Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-26 / 73. szám

MOMOMIDÍB PEST M E G YE I H I RlA P KÜLÖNKIADÁSA XIV. ÉVFOLYAM, 73. SZÄM 1972. MÁRCIUS 26., VASÁRNAP MONOR, TÜZÉP-TELEP Lesz-e elég építőanyag? Kevés a tégla — Előjegyzésbe veszik a kéréseket A monori TÜZÉP-telepen | viszonylag csendes tél zajlott le. Amint Bartha Lászlótól, a telep vezetőjétől megtudtuk, jól felkészültek a téli tüzelő­ellátásra, az enyhe tél azonban áthúzta számításukat. Kevés szenet, fát adtak el. A korai tavaszi időjárás a figyelmet az építőanyagok felé irányította. Különösen a tégla iránti ke­reslet volt a szembetűnő. Erre az évre a monori telepnek há­rom és fél millió a téglaigé­nye. Az első negyedévben úgy tervezték, ebből a mennyiség­ből 700 ezret értékesítenek majd. Nos, mindössze 136 ezer darabot adtak el, mert csak ennyi érkezett. Remélhetőleg a téglagyárak a szezon bein­dulása után több téglát tudnak adni a monori telepnek. A ve­vők többségének szeretnék biztosítani, hogy egyenesen a téglagyárból szállítsák el az itt befizetett téglát. Fontos épí­tési kellék a cserép is. Jelen­leg ugyan nincs a telepen, de az igénylőket előjegyzésbe ve­szik. Tető- és hullámpalából korlátlanul vásárolhatnak a vevők. A 400- és 500-as cement tavaly hosszú ideig hiány­cikk volt. Most bőven van belőle. A mész viszont elfogyott, a kö­zeljövőben várnak egy na­gyobb szállítmányt. A vasbe­ton gerendát is egyre több házépítésnél használják. Ezer- négyzsáz folyómétert igényelt a TÜZÉP-telep, ezzel szemben csak 514 méter érkezett az el­ső negyedévben. Ajtó, ablak és egyéb nyílás­záró szerkezetekből is el tud­ják látni a lakosságot. Ebben az évben 60—70 új ház épül Monoron. A telep azonban a környező köz­ségeket is ellátja építő­anyaggal. Hosszú évekig hiányzott ’az ablakredőny. Most bőven van a legkülönfélébb méretekben. Monoron sok a belvizes köl­csönös építkezés. Megtudtuk, hogy ezeket a házépítőket a telepen is előnyben részesítik. Részükre a szükséges építő­anyagot a határidő előtt ren­delkezésre bocsátják. A telepen felkészültek a vár­ható nagy tavaszi forgalomra. G. J. Ügyeletes orvos Gyomron, Péteriben, Men- dén: dr. Halmai Géza (Gyöm- rő), Monoron, Monori-erdön, Gombán, Bényén és Káván: dr. Borbás Antal (Monor, egészségház); Pilisen: dr. Czin- der Bálint; Üllőn: dr. Leyrer Lóránt;, Vecsésen: dr. Fodor Etelka tart ügyeletet vasár­nap. — Ügyeletes gyógyszer- tár Monoron a főtéri, Vecsé­sen 'a János utcai. Beteg állatok bejelentése a monori járás területén hétfőn reggelig Monoron, a főtéri gyógyszertárban. „Na Maglódszkom mosztye ” A maglódi Páva-körben Készülődés az országos találkozóra Megyei tanácstagok fogadóórái Holnap, március 27-én Maglódon, a vasipari válla­latnál 12-től 15 óráig Soly- mosi Jakabné, kedden, 28-án Monoron, a maggyárban 9-től 11 óráig Lelkes Béla tartja fogadóóráját. Képünkön a maglódi „Röpülj, páva-kör” menyecskecso­portja. — i.. Nagyon jó volt! Most pedig énekeljük el még egy­szer a „Sírom pola...”, majd a „Na Maglódszkom mosztye...” kezdetű dalokat. És énekelnek önfeledten, szépen a piros szegélyű bő szoknyás asszonyok, egyszerű öltözetű férfiak. S gondolom, rövidke bevezető után kitalál­ta az olvasó; a maglódi szlo­vák nemzetiségű „Röpülj, pá­va-kör” próoáján vagyunk. — Pontosabban, csak a ve­gyeskórus próbáján — helyes­bít Ripka Jánosné, a kórus ve­zetője —, mert a menyecske­csoport kicsit később jön, a fiatalok páros táncsoportja pe­dig más napokon próbál... — Hol jártak az utóbbi he­tekben? — kérdezem Ripka Jánosnétól, — Sikeresen szerepeltünk Dabason, a megyei selejtezőn. Innen továbbjutva a szlovák nemzetiségiek országos döntő­jén vettünk részt a MOM mű­velődési otthonban, Menyecs- kiecsoportunk itt díjat nyert. És legutóbb a Fehérvári úti mű­velődési otthonban mintegy húszperces bemutatót tartot­tunk. — Terveik? — Vegyeskórusunkkal rövi­desen felvételt készít a rádió. Hivatalosak vagyunk Galgahé- vízre, a nemzetiségi „Páva-kö­rök” országos találkozójára, er­re a szereplésre április 30-án kerül sor. Gombára is készü­lünk ... És e rövidke beszélgetés után az együttes tovább ének­li a régi maglódi dalokat — most már magyarul. A népda­lok nagy részét özvegy Tabá- nyi Jánosné és Galambos Já­nosné kutatta, gyűjtötte fárad­ságot nem ismerve, s ők bábás­kodtak legtöbbet az egyéves „Páva-kör” megalakulásánál. Közben megérkeznek a me­nyecskecsoport tagjai, akik szintén énekpróbát tartanak, majd Sass Erzsébet pedagógus vezetésével tánctanulás követ­kezik. — Fiatal kora ellenére hon­nan ismeri Maglód népszoká­sait, régi táncmotívumait? — kérdezem a közvetlen, mindig mosolygó pedagógust. — Budapesten megyei nép­tánctanfolyamon veszek részt... Különben is Maglódon szület­tem, itt nőttem fel, így vannak emlékeim a régi lakodalmak szokásairól, táncairól. Bizony, szívesen beszélget­tem volna még az együttes ve­zetőivel, énekeseivel, táncosai- 1 val. De mert a sikeres szerep­lés egyik záloga a sok-sok pró­ba: így hát nem illik zavarni. (Jandó) Kommunista szombatok A szovjet társadalom kez­deti éveinek emlékezetes — szubotnyik — napjai, a kom­munista hét végek új tarta­lommal, napjainkban jelent­keznek. örvendetes dolog egyre-másra olvasni sok szép kezdeményezésről, a nemes célokról, amiért az emberek szabad idejükben közös össze­fogással dolgoznak. A fiatalokról gyakran hal­lunk elmarasztaló jelzőket. Néha jogosan. A kommunista hétvégek, a monori járásban tapasztalható nagy segíteni akarás azonban könnyen meg­győzhet mindenkit az ellenke­zőjéről — fiataljaink Gyöm- íőn, Ecseren, Monoron és Ve­csésen egyaránt ott vannak, amikor munkáról, segítségről van szó. Az emberi segíteni akarás, a szebb és jobb igenlése az ifjúság körében megértő tá- mogtásra talált — ez a kom­munista műszakok és hétvé­gek legörvemdetesebb járási tapasztalata. Sz. A. HÍREK A járási honismereti vetél­kedőt. március 26-a helyett, közbejött akadályok miatt áp- ril’s 16-án tartják meg Mono­ron. ★ A monori spartakiáddöntőn a József Attila Gimnázium és Szakközépiskola női sakkcsa­pata a második helyen vég­zett. ★ Fagylaltrekord. Naponta 60 —70 kiló fagylalt fogy el a monori Hangulat presszóban. Eddig 15 mázsát mértek ki a szezon kezdete óta. Panaszkodnak az újtelepen lakó monoriak. Be akarják zárni a 4-es főútvonalon levő olajkutat, mihelyt megnyílik az új kút a Katalin csárda mellett. A lakók azt kérik az illetékesektől: a kút továbbra is üzemeljen ősztől tavaszig. A tartalékos tisztek és tiszt- helyettesek részére egész na­pos honvédelmi programot tartanak ma, vasárnap Pilisen. 15 ÉVES A KISZ Zászlóbontók AZ SZB-TITKÁR _ A Danuvia Szerszám- és Gépgyárban do lgoztam abban az időben — kezdi a visszaemlékezést Állaga Gyula, a Maglódi Vasipari Vállalat szakszervezeti bizottságá­nak titkára. — Az üzemben huszonegyen voltunk, akik létrehoztuk az első ifjúsági alapszervezetet. Bevonulásom után sem hagytam abba a mozgalmi munkát, KISZ- titkár lettem a néphadseregben. 1965 óta dolgozom a Maglódi Vasipari Vállalatnál. Először KISZ-titkár lettem, majd párt­funkciót is kaptam. 1968 óta vagyok az üzem szb-titkára. Nagyon szeretem a moz­galmi munkát, 1967 óta tartozom a párt tagjainak sorába. A szakszervezetek megyei tanácsának, a járási KISZ- bizottságnak és a helyi ÁFÉSZ igazgatóságának is tagja Ál­laga Gyula. Aktív, közéleti ember. Szeretik őt munkahelyén és a községben egyaránt. Sokat foglalkozik a munkások pana­szaival, ha tud, segít rajtuk. Háromszor nyerte már el a ki­váló dolgozó címet. A FŐMÉRNÖK HELYETTESE Kupecz Tivadart sokan ismerik Monoron, de a járás többi községében is. Ö is korán kapcsolódott be az ifjúsági mozgalomba. Tagja volt a DISZ-nek is, és az alapítók között volt a KISZ-nél is. A Monori Kefe­gyár dolgozója. — A Kandó Kálmán Gépipari Techni­kumba jártam. Februárban határoztuk el, hogy létrehozzuk az ifjúsági alapszerveze­tet iskolánkban is. Az elhatározást tett követte. Az elsők között voltam, amikor beléptem a KISZ tagjai sorába. Édesapám 45-ös párttag, ez is érthetőbbé teszi elhatá­rozásomat. A technikum elvégzése után , . az Országos Mérésügyi Hivatalhoz kerül­í®™’® 0tt®,ni KíSZ-alapszervezetnek az agit.-prop. felelőse ettem. Beiratkoztam a felsőfokú technikumba is, annak el- végzéssé után 1961-ben kerültem a Monori Kefegyárba, ener­getikusként kezdtem a munkát. 1963-ban KISZ-titkár lettem ugyancsak ebben az évben lettem párttag is. Mozgalmas volt 6°:as ev,ekí^en. a2 /Üusági élet. A kefegyár színjátszócsoport- javal szinte bejártuk az egész megyét, mindenütt sikerrel sze- 1964-ben az üzem vezetőinek javaslatára beiratkoz­tam a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetemre. Elvégeztem azóta a főmérnök helyetteseként dolgozom... ’ Kupecz Tivadar népszerű az üzemben és a közéletben egyaránt. Két diplomával rendelkező mérnök. Ö kezdte szer­vezni a kefegyárban a szocialista brigádmozgalmat. Sok elis­merésben részesült, a legbüszkébb azonban a „kiváló ifjú mérnök” címre, amelyet az elsők között nyert el a monori járásban. Gér József Bőségesebb és jobb lesz? A MEZŐGÉP átadta konyháját a monori tanácsnak A monori if kóla napközi konyhája Korszerűtlen. Rég­óta foglalkoztatta a nagyköz­ségi tanács vezetőit, érde­mes-e a konyhát felújítani, mert túl sokba került volna. Most egy kedvező lehetőség kínálkozott: a monori MEZŐ­GÉP Vállalat felajánlotta: korszerű konyháját vegye át a tanács. Ezer személy számára tudnak ott főzni, bőséges és jó étkezést biztosíthat­nak a napközis gyere­keknek. Ezenkívül elláthatják a pe­dagógusokat, az öregek nap­közi otthonát, a községi ta­nács és a járási hivatal dol­gozóit, amennyiben igénybe veszik a közétkeztetést. Emel­lett természetesen a MEZŐ­A kis matematikus Már hírül adtuk, hogy a március 16- án Gyomron meg­tartott megyei szin­tű matematikai ver­senyen első helyen végzett Muntág And­rás, a monori Mun­kásőr utcai iskola nyolcadikos tanuló­ja. Tavaly a hetedi­kes megyei döntőn második lett, idén azonban három pont­tal megelőzte a ta­valyi győztest, aki a kiskunlacházai ál­talános iskola tanu­lója. Természetes a kí­váncsiság: vajon ki lehet az, aki ilyen kiemelkedő tehet­ségről tett bizony­ságot a matemati­kában már az eddi­giekben is? Aki mél­tó lett arra, hogy a júniusi országos dön­tőn Pest megyét képviselje. Érthetően büszke erre iskolá­ja: Mosolygós, vidám gyerek Bandi, ugyan­olyan, mint a töb­biek. Szeret játsza­ni, kis kamasz mód­ján jóízűen nevet­gélni. Nem egyolda­lú, nem könyvmoly­típus. A matemati­kai megyei döntőt megelőző napon csak úgy „lazításképpen” részt vett a járási kulturális vetélke­dőn, ahol Karinthy Frigyes egyik novel­lájával első helyet szerzett, a próza- hnondásban. Melles­leg hegedül, gitáro­zik, s nyilván leg­lelkesebb tagja len­ne a labdarúgócsa­patnak is, ha ebben orvosi tanácsra nem kellene mértéket tar­tania. Ritkán adódik, hogy a tehetség szor­galommal is páro­sul. De az ő eseté­ben beszélhetünk erről. Játékosan él­vezi a jeladatok megoldását. A téli szünet óta úgy ké­szült a versenyekre, hogy naponta leg­alább tíz példát megoldott. Nincs olyan számtankönyv, vagy példatár, amelynek anyaga ismeretlen lenne szá­mára. Tanárnője, Szilva Márta volt segítségére a felké­szülésben. De ma­holnap kinő az is­kola kereteiből. Amin iskolatársai nagy igyekezettel gondolkoznak, az számára már nem gond. Rendkívüli rutinnal és érzékkel oldja meg a legne­hezebb példákat is. A könnyűektől in­kább fél. Hozzá van ugyanis szokva a bonyolult matema­tikai logikához, és alig akarja elhinni, ha valami egysze­rű. Június még mesz- sze van, de válto­zatlan szorgalom­mal készül az or­szágos döntőre. Át­dolgozza az eddigi teljes versenyanya­got. Bárhogy vé­gezzen is, majd az országos döntőn, te­hetségéről és szor­galmáról már bi­zonyságot tett. Tu­dását a legjobb he­lyen fejlesztheti majd tovább, a bu­dapesti Fazekas Mihály Gimnázium matematikai szak­osztályán. Oda je­lentkezett ugyanis felvételre. Eddigi eredményei bizo­nyára jó ajánlóle­velek. F. J. GÉP dolgozó: is ott étkezné­nek a konyhán. A községi tanács elfogad­ta az ajánlatot. A MEZŐGÉP továbbra is fe­dezi az energiaigényt, a fű­tést. a tanács fizeti a szakács­nőket, gondoskodik a védő- ételről, edénypótiásról stb. A tanács ezenkívül mikrobuszt vásárolt az étel szállítására. Á legutóbbi tanácsülésen a javaslatot elfogadták, és az új központi konyha vezetőjévé Major Gyuilanét kinevezték. Majomé edd!g az iskolai nap­közi konyhájának vezetője volt. Remélhető, begy az új köz­ponti konyhából bőségesebb és jobb ételek kerülnek majd az asztalokra. (f. o.) MŰSOR MOZIK Ecser: Vesztesek és győztesek. Gomba: Aladdin és a csodalámpa. Gyömrö: Madárkák. H: A lovakat lelövik ugye? Maglód: Jelenidő. H: Forró éjszakában. Mende: For­ró éjszakában. H: Jelenidő. Mo­nor: Legszebb férfikor. H: Ralu hercegnő hozománya. Nyáregyhá­za: Két élet egy halálért. H: Es hamarosan a sötétség. Péteri: Ha­hó, öcsi. Tápiósáp: Zöld rakéták* Tápióstily: Jégsziget foglyai I—n. Űri: A kaktusz virága. Üllő: Ralu hercegnő hozománya. H: Szelíd motorosok. Vasad: Préri. Vecsés: Osceola. Matiné: Elza a vadon szü­lötte. H: Cromwell. kiállítás Gyömrő, Ságvárl Endre Üttörő- ház: Rákóczi-kiállitás, nyitva 9-től 14 óráig. ÖTÓRAI TEA Gomba, művelődési otthon, 17- től 22 óráig, játszik a Little Boys együttes, Üllő, művelődési otthon, 17-től 22 óráig, játszik az Alfa együttes. k A i

Next

/
Thumbnails
Contents