Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-31 / 126. szám
A PEST MEGYEI Hf RtAP KOlÖNKlACÁSA fe- - --------- ■ - .............XV I. ÉVFOLYAM, 126. SZÁM 1972. MÁJUS 31-, SZERDA Kevés a feíeníheső Sok munkaalkalom várja a járás diákjait Kétezer idénymunkásra van szükség — Jó keresetek DÉLELŐTT! SÉTÁN A májusi napsütés délelőtti sétára csalogatta a váci szövőgyári bölcsődéseket. A gyere-; kék kedvence a Marx téri szökőkút bárom ugrásra kész békája. Gyimesi felv. Egy küldött Vácról KÁDÁR JÁNOS EMLÉKSORAI A BRIGÁDNAPLÓBAN Hamarosan itt a nyári va-1 káció, a községi tanácsok is elkészítették tervüket a járás általános és középiskolásainak nyári munkábaállításához. Mint Kollár János, a váci járási hivatal munkaügyi főelőadója elmondta, érdekes módon, a korábbi évektől eltérően sokkal kevesebb diák jelentkezett az iskolákban nyári munkára, mint amennyire a járás üzemeiben, termelőszövetkezeteiben, a szakszövetkezetekben és az Alagi Állami Gazdaságban szükség lenne. Eddig 673 általános iskolás leány és fiú, s csupán 162 középiskolás jelentette be, hogy a vakációban két-hat hétig valahol munkát szeretne vállalni. A dunakeszi konzervgyár, a hűtőház, a Nagymarosi Erdei Termék Vállalat, a szobi tsz- léüzem, az állami gazdaság és a járás 10 nagy termelőszövetkezetének 993 általános iskolás korú és 1206 középiskolás idénymunkásra lenne szüksége a nyári munkák idején. Az általános iskolásokat napi hat-, a középiskolásokat nyolcórás műszakokba osztják be, gyümölcsöt válogatHétfőn délelőtt tartotta szokásos évi értekezletét a váci szakmaközi bizottság elnöksége. Simák István megbízott titkár ismertette a városi tanács és a szakmaközi bizottság együttműködési tervét, mellyel az elnökség tagjai egyetértettek, a benne foglaltakat minden reszortfelelős beépíti munkatervébe. Az együttműködési terv alapján részletes intézkedési tervet készítenek, melyet később ismertetnek a bizottság minden tagjával. Az elnökség ezután meghallgatta az újonnan szervezett, két brigádot magába foglaló egészségügyi bizottság beszámolóját, több váci üzemben és az I. számú szociális otthonban tartott vizsgálatukról. A bizottság vezetője elmondta, hogy az Egyesült Izzóban és a KAEV 7. számú gyárában a legnagyobb készséggel segítették a brigád munkáját. Nem mondható el ugyanez a Híradástechnikai Anyagok Gyáráról, ahol az előre megbeszélt időben nem tudták megtartaPályázatot hirdetünk TELEPHELYVEZETÖI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE Feltételek: felső- vagy középfokú iskolai végzettség és ötéves textilipari gyakorlat. A jelentkezők írásbeli pályázatát „Vezetőkészség, 1972"/ jeligére, a váci hirdetőbe kérjük. (Jókai u. 9.) nak, csomagolnak, üveget mosnak, a raktárakban testnek rendet, málnát szednek, s mindezért — a korábbi évek tapasztalatai alapján — egy kiskamasz egy hónap alatt 800 —1000 forintot, egy középiskolás 1200—1600 forintot kereshet. A főelőadó azt is elmondta: ezek a számok nem mutatják, hogy valójában hányán dolgoznak majd a nyáron. Ugyanis sok diák — különösen az északi községekben —, családtagként segít a málna és szamóca szedésében, nem az iskolán keresztül jelentkezik nyári munkára. b. h. A DCM-ben szombaton délben, a kultúrteremben tartják az építők napja ünnepséget. Itt adják át a törzsgárdata- goknak járó arany- és ezüstjelvényeket — a bronzjelvényt az üzemekben —, és a kiváló dolgozó kitüntetéseket. Vasárnap juniálissal folytatódik a DCM dolgozóinak ünnepsége. Félezren jelentették be, hogy részt vesznek a mani az ellenőrzést, mert az illetékesek közül senki nem volt ott, s a szak- szervezeti titkár nem tudta az egészségügyi és munkavédelmi terveiket előadni (!?). A bizottság tagjai az I. számú szociális otthonban az egészségügyi, szociális és ellátási körülményeket vizsgálták. Az otthon vezetője elmondta; államunk messzemenő anyagi gondoskodása ellenére gondokkal küszködnek. A költségvetésből gazdálkodó szervek örök gondja az áremelkedések kiegyensúlyozása, illetve az ebből eredő feszültségek enyhítése. Éppen a gondozottak idős kora miatt azonban nem is anyagi, hanem munkasegítségre lenne szükségük. Ha egy-egy festővagy lakatosbrigád fölajánlaná a segítségét, bizony, tudna nekik munkát adni. örömmel beszélt a szociális otthont rendszeresen látogató iskolások, üzemi szocialista brigádok tagjainak patronálá- sáról, mellyel az annyira áhított emberi kapcsolatot, a valakihez való tartozás igényét elégíthetik ki az otthon magányos lakói. A vizsgálat megállapította; az otthonban nagy a rend és tisztaság, az alkalmazottak lelkiismeretesen végzik munkájukat, mindent megtesznek, hogy az öregek valóban jól érezzék magukat. Az elhangzottakhoz hozzászólt Végh Kálmán, a szak- szervezetek megyei tanácsának munkatársa is, aki bejelentette, hogy a szakmaközi Kiállítás és film Csshszlovákiáról Először Budapesten mutatták be a „Közös harccal a szabadságért” című kiállítást a Magyar Partizán Szövetség, az Országos Hadtörténeti Múzeum és a Csehszlovák Kultúra rendezésében. A napokban a Sallai-lakta- nyában is bemutatták a Csehszlovák Szocialista Köztársaság felszabadulásának 27. évfordulója tiszteletére rendezett tárlatot. Farkas József főtiszt hangsúlyozta megnyitó beszédében, hogy a hat évtized közös harcát bemutató fénykép- és dokumentumanyag erősíteni hivatott a csehszlovák és a magyar nép összetartozását a szocialista táboron belül. Ezt követően filmet vetítettek, bemutatva a baráti szomszéd nép életét, munkáját. gyarkúti juniálison, ahol zene, játék, szórakozás várja a gyár dolgozóit. A vasárnap délelőtt dolgozók műszakváltás után autóbusszal mennek Magyarkútra, s busz hozza a gyárba a délutáni műszakokban dolgozókat. Az ünnepség szervezői remélik, hogy addigra megjavul az idő, s a műsort nem zavarja meg a nyári zápor. bizottság előtt bizottság titkári teendőit június 1-től Mári József veszi át, akit az elnökség a pártban és a szakszervezeti mozgalomban végzett több évtizedes munkájáról már jól ismer. Egyben megköszönte Simák István odaadó munkáját, melyet fél éven át végzett Izzó-beli elfoglaltsága mellett. Ezután az elnökség egyéb ügyeket tárgyalt. Este tíz órakor több üzemrész elcsendesül a Váci Kötöttárugyárban, csak a körhurkoló és a festöde dolgozik három műszakban. Hétfőn este a 15 tagú József Attila brigád tagjai izgatottan várták vezetőjüket, Galambos Lászlónét, aki a Sallai Imre utcai üzem küldötteként részt vett a szocialista brigádvezetők kétnapos országos tanácskozásán. Molnár János művezető köszöntötte elsőként a nagymarosi otthonából érkezett fiatal- asszonyt, akivel az éjszakai műszak kezdetén sikerült néhány szót váltanunk. — Nagyon boldog vagyok, hogy ott lehettem a tanácskozáson. 1969 óta a körhurkoló József Attila brigádjának vezetője vagyok. 1971-ben elnyertük a szocialista címet. A februári jelölőgyűlésen választottak küldöttnek. — Milyen élményekkel tért vissza munkahelyére? — Már a tanácskozás előestéjén kezdődött az események sora. A textiles szak- szervezet vezetősége csütörtökön fogadást adott a 45 textilipari küldött részére. Másnap együtt mentünk az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házába, s csak at volt a bánatunk, hogy a zsúfolt program miatt mindössze ketten kaphattak szót. — Biztosan sokat jegyzett a füzetébe. — Több felszólaló javasolta, hogy a gazdasági vezetők töb' bet törődjenek a szocialista brigádokkal. Ne csak akkor, ha baj van a termeléssel — már. a tervezésbe vonják be őket. A jutalom szétosztása a brigádon belül is az egyéni teljesítmények alapján történjék. Ne hanyagoljuk el a kulturális vonatkozású vállalásokat, a közös színházlátogatást, a tanulást, a művelődést. Mindezekről részletesebben szeretnék majd beszámolni munkatársaimnak. — Mire gondol vissza szívesen? — Magammal vittem a brigádnaplót. Megkértem Kádár elvtársat, hogy írjon néhány szót bele. Mosolyogva, nagyon szívesen tett eleget a kérésemnek. A pénteki fogadás a Parlamentben azért volt élmény, mert először jártam az Országházban. Papp Jánosné szb-titkárunk meghívottként volt jelen, vele együtt osztoztunk az örömben. S otthon a férjem rózsacsokorral fogadott. A két gyerek a nyakamba ugrott: „Anyu, láttunk a tévében!” A hét végién rendezték a járási spartakiád döntőit. Kispályás labdarúgás: 1. Váerátót, 2. örbottyáni Barátság Tsz, -3. Kösd. Ifjúságiak: 1. Szód, 2. Vácduka, 3. Sződliget. Taggyűlés Deákváron Az MSZMP Vác területi III. számú pártalapszervezete pénteken, június másodikén, 17 órakor taggyűlést tart. Dr. Kenéz Tibor tájékoztatja a taggyűlés részvevőit az időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről. Egy boldog nyertes Öröm találkozni egy boldog emberrel. Aczél Ferencnét joggal megilleti ez a jelző. A Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat jubileumi sorsolásán az ő számát húzták ki utolsónak, ami azt jelentette, a főnyeremény, egy 15 ezer forintos szobabútor tulajdonosa lett. A 76-os felsővárosi bolt dolgozói is örültek Aczélné szerencséjének. Az asszony a Csaba utcában lakik, s a váci sörgyár fejtőjében dolgozik 'a markológépen. Régi vevő az üzletben, s amikor a tombolajegy-akció megindult, ő is ösz- szeállítolta a havi élelmiszerszükséglet listáját. Az 500 forintot meghaladó bevásárlásnál egy tombolajegyet is kapott. <ó.) Kézilabda. Férfiak: 1. Nagymaros. Nők: 1. Vácduka. Sportlövészet. Kispuska. Ffi. ifjúsági I. korcsoport: 1. Dunakeszi. II. korcsoport: X. Dunakeszi. Ffi. felnőtt: 1. Dunakeszi. Női ifjúsági I. korcsoport: 1. Dunakeszi. II. korcsoport: 1. Dunakeszi. Felnőtt: 1. Kisnémedi. Légpuska. Női ifjúsági I. korcsoport: 1. Dunakeszi. II. korcsoport: 1. Kisnémedi. Felnőtt: 1. Kisnémedi. Férfi ifjúsági I. korcsoport: 1. Dunakeszi. II. korcsoport: 1. Dunakeszi. Felnőtt: Dunakeszi. Ifjúsági I. korcsoport: 1. Dunakeszi. II. korcsoport: 1. Dunakeszi. Felnőtt: Dunakeszi. Atlétika. Férfi 100 m: 1. Fritz János (Dunakeszi). Női 100 m: Gardó Ágnes (Göd) Férfi 400 m: Tölgyesi Ferenc (Dunakeszi). Női 400 m: Váczi Rozália (Dunakeszi). Férfi 800 m: Fahók Sándor (Göd). Férfi 1500 m: Mészáros István (Göd). Férfi váltó 1. Dunakeszi. Női váltó: 1. Göd. Férfi magasugrás: Morvái László (Fót). Női magasugrás: Gardó Ágnes (Göd). Férfi távolugrás: Jóvér József (Göd). Női távolugrás: Fülöp Mária (Göd). Férfi súlylökés: Horváth Tibor (Dunakeszi). Nő' súlylökés: Böck Mária (Gödi Férfi gránáthajítás: Szücil László (őrbottyán). Női gránáthajítás: Gardó Ágnes (Göd). Röplabda. Férfiak: Mária- nosztra. Nők: Márianosztra. (—bő.) A. A révállomáson sétáló, napozó diákokból, átutazókból, nyugdíjasokból verbuválódott Cézár közönsége. Néhányon a megérkező komp utasai közül is ott maradnak a szabadtéri mono-szín- ház előadásán, melynek első jelenetében két hegyesen álló fül között egy nagy sárga pofa úszik a víz tetején, fogai között egy piros pöty- työs labdával. A parton szigorú tekintetű, nyugdíjas korúnak látszó gazdája áll, mellette az unokája. — Tedd le! — hangzik a gazda számból a narancs, amikor a kutya partot ér. A kutya leteszi a labdát. — Gyere ide! — A kutya felkaptat a köveken. — Hát a labdát hol hagytad? Mi? — Lekonyult fülek, sunyi, alázatos tekintet a válasz. — Menj érte! Hozd ide! — Cézár pillanatok alatt fölhozza a labdát. — Menj le a partra! — Cézár leballag és várja a további parancsot. — Ússzál! — Pár lépésre belegázol a folyóba, de nem nagyon tetszik a hideg fürdő megismétlése. Tanácstalanul visz- szanéz, hátha visz- szavonja a gazda a parancsot, de válaszul ismét messze a Dunába röpül a piros labda, érte kell mennie. — Mért nem úsztál! — kiált utána a gazdi, és rövid idő múltán megint az ő kezében van a labda. Cézár ezután parancsot kap, hogy feküdjön a fűbe, ahonnan nem láthatja a vízpartot. — Szólj, ha les! — mondta unokájának a gazda és korát meghazudtoló, fürge ügyességgel lefut a köves, meredek partoldalon, előre megy ötven méterre, és elrejti a labdát. Aztán komoly áb- rázattal visszatér, ráparancsol a kutyára. — Keresd meg! Cézár higgadtan lendül át a vaskorláton, ugyanott fut le a köveken, ahol előbb a gazdája, orrát a földnek szegei, s már hozza is a nagy labdát. Lelki füleimmel most hallom meg először a tapsot, lelki szemeimmel most látom először az idomár hajlongását. De a hatás még nem teljes. A labdával való bújócskázásban ismét Cézár lesz a hunyó. A kikötő mellett most nagy sziklakövek alá rejtik a mutatvány fő eszközét, amit újra meg kell keresnie. — És csodák-csodája, ismét nyomra bukkan. Néhány pillanatig körbeszaglász, majd lábával ügyesen elmozgatja a felhalmozott köveket. Még mindig nincs vége az előadásnak, de az én időm lejárt. Hazafelé betérek a Muskátli eszpresz- szóba egy fagylaltot venni. Nem sokkal később a bejárat előtt találom a kimerültén hasaló Cézárt. Gazdájának most mérik ki a két adag fagylaltot. Az unokát sehol sem látom. Kovács Kutyaszínház Építők napja a DCM-ben JUNIÁLIS MAGYARKÚTON ELKELNE EGY KIS SEGÍTSÉG Milyen az ellátás a szociális otthonban? Egészségügyi jelentés a szakmaközi p. R. SPORT A járási spartakiád eredményei I i