Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-12 / 85. szám
m2. Április 12., szerda ^sJCírlap 5 Ezer fiatal jelentkezett Gödöllőn, a MüM 202. számú Ipari Szakmunkástanuló Intézetének KISZ-szervezete felhívással fordult a fiatalokhoz, hogy a tavaly ősszel átadott korszerű intézet külső környékét hozzák rendbe és építsenek sporttelepet. A felhívásra ezer fiatal jelentkezett, akik ma fejezik be négy műszakra vállalt munkájukat. A gödöllői intézet fiataljainak nem ez az első megmozdulása, sőt, a jelenlegit több is követi rövidesen. Már csak a kukorica Szanálások után - nyerésé ff Szomjazik az őszi árpa Valahonnan Ismerősnek tű' nik Sárossy János, a gödöllői Petőfi Termelőszövetkezet elnöke. Csák nem ? __ — Ráhiházott — mondja tréfás megadással —, én voltam a szanálási bizottság elnöke ... A Petőfi Tsz-t egymásután kétszer kellett szanálni: az Kísérlet az úttörőproba érdekesebbé, változatosabbá tételére A Magyar Üttörő Szövetség országos elnöksége tavaly őszszel kísérletet kezdeményezett az úttörőpróba-rendszer érdekesebbé, változatosabbá tételére. A kísérletben részt vevő pedagógus úttörővezetők — az országos elnökség irányításával — igyekeztek olyan követelményeket kidolgozni és 'alkalmazni, amelyek igazodnak a helyi lehetőségekhez, igényekhez, s amelyekkel — éppen ezért — az úttörő munka és az iskolai tanulmányi követelmények szorosabb összhangja is megteremthető. A tervek szerint a tapasztalatok összegezése után — amelynél felhasználják az úttörővezetők körében a kísérlettel párhuzamosan meghirdetett országos pályázat eredményeit is — az 1973—74-es tanévre módszertani könyvet adnak ki. Ebben olyan követelményrendszert bocsátanak az úttörővezetők rendelkezésére, amelyből — a minden úttörőcsapatra továbbra is kötelező érvényű próbafeltételeken kívül — szabadon választhatnak a helyi felkészültség, igények, lehetőségek, érdeklődés kiaknázásához legalkalmasabb követelményjavaslatok, ötletek sokaságából. Edilmac típusú toronydaruhoz kezelőt, vizszerelőt (nyugdíjast is), kőműves, asztalos, ács, hidegburkoló, burkoló, parkettás, tetőfedő, épületbádogos, villanyszerelő, vasbetonszerelő, lakatos, festő és könnyűgépkezelő szakmunkásokat, gépkocsivezetőket, segéd- és betanított munkásokat (16. évüket betöltött fiúkat is), raktári segédmunkásokat, rakodókat, kubikosokat azonnali belépéssel felveszünk. ssssssssssss/sssssss*' Jelentkezni lehet: a Prosperitás Ktsz munkaügyi osztályán Bp. IX., Viola u. 45. ha meglátta, vigya RONGYGYŰJTŐ HETEK ÁPRILIS 29-IG Minden 1 kg tiszta, színes vagy fehér háztartási pamut- rongyért, valamint minden 5 kg vegyes háztartási rongyért az ellenértéken felül ajándéksorsjegyet is ad a MÉH. Főnyeremény: 3 szobából és teraszból álló „Pilis" típusú nyaralóház. További nyeremények: IBUSZ külföldi utazások, ORION-televiziók, vásárlási utalványok és még ezernél több értékes nyeremény. 1969-es és az 1970-es gazdasági év végén. A második szanálásban Sárossy János —akkor még a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságának revizora — is részt vett. — Tavaly tavasszal fejeztük be ezt a munkát, aztán júniusban idejöttem elnöknek. A termelőszövetkezet nem járt rosszul az új elnökkel: az 1971-es évet végre alapés mérleghiány nélkül, 1,1 millió forintos nyereséggel zárta. — Már csak a tagság miatt is örülök ennek az eredménynek — mondja az elnök —: annyi gond, baj után újra visszatért a reménye, bizalma. Bárcsak az időjárás' is szövetségesünkül szegődne! — teszi hozzá gondterhelten. Erre — egyelőre — nem sok a kilátás. Ötszázötven holdnyi őszi vetésük — búza, rozs, őszi árpa, tritikálé — ugyan aránylag szerencsésen, minimális' kifagyással vészelte át a szokatlan telet, annál több gondot okoz a csapadékhiány, különösen az őszi árpánál. — Százhetvenkét holdat vetettünk belőle, két tagban. A kisebbik — körülbelül 75 holdnyi — szívderítő látvány: erős, sötétzöld. A százholdas táblán azonban sárga foltokban látható a kiszáradás. Néhány esős nap még segíthet rajta. Ha továbbra Is szárazság lesz, ki kell szántani. — Hol tartanak a tavaszi munkával? — Tervszerűen végezzük. Huszonhat hold lucerna telepítését terveztük erre az évre — megtörtént. Még az ünnepek előtt befejeztük 50 hold egynyári szálas takarmány vetését. Túl vagyunk a műtrágyázáson, sajnos — pénzügyi okokból —, csak egy mázsát szórhattunk ki holdanként a kalászosokra. Hétszázezer forintunk volt amortizációs alapra, az utolsó fillérig el is költöttük. Vettünk egy SZK4- es kombájnt, egy D4KB erőgépet, hét különböző, kisebb erőgépünket pedig felújítottuk. — Kertészetük van-e? — A tavalyi húsz helyett idén nyolcvan holdon! Ebből ötven holdon öntözéssel paprikát, paradicsomot termesztünk, 30 holdon pedig diny- nyét. Egyholdnyi vízfelületű tározónk van, abból — három öntözőgéppel — éppen futja 50 hold öntözésére. Van viszont 70 hold lucernánk, s ha nem lesz eső, azt is meg kell öntöznünk. Ez már keményebb dió lesz. — Milyen tavaszi munka van még hátra? — Kétszáz hold kukorica vetése. Az sem hanyagságból, hanem, mert még nincs itt az ideje. ny. é. Korszerű székház - korszerűtlen kötöttségek Érd központjában — mint már hírt adtunk róla — elkészült a korszerű Volán-pályaudvar. Ott kapott helyet az üzletek között a takarékszövetkezet központi irodája is. Az országban a legtöbb tagja az érdi szövetkezetnek van. A hét községre kiterjedő körzetben ma már tizenegyezren rendelkeznek részjeggyel. — Betétállomány tekintetében ma is elsők vagyunk Pest megyében — mondotta Béres László igazgatósági elnök. — Jelenleg 31 és fél milliónál tartunk, a harmincmilliót január elején értük el. A tagTestreszabott feladatok — kicsinyeknek Megkezdődtek az iskolaelőkószitő tanfolyamok ősszel mintegy 130 000 kisdiák kezdi meg tanulmányait az általános iskolák első osztályaiban. A legutóbbi adatok szerint a leendő iskolásoknak csak 56,4 százaléka jár óvodába. Régi tapasztalat, hogy a tanítás első heteiben azokkal a kicsinyekkel van a legtöbb gond, akik óvoda nélkül kerülnek az iskolapadba. Ezen a nehézségen kívánnak segíteni az iskola-előkészítő tanfolyamok. Április első napjaiban országszerte mintegy 1300 általános iskolában kezdték meg a foglalkozást a következő év leendő elsőseivel, együttvéve csaknem 26 000 olyan hatéves aprósággal, akik jelenleg nem járnak óvodába. A foglalkozásokat legtöbb helyen azok a tanítók vezetik, akik a következő tanévben az első osztályban tanítani fogják a kicsinyeket. Egy negyedéven át heti két alkalommal, összesen: 72 órában rendszeres pedagógiai munkával sajátítják el az iskolai élet nélkülözhetetlen szokásait, elemi jártasságait. A foglalkozások önkéntesek és természetesen térítés nélküliek, sőt a gyermek felszerelését is a tanácsok biztosítják. Egy-egy csoport gyermeklétszámát a városokban húsz-huszonöt, a községekben 15—20, a kisebb községekben és településeken tíz-tizenöt személyben állapították meg. Újdonság, hogy a szétszórt, tanyai településeken, ahol az összevont osztályok jellemzők, kísérletképpen az óvodába nem járó leendő elsősök a jelenlegi első osztályosok foglalkozásain vesznek részt, s részben önálló feladatokat is kapnak. Az ország tíz megyéjének 66 iskolájában kezdték meg ezt a kísérletet, amelyhez a szakemberek sajátos feladatlapokat is szerkesztettek. Amíg a tanítók az iskolás diákokkal foglalkoznak, a leendő elsősök önállóan oldják meg a feladatlapok „testreszabott” példáit. jainknak folyósított kölcsönál- lomány 14 millió forint. Működési körzetünkben sok a kistermelő. Az árutermelő kisgazdaságok fejlesztéséhez sokan veszik igénybe tagjaink közül a kölcsönszolgál tatást. Nekünk is, akárcsak az egész takarékszövetkezeti mozgalomnak, egyik legnagyobb sérelmünk ezzel függ össze. A szövetkezeti törvény nemcsak szellemében, hanem szavaiban is kimondja, hogy a szövetkezetek gazdái a tagok. Ez a tulajdonosi viszony az önkormányzati elvben ölt testet. Az önkormányzat érvényesülését azonban központi adminisztratív korlátozások akadályozzák. A tagságot képviselő igazgatóságnak nincs joga többek között a szükségletekhez igazodva megállapítani a kölcsön- alap mértékét a szövetkezetnél elhelyezett betétek arányában. A betétállomány 40 százalékát nem haladhatja meg kölcsön- alapunk. Ilyen korlátozás nem köti az állami bankot, az OTP-t. Az egészséges versengést nem kellene ilyen módon elfojtani. A szövetkezeti törvény ismeretében hangot adtunk ennek a fonákságnak a VII. kongresszuson is, változás azonban nem történt. Azért is visszás a helyzetünk, mert a gazdaságirányítás reformja előtt jóval kedvezőbben alakíthattuk ki a kölcsönalapokat. Már tízszázalékos emelés is 3 millióval növelné a tagsági szolgáltatásra fordítható alapokat. k. m. HEGYI LEVEGŐ A SZOBÁBAN SZARAZ LABBAL... Költözés fokozatosan Pátyon az elmúlt esztendőben kétkilométernyi járda és 800 folyóméteres út épült — ezért ma már száraz lábbal közlekedhetnek a Burgundia és a Kossuth Lajos utca lakói. Bővítették a Toki úton a villanyhálózatot is, kétszázezer forintos értékben. Felújították az óvodát, az egészségházat, a községi tanács épületét, s elkészült a nyolctantermes iskolának, valamint a hétvégi telkek parcellázásának terve is, — csak az utóbbi hetvenezer forintba került, de ez a költség előbb-utóbb megtérül az eladási árakból. Erre az évre három és fél milliót irányzott elő a községi tanács különböző beruházásokra — megépül tizenhat állami lakás, tizennyolc lakást pedig azok számára építenek föl, akik egészségtelen körülmények között laknak. A rászorulók Pátyon, állami segítséggel, fokozatosan költözhetnek szép és jó lakásokba, ütés járdaépítésre pedig idén is kétszázezer forintot fordít a község. Mindenekelőtt azokra az utcákra kerítenek sort, ahol a lakosság is kiveszi a részét a társadalmi munkából, a Pátyon kialakult hagyományok szerint. Magyar selyem 40 országba Kedden délelőtt piackutatással egybekötött termékbemutató volit a Magyar Divat- csarnok Lotz-termében, a Magyar Selyemipari Vállalat termékeiből. Az április 15-ig megtekinthető kiállításon bemutatják azokat á korszerű műszálféleségekből készült szöveteket- selymeket, amelyeket a szakemberek és a közönség szavazata alapján legsikeresebbnek találnak. A vállalat még ebben az évben összesen 56 millió négyzetméter anyagot gyárt. Ennek jelentős hányadát — mintegy egyötödét — negyven országba exportálják. A kiállításon látható termékek egy része azonban már az üzletben is kapható, mint például' az Aliz nevű, olcsó polyeszter batiszt, amit fehér- neműkészítésre használnak. Az MSV tavaly az Iparművészeti Tanáccsal közösen pályázatot hirdetett új anyagok, minták tervezésére. A díjnyertes termékeket most konfekcionált ruhának feldolgozva mutatták be nagy sikerrel. Az elmúlt két évtized klimatológiai kutatásai kiderítették, hogy a levegőben levő pozitív ionok túlsúlya vérnyomáscsökkenést, fáradékonyságot okoz az emberi szervezetben. A pozitív ionokat minden termikus folyamat, így az elhasznált levegő, a fűtés stb. szaporítja. A megfelelő mikroklíma megteremtését segíti elő a MEDICOR Művekben kialakított Bion ionizátorcsalád. A szabadalmaztatott konstrukciót az üzem több változatban gyártja. A Bion 80 bipoláris ionizátort jó eredménnyel alkalmazzák a gyógyászatban. Képünkön légúti megbetegedés kezelése. Perdöntő lehet Az újkőkortól a bronzkorig Érdekes és a maga nemében egyedülálló régészeti lelet került elő Almásfüzitőn. A tatai Kuny Domokos-múzeum kutatói leletmentő ásatást végeztek a timföldgyár területén, ahol a régebbi ásatási és terepbejárási eredmények alapján, időszámításunk előtti évezredekből származó településnyomokat sejtettek. Feltételezésük bebizonyosodott: az időrendi sorrendnek megfelelően rétegesen egymás felett elhelyezkedve az újkőkorból, a középső és késő bronzkorból és a kora vaskorból tártak fel több lakóházat, és különböző rendeltetésű, hulladék- és élelemtároló gödröket. Az. ásatások legértékesebb eredménye, hogy a legalsó rétegben sikerült teljes egészében feltárni egy igen nagy méretű, 14x29 méteres, úgynevezett nagycsaládi lakóházat, amelynek kora az időszámításunk előtti 3—4 évezred fordulójára tehető. Hasonló házak egész Európában elterjedtek. Bár a kutatók már régóta feltételezték, hogy a hazánkban élő késő kőkori népcsoportok hasonló építményben laktak, az almásfü- zitői régészeti lelet perdöntő. Az itt feltárt ház az első, amely ezt a feltételezést ásatási adattal bizonyítja. Az al- másfüzitői ásatások leletanyagát restaurálják, majd kiállításon mutatják be. OLAJIPARI MÚZEUM Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt Zalaegerszegen hozta létre az ország első olajipari múzeumát. A fiatal régészeti intézmény jelenleg főként a dunántúli olajipar múltjából származó, az iparág fejlődését dokumentáló anyagokat őriz. 1