Pest Megyi Hírlap, 1972. június (16. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-21 / 144. szám

WECTEI Ißf-mjärmW% 1972. JÚNIUS 21., SZERDA wLll l(I3 HÁZHOZ JÖN A RIPORT /I mindennapok gondjai Idegenforgalmi start után Üjhartyánban az épülő üz­letházról beszélgetek Forgács Györggyel, az ÁFÉSZ igazga­tósági elnökével, amikor ránk­nyitják az ajtót. Középkorú, hosszúra nyúlt férfi lép az iro­dába. Egy pillanatra vissza­hőköl, amikor a vendéget megpillantja. Láthatóan dol­ga van, most mégsem tudja eldönteni, menjen, vagy ma­radjon. Az ÁFÉSZ-elnök ma­rasztalja. Nem az elnökhöz... — Ezúttal nem Forgács Györgyhöz, az elnökhöz jöt­tem — mondja a látogató, aki­ről megtudom, hogy Némethi Károly, Kakucs tanácselnöke —, hanem Forgács Györgyhöz, a megyei tanácstaghoz. Most az ÁFÉSZ elnökén a meghökkenés sora. — Bajban vagyunk. Segít­ség kellene... — Éspedig? — Megállt a tudományunk. De úgy is mondhatnám, az erőnk elfogyott. Tető alatt az orvosi rendelő és lakás, most azonban nincs tovább ... A tanácselnök szavai nyo­mán lassan előttem is kibon­takozik a kép. A kétezernyolc- száz lakosú község már esz­tendőkkel ezelőtt elhatározta, hogy orvosi rendelőt ég lakást épít a saját erejéből. Okkal: egykori földesuraiktól semmi érdemleges épületet nem örö­költek, amit erre a célra fel­használhatnának. Van ugyan egy rozzant épületük, bikais- tájló volt valaha, abban ka­pott helyet az anya- és csecse­mővédő. Fundamentuma nincs, a fala sár. Már öt esztendővel ezelőtt megállapították a szak­emberek, száz forintot is kár rákölteni. Azóta gyűjtik fej­lesztési alapjukat, ez azonban esztendőnként nem több nyolcvan-kilencvenezer forint­nál. Hogyan tovább? — A tervünk reális volt — mondja Némethi Károly. — Bizonyítja az is, hogy a négy munkahelyes orvosi rendelő és szolgálati lakás megépítése he­lyet kapott a megye negyedik ötéves tervében saját beruhá­zásként, de bankhitel-támoga­tással. Az épület kivitelezési költsége egymillió-hatszázezer forint. Ebből mi az indulás­nál letettünk négyszázötven­ezer forintot az asztalra. A helyi Lenin Termelőszövet­kezet háromszázezer forintnyi társadalmi munkát vállalt. A megyétől pedig tavaly két­százhatvanezer forint támoga­tást kaptunk. Ez összesen egy­millió-tízezer forint. Hiányzik még ötszázkilencvenezer. Er­re terveztük a bankhitelt. A bank azonban most ilyen cél­ra nem ad egyetlen forintot sem. Hogyan tovább? — ez a ka- kucsi tanácselnök nagy kérdé­se. És jogos kérdése — ez a véleménye Forgács György megyei tanácstagnak is. Ka- kucsnak van körzeti orvosa. Inárcesal közös fogorvosa, vé­dőnője és házi betegápolója. De hozzá se rendelő, se szolgá­lati lakás. Érthető, ha For­gács György ígéri: sürgősen eljár ebben az ügyben a me­gyei tanácsnál. Hogyan? Mi módon? Elmondására már nem jut idő, mert ismét nyí­lik az iroda ajtaja, s ezúttal robusztus alkatú férfi lép be, s köszönti otthonosan a házi­gazdát és természetesen a ven­dégeit is. Az otthonosság ért­hető: a látogató nem más, mint Sashegyi Mihály, Űjhar- tyán tanácselnöke. Ö lényege­sen optimistább, mint a szom­széd falu tanácselnöke. Ok­kal.- Űjhartyánnak kétszer any- nyi az évi fejlesztési alapja, mint Kakucsnak, azaz száz­hatvanezer. Nem mintha ez olyan nagy összeg lenne, de itt nagyobbak a lehetőségek is. Másfél esztendeje több mint egymillió forintért ötvensze- mélyes óvodát építettek. Az­után : tavaly novemberben szerződést kötött a tanács a művelődési ház közös fenntar­tására a helyi szakszövetke­zettel és az ÁFÉSZ-szel. En­nek eredményeként még a té­len hozzákezdett a szakszövet­kezet a művelődési ház átépí­téséhez. Százezer forintos költ­séggel az idén februárban így nyílt meg a klubkönyvtár s az idén novemberre teljesen befejeződik a művelődési ház átépítése. Ezenkívül a szak- szövetkezet és az ÁFÉSZ erre az esztendőre öt-ötezer forint­tal járul hozzá a közös fenn­tartáshoz. Kezdetnek ez is biz­tató. Tanteremre gyűjtik — Azért gondunk is van — mondja Sashegyi Mihály. — A megyei ötéves tervben is sze­repel két iskolai tanterem épí­tése, egymilliós költséggel. Az elmúlt tanévben háromszáz­hatvanöt gyerek tanult két műszakban a négytantermes iskolában. így is csak szűkö­sen fértek el. Hogy meglesz-e az ötéves terv végéig a két új tanterem? Mi erre gyűjtjük a fejlesztési alapunkat, de hogy elegendő lesz-e, azt pilla­natnyilag még nem mondha­tom. Azért kerestem fel ezen a csendes hétköznap délelőttön Forgács Györgyöt, az Üjhar- tyán és Vidéke ÁFÉSZ igaz­gatósági elnökét, hogy a bolt­hálózat fejlesztéséről beszél­gessek vele. A tervezett esz­mecsere azonban elmaradt. Helyette két község mindenna­pi gondjairól szereztem tudo­mást Anélkül, hogy kerestem volna, szembetaláltam magam a mindennapok falusi köz­életével. Prukner Pál Tudósok Szibériából A Magyar—Szovjet Baráti Társaság meghívására L. A. Kozlovnak, a közgazdasági tu­dományok doktorának vezeté­sével kedden négytagú szibé­riai tudósküldöttség érkezett hazánkba. A delegáció tagjai a szibériai hetek alkalmából elő­adásokat tartanak és találko­zókon vesznek részt budapesti üzemekben és intézmények­ben. KITÜNTETÉS A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Hidas Hedvig­nek, az Állami Balettintézet igazgatójának eredményes igazgatói tevékenysége elis­meréseként — a Munka Ér­demrend arany fokozata ki­tüntetést adományozta. AZ ORSZÁGUTAKON már feltűntek a D és GB és USA és F és CS jelzésű autók, minden rendű és rangú márkák, után- futós és lakókocsis sztráda-cir­kálóktól a szolid Skodákig és Trabantokig; a hotelnek tisztelt szállodák portásai már gyako­rolhatják nyelvtudásukat; a Balaton-parti bungalók udva­rán és a sátortáborok fái közt már olasz és holland fürdőru­ha is szárad. De a java még ezután jön, hiszen Magyarországon a nagy szezon tulajdonképpen július közepétől augusztus végéig tart. így hét talán még nem késő néhány futó gondolatot a szezon, az idény el'é bocsátani. A sokat emlegetett egységes idegenforgalmi szemlélet ér­dekében. Ennek a szemléletnek kétfé­le véglegesség is útját állja. AZ ELSŐ AZ ÁJULT IDE- GENIMÄDAT. Amely legszí­vesebben térden imádná a ke­mény valutát hozó gépkocsit és utasait. Amely felsőbbrendű lénynek nézi a vendéget — ha „külföldiül” beszél, észre sem veszi, hogy magyar és kispén­zű vendég is érkezik a szállo­dába, étterembe, strandra, akárhová. Ennek az idegen­imádatnak felső fokán olyan torzulások jelentkeznek, mint amilyet a „Jó estét nyár, jó estét szerelem” furcsa főhőse használt ki, néhány idegen szó bemagolásával; persze, nem minden eset ennyire ellen­szenves. De eléggé ellenszen­vesek az „alacsonyabb” fokok is. A MÁSIK AZ AJNÁROZÁS VISSZÁJA és ellentétpárja az ellenszenves,, „antikülföldi- ség”, a magyarkodó, rosszízű „maradtak volna otthon” szemlélet. Nagyon sokféle módon jelentkezik. Fő meg­nyilvánulási formája az ide­genforgalmon beiül a közöm­bös udvariatlanság azzal a ki­indulóponttal, hogy „örüljön a müncheni vagy padovai pasas, ha a Balatonnál nyaralhat”. Tehát a primitív féltékenység. Amely kiirigyli a turista gye­rekének szájából a szalámit és poharából a coca-colát vagy a vörösbort. Mintha bizony éhen kellene maradnunk, ha vendé­geinknek is jut a magyar konyha vagy az ellátás egyéb területének világszerte elis­mert termékeiből. MIND A KÉT VÉGLET jó alapgondolatot torzít el. Az első azt a kötelező igényt, hogy vendégeinkhez, jöjjenek bármilyen világtájról, kedves hangon és udvariasan kell szólnunk, mert ez az üzleti — mondjuk ki, semmi szégyell- nivaló nincsen benne — érde­ken túlmenően is hasznos. Kapcsolatunkat jelzi a világ­gal, hazánk és népünk megis­mertetését szolgálja, hozzáse­gíti a más társadalmi rend­szerből érkezett embert, hogy megértsen egy új normák sze­rint élő közösséget. Ezt a jó igényt rohamosan eltorzította a már említett idegenimádat, nem is egy helyen. A másik véglet kiinduló­pontja is realitás. Az a felis­merés, hogy nekünk, miközben „szezon van”, a Veszprém, a Somogy, az akármilyen me­gyei magyar állampolgárral is törődnünk kell, az ő szódavíz­MÁR TÉLRE A közkedvelt olajkályhák nyáron is sorozatban készülnek a Mechanikai Művek törökbálinti gyárában. A tizenhat kilo­gramm súlyú minikályhák óránként 2500 kilokalória hőt fej­lesztenek. Urbán Tamás felvétele Piros betűs ünnepként tar­tották nyilván április huszon­negyedikét, Szent György nap­ját. Éze.i a harcias ünnepen akarta Bakócz hercegprímás kihirdetni Budán azt a pápai bullát, amelyet Rómából ho­zott magával. A bulla teljha­talmat biztosított Bakócznak kereszteshadak gyűjtésére, nemcsak a magyar királyság területén, hanem a többi ke­let-európai országban is. De amíg r -m talált fővezért, a hadak gyűjtését sem kezdhet­te meg. Már kiszemelte Dó­zsát, ám hiányzott kettőjük meg .llapodása. A kereszteshá­ború meghirdetésére legin­kább alkalmas Szent György nap előtt egyezségre kellett jutnia a végvári lovaskapi­tánnyal. Bakócz Tamás pápa szere­tett volna lenni, ezért vonult előző évben káprázatos kísé­rettel Rómába, nem éppen re­ménytelenül. Akkor még szi­lárdnak látszott a Cambraii Liga, amelyben Európa vala- i ennyi katolikus hatalmassá­ga tömörült Velence elveszej- tésére, mivel a gazdag város­állam fontosabbnak tartotta saját érdekeit, mint a törökök megfékezését. Gyula pápa ki­átkozta a patríciusok köztár­saságát, mondván, hogy „Ve­lence rosszabb a töröknél”. Ám Gyula pápa meghalt, és a utódlásért folyó harcban alul maradtak a Liga hívei. Medici János lett a pápa X. Leó néven. Ö pedig veszedel­mesebb ellenfélnek tekintet­te Fémára nézve Franciaor­szágot, Németországot, Spa- hyolországot, mint Velencét. „amely mégiscsak olasz”. Fel- cidotta r hajóskereskedő álla­mot az egyházi átok alól, s hogy némileg Bakóczot is kárpótolja, oda ígérte neki a konstantinápolyi patriarchá­tust, és teljhatalommal ruház­ta fel a kereszíesháború meg­indítására. Mivel pedig sem 11. Ulászló magyar király, sem a fő rangú nemesek nem ujjongtak túl­ságosan a pápa és Bakócz kö­zös tervéért, a hercegérsek a tömegek felfegyverzésével, azok demagóg lelkesítésével akarta elérni célját. Alig valószínű, hogy Dózsa György világosan átláthatta a nemzetközi politika erővo­nalait. Viszont katona létére annál világosabban ítélte meg az országra nehezedő török vés edelmet. Ennek elhárítá­sáért tétovázás nélkül kész volt harcolni. Ügy vélte, ha elvállalja a keresztesek főve­zért posztját, alkalma nyílik hadait egyrészt a török meg­semmisítésére vezetni, más­részt a hadi siker és a szer­vezett katonai erő birtokában kikényszerítheti a jobbágytö­megekre háruló terhek köny- nyítését. Amikor Buda-várában sor került a Szent György napi ünnepélyes eseményekre, kez­detben még nem tudta a tö­meg, hogy ki lesz a fővezér. Dózsa jelen volt a sokadalom- 1 an, számosán ismerték, mivel a kitüntetése körüli huzavona révén vitézségének is híre sza­ladt. Főképp a katonák köl­tötték jó hírét, ennek nyomán a to .leg is ünnepelni kezdte. Mire elérkezett mise ideje a Szent Zsigmond templomban, mindenki természetesnek vet­te, hogy a nándorfehérvári lo­vaskap'tány, a király új lo­vagja a közismert katonák csoportjában foglal helyet. A Szent Zsigmond templom­ban Bakócz érsek misét celeb­rált, utána népgyűléssé vál­tozót! át az ünnepség. Bernát Pávia gróf, olasz püspök, a pápai udvar főjegy­zője felolvasta a latin nyelvű- római bullát, amely keresz­tesháborúba szólítja a katoli­kus egyház híveit. Az eredeti latin szöveget fennhangon fordította magyarra Balázs fe- renerendi szerzetes. Ezt köve­tően Bakócz Tamás az oltár elé szólította Dózsa Györgyöt tíz vitéz társaságában. Az ő mellükre a hercegérsek szabó­ja varrta fel a kereszteshábo­rú jelvényét, a posztóból ké­szült vörös keresztet. Közben világi papok és szerzetesek ugyancsak posztóból keresz­teket osztogattak a férfiaknak, hogy erősítsék ruhájukra, s ezzel nyilvánítsák ki a háború iránti hajlandóságukat. A pa­pok lelkesítő beszédeket rög­tönöztek, ahol csak megfordul­tak a tömegben. Ennek hatá­sára valóban magával ragadta az elszántság az embereket, amikor Bakócz Tamás kibon­totta a hatalmas fehér lobo­gót, rajta a vörös kereszttel. Abból pedig, hogy Dózsa Györgynek nyújtotta át a ke­resztesháború lobogóját, meg­tudták, ki a fővezér. Minden úgy sikerült, aho­gyan a hercegérsek remélte. Harcot hirdető szavai nyomán megalakultak a keresztes had­sereg első csoportjai. A sok­sok gyalogos mellett már há­romszáz lovasa is volt Dózsa Györgynek. Késedelem nélkül átkelt a Dunán frissen tobo­rozott katonáival és a pesti ol­dalon hozzálátott a tábor be­rendezéséhez. A vezér válasza Szelet vetett a hercegérsek a pápai bulla kihirdetésével. Megannyi gyülekezőhely kö­zül Nagyvárad, Kalocsa, Szé­kesfehérvár, Bács tartozott a fontosabbak közé, központi tá­borhelynek pedig Pest határá­ban Rákost jelölte ki Dózsa. Naponta több ezer önkéntes érkezett ide, s rövid időn be­lül negyvenezren népesítették be a hatalmas tábort. Egyedül Medgyaszai Mészáros Lőrinc ceglédi plébános kétezer pa­rasztot vezetett Dózsa seregé­be. és megérkezése pillanatá­tól fontos szerepet játszott a keresztesek vezérkarában. A jobbágyok, papok, kisnemesek sorai külföldi önkéntesekkel egészültek ki, felvilágosult deákok, ügyes iparosok egy­aránt szívesen siettek a tábor­ba. Csak a nagyurak és fegy­vereseik maradtak távol. Aztán eleinte szórványosan hírek érkeztek a nemesek dur­vaságairól. A fővezér nagy ön­uralomról tett tanúbizonysá­got. A túlkapások megtorlása helyett a sereg fegyelmezésé­re, katonai oktatására fordí­totta minden erejét. Ám hiába szeretett volna Dózsa minél többet törődni katonai teendőivel. A riasz­tóan megszaporodott panaszok között az volt a legenyhébb, hogy a nemesek visszatartják jobbágyaikat, mit sem törőd­ve a pápai átokkal. Komo­lyabban kellet venni az ott­honmaradott, védtelen család­tagokkal szembeni általános erőszakoskodást, a fenyegeté­sek ellenére hadba indulók megcsonkítását, a toborzók meggyilkolását. Dózsa többször értesítette Bakóczot is, a királyt is a tarthatatlan helyzetről, de mi­után intézkedést sürgető ké­résére hallgatás volt a válasz, erélyesebb levelet fogalmazta­tott deákjával, Ambrus pap­pal. Május tizennegyedikén, va­sárnap, érkezett meg a válasz Buda-várából a rákosi táborba. A panaszokra nem tért ki sem a király, sem a bíboros. Fi­gyelmen kívül hagyták a ko­rábban megígért nemesi ban­dériumok és királyi zsoldosok csatlakozását is, ellenben fel­szólították Dózsát: haladékta­lanul szüntesse be a kereszte­sek további toborzását, azon­nal bontson tábort, és késede­lem nélkül vonuljon Dalmá­ciába a török ellen. > A parancs lehetetlen voltát rögtön átlátta a fővezér. Ta- I nácskozott közvetlen környe- | zetével, vezértársaival, Ger-1 gely öccsével és Mészáros Lő­rinc ceglédi plébánossal. Ger­gely óvatosságra és engede- lemre intette bátyját, de a többiek, főképp Mészáros Lő­rinc, úgy vélték, teljesen iga­za van Dózsának, semmi szín alatt sem szabad teljesíteni a király és a bíboros parancsát. Figyelmeztetésül engedjenek némi mozgást a mindeddig szigorúan tartott csapatoknak, hadd szerezzenek maguknak élelmet a környékbeli nemesi kúriákon, mivel a kormányzat elmulasztotta a seregről való gondoskodást. A kiéhezett ka­tonák éltek az alkalommal és Dózsa engedélyével megsarcol­ták a gazdagokat a Rákos kör­nyéki falvakban, Pest és Buda városában. A nemesek vad megtorlásai­hoz képest egyszerű vasárnapi kimenőnek számított ez az en­gedély, mégis pánikot okozott az udvarban. Hétfőn kemény parancs érkezett Buda-várából Dózsához: ha nem indulnak Dalmáciába haladéktalanul, a vezér és társai, a király és az ország ellenségeinek minősül­nek, s eszerint járnak el ve­lük. Mit válaszolhatott erre Dó­zsa? Ebben a drámai helyzetben hívta gyűlésre Dózsa az egész tábort. Föltárta helyzetüket és kérte katonáit, maradjanak együtt, fogadják el az általa kínált fegyelmet, mert most ez az egyetlen biztosíték a pusz­ta életük és az ország meg­mentésére. Most derült ki, hogy rövid néhány hét alatt mennyire megszerették vezérüket a föl­fegyverzett jobbágyok, kisne­mesek, szegénv papok, iparo­sok, deákok. Űiiongva fogad­ták javaslatát, hűséget esküd­tek neki. Szent György nanján a hercesérsektől kapta Dózsa a fővezért kinevezést. Most a fölfegvverzett név választotta vezérének. Ez a döntés a koc­ka elvetését jelentette. Dózsa és a mögéje sorakozó' nép nem tett egyebet, mint e1- fogadta a reá kényszerűért harcot. Gerencsér Miklós (Folytatjuk) vagy friss kifli- vagy, uram- bocsá, szalámiigényét se dug­hatjuk az alsó polcra, mert furcsa család az, ahol a saját gyerek kevésbé drága, mint a jobban öltözött idegen. Ezt a felismerést lehet józan szinten tartani, évek óta cikkek és hozzászólások tucatja próbál­kozik vele, és mégis nagyon nehezen sikerül. Hallottam ba­latoni üdülővidéken olyan megjegyzést, hogy az idegen- forgalmi idénykezdet előtt át­adott új áruházak, éttermek stb. — nem a lakosságot szol­gálják, tehát feleslegesek; no­ha teljesen biztos, hogy a la­kosság egész évben helyben van, a vendégek csak néhány hétig. Van azonban a két véglet­nek egy különös találkozópont­ja, és erről sem szabad hall­gatni. SZOCIALISTA ORSZÁGOK polgárait némely vendéglátó­ipari üzemünkben már pon­tosan olyan udvariasan szol­gálják ki, Taint a magyarokat — ám ez sajnos, nem jó jel. Ugyanis nem „felfelé nivellál­tak”, hanem „lefelé”. Bolgár, csehszlovák, lengyel barátaink az esetek túlnyomó többségé­ben udvariasabbak annál, hogy észrevegyék — szerencsésebb esetekben talán nem is veszik észre — ezt a „világrendszer szerinti" udvariasságot. De mi azért álljunk reális alapon: bi­zony van ilyen megkülönböz­tetés a két német márka kö­zött is, hát még dollár és cseh korona között... És gyorsan jegyezzük meg, hogy az „antikülföldi” magyar­kodás is inkább a szocialista országok kispénzű turistáit, a három gyerekkel Lipcséből ér­kező technikust, a prágai kis­tisztviselőt, a varsói mérnököt veszi célba. Itt találkozik és mutatkozik be igazán a két torz szemlélet, és mutatja meg közös gyökereit. TÜL KEMÉNY SZAVAK? Legfeljebb annak, aki szeretné behunyni a szemét a kellemet­len jelenségek előtt. Ne huny­juk be: érdemes látni a „start” kezdetén a pálya egyenetlen­ségeit, gödreit, meredek szaka­szait. Érdemes? Kötelező! Baktai Ferenc I *De szellemét a tűz nem épeié meé... " Mise Szent György napján

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents