Pest Megyi Hírlap, 1972. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-25 / 148. szám

Épülnek az új lakások Gábor Viktor felvétele i mi'll"™ Ljkók a Dózsa György utcában Tárogatószót terelget a szél amm "A'PCStME&VTT HÍR LA P V KOLON K.» A PÁ Sg XVI. ÉVFOLYAM, 148. SZÄM 1912. JÚNIUS 25., VASÁRNAP R TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA TÁRGYALTA Nevelni az u Sok a visszaeső bűnös A nagy parasztvezér, Dózsa György emlékének adózott vá­rosunk, amikor, a felszabadu- 1 is után, a régi Malom, illetve Levente utcát róla nevezte el. A Dózsa György utcában kér stünk fel néhány csalá­dot: Dózsa György késői uno­káit, szegényparasztok leszár­mazottaik A felszabadulás után vett egy fél házat az utca páratlan oldalán Katona Ambrus. A tanyai szegényparasztgye- rek a háború előtt lett ipari munkás: a Benedek telepen dolgozott, mint szegező. Kivit­ték őt is a frontra, s három­évi fogság után került haza. 1947-ig a ládagyárban szege­zett. .. 1951-ben úgy döntött, visz- szatér a földhöz. A Szovjet­unióban. hadifogsága idején, Ismerkedett meg a szocializ­mussal. Párttag. A Szabadság Termelőszövet­kezetben először a növényter­mesztő brigádban, majd a ker­tészetben dolgozott. Már négygyermekes család­apa volt, amikor szakmát ta­nult. Ács lett. A Dózsa György utcából, reggelenként kedv­vel indul munkahelyére. Ked­venc időtöltése a virágkertész­kedés. Katona Ambrúfc fiai a Sja- , ndság Termelőszövetkezetben szakmunkások. Lánya a kon­zervgyárban dolgozik. Nyolc unokája sok-sok derűvel su­gározza be napjait. Az utca legújabb lakója 1969-ben építette kertes, ízlé­ses, földszintes házát. Bállá Ferenc 1958-ban ke­rült, ipari tanulóként, a kon­zervgyárba. Később elvégez­te az élelmiszeripari techni­kumot, s a gyár kettes telepén lett műszakvezető. Megszere­tett egy alszegi kislányt, fele­ségül vette. Ma műhelyvezető a gyár kettes telepén. A város egyik legszebb, helyének tartja azt az utcát, ahol házat épített. Gyermeke is van már. Kis­fiú. «V V»» A Szücs-család őslakó az ut­cában. Szűcs Antalék parasz­tok voltak. Anti fiuk is az ma­radt: ma a Hunyadi Termelő- szövetkezet szorgalmas tagja. A Dózsa György utca 26. számú, régi • házukban húga lakik, férjével, Lázár József hentesmesterrel. Ládámé. Szűcs Lidiké, a város egyik iegjobb női szabója volt. Fér­je kitűnő segítőtársa. Egyet­len fiuk állatorvos. Nyárestéken tárogatószót te­relget felőlük a szél, Édgp-bús melódiákat, melyeket szabad­ságra vágyó parasztok éne­keltek valaha. Az utca lakói meg Összemosolyognak olyan­kor: — Lá^ár Józsi bácsi fújja kedvenc hangszerét. MOZIMŰSOR Vér és liliom. XIII. századi szerelmi történet.' Színes fran­cia film. I Kísérőműsor: Hogyan szüle­tett a térikép? Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. Matiné Banditák hálójában Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. Hétfői műsor: Lövés a lángokból. A körül­zárt ház. Szinkronizált szov­jet film. Kísérőműsior: Magyar hír­adó. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. A falról fácán néz a vendég­re, alatta galamb. Már várnám, mikor repülnek el, mikor ész- reveszem, nem élők, hanem ki­tömöttek. Lábam alatt birka­bőr. r — Stílusos, nem? — kérdezi Kovács Béla, aki különös fog­lalkozást választott magának: madárpreparátor. — Foglalkozás? — néz rám. — Inkább hobby. De, ha min­den jól megy, valóban foglal­kozás lesz. Szeretném kivál­tani az iparengedélyt. — Egyszer láttam egy képet, az volt alája írva, hogy festik a tollat, meg lakkozzák is. Nevet: — Tollat festeni? Hiszen le­pereg róla! Esetleg a karmokat vagy a csőrt szokás lakkozni, hogy eredeti fényükben ra­gyogjanak. e — Hogyan kezdődött? — Már vagy tizenöt éve — mondja a felesége. — Együtt laktunk akkor a sógorommal, 5 hivatásos preparátor volt. Férjem .megfigyelte, mit, ho­gyan csinál. Egyszer a sógo­rom elment, maradt ott vagy' 15 fácán, A felesége jajveszé- kelt, hogy ki fogja preparálni, tönkremegy a sok szép madár. A férjem gondolt egyet, leült, és mindent elvégzett velük. Munkája olyan jól sikerült, hogy azt mondták rá, szebb, mint amit a sógor csinált. — S miért csak tizenöt év után jelentkezett újra? — kér­dem Kovács Bélától. — Az eredeti szakmám pék. Légcsőasztma kínzóit, de nem százalékolhattak le, annyira súlyos még nem volt, én meg nem akartam elmérgesíteni a bajt, hát itthonmaradtam, és madarakat kezdtem preparál­ni. Persze, ez nem állandó A bírósági ügyek száma, az elmúlt három évet figyelembe véve, csökkent. 1969-ben 285, 1970-ben 302, 1971-ben 275 büntető ügyet tárgyalt a vá­rosi bíróság, viszont 24,7 százalékkal emelke­dett a közvádas bűncse­lekmények száma, ami azzal magyarázható, hogy az időközbeni rendelkezések a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények elbírálását is a központi járásbíróság ha­táskörébe utalták. Nőtt az ügyészség által benyújtott vádiratok száma is, de a meg­vádolt személyek számában nem mutatkozott lényeges változás, ami azt bizonyítja, hogy városunkban nincs szerve­zett bűnözés, nem működ­nek galerik. Csoportos bűnelkövetés is csu­pán az‘erőszakos, garázda jel­legű cselekmények körében akadt. A rendőrség megelőző tevé­kenysége és a bíróság szigorú büntetéskiszabása ellenére is, emelkedett az erőszakos, ga­rázda bűnelkövetők száma. Sú­lyos testi sértés miatt 22, erő­szakos nemi közösülés miatt 4, hivatali személy elleni erő­szak miatt 4, magánlaksértés miatt 3, könnyű testi sértés miatt 7, rablás miatt 3 sze­mély ellen hozott elmaraszta­ló ítéletet a bíróság 1971-ben. Úgyszintén emelkedést mutat a társa­dalmi tulajdon sérelmére elkövetett bűntettek és munka! nem lehet egész évben végezni, csak augusztustól márciusig, illetve jobbára csak télen. — Mikor kell elhozni a ma­darat, .hogy még ki lehessen tömni ? — Hát, bizony, meleg időben sietni kell vele, mert elromlik, egykét napon belül hozzá kell kezdenem. Télen már kisebb a veszély, akkor inkább eláll. — Hogyan preparál? — Sokféleképpen — mondja Kovács Béla —, de az „üzleti titok”. Annyit azért elmondok, hogy afrikkal tömjük ki a ma­darat, az eredeti csontok egy része is megmarad, a többit drótvázzal pótoljuk. — Mérgekkel biztosítjuk, hogy a moly ne egye meg — teszi hozzá a felesége. — Hány nap alatt készül el eggyel? — 8—10 nap múlva szokták elvinni, de olyan megbízóm is akadt, aki majdnem három hó­napig itthagyta. @ — Hogyan indult meg Kőrö­sön az üzlet? Kovácsné válaszol: — Elégedettek a népi vétségek száma: 1971-ben 32, személyi tulajdon sé­relmére elkövetett bűncse­lekmény fordult elő és 20 személyt ítéltek el miat­tuk. Az elítéltek között igen sok a büntetett előéletű, vissza­eső, veszélyes bűnöző, s ez ar­ra hívja fel a figyelmet, hogy az utógondozás hatásosságát, növelni kell. Az erőszakos és garázda jellegű, a társadalmi tulajdoht károsító bűncselekmények el­követőire szigorúbb büntetést rónak ki, főként a visszaeső bűnösökre. 1971-ben 145 személlyel szemben hozott elmarasztaló ítéletet a bíróság, s 79 sze­mély ítélete első fokon jog­erőre emelkedett. A városi bíróság ítéletei­nek 66,5 százalékát, má­sodfokon, a megyei bíró­ság helyben hagyta. Az egyik legjobb arány ez a megyében, s a bíróság kö­rültekintő, igazságos ítél­kezését bizonyítja. A felsorolt adatokát a váro­si bíróság vezetője, dr. Bo- dóczky László terjesztette a városi tanács végrehajtó bi­A teherautón új szekrényt szállítottak a Tázerdőbe. A pilótán kívül, négyen. Felte­hetően köztük volt a bútor tu­— Karácsonykor láttam a vadászokat, amint a fácánokat vitték a zöldségboltba. Mond­tam nekik, nem adnának-e egyet, hogy a férjem kitömhet­ne, de akkor már az egészet eladták. Hát újév hajnalán zö­rögnek az ablakon. Mondom a férjemnek, menjen ki, egy nagydarab ember hívja. Olajos János volt. Hozott egy fácánt, hogy tömjük ki neki. S olyan hírt vert,’ hogy még aznap 8 fácánt hoztak. Azóta is egyre segítettek a vadászok. Töm­tünk ki már vércsét, foglyot, varjút, meg még szarkát is. Hoztak állattetemet Kecske­métről, Csemőből, Ceglédről és Kőcserről. — Vesznek is kitömnivalót? — Mi csak hozott anyaggal dolgozunk. A kitömés pedig nagyon olcsó, 50 forinttól 350 forintig megy fel az ára, a ma­dár nagysága szerint. — Mindent megszerezhetnek helyben, a munkájukhoz? — Sok mindent nem. A sze­meket például Vértes Gézáné- tól rendeljük, Pestről. Ügy gondoljuk, a játékboltnak is megérné, ha árusítana szeme­ket, mert a körösi babakészí­tők is örülnének neki. B. J. ülnökök munkájával zottsága elé, amely megvitatta és elfogadta az előterjesztést. A bíróság vezetője a népi ülnökök tevékenységét is mél­tatta. Az 1989-ben megválasz­tott hetven népi ülnök többsé­ge igen eredményes munkát végez. Különösen jól kiválo­gatott, megfelelő . embereket küldött a bíróság segítésére a konzervgyár és az állami gaz- dáság. ' A népi ülnökök éleslátás­sal, felkészülten kísérik végig az eljárást, és hat­hatósan segítik a bírósá­got. A hozzászólások és az azok­ra adott válaszok elhangzása után, Szűcs Zoltán, a városi tanács elnöke elmondotta, hogy a városi bíróság jó mun­kája a város lakóinak elisme­rését vívta ki. A panasznapo­kon figyelmesen meghallgat­ják a panaszosokat, és segít­séget adnak ügyeik elintézésé­hez. Az utógondozás és az if­júság védelmének fokozása érdekében azonban a tanács­nak szorosabban kell együtt­működnie a városi bíróság­gal. Sz. M. lajdonosa is. Mégis rossz útra tértek. A gépkocsivezető tanácsta­lanságának az egyik kísérő felkiáltása vetett véget: — Hé, komám, csináljuk úgy, ahogy a katonáéknál szo­kás! És belegázoltak az egyik gyönyörű krumpliföldbe. Valamiről azonban megfe­ledkeztek. Katonáéknál ilyes­mi ma már nem szokás, de ha magánterületen valamilyen okból mégis kár keletkezik a nyomukban, azt azonnal meg­térítik. Ez a dicső társaság azonban sietve elporolt a helyszínről. Még annyi ideje sem maradt a. károsultnak, hogy a gépkocsi rendszámát feljegyezze. A katonaságnál becsületes­ségre tanítják a fiúkat. E tár­saság tagjain azonban, ha vol­tak egyáltalán katonák, sem­mit •nem fogott a nevelés. (b. 1.) SPORT Vasárnapi műsor Atlétika Dunakeszi: megyei összetett bajnokság. Birkózás Szigetszentmikfós: országos serdülő szabadfogású egyéni verseny. Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 16 óra: Nk. Kinizsi ifi—Gödöllői. Va­sas ifi, 17: Nk. Kinizsi—G. Va­sas megyei bajnoki férfimér­kőzés. Labdarúgás Pilis: P. KSK—Nk. Kinizsi megyei bajnoki mérkőzés (ifi is). Modellezés Csónakázótó, 10: víz- és lég­csavaros sebességi hajómodel- lek megyei bajnoksága. Sportlövészet Győr: A HK országos dön­tője. Torna Debrecen: az úttörő-olimpia országos döntője. Hétfői műsor Torna Debrecen: az úttörő-olimpia országon döntője. Bíró Ilona VAGY KICSOROG, VAGY BENTMARAD Mester a tanítványtól Kezdetben vala a szikvíz- üzem, és munkálkodása gyümölcsöző vala, mert lön vízözön. Az én szobámban például egy hét alatt négy üvegből csörgött ki a szó­dának nevezett folyadék. Jlálát is adtam nagyhango- san az Ürnak, mely ez eset­ben a KÖJÁL volt, hogy nem záratta be még a fel­szólításokra • és büntető szankciókra fittyet hányó üzemecskét. A büdös víz, e szénsavmentes szóda, amely arról ismerhető fel, hogy az üvegekben marad, nyilván csak azért van, a napköz­ben már amúgy is felvidult embert még jobban felvi­dítsa. De, ím, csoda történt. Az egyik, zöldségboltban szép, tiszta, új szódásüvegeket találtam, valódi szódavízzel telitöltve. Aki a csodát tet­te, a Józan Pál nevet viseli. Ö az első kisiparos az éle­temben, akinek tartós mun­kálkodásáért egy fohászt is elrebegtem, és elrebegtek velem együtt még sokan mások is. Fohászaink azonban nem találtak meghallgatásra. A kétezer új üveg, amelyet a kisiparos hozott forgalom­ba, napok alatt kicserélő­dött. Örülhet a szikvíz- üzem: lesz már, aki kimos­sa a piszkos üvegeket, és minőségi áruval tölti meg. De a kiselejtezésre váró üvegekkel a csodatévö\ém tud mit kezdeni. Azok to'- vábbra is folynak, ha akar­nak. A 34-es boltban méltat­lankodtam a minap ez ügy­ben. Mellettem egy férfi állt kötényben. Józan Pál volt. Még nem szegte ked­vét a reménytelenség. Azt mondják róla, szorgalmas, becsületes ember. A szóda­vízgyártást a nagykőrösi szikvízüzemben tanulta meg. Most meg már a szik- vízüzem tanulhatna tőle. B. I. Fakan Antal felvétele MINTHA ÉLNÉNEK ' A madárpreparátor Rosszul tudják

Next

/
Thumbnails
Contents