Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-29 / 75. szám

1972. MÁRCIUS 29., SZERDA MEG* v/íírfap Homokverés, szárazság Tavaszi gondok a dabasi Fehér Akác Tsz-ben A múlt hét pénteken orkán- szerű szél kavarta fel a Duna —Tisza köze futóhomokját és bekövetkezett a vidék évről évre visszatérő veszedelme, a vetést sújtó homokverés. Mennyi kárt okozott? Egyelő­re nem becsülhető fel, de bogy Pest megye homokos ta­lajú részein a homokve­rést megsínylette a mező- gazdaság, az kétségtelen. — Korán jött a tavasz, jó­val előbbre is vagyunk a ta­vaszi munkákkal, mint más esztendőkben — távolról sem elégedett hangon mondja ezt Márczis Antal, a dabasi Fe­hér Akác Tsz elnöke. — Külö­nös tavasz ugyanis az idei. A meleg idő már februárban be­köszöntött, aztán március 12- én és 13^án megcsipkedte a fagy az őszi vetést. Különösen az olasz búzában tett kárt. Nagy Mihály, a tsz elnökhe­lyettese így beszél az idei ta­vasz aggodalmakat keltő ne­hézségeiről: — Sok csapadék sohase jár mifelénk, a leg­utóbbi öt évben átlag csak 550 mm, tavaly azonban mindössze 270 milliméter ju­tott nekünk. Joggal tartunk attól, hogy az idén még eny­nyi sem lesz, hiszen mostaná­ig csupán háromszor esett, és összesen csak 56 milliméter'. A nagy szárazság ellen, amennyire tudunk, öntö­zéssel védekezünk. A Fehér Akácnak azonban a szárazság miatt még más gondja is van. — Hogy az a kevés nedves­ség, ami a talajban van, meg is maradjon, hengerezünk. Természetesen többször, mint máskor, és ezért több henger szükséges. A KSH-3-assal jók a tapasztalataink, ilyet rendeltünk. Kiderült, nem kapható. Meglehet, már nem is gyártják ezt a régi típust. Újfajtát kaptunk helyette, az ú—613-ast, és azonnal mun­kába állítottuk. Három napig simán dolgozott, aztán elrom­lott, műhelyünk négy napig javította. Attól tartunk, így megy ez majd tovább, három nap munka, négy nap javítás, és a talaj kevés nedvessége közben eltűnik. Munkagépekre nincs garan­cia. márpedig a henger — munkagép. Sz. E. Kallódó autóbusz-pályaudvar Hol épül, hogy a Hr mikor? A Pest megyei Hírlap hír­rovatában jelent meg nemré­giben a következő kis infor­máció: „Utasellátó-tervek: Az Utasellátó Vállalat 5,3 millió forintos költséggel bisztrót épít Érd-alsón és a gödöllői MÁVAUT-állomáson. Az épít­kezést 1974-re tervezik”. Ideiglenes fabódé A gödöllői városi tanácson elújságolták, hogy nagyon meglepődtek, amikor a kis híradást elolvasták. Okuk volt rá. A gödöllőiek jól ismerik a mostani fabódét, az autóbusz­állomást, amely kicsi, csúnya és a forgalmat már régesré- gen kinőtte. Igaz, évek óta csak ideiglenes jelleggel áll a | HÉV-végáliomásnál, hiszen az odaérkező utasoknak át kell szállniuk egy újabb buszra — helyi járatra — vagy éppen a HÉV-re, hogy bejuthassanak a város szívébe. Kényelmetlen ez így, a változtatás tehát sür­gető lenne. A tanácsi vezetők meghök­kenése ezek után érthető. Több okból is Felháborodtak, MEGNYÍLT A >""""//sssssssssmsssssssssssssssMsssssssssssssssssxrsssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssA ,jls ÉTTEREM, BISZTRÓ ÉRD, autóbuszpályaudvar Minden igényt kielégítő étel- és italválaszték. Esténként tánczene. Rendezvényekre különterem. Reggeliszolgáltatás. Hideg és meleg ételek. Gyors kiszolgálás, olcsó árak. Parkolási lehetőség, ön is legyen a vendégünk! PEST MEGYEI VENDÉGLÁTÓIPARI VÁLLALAT miért nem kérdezi meg őket az Utasellátó, ha építeni akar, hiszen akkor megmondanák, oda, bizony, felesleges a biszt­ró, mert az a buszállomás 1974-re, ha minden jói megy, nem lesz már sehol. Másrészt azt gyanították, hogy új buszpályaudvar van készülő­ben, ugyancsak megkérdezé­sük nélkül, s lám, az Utasel­látó már tudja, hol épül az fel, hiszen 1974-re már meg­tervezte hozzá a bisztrót. A tanácsházán viszont ott csil­log a gyönyörű makett, Gö­döllő rendezési tervét, az ult­ramodern városközpontot szemléltetve. Itt már minden utca, szánté minden fa helyét kijelöl ték. A legutolsó határozat Hat éve is eltelt, hogy az akkor még községi tanács végrehajtó bizottsága határo­zott az új, felépítendő autó­busz-pályaudvarról. Elren­delték a hely kijelölését, hi­szen már akkor is égető volt a helyi közlekedés rendezé­se, a városba naponta har­minc községből járnak be az emberek. A helyszínről egyéb­ként tíz esztendeje vitáznak, akkoriban a vb a teniszpálya szomszédságában óhajtotta felépíttetni az állomást. (Ez a terület időközben már be­épült.) Az ügy pihent egy ideig, majd 1968-ban Jakab Sándor, az ÜTIBER főmérnöke készí­tett egy közlekedési tanul­mánytervet. Ennek értelmé­ben és ismeretében a tanácsi! vezetők úgy határoztak, hogy az Alsóparfc sarkánál —ahol nagy kanyart ír le a HÉV, a végállomás felé fordulva — az ÁFOR-benzmkúttal szem­ben lesz az új buszpályaud­var. Nos, ez a legutolsó érvé­nyes határozat, s 1971. február 9-én Budapesten-," a Volán Tröszt Beruházási Szakbi­zottságának 147. ülésén is ezt fogadták el, az építkezést a vállalati negyedik ötéves terv­be iktatva. Az említett ülésen a gödöllői városi tanács akko­ri vezetői jelen voltak, töb­bek között a tanácselnök, aki február 28-án. tehát tizenki­lenc nappal az ülés után, meg­vált beosztásától. Következett a tervezés A tanács új városrendezési terve szerint a közintézmé­nyeket egy csoportban kíván­ják felépítem Ez megköve­telné, hogy a létesülő buszpá­lyaudvar a közintézmények­kel szemben. « HÉV-sínek túloldalán, a mostani cukrász­da és a mellette lévő elavult, már-már életveszélyes házak helyén emelkedjen. Innen a benzinkút — a korábban ter­vezett helyszín — 250 méter­re van, tehát még mindig aránylag messze a város szí­vétől. (A terveit szerint a vá­rost és a buszállomást, az or­szágút és a HÉV felett átíve­lő híd kötné össze. Így a sze­mélyforgalom gyors és bizton­ságos lenne.) A bevezetőben említett hír megjelenése után a tanácsról azonnal felhívták a Volán Tröszt beruházási osztályát, ahol közöltéit már a tervta- nulmány is elkészült, még­hozzá négyféle változatban. A helyszín: mind a négy eset­ben a benzinkút szomszédsá­ga, hiszen maga a gödöllői ta­nács is így kívánta! Csakhogy tavaly nyáron, amikor a Volán rábízta a ter­vezést az UVATERV-re, Gö­döllőn már új volt a tanács vezetősége, s1 amint az eset is bizonyítja, ők nem tudtak elő­deik minden lépéséről — leg­alábbis buszügyben nem. A megállapodás és a tervezés között nem sok idő telt el, ezért nem fordult a Volán újra a tanácshoz. Azt is joggal feltételezhették, hogy a ta­nács bizonyára jelzi, ha vala­milyen változtatást kíván a tervezésben, vagy a megálla­podásban. Akkor még az is úgy volt — szintén papíron rögzítették —, hogy a busz- pályaudvar épületében pos­tahivatal is lesz. Ez nagyon okos gondolat. Ám a tervta­nulmány összes variációja nélkülözi az erre a célra épí­tendő helyiséget. Erről sem tájékoztatták a tanácsot, ahol legalább aikiior tudomást ve­hettek volna a készülő busz­állomásról. Továbbá az is jegyzőkönyvben szerepel, hogy a tanács vállalja az állomás­hoz szükséges közművesítést, utak, csatornák építését, a villany, a telefonkábel beve­zetését. A mostani vezetők er­ről sem tudnak. Jón a gépésztechnikus A tanács joggal elvárhatja, hogy szóljanak, ha a város te­rületén épül valami, hiszen ők tudják legjobban megítél­ni, mi, hogyan illik bele a vá­rosképbe. Bizonyos, hogy a tervezést megelőző helyszíni szemlén résztvevők nem láto­gatták el a városi tanácsra. Mindössze a hír utáni napok­ban, pontosabban március 20- án jelent meg az UVATERV egyik fiatal gépésztechnikusa azzal a szándékkal, hogy meg­oldja a nem létező buszpá­lyaudvar fűtését. Az volt a vé­leménye, hogy nélkülözni le­het a kazán építését, mivel a vezetéket beköthetik a kö­zeli íakőtelép"' távfűtés-rend­szerébe. Mindezek alátámasz­tására térképet húzott elő. Gödöllő város tizenegy évvel ezelőtti térképét... Hol épül, hogyan és mikor mindezek után a gödöllői au­tóbusz-pályaudvar ? Fehér Béla Éremgyűjtők A képen: Római antoninia- nusok. A Budapesti Éremgyűjtők Egyesülete magában foglalja az ország összes szervezett éremgyűjtojét. Jelenleg 1600 tagot számlálnak... A klub egyik fontos célja a magyar numizmatikai anyag felkuta­tása és megőrzése. A klub tag­jai hetenként két alkalommal tartanak összejövetelt az I. ke­rületi Tanács művelődési há­zában. Füzesekre járnak a méhek \ A korai virágnyílásra meg­érkeztek az első vándorméhé­szek a Duna—Tisza közére. A folyamatosan érkező vendég­méhészek a Tisza és a Dui^a. mentén telepedtek le, ahol a barkásodó fűzesekről, erdei aljnövényekről már most hordhatnak a méhek. A töme­ges helyfoglalásra az akác-, s a gyümölcsvirágzás idején ke­rül sor. Házhoz szállítási túrajárat Javul Ócsa és környéke ellátása Miben kívánnak legnagyob­bat előrelépni 1972-ben? — tettük fel a kérdést Dobrovolni Sándor igazgatósági elnöknek az ócsai ÁFÉSZ-nál. Gazdál­kodásuk évről évre javul, azonban mind a forgalom, mind a jövedelem csaknem ki­zárólag az ellátási tevékenysé­gen alapszik. — Nincs más mód, mint a forgalomnövekedés, tehát eb­ben kívánunk nagyobb mér­tékben előbbre lépni — mon­dotta az igazgatósági elnök. — Az 1971-es hat százalék helyett legalább tíz százalékkal szeret­nénk növelni forgalmunkat. A módszerek? Hát abban sincs nagy választékunk. Az üzletek nyitva tartásának meghosszab­bításában rejlő előnyöket ugyanis a múlt évben kiak­náztuk: nyolc élelmiszerbol­tunk reggel hattól este nyol­cig áll a vásárlók rendelkezé­sére Ócsán és Gyálon. Ahhoz, hogy beruházás nélkül további forgalomemelkedést érjünk el, elsősorban az áruválasztékot kívánjuk bővíteni. Bevezetjük a mélyhűtött élelmiszer-árusí­tást és úgy változtatunk a for­góalapon, hogy a boltokban ne maradjon elfekvő készlet. Első ilyen fontos intézkedé­sünk volt az új megállapodás a FÜSZÉRT Vállalattal. A kéthetenkénti szállítás helyett most hetenként látnak el ben­nünket áruval. Ily módon is növelhetjük a forgási sebessé­get és csökkentjük a hiány­cikkeket. — Ugyancsak forgalomnöve­lő tényező a januárban beve­zetett házhoz szállítási túrajá­rat. A Gyálon és Öcsén vásá­rolt nagyobb értékű iparcikke­ket a hétfőn leadott rendelés alapján szerdán és csütörtökön díjtalanul hazaszállítjuk min­denkinek. Tavaszi s a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat szaküzleteiben! Importált öltöny szövetek 20%-os engedménnyel kaphatók, amíg a készlet * i

Next

/
Thumbnails
Contents