Pest Megyi Hírlap, 1972. április (16. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-15 / 88. szám

3*_JP,€ST/^E<rYE I HÍRLAP KOLÖNKIAPA S~^l. XVI. ÉVFOLYAM, 88. SZÁM 1972. ÁPRILIS 15., SZOMBAT Részt vállalnak a fiatalok a Rákóczi Tsz megerősítéséből Fellendülő szervezeti élet — Közös érdek A Rákóczi Termelőszövet­kezetben zajló események, a bekövetkezett szanálás', gon­dolkodóba ejtette a termelő- szövetkezet fiataljait is, kü­lönösen a KISZ-tagokat. Ügy érezték, hogy a termelőszövet­kezet talpraállításához nekik is segítséget kell nyújtaniuk, hiszen ez nemcsak mindany- nyiuk közös, hanem egyéni érdeke is. A szövetkezetnek jelenleg húsz KISZ-tagja van, s ezekben a nehéz napokban érkezett három tagfelvételi kérelem. A fiatalok, köztük a KISZ-isták többsége, a kerté­szetben dolgozik. Fiúk, lá­nyok aránya a KISZ-ben: 50 —50 százalék. A KlSZ-alap- szervezet titkára másfél hó­nap . óta Horváth József, a szövetkezet agronómusa. — Most ismét fellendülőben van nálunk a KISZ-élet — mondja. — Kéthetenként rendszeresen tartunk klub­összejöveteleket. Az akció- programunk igen tartalmas és változatos. Több kirándulást terveztünk, nemcsak itthon, hanem külföldre is. Jugoszlá­viai utazásunkat éppen a himlőjárvány miatt kellett ké­sőbbi időpontra halasztanunk. — Miből fedezik a költsé­geket? , — Az alapszervezetünknek szépen gyűlik a pénze, de en­gedje meg, hogy ne áruljam el, mennyi van. Ezért is dön­töttünk úgy, hogy a legjobb munkát végző KISZ-tagokat jutalomként visszük kirán­dulni, míg a többiek saját költségükön utazhatnak. — Van lehetőség a fiatalok sportolására? — A különböző felszerelé­sek készen állnak. Már ren­deztünk pingpongbajnokságot, környékbajnokságot fociból. Ezen Nyársapát, Csernő és a konzervgyár csapatával mérkőztünk. A legközelebbi KISZ-gyűlésen pedig arról lesz szó, mikor kezdünk hoz­zá a röplabdapálya építésé­hez. — A szórakozás mellett mi­lyen munkát vállalnak a KISZ-isták? — Tudjuk, hogy nekünk is részt kell vállalni a termelő- szövetkezet talpraállításában. A KISZ-tagok többsége — mint már említettem —. a termelőszövetkezet kertésze­tében dolgozik. Ezért azt tűz­tük ki célul, hogy feladataikat körültekintő gondossággal, a lehető legjobban végezzék és igyekezzenek visszaszerezni a Rákóczi Termelőszövetkezet régi, jó hírnevét. Sőt, ha a csúcsmunkák idején szükség lesz rá, társadalmi munkával is segítjük a szövetkezet más munkáit. Gál Dénes, a ceglédi mező- gazdasági technikum negye­dikes tanulója. KlSZ-vezető- ségi tag az iskolában. A ta­vaszi szünet napjainak jó ré­szét itt a szövetkezetben tölti. — Évek óta itt dolgozom nyáron. Az állattenyésztést választottam hivatásul, ezt szeretem a legjobban. Ter­vem, hogy a technikusi okle­vél megszerzése után ide jö­vök, a Rákócziba dolgozni. — Mivel tölti a szünidőt? — A szövetkezetnek hat betanítani való csikója van. Ezeket „oktatom”. Nem köny- nyű dolog, és kettő harapós közülük, egy meg még rúg is. Egyébként a Mirzát akár ko­csiba is foghatjátok —mond­ja Horváth Józsefnek. — Ha itt dolgozik majd a termelőszövetkezetben, tagja marad a KISZ-nek? — Természetesen. Remélem, hogy bizalommal fogadnak. — Ha vezetőségi tag lenne, mit tenne a KISZ-élet fellen­dítésére? — Minél több fiatalt kell megnyerni, hogy lépjen a so­rainkba. Fontosnak tartom, hogy a munkából is nagyobb részt vállaljunk, erre van szüksége a szövetkezetnek. Nagyon fontos az is, hogy a szabadon maradt időt haszno­san töltsék a fiatalok. (sz. m.) Erősödjön a törzsgárda Szerződések takarékbetétre A Városgazdálkodási Válla­lat új elgondolással próbálja fiatal dolgozóit a vállalatnál tartani. A sokféle vállalati kedvezmény mellé most még egy újabbat is hozzátett. Azok a fiatal dolgozók, akiknek az OTP-ben ifjúsági takarékbe­tétjük van, s öt évig a válla­latnál maradnak, a vállalat havonta 100 forintot fizet be betétkönyvükre. A kikötés: hogy öt év múl­va, ha azalatt a vállalatnál dolgozik és ellene fegyelmi el­járás nem indul,' 6 ezer forin- tal szaporodik betétállomá­nya. A napokban tíz fiatallal kö­töttek ilyen ifjúsági takarék­betét-szerződést, amihez még azt is hozzátette az igazgató, hogy megkapják a vállalati nyereségrészesedés után járó törzsgárdajutalmakat is. Látogatás a városi könyvtárban Könyvek — gyerekeknek, gimnazistáknak Fél évezred — négy negyedben Hacky Tamás és az Ex An- tiquis együttes tart hangver­senyt az Arany János Műve­lődési Központ színháztermé­ben április 18-án este 7 órai kezdettel. A műsorban virágénekeket énekel Harangozó Teréz, köz­reműködik Sándor György elő­adóművész. Nem hiányzik ? Az év bármely szakában lehet ezzel a képpel találkozni az illatszerboltok előtt. Néha csak napokig, de van úgy, hogy he­tekig álldogál, vár sorára. Az külön rejtély, hogy melyik válla­latnak pótkocsija az éppen ügyeletes pótkocsi. Csurgó: szép körösi siker A tavaszi szünetben tartot­ták meg Csurgón a hagyomá­nyos Csokonai diákszínjátszó napokat, melyre az idén a nagykőrösi Arany János gim­názium irodalmi színpadát is meghívták. Már maga a meg­hívás is elismerést jelent, hi­szen megyénként legfeljebb két középiskola indulhatott a szemlén. A harminc részvevő csoport közül díjazott csoportos és egyéni teljesítménnyel — nyu­godtan mondhatjuk a zsűri szavaival: — az egyik legszebb teljesítményt a körösiek érték el. A Somogyi Néplap így írt a gimnazisták műsoráról: .. igazi szép élményt a nagy­kőrösi Arany János gimná­zium diákjai nyújtottak. A Kosztolányi-összeállítás, s en­nek színpadra vitele, a versek szép szavú, é-thető tolmácsolá­sa a költő világának finom ár­nyalatait, olvasáskor talán el­rejtőző szépségeit idézték elénk.” A siker mértékét mutatja, hogy a Magyar Rádió a be­mutató után az egész műsort felvette. A zsűri elsősorban az össze­állítás költői szépségét, közön­ségre gyakorolt hatását emelte ki. Bicskey Gábor az értéke­léskor azt mondta, a műsor ideje alatt legszívesebben a közönség egyik tagja lett vol­na, hogy minél szabadabban élvezze az előadást. Külön kemelte a zsűri Fü­lein Dániel versmondását, aki ervéniségével, nagyszerű vers­értelmezésével, tiszta beszédé­vel méltán volt a központi sze­replője az összeállításnak. A műsort Tóth Tibor szer­kesztette Kosztolányi Dezső A szegény kisgyermek panaszai című ciklusából. A Csokonai diákszínjátszó napokon jó volt Csurgón nagy- kőrösinek lenni. A részvevők büszkék voltak arra, hogy vá­rosuknak és iskolájuknak újabb dicsőséget szereztek. Házi kiállítás A konzervgyár régi ebéd­lőjében kiállítás nyílt a gyár egyik munkásának, Aranyos Dezsőnek festményeiből, il­letve grafikáiból. Mit látunk ma a moziban? Holt vidék Színes magyar film. Fősze­replő: Törőcsik Mari. Kísérőműsor: Cirkuszban. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. Kié a zsák? Március 30-án, háromne­gyed 2 és 2 óra között, a Rá­kóczi útról a Patai utcára kanyarodó teherautóról le­esett három áruval telt zsák. Jogos tulajdonosa átveheti az egészségügyi szakiskolában. Harminc éve egy iskolában A PEDAGÓGUS TÖRZSGÁRDÁRÓL Ezekben a napokban fogad­ja el a városi tanács művelő­désügyi osztálya és a pedagó­gusszakszervezet városi bizott­sága azoknak a pedagógusok­nak és iskolai technikai dolgo­zóknak a névsorát, akiket az intézmények javasoltak felvé­telre a törzsgárdába. A peda­gógus törzsgárda döntő többsé­be olyanokból alakul, akik ugyanazon munkahelyen dol­goznak 10—15—20 vagy 30 éve. Az eddig elfogadott javasla­tok szerint Nagykőrösön öt­venhat pedagógus és technikai dolgozó kapja meg a törzsgár- datagságot. Legtöbbjük húsz éve dolgozik. Érdekesség, hogy akad há- | rom olyan pedagógus, aki har­minc esztendeje tanít ugyan­abban az iskolában. A törzsgárdatagságot jelentő oklevelet ünnepélyesen a pe­dagógus napon adják át. STATISZTIKAI ZSEBKÖNYV A napokban kerül forga­lomba a Statisztikai Kiadó Vállalat egyik legnépszerűbb kiadványa, az 1972-es magyar statisztikai zsebkönyv. A kö­tet — a korábbiakhoz hason­lóan — részletes adatokat kö­zöl hazánk helyzetéről, fejlő­déséről, foglalkozik a népes­ség, a nemzeti jövedelem ala­kulásával, tájékoztat a beru­házások, az ipar, a mezőgaz­daság, az építőipar helyzeté­ről. Adatokat közöl a bel- és külkereskedelem és az ide­genforgalom alakulásáról, va­lamint a szociális ellátottság­ról és az igazságszolgáltatás­ról. A zsebkönyv a szokásos fe­jezetek mellett ebben az év­ben is szolgál újdonsággal. A színes térképmelléklettel, gaz­dag ábra- és grafikonanyag­gal kiegészített, négy nyelven megjelenő kiadványban első ízben „Nem“rénefíZéres adat­közlések” címmel számos ér­dekes információt nyújtanak, többek között a nyugdíjkor­határon felüli lakosság egész­ségügyi és kulturális helyze­téről. Sikeres próbálkozás A konzervgyár szervezésé­ben operettestet szerveztek a művelődési otthon színházter­mében. Erre az alkalomra meghívták Németh Marikát és Marik Pétert, a Fővárosi Ope­rettszínház művészeit. Az előadás érdekesség^ az volt, hogy a művészeket a Nagykőrösi Konzervgyár kivá­ló együttes címmel kitüntetett fúvószenekara kísérte, Simon István karnagy vezényletével. A próbálkozás sikerrel vég­ződött, a telt ház és a tapsok ezt bizonyították. A pódiumon Raffaí Sarolta f lió—olvasó találkozó az irodalmi presszóban tál került közelebbi kapcso­latba, de írásai megjelentek a Kartársban, az Űj írásban. Az írónő meleg szeretettel emlékezett meg Váci Mihály- ról, s arról a célkitűzéséről, hogy össze kell fogni, helyet kell teremteni a jövő íróge­nerációjának az irodalmi fo­lyóiratokban. A közönség ér­deklődve hallgatta a színházi világról szóló beszámolóját, a premierek hangulatát, a szí­nészi munka alkotóműhelyé­nek titkait. Rajjal Saroltának a hetedik könyve már nyomdában van. A televízióban milliók lát­ták drámáit, sokan ismerik munkáit, s nemcsak ismerik, de szeretik is. Benne végtele­nül egyszerű, őszinte embert ismert meg a közönség ezen az író—olvasó találkozón. Sajnálatos, hogy az irodal­mi presszó közönsége félreér­tette a meghívó szövegét, azt hitték, hogy kizárólag nőbi­zottsági rendezvényről van szó, s így csak jóval kevesebb irodalomszerető ember jött el, a nem mindennapi eseményre. sz. m. 3 Hü! P R s® T Birkózásról Elnökségi ülést tartottak a Kinizsiben. A birkózósz^kosz- tály vezetői és edzői számoltak be legutóbbi időben végzett munkájukról. Az eredményes­ség mellett szó esett az egyre ritkábban felmerülő problé­mákról is. A május elsején rendezendő sportmegmozdulá­sok terveiről szintén tárgyalt a sportkör elnöksége. ★ Debrecenbe.! tartották a Ta- rányi József országos ifjúsági kötöttfogású emlékversenyt. 52 kg-ban (6 induló): Szé- csény Dénes 4 győzelemmel az első, 48 kg-ban (8 fő): Faragó Sándor 3 győzelem és 1 vere­ség után a második helyen végzett. 81 kg-ban a vállizom- húzódást szenvedett Tóth Sán­dor visszalépett. Szegeden országos kötöttfo­gású felnőttversenyt rendez­tek, amelyen a válogatott ke­ret utáni élvonal is részt vett. 57 kg-ban (7 induló): Sárosi Tibor 4 tusgyőzelem után első, a súlyánál eggyel feljebb: 52 kg-ban (9 fő) indult, Bakos Ferenc hatodik lett. Dunakeszi volt a színhelye a megyei szakszervezeti serdülő szabadfogású egyéni és csapat- versenynek. Nyolc egyesület1 66 versenyzője között 9 körösi is volt. Közülük a következők értek el dobogós helyezést: 42 kg-ban (5 induló) ... 3. Varga Gyula. 57 kg (11): 1. Szécsény Imre (jól birkózott), 2. Kis Prumik Tibor. 67 kg (9): ... 2. Mezei János (első versenyén remekül helytállt. Csapatver­senyben: ...4. Nk. Kinizsi 12 ponttal. ‘ Asztalitenisz NB III-ért Bp. Telefon SC—Nk. Kinizsi 14:2. A Sportotthonban tartot­ták a férfimérkőzést. Kőházi (1), Erdei (1), Nánási T. és Re­szeli szerepeltek a körösi csa­patban. Körösi vadász lövészsikere Nemrég tartották a Magyar Vadászok Szövetsége kétnapos skeetlövő emlékversenyét. A megyéket négytagú válogatott képviselte. Pest megye együt­tese a negyedik helyen vég­zett. A csapat tagja volt a kö­rösi dr. Janovics 1 ibor is. Üj felszerelés Nemrég három garnitúra felszerelést kapott a Volán labdarúgócsapata. Tervük az, hogy az ipari tanulókból ifjú­sági csapatot alakítanak. S. Z. I Üj könyvek sorakoznak a városi könyvtár igazgatói szo­bája asztalán, székein. Vala­mennyi könyv a gyermek kor­osztályé lesz. Freitág Magdától, a könyv­tár igazgatójától kérdezem, ajándékba kapták-e a könyve­ket/ — Igen, p.z ÁFÉSZ szokásos könyvajándéka ez. Az idén hétezer forint értékű könyvet kaptunk. — Miért ifjúsági műveket választottak? — Ezeket a könyveket a külterületi kölcsönzésre kerü­lő könyvek felfrissítésére szán­juk, a külterületi olvasók pe­dig elsősorban az ifjúsági könyveket keresik. ★ Az ÁFÉSZ ebben az eszten­dőben nemcsak a városi könyvtárnak ajándékozott könyveket, ötezer forint érté­kű könyvet ajándékoztak a gimnázium könyvtárának is. — A közelmúltban tartotta végrehajtó bizottsági ülését is­kolánkban a városi pártbizott­ság. Akkor került szóba a könyvtárunk jelenlegi állapo­ta — mondja Rózsás László igazgató. — Nemcsak azzal a gonddal küszködünk, hogy a könyvállományunk fele a há­borúban elpusztult, hanem az­zal is, hogy a könyvtár nem „élő”, hiányzanak az azóta megjelent könyvek. Molnár László, az ÁFÉSZ igazgató el­nöke, a végrehajtó bizottság tagja ajánlotta fel a segítsé­get, amit hálásan és köszönet­tel fogadtunk. Rendhagyó irodalmi presszó összejövetelt tartottak szer­dán a Kőrisfa-cukrászdában. Nem előadóművész, hanem Rajfai Sarolta írónő jött el az ÁFÉSZ nőbizottságának meg­hívására. Az írónő megha­tóan őszinte vallomásban szá­molt be gyermekkoráról, az irodalommal való találkozá­sáról, és arról, hogyan lett az országban és az ország ha­tárain túl is elismert író. — A tanítóképző befejezése után tanyán tanítottam. Amíg két gyermekemet a pelenkából ki nem mostam, szó sem le­hetett az írásról. A napi fá­rasztó munka után, éjszakán­ként a fürdőszobában ma­gamról megfeledkezve írtam. — Ez így nem mehet tovább — mondta férjem —, és akkor Somogyi Tóth Sándor kritikus, szerkesztő tanácsára Veres Pé­terhez fordultam, akiről úgy hírlett, hogy Kaffkán kívül nőírót nem ismer. — Ha azt mondja, igen, ak- | kor igen — szólt férjem, és 1958 nyarán sor került az első találkozásra Veres Péterrel. Lakásán kerestük fel férjem­mel. Ez a találkozás egész éle­temre emlékezetes marad ... — Hamarosan megjelent el­ső regényeim, az Egyszál- magam, amit első versesköte­tem követett. írásaimban nem a formaisággal akarok csil­logni. A mindennapi emberek életét azért élem, hogy a min­dennapi emberekhez szólhas­sak. Első regénye megjelenése után kereste fel az írónőt a kecskeméti Katona József Színház rendezője, Pethes György, s kérte, hogy a re­gényből írjon drámát. A si­ker nagy volt, a második szín­padi műve, a Diplomások is nagy közönségsikert hozott, bemutatták Romániában, Ju­goszláviában, lefordították né- I met nyelvre is. Közben no­vellákat írt, főleg a Tisza­[ táj című irodalmi folyóirat-

Next

/
Thumbnails
Contents