Pest Megyi Hírlap, 1972. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-17 / 114. szám

1972. MÁJUS 17., SZERDA PEST MEGYEI kMMod A Dóm-ünnepségre készül Cegléd A nagygyűlésen Kállai Gyula mond ünnepi beszedet • Á ceglédi városi párt-vég­rehajtóbizottság és a városi tanács végrehajtó bizottsága együttes ülésen tárgyalta meg a június 25-i országos Dózsa- ünnepséggel kapcsolatos elő­készületeket S. Hegedűs Lász­lónak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárának és Bállá Jánosnak, a járási pártbizottság titkárának jelen­létében. Mint ismeretes: június 25-én országos ünnepség Keretében emlékeznek meg Cegléden Dó­zsa György születésének 500., évfordulójáról. A nagygyűlés ünnepi szónokának Kállai Gyulát, az MSZMP Politikai Bizottsága tagját, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökét kérték fel. Beszédével ő avatja fel Cegléd új Dózsa-szobrát, Somogyi József alkotását. Az előkészületeket hat mun­kabizottság irányítja. Külön „gazdája” van az országos ün­nepségnek, a Magyar forradal­mi hadseregek Dózsától nap­jainkig című korhű jelmezes felvonulásnak, a kiállítások rendezésének, az ifjúsági prog­ramok összeállításának es a propagandamunka irányításá­nak. Már hozzáfogtak' a vá­roskép rendezésére irányuló munkákhoz. A Kossuth tér parkját átépítik a felállítan­dó új' szobor megfelelő elhe­lyezéséhez. Befejezéshez köze­ledik a Kossuth Művelődési Központ homlokzatának tata­rozása. A közelmúltban megjelent DóZísa-bibliográfia után e hó végén jelenik meg az Apáti- Tóth Sándor fotóiból szerkesz­tett Ceglédi Képek című kiad­vány. Képíró Zoltán szobrász­művészt kérték fel a Dózsa- eml ékplakett megalkotására, amellyel a város vendégeit ajándékozzák meg. Papp Gá­bor ' grafikusművész kapott megbízást az ünnepségeket hirdető plakát megtervezésé­re. A Dózsa-emlékművet június 23-ára viszik a városba. Ekkor szállítják el Kiskunfélegyházá­ra az eddigi ceglédi Kossuth téri Dózsa-szóbrot. Az ünnep napjára kerül forgalomba a parasztfor­radalom vezetőjét ábrázo­ló emlékbélycg, amelyet ezen a napon emlék­bélyegzővel lát el a helybeli postahivatal. A szervezőkre nagy feladat hárul, hiszen a helybelieken kívül a fővárosból és a kör­nyékből, a ceglédi járásból, Nagykőrösről, a nagykátai és monori járásból, továbbá Szolnokról várnak vendége­ket. Meghívják ezenkívül a Dózsa György nevét viselő vállalatok, intézmények kül­dötteit. A tyukodi iskola Dó­zsa György úttörőcsapatának tagjait, a ceglédi úttörőknek olyan zászlót akarnak átadni, amelyre az ország valamennyi Dózsa nevét viselő iskolájának listáját hímezték. Nem könnyű a történelmi felvonulás megszervezése sem. A korhű öltözékek egy ré­szét a Haditörténeti Mú­zeumból kapjiák, a többit a jelmezkölcsönzőből szer­zik be. Ki gondolná, hogy megfelelő számú hátasló beszerzése is gondot okoz, s ha a lovak megvannak, honnan lesz ele­gendő nyereg? A Budapest, Szolnok, Nagy­kőrös és Jászberény felől ér­kezőket a város határában díszkapu fogadja köszöntő fel­irattal. A közös végrehajtó bizottsá­gi ülésen Babinszki Károly, a városi pártbizottság titkára arról beszélt, megtiszteltetés a városnak, hogy az országos ünnep­ség színhelye lehet, éppen ezért megfelelően kell felkészülni, hogy színvonala­san sikerüljön a program. T. T. fi szolidaritás jegyében A vietnami nép szabadság- harcával vállalt szolidaritás jegyében 'az OKISZ-hoz tarto­zó huszonhét szövetség — a felszabadító harcokban megsé­rült vietnami katonák magyar- országi ápolása céljára mint­egy huszonötezer forintot gyűjtött össze, s fizetett be a szolidaritási csekkszámlára. A testvéri segítség eredménye­ként három héttel ezelőtt ti­zennégy dél-vietnami sebesült gyógyítását kezdték meg a bu­dapesti László Kórházban. Vámosmikolán, a Mosodaigép- és Kazán javító Ktsz telepén ké­szítik a különféle típusú gőz- és melegvíz-szolgáltató kazánokat. Képünkön: az utolso simítá sokat végzik az ipari kiskazánokon. Foto: Urbán Kazánok Vácott járt a perui egészségügyi miniszter Tegnap délelőtt Fernando Miro Quesada egészségügyi miniszter vezetésével, perui egészségügyi küldöttség láto­gatott a váci Szőnyi Tibor kórházba. A vendégeket dr. Kollár La­jos igazgató főorvos fogadta, s tájékoztatta a kórház életéről, majd bemutatta a kórház kü­lönböző osztályait, laborató­riumait, modern felszerelését. A Medicor Művek gyártotta berendezéseket működés köz­ben tekintették meg a vendé­gek. A látogatás befejeztével a miniszter elismeréssel szólt a váci kórház szakmai munkájá­ról. AZ ÉPÍTŐIPARBAN IS: előtérben a termelésszervezés Sajtótájékoztató az ÉVM hen Az építőiparra nagy felada­tok várnak a XV. ötéves terv időszakában, s ez elképzelhe­tetlen az építés és az építő­anyag-ipar technikai színvo­nalának emelése nélkül — e témáról tájékoztatta tegnap a sajtó munkatársait dr. Szabó Pest megyében a tehénállomány 1975-ig tbc-mentes lesz Beszélgetés az Állategészségügyi Állomás igazgató-főorvosává Az élelmiszer-gazdaság ál­talános fejlődése mellett tud­valevőleg visszaesés mutatko­zik a szarvasmarha-tenyész­tésben. Az utóbbi években megyénkben 17 tsz, s csak a múlt évben öt gazdaság szá­molta fel tehenészetét. Vajon ■ az egyéb okok mellett nincs emögött valamilyen, a szarvas- marhák között elharapódzott betegség? Ez iránt érdeklőd­tünk dr. Kéri Miklóstól, a Pest megyei Állategészségügyi Állomás igazgató főorvosá­tól. JÓL DOLGOZIK AZ UJ ELNÖK Harminc napon belül Dánszentmiklósi tapasztalatok Általános felügyeleti vizsgá­latot tartott a ceglédi járási hivatal a dánszentmiklósi-köz- ségi tanácsnál. Feladata ez minden községben. A dán- szentmiklósi hivatalvizsgálat azonban a többinél is nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mert a község élére Répás Mi­hály személyében tavaly már­ciusban új .elnök került min­den előzetes tanácsi gyakorlat nélkül. 1957-től Kőröstetétle- nen tanított, 1969-ben pedig a dánszentmiklósi iskola igazga­tóhelyettese lett. Biró László községi vb-tit- kár viszont csak Dánszent- miklós tanácsában új, tavaly február óta. Előzőleg négy évig titkár, majd öt esztendőn át elnök volt Kőröstetétlenen, és azután rövid ideig a jászka­raj enői közös tanács elnökhe­lyettese. A vizsgálat megállapítása szerint mind a két új köz­ségi vezető jól bevált új munkahelyén. A tanácsi apparátus munkája is megfelelő, az ügyeket az előírásoknak megfelelően 30 napon belül elintézik. Felfe­dett azonban a vizsgálat né­hány hiányosságot a különben jól vezetett nyilvántartások körül. Például. még megköze­lítőleg sem állapítható meg a kitermelt fa mennyisége 'a nyilvántartásból, nincs nyil­vántartás sem a leölt, sem az elhullott állatokról, a méhtar­tó gazdák nyilvántartása pe­dig nem szabályszerű. A ke­reskedelmi árak ellenőrzését nem rögzítik az üzletek ellen­őrzési naplójában, és így az esetleges ártúllépéseket nem lehet megtorolni. A szakigaz­gatási Szerv vezetőjének gyak­rabban kellene ellenőriznie a tanácsi apparátus valamennyi ágazatát, állapította meg a vizsgálat. Kedvezőtlennek találta a vizsgálat az általános iskola állapotát, öreg épületét sür­gősen fel kellene újítani. Pe­dagóguslakásokra is sürgősen szükség lenne, mert az utóbbi években a pedagógusfluktuá­ció éppen a lakáshiány miatt volt a legnagyobb a község­ben. Szükség lenne a most tá­vol eső és emiatt nem nagyon látogatott művelődési ház he­lyett is újra, és még inkább községi könyvtárra. Ez ugyan­is jelenleg nincsen. Igen nehéz a körzeti teendőket is ellátó üzem­orvos helyzete. Munkával egyébként is túl­terhelt, ez idő szerint még in­kább, mert a szülési szabadsá­gon levő védőnő és házibeteg- ápoló nővér helyettesítését nem tudták megfelelően meg­oldani. — Ha járványra gondol, nemmel kell Válásáéi ja'kV "Ter­mészetesen szórványosan fel­lépett itt-ott valamilyen fer­tőző betegség, de semmi eset­re sem a visszaesést megin- dokló mértékben. Annyi azon­ban kétségtelen, hogy a tsz- ekben az egy tehénre jutó tejmennyiség nem érte el ta­valy a 2500 kilogrammot, és a múlt esztendőben elhullott vagy kényszervágásra került 5000 darab szarvasmarha, közöttük 2500 borjú. Érthető tehát, ha a legutóbb Cegléden tartott munkaértekezletünkön elsősorban a szarvasmarha-te­nyésztés egészségügyi problé­máival foglalkoztunk. Az ér­tekezlet döntést hozott a nagy­üzemi szarvasmarha-állo­mány ragadós száj- és köröm­fájás elleni kötelező védőol­tásáról, amit azóta végre is hajtottunk. • Köztudomású, hogy evek óta nagy erőfeszítéssel folyik az állomány gümőkórmentesí- tése. Hog /an halad, hol tart megyénkben ez a küzdelem? — A célt még nem értük el teljesen, de máris nagyon szép az eredmény. A megye 29 952 darabból álló tehén- állományának 85,9 százalé­ka nemcsak tbc-, de brucelló­zismentes is. Az állami gazda­ságok tehenészetei már egy esztendeje mentesek ezektől a betegségektől. Az érdekelt üzemekkel egyetértésben a mostani tervidőszak végéig, a még nem mentesített 17 sza­kosított és 31 nem szakosított tehenészet is ilyen lesz. Eh­hez a programhoz 7—8 ezer megfelelő minőségű üsző és 150 millió forint szükséges. Az üsző- és pénzfedezet biztosítá­sa folyamatban van. • örvendetesen fejlődik me­gyénkben a sertéstenyésztés, hizlalás. , Milyen az egészség- ügyi helyzet az ólakban? — A korábbi években nagy pusztítást okozó sertéspestis tavaly csak igen szórványo­san fordult elő Pest megyé­ben. Mindössze öt udvarban 17 sertés esett áldozatul. Többször kellett azonban ol­tást és egyéb megelőző intéz­kedéseket elrendelni, amint az általában szintén szórvá­nyosan fellépő, más fertőző betegségek miatt is. Sertéste­nyészetünk brucellózismen­tességére fokozottan vigyá­zunk. A sertésekről fnég ariy- nyit, hogy a malacelhullás ta­valy már 14 .százalékra csök­kent. • Tavaly az országban a lúdállományt fertőző betegség tizedelte ... — Igen, a libainfluenza. Me­gyénkben Csemőn, a Szabad Föld Tsz és a sóskúti tsz pe­csenyeliba-állományának egy- harmada belepusztult. Lúdte- nyésztéssel, sajnos, kevesen, mindössze három gazdaság, a kiskunlacházi Petőfi, a nagykőrösi Dózsa és a dányi Micsurin tsz foglalkozik. Sze­rencsére mini a hármat elke­rülte a járvány. A megelőzés érdekében influenzamentes törzsek kialakítására és elter­jesztésére törekszik az állo­más. Ami pedig a tyúkokat il­leti, róluk több jót mondha­tok. Gondos elővigyázatosság eredményeképpen az azelőtt oly hatalmas pusztítást vég­zett baromfipestis tavaly elő sem fordult megyénkben. A tífusz gyakorlatilag nem, a kolera pedig csupán 15 udvar­ban okozott kárt. • Térjünk vissza a négy­lábúakhoz. Hogy állanak a ju­hok egészség dolgában? — A juhok állategészség­ügyi helyzete kedvező, és ez a növekvő kivitel szempont­jából rendkívül fontos. Csak egészséges nyájból vihető kül­földre állat. A házinyúlak kö­zött viszont az utóbbi időben sok áldozatot szed a Myxoma- tiosis. Megfelelő oltóanyag hiányában csak rendészeti úton, zárlattal és forgalmi korlátozással védekezhettünk. Az idén remélhetőleg haté­konyabban léphetünk fel az új, magyar gyártmányú vakci­nával. A kisemberek kedves háztáji állatát — bízom ben­ne — sikerül megmenteni. • Es a legkisebb haszon­állat, a méh egészségi helyzete milyen? — A szabálytalan és elővi­gyázatlan vegyszeres gyomir­tásnál használt mérgek gyors hatása kizárja még a gyógyí­tás megkísérlését is. A méhbe- tegségek felderítésére azonban valamennyi állományt felül­vizsgáltuk, _s részben gyógy­kezeléssel, rézben — kárta­lanítás mellett — a fertőzött méhcsaládok kiirtásával meg­akadályoztuk a fertőzés to­vábbterjedését. r .:okoly Endre János, az építésügyi és város­fejlesztési miniszter első he­lyettese. Az építőipar az utóbbi időben sokat fejlődött, a házgyári hálózat létrehozá­sa, a könnyűszerkezetes építé­si mód bevezetése, a korsze­rű közmű- és mélyépítő tech­nológiák bizonyítják, hogy lé­pést tartottunk a technikai eredményekkel. A gazdaságo­sabb és gyorsabb építés azon­ban nem egyedül az építő- és az építőanyag-ipartól függ. Példaként említette a minisz­terhelyettes: éppen a házgyá­rak kihasználása körüli gon­dok jelzik, hogy a lakótelepek helyének kijelölésében, a sza­nálásban, a területelőkészítés­ben a tanácsi szervekkel még koordináltabb együttműködés­re van szükség. Az építőipar nagy felada­tainak megoldásához job­ban igényli a társágazatok segítségét. A kolhó- és gépiparban a me­legen hengerelt és hidegen alakított acélprofilok, beton­acélok, nagy szilárdságú acél­huzalok, épületszerelvények, zárak, felvonók és egyéb gé­pészeti termékek gyártásának fejlesztése szükséges. Az épí­tőik több műanyag csövet, szi­getelőlemezt, festéket, lakkot, ragasztót igényelnek. Szeret­nék, ha az alummiumtermé- kek választéka is jobban bő­vülne. A jobb építéshez elsősorban jobb építők, jobb tervek szük­ségesek. Az Építésügyi és Vá­rosfejlesztési Minisztériumban foglalkoznak azzal a gondolat­tal, hogy kidolgozzák egyes épületek (kórház, iskola, iroda) naturális normáit. Az alapte­rület, a burkolat, az alapanya­gok stb. meghatározásával el­kerülhetővé válik, hogy egyes területeken pazaroljanak, má­sutt pedig kisszerű tervek alapján építsenek. A miniszter első helyettese ezután a tanácsi építőipar mun­kájáról beszélt. Elmondotta, hogy a szervezetük műszaki fejleszté­sében elérendő cél: a rugal­masabb alkalmazkodó kész­ség. A szövetkezeti építőipar­nak pedig az ágazat legrugal­masabb szektorának kell ma­radnia. A népgazdasági kon­cepcióknak megfelelően az építőipar területén is előtérbe került a termelés- szervezés. A minisztériumban részletes intézkedési tervet dolgoztak ki, amely felöleli a gazdasági tervezés, a vállalati szervezés- fejlesztés, a szervezőképzés és a szervezési ismeretek oktatá­sának feladatait. Az újságírók kérdéseire vá­laszolva dr. Szabó János el­mondotta, hogy az építőipar műszaki színvonalának emelé­séhez nem csak jó berendezé­seket kell importálni, hanem a jó gépek üzemeltetéshez meg kell teremteni a szemé­lyi és tárgyi feltételeket is. Bármilyen technológia hono­sítása nem szakítható ki a népgazdaság egészéből. A könnyűszerkezetes építés gyor­saságával, pontosságával bizo­nyítsa hatékonyságát, s széle­sebb körű alkalmazásával költséged csökkenjenek. Az építőanyag importjával kapcsolatban közölte, hogy a jövőben cementbehozatalunk csökken, s bár a Cement- és Mészművek váci gyáránál megfizették a tanulópénzt, a jövőben arra töreked­nek, hogy biztosítsák a DCM optimális termelését. Az építkezéseken állandósult gépkezelőhiányról tájékoztatva — e probléma a többi között a Pest megy ed Állami Építő­ipari Vállalatot érinti, s szak­emberek foglalkoznak e gond megoldásával is. F. P. Reklámpszichológia ANKÉT A TECHNIKA HÁZÁBAN Reklámpsziehológáai anké­tet rendezett a Technika Há­zában a Műszaki és Termé­szettudományi Egyesületek Szövetsége a szervezési és ve­zetési tudományos társaság­gal közösen. A reklámpszi­chológusok országos eszme­cseréjére második alkalom­mal került sor. A megnyitó előadást dr. Juhár Zoltán bel­kereskedelmi miniszterhe­lyettes tartotta. Hangoztatta többek között, hogy az új gazdasági mechanizmus meg­változtatta piaci mechaniz­musunkat, s annak szerves része lett ma már a reklám, az áru értékesítésének elen­gedhetetlen feltétele. A továbbiakban „Emberi indítékok — pszichológia. — reklám” címmel dr. Kardos Lajos egyetemi tanár, a Ma­gyar Pszichológiai Társaság elnöke tartott előadást, majd a reklámnak a pszichológiá­ban elfoglalt helyéről Ferenc, a Belkereskedelmi Kutató Intézet igazgatója be­szélt. Bolt a műútnál A 11-es műút nyugati olda­lán, a leányfalui kempinggel szemben 120 négyaüméteres élelmiszex-bolt épül. * Nemrég Pomáz-Űjtelepen épült hason­ló, és a budakalászi nagyköz­ségi tanács költségvetési üze­mié a múlt héten megtartott tervtárgyalása szerint őszig te­tő alá hozza az épületet, hogy a szakipari munkákat télen folytathassák. Az élelmiszer­bolt a községi tanács és az üzemeltető Nyugat-Pest me­gyei Élelmiszer Kiskereskedel­mi Vállalat 400 ezer forintos Zalai közös költségén épüL

Next

/
Thumbnails
Contents