Pest Megyi Hírlap, 1972. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-06 / 131. szám

A gazda jogán “KÜLÖNBÖZŐ FELMÉRÉ­SEK, összehasonlítások bizo­nyítják, hogy Vácon gyor­sabb az urbanizációs fej­lődés, mint Pest megye többi városában. A gyors építke­zésekkel azonban egyre több a gond is. Az egymástól jóval nagyobb távolságra épülő házak között az új lakótelepeken parkosítani kell. Gyepet, fákat nevelni. Nem kis pénz, amit erre költ a város. Mégis jogos a pa­nasz, hogy még mindig na­gyon kevés a park, lassú a telepítés üteme. Gyorsabb is lehetne. Ez csak rajtunk, a város lakóin múlik. Mert a számok azt is bizo­nyítják — hadd ne idézzem őket —, hogy nem becsüljük eléggé a meglevő zöldterülete­ket. A Földvári téren újonftan parkosított részt hónapok alatt tönkretették a lakók, pedig mindössze néhány mé­tert kellett volna kerülniük. Bizonyára nem mindenki je­leskedett a fűtaposásban, olyanról azonban mégsem hallottunk, hogy valaki vé-, delmére kelt volna a park­vak. HEURÉKÁT ZENGTÜNK, amikor a városi tanács embe­rei szinte egy nap alatt nagyon kedves parkot varázsoltak az új ruházati áruház elé. Annak rendje és módja szerint ki­nőtt a fű, a szem azonban nem sokáig gyönyörködhetett benne. Keresztül-kasul szab­dalták, pedig két méterrel odébb ott a széles járda. Ki érti ezt? A többit már ne is soroljuk. Szinte mindenki tudna ha­sonló példákat mondani a város más-más pontjáról. S a védekezés finomabb módjai nem váltak be. Próbálkoztak már azzal is a parképítők, hogy lekerekítették a fűtáblá­kat. Semmit sem ért. Pár cen­tivel arrébb újra letaposták az emberek. AHOL A SZÉP SZÓ NEM HASZNÄL, más, hatásosabb módszert kell védekezésül ke­resni. Amíg ezt megta­láljuk, jó volna, ha a város lakói gazdának éreznék ma­gukat. Elsősorban magára vi­gyázna mindenki, de a gazda jogán másra is rászólna, ha rongálja közös vagyonúnkat, a város parkjait. cs. a. KITÜNTETÉS Tizennégy év munkájáért Kollégák, tanulók és szülők egyaránt örömmel fogadták a hírt Kisvácon, az Árpád úti általános iskolában: eredmé­nyes munkája elismeréséül az Oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetésben részesült Rudolf Ottóné, a felsővárosi iskola ta­nára. Tizennégy éves lelkiismere­tes pedagógusmunkát jutal­mazott a Művelődésügyi Mi­nisztérium elismerése. Ebből nyolc Vácra esik; kezdetben a Kőkapu melletti, hiányos fel­szerelésű, régi épületben, majd az Árpád úton felépült, kor­szerű tanintézetben. Rudolf Ottóné magyart és történelmet tanít a felső tago­zatban. Életcéljának vallja a tanítást, a gyermekek oktatá­sát. Bátran alkalmaz új mód­szereket. Egyik úttörője volt a csoportos foglalkozás beveze­tésének s ma újabb izgalmas kísérlettel, a feladatlapos megoldással igyekszik na­gyobb önállóságra, szélesebb látókörre nevelni a gondjára bízott tanulókat. Az elismerés elsősorban a szaktanárnak szólt, de nevé­nek említésekor arra is kell gondolnunk, hogy évek óta milyen értő szeretettel, oda­adással vezeti a kisváci isko­la irodalmi színpadát. Több­ször lett aranyérmes a cso­port; tagjaival találkoztunk is­kolai és városi ünnepségeken. Műsoruk mindig új és idősze­rű. Férje is — hasonló szakos — pedagógus. Mint elmondta, sokat beszélgetnek és még többet vitáznak szakmai kér­désekről, nevelési módszerek­ről. Az állandó tanulás, az új figyelése és alkalmazása tette lehetővé Rudolf Ottóné — most kitüntetés formájában is elismert — eredményeinek az elérését. VÁC I NAPLÓ I A PEST MEGY ff ff f If t AP KÜLÖNKIADÁSA ■h XVI. ÉVFOLYAM, 131. SZÁM 1972. JÚNIUS 6., KEDD hét múlva aratás Jó termést ígérnek a gabonatáblák A múlt héten tartották Kos- don az elmúlt év eredményte­len gazdálkodásának okait ku­tató szanálási közgyűlést. Mint lapunkban arról beszámol­tunk, elsősorban a korábbi évek hibái okozták a hiányt, Mindezek ellenére a szövet­kezet új vezetősége nagyon optimista, s erőseit állítják, az idei év fordulópont lesz a szövetkezet történetében. Mire alapozzák a derűlátást? A több milliós állami támo­gatáson kívül elsősorban arra, hogy minden korábbinál szebb képet mutat a határ. Hogy csak vázlatosan soroljuk: Fesztivé!kórus Sett a váci KSSZ-kórus (p. r.) Szép és hasznos vetélkedés Versenyo/vasók A járási úttörőelnökség és a járási hivatal művelődésügyi osztálya szaktárgyi versenyt rendez a járás összes iskolái­nak részvételével a 4. osztá­lyosok számára, olvasásból. A járási versenyt a helyi verse­nyek előzték meg, melynek alapján minden iskola 4. osz­tályosait két tanuló képviseli a három körzeti versenyen. Május 31-én Nagymaroson gyűltek össze az északi terü­let iskoláinak képviselői. Ber- necebarátitól Kosdig 36 tanu­ló vett részt a vetélkedőn. A teljesítményt 7 tagú zsűri ér­tékelte, melynek elnöke Pólis Győzőné vámosmikolai tanító­nő volt. A versenyzők néma és hangos olvasását, vázlatírá­sát, vers- és szövegmondását, valamint olvasottságát mérték össze. Az izgalmas versenyen a győztesek oklevelet kaptak, emellett emléklap, könyvjel­ző, könyvborító őrzi a ver­senyzőknél a szép és hasznos vetélkedés emlékét. Az egyéni versenyben a legjobb ered­ményt Pálinkás Marika ke­mencéi, Niegreisz Marika nagymarosi és Wéber Zoli vámosmikolai tanuló érte el. A csapatversenyben a vámos­mikolai, a nagymarosi és a szobi gyerekek szerepeltek legeredményesebben. A második körzet csütörtö­kön Foton, a harmadik körzet pénteken Dunakeszin rendez­te meg az olvasói versenyt. A fóti területi versenyen is sokan indultak. Közülük Lán- fi Ilona (Kisalag), Sziráki Ildi­kó (Fót, 2. számú iskola) és Szeghalmi István (Ácsa) bizo­nyult a legjobbnak. A dunakeszi verseny győz­tesei: Varga Zsuzsa (Dunake­szi 2. számú iskola) Papp Edit (D.-keszi 3. sz. iskola) és Sle- zák Gabriella (D.-keszi 1. sz. Iskola). A verseny siker: nyomán a rendezők elhatározták, hogy ezentúl minden esztendőben megrendezik az elemisták ol­vasóversenyét. B. E. Vác városi KISZ-kórusa or­szágos minőségi hangverse­nyen vett részt Százhalombat­tán. A tét nagy volt: a már eddig „aranykoszorús diplo­mával” minősített kórus fel­jebb lép-e egy fokozatta] vagy megvédi eddigi rangját. Csak alig remélve, óvatos bizako­dással mertük egymásnak is bevallani, hogy a kórus becs­vágya: szeretné kiérdemelni és elnyerni azt az új, még ma­gasabb szintű minősítést, me­lyet ez évben hoztak létre: a fesztiválkórus kategóriát. Örömmel számolhatunk be arról: a minősítésen részt ve­vő 8 kórus közül egyedül a váci nyerte el ezt a legmaga­sabb fokozatot — elsőként Pest megyében. A zsűri elismerő minősítését változtatás nélkül adjuk köz­re: Olyan élmény volt szá­munkra a. kórus teljesítménye — kezdte a zsűri elnöke —, hogy nem is jegyzeteltünk, csak megadtuk magunkat a gyönyörűségnek. Megérdemel­ten kaptátok a „fesztivál­kórus” fokozatot, a kórus gyönyörű hangszíne, a csengő forték, a remek, leheletfi- nomságú pianissimók, a végig hibátlan, kristálytiszta intoná- lás olyan teljesítmény volt, mely minden elismerést és dicséretet megérdemel. Ezt az óriási műsort így megformál­ni, a maga sokszínűségében, s minden árnyalatában elejétől végig azonos színvonalon teljesíteni, a legremekebb munka volt. s a kórus a leg­tökéletesebben oldotta meg. A karakterformálásban is ki­fogástalan s hajlékonyságában tökéletes kórusművet hallot­tunk. Nagy elismeréssel illeti a zsűri a zongorakíséretet ellá­tó Laczhegyi Mária „remeke- iését” — a mértéktartó kísé­ret érzékenyen simult a kórus dinamikai árnyalataihoz. A szólista, F. Nagy Mária, abszo­lút tisztán csengő, szárnyaló szopránja a solotételekben méltó része volt a kórus tel­jesítményének. Elragadott bennünket az énekkar teljesítménye mel­lett, a kórus tagjainak derűje, az a spontán lelkesedés, az éneklés élvezete, mely áz ar­cokról sugárzott A kórus nagy erénye gya­nánt említette a zsűri, hogy mindent eredeti nyelven adtak elő, s hogy ezt is mintaszerű prozódiai teljesítménnyel ol­dották meg. Nagy Károly, a Géza kir. téri gimn, tanára Félmilliós ö Szombat délelőtt. A Váci Városi Tanács kommunális és költségvetési üzemének deák­vári fasori székházában az igazgatóval beszélgetünk a vá­ros szépítéséről, rendezésé­ről. Szóba jön a társadalmi munka is, melynek értéke — mint ismeretes — évről év­re növekszik. — Menjünk ki a Hanusz utcába — javasolja. — Ami Ott látható, arra kevés példa van a városban, de még más helységben sem nagyon talál­hatunk hozzá hasonlót. Más gépkocsi híján, a na­rancssárga színű, fürge, kon­téneres teherautó halad ve­lünk felfelé, a deákvári ol­dalon. Utunk célja: a Hanusz utca. A TANÁCSTAG VEZETÉSÉVEL A városrész egyik legma­gasabb pontján vagyunk. Két sorban szépen tatarozott, föld­szintes családi házak. S ami érdekes látnivaló, a kialakuló új kocsiút, két oldalán ce­mentlapos járdasorokkal. — Félmillió forint értékű társadalmi munkát végeznek a Hanusz utca lakói —mond­ja Honti igazgató. Nem kis feladatot jelentett a merész ívben magasodó, majd ismét visszasüllyedő gödrös, földes úttest megrend- szabályozása. Guba János, a 64-es körzet tanácstagja — aki maga is a Hanusz utca 20. számú házban lakik —, szer­vezte a társadalmi munkát mozgósította a lakosságot. Nagy András nyugdíjas pos­tás s a többi utcabeliek szí­vesen részt kértek a közös érdeket jelentő akcióból. SEGÍTSÉG A kommunális és költség- vetési üzem segített. Elkészí­tették az utcarendezés tervét, anyagot biztosítottak, jár­művet adtak a több ezer köb­méter föld mozgatásához. A környékbeli öntöde is segí­tett járművel, fuvarral. Fényképfelvételek sora örö­kítette meg a Hanusz utcai „csodát” az első csákányvá­gástól. Ma már készen van a váratlan oldalon a járda, las­san kialakul az úttest vég­leges formája. Minden ház előtt virágos ágy, bevetve fű­maggal. Az utca hajlását kö­vetik a kőszegélyek, ügyesek a gépkocsifeljárók. SZÉP PÉLDA Az utca végén újabb meg­lepetés vár. Itt semmi sem zavarja a kilátást, pompásan kibontakozik a hosszan el­nyúló város képe. Parkosított kis teret varázsoltak ide pa­dokkal, gondozott utakkal. A város szeretetének, s a tettre serkentő társadalmi összefogásnak szép példája a Hanusz utcai útépítés. P. R. Kézilabda Váci Spartacus—Gödöllői EAC 27:15 (16:4). Vác, 300 néző. Váci Spartacus: Seres — Pálinkás (2 — Sasvári (6) — Berczelly (11) — Tóth (2) — Együd (1) — Modrócky. Cse­re: Arany — Adamcsek (1) — Rácz (4). Már az első félidőben el­dőlt a mérkőzés sorsa. A lis­tavezető Spartacus nagyszerű harminc perccel lepte meg hazai közönségét, tetszés sze­rint lőtte góljait a szétesően védekező, fáradt egyetemisták ellen. Seres az első félidőben ragyogó védések sorozatát produkálta, a támadójátékban pedig rendre bejöttek az elő­re begyakorolt figurák. A második játékrészben iz­zóit a salak, a napon 35 fokot mértek, s ez rányomta bélye­gét a csapat játékára. A Spar­tacus kicsit visszaesett, de így is tartották tízgólos előnyüket. Sportszerű mérkőzésen (egyik csapatból sem kellett senkit kiállítani) a váciak biztosan győzték le a második helyen álló gödöllőieket. Jók: Seres, Sasvári, Tóth, Pálinkás. Budakeszi visszalépése mi­att most szabad vasárnap kö­vetkezik. Június 18-án újra hazai pályán szerepel a csa­pat. (—iy) a gabonafélék még a ta­valyi rekordtermésnél is szebb aratást ígérnek. De tulajdonképpen minden növényre igaz a jóslat, kivéve talán a kukoricára, amely a hosszú esőzés és a napfény hiánya miatt kicsit visszaesett a fejlődésben. A hosszú, esős időjárás el­lenére is nagyon szépen haladnak a mezőgazdasági munkákkal. A lucerna és a vöröshere betakarítása már a befejezéshez köze­ledik. Igaz, már ideje is, hiszen há­rom hét múlva kezdődik az aratás és nemsokára a málna­szedés is. Az aratási előkészü­leteket lényegében már be is fejezték. A szövetkezet 3 kom­bájnja közül kettő már beve­tésre készen áll, s nemsokára teljesen elkészül a harmadik is. Ezenkívül még bálázó és rendrevágó gé­pek segítik az aratást, ké­zi kaszásokra nem lesz szükség. Négy hétig tart majd az ara­tás, de közben már a 100 hold málna szedését is elkezdik. cs. a. Megvitatják a választók javaslatait Pénteken ülést tart a Haza­fias Népfront járási bizottsá­gának elnöksége. A tagok megbeszélik az idei munkaterv következő feladatokat, majd megvitatják azokat a hasznos és megvalósítható javaslatokat, melyeket a községi HNF-bi- zottságok választási gyűlésein mondtak el a hozzászólók. Menetrend várostérképpel « A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium MÁV menet­rendszerkesztési főosztálya és a Magyar Hirdető váci kiren­deltsége közös gondozásában megjelent a Vácról induló és oda érkező 12 vonatjárat 1972 —73. évi menetrendje. A ki­adványt Galambos Ferenc ta­nár várostérképe egészíti ki. Csütörtök: SzűMd pártnap A váci területi II. pártszer­vezet június 8-án, csütörtökön délután 4 órakor szabad párt- napot tart a pártház földszinti nagytermében. 'Jr. Kenéz Tibor, a Pest me­gyei Ügyvédi Kamara elnöke tart előadást az alkotmány módosításáról és az új egész­ségügyi törvényről. 15 éve igazgató A váci közgazdasági szak- középiskolában, a pedagógus­napi megemlékezés keretében a tantestület köszöntötte dr. Molnár Mihály igazgatót, aki 15 évvel ezelőtt vette át az Ifjúság féri tanintézet vezeté­sét. Tunéziai fotókiállítás Vácott, a Madách Imre Művelődési Központban Pelczé- der Tibor igazgató nyitotta meg a Tunéziai Kulturális Hét keretében azt a fotókiállítást, melyen 100 felvételen ismerked­hetnek a látogatók az északafrikai köztársaság múltjával és jelenével. Az igazgató mellett Ridha Zili, a kiállítás fotó­művész rendezője áll, aki hazája kulturális minisztériumának munkatársa. Foto: Gyímesi RENDKÍVÜLI OLAJKÁLYHA-VÁSÁRLÁSI AKCIÓ június 1-től június 30-ig A VÁC ÉS KORNYÉKE ÉLELMISZER KISKERESKEDELMI VALLALAT AJÁNLATA: Bármilyen típusú, nagyméretű olajkályha vásárlása után 300 Ft-os, mini-olajkályha vásárlása után 150 Ft-os ÉLELMISZER-VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYT AD Használja ki rendkívüli nyári áruajánlatunkat: most vásároljon olajkályhát, most érdemes! Keresse fel Vácott a Deákvári ÁBC-áruházat vagy vidéki nagyboltjainkat. k i

Next

/
Thumbnails
Contents