Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-05 / 55. szám
Peémí&YL» HÍRLAP XVI. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM N KIAOX~SA 1972. MÁRCIUS 5., VASÁRNAP NÉPMŰVELÉS A TANYA VILÁGBAN Megszűnőben a fehér foltok Könyvkölcsönzés, autóról — Zenes irodalmi műsorok A tanyai népművelés irányítását népművelési ügyvezetők intézik, jelenleg heten: Harsány i Andrásné, Visontai Lászlóné, Kovács Gyuláné, Nagy Pálné, Peteh Lászlóné, Hasznosi László és Nyerges Jözsefné. Feladatuk, hogy a termelőszövetkezetek kulturális bizottságaival karöltve, kis kultúrcentrumaiknak éves programot készítsenek, a városi népművelési terv figyelembevételével. A külterületi népművelésben fontos szerepük van az októbertől márciusig rendszeresen, hetenként egy alkalommal tartott TIT-elöadásoknak, amelyeket a kiskörzeti mozi vetítéseivel párhuzamosan szerveztek meg. Ez az „árukapcsolás” sikeres: átlagosan 30—40 hallgatója van egy-egy előadásnak. Csütörtökön például a Csongrádi úti iskolában dr. Horváth László higiénikus szakállatorvos tartott előadást a piac tisztaságának fontosságáról. A TIT-előadások változatos témákkal, jó előadókkal segítik a tanyai lakosság művelődését. Az utóbbi időben javult a kiskörzeti mozi műsorpolitiká- ja. Ezt az tette lehetővé, hogy a keskenyfilmek vetítéséről áttért az úgynevezett ,szélesített” filmek vetítésére, így á Pest megyei Moziüzemi Vállalat a filmek nagyobb választékát tudja biztosítani. A TIT-előadásokra és , filmvetítésekre minden héten egy alkalommal kerül soc, azokban az iskolákban, amelyekbe már bevezették a villanyt. Mostanában teljesülhetett a Bánomi iskola környékén lakók kívánsága: rendszeresen tartanak nekik is filmvetítéseket. A művelődési autó úttalan A tanyai népművelés fehér foltjai megszűnőiéiben. Ahol például a könyvkölcsönzést nem tudják „lerakatta!” megoldani, ott a közvetlen formát választották: a művelődési autóba „bakészített” könyvekből a gépkocsivezető kölcsönzi a friss olvasnivalót. A népművelés hatékonyabbá tételéhez szükséges a tanyai lakosság népesebb részvétele a rendezvényeken, s a termelőszövetkezetek kulturális bizottságai is nyújtsanak még több támogatást a még fellelhető fehér foltok eltüntetéséhez. Szabó Mária Salátát palántáznak Bizakodás a zárszámadás után A Tormás utolsó házsorának szomszédságában, messziről csillog a Dózsa Termelő- szövetkezet 12 fóliaháza. Néhány család is ellakhatna bennük. A napsütésben szikrázik a fehér műanyag, az idegent kíváncsisága kielégítésére csábítja. Bent, a fóliaházakban, salátát palántáznak. Egyben- egyben 9 ezer 600 saláta fe- jesedik. Zatykó István brigádvezető vezetésével, harminchat férfi és nő végzi a mindennapi teendőt. A fólia- házakkal átellenben 200 fóliaágy sorakozik, azokban 11 ezer saláta cseperedik fejessé. A saláta nem hosszú életű. Négy hét múlva megérik, s helyét a paprika váltja fel. Húszezer hegyes csípős paprika palántája már a tápkockákban növekszik. 270 ezer ce- cei fehér paprikát ültetnek majd a saláta helyébe. Nemrég tartották zárszámadó közgyűlésüket, bizakodnak az emberek. Itt, a kertészetben, ki-ki, munkájának arányában, jól keres. Persze, a kertészet sem mentes a termelőszövetkezet általános gondjaitól: sok a nyugdíjas, s ami még súlyosabb, nincs kertészeti szakmunkás- tanuló. F. Sz. SZIVVEL-LELEKKEL KÖRÖSI Jólesik a bizalom Fehér József a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára a nemrégiben lezajlott választások óta. Az állami gazdaságban a személyzeti osztályt vezeti, nem kis feladatot ró rá munkaköre, s az újonnan vállalt tisztsége is. — Választmányi tag voltam a Hazafias Népfrontban immár négy esztendeje. Jólesett, hogy ennyire bíznak bennem, mert megtiszteltetés egy ekkora városban ilyen tisztséget betölteni — mondja első hivatalos „nyilatkozatában”. — Tudom, hogy sok munka vár rám, de munkakörömnek az az előnye, hogy nincsenek határidőre teljesítendő feladataim, az időmet saját magmnak osztom be, így, ha kell, több időt is fordíthatok a népfronttitkári munkára. — Magamról annyit, hogy szívvel-lélekkel körösinek érzem magam, pedig mindössze egy éve lakom a városban. Korábban, 3 évig, az állami gazdaság feketei központjában laktunk, annak előtte pedig Kecskemétről jártam át naponta dolgozni. 1953 óta. Akkor lett a jelenlegi állami gaz- dság a Kecskeméti Konzervgyár célgazdasága, s engem a konzervgyár küldött Kőrösre dolgozni. Ennek tizenkilenc esztendeje. — Eddig még különösebb feladatom nem volt, de ha* marosan lesz. A megyei választásra küldöttként megyek, becsületesen fel kell készülnöm. — Másodéves vagyok a marxista—leninista esti egyetemen. Mindig éreztem, hogy valamit tanulnom kell, a politikai képzésre szükségem van. 1965 óta vagyok a párt tagja. Ügy érzem, a vállalt feladatot teljesíteni is tudom, szeretek mindent jól elvégezni. Kapcsolatot teremi a két irodalmi társaság BEMUTATKOZÁS KECSKEMÉTEN Az Arany János Társaság, a Kecskeméti Katona József Társaság meghívására, hétfőn délután ellátogat a szomA több éves szerződés előnyei Előadás a zöldségtermesztés fejlesztéséről E címmel tartottak tanácskozást nemrégiben a zöldség- termesztés fejlesztéséről. 1969-BEN 129 hektár zöldségtermő terület volt, 1971- ben már csak 115 hektár. 1969-hez képest, 1970-re, 300 ezer tonnával csökkent a zöldségtermelés, azaz 21 százalékkal. A csökkenés tovább folytatódott 1971-ben is. Az egy főre eső zöldségfogyasztás jelenleg 75 kilogramm. A konzervipar kapacitását csak 60— 80 százalékban tudta kihasználni a zöldségfeldolgozásban. A munkadíjköltségek nagyarányú emelkedésével az anyagköltségek is emelkedtek. A zöldségtermelés nehézségeit növeli, hogy csökkent a termelőszövetkezeti tagok száma. A tagok elöregednek, nyugdíjba mennek, a belépő fiatalok száma kevés. A nagyüzem részesedése a zöldségtermelésből 70 százalék, de csak a keretek nagyüzemiek, a zöldségtermelésben a kézi hunkaerő az uralkodó. 1967-ben megindult a zöld- légtermelés komplex gépesítésének kísérleti munkája. Biztató kezdeti eredmények mutatkoznak a BMG—MEFI zöldbab, uborka, paradicsom és vöröshagyma szedőgépekkel. Megindult a közvetlen magról való vöröshagyma és paradicsomtermesztés. 1971-ben az összes vöröshagymaterület 20 százalékán már egyéves módszerrel termeltek vöröshagymát. Terjedőben a repülőgépes és helikopteres növényvédelem. Javulóban a konzervipari zöldségtermesztés technológiája, javulóban a vetőmagellátás, terjednek az új, jó külföldi zöldségfajták. Hiányosságok is bőven akadnak. Alacsonyak a termésátlagok. Hektáronként Japánban 450 mázsa, az USA-ban 346 mázsa, Bulgáriában 244 mázsa, Magyarországon 201 mázsa a paradicsom átlagtermése. Vöröshagymából az USA- ban 301 mázsa, Magyarországon 141 mázsa, uborkából Japánban 298 mázsa, Európában 170 mázsa, hazánkban 70 mázsa a hektáronkénti átlagtermés. A NAGYÜZEMI ZÖLDSÉG- TERMELÉST, a búza és a kukorica gépesítéséhez hasonlóan, komplexen kell megoldani. Ez 1972-ben 5 ezer, 1975-ben 33 ezer hektár területen valósul meg, de az 1975. évi 125 ezer hektár zöldségtervterület nagy részén még akkor is kézi munkaerő lesz az uralkodó. A háztáji és zártkertek zöldségtermelésére gondolva, a 47 százalékos ártámogatást a kis gépek egy részére is kiterjesztik. 1975-ig 250 hektár fűtött zöldségtermesztő fóliatelep és 30 hektár zöldségtermesztő növényház építése részesül 30 százalék ártámogatásban. Feltétel: 5 éves szerződés, és január 1-töl július 1-ig csak zöldségtermesztésre hasznosítható a fóliaház, vagy növényház: palántanevelésre, elő- és utóhajtatásra. A több éves szerződés javítja a forgalmazási kapcsolatot, fokozza a céltudatosságot, elősegíti az eszközök jobb kihasználását, a feladatok meghatározását, az újszerű technológia elterjedését. Üzemi kutatóbázisok alakulnak így ki, gyorsabban terjednek az új fajták. A több éves szerződés csökkenti a fiktív szerződések lehetőségét is, a korrektebb áruforgalmat szolgálja. A KORMÄNYHATÄROZAT kedvező fogadtatásra talált. A MÉK szerződése megközelíti a felvásárlási előirányzat 94 százalékát, a konzervipar szerződése a 92 százalékot. A konzervipar január 31-ig 55 ezer 100 tonna zöldségre kötött szerződést, 30 százalékkal többre, mint a múlt évi tényleges begyűjtés volt. A hűtőházak szerződése 57 százalékos. A fejeskáposztára, az ipari zöldborsóra és a paradicsompaprikára befejezték a szerződéskötéseket. Gondot jelent az uborka- és a zöldbabszerződés. Adott esetben a friss export visszatartásával is biztosítani kell a lakosság ellátását. Növekszik az AFESZ- ek szerepe a helyi lakosság zöl dségellátásában. További tanfolyamokat, bemutatókat kell rendezni a szakmai ismeretek továbbfejlesztésére. Dr. Konrád Zoltán széd városba, hogy megvalósuljon a régóta dédelgetett terv: kapcsolatba kerüljön a két irodalmi társaság. A Katona József Társaság kívánsága szerint, a nagykőrösiek csaknem háromnegyed órás műsorral mutatkoznak be. Elsőnek dr. Törös László olvassa fel értekezését, Kecskemét és Nagykőrös irodalmi kapcsolatai címmel. Nemcsak a múlt emlékeit eleveníti fel az Arany-társaság elnöke, hanem kitér a jelenre, illetve a jövő lehetőségeire is. A lírát K. Pesti László képviseli majd. Versei közül többet olvashattunk már a Nagykőrösi Híradóban, újabban pedig az Arany János Társaság pályázatán tűnt fel ciklusával. A verseket Szűcs János adja elő. Bakos Mária, több megyei szavalóverseny győztese mutat be összefüggő füzért Tóth Tibornak, ugyancsak a Nagykőrösi Híradóban megjelent tárcáiból. Nagy érdeklődésre tarthat számot dr. Törös László elbeszélése, melyben A walesi bardok keletkezésének történetét mondja el, hiteles atmoszférát teremtve nemcsak a korabeli nyelv megidézé- sével, hanem egy-két akkor tényleg létezett személy megjelenítésével. Az elbeszélést Szűcs János mutatja be. A gimnázium irodalmi színpadának tagjai Tóth Tibor egy mai tárgyú színdarabjából adnak elő részletet. A darab címe: Dugonics Tituszok. Az irodalmi munkák után, a két társaság vezetősége baráti beszélgetés közben kicseréli tapasztalatait, működési és szervezeti kérdésekről. A Katona József Társaság rövid időn belül viszonozza a látogatást. A vendégműsor nagy érdeklődésre tarthat számot, hiszen Kecskeméten, a Forrás körül, országos hírű írógárda alakult ki. — A bemutatkozáshoz még annyit, nagy gyermekeim vannak. A lányom tanárnak készül, a fiam levelezőn végzi a gödöllői Agrártudományi Egyetem gépészmérnöki karát, a legkisebb pedig harmadikos gimnazista. A nyilatkozat ideje korlátozott volt, mert Fehér Józsefnek indulnia kellett az egyetemi előadásra, és elkésni onnan sem akart. MOZIMŰSOR Cromwell. Király a vérpadon, Látványos, szinkronizált, színes angol történelmi film. Kísórőműsor: Gusztáv henceg. Előadások kezdete: 3, 5 és 7 órakor. Matiné Oroszlán vadászat, nyíllal. Előadás kezdete: délelőtt órakor. Hétfői műsor Szindbád. Krúdy Gyula novelláiból készült, színes magyar film. Csak 18 éven felülieknek. Kísérőműsor: Az ősember művészete. Magyar híradó. Előadások kezdete: 4 és 6 órakor. 10 Szegiű Megünneplik a nemzetközi nőnapot A DÉMÁSZ nagykőrösi üzletigazgatóságán sok nő dolgozik. Általában adminisztrátorok. Hogyan emlékeznek meg a férfiak a március 8-i nőnapról? A kérdésre V. Sziics György, a vállalat szakszervezeti titkára ad választ: — Minden évben kedveskedünk valamivel a vállalatnál dolgozó nőknek. Az idén is megrendezzük a szokásos ünnepélyt. Nyolcadikén délután háromkor találkozunk az asszonyokkal-lányokkal, mindegyiküknek meghívót küldtünk. Most sem akarunk szégyent vallani a többi üzem előtt, öt szál szegfűt nyújtunk át a nőknek. Az ünnepség után pedig uzsonna lesz: szendvics és sör várja az ünnepeiteket. A legjobb nődolgozóknak jutalmakat osztunk ki. Most kiváló dolgozókat is avatunk. Azt szeretnénk, ha a nők munkájukban is egyenrangúaknak éreznék magukat a férfiakkal. B. J. A FORGÁCSOLÓBAN 7 _ f :;77 v - ' • *ll Foto: Kiss András S SIÓ P D ::::: T K I ..... •■■■■ I S ■•••■ V M ■■■■ A körösi serdülő fiúkosarasok nyerték a Bács megyei kupát A múlt hét végén, Kecskeméten, serdülő kosárlabdások Bács-Kiskun megyei kupamérkőzéssorozata két napig tartott. A körösiek szombaton játszották mérkőzéseiket, mert az edzőik, más csapatokkal, ceglédi mérkőzésekre voltak másnap hivatalosak .Február 26-án, Kecskeméten, 1956-ban, vagy annál későbbi születésű fiúk és lányok játszhattak. Fiúk Négy együttes nevezett, de csak 3 jelent meg. Körmérkőzéses rendszerben mérkőztek. A körösiek mindkét találkozóján nagy hajrá volt. Molnár Csaba vezetésével, mindenki jól játszott, és megnyerték a kupát. Különösen figyelemre méltó a bajaiak elleni, serdülő mérkőzéseken szokatlan, nagy pontszámú eredmény. Nk. Ped.—Kecskeméti Sportiskola 69:56 [26:29). Kosárdobók: Molnár (29), Zubány Sz. (16), Boros (15), Várkonyi (3), Józan (2), Pécsi (2), Mo- csai (2). Nk. Ped.—Bajai Vízügy 97:91 (46:44). Kd.: Molnár (51), Zubány (27), Boros (16), Pécsi (2), Kenderes (1). A bajaiak között négy. Tatát is megjárt fiú is szerepelt. Lányok A nyolc csapatot két osztályba sorolták A körösiek az erősebb I. osztály mezőnyében rajtoltak, az erős ellenfelekkel szemben jól hajtottak, és a körmérkőzéses rendszerű találkozókon végül, szoros küzdelemben, a harmadik helyen végeztek. Kecskeméti Dózsa 1.—Nk. Ped. 45:28 (24.13). Kd.: Becser (8), Faragó (8), Pászti (4), Sulyok (2), Balogh K. (2). Nk. Ped.—Kecskeméti Katona Gimn. 67:32 (38:13). Kd.: Faragó (26), Becser (16), Pásztó (11), Tóth (6), Balogh (4), Sulyok (2), Körtvélyesi (2). Kiskunfélegyházi Vasas— Nk. Ped. 47:45 (24:26). Kd.: Tóth (16), Pászti (15), Balogh (6), Faragó (4), Becser (2), Sulyok (2). Vasárnapi műsor Atlétika Cegléd: járási mezei bajnokság. Birkózás Szolnok: területi egyéni bajnokság. Szigetszentmiklós: úttörő szabadfogású kategóriás versenyt. Kosárlabda Cegléd: az Országos Ifjúsági Kupa megyei férfidöntő mérkőzései. Labdarúgás Kiskunlacháza: K. I. kér.— Nk. Kinizsi barátságos mérkőzés. Sportlövészet Arany János Ált. Isk., 9 óra: a légpuskás városi úttörő Téli Kupa 3. fordulója. Torna Gimnázium tornaterme, 10 óra: kezdő fiúk megyei versenye. Monor: kezdő lányok megyei versenye Kerékpár A KISZ és az Ifjú Gárda versenye. S. Z. futóifjúsági országos A—B utakon, frissen szántott földeken is képes áthaladná. Erre a képességére szüksége is van, mert nemcsak a könyvkölcsönzéshez veszik igénybe. A Csillagocska bábeigyüttes szereplésének elsősorban a gyerekek örülnek, szívesen mennek az előadásokra, még ha 4—5 kilométert is kell gyalogolniuk. Ősztől kezdve a művelődési központ, a gimnázium irodalmi színpada, valamint a zeneiskolásokból alakuló kamaraegyüttes járja majd a művelődési autó segítségével a tanyavilágot, s céljuk, hogy műsorukkal havonta egyszer valamennyi kis művelődési központba eljussanak.