Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-25 / 96. szám

MONORI TERV Fiókpostát nyitnak a sorompón túl Í Közismert a monori posta telefonközpontjának túlter­heltsége. De ezenkívül is túl­izsúfolt és korszerűtlen a pos- M'ahivatal. : Varró Imre, a monori pos- sta vezetője tájékoztatása sze- *rint jó hírrel szolgálhatunk a telepieknek. Több évtizedes •panasz tárgya a vasúti sorom­pó, amely szinte bénítólag hat a közlekedésre. x Tömegek álldogálnak gyakran a sorompónál: sokan az orvosi rendelés­ről a patikába igyekezné­nek, vagy éppen a postára egy sürgős levéllel, pénz­küldeménnyel. Ezen az áldatlan helyzeten szeretne segíteni részben a posta vezérigazgatósága azzal a tervével, hogy a telepen fió­kot nyitna. Csupán kétszemé­lyes hivatali részlegről lenne szó, de ez nem kevesebbet je­lentene, hogy a telepieknek pénzfeladásaikkal és leveleik­kel nem kellene a „városba” bemenniök. Ugyancsak hasz­nos lenne a felállítandó nyil­vános telefon. A tájékoztatás szerint a tárgyalások folyamatban vannak, hogy megfelelő helyiséget biztosítsanak a tervek kivitelezésére. Remélhető, hogy legkésőbb egy fél év múltával postához jut a telep. Ez átmenetileg a monori postahivatal túlzsú­foltságát is enyhítené. F. J. Az utolsó lehetőség... Az apróhirdetések között olvasom: „Gyámügyi előadót keres, tanácsi gyakorlattal a Maglódi Nagyközségi Tanács végrehajtó bizottsága”. Igen, mondja Kovács József tanács­elnök, megszaporodtak a gyámügyekkel kapcsolatos munkák. Ezért keresünk önál­ló előadót a feladatok elvég­zésére. És mintha a tanácselnököt igazolná a felvetés: amikor be­lépünk a tanácsháza folyosó­jára, két riadt szemű kisgyerek áll a fal mellett. Mellettük négy idősebb asszony várako­zik. Kijön a tisztviselő, az egyik asszony a négy közül megszólal: — Kérem, tűrhetetlen a helyzet ezzel a két gyerekkel. A Hock János utcában laknak B.-éknél albérletben. Két év óta állandóan az utcán van­nak, a szülők nem törődnek velük. Az apa nem dolgozik, az asszony igen... Mi szom­szédok adunk sokszor enni a gyerekeknek. — Tessék hazavinni a gyere­keket, majd megnézzük az ügyet — mondja a tanács dol­gozója és közben két piros al­mát nyom a gyerekek kezébe. Elindulnak hazafelé. Mi is ve­lük tartunk. Rozoga kerítésen át jutunk B.-ék portójára. Itt laknak al­bérletben Sz.-k, immáron két éve. Háromszáz forintot fizet­nek havonta a háztulajdonos­nak. Belépünk a parányi szo- ba-konyhás lakásba. A szobá­nak nevezett helyiség 2x3 mé­teres, ha lehet. Vetetten ágy, a földön papírfecnik. Rég volt itt takarítva... A konyha parányi. A gázre­zsón egy lábasban kevés leves. Többnapos. Sz.-né négy napja Monoron, a szülőotthonban van kezelésen ... A gyerekek itt maradtak az apával, aki, nem dolgozik hó­napok óta. Alkalmi munkákból tartja- el magát, a családnak édeskeveset ad haza. Azt mondják: az előző munkahe­lyéről, amikor kilépett, a MIL-lapján több ezer forintos tartozást tüntettek fel. A tv-t már lefoglalták... Megérkezik az anya, most jött Monorról. — Igen, tudom, hibásak va­gyunk. Sajnos, a férjemmel hiába veszekszem, nem változ­tat életmódján... Aztán elsírja magát... Áll az ajtóban, szeme a két gyere­kére, Misikére és Jancsikára téved ... Már annyiszor pró­bálkoztam, mégsem tudunk változtatni. Gyengék va­gyunk... Valóban gyengék-e? Maglódról, sajnos, az utóbbi időben jó néhány gyereket he­lyeztek állami gondozásba. Sz.-ék gyerekeinek is ez lesz a sorsa? Az utolsó lehetőséget biztosí­totta számukra a tanács. Kér­ték őket, a férj helyezkedjék el, a gyerekeket írassák be egész napra az. óvodába ... Ha nem változik rövid időn belül a helyzet, akkor a két kisfiú Pomázra kerül... A tanács illetékesei megér- tőek: nem akarják a gyereke­ket elvenni a szülőktől. Es az is igaz: mindenki nem kerül­het nevelőintézetbe, a férőhe­lyek száma nein korlátlan. Ha lehet, a szülőket kérik, hogy változtassanak a helyzeten. Úgynevezett próbaidőt adnak nekik. Ez történt ebben az esetben is. Az utolsó lehető­ség... Kilépünk a kapun, szembe jön velünk az apa. Sz. M. kissé támolyog, úgy megy be az ud­varra. A két gyerek a kerítés mellől figyeli őt, aztán kiro­hannak az utcára ... G. J. MOHOMDffi A, PES-f MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁS. A XIV. ÉVFOLYAM, 96. SZÁM 1972. ÁPRILIS 25., KEDD Tavasz Mendén Épül az új lakótelep Új orvosi körzet — Bővülő villany- és járdahálózat Virágba . borult meggyfák szegélyezik a széles főutat. Szinte egymást érve száguld rajta személyautó, motorke­rékpár, teherautó, egy-egy tá­volsági busz. A téglagyár ma­gas kéményéből füst száll föl­felé, kicsit odébb Diesel-moz­dony vontatta szerelvény ro­bog ... Mende lakóinak száma 3700, hosszú évek óta változatlan. De változott, sokat változott a község képe. Fabók János tanácselnök: — Az utóbbi néhány évben bővítettük a villanyhálózatot, korszerűsítettük a közvilágí­tást, 14 kilométernyi betonjár­dánk van, mintegy 800 méter hosszú vízhálózat épült. Kilencven telket parcel­láztunk, ebből 55 elkelt már, s ezeken javában fo­lyik az építkezés. Az új településen kis élelmiszer- boltot nyitottunk. Idén az újonnan parcellázott területen is kiépítjük a vil­lanyhálózatot, ezzel befejező­dik a község teljes villamosí­tása. Űj orvosi körzetet terve­zünk a Szent István telep­re, s a mostani ötéves terv minden évében egy kilométernyi betonjárdát építünk. Reméljük, a helyi péküzem korszerűsítését, beindítását si­kerül mielőbb elérni. Mi újság az üzletekben? A vas- és műszaki boltban a szép kerámiák, konyhafelsze­relési tárgyak, rádiók, televí­ziók, motorkerékpárok mellett sok más egyéb is kapható. — Pillanatnyilag a perme­tező és növényyédő szereket, vetőmagokat viszik • leginkább — mondja Ladies István üz­letvezető. És ami hiánycikk: — Nincs szögvas, lapos­vas, Orion televízió és vi­rágcserép. Az üzletet rövidesen felújít­ják, tatarozzák. A szövetkezeti zöldséges bolt előtt ládában a retek, hagyma, karalábé s egyéb friss zöldáru. Táblán a napi árak. Az ajtón rajzszeggel föltűzött papír tu­datja: „Áruért mentem, egy­Monor, MÁV-állomás, 1972. Hajnalban A MÁV IV. ötéves tervében szerepel a monori ál­lomás teljes rekonstrukciója. Az átalakítást a tervek szerint 1975-ben kezdik meg. Üj állomásépület lesz, el­készül az aluljáró is. (Újsághír.) kad: „Soha az* életben nem érem meg, hogy időben nyis­sanak! Itt mindig ez a cir­kusz megy, várunk, tolongunk! Csak azt tudnám, minek a má­sik pénztárablak, ha csak egy­nél adnak jegyet?!” A másik pénztárablak azért van, hogy a tömeg az egyik­nél, mondjuk az ajtó felőlinél gyülekezik, akkor a másikat nyitják ki, és egymást tapos­va tódulnak át a korlátok kö­zött az emberek — oda. Vagy fordítva. Az állomáshoz vezető, min­den létező útról, utcából áramlik a tömeg a hajnali vo­natokhoz. Állnak, végig a két első sínRár mellett, támaszt­ják a peron dróthálóját. Két pad, két ősrégi alkotmány zsú- folya táskákkal, csomagokkal, a várakozás alatt a „csomag- megőrző”. Leülni nem lehet. A várótermek konganak, hi­degek, százéves plakátok sze­net hirdetnek, és erdei gyü­mölcsszörpöt. Piszkos a fal, a kő egy ideig ragyog a felmo­sórongy nyomán, aztán szür­ke lesz és kopott, öreg ember ül a sarokban, kabátja - spár­gával. összekötve a derekán, a fali óra hangos nyekkenéseire felhorkan, alszik. A másik vá­róterem a „nem dohányzó­ké”. .A padok vaskarú lábainál csikkek. A 6.50-es vonat indulásakor teljesen kiürül az állomás. Valaki az utasellátó pavilon­hoz fut, kisüvegből hajtja fel a reggeli cseresznyepálinkáját, átrohan a síneken, a forgal­mista a fejét csóválja, aztán visszaballag a forgalmi irodá­ba, hóna alatt az indítótárcsá­val. Délben Nincs diákváró. Gimnazis­ták és ipari tanulók vannak. Nem kevesen. A. fiú, szürke pulóvere fölött kihajtott fe­hér inggallér. Ludas magazint olvas, lovaglóülésben ül a pádon, hátat fordít á W. C. épületének, ,de így is szörnyű a bűz. — Tanulhatnék is ... De va­lahogy nem megy. Harma­dikos vagyok a gimiben, ma korábban megyek haza Üllőre. — Ha lenne diákváró—? — Ilyenkor már nem is annyira érdekes. De télen! Ha leülhetnénk egy értelmes helyen, ahol van asztal, írni lehelj kijegyzetelni egy anya­got ... Mindig vagyunk egy páran, ipari tanulók is. Csak csellengünk össze-vissza. Ez van. Sor gyülekezik a pénztár ablakánál. Egy asszony kifa­Este * Késő délután. Jönnek a munkásvonatok, öntik maguk­ból az emberáradatot. Egy keskeny út a kijárat, hatalmas víztócsa az elején, ezt ugrál­ják át, akik ki akarnak jutni. A buszok a téren már zúgnak, körbekerülni idöpazarlás. Mindenki rohan. Ha van még néhány perc, a kis maszek tra­fikot rohanják meg cigaret­táért, mert a pavilon már dél­előtt bezárt. Feketendős öreg asszony az állomásépület sar­kánál — tökmagot, napraforgót árul. Ö most az „utasellátó”. Egyeduralkodó. A váróterem — a „nem dohányzó” — most zsúfolt. Diákok várnak, tan­szoba, szakkör, edzés után mennek haza. A sarokban egy részeg nagyokat csuklik, aztán előrehajol és a kőre zúdít egy jókora gusztustalan tócsát. Az épület homlokán neon­betűk égnek: Monor. Az állo­más kopottan, halálra ítélve gubbaszt a sínek mellett, a csupa üveg ABC-áruház szomszédságában. Remélhetőleg valóban csak néhány éve van már hátra ... Koblenez Zsuzsa Új, modern üzemrész épül a Gyömrői Ruhaipari Szövetkezetben. A TÖVÄL végzi a hatmillió forintba kerülő építkezést. Ügy tervezik, augusztus 20-ra átadják rendeltetésének az üzemrészt. Az itt dolgozók szalagrendszerben végzik majd a munkát. Modern hazai és import gépeket szerelnek be. Egy helyiségben mintatermet ren­deznek be, ahol a gyömrőiek és környékbeliek vásárolhatják is a szövetkezet termékeit. Képünkön az udvar felőli részen a dolgozók a lépcsöház kialakításán dolgoznak. (gér—péterffy) kor nyitok.” S amint a kis üzlet vezetője megérkezik, ud­variasan elnézést kér a vára­kozóktól : , — Friss salátáért voltunk a sülyi Virágzó Tsz-nél... Bent az üzletben is van bőven áru. A termelőszö­vetkezet és a MÉK szállít rendszeresen, de szükség esetén magántermelőktől • is felvásárol az üzletveze­tő. Kapható itt baromfi, és a há­ziasszonyok körében „piros­nak” ismert napos csirkéből száz darab fogyott a mai nap. Azt mondják: ez jó tojó fajta, és a húsa is ízletes. Jandó István Hírlapárust felvesznek. A monori postahivatal hírlap­árust keres felvételre. Nyug­díjasok jelentkezését kérik. Jelentkezni lehet a hivatal- vezetőnél. A gombai művelődési otthon programjából. A barkács- szakkör tart foglalkozást ma este 18-.tól 20 óráig és szom­baton 17-től 19 óráig, klubösz- szejövetel és zenekari próba lesz csütörtökön 18-tól 21 óráig. Ma Monoron: A tanácstagok klubjának összejövetele Ma este tartja harmadik összejövetelét a monori ta­nácstagok klubja a KIOSZ- ban. A klubösszejövetelek ál­talában kötetlenek, ma azon­ban kísérletképpen vitaindító előadás hangzik el a telekren­deletről. SZABALYSERTOK Lejárt, elvesztett személyi igazolványok Hajlamosak vagyunk arra, hogy elfelejtünk belenézni a személyi igazolványunkba, nem jár-e le a közeljövőben. Sokan csak akkor veszik ezt észre, ha hivatalos helyen fi­gyelmeztetik őket erre. így járt egy maglódi asszony is nemrég, akinek 1968. augusz­tusában járt le az igazolványa. Rendelet mondja ki pedig, hogy abban az évben és hó­napban kell ' érvényesíttetni, vagy kicseréltetni igazolvá­nyunkat, amikor annak érvé­nyességi ideje lejár. A magló­di. asszony biztosan nem felej­ti el, már csak a 300 forint bírság miatt sem. Egy gyömrői fiatalember, a Fővárosi Autótaxi Vállalat se­gédmunkása, elfelejtett szemé­lyi igazolványt kérni. A gyöm­rői tanácsnál derült ki a do­log, valamilyen hivatalos ügye volt ott. Mivel 14. életévét már jócskán betöltötte, ismer­nie kellett volna az 1969-ben hozott rendelkezést, miszerint minden 14. életévét betöltött magyar állampolgár köteles személyi igazolványt váltani. Ez a kötelesség másnak ingye­nes, aki elfelejti, mint a gyömrői fiú: 300 forintot is fi­zethet. Terülefi labdarúgás Sülysáp nyerte a járási rangadót Sülysáp—Monori SE 2:0 (1:0). Sülysáp, 200 néző, vezette: Surnian. Monor kezdte a játékot és már a 2. percben Petries 20 méteres lövése, majd a 7. percben Szegedi fejese szállt kapu fölé. A hazaiak térfelén folyt a játék, sok helyzetet dolgoztak ki a monoriak, de a lövések vagy mellé, vagy fölé szálltak. Az első igazi tá­madást a sülysápi csapat a 30. percben vezette, s a 35. percben Trepák révén meg is szerezték a vezetést, 1:0. Egyenlítési lehetőség ' nyílt a monori Petries előtt a 44. percben, de lövése ismét a kapu mellé szállt. Szünet után nagy nyomás nehezedett a monori kapura, a hátvédek azonban mindig közbeléptek. A 63. percben azonban Szénásinak sikerült megszerezni a második gólt, 2:0. Ezután kissé alábbhagyott a hazai nyomás. Petricsnek a 75. percben lett volna alkal­ma szépíteni, de az üres kapu mellé lőtte a labdát. A mér­kőzés legnagyobb gólhelyzetét hagyta ki! Két ellentétes félidőből állt a mérkőzés, s kis szerencsével nyerhetett volna a monori csapat is. Jók: Simonovits, Hochstein, Burján, illetve Tóth, Szénási, Matolai. Monori ifi—Sülysápi ifi 2:1. NŐK Monori SE—Pécel 3:0 (0:0). Monor, 100 néző. Hazai támadásokkal kezdő­dött a mérkőzés, de vagy a csatárok lőttek mellé, vagy a vendégvédelem mentett. Szü­net után is a monoriak tá­madtak többet, s a 32. perc­ben Kalovics megszerezte a vezetést, 1:0. A második, illet­ve a harmadik gól szerzője Gál Júlia és Knul Ilona volt. Minden monori játékos di­cséretet érdemel lelkes, jó já­tékáért. Vitéz Imre Gyömrő—Malinovszkij SE 1:0 (0:0). Gyömrő, 20Ó néző, vezette: Szabó. Hazai támadásokkal indult a mérkőzés. A csatárok azon­ban rendre elhibázták a lehe­tőségeket. A 21. percben Dohnál lövése alig szállt fölé, majd Kiss I. veszélyeztetett. A túloldalon a gyömrői véde­lem rendre lesre állította a vendégek csatársorát. A má­sodik félidő eseménydúsabb volt. Az 55. percben Dohnál lövését védte bravúrral a nagytarcsai kapus. Aztán Gudra Z. tört ki, ám tiszta helyzetben mellé lőtt. Ugyanő került helyzetbe a 65. perc­ben, már csak a kapussal állt szemben, ám hibázott. Dohnál előtt nyílt gólszerzési alkalom, de az ő lövését is hárította a kapus. A 71. percben dőlt el a mérkőzés sorsa. Füstös J. egy támadás során beadta a lab­dát, és a jó ütemben felugró Dohnál nagyszerű fejese a felső lécet érintve jutott a há­lóba, 1:0. Továbbra is Gyömrő támadott többet, újabb gólt azonban nem sikerült elémi- ök. Jó: Füstös M., Dohnál, Tóth Bag—Péteri 1:0. Balszerencsés mérkőzést ví­vott a péteri csapat. A hazai­ak már a 3. percben vezetést szereztek. Hiába támadott többet ezután a péteri csapat, nem sikerült az egyenlítés. További eredmények: Szi- getszentmiklós—Maglód 0:3, Csepel Autó—üllő 2:1, Buda­kalász—Pilis 1:4. ___________Gér- József ma i műsor Mozik Gyömrő: Kapaszkodj a fel­legekbe I—II.. Maglód: Égi bá­rány. Mende: Leon és az At­lanti fal. Monor: Hahó, a ten­ger. Nyáregyháza: Lear király I—II. Pilis. A kétarcú felderí­tő. Üllő: Mouret abbé vétke. Vecscs: Nyulak a ruhatárban. )

Next

/
Thumbnails
Contents