Pest Megyi Hírlap, 1972. július (16. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-15 / 165. szám
19*2. JÚLIUS 15., SZOMBAT ““zMírksp 3 Gondoskodás az idősekről ÖREG, TÖRŐDÖTT EMBER kopogtatott a községi párttitkár lakásának ajtaján. Valamilyen ügyes-bajos dolga akadt, amit el kellene intézni, de senki sem akar vele foglalkozni. Már járt a tsz-irodá- ban, a tanácsházán is, de mindenütt azt mondták neki: nem rájuk tartozik az ügye. Így jutott el végül a párttitkárhoz, mint utolsó mentőkötélhez. Nem kommunista, nem párttag, de úgy hallotta, hogy a pártban tudnak segíteni rajta. Hogy mi volt az öreg ember ügye, baja, az most nem lényeges. Maga a tény az, ami elgondolkoztató. A mi pártunk és kormányunk a felszabadulás óta sokat tett az öregekért. Nálunk mindenki nyugdíjat kap, aki legalább tíz évig dolgozott valamilyen állami vagy szövetkezeti munkahelyen és elérte a nyugdíjkorhatárt. Egyes vállalatok, községi tanácsok, termelőszövetkezetek napközi otthont, közös étkezdét, társalgót létesítettek az öregeknek, járulékot vagy segélyt adnak a rászorulóknak. MINDEZ A TÁRSADALMI GONDOSKODÁST tükrözi. Mégis, ha a fenti példákhoz hasonló eseteket tapasztal az ember, az az érzése, nincs minden teljesen rendben az öregekről való gondoskodás körül. Még ma is gyakran hangzik el az előrehaladott korú emberek szájából a fiataloknak címzett figyelmeztetés: „Várjatok csak, egyszer majd ti is lesztek öregek!” Valóban, amíg az ember fiatal, ritkán gondol az öregségre. Vagy ha gondol is rá, fiatalon nehéz megérteni, mennyi gonddal, bajjal jár: betegség, tehetetlenség, mellőzés stb. A nyugdíjas évek nehéz napjainak elviselésére nem elég az élet- feltételek megteremtése, a szükséges anyagi eszközök biztosítása. Sokszor egy-egy jó szó, egy megértő pillantás, a panaszok meghallgatása, az apró-cseprő ügyek, emberi problémák megoldása és egy cseppnyi kedvesség többet ér, mint száz forint segély. Persze, a pénz sem mellékes, és kár volna tagadni, Vagy elhallgatni, hogy egyes esetekben kevés. Sajnos, a párt és a kormány csak az anyagi eszközeihez mérten tudja ellátni a nyugdíjasokat. Azzal, hogy vállaltuk minden dolgozó nyugdíjellátását, azt is vállalnunk kellett, hogy az j célra fordítandó pénzt sokfelé osztjuk és nem mindenkinek jut belőle elegendő. Különösen azok az idősebb emberek érzik ezt, akik életük nagy részében egyéni parasztok, kisiparosok vagy alkalmi munkások voltak és ma nyugdíj helyett öregségi járulékot kapnak. Nehéz helyzetükön jelenleg csak a társadalmi összefogás segíthet. Egyes vállalatok, termelőszövetkezetek — nyugdíj kiegészí- I tés címén — különböző juttatásokkal eddig is segítették a rászorulókat. A kormány legutóbbi intézkedései pedig lehetővé teszik, hogy a munkaképes emberek tovább dolgozhassanak és keresetükkel kiegészítsék nyugdíjukat. KAR. HOGY A SEGÍTÖ- SZANDÉK még nem mindenütt nyilvánul meg tettekben. Pedig valójában olyan kicsi azoknak a teljesen magukra maradt öregeknek a száma, akik valamilyen oknál fogva a falu, az üzem vagy más helyi közösség támogatására szorulnak, hogy minden különösebb erőfeszítés nélkül is tudnánk rajtuk segíteni. Rendszerint nem is a pénz hiányzik a segítséghez, hanem a szív. Ha akad valaki, aki megérti ezeknek a nehéz körülmények között élő öregeknek a helyzetét és tesz is valamit az érdekükben, akkor nagyon hamar enyhíteni lehet a gondokon. A kérdés csupán az: ki legyen a gazdája az öregek ügyének, ki vállalja a velük való törődést? Vállalhatja ezt a feladatot az üzem vagy a tsz vezetése, a tanács, a szakszervezet vagy a KISZ, de a legmeg- értőbbnek ebben a tekintetben is a pártnak kell lennie. Nem véletlen, hogy az öregek is — ugyanúgy, mint mindenki —, ha másutt nem találnak megértésre, nem kapnak segítséget, akkor a párthoz fordulnak. LEHETNE VITATKOZNI AZON, hogy a sok feladata mellett magukra vállalhatják-e a pártszervezetek még ezt is? Ebben a pillanatban azonban az öregek ügye nem megvitatásra váró elvi kérdés, hanem nagyon is gyakorlati. Annyi mindent vállaltak már a kommunisták ebben az országban, pont ezt ne vállalhatnák? Éppen az egyik legszebb, legnemesebb emberi kötelességünkről kellene lemondanunk? LeIsmerkedés a lyübinszki tejkombináttal. A DÍVSZ sajtótájékoztatója Világszerte jól halad a X. VIT előkészítése molhattam be élményeimről, miként az omszki tévében is átadhattam az omszkiaknak a Pest megyei szervezett dolgozók üdvözletét. — Delegációnk megkoszorúzta az 1919-ben, itt Omszk- ban hősi halált halt Ligeti Károly és a többi magyar internacionalista hős emlékművét, s a megyét járva találkoztunk és beszélgettünk az ott élő magyar internacionalistákkal, köztük a közszeretetnek örvendő Odor Jóska bácsival is, Körénk sereglettek férfiak, akik részt vettek hazánk felszabadításában, s a magyar tájakra emlékeztek. Körénk sereglett nők és fiatalok, akik szeretteikre gondoltak, a magyar földben pihenőkre, a mi szabadságunkért életüket áldozókra. — Munkánkról a helyi rádió, tévé és újságok rendszeresen tájékoztatást adtak, s megyeszerte előadássorozatokat tartottak a magyar nép életéről és fejlődéséről. Több üzemben Magyar nép című kiállításokat rendeztek. — Milyen megállapodást kötöttek az omszki szakszervezeti bizottsággal? — Az omszki szakszervezetek megyei tanácsának elnökével, Gereszimov elvtárssal megállapodtunk a két szak- szervezet közötti kapcsolatok továbbfejlesztésében, kiadványok cseréjében, munkatapasztalataink további kicserélésében. A közeljövőben mezőgazdasági szakemberek érkeznek hozzánk tanulmányútra, s kulturális küldöttség látogatását is várjuk. — Az omszki nyárban tett rövid látogatásunk eredményes volt, s hangulatilag is meleg, baráti. Fogadtatásunk — úgy érezzük — akkor is ilyen meleg lett volna, ha nem a kánikulába, hanem a hosszú szibériai télbe érkezünk. Alacs B. Tamás hét fontosabb feladata a mi pártszervezeteinknek, mint az öregekkel való törődés, de humánusabb aligha! Ezek az emberek egy élet munkáját, verejtékét áldozták azért, hogy a mi sorsunk jobb, életünk könnyebb legyen. És mindezért alig kívánnak valamit. Próbáljuk hát őket jobban megérteni; gondolkodásuknak a miénktől eltérő vonásait, sajátos világukat. Figyeljünk oda a szavaikra, jó tanácsaikra, bírálataikra. Bocsássuk meg esetleges rigolyáikat, zsörtölő- désüket. Gondoljunk arra, hogy egyszer mi is hasonlóak leszünk, és nekünk is jólesik majd, ha a fiatalok megértenek bennünket. Ha panaszkodnak, hallgassuk meg őket, és segítsünk nekik. Ne küldözgessük őket ügyes-bajos dolgaikkal egyik asztaltól a másikhoz, hiszen ők már fáradtak, nehezen járnak; intézzük el ügyeiket gyorsan és emberségesen. Ne sajnáljuk tőlük a jó szót, a kedvességet, a szeretetet. Olyan sok éven át vártak a szocializmusra, sokan közülük áldozatot hoztak, harcoltak érte; hadd legyen benne egy kis örömük! NE CSAK ÜNNEPNAPOKON köszöntsük az öregeket, a hétköznapjaikat is változtassuk békés, nyugodt pihenőnapokká. Akadnak _ pártszervezetek, amelyek már eddig is sokat tettek az öregekért. Legyen a cselekedetük jól példa mások számára is! Ha kell, a kommunisták mozgósítsák a munkahelyi, falusi, lakókörzeti kollektívákat az öregek anyagi, erkölcsi támogatására. Keltsék fel a fiatalabb nemzedékben a legjobb érzéseket, a tiszteletet, a megbecsülést, a segítő gondoskodást a magatehetetlen öregek iránt. Hazánk nem tartozik a leggazdagabb országok közé. Egyelőre nem rendelkezünk az anyagi javak korlátlan bőségével, de humánumban, sze- retetben, a sok munkában, gondban megöregedett apáink és anyáink megbecsülésében mindenkinél gazdagabbak, bőkezűbbek lehetünk. A JÓ SZÁNDÉK OTT SZUNNYAD minden emberi szívben, csak fel kell ébreszteni, tettekre kell változtatni az érzelmeket. Most is —mint mindig — a kommunistákra vár a példamutatás. Valakinek szervezni, kezdeményezni kell. Ha a pártszervezetek megmozdulnak, velük mozdul az egész ország, és az eddiginél szebb, melegebb őszi napok ragyogják majd be az idősek életét. Szabó Sándor Augusztus 19—20: hídi vásár a Hortobágyon A nagy sikerű lovasnapok után a hortobágyi nyár legközelebbi programjaként augusztus 19-én és 20-án rendezik meg a hagyományos hídi vásárt — határozta el pénteken tartott ülésén a Hortobágyi Intéző Bizottság. A kilenclyukú híd lábánál a török világot követően, az 1940-es évekig országos állatvásárt tartottak. Ez volt a Közép-Tiszavidék legnagyobb szarvasmarha- és juhvására. A legelőkről több ezer vágóállatot hajtottak fel. A hídnál kirakodóvásár is volt: szakmánként felállított sátrakban árusították a nagy karimájú kalapot, a cifraszűrt, a kemény szárú csizmát, a cserépedényeket, a csikóbőrös kulacsot, a szeredás tarisznyát, a kampós botot, s egyéb, a pusztára való holmit. Megjelentek a vásáron a vándorköszörűsök, szalonnaárusítók, lacikonyhások cs mutatványosok is. Az 1965 óta felújított, évenként megrendezett hortobágyi hídi vásáron a régi hagyományokat, pusztai szokásokat igyekeznek megőrizni, de a vásári jelleg egyre inkább háttérbe szorul. Tatabánya szállítja a víztisztítót Szlovákia legnagyobb papírgyárát, a sturovóit kétszeresére bővítik. A nagyszabású építkezés során újrendszerű víztisztító berendezéseket is üzembe helyeznek. A szennyvíztisztítók egy részét a szlovák beruházó a Tatabányai Szénbányáktól rendelte meg. Naponként 3000 köbméter, vegyileg szennyezett víz tisztítására alkalmas semlegesítő berendezések vásárlására írták alá a napokban a szerződést. A szlovák papírgyárban ugyanis a bővítés befejezése után olyan, vegyileg szennyezett víz kerülne a Dunába, ami rendkívül káros lenne a folyam biológiai életére, különösen a szennyeződés belépő szakaszán, Komárom és Pest megye térségében. Ennek megelőzésére szerelik fel a tatabányai semlegesítő berendezéseket. A több mint 15 millió forint értékű szennyvíztisztítót a tatabányai szénbányák szakemberei tervezik, gyártják, szerelik fel és helyezik üzembe. A versenytárgyalásokon a szlovák partner több csehszlovák és nyugati cég ajánlatai közül választotta ki a tatabányai eljárást. Hazánkban ülésezett a X. világifjúsági és diáktalálkozó előkészítésével foglalkozó ideiglenes munkacsoport. Ebből az alkalomból a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség tájékoztatót tartott a hazai és a külföldi sajtó képviselőinek. Elsőként Dominique Vidal, a X. VIT koordinációs titkára, a Francia Kommunista Ifjúsági Szövetség országos bizottságának tagja elmondta a megjelenteknek, hogy jó ütemben halad az 1973. július 28. és augusztus 5. között megrendezésre kerülő VIT előkészítése : már 20 országban megalakult a nemzeti előkészítő bizottság. Ezek után Erich Rau, az FDJ KB titkára, az NDK nemzeti szervező bizottságának titkára a vendéglátók nevében nyilatkozott és elmondta, mit jelent a keletnémet fiataloknak az a megtisztelő bizalom, hogy a X. Világifjúsági Találkozót Berlinben rendezik meg. Alejandro Yanez, a Nemzetközi Diákszövetség alelnöke arról szólt, hogyan kapcsolódnak a VIT előkészületeihez a világ haladó diákmozgalmai. Alain Thérouse, a DÍVSZ főtitkára a VIT tulajdonképpeni céljáról szólt, arról: ez a világméretű randevú jó alkalom lesz arra, hogy a világ haladó demokratikus ifjúsági szervezetei kinyilvánítsák szolidaritásukat a függetlenségü- 1 kért küzdő hős indokínai néppel. Hargita Árpád, a DÍVSZ alelnöke a magyar nemzeti előkészítő csoport munkájáról számolt be. Elmondta többek között, hogy a KISZ nyári vezetőképző táboraiban több száz fiatal ismerkedik majd meg a VIT-ek történetével, továbbá július 19-én Pakson hét Duna menti megye és Budapest képviselői a VIT szervezőitől kapnak majd tanácsot, hogy tehetik érdekessé, színessé a X. Világifjúsági Találkozót. Az NDK-ban dolgozó magyar fiatalok is kiveszik a részüket az előkészítő munkából, együttműködve az NDK ifjúsági szervezetével. A. É. KÉVÉS A 14 SZÁZALÉK A TSZ-VEZETŐK TOVÁBBKÉPZÉSE A TOMB elnöke: Kovács László valkói fömezőgazdász A táti és a tokodi termelő- szövetkezet, valamint egy ipari üzem építette azt a vadász- lakot a Gerecse nyúlványainak egyik völgyecskéjében, amelyben a minap — egy bő délelőtt erejéig — ülésezni gyűltek az ország minden tájáról a Termelőszövetkezeti Oktatási Módszertani Bizottság (TOMB) tagjai. Ügy hozzávetőleg megbecsülve e tagok beosztását, eléggé vegyes képetnyerhettem : voltak ott szövetkezeti vezetők éppúgy, miként miniszteriális emberek, tanárok — egyszóval, nagyon helyénvaló volt ez a kép, hiszen a gyakorlat és az elmélet mezején munkálkodók kerültek együvé. Maga a bizottság elnöke például az előbbi kategóriából való, lévén az Kovács László, a valkói, tehát Pest megyei termelő- szövetkezet elnökhelyettese, egyben főmezőgazdásza. De hogy a továbbképzés iránt — mert ez volt napirenden — a legtekintélyesebb fórumok figyelme is megnyilvánul, azt legjobban tán dr. Nyíri Bélának, a TOT elnökhelyettesének és dr. Szűcs Kálmánnak, a MÉM szakoktatási főosztályve-, zetőjének a jelenléte is bizonyította. Aktualitását adta e tanácskozásnak a többi köpött az, hogy az MSZMP Központi Bizottságának júniusi ülésén az oktatásról fogadtak el határozatot, de az is, hogy — miként erre dr. Nyíri Béla utalt — már a második téeszkongresz- szuson is sok szó esett e témakörről. A jövendőt keresők, az utánpótlás útjait feltérképezők elmondták felszólalásaikban, hogy manapság a termelőszövetkezeti mozgalom legfőbb tartaléka: miként tudja újratermelni önmagát a szellemi tőke? Hogy ez az újratermelés ma már nem pusztán formális követelmény, arra elhangzott egy adalék: az elmúlt másfél évben 4500 termelőszövetkezeti vezető vett részt a továbbképzésnek valamely műfajában, tehát bentlakásos, avagy levelező formájú tanfolyamokon és így tovább. „Ismereteink állandó karbantartása nélkül nem tudnánk helytállni ebben a rohanó világban” — mondta például felszólalásában Kovács László, a bizottság elnöke, amire csak rábólinthatunk. Korántse higgyük azonban, hogy a tokodi Aranykalász Termelőszövetkezet vendéglátásában lezajlott értekezlet holmi felhők nélküli számbavétel volt. Ellenkezőleg: a felszólalásokban elsősorban a gondok domináltak. így Kádár László, a tokodi tsz-elnök megemlítette, hogy az úgynevezett szóródás nem pusztán a tsz-ek gazdálkodási színvonalára jellemző, hanem növekszenek a távolságok a vezetők minőségében, szakértelmében, egy szóval, rátermettségében. Jóllehet a tsz-ek formálisan önállóak, legalább tucatnyi különféle szerv avatkozik dolgaikba, s bár senki sem mondja persze, hogy valaki ne tanuljon, ám az efféle akadékoskodás is rabolja az időt — az elnöknek könnyen akad mentsége, miért ne menjen el valamilyen tanfolyamra. így nyári dologidőben vajmi kevés az alkalom arra, hogy oktatási tennivalókról a szövetkezetekben szó essék. A tokodi összejövetel egyszerre volt izgalmas és megnyugtató: a di- I lemmák, a problémakörök fölvázolása jelezte az egyik pó- í lust, míg a tanácskozás meg- I tartása, a jövendőre való föl- ! készülés a másikat. Az értekezlet végén megkértem Kovács Lászlót: fejtse ki, milyennek találja szűkebb pátriájában, tehát Pest megyében a termelőszövetkezeti vezetők továbbképzésének helyzetét? — A számok a következőt mondják: 1970 óta a mostani esztendő derekáig Pest megyéből 29 tsz-elnök, illetve elnökhelyettes vett részt rendszeres továbbképzésen, vagyis mindössze 13,7 százalék a részvételi arány. Igaz, vannak ennél alacsonyabb adatok is: Nógrád- ban például 7,8, a jelentős mezőgazdasággal rendelkező Győr-Sopronban mindössze 3,2, viszont Bács-Kiskunban | 39,3, Békés megyében 39,5, sőt, Tolnában 61,3 százalék volt ez az arány. Nem jeleskedünk tehát a közös gazdaságok legfőbb vezetőinek továbbképzésében mi, Pest megyeiek. Csak a budapesti szövetkeze- J tekkel együttesen vonták meg a statisztikusok a főmezőgaz- dászok részvételét a számukra rendezett tanfolyamokon. Az itt elért 10,4 százalékos arány relatíve jobbnak mondható, hiszen Szolnok és Veszprém megye után szerény 10,4 százalékos részvételünkkel is a harmadik helyen szerepelünk e kategóriában. A főállattenyésztők esetében viszont sereghajtókká lettünk úgyszólván, csekély 2,3 százalékunkkal; itt Vas megye vezet, lévén 57,1 százalékos az ottani főállatte| nyésztők érdeklődése a továbbképzés iránt. Ami a fő- 1 könyvelőket illeti: a 8,6 száza- [ lékos részvétel amolyan közepes „helyezés”, vagyis jobbak, rosszabbak egyaránt akadnak. — Pedig ennek a nem túl ! lelkesítő helyzetképnek ellene j mondana, hogy éppen Pest me- \ gyében van az országos agrárképzés legfőbb központja: Gö- löllö. S talán nem vagyunk szerénytelenek, ha országos el| ismerést vélünk abban is, hogy a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa éppen Pest megyei tsz-vezetöt bízott meg a TOMB elnöki feladatával... — Ebben a témában nehez lenne nyilatkoznom — mondja Kovács I .ászló. — Kétségtelen ugyan, hogy lehetőségeink jók, s Gödöllőn valóban rendeztek már tanfolyamokat termelőszövetkezeti vezetők számára is. A továbbképzés azonban sokkalta bonyolultabb problémakör. Egy dolog bizonyos: mind a nemzetközi, mind a hazai felmérések igazolják, hogy a vezetés színvonalának emelésére fordított befektetés legalább olyan, vagy nagyobb hatékonysággal térül meg, mint valamely termelőberuházás. A szemlélet- változás már kétségkívül nagy, de nem állítanám, hogy valamennyi tsz vezetősége felismerte volna az ismeretek állandó tökéletesítésének fontosságát . Ma például a tsz-ek többsége nem tud megfelelni a pontos elszámolási, nyíl* vántartási rendszer, a jól szervezett, naprakész számvitel követelményeinek. A főkönyvelők és általában az ügyviteli dolgozók szakmai fel- készültsége meglehetősen alacsony, ugyanis ezekben a munkakörökben a legnagyobb a fluktuáció. Szólt még Kovács László a különböző szinten dolgozó vezetők, szakemberek közgazda- sági szemléletének, egyben Vezetői készségének növeléséről. Másfelől fontosnak mondotta, hogy az oktatási intézmények, a tanfolyamok számoljanak jobban a tsz-ek valóságos szükségleteivel. ... Messze van az ősz, a tél, amidőn ilyen tanfolyamokra egyáltalán sort keríthetünk? Ügy lenne jó, ha megyénk termelőszövetkezeteinek irányítói már most megszívlelnék Kovács László szavait, illetve az említett tanácskozás tanulságait. Keresztényi Nándor
