Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-29 / 100. szám

LA_pc»ta\Wye.i hírlap k: XVI. ÉVFOLYAM, 100. SZÁM oiiiaaiaHEB: 1972. ÁPRILIS 29., SZOMBAT Ünnepelnek a konzervgyáriak Hatodszor is: a szocialista munka vállalata — Hét aranyplakettes brigád Elismerés és jutalom a legjobbaknak A megérdemelt jó munka eredményeként, ma délután a művelődési központ színház- termében ünnepségre gyűlnek össze a konzervgyár dolgo­zói. A szocialista munkaver­seny során, a Minisztertanács és a SZOT elnökségének vörös vándorzászlaját hetedszer nyerték el a konzervgyáriak. Tizenhatszoros élüzem lett a gyár és a szocialista munka vállalata címet immár hatod­szor mondhatja magáénak. , összegezni könnyű, de a kimagasló eredménye­ket elérni, figyelembe vé­ve az időjárás szeszélyeit, s azok függvényeként dol­gozni, nem könnyű. A vö­rös vándorzászlót a kon­zerviparon belül csak a nagykörösiek kapják n.eg. A jól szervezett munkafo­lyamatoknak, az összeszokott szocialista brigádoknak kö­szönhető, hogy átvészelték a nehézségeket, és a vállalt versenyfeladatokat teljesítet­ték. A közös jutalmon kívül, ma veszi át az élelmiszeripar kivá'ó dolgozója kitüntetést Bujdosó László művezető, J. Kiss Gábor segédmunkás és Vadai László lakatos. Az ünnepi gyűlésen adják át a miniszteri dicsérő okleve­let Diószegi Gábomé konzerv- sZakmunkásnak és Makai Sán­dor gazdasági tanácsadónak. Sokakat tüntetnek ki kiváló dolgozó jelvénnyel: harmad­szor négyen, másodszor hu- szonketten, és most első ízben hatvannégyen érdemelték ki. A törzsgárdáról sem feled­keznek meg. Mészáros István­ná és Danóczi Sándomé ezen a gyűlésen veszi át a 25 éves törzsgárdatagokat megillető jelvényt és a vele járó egyha­vi fizetést, de itt jutalmazzák meg egy­havi fizetéssel azt a negy­venkét konzervgyári dol­gozót is, akik egy-két éve már birtokosai a 25 éves törzsgárdatagságért elnyert jelvénynek. A kiváló újító jelvény bronz fokozatának tulajdono­sa lett Magyar Ambrus, Bi- csik Sándor és Fodor István. Hét szocialista brigád érte el az aranyplakettes fokozatot:a dicsőségen negyvenen osztoz­nak. Az ifjú mérnökök is föl­sorakoztak idősebb kollégáik­hoz: eredményei alapján di­csérő oklevelet vesz át Ábra­hám Tibor, Görbe Ferencnéés Nánási Tiborné. Az ünneplők közül százöt­venen kapnak pénzjutalmat, összesen 339 dolgozó része­sül valamilyen jutalomban. A kiosztásra kerülő pénzösszeg 350 ezer forint. T. P. Előnyösebb árubeszerzéssel Túlteljesítették a negyedévi tervet Bővült a választék A Patai utca sarkán levő ÁFÉSZ vasbolt hosszú ideig az egyik fővárosi nagykeres­kedelmi vállalattal volt szer­ződésben. A szerződés szerint minden vasárut attól a vál­lalattól vettek. A helyzet azonban nem volt tartható, mivel sok olyan árut nem kaptak meg, amelyekre a vá­sárlóknak szükségük lett vol­na. A szerződést ezért fel­mondták, és azóta különféle kereskedelmi kapcsolatok ré­vén szerzik be az árut. — Bevált-e az új módszer? — Igen — válaszolja Bod- zsár István boltvezető. — Bő­víteni tudtuk a műszaki áruk, a mezőgazdasági kisgépek, il­Előrelépés a politikai képzésben A résztvevők fele nő — Akik hiányoztak — Beszélgetés a városi pártbizottságon Mindén esztendőben május előtt számvetés készül a vá­rosban folyó pártoktatásról. Az idén is összegezik a ta­pasztalatokat, rögzítik az elért eredményeket. A hibákat is feljegyzik, hogy a következő esztendőkben ne ismétlődje­nek meg. — Milyen tapasztalatokat szereztek az 1971/72-es eszten­dőben? Csípő Balázs, a városi párt- bizottság művelődési és agi- tációs osztályvezetője így vá­laszolt: — A tanév legérdekesebb adata, hogy a párt-, szakszer­vezeti és tömegszervezeti ok­tatáson részt vett hallgatók 49 százaléka nő volt. Ez a szám önmagáért is beszél. Megdőlt az az elv, hogy a nő­ket nem lehet sem politikai, sem szakmai tanfolyamokra szervezni, mert a második műszak terhe teljesen elzárja őket a tanulás lehetőségétől. Ügy látszik, a férjek az idén több segítséget nyújtottak ne­kik. — Mennyien tanultak a különféle tanfolyamokon? — Kétszázegy tanfolyamon 4981-en. Közülük 2422-en nők. Pártoktatásban 1336-an ké­pezték magukat, 62 tanfolya­mon: a hallgatók zöme férfi volt, de 454 nő is tanult. A szakszervezeti tanfolyamokon 1892-en tanultak, a tanulók fele nő volt. Hasonló a KISZ- aktatás mérlege is, mert az 1635 hallgató több mint fele, 923, nő volt. — Lezárullak már a tanfo­lyamok? — A mezőgazdasági üze­mekben március végén befe­jeződött az oktatás. A terme­lőszövetkezetekben „A szocia­lizmus építésének kérdései” tanfolyamok iránt mutatko­zott nagy érdeklődés. Ezeknek a tanfolyamoknak a tanköny­vei könnyen megérthetők. Egyébként ezt az oktatási formát 377-en választották és végezték el, közmegelégedés­re. — A továbbképző tanfolyam mok közül a gazdaságpoliti­kait már főleg azok látogat­ták, akik kellő előképzettség­gel rendelkeztek, maguk az előadók is politikailag jól föl­készült elvtársak. A hallgatók mégis tettek észrevételt. Az előző években, a X. pártkong­resszus előtt, nem volt egysé­ges, jól kidolgozott tankönyv, most nem hangzott el ilyen panasz. A tankönyv igyekszik egy kötetben rögzíteni mind­azt, ami a gazdaságpolitika fogalmába belefér, de stílusa, nyelvezete, a hallgatók véle­ménye szerint, nem közérthe­tő még azoknak sem, akiknek kellő előképzettségük van. A tömör elvi példák tára sem nyújt segítséget a hallgatók­nak, mert hiányoznak a szem­léletes magyarázatok. — Volt-e olyan tanfolyam, amelyet nem azok végeztek el, akiknek leginkább aján­lották gazdasági munkájuk­hoz? — Igen: a világnézet és eti­ka tanfolyama, öt helyen in­dult ilyen, de még véletlenül sem ott, ahol leginkább kel­lett volna. Például jó lett vol­na, ha a pedagógusok, a mű­velődéssel foglalkozók, vagy az orvosok, egészségügyiek ta­nulnak ezeken a tanfolyamo­kon. Mind az öt tanfolyam nagyüzemben, a konzervgyár­ban, illetve a NEFAG-nál in­dult. — Milyen volt a tanfolya­mok látogatottsága? — Az élet kiszámíthatatlan, mindig akad valami, betegség, szülés, halálozás stb., ami az eredeti elhatározást keresz­tülhúzza, s e nem várt aka­dályok ellenére is, 75—80 szá­zalékos volt a tanfolyamok lá­togatottsága. — Mindent egybevetve: az elmúlt évi pártoktatáshoz vi­szonyítva, jobb volt az idei vagy gyengébb? — Nincs miért szégyenkez­nünk. Előbbre léptünk tarta­lomban és a számokat figye­lembe véve is, az elmúlt év­hez képest. Az eredmény két­ségkívül jelentős, de van még bőven tennivaló, mert még az idén is akadt pártszervezet, például a MÉK-nél, ahol egyetlen párttag sem tanult. Ha csak ezt az egy példát említem, máris jelzem a ten­nivalót — fejezte be a beszél­getést Csípő Balázs osztály- vezető. (takács) letve a háztartási gépek vá­lasztékát, és az első negyed­évben 480 ezer forinttal túl­teljesítettük a tervet. Havi forgalmunk jóval meghaladja -a 2 millió forintot. — Mit kerestek leginkább a vásárlók? — A zárt- és hétvégi kertek tulajdonosai főleg kútfúráshoz szükséges kellékeket vettek, 3 ezer méter öntöző tömlőt, 300 szívómotort és több mint 200, kútfúráshoz szükséges kellék kelt el. Sok nyesőolló, kapa is gazdára talált. — Mit tud jelenleg ajánla­ni? — Hatfajta hűtőgépünk van, és villamossági cikkek­kel is bővítettük a választé­kot. A sokféle kéziszerszámon kívül kaszát Is árusítunk, ha kell majd az aratóknak, abból sem lesz hiány. K. L. Megjutalmazták törzsgárdatagokat A sági hét közepén a Nagykun- Erdő- és Fafeldolgozó Vállalatnál jutalmakat osztot­tak ki a vállalat törzsgárda- tagjainak. Barabás Attila, a vállalat igazgatója nyújtotta át Torma Istvánnak, 40 éves hűséges munkájárt, a babér­koszorús jelvényt és a vele já­ró 5 ezer forintos jutalmat. Babérkoszorús jelvényt ka­pott Horváth Lajos és Tóth Balázs is. Kétszázötvenöt ládaipari dolgozó vette át egyébként a gyűlésen törzsgárdatagsági jel­vényét, illetve hűsége jutal­mát. A legkisebb jutalom 500, a legmagasabb 5 ezer forint /olt. Ez alkalommal adták át a vállalat időközben elhunyt két dolgozója, Sinka József és Forró Pál özvegyének is fér­jük törzsgárdajelvényét és a vele járó pénzösszeget. Ünnepi nagygyűlés a Cifrakertben Május elsején, délelőtt 10 órakor kezdődik a huszon­nyolcadik szabad május else­je megünneplése. Városunkban már második esztendeje tartják a Cifrakert­ben a dolgozók nagy ünnepét. Az idén az ottani aréna tera­száról Takács Jenő, a városi pártbizottság titkára szól az egybegyűltekhez, majd az ün­nepi beszéd után a Kinizsi Sportkör pályáin sportrendez­vények zajlanak le. Ha az idő­járás kedvező lesz, a nagykő­rösiek birtokukba vehetik az újjávarázsolt Pálfajai erdőt is. BAL MÁJUS KÖSZÖNTÉ­SÉRE. A Szabadság Termelő- szövetkezet nőtanácsa ma, áp­rilis 29-én este 8 órai kezdet­tel Szolnoki úti klubhelyisé­gében bált rendez. A bálozók éjjel kettőig rophatják a tán­cot. KÉSŐBB KEZDŐDIK A STRANDSZEZON. A váratla­nul hidegre fordult időjárás következtében nem nyílik meg a strand május elsején. Meg­nyitását május 7-éré tervezik. Remélhetőleg akkorra már is­mét melegen süt a nap. MOZIMŰSOR Szombat—vasárnap Volt egyszer egy család Goda Gábor regényéből ké­szült színes magyar film. Kísérőműsor: Boszorkány­kisasszony. Előadások kezdete: baton 5 és 7 órakor, nap 3, 5 és 7 órakor. Matiné, 30-án Szomorú Lord Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. Hétfő—kedd Vidékiek New Yorkban Egy balszerencsés éjszaka. Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték. Kísérőműsor: X-sugár. Ma­gyar híradó. Előadások kezdete hétfőn: 4, 6 és 8 órakor, kedden: 9.. és 8 órakor. szom­vasár­Mentesítő vonatok Az ünnep előtt és után a MÁV mentesítő vonatokat in­dít. Április 29-én személyvonat indul 1 óra 21 perckor Ceglédre; személyvo­nat 2 óra 10 perckor Szegedre és ugyancsak Szegedre sze­mélyvonat 14 óra 54 perckor. Május 1-én Budapest Nyugati pályaud­varra 19 óra 47 perckor sze­mélyvonat indul. Május 2-án személyvonat indul Budapest Nyugati pályaudvarra 0 óra 57 perckor, 1 óra 46 perckor pe­dig Szegedre. S ® P oio O ® R ® T Szombati műsor Birkózás Labdarúgás Gödöllő: légpuskás női me­gyei pedagógus döntő. Torna Dombormű a Patika-ház falán Petőfi-emlékhely Nagykőrösön NEGYEDIKES ELEMISTA voltam, amikor a nagy költő születésének 100. évfordulóját ünnepeltük. 1923. január 14-én, délután 5 órakor kezdődött az ünnepség. Kocsis Lajos játszó cimbora hívott el a gimnázium Petőfi-ünnepségére. ö akkor már másodikos gimnazista volt. Sötét volt a nagy udvar. A tornateremben gyülekeztek a gimnázium és a tanítóképző diákjai és a város lakói közül is igen sokan. A két intézet tanári kara, a református egy­ház helybeli képviselői voltak még ott. A tanári kar részéről Danó- czy Antal gimnáziumi tanár, a gimnáziumi ifjúság részéről pedig Danóczi György nyolca­dik osztályos tanuló méltatta a nagy költő jelentőségét. Jal- soviCzky Irma, zongora kísé­rettel, Petőfi-dalokat énekelt. Horváth József gimnáziumi tanár Petőfi Sándor Hortobágy című versét szavalta el. Az ün­nepség hangulatát a tanítókép­ző énekkara több énekszám­mal emelte. Nagy élmény volt ez az ese­mény számomra, mert addig hasonló ünnepségen nem vet- tem részt. ÖTVEN ESZTENDŐ telt el azóta. Emlék az első világhá­ború okozta elszegényedés, a gazdasági válság, a második világháború, sok szomorú ese­ményével. Hazánk újból fel­épült és ma a szocializmus jobb világát éljük. Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóját készül ünne­pelni az ország. 1822. szilvesz­ter éjszakáján született a köl­tő, a még ma is vitatott kiskun­sági helyen: Kiskörös, Szabad- szállás, Kiskunfélegyháza vallja szülöttének. Mint az ak­kori meteorológiai feljegyzés tanúsítja, kemény téli idő volt. Fagyos földön az északnyugati szél a porhavat hordta-vitte. Senki sem tudta akkor, hogy Nagykőrösön is megemlékez­nek majd az újszülöttről. Ar­ra sem gondolt senki, hogy emlékére, az 1848—49-es sza­badságharc százéves jubileuma alkalmából, kettős dombormű­vet készíttet városunk, mely őt Zoltán fiával együtt ábrá­zolja. AZON A HÁZON van ez a dombormű, melyet a költő is látott, amikor Nagykőrösön járt. Ez a ház a Patay u. 1. szám alatti, empir stílusú Pa­tika-ház: a város, 1806-ban, Esser Józsefnek, az első nagy­kőrösi patikusnak építtette, mert akkor még nem volt al­kalmas ház, melyben a patikus gyógynövényeit és a növényi gyökerekből főzött készítmé­nyeit a penészedéstől megóv­hatta volna. Az egyik hagyomány szerint ebben a házban lakott Petőfi Zoltán körösi diák korában. Mások szerint az utca túlolda­lán, a vasbolt helyén álló ház­ban. Ezt a kérdést már nehéz eldönteni. Petőfi Zoltán is ilyennek látta ezt a házat, mint amilyennek mi látjuk. Ebben az épületben Arany János is sokat megfordult, amikor „patikaszerekre” volt szüksége. Nem sok ház van a Duna— Tisza közén, mely Petőfi Sán­dorral áll kapcsolatban, de olyan sem, amelyet patika szá­mára készítettek volna. AZ ARANY JANOS-KUL- TUSZ magyarországi központ­ja Nagykőrös. Arany János és Petőfi Sándor barátsága ugyancsak nagyon számontar- tott e városban. Dr. Balanyi Béla Budapest: országos ifjúsági kötöttfogású egyéni bajnokság. Kézilabda Solymár: PEMÜ—Nk. Toldi ITSK megyei bajnoki női mérkőzés (ifi is). Kosárlabda Sportotthon-udvar, 15.30: Nk. Ped.—Testnevelési Főis­kola SE II (Bp.) NB III-as fér­fi bajnoki mérkőzés. Szigetszentmiklós: Csepel Autó—Nk. Kinizsi megyei baj­noki mérkőzés (ifi is). Sportlövészet Tormási lőtér, 14-től: B-ka- tegóriás MNK és HIK 2. for­duló (DKV, Kossuth KFSE, Nk. Konzervgyár). / Torna Bp.: vidéki férfi ifjúsági L osztályú egyéni bajnokság. Vasárnapi műsor Atlétika Kinizsi-sporttelep, 10.30: Má­jus 1. Kupa megyei női csapat- bajnokság. Gödöllő Május 1. Kupa me­gyei férfi csb. Birkózás Sportotthon, 11: országos II —IV. osztályú kötöttfogású verseny. Bp.: országos ifjúsági kö­töttfogású egyéni bajnokság. Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 10: Nk. Toldi ITSK ifi—PEMÜ (Soly­már) ifi, 11: Nk. Toldi—PEMÜ megyei bajnoki női mérkőzés. Millennium-telep: Csepel Autó—Nk. Kinizsi megyei baj­noki férfimérkőzés (ifi is). Kosárlabda Sportotthon-udvar, 10.15: Nk. Ped.—Magyar Hajó (Bp.) NB III-as női bajnoki mérkő­zés. Toldi tornacsarnok, 12: Kecskeméti Dózsa—Központi Sportiskola (Bp.) NB I-es női, 13.20: K. Dózsa—KSI junior női bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Törtei: T. TSZSK—Nk. Vo­lán járási bajnoki mérkőzés. Modellezés Csónakázó tó, 10: rádióirá- nyításos és önjáró hajómodel- lek megyei minősítő versenye. Sportlövészet Tormási lőtér, 8-tól: B-kate- góriás MNK és HIK 2. forduló. Bp.: vidéki férfi ifjúsági I. osztályú egyéni bajnokság. Cegléd: megyei női egyesüle­ti csb. Május elsejei műsor Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 10.30: leány-, 12: fiúmérkőzések a helyi általános iskolák csapa­tai között. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 10.30: Kispályás mérkőzések a he­lyi általános iskolák között; 14: Konzervgyár—Kinizsi barátsá­gos női mérkőzés. Modellezés Kinizsi-sporttelep, 10.30-tól: az MHSZ Nk. Kinizsi hajó-, repülő- és autómodell bemuta­tója. Köszönetnyilvánítás. Köszönetün- ket fejezzük ki mindazoknak, akik drága férjem, édesapánk elhalálo­zásával kapcsolatban együttérzé­süket fejezték ki. özv. Bűz Ve­retlené és családja. A Nagykőrösi Rákóczi Termelőszö­vetkezet vezetősége meghívja min­den tagját és dolgozóját 4972. má­jus 1-én a városi nagygyűlés utáni ünnepi ebédre. Az ebéd a tsz köz­pontjában lesz megtartva, utána a résztvevők szórakoztatásáról a tsz gondoskodik. I

Next

/
Thumbnails
Contents