonyolítja le, ugyanakkor Cegléd a körzeti pályaudvar szerepkörét látja el. A zökkenőmentes fuvarozás érdekében a Volán 1. sz. Vállalata egy öttonnás tehergépkocsi munkába állításával bővíti járműparkját, s e kocsi elsősorban a nyársapáti igényeket elégíti ki. KOHL-BAHR PÁRBESZÉD Folytatás augusz ELŐREHALADÁS - NEHÉZKESEN Dr. Michael Kohl, az NDK Minisztertanácsának államtitkára és Egon Bahr, a nyugatnémet kancellári hivatal államtitkára szerdán és csütörtökön küldöttségeik kíséretében találkoztak a bonni kancellári hivatalban. Megvitatták az NDK és az NSZK között létesítendő, az egymástól független államok között szokásos jószomszédi kapcsolatok kérdését. A legközelebbi találkozóra, megállapodásuk szerint, augusztus 16-án kerül sor az NDK fővárosában, a minisztertanács székházában. Dr. Michael Kohl, az NDK államtitkára csütörtökön nyilatkozott a DPA hírügynökség tudósítójának. A többi között kijelentette, hogy az NDK érdekelt a tárgyalások folytatáŰjpesten található a Csepel Autógyár egyik fontos gyáregysége, ahol a dugattyúkat és a motorokhoz szükséges különböző gyűrűket készítik. Az elmúlt időszakban átszervezést hajtottak végre agyáregységben, ahol most a Warszawa típusú gépkocsikhoz gyártják a dugattyúkat. alkatrészből is megfelelő mennyiséget kap a csepeli gyár. Kefék - műanyagból sában és sikeres befejezésében. Arra a kérdésre, hogyan haladnak jelenleg a megbeszélések, Kohl azt válaszolta: „Bizony, nehézkesen”. Rámutatott továbbá, hogy az NDK a maga részéről már az eszmecsere első napján előterjesztette javaslatát a kölcsönös kapcsolatok rendezésére. Arra a kérdésre, vajon a célul kitűzött megállapodások megkötése még hetek vagy hónapok kérdése-e, a nyolctagú NDK- delegáció vezetője nem volt hajlandó pontos választ adni, mondván: „őrizkedem a határidőjóslásoktól”. Kohl hangsúlyozta: „Négy héttel ezelőtt is azt az álláspontot képviseltem, hogy az eszmecserét tárgyalásokká lehet fejleszteni. Intenzitását tekintve egyébként a véleménycsere alig különbözik a tárgyalásoktól már a jelenlegi szakaszban is." Egon Bahr pedig újságírók előtt megerősítette, hogy a tárgyaláson előrehaladást értek el. Bahr rámutatott: „Olyan szakaszba jutottunk, amikor számomra lehetővé és célszerűvé vált, hogy a véleménycseréről a jövő héten beszámolhassak a kormánynak.”