Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-11 / 109. szám

1972. MÁJUS 11., CSÜTÖRTÖK rBsi uterei kJŰ3-S®P 5 Ricsiknek - tavaszra Elkészültek a Népmű­vészeti és Háziipari Vállalat új tavaszi - nyári gyermekruha kollekciói. A különböző, elsősorban mű­anyagból készült modern, egyedi jellegzetességgel készült kis ruhákat már árusítják. Böjt szerdánként Százhalombatta étterme, szerdán délidőben. Nincs nagy forgalom, csupán né­hány asztalnál ebédelnek. Ugyanezért jöttem én is. — Parancsol? — így a pincér. — Ehetnék... — Lehetetlen. Szerdán­ként szünnapos a konyha, csak az előfizetésesek kap­hatnak enni. — Másik étterem? — A városban sajnos ... Egy javaslatom van, ha nem a legtökéletesebb is, de amíg elkészül a másik étterem, addig talán hasz­nálható: az előfizetéses ételekből szerdánként ké­szítsenek több adagot, hogy a városba tévedt idegen is ehessen valamit. Nem hiszem, hogy lehe­tetlen. mis ÖTÉVES KÁLVÁRIA 3Ségg£sfelépiti a MBsseStsSiess iss Kutya egy ügy Egy kóbor ku­tya — félő, hogy „veszni készülő” — veszélyezteti hűvösvölgyi ottho­nunk, kicsiny zsákutcánk nyu­galmát. A korcs kutya évek óta a ház körül kóborol, hol eltűnik, hol visszajön. (Tigris nevű farkasku­tyánk „élettársa” volt, ki évente megverekedett ér­te a hívatlan ud­varlókkal. Neve sincs, de Neve- sincs, úgy látszik, nem tudja Tigrist feledni, ezért ma­radt a ház körül.) Nincs oltva, so­hasem volt, nincs hivatalos gazdája. Pár éve bejelen­tettük: de a sinté­rek nem tudták elfogni. Az elmúlt na­pokban azonban már nagyon fur­csán viselkedik az öregedő „özvegy”. Mindig alattomos volt, de most szin­te holdkórosnak tűnik... Hétfőn telefo­náltam az „ebren­dészetre”, kedden kijöttek a sinté­rek: hiába most sem tudták elfogni (orgonabokor- kerítésünk számá­ra nem akadály). Az ebrendészet tegnap azt a taná­csot adta, szóljak a kerületi állator­vosnak, ő majd kéri a vadásztár­saság segítségét... A II. kerületi állatorvos emlé­kezett a kutyára: — Sajnos, a fő­város területén a vadásztársaság se­gítségét nem kér­hetem. Ha a Hárs­hegy túlsó oldalán laknának, Buda­keszin, vagy Nagykovácsiban, akkor igen. De így ... Ha eddig nem volt vele baj, miért éppen most lenne. Kényelmes ál­láspont. A postásokon, az újságkihordó­kon, a szemetese­ken, a körzeti or­voson, az utcában élő gyermekeken, felnőtteken, örege­ken kívül még ki­ket kell megmar­nia, hogy megsza­baduljon a Modo- ri utca Nevesincs- től? Alacs B. Tamás Galéria Szolnokon Szolnokon, a Zagyva-part festői környezetében hetven esztendővel ezelőtt kezdte meg működését a művésztelep. A századfordulón és a század ele­jén neves művészek egész sora dolgozott Szolnokon, a magyar művészet történetének egyik legeredményesebb műhelyé­ben. Többek között Bihari Sándor, Deák Ébner Lajos, Fé­nyes Adolf, Zemplényi Tiva­dar, Pataki László alkotott a Tisza és a Zagyva találkozásá­nak környékén. Ma tizennégy festőművész, szobrász él és dolgozik a Zagy­va-parti művésztelepen, amely a felszabadulás óta tovább fejlődött, és kedvezőbb felté­teleket nyújt a termékeny al­kotómunkához. A hetvenéves évfordulóra Szolnokon meg­nyílt az állandó jellegű kiállí­tócsarnok — a képzőművészet reprezentatív otthona, 'a szol­noki galéria. A nyitó tárlaton a művésztelep alkotóinak fel- szabadulás utáni munkáit tár­ják a nagyközönség elé. Az országgyűlési képviselő is lehet bajban. Például: ha nem tudja teljesíteni választói­nak tett ígéretét. Akkor is ő ván bajban, ha az ígéret való­ra váltása nem rajta múlik. A választó ilyenkor azt mond­hatja: csak olyat ígérjen, ami­nek fedezete van. Tausz Jánosinak volt fede­zete 1967-ben, amikor elő­ször tett ígéretet a budake- szieknek arra, hogy segít el­intézni: új postát kapjanak. Ez a fedezet az illetékes szak­tárca miniszterétől kapott le­vél volt, amelyben a többi kö­zött ez állt: Az első remény 1970-re Budakeszin „új postaépület építését irányoztam elő a kö­zelmúltban épült üzletházhoz kapcsolódó elhelyezésben. Az építkezéshez a tanács is vál­lalt kétszázezer forint hozzá­járulást, megvalósítására azon­ban, részben a szükséges elő­készítési idő, részben egyéb még sürgősebb megoldásra vá­ró feladatok miatt 1970 körül lehet csak számítani. Buda­pest, 1967. május 22.” E levél nem ígért ugyan azonnali megoldást, mégis jo­gos bizakodással töltötte el nemcsak a Budakeszin lakó­kat, hanem a magánházban működő kis posta dolgozóit is, akik embertelenül mostoha kö­rülmények között végzik fe­lelősségteljes munkájukat. (Nyolcuk munkahelye egy öt- ször-háromméteres, hármó­juknak egy négyszer-három- méteres, kettőjüknek pedig egy egyszer-kétméteres helyi­ség!) A budakesziek öröme azon­ban korai volt. Múltak a hó­napok, az évek, új választás közeledett, a postaépületben azonban maradt minden a ré­giben. Sőt! Az öreg ház hosz­egalább megtettem volna mind­azt, amit kitaláltak rólam! Az embert úgyis úgy ítélik meg, ahogyan akarják” — gondolta és a föld­höz vágta a poharat. Leült a konyhaasztal mellé. Másik pohárba bort töltött. Haja a szemébe lógott. Kisfiús arcán még az elkesere­dést is átrajzolta az erőlködő töpren­gés. Mert ahhoz aztán nincs joga, hogy meglépjél a sráccal. A srác az enyém is. Hogy ez nem jutott az eszembe! Felfordult világ. Mindenki tébolyultan száguldozik. Utcahosszat üvöltözik, hogy Ausztria felé nyitva a határ. Radó tenyerébe hajtotta a fejét. A feleségével már alig-alig tartotta a kapcsolatot, csak amennyire a muszáj parancsolta, a közös gyerek. A fiát pe­dig nem akarta elveszteni. — Anya, csomagolj be, légy szíves. Egy-két inget, alsófélét. — Hová mész, fiam? — Anna után. — Vissza akarod hozni? Hát nem ta­nultál elégszer. — Nem őt, a fiamat... H ideg éjszaka, metsző szél. A vonat dübörgőit Hegyeshalom felé. Já­nos végigjárta a folyosókat. Al­vó, földön ülő embereken gázolt át. Mindenkitől kérdezősködött. Nem lát­tak-e egy szőke, kék szemű nőt, majd­nem fehér hajú kisfiúval? Ki emlékszik ekkora forgalomban. Az emberek kü­lönben is magukkal voltak elfoglalva. Hegyeshalomban városnyian torlódtak össze. János csoporttól-csoportig tört utat magának, belebámult az arcok­ba, s szinte eszelősen ismételgette: Ist­ván nélkül nem megyek haza. — János, mit keresel itt? — Na hát! Szia, Aliz, és te? — Svédországba megyünk. Ott él a mama testvére. Állítólag vár minket. Mi van Pesten? Lövöldöznek még? Mi már két napja várjuk a szerelvényt. — Nem nagyon. Október 29-én in­dultam. Tegnap éjjel mellékvágányon vesztegeltünk. — János, lehet, hogy Annát láttam Sopronban? — Lehet — visszafojtott indulattal kérdezett tovább, félt, nehogy észre­vegyék kiömleni készülő izgalmát. — Mikor? — Tegnapelőtt az elosztó helyen. Hosszú sor áll a helyjegyekért. Ha őt láttami akkor István is vele volt. Tu­dod, mindenki rohan, nem mentem oda hozzá, nem is voltunk valami jó­A GYEREK A' ban. De akkor neki is már Hegyesha­lomban kell lennie. János el sem köszönt. Eszelősként rohant. Most elkapom. Szállásról szál­lásra járt. Mindenütt érdeklődött, de hiába. Többen látták Annát, de hogy most hol van, senki sem tudta. Leült egy padra. Elkeseredetten beleharapott egy pogácsába. nna is megtudta valakitől, hogy János Hegyeshalomban van. Félt. Ismerte a férfit. Az együtt töl­tött évek alatt volt oka megtanulni, hogy János olykor előbb cselekszik, mint gondolkodik. Anna fiatal, és na­gyon szép volt Várt valami újat. Nem akart beletörődni, hogy egy rossz há­zassággal minden véget ért számára. Milyen közeinek tűnt már a nyugalom. Most mégis itt van János! Még való­jában végig sem gondolhatta, amikor belépett a szobába a férfi. —• Megtaláltalak. Azt tudtam, az első pillanatban tudtam, hogy megtalállak, ha Afrikáig is kergetlek keresztül a vi­lágon — így kezdte. — Mit akarsz tőlem? Hát nem ezer­szer megbeszéltük már, hogy köztünk mindennek vége? — A gyereket. Csak nem gondoltad, hogy magaddal viheted? — Na jó, tegyük fel, hogy ittmarad. Mit csinálsz vele egyedül, te szeren­csétlen? — Az az én dolgom. — Az én gyermekem, én szültem. — Akkor maradj vele itthon. — Hát nem látod, hogy ég az egész ország. Hogy nem lesz itt már nyuga­lom soha?! — Ha ég, majd eloltjuk. Nem a te dolgod. A gyereket nem viszed el, és kész. — Majd meglátjuk! Nyomorult. Ezzel a hideg, kék szemé­vel tudott annyiszor győzelmesen fe­lülkerekedni a házi csatákban. Csak ez most több. Most a gyerekről van szó! És ez már nem a tegnap, nem is a ma, hanem a jövő. — Gondolkozz! Ne félj, időben visz- szajövök. J Anna fölkapta a csomagot, belegyö­möszölt mindent, és lefektette a fiút. Hadd aludjon néhány órát. Hajnalban akár gyalog is átmegyek a határon — gondolta. Ö is levetkőzött és elaludt. ános éjjel ént vissza. Felverte a há­ziasszonyt. — Kit keres? — A feleségemet. Itt lakik magánál Radó Jánosné. Itt a személyi igazolvá­nyom. — Tessék bemenni, balra nyílik az ajtaja, én lefekszem. Micsoda népek! Anna felriadt a lassan nyíló ajtó ne­szére. — Te vagy az? Már megint mit akarsz? — Nem vitatkozni jöttem. Ébreszd fel és öltöztesd fel a gyereket. Elég a játékból! Ismersz, nem szoktam viccel­ni. Vadul nézett maga elé, s aztán a nőre. Anna elfehéredett arccal felült az ágyban. Lecsúszott válláról a hálóing. Milyen furcsa helyzet, futott át a gondolat János agyán, mohó ajkak he­lyett simogató ujjak helyett, egy fekete pisztoly csövét fordítom felé. S valóban ott meredt kezében egy utcán talált fegyver. — János, te megőrültél. Képes len­nél engem... — Öltöztesd a gyereket! Anna felkelt. A gyenge fény átvilá­gította áttetsző ingét. Az izgalomtól megfeszültek az izmai. Kirajzolódott testének körvonala. Jánoson átvibrált valami, zsebre tette a pisztolyt, mellé lépett, és tenyerével végigsimította fe­detlen vállát. A nő összerázkódott, szinte iszonyattal sodorta le a kezét. A kijózanodás épp olyan gyorsan jött, mint az előbbi furcsa érzés: a férfi fölkapta a gyereket... — Ha jössz, bármikor meglátogatha­tod — és kifutott az ajtón, magához szorítva a rémült, didergő kisfiút. árciusban kapta Annától az első és egyetlen levelet. A borítékon olasz bélyeg volt, s csak néhány mondat állt a papíron: „Most azt hi­szed, te győztél? Tudd meg, hogy Ist­vánhoz semmi közöd. Nem a Te fiad! Legjobb barátodnak köszönheted. A pisztolyt nyugodtan eldobhatod, ne keresd őt Budapesten, mert itt van velem Milánóban. Legyél boldog, ha tudsz, Anna”. Regös István szában is, keresztben is meg­repedt. 1971. március 5-én Tausz János újabb levéllel fordult az illetékes szaktárca minisz­teréhez, s ebben leírta: a két választás között mindössze annyi történt, hogy a tanács a Budapest Vidéki Postaigazga­tósággal megegyezett, s ingyen telket bocsátott rendelkezé­sére, a tervezés és az építés 1970. évbeli elvégzésére. „Sajnos — írta a levél —, a mai napig semmi sem történt, sőt a napokban a Budapest Vidéki Postaigazgatóság veze­tője úgy tájékoztatott, hogy kezdésre nem tud biztató ígé­retet tenni, mert pénzük nincs, így, ilyen régen húzódó ügy­re a negyedik ötéves terv kez­detén, ilyen választ elfogadni nem lehet. Őszintén szólva sem a tanács, sem jómagam nem is merünk ilyen állás­ponttal a választók elé állni, mert annak idején, az 1967. májusában kelt levél alapján, kedvező elintézésről tájékoz­tattuk őket.” ígéret 1971-es kezdésre A szaktárca miniszterének válasza 1971. április 8-án megerKezett. ,yAz uj postaépület előre lát­ható költségé 2,5 millió forint. A Budapest Vidéki Postaigaz­gatóság rendelkezésére álló szűk beruházási keretből 1971. évre kispostaházak építésére mindössze egymillió forint áll rendelkezésre. Ez a körülmény az ez évben megindult épít­kezés év végéig történő befe­jezését nem teszi ugyan lehe­tővé, de a folyamatos építke­zéshez az igazgatóság — más témák kényszerű elhagyásával — a beruházási költséget elő­teremti. Egyelőre azonban még a kivitelezői kapacitás bizonytalan. Remélhetőleg a Pest megyei Építőipari Vál­lalat vállalni fogja az építést. Ez esetben az építkezést az igazgatóság 1971-ben meg­kezdi és 1972-ben befejezi.” Így állt a budakeszi posta ügye 1971 áprilisában. Újra fellélegeztek a nagyközség la­kói és természetesen a válasz­tókerület országgyűlési képvi­selője, Tausz János is. És vár­ták, türelmetlenül várták, hogy történik végre valami. S mert hiába reménykedtek, 1971. augusztus 24-én Tausz János levelet írt ismét, ezút­tal a Budapest Vidéki Posta- igazgatóság vezetőjének. Válasz nélkül „A tanácstól olyan tájékoz­tatást kaptam — írta a levél­ben —, hogy a posta ügyében fenti dátum elmúltával sem történt semmi, az építés nem kezdődött el. A választópol­gárok tájékoztatása és mihez­tartás végett kérem értesítését, hogy tulajdonképpen hogyan áll a budakeszi posta ügye, és az ez évi kezdésre vonatkozó Ígéretüket tartják-e?” Az 1971. augusztus 24-én postázott levélre még 1971 no­vemberében sem kapott vá­laszt Tausz János. Ezért sze­mélyesen felkereste a posta vezérigazgatójának helyette­sét 1971. november 25-én, tá­jékoztatva őt a budakeszi pos­ta tarthatatlan helyzetéről, és írásban kért választ az épít­kezés megkezdésével kapcso­latban. A posta azonban ilyen levelet 1972 januárjáig sem kézbesített Tausz Jánosnak. Dkiíor a KPívi pei^ugyi Jóosz­tályának vezetőjéhez fordult, leírva levelében a budakeszi posta immáron ötödik eszten­deje tartó kálváriáját. „Nem tudom megérteni a posta fejlesztési politikáját, amely egyrészt a hírközlő szerveken keresztül nagy be­ruházási kihatású sikerekről számol be, ugyanakkor egy fa­lusi postahivatal megépítését nem tudja biztosítani. Kérem a KPM-et, vizsgálja felül, mi történt eddig a budakeszi pos­tahivatal ügyében, vonja fe­lelősségre a mulasztókat, és megfelelő fejlesztési összeggel biztosítsa a posta felépítését.” A levélre 1972. március 20-án maga a posta vezérigaz­gatója válaszolt. Visszavont ígéretek „Az új postaiiívatal építé­sére tett eddigi tájékoztatáso­kat módosítani keU. A községi tanács a posta építésére kije­lölt területen emeletes épület felépítéséhez ragaszkodik. A tanacs által előírt épület olyan alapterület megépítését teszi szükségessé, ameiy meghaladja a postai igény mértékét. Az építés költsége 3,5 millió fo­rintot tenne ki. Ilyen költsé­get igénylő épület megépítése a posta részére nem gazdasá­gos és nem is engedélyezhető. A beruházási források, ismert rendelkezések alapján végre­hajtott csökkentése miatt a Budapest Vidéki Postaigazga­tóság területén olyan jelentős és már évek óta tervezett épít­kezéseket volt kénytelen ter­véből kitörölni, mint a Salgó­tarjáni, tatabányai és székes- fehérvári megyei postahiva­tal.” Ez a levél tehány lényegé­ben azt jelentette, hogy sem­misnek tekintendő minden ko­rábbi, a budakeszi posta épí­tésével kapcsolatos Ígéret. De vajon elfogadhatja-e egy or­szággyűlési képviselő, hogy olyan rendelkezésre hivatkoz­va vonjanak vissza egy mi­niszteri szintű ígéretet,, amely négy esztendővel az Ígéret el­hangzása után lépett érvény­be? A válasz csak a nem lehet. És Tausz János meghívta a posta vezérigazgatóját, hogy személyesen tekintse meg a budakeszi posta épületét. Erre a látogatásra 1972. április 24-én került sor, amelynek során tisztázódtak a korábbi félreértések, például az, hogy a községi tanács soha nem ra­gaszkodott emeletes épülethez. Az idén építenek A látogatás eredménye: 1972. április 25-i keltezéssel levelet kapott Egyed Irén, Budakeszi nagyközség tanácselnöke a posta vezérigazgatójától. „Értesítem, hogy a folyó hó 24-én lefolytatott megbeszélés értelmében az új budakeszi postahivatal terve legkésőbb 1972. jtílius végéig elkészül. A kivitelezés ez év harmadik negyedében megindul, és 1973- ban befejezést nyer. Megálla­podásunk értelmében a költsé­gek a 2,5 millió forintot nem haladhatják meg.” Eddig a budakeszi postaépí­tés kálváriájának ötesztendős története. Remélhetőleg legkö­zelebb már arról számolhatunk be olvasóinknak, hogy a terv július végéig valóban elké­szült, és az építkezés megkez­désének nincs többé semmi akadálya. Prukner Pál Vezetők - gázálarcban Autós ügyességi versenyt rendez az MHSZ és a Csepel Vas- és Fémművek autós­klubja május 28-án Ráckevén. A látványosnak ígérkező ve­télkedőn a résztvevőknek öt próbát kell kiállniuk. Első feladatként KRESZ-tudásból vizsgáznak, majd célba lőnek légpuskával. Az autósok ez­után a gépkocsival kapcsola­tos műszaki kérdésekre felel­nek, s a versenyszám kereté­ben kerékcserét végeznek; ter­mészetesen megadott időn be­lül. Az egyik legnehezebb próbatétel lesz, amikor a ve­zetők — kitűzött zászlókat ke­rülgetve — 200 méteres sza­kaszon hajtanak végig — gáz­álarccal fejükön. Az öttusa utolsó versenyszáma az is­mert slalom-játék: vetélkedő a vezetéstechnikai tudásból. A verseny győzteseit értékes dí­jakkal jutalmazzák. ( i i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents