Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-26 / 97. szám
Ezerötszáz résztvevő Sikerrel zárult a rád—penci egészségügyi hét Hétfőn este hivatalosan bezárták a váci járásban és a megyében is először megrendezett községi egészségügyi hetet. A közös közigazgatású Rád és Penc község lakói az utolsó napon is vagy kétszázan töltötték meg a kultúrotthon széksorait, s bár különösebb ünnepélyesség nélkül, de nagy figyelemmel hallgatták még dr. Tóth Jánosnak,1 a váci Szőnyi Tibor Kórház belgyógyász szakorvosának előadását a szívbetegségekről. Idősek és fiatalok, férfiak és nők jöttek él az előadásra, mint a hét többi napján, hiszen mi érdekelné jobban az embert, mint a saját egészsége, az, hogy hogyan lehet megelőzni idejekorán a bajokat. Ez az egészségügyi hét —- mint ahogy dr. Szende István megyei főorvos mondta zárszavában — jó példája volt az egészségügyi propagandának is. Ezt bizonyítják a zárszó előtt sorsolt egészség- ügyi totószelvények is. Közel 200 szelvényt dobtak be a lá- dikákba (ennyi sporttotó sem fogy a két községben egy hét alatt), s bizony, nem is egyszerű kérdésekre, 35-en tippeltek hibátlanul. A rendezőket, a Vöröskereszt megyei és járási szerveit, a járási művelődési osztályt, a megyei egészségnevelési csoportot és a helyi tanácsot dicséri, hogy színes, érdekes és tanulságos programot állítottak össze az egészségügyi hétre. Sport és egészség címmel nyitottak az első nap kiállítást, s igen szép és látványos volt a szemléltetés is: az Újpesti Dózsa művészi torna csapatának bivnu- tatója. Ugyancsak kiállítás nyílt az egészséges táplálkozásról. Sikeres volt az egészségügyi könyvvásárnak és — ahogyan Rádon és Pencen emlegették — az egészségügyi mozinak. Zsúfolt ház előtt tartott előadást dr. Korona Árpád, a váci Szőnyi Tibor Kórház igazgatóhelyettese, a káros szenvedélyekről, dr. Mensch Henrik és dr. Bágyomi Attila, a családtervezésről. Mint utólag a községi tanács ülésén elhangzott, a két község lakódnak több mint a fele, ezer- ötszázán, látogatták az egészségügyi hét rendezvényeit. Rádon, az Uj Élet Tsz-ben tartott egészségügyi konferencia nyomán: a szövetkezetben elhatározták, hogy még több gondot fordítanak a szövetkezeti dolgozók egészségének megóvására, ennek érdekében a szövetkezet és a megyei egészségnevelési csoport szocialista szerződést köt. Hétfőn, a záróest előtt, az iskolában körzeti iskolaegészségügyi versenyt tartottak az úttörőknek — igen nagy sikerrel. Várakozáson felül, kitűnően sikerült a Rádon és Pencen megrendezett egészségügyi hét. A rendezők ezért elhatározták, hogy ezután is tartanak hasonló rendezvényeket. Legközelebb Dunakeszin üzemegészségügyi napokra kerül sor. — csak — Áruház nyílik Orbottyánban Szerdán,. 26-án reggel 9 órakor nyitják meg az őr- bottyáni vasútállomás mellett a Váchartyán és Vidéke ÁFÉSZ új ABC-kisáruházát. A KÖJÁL szóvá tette Régi hiányosságot pótoltak a Lőwy Sándor Gépipari Technikum kollégiumában. A KÖJÁL több ízben szóvá tété, hogy a 212 tanuló otthonában nincsen korszerű mosdó és zuhanyozó. Most 200 ezer forintos költséggel megépítették s e héten átadják rendeltetésének. VÁCI NAPLÓ A PEST MEGYfl HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XVI. ÉVFOLYAM, 97. SZÁM 1972. ÁPRILIS 26., SZERDA Előkészületek a 900. évfordulóra Hasznos a lakóbizottságok tevékenysége Tájékoztatás a közbiztonságról Hétfőn délután — a Hazafias Népfront városi bizottsága és a városi tanács közös szervezésében — megbeszélést tartottak a lakóbizottsági felelősök és vezetők részére. Pest megyében, közel egy évtizeddel ezelőtt, elsőként Vácott hozták létre a lakóbizoíísági hálózatot. Azóta más város, járási székhely is követte a példát. Szépszámú hallgatóság előtt dr, Gyuris Károly, a városi tanács titkárságának az osztály- vezetője tájékoztatta a lakó- bizóttsági tagokat az időszerű várospolitikai témákról. Elmondta, hogy a IV. ötéves terv során 1997 lakás épül a Dunakanyar ipari centrumában. Deákváron új városrész nőtt ki a földből az utóbbi évek során s a déli városhatárnál emelkedő háztömbök modern városkapuként köszöntik a Pest felől érkezőket. Dr. Gyuris Károly elmondta, hogy megkezdődött az előkészület a város alapítása 900. évfordulójának a méltó, megünneplésére. Fontos, hogy a város minden lakosa magáénak érezze , , az ünnepségsorozatot. Nagy számú hazai érdeklődőn kívül külföldi vendégeket is várnak. Ezért- fontos, hogy egy tiszta, virágos városba érkezzenek. Az elmúlt évek tapasztalata azt igazolja, hogy hasznos a lakóbizottságok tevékenysége. Sajnos, egy-két helyen szükséges lenne javítani munkájuk színvonalát. Pedig nagyon sok segítséget adhatnak a választókerületi tanácstagoknak. Közreműködhetnek az új lakótelepek rendjének kialakításában. 1973-ban ismét választások lesznek. A lakóbrzott- ságokat is bevonják a jelölő gyűlések szervezésébe. Munkájuk elősegítheti, hogy még sikeresebbek legyenek a tanácstagi beszámolók, szorosabbá váljék a kapcsolat a választók és a városi tanács tagjai között. Ezután a rendőrkapitányság képviselője tájékoztatást adott a város közbiztonságának a helyzetéről. Bár általában rend és nyugalom van a városban, fel kell figyelni egy-két szaporodó bűncselekménytípusra. Még mindig magas a tár sadalmi tulajdon sérelmére elkövetett vétségek száma. Bár számszerűleg visszaesett, de jelentkezik esetenként a garázdaság, az erőszakos bűntett. A gépjárműparkolás mint a fővárosban — nálunk is mind inkább gondot okoz. Aggasztó, hogy tavaly négy halálos közúti baleset történt Vácott; 41 karambol végződött sérüléssel, 81 baleset anyagi kárral. Ezután a lakóbizottsági ta gok kérdéseket tettek fel a város tisztaságával, az Árpád utca rendezésével, a parkolás megoldásával s a bizottsági munkával kapcsolatosan. (P.) Elhunyt Schwanz Ferenc Hatvannégy éves korában, hosszas betegség után elhunyt Schwarcz Ferenc, a Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat nyugalmazott főmérnöke. A városi népfrontbizottság elnökségének tagja volt. Csütörtökön délután 16 órakor kísérik utolsó útjára az alsóvárosi sírkertben. Öt ven év története A Forte Fotokémiai Ipar fél évszázados jubileumára érdekes kiadvány jelent meg e héten. — 50 év nem nagy idő a történelemben — írja dr. Le- nyó László igazgató a kis kötet előszavában. — Az olvasó, amikor e sorokat nézi, rádöbben velünk együtt, hogy ami kis gyárunknak milyen nagy a múltja. Az első fejezet leírja, hogy az ötvemholdas püspökség! csemetékért helyén Kauser Árpád építőmester irányításával, hogyan kezdődött meg a gyár alapozása — az utolsó oldalakon pedig olvassuk, hogy a majdnem 1300 dolgozót foglalkoztató Forte az 1971-ben elért kiemelkedő politikai és gazdasági eredményeiért ismét elnyerte a Kiváló vállalat címet. A kis füzet megemlékezik mindazokról, akik e fél évszázad alatt munkájukkal elősegítették a gyár fejlődését, s a jelenlegi politikai, műszaki *s gazdasági vezetők névsorával zárul, (P.) Ne csak a kocsma Jó fénnyel... NAGYBÖRZSÖNYBEN MÁS A HELYZET Kulturális szerződést írtak alá a váci járás egyik legeldugottabb községében, a mindössze 1300 lakosú Nagy- börzsönyben. A helybeli terONKENTES RENDŐRÖK Tizenhét és fél ezer éra szolgálat Kitüntetések, jutalmak a váci összejövetelen Vasárnap délelőtt a Váci Járási Hivatal nagytermében tartották a város és a járás kiváló önkéntes rendőreinek idei találkozóját. Az elnökségben helyet foglalt Bohár János rendőr alezredes, a megyei fő- kapitányság közrendvédelmi osztályának a vezetője, a párt- bizottságok, a tanácsok, a KISZ képviselői. Ott voltak a községi tanácsok, a vállalatok, termelőszövetkezetek vezetői. Lrizsák István rendőr őrnagy, a váci városi és járási kapitányság vezetője köszöntötte a találkozó résztvevőit, majd Daróczi György rendőr őrnagy, a váci kapitányság osztályvezetője mondott beszédet. A városban és a járásban mintegy félezer üzemi munkás, tsz-tag, értelmiségi s más dolgozó végez önkéntes rendőrként áldozatkész, lelkiismeretes munkát. A hivatásos állománybeliek tevékenysége mellett nekik is köszönhető, hogy rend, nyugalom van a városban és a járásban, sikerült a törvények betartása, a közrend biztosítása. Sajnos, minden évben van- Yiak, akik,a bűn útjára lépnek, és munkát adnak a rendőrhatóságnak, a bíróságnak. A váci járás északi széle a magyar —csehszlovák határ közelsége miatt növeli a feladatokat. A déli határ a főváros „kapuja”, ez a közlekedésrendészetnek okoz gondot. A Dunakanyar számos ví kendháza, üdülője vonzza a betörőket. Sok a társadalmi tulajdon elleni vétség üzemeinkben, termelőszövetkezeteinkben. Önkéntes rendőreink tavaly is sokat segítették a bűnüldözést. Segítették a fiatalok körében végzett felvilágosító munkát, a közlekedésrendészetet. Egy év alatt 17 és fél ezer óra szolgálatot teljesítettek. Ebből 3681 óra vasárnapra, munkaszüneti napra esett. Daróczi György rendőr őrnagy kiemelkedőnek mondta a verőcei, a nagymarosi, a püspökszilágyi önkéntes rendőri csoportok munkáját. Kérte a megjelenteket, hogy a jövőben is tanúsítsanak hasonló önfeláldozást, szolgálatkészséget. Tari Kálmán, a Váci Városi Tanács elnökhelyettese a lakosság nevében mondott köszönetét az önkéntes rendőrök munkásságáért. Szamosi Sándor alezredes a határőr-parancsnokság képviseletében felelevenített sok érdekes epizódot a határőrség és az önkéntes rendőrök közös akcióiból. Ezután a rendőrkapitányság vezetője kitüntetéseket, pénz- és tárgyjutalmakat nyújtott át 163 önkéntes rendőrnek. 15 éves szolgálati jelvényt kapott Gyura Károly (Főt). Huszonkilencen kapták ugyanezt az elismerést tízéves szolgálatért. Öt önkéntes rendőr megkapta — első ízben — a KISZ elismerő díszoklevelét. Papp Rezső melőszövetkezet átvette az igen rossz állapotban levő községi kultúrotthont, vállalta, hogy klubkönyvtárrá építi át. Május elsejétől főállású klubkönyvtárost nevez ki, a népművelő fizetéséről, a klubkönyvtár ellátásáról, fenntartásáról gondoskodik. Haszon nélkül ? , Lényegében-, ennyi történt Nagybörzsönyben. Ma már nem okoz szenzációt az ilyenfajta hír, hiszen a váci járásban is jó néhány helyén kötöttek hasonló szerződést, az ipari üzemek, különböző szövetkezetek egyre több helyen vállalják szívesen a kultúra mecénásának szerepét. Egy- egy nagyüzemnél vagy több üzem, szövetkezet összefogásakor, nem okoz különösebb gondot ez az összeg, ami nem közvetlenül hasznosítható, s nem csak, az üzem, vagy a szövetkezet dolgozóinak érdekét szolgálja. Nagybörzsönyben azonban más a helyzet. A termelőszövetkezet lényegében a község egyetlen termelőüzeme, nem dúskál a javakban. Az elmúlt két évben igen sok pénzt adtak ki. Mint ahogy a szövetkezet főkönyvelője tájékoztatott, éppen azért, hogy szi- ’lárddá váljék a gazdaság. Felújították az erőgépparkot, 11 új traktort vettek. Ezenkívül néhány egyéb kiadásuk is volt. Három új melléküzemet indítottak be. S bár ez nem járt különösebben nagy beruhá- zással, de az első hónapokban is fizetni kellett a munkásokat, a kiadás pedig csak mostanában kezd megtérülni. Egy szó, mint száz, a szövetkezet nem ért el nyereséget, ahogy a szakemberek mondják, nullára zárta az évet. Miérf ? Jogos a kérdés; ilyen körülmények között miért ment bele a szövetkezet egy anyagi haszonnal nem járó szerződésbe? Glázer László, a szövetkezet elnöke ad választ a kérdésre. — Való igaz, a szövetkezet nem áll valami fényesen, nem engedhetjük meg magunknak, hogy az ablakon dobáljuk ki a pénzt. Jól megfontoltuk tehát, mielőtt elhatároztuk, hogy a szövetkezet -ügyévé tesszük a község közművelődésének támogatását. Azt hiszem, csak nyerünk rajta. Már az ipari melléküzemeket is azért hoztuk létre, hogy hazacsábítsuk a község fiataljait. De olyan faluba lassan már aludni se szívesen jönnek haza a gyerekek, ahol este csak a kocsma van nyitva. Aztán a környező községekből is járnak hozzánk dolgozni. Kettőkor leteszik a szerszámot, s csak késő délután indul a faluból a busz. Velük se .tudtunk mit kezdeni. Vagy cél nélkül csatangoltak a faluban, vagy megint csak a kocsma maradt. S az ilyen kocsmázás a szövetkezetre se vet éppen jó fényt. Megoldást kellett tehát keresni. A megoldást, úgy vélem, megtaláltuk. A klub- könyvtár, reméljük, valóban otthonává válik fiatal dolgozóinknak, újakat vonz vissza a községbe. Remélem, gazdaságilag sem lesz . „rossz húzás”. Ki nyer? • A tanácselnök, Balogh József, véleménye — Kisközség — kis pénz. Valahogy így áll az egyenlet. Hiába volt meg a tanácsban a legjobb akarat, nem tudtunk elegendő pénzt biztosítani a kulturális élet támogatására. Az új megoldáson tehát a község lakói is nagyot nyernek, hiszen a községi klubkönyvtár mindenki előtt nyitva'áll. Éppen ezért tartottuk mi is helyesnek, hogy a szövetkezet vezetői csak azután •írták alá a szerződést, hogy külön pontban szerepelt: a tanács költségvetésében ezután. sem lesz kevesebb a művelődési célokra fordított pénz. Sőt, szeretnénk mi is többet adni erre a célra. Ha valahol, hát nálunk szükség van rá. cs. a. KÉT KONCERT Ezen a héten két koncertet ad a Musica Humana zenekar. Szerdán este a zeneiskola hangversenytermében, áprilisi bérleti hangversenyükön egy Corelli és egy Händel concerto gros- sót, Bach d-moll csembalóversenyét és Mozart c- moll adaggio és fuga című művét mutatják be. Közreműködik Pertis. Zsuzsa. Szombaton este a Magyar Nemzeti Múzeum történeti kiállításának III. termében tartják az Európai virradat sorozat negyedik estjét, melyet Bachnak szentelnek. A C- dúr szimfóniát, a három hegedűre írott D-dúr versenyművet (magyarországi ősbemutató) és a h- moll szvitet adják elő. Ezen az estén Frank Éva (képünkön lesz a szólistájuk., Foto: Diener j. Tájékozódási futóverseny Csikóváralja környékén mintegy félszáz indulóval tartották meg a harmadosztályú tájékozódási futó megyei bajnokságot. A rendezők igen bonyolult, első és másodosz- tájú tájékozódási feladatok elé állították a versenyzőke):, ezzel magyarázható, hogy aránylag sokan nem értek célba. EREDMÉNYEK Női felnőtt: 1. Piróth Eszter (Cegléd). Ifjúsági: 1. Kartali Edith (Cegléd), 2. Vargadi Lívia (Váci Forte) — mindössze 11 éves. — 3. Nagy Judit (Cegléd). Férfi felnőtt: 1. Gruber Attila (Forte), 2. Józsa János (Cegléd), 3. Sárközy Csaba (Forte). Ifjúsági: 1. Szabados István, 2. Kosdi Mihály, 3. Pintér István (mindhárman a Forte versenyzői). Serdülök: 1. Petőcz László, 2. Vasi László, 3. Vízkelethy György (mindhárom Forte). MŰSZAKI ' KÖNYVTÁROST — dokumentótor munkakörbe - napi négy órás foglalkoztatással FELVESZÜNK. Idegen nyelvtudással előnyben. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Jelentkezni lehet a Váci Kötöttárugyár műszaki-fejlesztési csoportjánál: Vác, Sallai Imre u. 8/10. f I