Pest Megyi Hírlap, 1972. július (16. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-21 / 170. szám

2 1972 JÚLIUS 21.. PÉNTEK fókusz A szuperhatalom elmélet A „SZUPERHATALOM-EL- MELEX” fogalmáról és hátte­réről nyilatkozott az APN szovjet sajtóügynökség mun­katársának adott interjújában Georgij Arbatov, a moszkvai amerikai-kutató intézet igaz­gatója. A „SZU PERHATALMAK” FOGALMA — szögezte le Arbatov a beszélgetés elején — a szovjet politikai szótár­ban nem létezik, illetve a poli­tikai nyelvben kizárólag bírá­lat tárgyaként fordul elő. Nyu­gaton és néhány nem nyugati országban az Egyesült Álla­mok és a Szovjetunió jelölé­sére használják. A terminus legfőbb gyengesége az, hogy figyelmen kívül hagyja e két ország legfőbb megkülönböz­tető vonását, tudniillik azt, hogy ellentétes társadalmi rendszerek képviselői. Ehe­lyett a hangsúlyt a lakosság számára, a terület nagyságára, mindenekelőtt pedig a gazda­sági és katonai potenciálra helyezi. ARBATOV SZEÍUNT azon­ban mindez a dolog formális oldala. A „szuperhatalom” fo­galma az Egyesült Államok­ban keletkezett, és terjedt el, olyan emberek között, akik először az Egyesült Államok világuralmát akarták így megalapozni, majd látván, hogy a szocialista országok ebben akadályt képeznek, haj­landók lettek volna belemenni a világ érdekszférákra való felosztásába. A szovjet politi­kusokat és tudósokat éppen a fogalomnak ez a háttere kész­tette arra, hogy elutasítsák használatát. „Politikánktól tel­jesen idegen a világ befolyási övezetekre való felosztása, mi valamennyi ország szuvereni­tása és függetlensége mellett vagyunk” — hangoztatta Ar­batov. A PEKINGI PROPAGAN­DA a fogalmat egyrészt azzal a céllal vette át, hogy rossz fényt vessen a szovjet politi­kára. Másrészt, miközben Pe- kingben „a két szuperhatalom összeesküvéséről” beszélnek, magát Kínát az összes többi ország „védelmezőjeként” tün­tetik fel, s így próbálják meg- ideologizálni a kínai vezetők hegemónia törekvéseit. A SAJTÓÜGYNÖKSÉG MUNKATÁRSÁNAK befejező kérdése arra vonatkozott, hogy milyen politikai következmé­nyek származhatnak a két or­szág hatalmas katonai és gaz­dasági erejéből. Arbatov vá­lasza: „a Szovjetunió állás­pontja szerint a hatalom és az erő nem hoz létre és nem hoz­hat létre semmiféle privilégiu­mot. Ellenkezőleg, fokozott fe­lelősséget teremt. Magától ér­tetődik, hogy a legerősebb ál­lamokra nagy felelősség hárul a békéért és a nemzetközi biz­tonságért”. A szovjet- .ameri­kai kutatóintézet igazgatója végül hangoztatta azt a meg­győződését, hogy az utóbbi idők eseményei, az európai fejle­mények és a szovjet—amerikai viszony fejlődése azt mutat­ják: a fenti álláspontot a Szov­jetunió gyakorlat', politikájá­ban is irányadónak tekinti. Moszkva Hivatalos egyiptomi nyilatkozat Az Egyiptomi Arab Köztár­saság moszkvai nagykövetsége nyilvánosságra hozta az alábbi hivatalos egyiptomi nyilatko­zatot: „Fegyveres erőink újjászer­vezése, katonai potenciáljának megerősítése — avégett, hogy teljesíteni tudja szent nemzeti feladatát a cionista gyarma­tosító támadás ellen vívott harcban — volt és marad az a fő feladat, amelynek nevé­ben az egyiptomi nép mozgó­sította minden erőforrását az­zal az eltökéltséggel, hogy har­col az izraeli ellenség ellen. Ez a harc a kemény erőfe­szítések különböző szakaszain ment át. Ezek egyike elveze­tett az egyiptomi kormánynak a szovjet kormány által elfo­gadott ama kéréséhez, hogy a szovjet fegyveres erőkhöz tar­tozó személyek — tisztek és katonák — tartózkodjanak Egyiptomban, Egyiptom védel­mi képességével összefüggő bi­zonyos feladatok teljesítése ér­dekében. A szovjet fegyveres erükhöz tartozó barátaink a leghaté­konyabb és a legmegfelelőbb módon teljesítették vállalt kö­telezettségeiket. Fegyveres erőink megerősödése pedig le­hetővé tette számunkra, hogy sikeresen elérjék a fent emlí­tett döntő szakaszt, és ezért természetes fejlemény volt az, hogy az egyiptomi fegyveres erők magukra vállalták nem­zeti feladataik teljesítését. Ezenkívül ez a megerősödés következik az alábbi alapelv­ből: Egyiptom nem engedi meg, hogy mások viseljék, har­cának terhét, és egyedül az egyiptomi nép felelős az or­szág védelme szempontjából, a megszállt területeinek és tör­vényes jogainak visszaszerzése szempontjából fontos feladatok megoldásáért. Szovjet barátaink, amikor e szakasz befejezéseképpen el­hagyják az egyiptomi földet, meg lehetnek győződve arról, hogy becsületes erőfeszítései­ket, létfontosságú szolgálatai­kat, az agresszió erői ellen ví­vott közös harc nevében ho­zott áldozataikat az egyipto­mi nép teljes mértékben ér­tékeli, és nem fogja elfelejte­ni. Az egyiptomi nép hű ma­rad fegyverbarátaihoz. Eltökélt szándéka, hogy folytatja az együttműködést a szovjet nép­pel minden területen. Üdvözlet hős szovjet bará­tainknak! Üdvözlőt nekik az Arab Szo­cialista Unió Központi Bizott­ságától, az egyiptomi kor­mánytól, az egyiptomi fegyve­res erőktől, az egyiptomi nép­től!” ANDREJ GROMIKO szovjet és Murtada Szaid Abdel Baki iraki külügyminiszter csütörtö­kön Moszkvában kicserélte szovjet—iraki barátsági és együttműködési ratifikációs okmányait. OTTO WINZER, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere csütörtökön rövid baráti látogatásra Moszkvába érkezett. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK 5 millió dolláros kölcsönt és térítésmentes felszereléseket ad Máltának Peterson a szovjel fővá.osba érkezett Peter G. Peterson, az Egye­sült Államok kereskedelmi minisztere amerikai kormány- küldöttség élén csütörtökön Moszkvába érkezett. A delegá­ció részt vett a szovjet—ame­rikai kereskedelmi közös bi­zottság első ülésszakán, amely ma kezdődik a szovjet fővá­rosban. A szovjet—amerikai keres­kedelmi közős bizottság felál­lításáról szóló megállapodás Nixon elnök májusi moszkvai látogatása idején jött létre. A küldöttség tárgyalásokat foly­tat majd a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti ál­talános kereskedelmi megálla­podás megkötéséről és egyéb kérdésekről. A gibraltári vita FEKETE ÉLŐFUVAR Francia- és Olaszországban Űjabb adatok bizonyítják a Tunézián és Olaszországon keresztül bonyolódó „rabszol- gakereskedő-hálózat” műkö­dését. Ventimiglianál, az olasz— francia határon tizennégy Ma­liból származó feketét tolon- coltak át Olaszországba a francia hatóságok. Az illetők szabályos turistaokmányokkal lépték át az olasz határt. A másik oldalon, Franciaország­ba azonban nem engedték be őket, mivel nem volt hatósági munkavállalási engedélyük. Az afrikaiak éjszaka megpróbál­tak illegálisan átlopózni, a határőrség azonban elfogta őket és visszatoloncolta Olasz­országba. Kihallgatásukkor el­mondták, hogy munkát akar­tak és Palermóban fejenként 60 000 lírát fizettek egy szicí­liainak, aki Torinóig szállítot­ta és egy franciaországi mun­kahelyre irányította őket. Egyre világosabb, hogy ez a „modern rabszolga-kereske- lem” nagymértékben folyik. Egyes lelkiismeretlen váltako­zók milliókat kereshetnek a szenegáli, elefántcsontparti, marokkói, mali négerek fillé­rekért való foglalkoztatásával — oly módon, hogy a toborzó és szállító „rabszolga-kereske­dők” is szépen meggazdagod­hatnak az üzleten. Százezer lí­rába kerül az afrikaiaknak egy ólomzáras kamionban történő átcsempészés a határon, élet- veszélyes körülmények között — vagyis többe, mint egy re­pülőút. Számítások szerint he­tente ötvenen, hatvanan lehet­nek azok, akiknek ilyen vagy más módon sikerül illegálisan bejutniuk Franciaországba. Az embercsempészés ugyan­akkor fordított irányba is fo­lyik: vannak, akik Franciaor­szágon keresztül jutnak el Olaszországba, ahol szintén munkavállalási engedély kell a hosszabb tartózkodási enge­délyhez, és ahol szintén űzik a foglalkoztatásnak ezt a formá­ját. Egyes szicíliai munkahe­lyeken, a „tuniszi munkaerő” kétezer líráf kap napi 12—13 órai munkáért (az átlagos óra­bér 800—1000 líra különben), és nyaranta több ezerre tehe­tő az ilyen munkások száma, bár a hivatalos kimutatásokban nem szerepelnek. Lopez Bravo spanyol kül­ügyminiszter szerdán délután kezdte meg londoni tárgyalás- sorozatát. Először Sir Alec Douglas-Home angol külügy­minisztert kereste fel. Lopez Bravo Home februári spa­nyolországi látogatását viszo­nozza. Londoni programjában további megbeszélések szere­pelnek Sir Alec Douglas- Hommel, Edward Heath mi­niszterelnökkel és Rippon „Európa-miniszterrel”. Erzsé­bet királynővel egy fogadás alkalmával találkozik. A gibraltári vita miatt vég­sőkig feszült angol—spanyol viszonyban az utóbbi idők né­mi enyhülést hoztak. A tár­gyalás részvevői is derűlátóan kezdtek munkához, az alap­kérdésben azonban aligha lesz érzékelhető változás. Hivata­los angol körökben ugyanis ismételten hangsúlyozták, hogy az ENSZ antikolonialis- ta határozati javaslata ellené­re, Anglia ragaszkodik Gib­raltár 25 000 lakosának „önrendelkezési jogához”. Az angol kormány ezt a tézist a gibraltári alkotmányba épí­tette bele. Megígérte, hogy Nagy-Britannia nem köt olyan alkut, amelynek eredménye­ként a gyarmat lakosságát an­nak „szabadon és demokra­tikus módszerekkel kifejezett akarata ellenére” egy másik ország szuverenitása alá he­lyeznék. Három évvel ezelőtt a gibraltári lakosság 99 százalé­ka az Angliával való unió fenntartása mellett foglalt ál­lást, elsősorban a spanyolor­szági gazdasági és társadalmi körülmények, valamint a po­litikai elnyomás nagy foka miatt. Anglia számára azonban a gibraltári kérdés hovatovább olyan zavaróvá vált, mint az ír újraegyesítés problémája, így — jóllehet Londonban nem tartják valószínűnek egy angol—spanyol kétoldali szer­ződés megszületését Lopez Bravo tárgyalásainak eredmé­nyeként — lehet, hogy a két -ország máris tárgyal a spanyo­lok valamilyen kompromisszu­mos ajánlatáról. Spanyolország ugyanis kö­zölte, hogy önkormányza­tot adna Gibraltárnak, ha a szuverenitás kérdését egy angol—spanyol szerző­dős rendezné. Anglia követeli, hogy a spa­nyol kormány szüntesse be a politikai szigorításokat, ame­lyekkel megpróbálta elszigetel­ni Gibraltárt. Londoni kor­mánykörökben azt remélik hogy Madrid engedékenyebb lett, minthogy Spanyolország Anglia közös piaci csatlakozá­sa után hátrányos kereskedel­mi helyzetbe kerül és szüksé­ge van Anglia jóindulatára. Nem véletlen, hogy Rippon „Európa-miniszter” is Lopez Bravo egyik tárgyaló partnere Londonban. Ford-szociológus... Kalózadók Raul Castro Ruz, a kubai forradalmi fegyveres erők minisztere kedden tájékozta­tót adott Havannában a Kuba ellen irányuló külföldi fel­forgató tevékenységről. Az Egyesült Államok veze­tői — mondotta a miniszter — egyelőre kénytelenek le­mondani a kapitalizmus Ku­bában történő erőszakos visz- szaáliításáról, de minden al­kalmat megragadnak gazda­sági terveink meghiúsítására, politikai erőnk aláásására, ne­velési és kulturális eredmé­nyeink meghamisítására. Az utóbbi időben fokozódik a Kuba ellenes rádiópropa­ganda, a közép- és rövid hul­lámon adó állomások nem csupán az Egyesüt Államok­ból, hanem a Karib-tenger térségéből, Kanadából és Angliából is sugároznak. Megszaporodtak a Karib- tengeren működő kalóz rá­dióállomások is, amelyek meg­próbálják elhitetni, hogy Ku­ba területéről adnak, s a szigetország népét szabotázsra és terrorakciókra bujtogatják. A kubai katonai vezető ki­tért arra, hogy a forradalom ellenségei továbbra is nagy mennyiségben juttatnak az országba felforgató tartalmú röpiratokat és röpcédulákat. Ezeket különböző módszerek­kel, nem ritkán a diplomá­ciai sérthetetlenséggel visz- szaélve próbálják becsem­pészni Kubába, Raul Castro elmondotta, hogy egy észak-amerikai szo­ciológus, aki a Ford-alapít- vány ösztöndíjával tudomá­nyos kutatóként érkezett az országba, a fegyveres erők­ről és a belügyminisztérium tevékenységéről próbált ada­tokat gyűjteni, mások pedig, akikről feltételezték, hogy jó­indulatú szándékok vezérlik Kubába, ellenséges könyveket írtak, mint például René Dumont a „Szocialista-e Ku­ba?”, vagy K. S. Karol „Ge­rillák hatalmon” című mű szerzője. Az ideológiai diverzió szer­vezőinek fegyvertárából nem hiányoznak az ifjúság káros befolyásolásának, vagy a val­lásos emberek megtéveszté­sének eszközei sem. Raul Castro Ruz befejezésül rámutatott: fondorlatos mód­szerekre és cselszövésekre a kubai forradalom hatékony in­tézkedésekkel válaszol. Gdansk varázsa 1944. július 22-én jelent meg a népi Lengyelország létrejöt­tét tudtul adó Júliusi Kiáltvány. E nap azóta hivatalos nem­zeti ünneppé lett. A holnapi évforduló alkalmából e cikkel is köszöntjük a testvéri Lengyel Népköztársaságot. im ^ dér • A kegyetlen ügylet néhány áldozata az olaszországi Fara Sabina melletti tábornál. A lengyel légitársaság, a LOT jó öreg AN 24-ese egy óra alatt berreg föl Varsóból Gdanskba. Esőben indultunk, esik, mikor az elég szűk gdanski repülőtéren landolunk (hamarosan új, nagy légikikötő épül itt, nemcsak helyi, ha­nem nemzetközi forgalomra is alkalmas berendezésekkel). A taxi fasorokkal kísért úton ro­bog velem a város felé, s út­közben megtudom, hogy az a modem formájú beton épület, amelyet uszodának néztem, jéghokistadion, s ősszel már játszani is lehet benne. Mire Gdanskba érünk, elvo­nulnak az esőfelhők, az Óváros szűk homlokzatú, magas házait napfény fürdeti, s ismét elfog az a furcsa érzés, amelyet már legelső gdanski látogatásom­kor is éreztem, s amely újra meg újra visszatér. Gdansk varázsa — nincs erre más szó. A Hosszú Piacon Az Óváros tengelye a Dluga és a Dlugi Targ, azaz a Hosz- szú Utca és a Hosszú Piac. A kettő egymás végében van, vagy hatszáz méter hosszú, a nevük tehát csak viszonylago­san, az Öváros méreteihez ké­pest találó. Mégis, ezen a rö­vid utcán és piacon is, annyi minden zsúfolódik össze, hogy 1 szegényebb városokban össze­sen sincs felényi műemlék, ne­vezetes ház, csodás homlokzat, mint itt. A Dlugi Targ végé­ben, a Motlawa hídjánál, mindjárt ott az Arany Kapu, a Zlota Brama, amely kecses arányaival, szép boltíveivel, reneszánsz formáival méltó lezárása a térnek. Aztán, be­felé haladva, jobbról ott van a híres Arany Ház, amelynek a homlokzata valóban dúsan aranyozott domborművekkel, szobrokkal ékes, s az északi barokk egyik legszebb darab­ja. Mellette az Artur Udvara, a Dvor Artusa, évszázadokon át a kereskedők találkozóhe­lye, amolyan vásárcsarnok, börze és raktárépület keveré­ke. Előtte a mestermívű vas- kovácsmunkával készült rács egy már-már olasz terekre kí- vánkozóan derűs, kecses Nep- tun-kutat vesz körül; a víziis­ten háromágú szigonyából su­gárban lövell a víz, csobogása egybevegyül a Tanácsháza hetven méter magas, barokk tökéletességű tornyában zengő harangjátékkal. A Tanácsháza amolyan kicsinyített Palazzo Vecchio, s belső berendezésé­nek gazdagsága nem szégyen­kezne a nagyhírű firenzei pa­lota előtt sem. Hát igen, Gdansk évszázadokon át volt igen gazdag kereskedő- és ha­jósváros, a Hansa-városok egyik legjelentősebbje. Az Ó­város más utcái is — a ha­talmas Mária-templomhoz fu­tó Piwna, a Sörök utcája, meg a valószínűtlenül bájos Ma- riacka — ezt tükrözik. Ma már szinte hihetetlen, hogy a II. világháború utón ez a város több mint nyolcvan százalék­ban elpusztult, s a ma elbű­völő szépségű reneszánsz és barokk homlokzatokat aprólé­kos munkával — rekonstruál­ták, és hogy a stílushű külső modem lakásokat rejt. Nartownia No. 3. Gdansk és a II. világháború szomorú módon összeforrott fogalmak, s nemcsak az emlí­tett pusztítás miatt. Itt, a ki­kötő egy kis félszigetén, a Wes- terplattén kezdődött a náci té­boly 1939. szeptember 1-én hajnali 4 óra 45 perckor. A Westerplatte kicsiny és nem jelentős erőd volt, akkor sza­bad város státusban levő, Danzig néven szereplő Gdansk lengyel területén. Helyőrségét, a 182 embert meglepetéssze­rűen, de nem váratlanul érte a támadás. Napokkal előbb érezték, valami készül. 1939. augusztus 25-én hivatalos, ba­ráti látogatásra (így szólt a hangzatos elnevezés) ^kikötő­be érkezett a Schleswig-Hol­stein német nehézcirkáló. A hajó haditengerészeti iskolaha­jóként szerepelt, de fegyverze­te (négy darab 28 cm-es löveg, tíz darab 15 cm-es löveg) be­csületére vált volna egy csa­tahajónak is. A látogatást a németek kérésére pár nappal meghosszabbították, s így kö­vetkezett be a szeptember 1-i hajnali fasiszta támadás. A hadihajó ágyúi a kis Wes- terplaite erőd ellen fordultak, egyidejűleg a szárazföld felől is erős német egységek támad­tak a helyőrségre, amelynek néhány géppuskája és egyet­len 76 mm-es lövege volt. E támadással egyidőben kezdő­dött meg Lengyelország lero- hanása. S ez a csöpp helyőrség tizennyolcszoros személyi túl­erővel és pontosan meg sem állapítható tűzfölénnyel szem­ben hét napig védte a félszi­getet. Parancsnokuk, Sucharski őrnagy, csak akkor kapitulált, amikor megtudta: gyakorlati­lag már egész Lengyelország a náci hadseregé. Nem akarta embereit a biztos halálba kül­deni. Ö maga is fogságba esett, s 1946. augusztus 30-án Olasz­országban halt meg, ahonnan hamvait hazahozták, s most itt pihen, azon a földnyelven, amelyet a háború kezdetekor csak „Nartowne No. 3.” néven, a helyőrség tábori posta szá­mán ismertek, de amely azóta a hazaszeretet és hősiesség le­gendás Westerplattéje lett. Űj kikötő épül A Westerplatte hatalmas, szürke gránit emlékműve őr­zőként és figyelmeztető jelként magasodik a gdanski kikötő be­járata fölé. Innen, a félsziget oldalában létesített kis kikötő­ből azonban nem a múlt, ha* nem a jövő felé indulnak d nagy, ormótlan kőtömbökkel megrakott uszályok: kint a tengeren új kikötő épül, amely­ben 1974-ben már ki.is köthet­nek a hajók. Igen, Gdansk ki­kötője kinőtte önmagát. Évi tízmillió tonna forgalmat bo-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents