Pest Megyi Hírlap, 1972. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-04 / 130. szám

8IMEfrV E I ...H>flLA p Rfo-ÖN.K.» AP4LSJ*b XVI. ÉVFOLYAM, 130. SZÁM 1972. JÜNIUS 4., VASARNAP A BORSOSZEZON KEZDETEN Harminchárom vagon naponta Zavartalan lesz-e az átvétel? A napokban kezdetét vette a konzervgyári borsószezon: hamarosan szinte minden ter­melőhelyről megindul az üzembe a zöld szemek árada­ta. Felkerestük az állami gaz­daságot, ahol az idén 460 hol­don termelnek borsót. Czira Sándor kerületvezető elmondotta, hogy felkészültek a termés betakarítására: külön brigádot szerveztek, a szállításhoz 14 traktort osztottak be; a betakarítás munkáját 30 napra terve­zik, két műszakban, 70 dolgozóval. — Milyen fajtákat termel­nek? — Nyolcfélét. A bőtermő- ségre, a folyamatos érésre tö­rekszünk, s természetesen azo­kat a fajtákat termeljük, ame­lyek gépi betakarításra alkal­masak. Három új fajtával is kísérletezünk, ezek: a szovjet O/ocsnoj, a holland Prinzaés az angol Br 136. — Hány cséplőgépük van? — A konzervgyár által ki­helyezett három gép végzi a cséplést. Egy-egy általá­ban naponta 5 hold ter­mését csépeli ki. Jó minő­séget várunk, s holdanként húszmázsás átlagot. Más vidéken is jónak ígérke­zik a termés, így gondot okoz hogy a részünkre átvételi ütemet biztosítani tud­ja-e majd a konzervgyár? Ez azért is fontos számunkra, mert az átadott borsó zsenge- sége szerint fizetnek — mon­dotta Czira Sándor. Dr. Konrád Zoltánt, a gyár termeltetési osztályának veze­tőjét kérdeztük, hogyan tud­ják biztosítani a folyamatos átvételt? — A borsóátvételi tervet úgy állítottuk össze, hogy a teljes termés megfelelő átvé­telét biztosítani tudjuk. Az előző évben 4800 hol­don, az idéu 5300 holdon termeltettünk zöldborsót, a feldolgozási kapacitást pe­dig napi 28 vagonról 33 va­gonra növeltük. Az átvétel minden igényt kielégítő meg­szervezése azonban az időjá- íástól is függ, mert, ha 30 fo­kon felüli melegek lesznek, a borsó gyorsabban érik, s az átvétel ütemezése az éréssel nem tud lépést tartani. Ebben az esetben lehetséges, hogy a borsóvetés bizonyos kisebb hányadát meg kell hagynunk, beérésre. K. L. Az elvesztett „éden” A Kossuth Lajos általános iskola az egyetlen a városban, ahol a gyermekek gyakorlati foglalkozási idejüket gyakorló- kertben töltök. De a Kalocsa óvoda bővítésével szükség lett az ottani kertterületre. Átme­netileg a Földvári utcában bo­csátott a Kossuth iskola ren­delkezésére 600 négyszögöl te­rületű kertet a városi tanács. A TRAKIS azonban erre a te­rületre telephelybővítés céljá­ból igényt tart, így hamarosan újabb kert után kell néznie az kívánatos 1 iskolavezetőségnek, hogy a gyakorlati oktatást folytathassák. tovább CSALÁDI LÉGKOR AZ OSZTÁLYBAN Az oktatásügy kiváló dolgozói EREDMÉNYEK BIZONYÍTANAK Tegnap délelőtt, Budapesten, a Pest megyei Tanács által rendezett pedagógusnapi ünnepségen vette át Rózsás László, az Arany János Gimnázium igazgatója és Sebestyén László, a Petőfi iskola tanára Az oktatásügy kiváló dolgozója kitün­tetést. Hogyan is kezdődött Se­bestyén László pályafutása? — 1914-ben, a születésem­mel. Izig-vérig körösi va­gyok. 1934-ben érettségiztem, két évig inségmunkásként helypénzt szedtem a piacon. 1936-ban különbözetivel vet­tek fel a tanítóképzőbe, ahol 1939-ben szereztem meg az ok­levelet. Tanítani tanyán kezdtem, Nyársapáton, Felsőcsemőn, majd Erdélybe kerültem, míg végül hazajöttem Nagykőrös­re. Először a Patay utcai, majd az Arany János iskolába. Az 1952-ben megalakult Petőfi ál­talános iskolában „vertem gyö­keret”. — Büszke vagyok arra, hogy négy fiúgyermekem, közül há­rom pedagógus, a második fiam egyetemi tanársegédségig vitte, a harmadik velem tanít egy iskolában, a legidősebb pe­dig az ipariskolában oktat. A legkisebb fiam katona, ősszel kezdi az egyetemet, Veszprém­ben. A feleségem is pedagó­gus, meg a három menyem is. Egy családban nyolc pedagó­gust számlálunk. — Mindig boldog voltam, ha Elítélték az éj jeliőr bántalmazok Eszméletlenül otthagyták Süss fel, nap! Bújócskázik a felhők között a tavaszi nap, pedig a stran­don nagyon várják előbukkanását a bátor fürdőzők. A nagymedence hűs vize megborzongatja az edzetteket is, így aztán még bőven akad hely úszásra, játékra, pancsolásra. Foto: Fakan Antal Január 18-án, Leütötték az éjjeliőrt címmel, hírben szá­moltunk be arról, hogy Máté Imre (Pöczök d. 3.) és Pap György (Arany János u. 31.) leütötte a Vízgazdálkodási Társulat éjjeliőrét, aki figyel­meztette őket, hogy ne ron­gálják a vízvezeték árkai mellett húzódó védőkorlátot. A rendőrségi vizsgálat után, a bíróságon tettek pontot az ügy végére. Hogyan is történt a bűncse­lekmény? 1972. január 14-én Máté Imre és Pap György mozi­ban voltak. Az előadás után a Központi Étterembe men­tek, ott elfogyasztottak négy­szer fél deci Hubertust és 3—3 üveg sört, majd hazafelé indultak a Kossuth Lajos ut­cán, ahol éppen az időben folyt a vízvezeték lefektetésé­nek munkája. Az árkokat védőkorláttal vették körül, nehogy balesetet okozzanak. Máté Imre, széles jókedvében dülöngélve, rángatni kezdte a korlátokat. Lócskái József, a Vízügyi Igazgatóság éjjeliőre, átszólt a fiatalokhoz, de Máté Im­rének nem tetszett a figyel­meztetés, lefeszített egy jó­kora lécet, azzal indult át az úton. — Vigyázzatok, éjjeliőr va­gyok! — csitította a közeledőt Lócskai József, Máté Imre mégis megtámadta őt. Az első ütést még sikerült Lócs­kai Józsefnek elkerülnie, öl- rementek, s mindketten le­huppantak a földre. Ekkor Pap György társa segítségére sietett, rugdosta, majd közös erővel ütlegelték a földön fekvő embert, akit aztán esz­méletlenül otthagytak. A já­rókelők hívtak rendőrt és ré­szesítették elsősegélyben Lócs­kai Józsefet. A rendőrök a tetteseket a vasútállomáson fogták el. A városi bíróság ítélőtaná­csa példásan szigorú ítéletet hozott: a bűncslekményt sú­lyos testi sértés kísérletének minősítette, mert a léc is, va­lamint a vesetájra mért rú­gások is súlyos testi sértést okozhattak volna Lócskai Józsefnek, ezért Máté Imre és Pap György 10—10 hónapi szabadságvesztést , kapott, a közügyektől pedig 1—1 évre eltiltották őket. Remélhetőleg a szigorú bün­tetés elrettenti a garázdálcat a hasonló bűncselekmények elkövetésétől. MOZIMŰSOR Felszabadítás, III. A Hitler elleni tábornoki összeesküvés hiteles történe­te. Színes szovjet film. Kísérőműsor: Gusztáv, a hangulatember. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. Matiné Don Quijote fiai Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. Hétfői műsor John és Mary Színes amerikai film. Kísérőműsor: És nyáron. Magyar híradó. Előadások kezdete: 4 és 6 órakor. Filmklub Finom kis háború Előadás kezdete: este 8 órakor. a tanulók között családi lég­kört tudtam teremteni, s ha a gyerekek a tankönyv anyagát az életből vett példákkal bő- j vitették. A gyakorlati foglal­kozást minősíti, ha jó véle­ményt hallok egy-egy szak­munkásképzőbe járó „gyere­kemről”. Rózsás Lászlóval, a gimná­zium Igazgatójával, az új ok­tatási rendszer, a kabinetrend­szer bevezetéséről és az eddi­gi tapasztalatokról beszélget­tünk. — A kezdet kezdetén va­gyunk, de az eddigi tapaszta­latok biztatóak. Igaz, hogy az új rendszer bevezetésével csak a diákoknak könnyítettünk, a tanároknak viszont nagyobb feladatokat adtunk, de ők most eredményesebb munkát fejt­hetnek ki. Valamennyi tantár­gyat szaktanteremben oktat­juk, így a tanár előre felké­szülten várja a diákokat, nem okoz gondot az átállás. Vala­mennyi tanterem mellett taná­ri dolgozót létesítettünk, kis kézikönyvtárral, szertárral. Minden feltételt biztosítani tu­dunk a színvonalas középisko­lai oktatáshoz. A tanulók kí­sérleteikhez elegendő eszközt kapnak, s maguk végzik az ed­dig tanár által bemutatott kí­sérleteket. — A kísérleti oktatásra át­állt diákoknak nehézséget oko­zott a változás, de azoknak, akik már így kezdenek, ter­mészetes a kabinetrendszer. — Azok a pedagógusok, akik szívesen végzik a többletmun­kával járó óraadást, már érez­hetik az oktatás fokozottabb eredményességét. — Természetesen a rekonst­rukción túl, saját erőnkből is sokat tettünk azért, hogy az oktatás körülményein javít­sunk. A diákok például a régi, de még használható pa­dokat letisztították, lelakkoz­ták. Egyszóval biztosítottuk a megfelelő körülményeket a színvonalas oktatáshoz. Erőfe­szítéseink eredményét semmi sem bizonyítja jobban, mint a felsőfokú tanintézményekbe felvett tanulók magas száma, amit lehetőség szerint még nö­velni szeretnénk. sz. in. OVODAI KIÁLLÍTÁS Nemrég kiállítást láthattunk az alszegi óvodában. A gyer­mekmunkákat és az óvónők által készített szemléltető esz­közöket. amelyeket a kötetlen és az új számtanfoglalkozások­hoz készítettek, sokan megte­kintették. A szülők érdeklő­déssel szemlélték a kiállított bábfigurákat és az ének-zene oktatáshoz szükséges hang­szereket is. SPORT Kézilabda- megyebajnoki pontokért Május 28-án, ellenfelük ott- ! csapatban Torma—Simon honában játszottak a megye­bajnoki pontokért a körösi kézilabdások, meglehetősen kevés sikerrel. Férfiak Abony TSZ SK—Nk. Kini­zsi 20:16 (15:6). Nk.: Bekö— Nagy A., Zubány M. (4), D. Kovács F. (4), Sáfrány, Var­sányi G. (1), Dános (1); cse­re: Szabó, Nagy Z., Tóth D. (2), Szőke (1), Vikartóczki (3). A körösiek rendkívüli gyenge első félidőbeli védekezését ugyancsak kihasználták a ha­zaiak. Szünet után a Kinizsi azt nyújtotta, ami várható volt tőle, és a szép játék ek­kor jó védekezéssel is páro­sult. A csap>at nem érdemelte meg a vereséget. Jó: Szabó (a mezőny legjobbja), Vikartócz­ki, D. Kovács F., Tóth. Nk Kinizsi ifi—Abony TSZ SK ifi 23:12 (11:7). A körösi (1), Gál (6), Horváth J. (5), Abonyi, (1), Juhász Gy. (6), Dér Tóth I. (1). Varga (2), Kovács A. és Kovács F. (1) szerepel­tek. Főleg a támadásokat ve­zették jól. A kapott gólok többsége hetesekből esett. A különbség még nagyobb is lehetett volna. Nők Váci Forte II—Nk. Toldi ITSK 13:7 (7:2). Nk.: Hatvani — Plavecz (1), Sütő, Dér, Ba­kos (1), Füle (5), Matkovics. A balatonfüredi országos MÉM- döntőn betegség és egyéb okok miatt, tartalékosán és cserejátékos nélkül tudtak csak kiállni a körösiek. Váci Forte ifi—Nk. Toldi ITSK ifi 5:3 (3:3). Nk.: Tar- czali — Habony, Antal, Gá­lig (1), Irimi (1), Hornok (1), Egyed. A hazaiak valamivel jobbak voltak. Vasárnapi műsor Atlétika Dunakeszi: megyei felnőtt és ifjúsági bajnokság. Birkózás Bp.: a Ganz-MÁVAG orszá­gos ifjúsági kötöttfogású ver­senye. Honvédelmi sport Gödöllő: az összetett hon­védelmi verseny megyei dön­tői. Kézilabda Kinizsi-sp>orttelep, 10 (A-p>á- lya): Nk. Kinizsi ifi—Dunake­szi Spartacus ifi férfi, B-pá- lya: Nk. Toldi ITSK—Dunai Kőolaj ifi női; 11 (A): Nk. Ki­nizsi—D. Spartacus férfi, B: Nk. Toldi ITSK—Dunai Kő­olaj női megyei bajnoki mér­kőzés. Kosárlabda Spx>rtotthon-udvar, 10: Nk. Gimn.—Ceglédi ITSK serdü­lő. 10,40: Nk. Gimn.—C. ITSK ifjúsági, 11,40: Nk. Ped.—C. ITSK serdülő női megyei baj­noki mérkőzés. Labdarúgás Budaörs: B. KSK—Nk. Ki­nizsi megyei bajnoki mérkő­zés (ifi is). Sportlövészet Tormási lőtér, 9: MNK és HIK 3. forduló. Torna Gimn. tornaterem, 10: terü­leti férfi ifjúsági II—III. osz­tályú csapatbajnokság. Ámtg a készlet tart NYÁRI SELYEMVÁSÁR 20-30?í-OS ÁRENGEDMÉNY a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat méteráru szaküzletében: s Nagykőrös, Szabadság tér 9. ft

Next

/
Thumbnails
Contents