Pest Megyi Hírlap, 1972. július (16. évfolyam, 153-178. szám)

1972-07-18 / 167. szám

1972. JŰLIUS 18., KEDD

"V/AVfm>

Elkészültek a hibatérképek

1 Az Ózdi Kohászati Üzemek egyike volt azoknak a Kohó- és Gépipari Minisztériumhoz tartozó vállalatoknak, amelyek elindították a dolgozz hibátlanul mozgalmat. Ezt továbbfejlesztve alakították ki a dolgozz hatékonyabban munkamódszert. A gyár műszaki és közgazdasági szakembereiből álló bizottság dolgozta ki az alapelveket. A munkamódszer gyakorlati* alkalmazásaként először a durvahengerműben állapították meg: melyek azok a veszteségforrások, amelyek miatt selejt képződik, akadozik az anyagellátás. Valamennyi üzemrészben az ott dolgozók .bevonásával készítették el a hibatérképet. Az aprólékos vizsgálat során nemcsak azt állapították meg: mi az oka a gazdaságtalan munkának, de azt is, hol kell segíteni.

— Könnyűszerkezetes épületekhez való elemet készít a pátyi Petőfi Termelőszövetkezet. A fűrészpor fel- használásával gyártott épületelemet, amely egyik dolgozójuk találmánya, a szövetkezet szabadalmaztatta.

Hol vásároljanak?

Kenyér-, tejgondok a ráckevei járásban

A szerkesztőségünkhöz érkezett panaszok szerint az utóbbi időben megtörténik, hogy Ráckevén és környékén nincs elegendő tej és kenyér az üzletekben. A járási és nagyközségi kereskedelmi felügyelővel, Tassy Gyulával és Losonczi Bélával, valamint Tóth Gábor ráckevei tanácselnökkel vitattuk meg a kérdést, miután előzőleg néhány üzletben „próbavásárlást” rendeztünk. Ottjártunkkor, délután kettő és öt óra között a dunaharaszsti, a tököli és két ráckevei üzletben volt elegendő friss kenyér és tej.

Odapártoltak

— Mégis megtörténik, hogy a szükségesnél kevesebb a tej a nagyközségben — mondja a tanácselnök. — Azonban ez nem minden tejre vonatkozik. Az emberek nagyon megkedvelték a zacskós tejet. Amióta a rólunk gondoskodó alsóné- medi tejüzem rátért a gyártására, nálunk is kapható — ha kapható. Kényelmesebb elvinni, kezelni, tehát mindenki inMű&mlékvédelem is

Balaton-barátok köre

Társadalmi összefogással a magyar tengerért

Az idei nyár meglehetősen szeszélyes, ae a Balatonon mégis telt ház van. A szakszervezeti és vállalati üdülőkben, a szállodákban, a mote- lekoen, a kempingexoen tizes tízezrek élvezik a szabadság örömeit, tís természetesen eszükbe sem jut, hogy hány százan és százan foglalkozna* a Balaton íejlesztesevel. Van, aki „hivatalból”, és van, aki önszorgalomból, mert a magyar tenger szerelmese. Róluk, munkájuKról beszélgetünk a Balatoni Intéző Bizottság budapesti irodájában.

A Balatoni Intéző Bizottságot annak idején azzal a céllal hívták létre, hogy i a Balatonnal kapcsolatos 1 minden kérdésben koordi- j náló szerepet töltsön be, hogy a fejlesztés egy kézben legyen.

Később — két éve megváltozott a BIB feladata és szerepe, miután megalakult a Balatoni Tárcaközi Bizottság, mely kormányszinten foglalkozik a tájegységgel.

A BIB azonban ma is fontos missziót tölt be: társadalmi összefogással dolgozik a Balaton fejlesztésén, természetesen szervezett keretek között. A legfontosabb a két területi bizottság, a veszprémi és a somogyi, mely az északi, illetve a déli part ügyeivel foglalkozik. Ám nem kevésbé jelentős

— mert a jövőt meghatározó

— a különböző albizottságok tevékenysége. Közgazdasági, műszaki, természettudományi, egészségügyi, kulturális és sportalbizottság működik. E bizottságokban megtalálhatjuk a különböző tudományágak és szakterületek lekitűnőbb képviselőit: egyetemi tanárokat, mérnököket, kutatókat, orvosokat, népművelőket, sportvezetőket.

Mivel is foglalkoznak ezek a bizottságok? Egyebek közt a terület fejlesztésével, a parterdősítés tudományos kidolgozásával, a Balaton vízének elemzésével, a hínárosodás, az eliszaposodás gondjával. Vizsgálják a Balaton vizét, geológiai struktúráját, felmérik műemlékeit.

A tudományos munka gyakorlati hasznát csak évek múlva érezhetik majd az üdülők,

de éppen ez a hosszútávú tevékenység biztosítja a további tervszerű fejlődést. És itt a hangsúly a tervszerűn van. Az utóbbi években ugyan e vonatkozásban is nagy a javulás, de még nem kielégítő.

A munka alapjául lényegében egy felmérés szolgál érdekes megállapításával. Az,

hogy a balatoni idegenforgalom az utóbbi években nem emelkedett robbanásszerűen, mint ezt sok szakember és hivatalos szerv is hitte, hanem évről évre lényegében egyenletesen nőtt. Robbanásszerűnek voltaképpen azért tűnt, mert az idegenforgalom elérte a telítettségi fokot. Magyarán: a jelenlegi ellátottsággal — szállodák, üdülők, kereskedelmi hálózat stb. — a mostaninál nagyobb idegenforgalmat lebonyolítani már nem lehet. Az nem vita tárgya, hogy szükség van a kereskedelmi hálózat, a kulturális és sportlehetőségek bővítésére, az sem, hogy kellenek új üdülők, szállodák, az azonban már igen, hogy hány új szállodát, üdülőt érdemes létesíteni, és meddig célszerű az idegenforgalom további növelése, nehogy végül is jóvátehetetlenül túlzsúfolt legyen a Balaton. Reálisnak tűnik az az elképzelés, hogy a frekventált üdülőhelyeken — Siófok, Füred, Keszthely, Belle stb. — kívül a kisebbeket, a kevésbé népszerűeket is kultúráltabbá tegyék, elvégre a tóparton negyvennégy üdülőhely sorakozik, nem is szólva a vonzási területről, például a Balaton- felvidékről.

Az idei nyár egyébként minden eddiginél több szórakozást ígér az üdülőknek. Végre a Balatonon is van már klub. Balatoniföldváron nyílt játéktermekkel, divatbemutatókkal, kiállításokkal, lényegében — nincs erre jó magyar szó —: kurszalon. Ha beválik, másutt is építenek majd. Aki nem Földváron nyaral, az sem panaszkodhat. Almádiban, Lei- lén, Fonyódon, Siófokon, Bogláron, Zánkán gyakoriak a színházi előadások, műsoros estek, a tihanyi apátságban, a keszthelyi kastélyban, a veszprémi várban, a köröshegyi templomban a koncertek. Tihanyban, Keszthelyen, Veszprémben, Nagyvázsonyban, Siófokon, Szárszón, Szentgyör- gyön, Lellén, Szemesen múzeumok, kiállítások várják az érdeklődőket, és egyre több a sportrendezvény is, melyek rendezéséből, szervezéséből, akárcsak a kulturálisakéból a BIB kiveszi a részét.

Hogy a Balaton valóban

egyre szebb legyen, azért

a legtöbbet a helyi lakosság tehet.

Ezért örvendetes, hogy a BIB égisze alatt tevékenykedik már a füredi, a tihanyi és a fonyódi Balaton-barátok köre. Ez a társadalmi összefogás a legfőbb biztosítéka a további fejlődésnek.

B. J.

kább azt keresi. Hiába van kannatej a boltban, ha valaki edény nélkül indul vásárolni, mert számít rá, hogy zacskóban fogja hazavinni.

Losonczi Béla folytatja.

— A helybeli Rákóczi Tsz tejboltot nyitott lenn a Duna- parton, ahol naponta mintegy ötszáz liter friss fejésű tejet mérnek ki s 100 litert adnak el a közületeknek. Amióta ezt az üzletet megnyitották, a ráckeveiek zöme odapártolt. Hosszú sorok állnak sorba a valóban kitűnő minőségű tejért, tejtermékért. Az elmúlt héten négy napig azonban alig volt tej. A tsz nem tudott szállítani, mert ők sem kapták meg időben a borjútápot, s elsősorban a kis jószágokról kellett gondoskodniuk.

Tassy Gyula sorolja: a ráckevei tejbolton kívül még hét termelőszövetkezet működtet önálló elárusítóhelyet a járásban. A kifejt tej zömét a szigetcsépi Lenin Tsz tejüzemébe szállítják feldolgozásra, amely azonban nem áll feladatta magaslatán. Az alsónémedi tejüzem működése ellen nem merült fel kifogás: időben s a rendelt mennyiséget adja át a kereskedelemnek. Ha valahol mégis van probléma, az elsősorban a boltvezetőn múlik. Általában kicsi az üzletek hűtőtere. A szokásosnál nagyobb mennyiséget nemigen rendelnek, mert még egy napra sem tudják hol tárolni. Az időjárással járó kockázatot némelyek a kellő óvatosságon belül sem vállalják, különösen a kisebb településeken.

A déli órákban

Ami a kenyérpanaszokat illeti: a járásban a Pest megyei Tanács 4-es számú sütőüzeme szállítja a kenyeret. Központjuk Dunaharasztin székel, kisebb műhelyeket tartanak fenn Ráckevén és Tökölön. (A ráckeveit már régóta bővíteni kellene.) A kenyér és a péksütemény minősége ellen általában nincs panasz, a Ráckevei Nagyközségi Tanácshoz az elmúlt három hét alatt mindössze egy szóbeli kifogás érkezett. Régebben volt átmenetileg egy olyan időszak, amikor a ráckevei sütöde termékét sü- letlennek minősítették.

A mennyiség is megfelelő, de a szállítással baj van. Kevés az autó, gyakran csak a déli órákban érkezik meg a friss áru az üzletekbe. A gonddal már a vb és a tanácsülés is foglalkozott. Különösen a kissé távolabb fekvő Szigetbecse van hátrányos helyzetben.

Az ellátási panaszok gyökerét nem a hétköznapokban kell keresni — állapította meg mindhárom felelős beszélgető partnerünk.

Ráckevét és a Durta-parti községeket napos hétvégeken átlagban legalább százhúszezer horgász, kiránduló, bel- és külföldi turista keresi fel, már pénteken megindul az áramlat. Ennek az óriási tömegnek a jelentős része nem felpakol- van jön, helyben szeretne vásárolni. A múlt héten például a ráckevei ÁBC-áruház jól felszerelt tárlói jóformán teljesen kiürültek, a paprikától a száraz tésztáig mindent elvittek. Amilven örvendetes jelenség ez a forgalom szempont iából, annvira hátrányos a helyben lakóknak. Ez áll a kenyérre és a tejre is. A boltvezetők úgy rendelnek a hétvégeken. hogy a „rohamot” állják. Ha a vártnál jobb az idő. eev-kettőre elfogy a megrendelt mennyiség, ha viszont váratlanul beborul, ott marad az áru.

Ha jön a kajakos

— Megtörténik — mondja Losonczi Béla —, pénteken reggel telefonálnak valamelyik vendéglőnek, hogy délután 500 kajakos érkezik, a hozzátartozó kísérőkkel, s szombat estére és vasárnapra teljes ellátást kémek. Jóval előbb ők sem tudják jelezni jöttüket, mert az időiárástól függ, tartanak-e edzést. Ilyenkor mit tesz a vendéglős. összeszed apaitanyait és a nagy tömegű ételt igyekszik megfőzni.

Bonyolult, sok összetevőből álló kérdések ezek. Azt sem lehet jószívvel ajánlani a helybeli lakosoknak: vásárolják meg a vasárnapra szánt kenyeret pénteken, mert senki sem szereti a szikkadt árut. Azt nem lehet ajánlani a Pestről érkezőknek, hogy hátizsákban hozzák az élelmet. Megoldás? Kell, hogy legyen, mert enélkül a további parcellázás, területfejlesztés elképzelhetetlen. Márpedig az ellátás esetlegessége nem lehet megaka- dályozója sok tízezer ember aktív pihenésének.

Komáromi Magda

A RENESZÁNSZ „RENESZÁNSZA“

Az európai reneszánsz irodalomtörténetének négykötetes összefoglaló szintézise készül el a közeljövőben. A Nemzetközi összehasonlító Irodalomtörténeti Társaság égisze alatt készülő munka része lesz az európai irodalmak nagy összehasonlító irodalomtörténetének. Ebbe. a méreteit és elemzésének mélységét tekintve egyaránt egyedülálló tevékenységbe, a világ mintegy hetven kimagasló reneszánszkutatója mellett, a magyar irodalom munkásai is bekapcsolódnak.

Csőütegek

SZIOME-rendszerű gravitációs csöveket is gyártanak Szentendrén, a BVM gyárában. Műszakonként 280 darab készül a közművek részére.

Urban Tamás felvétele

Hol terem meg jól a hal?

A Tihanyi Biológiai Intézet munkatársai dr. Pónyi Jenő tudományos osztályvezető irányításával vizsgálatokat kezdtek a fonyódi mesterséges tavakban. A három, egyenként mintegy száz hold kiterjedésű tóban, ahol erős a szennyvízbefolyás, azt igyekeznek megállapítani, milyen hatást gyakorolnak a szenynyezett vizek az élővilágra, s milyenek azok az optimális körülmények, amelyek haltenyésztés szempontjából számításba jöhetnek.

Megvizsgálják többek között a baktériumok, algák, különféle lebegő szervezetek meny- nyiségi és minőségi változásait, figyelemmel kísérik a tófenék biomasszáját.

A

nyám nem volt sírós fajta, hét gyermek mellett ez luxus is lett volna, amikor mégis sírt, akkor valami nagyon szomorú dolog történt, és ezekre, mint fekete állomásokra emlékszem vissza.

Harmadik elemibe jártam. Azon az emlékezetes karácsonyi estén, az iskola által rendezett előadáson, kis cselédként léptem a színpadra.

„Kézit csókolom! — köszöntem félénken. — A Sárosné nagysága küldött, hogy engem itt fölvesznek, hogy szükség van szolgálóra. Ha lehetne, akkor én itt maradnék.”

Emlékszem egy kis batyura, azt a kezemben tartottam, meg arra, hogy nem engedtek el az éjféli misére.

„Hogyisne! Mind azt mondja ilyenkor, hogy a templomba megy, aztán ki tudja, hol akar csavarogni! Jobb, ha dolgozol!”

Hoztam hát a mosogatótálat, és mosogattam, közben énekelgettem a Mennyből az angyalt.

Aztán, mint minden karácsonyi színdarabnak, ennek is jó vége lett. Csengő szólt, angyalok jöttek, sok ajándékot hoztak. Végül nagy taps, és én boldogan bújtam anyám ölébe, a siker boldog tudatában.

De ahogyan magához szorított, éreztem, könnytől nedves az arca.

„Mama! Csak nem sír?”

„Nem, semmi kislányom, csak egy kicsit a jövődet láttam...” Furcsának találtam, hogy az én Mamám, akit akkor én a világ legokosabb asszonyának hittem, ilyeneket forgat a fejében. Hiszen én már másodikos koromban megmondtam, hogy tanító néni leszek! Csak az, és semmi más!

Aztán eljött a negyedik osztályos vizsga. Ez akkor még igen ünnepélyes keretek között történt. A legszebb ruháját vette fel mindenki, hajukba szalagot kötöttek. Elől a dobogó, ahol máskor csak a tanító bácsi ült, most megtelt vendégekkel. Ott volt a plébános úr is meg egy pár földbirtokos gyerek anyukája. A mi szüléink körös körül álltak, mintegy koszorúba fonva a padsorokat, s talán izgatot- tabbak voltak, mint gyermekeik. Én legalább is örültem, hogy megmutathatjuk, miért jártunk egész évben iskolába.

Akadt azért olyan is, aki nem volt ilyen nyugodt. Ült a hátam mögött egy gazdag lány, a? folyton a szentképeket csúsztatta hozzám azzal, hogy: — „Súgj, hallod? De biztosan súgj! Jaj, úgy félek, hogy megbukok!”

Dehogy buksz meg, gondoltam, annál te sokkal szerencsésebb vagy!

A múltkor is, ugye... Az pedig nem volt igazságos, mikor azt a csomagot kapta az iskola, akkor is te kaptad a harisnyatartót. A többi limlom volt, legfeljebb babaruhára való, de az a harisnyatartó, az nagyon fájt! Nekem legjobb esetben körgumim volt, de inkább kötő, amit, ha megszorítottam fájt, ha lazán kötöttem, akkor lecsúszott. S neked a mamád is vehetett volna, de nekem talán sohasem lesz olyan.

Ősszel aztán kitudódott, hogy miért volt fontos, hogy jól sikerüljön a vizsgája. Helyettem ő ment el polgári iskolába. Egy kicsit fájt ez a furcsa igazságtalanság, de tovább járhattam ötödikbe, ezért nem éreztem tragikusnak.

Szomorú akkor lettem igazán, mikor a hatodik osztályból kimaradtunk. Akkor én búcsúztattam az osztályt, azzal, amit magam írtam. Először csak a zsebkendők kerültek elő, aztán már hangosan sírt mindenki, mint a temetésen.

Pályaválasztás

Mondta is a templomatya az édesapámnak: „No, János! Még haló porodban sem lesz nyugtod, ha ezt a kislányt nem taníttatod!”

De az én apámnak nem hiszem, hogy volt lelkiismeretfurdalása, mert a jóakarata kevés volt ahhoz, hogy engem valami intézetbe elhelyezzenek.

Egyszer aztán, lehettem úgy tizennégy éves, amikor így szólt az édesanyám:

„Na, lányom, akarsz-e velem Pestre jön- • ni?”

„Hát hogyne akarnék!”

Addig én még sohasem voltam a fővárosban, de még vonaton sem ültem. Nagy örömmel kérdeztem hát: „Kihez megyünk? Mit csinálunk ott?”

„Majd meglátod — szólt az anyám, de sokkal kevesebb lelkesedéssel, mint vártam volna. — Lesz ott egy kisgyerek, arra vigyázol, meg ami még akad, kis munka egy háznál. Kapsz érte pénzt is, s majd veszünk rajta új ruhát, tudod, amilyen most divat, bemberg selymet, fodor lesz az alján!”

„Akkor csak menjünk minél hamarább!” Szerettem volna, ha az indulás reggelén mindenki a kapuban áll, s nézi, hogy én Pestre megyek a Mamával! öcsém, kis húgom aludt még, így csak a kis libák csipogtak felém.

Vitt a vonat, és le nem vettem a szemem az ablakról, nehogy valamit is elmulasszak a látnivalókból.

De egyszer csak megérkeztünk, s akkor mintha a földből nőttek volna ki, soha nem látott járművek szaladgáltak, csilingeltek körülöttünk.

„Mamám, mik azok a sárgák?”

„Villamosok — felelte —, arra ülünk mi is!”

Még szédültem a kocsikázás örömétől, s az elsuhanó nagy házak nézésétől, amikor egy kövér kéz nyúlt felém:

„Na. Te vagy az? Hadd lássalak! Még nem voltál sehol? Akkor cselédkönyved sincs? Anélkül pedig nem maradhatsz!”

A rendőrségre gyalog mentünk, és már nem tetszett úgy a sok ünneplőbe öltözött ember.

A tisztviselő valami igazolványt kért, amelynek alapján a könyvet kiállíthatja. S akkor anyám odaadta, mert nem volt más, a kitűnő iskolai bizonyítványomat. Szerettem volna felkiáltani, hogy azt nem! De már akkor ott feküdt a többi igazoló papír között, nem lehetett visszakérni.

Öh, hogy gyűlöltem, amit érte kaptunk. Azt a rozsdás kapcsokkal elcsúfított, csupasz táblás valamit, első oldaláról egy sovány, kiskamaszlány nézett rám félszeg mosollyal.

Aztán még beírták, ki az apám, ki az anyám, milyen a szemem, milyen a szám, s mentünk most már szótlanul, míg elértünk egy nagy ház földszinti lakásába, ahol egész nap égett a villany, s egy kuckóra azt mondták, hogy ez az én szobám.

Mamának már menni kellett, hogy a vonatot elérje. A kapuig még kikísérhettem, ott még egyszer megölelt, s nem sírt, de olyan szomorúan nézett rám, hogy nézése a szívemig ért.

Akkor már tudtam, hogy nagy árat kell fizetnem a sárga villamosért.

Valkóné Pataki Júlia