Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-31 / 126. szám

1972. MÁJUS SÍ., SZERDA "“i&Ciriap Június elsejétől lép életbe az új Casco Újdonság, hogy a biztosított autósok különféle önrészese­dési összeget vállalhatnak at­tól függően, mekkora javítási költséget tudnak saját maguk kifizetni kár esetén. Az önré­szesedésnek megfelelően né­hány hónapra, sőt a lehetsé­ges károk csoportjaira is köt­hetnek biztosítást. A díj meg­határozásánál különbséget tettek a nyugati és szocialista gyártmányú személykocsik között, miután a javítási költ­ségek jelentősen eltérnek egymástól. Az új Casco-bizto- sítás vonatkozik a lopásra, rablásra is, és balesetbiztosí­tást is tartalmaz. Az ÁB el­vállalta az árvíz és az utak hibái, egyenetlenségei miatt bekövetkezett károk megtérí­tését, s kifizetik a gépkocsi — nem baleset miatt történt — üvegtöréseit is. A lopáskáro­kat megtérítik, akár az egész járművet lopják el, akár a közterületen parkoló autót tö­rik fel, és úgy lopják ki az autó tartozékait. Eltörölték a második évre szóló kezdő ve­zetői pótdíjat, csupán az első évben kell 50 százalékos pót­díjat fizetni. Ezután 3—10 hó­napig terjedő időszakos bizto­sítás megkötésére is van le­hetőség. A biztonsági öv hasz­nálatára ösztönöz az a felté­tel, hogy a balesetbiztosítás összegét 25 százalékkal ma­gasabban állapítják meg, ha a sérült biztonsági övét vi­selt. Tízezer forintig gyorsított kárrendezést vezettek be: ha az ügyfél a kárbecslést köve­tően egyetért a megállapított kártérítéssel, a számla be- | nyújtása nélkül is kérheti az 1 összeg kifizetését. A magán- I gépjárművet hivatalos ügy- j ben is használó autósok ez- ' után kötelezően megkötik a Cascót. Az új biztosítási forma az egyéni és közérdeknek meg­felelően a körültekintőbb ve­zetésre, a balesetek megelőzé­sére ösztönöz: akinek az ÁB két évig nem nyújtott Casco alapján kártérítést, az egyha­vi díjat visszakap, a három és négy év után 2—2 hónap, öt év után pedig 3 hónap dí­ját téríti vissza a biztosító. Pályázati felhívás A TÉMA: A BIOLÓGIA A Fővárosi Állat- és Növénykert az előző évekhez hasonlóan, az 1972. évi nyári szünidőre is pályá­zatot hirdet a gimnáziumok és szakközépiskolák részére. A pályázaton részt vehetnek a középiskolák IV. osztályát befeje­ző (élettségiző) tanulók is. 1. A Fővárosi Állat- és Növény­kert. E címszó alatt a pályázó sza­badon választott állatkerti témát dolgozhat fel. így foglalkozhat nö­vény- vagy állatcsoporttal rend­szertani vagy élettani, esetleg ! mindkét vonatkozásban. Választ­hat egyetlen növény, vagy állat­fajt. Megírhatja az Állat- és Növényikért történetét, vagy ennek bármely korszakát is. 2. Szabadon választott téma a biológia bármely területéről. így növényrendszertan, vagy élettan, állatrendszertan vagy élettan, álta­lános biológia, örökléstan, bioké­mia, molekuláris biológia stb. le­het a pályázat tárgya. A dolgozat terjedelmének alsó határa 5, felső 10 gépelt oldal, soronként 60 betűs, oldalanként 30 soros beosztásban. Ebbe. a terje­delembe nem számítanak bele az esetleges mellékelt rajzok, fotók, táblázatok és a felhasznált szak- irodalmat ismertető oldal. A pályázat kötetlen témakörével az a célunk, hogy tájékozódást szerezzünk középiskolai tanulóink biológiai érdeklődési területének megoszlásáról és annak színvona­láról. A pályázat jeligés. A dolgo­zathoz zárt borítékban kell csatol­ni a pályázó nevét, iskolájának és lakásának pontos címét. A postán megküldött vagy a főkapunál át­adott dolgozat borítékán feladó­ként a jelige és a lakáscím szere­peljen, efelett a Nyári pályázat felirat. *A benyújtás határideje 1972. szeptember 16. Eredményhirdetés és jutalomosztás október 22-én az állatkerti Barlang-moziban. Pataki hársak Hazánk legészakibb részén, a zempléni hegyvidéken a szokásosnál korábban virágba borultak a hársfák. Sárospa­tak — ahol a város főutcá­ját, valamint a vár környé­két több mint másfél száz hársfa díszíti — valóságos il­latfelhőben úszik. Az első hársfákat még a Rákóczi csa­lád ültette el a kastélykert­ben, s ezért a vidéken az idős fákat Rákóczi kársak­nak nevezik. Megtalálható a hárs mindazokon a helyeken, amelyek egykor a Rákócziak birtokában voltak. A lakos­ság most Is nagyon szereti ezt a faféleséget, az utóbbi évek­ben több ezer hársfacsemetét ültettek el. Örcff htia eladó Telkek Tóalmáson, Taksonyban Szeret ön horgászni? Vagy a melegvízű strandot kedveli? Esetleg kertészkedni akar? Ha igen, akkor forduljon a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalathoz. Eladó telke van? öreg háza, amelytől szabadulni akar? Ha igen, önnek a Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat segít. Sok ezer ember vágya: telket venni. A festői Duna-kanyar, Csobánka, Szentendre, Visegrád, Zebegény. Tóalmás kedvelt kirándulóhely, sokan szeretnének itt víkendházat vásárolni. Persze ez nem kis gond. Telket keresni, újságban hirdetni, alkudni, sok időt elvesz. A Pest megyei Ingatlanközvetítő magára vállalja ezeket a feladatokat, néhány hé­ten belül mindent elintéz. Tíaesser inyjatlan — has és telek — yjasdát cserél Pest megyében százötven település van, ebből hat — Cegléd, Nagykőrös, Vác, Szentendre, Gödöllő, Százhalombatta — város. Huszonkét, országosan is kedvelt üdülőhely található a megyében, nem csoda, hogy itt adnak és vesznek ingatlant a legtöbben. 1971- ben ötezer ház és ötezer telek cserélt gazdát Nem kis munka az ingatlanközvetítés. — Sajnos nehezíti dolgunkat az is, hogy sokon nem ismerik a rendelkezéseket. A hat városban és a huszonkét üdülőhelyen kötött adásvételi szerződéseket például tizenöt napon belül kell eljuttatni hozzánk. Ezt igen gyakran elfelejtik — mondja László Béla főkönyvelő. A Pest megyei Ingatlanközvetítő Vállalat huszonegy éve, 1951-ben alakult. Legfőbb tevé­kenysége a telkek és házak adásvételével kapcsolatos, itt határozzák meg az eladandó ingatlan értékét és vállalják az állami tulajdonú ingatlanok értékesítését, bizományi el­adását. Sokmilliós érték fölött őrködnek. A többit inkább ssebból — Előfordult, hogy az egyik vállalat a mi megkerülésünkkel üzletet kötött: telekre, házra alkudott 700 ezer forintért. Amikor a szándékát nekünk is bejelentette, mi is felérté­keltük az ingatlant — de csak felére. Végül több hónapos huzavona után 400 ezer forint­ért kötötték meg a szerződést. Több mint negyedmilliót spóroltak meg az államnak. Hasonlóan, az állami érdekekre vigyázva, ellenőrzik a magánfelek között létrejött adásvételi ügyleteket is. A vevők egy része ugyanis úgy igyekszik kijátszani az állami illeték megfizetését, hogy a tényleges vételárnál és a valóságos forgalmi értéknél lényegesen alacsonyabb vételárat tüntet fel az adásvételi szerződésben. Ilyen esetekben a helyszíni szemlén a vételártól eltérő forgal­mi értéket állapít meg a vállalat és ez után kell az állami illetéket leróni, nem pedig a szerződésben foglalt vételár után. 1972. január elsejével megváltozott az ingatlanközvetítő szerepe: még nagyobb hang­súlyt kapott az adásvétel lebonyolítása. Ha ma valaki telket akar venni, csak azt kell megmondani, mennyi pénze van, milyen célra akarja megvásárolni az ingatlant — néhány héten belül kérése teljesül. Tóalmás mellett háromszáz telket kínálnak: hetven négyszögölesek, darabja hétezer forint. Ideális hely reumásoknak, izületi betegeknek. Taksonyban — horgászok, figyelem I 15-18 ezer forintért 80-100 négyszögöles telkek vásárolhatók. Persze, ha valaki azt kí­vánja, vehet többszázezerért is víkendtelket. Budapesten, a Kálmán utcai központban óriási a sürgés-forgás. Az ingatlanközvetítő felmér, tanácsot ad, magyaráz, segítségével öreg és mai házak, óriási és parányi telkek cserélnek gazdát (x) MÁJUSI LISTÁINK Csellóvizsga Dunakeszin Olvasóink májusi szavaza­tai alapján állítottuk össze az idei ötödik vokális, hangsze­res, illetve könnyűzenei rang­sort. A LISTÁK Vokális zene: Orf.: Carmi­na Burana, 2. Kodály: Háry János, 3. Verdi: Nabucco, 4. Kodály: Fölszállott a páva, 5. Kacsóh: János vitéz. Hangszeres zene: 1. Vivaldi: Négy évszak (tavasz), 2. Ha- csaturján: Kardtánc, 3. Paga­nini—Liszt: La Campanella, 4. Beethoven: Für Elise, 5. Sup- pé: Könnyűlovassági induló. Könnyűzene (zárójelben a Pest megyei Hírlap áprilisi slágerlistáján elért helyezési számot közöljük). 1. (X) Mammy blue (Kovács Kati, valamint az Express együttes előadásá­ban), 2. (3) Érints meg (LGT), 3. (2) Mért mentél el? (Zalat- nay S.), 4. (—) Mit remélsz? (Kovács Kati), 5. (—) Kétszáz évvel az utolsó háború után I (Omega), 6. (5) Tudod-e te kis­lány (Illés), 7. (4) Kifulladásig (Kovács Kati), 8. (6) Jöjj visz- sza vándor (Bergendy), 9. (—) Zöld csillag (Taurus Ex-T 25— 75—82), 10. (9) Csodálatos fe­hér kő (Omega), 11. (7) Fekete árnyék (Zalatnay S.), 12. (13) Tudathasadás (Syrius), 13. (15) Őszi levél (Délhúsa Gjon), 14. (10) Jelszó: Love, szeretet (Ber­gendy), 15. (8) Ezüst nyár (LGT). HÍREK Sajtótájékoztatót tartott a napokban az Omega együttes; ennek keretében bejelentették, hogy a közeljövőben kapható lesz már az új, ötödik nagy­lemez, amelynek címe: Élő Omega. A budapesti Vili. kerület egyik romos házában forgat­ják az új Illés show-1, amely­nek rendezője Sándor Pál. A dunakeszi József Attila művelődési házban tartják a zeneiskola növendékei a csel­A GENERÁL !ó- és hegedüvizsgákat június 5-én, hétfőn 9—12 között. E HAVI NYERTESEINK A nagylemezt Baráth Anikó (Vácrátót, Botanikus kert) nyerte. Kislemezt nyert: Csíky Gábor (Érd, III. Hivatalnok u. 1.), Bodó Ferenc (Érdliget, Ka­szinó), Fejes Ferencné (Vác, Diadal tér 11.), Oldal József (Nagykáta, Kund u. 10.), Klein Zsuzsanna (Szob, Préskert 4.), Varga Ágnes (Tápiógyörgye, Téglagyár), Rózsahegyi Márta (Verőce, Lugosi út 5.), Kan­csór Lászlóné (Táborfalva, Kossuth u. 75.), Kiss Paula (Abony I., Szelei u. 20.), Szőke Julianna (Nagykőrös, X., Lo- sonczy út 60.), Molnár Katalin (Cegléd, VI., Alszegi út 6.), Bárány Mária (Nagykőrös, IX., Zrínyi út 81.). A jutalmakat 15 napon belül postán küldjük el. Vezető együtteseink tagjai lassan közelebb lesznek a harminchoz, mint a húszhoz. Elkerülhetetlen lesz az első nagy nemzedékváltás, hiszen a könnyűzenének ez az ága bizonyos korhoz kötött. Va­jon melyik lesz az elkövetke­ző öt év Illése és Omegája? Az egyik esélyesnek a nemrég feltűnt Generál ígérkezik. — Miért Generál? — kérde­zem vezetőjüket, Ákos Ist­vánt. — A mai popzene rengeteg stílusirányzatra tagozódik. Mi általában minden ágát szeret­jük, de különösen a vokális zenét. — Az együttes tagjai? — A Benjámin közöttünk Révész Sanyi, Tizennyolc éves. ö a szólóénekesünk. Kará­csony János: szólógitár, basszusgitár. Zeneszerzés No- vay Gábor. Én ritmusgitáro­zom, mindnyájan énekelünk. Dobosunk Reck Lajos, aki szö­vegeket is ír. Átlagéletkorunk 21 év. Először a kelenföldi Klub­presszóban hallottam őket játszani. Kitűnő volt a kül­földi zenei blokk válogatása; a régebbi beat kedvelőinek Hol- lies-számokat játszottak. A lényeg természetesen a saját szerzemények interpretálása, és ezt — amint a Ki mit tud? elődöntőjébe való bekerülés is bizonyítja — magas színvona­lú an, egyénien hangszerelt számokkal oldják meg. A lírai, lassú ritmusú Lehajtott fejjel és Eső után már sikerszámok a törzsközönség körében. A vidám, tréfás szövegű Török­méz és a Felgyújtotta híven tükrözi a vokális, igényes beatzenéi irányt. A nyári program? — Ifjúsági Park, Express- hajő, talán rádiófélvétel — és a legnagyobb, melyre nagyon készülünk: a Ki mit tud. Sze­retnénk részt venni az idei táncdalfesztiválon is. Közben természetesen rengeteg gya­korlás, tanulás, próba, zene- hallgatás. Elek Lenke Dinner Tamás felv. AA.AOMá’ Vágja ki, írja rá a legkedvesebb vokális-, hangszeres- és könnyű­zenei szám címét, úgy küldje el szerkesztőségünkbe (Pest megyei Hírlap, Bp. VIII., Somogyi B. u. 6.) A borítékra ne feledje felírni: ,»Kedvenc lemezem’». Azok között, akik június 30-ig eljuttatják szer­kesztőségünkbe szavazatukat, egy nagy- és 12 kislemezt — a Ma­gyar Hanglemezgyártő Vállalat ajándékait — sorsoljuk ki. Jövő heti számunkban a komolyzenei érdekességek mellett beszámolunk a Syrius-együttes terveiről. A BUDAPESTI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR AZONNALI BELÉPÉSRE KERES központi telephelyére, valamint műszer- és technológiai szerelési munkahelyeire (Algyő, Százhalombatta, Fényeslitke) külszolgálatos munkakörbe: lakatos, vizvezetékszerelő, bádogos, esztergályos, kovács, lemezlakatos, ív- és lánghegesztő, motorszerelő, csőszerelő és kazánfűtő szakmunkásokat, öltözőőröket, őröket és férfi segédmunkásokat. Százhalombattán minden szombat :-abad, Algyőn és Fényeslitkén dekádmunkarend van. Munkásszállás és üzemi konyha van. A munkásszállás vidéken ingyenes. Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. Próbaidő alatti kilépés esetén az útiköltséget visszavonjuk. Segédmunkások részére hegesztőképzés van. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: Budapest XVIII., Gyömrői út 79-83. vagy a vidéki munkahelyek vezetőinél. f t

Next

/
Thumbnails
Contents