Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-09 / 83. szám

1972. ÁPRILIS 9., VASÄRNAP

atEcrei

^Círiav

A. CSIKARJOV:

Ezek a mai csecsemők!

Tétova üzenet

Gyászos hajnalok kísérnek.

Virrasztva élek

tűzfalak

otromba lapjai között. Utaimon lettem a haza-nem-találók elégedetlen követe,

távozók tétova üzenete, fehérbóbitájú tanyák tompa fogsora, lettem

a mindent-tudni-akarók egyetlen fia.

rssssssss/s/ssssss//sssssssssssssssssssrsss/ssssfsssssss/ssss/sssssssssss/s/ssssssssss.

Kereskedelem

Sajnálatos jelenség kereskedelmi életünkben, hogy vevő és eladó között majdnem ellenséges a viszony.

— Na, itt van ez az unott képű eladó — sóhajtunk fel némi

rosszindulattal, mikor belépünk az üzletbe.

— Tessék. Megint egy háklis, válogatós vevő — morogja fojtott indulattal az eladó, holott barátsággal és gyengéd szeretettel üdítő, kellemes légkört

varázsolhatnánk az üzletekbe.

Az alábbi példa nem védett szabadalom, bárki utánozhatja.

A vásárló benyit az üzletbe:

— Jó napot kívánok.

— Szeretettel köszöntőm önt — suttogja megha- tottan az eladó, miközben egy örömkönnyet morzsol el a szemében.

— Olyan jó itt — leheli a meghatottságtól rekedten a vevő. — Mutatkozzunk be egymásnak! Ismerkedjünk meg közelebbről. Ste- hola Rezső vagyok.

— Nagyon ár- vendek, Pránicer Pál.

— Engedd meg, hogy tegezzelek. Azt hiszem, én vagyok az idősebb. Szervusz!

— Mielőtt bármit is kérnék, nem haragszol, hogy fárasztalak, hogy csak úgy beléptem az életedbe? Te mit sem sejtve állsz a pult mögött, és akkor egyszerre csak orvul bejön egy vevő...

— De kérlek! Minden egyes vásárló szebbé, színesebbé, esemény- dúsabbá teszi az életemet. Nélkületek minden csupa unalom, szürkeség lenne.

— Nem! Értsd meg, hogy lelkiismeretfurdalá- som van. Talán éppen a lét vagy nemlét nagy kérdéseiről töprengtél, mikor beléptem ide, s most

kizökkentelek

gondolataidból. Ilyen prózai ügyben, mint a vásárlás!

— Miért ez az önkínzás, drága barátom? Én azért vagyok, hogy szíves szóval kínáljam üzletünk portékáit.

— Én pedig ígérem, hogy a legszerényebben, a legnagyobb tisztelettel viseltetem irántad. Ha lennél olyan jó, egy bokafixes zoknit szeretnék. Ha lehet, kobaltkék színben.

— Mi az, hogy lehet? A kereskedelemben nincs lehetetlen, csak egy kis jószándék kell. Máris felmá- szok a létrára. Ugyanis kobaltkék zoknik a legfelső polcon vannak.

— Mondd, nem kérek én túl sokat? Nem vagy szédülős? Nincs tériszonyod a magasban?

— Egy piát. De életem és halálom a vevőért! Mélióztassál egy pár bokafixes zokni.

— Köszönöm. Szívem teljes melegével köszönöm.

— Én köszönöm,

hogy szolgálatodra lehettem. Parancsolj. Négyes

kassza, hármas csomagoló. Kézcsókom a kedves feleségednek.

A vevő kilép az utcára, féltőn szorítja magához a kis csomagot, és könnyes szemmel, boldogan suttogja:

— Megint van zoknim!

Galambos

Szilveszter

Ének tücsökhegedűre

Búcsúszavát a vándor falevélnek csak azok értik, kik zavarban élnek.

Ti hol éltek majd, cigány-tücskök?

Porzik a nyár, a gyémántküllős álom, küldik az egek rezgő pókfonálon a tél pénzét, a vert ezüstöt...

Búcsúzzunk. Dér ül a kert csonka fáin, hová készültök, nótás cimboráim?

No, ne sírjatok! így ni, jól van...

Még elintézek néhány sürgős dolgot, hát ne várjatok — űzzétek a gondot egy földalatti fogadóban.

SIMONYI IMRE:

ZELK ZOLTÁN:

Miért?

Mint a szikes föld, mely kórót se ringat,

olyan az öreg ember térde ha

nem kúszik föl rá gyermek, unoka,

mért zúg a nap, miért gyüremlenek,

hasuk mért tépik föl a fellegek,

ha csont, csak csont, csak csont, csak csont e táj,

csontszínű föld s egy csontszínű madár —

egy réti sas csontváza áll az égen.

BOÓR ANDRÁS:

Nagyapámnál

Istállószagú árnyék lóg a fákon Ha végigmegyek a kelő reggelen Elüldögél még rajtam ifjúságom S a foltos szájú vén szederjesen

Hecsedlibokrok hosszú málnasorban Kocsi-port emésztő lázas „Afrika” Délibáb fülébe átkolompol Puli-vicsortól megvadult bika

Rámröhög nagyapám aranyszőrű borja Beszélek hozzá a régi furulyán Szalonna fordul apró tüske-nyárson Lopótök könnyezik szaporán.

Eldalolászunk füstös alkonyatban Cirip-hegedű a tájon átszalad Hozsannát mondok én az elmúlásnak Ha öregapámból valami megmarad

MEZEI ANDRAS:

Tájképek

Két hete a tóra nézek, elaludtam, s befagyott. Jöttek a német zenészek, trombita szólt és fagott.

Léptek a három jegenyék amíg a jég kövéredett. Fordult a tó és lett az ég az irtózatos mennyezet.

Mint akit egy más égitest magához rántott, pihenek. Kiléphetek akárhová, már nem leszek idegenebb.

n.

Szindhád utolsó utazása

KRÚDY GYULA EMLÉKEZETE

a Postakocsi pedig hajnalban indult útnak

a jegenyék kivont kardú gárdistákként kétoldalt szemközt meneteltek szépen a varjak pedig teljes gyászban tisztelegtek a jegenyéken

és valahol

túl az ábrándok s Óbuda lankáján eleredt akkor az eső méltóságos

gyászmuzsikája is

(jó kis országos eső

dörmögte a sorsával megbékélt kocsis

előbb a rudasnak aztán a nyergesnek)

a Nagyúr pedig

lassan hanyatt dőlt lehunyta szemét

úgy álmodott utoljára még a valóságról:

az álomról azt hogy örökre beteljesedett az életről azt

hogy meghalt mert ez a dolga s az esőről azt

hogy sírvafakadt Magyarország

Jaj a fákon a görcsök.

Az esős tél, a madarak. Szétázott arc az agyagon, németországi nap.

Ez már az örök csütörtök: facipő, lágerruha.

Ez már az örök csütörtök: facipő, lágerruha.

MAJOR JÁNOS:

Géppisztolyos

angyal

Alumínium madarak eget hasítva szállnak, aszálysújtotta kertben köszöntik

mesebeli nagyapámat; ö csak sejtheti — a V-betűs szárnyak felségjele a béke, értelme minden nyárnak. Meg-megáll, úgy nézi, -nyújtóznak a liget fái mámorral, darazsakkal, s mintha őrszem védné, GÉPPISZTOLYOS ANGYAL, előle lehetetlen eltakarni a Napot: háromszázhatvanöt nap szakadatlan ragyog.

Nézi, nézi

— torokszorító cél megrokkant életének, s közben hallja: valahol valami ének csendül, zúg a ligetben, mint ott a Don-kanyarban

— orosz népdalokat dúdol egy GÉPPISZTOLYOS

ANGYAL. §

ss^s/sss/ss/ssss^ss/s/s^///^/s/sss/sssssss//s/sss/s/sssssssssssssssssssssyss/sssssssss^ssssssssssssssssssssssssssssssssssss/ssss^ss//s//s/sss/ss^sss//sssss^ssssAfssssssssssssssssy^ss^ssssssh

\

■*

FARKAS DEZSŐ;

Tloldogan hozta ki kisfiát a

±J szülőotthonból az ifjú apa. Mellette ott állt a fiatal anya, virágcsokorral a kezében, és természetesen megjelentek .a? összes nagymamák, nagyapák, nagynénik, nagybácsik, az egész rokonság.

A csecsemő mind ez ideig békésen szundikált csipkés pólyájában, de most hirtelen kinyitotta égkék szemecskéit, figyelmes pillantását körülhordozta a jelenlevőkön és halkan megszólalt:

— Ismerkedjünk meg. Tájékoztassanak, kérem, kiket tisztelhetek önök közül szüleim gyanánt?

— Te beszélsz?!... Megszólalt! ... Még csak hatnapos, és már beszél! — kiáltott fel egyszerre a papa, a mama és a szépszámú rokonság.

A kisded elnézően mosoly- gott.

— Nemcsak beszélni tudok, gondolkozom is. A mi rohanó századunkban másként hogyan is tarthatnék lépést a fejlődéssel?! Nos, kedves apám, mi az ön családi és keresztneve?

— Nyikoláj Pavlovics — hebegte az ifjú atya.

— Az anyám családi és keresztneve?

— Olga Arkagyevna — mondta elcsukló hangon a mamája.

— Miként határoztak az én nevemet illetően?

— Arra gondoltunk, hogy légy Andrjuska...

— Szó sem lehet róla! —

tiltakozott a csecsemő. — Ez túlságosan gyakori, túlontúl 5 elkoptatott név. Valami jel- i legzetesebb kellene, valami5 különleges. Gondolkozzanak; rajta és terjesszék elő javas- $ lataikat. Egyébként rendel- $ keznek önök olyan értékes tu- $ lajdonságokkal, jellemvoná- $ sokkal, amelyeket örökölnöm 5 kell? i

— - Mi... mi... milyen tu- ;

fajdonságokra gondolsz?! - —-5 hebegte teljesen elképedve az $ apa. -£• Mi. ?. mifajta jellem- $ vonásokra? ;

— Nyugodjék meg, kérem ^ ’— szólt nyájasan az újszülött 5 —, nem ragaszkodom az 5 azonnali válaszhoz, függőben $ hagyhatjuk ezt a kérdést is. $ Térjünk át inkább a rokonok- '

ra. Amint látom, kellő számú nagymamával, nagypapával, nagynénivel és nagybácsival rendelkezem. Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok önökhöz, ne gyömöszöljenek engem, kíméljenek mega túlzott becézéstől és haszontalan ajándékokkal se halmozzanak el.

T átva, hogy óhaja némi

^ megütközést kelt a kö- rülállókban, diplomatikusan hozzáfűzte:

— Nagyjából és egészéből meg vagyok elégedve önökkel. Ügy vélem, jelentősebb véleményeltérések nem merülnek majd fel közöttünk.

— Én is így gondolom — mondta ijedten a mama.

— Meg vagyok róla győződve — tette hozzá gyorsan a papa.

A csecsemő elégedetten biccentett:

— Ennek nagyon örülök.

Biztosíthatom önöket, ameny- nyiben körültekintően, meggondoltan és célirányosan gondoskodnak rólam, nem okozok majd bánatot Önöknek, mire felnövök. A főbb dolgokat tehát sikerült tisztáznunk, van-e valakinek még kérdése, javaslata?

Nincs? ... Hát akkor köszönöm szíves részvételüket a mai megbeszélésünkön. A viszontlátásra. Nekem most még aludnom kell a további gyors fejlődésem érdekében.

TV/f ég egyszer kedvesen rá- -*-*-*• juk mosolygott és becsukta égkék szemecskéit.

Fordította: Kürti András

I VARGA RUDOLF:

I Indulj

^ Bántanak? Hát ne

$ hagyd magad, ne szégyelld magad, van $ neked becsületed, csontos, kemény hited, erősebb ^ vagy önmagadnál, a ^ veszélyt ne számolgasd, a jelen J rád tartozik, hát vond ki, add $ össze életed, nincs mitől félned,

5 zúdítod szereteted,

J zúdítod gyűlöleted,

5 korai konokságodért megszenvedtél, dolgoztál, a $ kőpor belepte, keményedett, csontosodott lelked, most 5 erősödj, mert idődből

kifogysz, egyszer csont leszel $ magad is, de ne félj, ha kutyák fáinak fel, akkor ^ sem, ember vagy te akkor is, hát

állj ki a puskacsőszemű

5 világ elé, ne szégyelld, ne sajnáld magad, azért $ élsz, hogy dolgozz,

bizonyíts, váltsd be § sorsodat: minden szavad.

\

RADNAI ISTVÁN:

Csatold szorosra

fájdalmak feszítik fel szerelmed könnyedtől részegül az éj álmodra csillagok peregnek te csak aludj s ne félj

aludd csak tiszta álmodat gyermek és mackó takaró alatt szemérmedet bogozd szöszke hajadba járjon körül őrződ az éjszaka

álljon melléd bátyád a lámpa nézzen rád nővéred a hold derült mosolyod ébredjen a napba reggel az övöd szorosra csatold

fájdalmak simítják ki szerelmed könnyedtől józanul az éj néha egy csillagot leejtek

de te azért ne félj

; a Postakocsi

: csak hajnaltájt volt indulóban ; a Nagyúrral

!

1 ám szolgái

! a kevésbeszédü szavak : még alkonyattal előreutaztak I valamely távoli vendégfogadóba

; ugyanezért

! a jószóra hiába szomjazó borok i már délelőtt óta

ecetesen kedvetlenkedtek a hordókban I s harangszóra már a rostélyosok is rég étvágyukat veszítették valamint a rozskenyér is megkeseredve emlékezett a szekrényben saját hajdani jóízeire és estefelé már

a komondorok is befelé szűköltek mintha közeli halál esne a környéken s éjfél után a városi házakban a máskor megadó asszonyságok is idegenkedve gombolták be hálókabátjukat kihűlt kezű embereik elől s hajnal előtt

a mennybolt is egyre elborultabban tűnődött immár a dolgok hiábavalósága felett hogy egyáltalán érdemes-e megvirradni még

Nagy László rajza