Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-26 / 73. szám
197?. MÁRCIUS 26., VASÁRNAP 5 Befejeződtek a VI. orvosi napok Szombaton, a kora délutáni órákban, zárult a Pest megyei Orvosi Napok tudományos előadássorozata összesen 74 előadás hangzott el a három nap alatt, 27 tanulmány szerzői pedig három kerekasztal- konferencián vettek részit Tehát összesen százegy különböző tárgyú dolgozatot ismertettek. A legtöbb nem egy, hanem több orvos munkája, így tehát a megye mintegy 250 orvosa mutatta be munkásságát kollégá'nak. Csaknem valamennyi előadást vita követte. A hallgatóként megjelenteket is számítva, legalább félezer résztvevője volt az orvosi napoknak. Természetesen a megye minden orvosa nem volt jelen a három nap minden előadásán, konferenciáján, hiszen különösen a vidéken dolgozók ennyi időt nem tölthetnek munkahelyüktől távol. Mégis, a szakmai körökben megnyilvánult érdeklődés mutatja, milyen nagy sikere volt az orvosi napoknak. S hogy az idei orvoßi napok valóban sikeresek voltak, azt a szombati ülés végén tartott záróbeszédében dr. Rigó János, a megyei Semmelweis Kórház igazgató-főorvosa, nemcsak megállapította, hanem az elhangzott előadásokat színvonalasnak, szakmailag értékesnek minősítette. A mostani orvosi napokon elhangzott előadásokat, ahogyan az előző evekben is történt, kinyomtatják. Előreláthatólag két esztendő múlva ismét megrendezik a Pest megyei orvosi napokat. Uttörővezetők megyei parlamentje A Pest megyei úttörőelnökség szombat délelőtt a fővárosban, a Lék^i János Üttörőház- ban rendezte meg az úttörővezetők megyei parlamentjét,, amelyen hatvannégy 16—13 éves középiskolás úttörővezető vett részt. A vitát Borsos Ágota, az úttörőelnökség budai járási szak- bizottságának tagja vezette, Haness László, a megyei párt- bizottság munkatársa tartott vitaindítót, ö fogalmazta meg azokat a problémákat, amelyek az ifivezetőket foglalkoztatják, és amelyek megoldásra várnak. A felszólalások két téma köré csoportosultak: az ifivezetők és a KISZ kapcsolata, valamint az ifivezetők és a pedagógusok viszonya. Az úttörővezetők közül többen szóvá tették, hogy a KISZ- szervezetek még mindig nem ismerik el teljes értékű K1SZ- munikának az ifivezetők felelősségteljes tevékenységét. A felszólalások után Fodor László, a KISZ Pest megyei bizottságának első titkára kért szót, és a KISZ és az ifivezetők kapcsolatát elemezte, majd Lábai László, a KISZ Pest megyei bizottságának munkatársa válaszolt a feltett kérdésekre. Az ülés második napirendi pontja az április közepén sorra kerülő országos parlament küldötteinek megválasztása volt. Tizenhárom küldött képviseli a megyét az országos tanácskozáson, ' Hétfőn: SZÍNHÁZI VILÁGNAP Több mint egy évtizede, 1961- ben, a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI bécsi világkongresz- szusán született meg a határozat, hogy a Párizsban működő Nemzetek Színházának 1957. március 27-i évadnyitójára emlékezve, ezen a napon az egész világon emlékezzenek a színházra, mint az emberek közötti kapcsolat, a béke, a kölcsönös megértés, az egyetemes humanitás kifejező eszközére. Az első színházi világnapot 1962 tavaszán ünnepelték a röldkerekség haladó művészei és a színházszerető közönség. hagyomány, hogy a világnapon egy-egy világhírű szellemi egyéniség írásos üzenetét tolmácsolják a művészek. Az idén — sorrrendben a 11. színházi világnapon — Magyar- ország valamennyi színházában, a rádióban és a televízióban csakúgy, mint szerte az egész világon, hétfőn este, az előadás megkezdése előtt felolvassák Maurice Béjart világhírű táncművésznek, a brüsz- szeli opera művészeti vezetőjének üzenetét. A Magyar Televízió a színházi világnap alkalmából hétfőn rendkívüli adásnapon tűzi műsorára Csehov Ványa bácsijának vígszínházi felvételét, s az előadás előtt Básti Lajos olvassa fel Maurice Béjart nemzetközi üzenetét. A rádióban hétfőn Moliére Scapen furfang- jait játsszák, s az üzenetet Mécs Károly tolmácsolja. Az élet szerelmese” címmel Vaszilij Suskin írásából-- készít televíziós filmet Máinay Levente rendező. A főszereplők: Páger Antal és Koncz Gábor. Operatőr: Németh Attila. TETOVÁLTAK ■---------------------j- -sodródom I G yúródom | a nap------------------------ minden órájában alig elviselhetően zsúfolt 56-os autóbuszon. Gyötrődöm, viszonylag háborítatlanabb állóhelyet keresek. Végre sikerül, itt kevésbé ér el a tülekedő áramlás, magamba húzódhatom, sorra vehetem a legsürgősebb tennivalókat. Gondolataim egymást kerge- tik-váltják, csillapíthatatlanul kíváncsi tekintetem mégis külön életet él, közben végigpásztázza közvetlen környezetemet, aztán megállapodik az előttem ülő tizenhét-tizennyolc éves fiún. Felülnézetben látom, fekete, nem túl hosszú hajához mintha jól illene sárga dzsekije, s ahogyan kissé megroskadt, ernyedt testtartással ül, még azzal sem zavarná meg gondolataimat. Kalandozó tekintetem azonban eljut az ölében keresztbe fektetett kezére; mind a két fölfelé néző kézfej sűrűn tetovált. Gondolataimat még ez sem állítja meg, hiszen oly gyakori látvány ez nálunk is, Európa közepén, s ma is, 1972-ben, oly mindennapos ez a napjainkban is félvad, félig állati, félig emberi szinten vegetáló néptörzseknél szokásos tetoválás. Gyakorlatlan kéz véshette be fiatal, alkalmi útitársam bőrébe a halálig kitörölhetetlen szavakat. A bal kézfej közepét kitöltő mondatocskát azonban némi igyekezettel összerakom: „Bűn az élet!’’ Gondolataim áramköre ebben a pillanatban kikapcsol, mint amikor lakásunk villany- hálózata rövidzárlatot kap.--------------------------- ben| Maradt még | nem .---------------------------- annyi me gváltói buzgalom, hogy első reagálásom ez legyen: megkérdezem a fiút, honnan, kitől kölcsönözte az ostoba, torz, beteg „életfilozófiát” takaró mondatot, és egyáltalán: tudja-e, milyen aljas, ocsmány hazugságot, milyen alattomos mérget hordoznak magukban ezek a szavak?... Mégsem kérdeztem meg mindezt a tömött autóbusz közepén, mert jobban szemügyre véve a fiút, attól kellett tartanom, talán meg sem értené, mit akarok mondani. Pedig jaj, de nagyon szüksége volna annak a fiúnak és sok társának, hogy időben elmondja, elmagyarázza nekik anyjuk, apjuk, tanáruk, idősebb, tapasztaltabb, tehát valószínűleg tanultabb-okosabb barátjuk, munkatársuk, hogy igen nagy mértékben mi magunktól függ, milyen lesz, milyen lehet ez a lehetőségként kapott egyetlen életünk. Hogy születésünk és neveltetésünk feltételei-körülményei ugyan meghatározóan formálják, adják meg külső és belső egyéniségünket, még az általunk bejárható-megtehető életút irányát is kijelölik, mégis, ezeknek az objektív, azaz rajtunk kívül álló okoknak-té- nyezőknek adottságai, hatásai ellenére, és azokra építve-tá- maszkodva, egy idő után már rajtunk is múlik, milyen életet élünk. Személyiségünk ugyanis természeti-társadalmi környezetünk hosszú folyamatának, s jelenlegi lehetőségeinek és saját magunk erőfeszítéseinek, tudatos, önmagunkat továbbformáló-alakító-tökéle- tesítő munkájának-küzdelmé- nek a terméke. Bűn-e hát az élet? — Ismétlem: minden embernek egyszeri, többé soha meg nem ismétlődő, meg nem ismételhető alkalma arra, hogy emberhez illően-méltóan leélhesse. Alkalom arra, hogy saját adottságai-lehetőségei körén belül tartalmassá, gazdaggá, széppé tegye az életét, önmaga és mások számára is hasznossá, vonzóvá. És bűn az élet, ha valaki éppen úgy nem tud mit kezdeni vele, mint a Biblia egyik tanulságos példázatának szereplői, a két fiú, akik harmadik testvérükkel egyszerre kapták meg halálra készülődő apjuktól az örökséget, de csak a harmadik testvér tudta, mit kell cselekednie az atyai örökséggel: a maga munkáját- ügyességét hozzáadva megforgatta, megkétszerezte a néki jutott tálén tumot. így válik bűnösen ostobává minden elherdált élet, minden tartalmatlanul, cél nélkül végigvegetált élet is. így vétkezik mindenki, aki nem tud mit kezdeni a lehetőségként kapott egyetlen életével, aki nem szerzi meg időben a szükséges útravalót: az elsajátítható-be- gyűjthető ismereteket, aki nem tanul, nem műveli-pallé- rozza elméjét, aki az emberi agy tizennégymilliárd sejtjének elenyésző, szinte alig észrevehetően kicsiny darabkáját műveli meg, de a többi olyan marad, mint a parlag, mint a szikkasztó, még a reménykelKÖZÉRZET ’72 Traktorosok 'T'avasz van. Már nemcsak a kellemes március bizo- nyitja, a naptár szerint is magunk mögött hagytuk a telet. A határ csendjét felváltotta a traktorok dübörgése. Szántanak, vetnek, fogasolnak — a dabasi Szikra Termelőszövetkezet hétezer holdas határában is. Huszonkilenc traktor vonul ki naponta, amint megvirrad, köztük a Tessedik szocialista brigád gépei. KOCSIS JANOS Jani bácsi — így szólítja mindenki a gazdaságban — zömök, darűs arcú, csendes szavú ember. Nemcsak a termelőszövetkezetnek, hanem talán az országnak is a legöregebb traktorosa. Hatvannégy éves, három esztendeje ment nyugdíjba, a gépről mégsem szállt le a mai napig. Pedig egy év híján negyven esztendeje kapaszkodott fel először egy Ford nyergébe. — Tudja, hogy van az: a parasztgyerek szereti a masinát Ugyancsak pendelyes kölyök voltam még, amikor megláttam az elsőt, s elhatároztam: egy életem, egy halálom, akár a mesékben, márpedig én meglovagolom azt a csodaparipát, noha egy tucatnyi lovat is elhúzott volna. Amint cseperedtem, cselédember lettem, mint az apám, Salló Sára kétezer holdas tatárszentgyörgyi birtokán. 1933-ban érkezett meg az első masina. Hej, de sokan törtük magunkat, ki lesz az, aki majd rákerül. Nekem sikerült. Nem cseréltem volna én akkor senkivel. Látástól va- kulásig feszítettem rajta, nehogy kikotorja alólam valaki. A legszívesebben tán azon is aludtam volna, ha lehet. A háború után dolgoztam állami gazdaságban, gépállomáson, 1961-ben pedig ide hívtak, a Szikrába. Jöttem az első szóra, de aztán nem lett nekem soká maradásom. Mondták, a traktoros kötelessége, hogy tsz-tag legyen. Ez akkor fontosabb szempont volt még a végzett munkánál is. Nem vállaltam, hogy a zárszámadásig a fizetésemnek csak a negyven százalékát kapjam kézhez. Nagy szükség volt akkor minden forintra. Házat építettem, fizetni kellett a bankhitelt, meg enni adni az öt gyereknek. Visszamentem inkább az állami gazdaságba. Két év múlva hívtak vissza: már nem kell hogy tsz-tag legyek, lehetek alkalmazott is, csak jöjjek, szükségük van rám. Hát ha szükségük van, mondtam, akkor megyek, s később, már biztatás nélkül, magam léptem be a tagok közé. Ügy mégiscsak más, ha valamit nem muszájból tesz az emberfia. A nyugdíjam 1235 forint. Tavaly hozzákerestem még havi kétezret a gépen. Bírom én, kérem, a munkát, meg szeretem is. Nem igaz az, hogy a traktoros megbetegszik, ha sokáig ül a gépen. Aki nem tekinti verseny- pályának a földeket, tovább is kihúzhatja, mint én. Pedig még tavaly is UE 28-on ültem, az pedig már nem kis masina. Most egy RS 09-est adtak alám, azzal dolgozom. Hát ennyire vittem én hatvannégy esztendő alatt. KOSZTOLÁNYI ISTVÁN Negyvennyolc éves, magas, szikár ember. A műhelyben találkoztunk, mert nemcsak traktoros, hanem szerelő is. A gazdaság öt RS 09-esének a gazdája. — Már az apám is gépész volt 1910-től a Zlinszki-birto- kon. Mellette tanultam meg szeretni a gépet, s kaptam kedvet ehhez a ínunkához. 1939- ben, tizenöt évesen ülhettem először egy Fordra, nem is kívánkoztam le a nyeregből azóta. Pedig éveken át gépcsoportvezető volt a beosztásom a Felsőbabádi Állami Gazdaságban éppen úgy, mint a gépállomáson. Ebben a minőségemben is majd mindennap felültem a gépre. Itt, a Szikrában, hetedik esztendeje dolgozom traktoros-gépészként. Keresetem havi átlagban háromezerszáz forint. A közérzetem? Tizennégy éve építettem házat. Még néhány esztendeig fizettem a tartozást a banknak. A fiam ké$z ember, megnősült, a szakmája esztergályos. A lányom huszonkét éves, gyógyszerész-asszisztens, ő még vetően zöldellő oázisokat is elnyeléssel fenyegető homoksivatag. | Bűnt követ el-önmaga ellen-mindenki, aki nem készül fel az életre, aki a minimális útravalót sem gyűjti össze, aki nem fejezte be még az általános iskolát sem, aki nem végezte el a középiskolát, főiskolát, egyetemet, ha elvégezhette volna, s aki nem tanulta meg mindazt, amit az iskolában megtanulhatott volna. És bűnt követ el önmaga, s nem kis mértékben közössége, a társadalom ellen az is, aki az iskolából kikerülve nem folytatja önművelését- építését, aki többé kézbe nem vesz egy jó könyvet sem, melyből tanulni is lehet. Bűnösen elrontott életet őrölnek le mindazok, akik meg sem ismerték az élet ízeinek-örömei- nek gazdag skáláját, akiknek az igazi, nagy örömei az evés, ivás, kártyázás, céltalan lötyö- gés, akik meg sem kóstolták egy jó regény, egy gyönyörű vers, egy képzőművészeti kiállítás, egy festmény vagy rajz, szobor, egy múzeum, egy zenemű, egy valóban tartalmas, okos beszélgetés, vita szépséges ízeit. Akik vétkes mulasztásaik következtében sohasem ismerhetik meg az emberi kapcsolatok mélyebben rejtőző értékeit sem, akik képtelenek fölfedezni-megélni a szerelem, a család, a barátság, s az adottságainknak-kívánságaink- nak megfelelő munka örömeit, igazi kincseit. Valóban bűnösen elszalasztott alkalom mindazok élete, akik nem tudják, hogy az élet az itt rögtönzötten fölsoroltakon kívül még mi mindent tartogat számunkra a mindennapok gondjai, terhei, megbántásai, gyötrelmei és szenvedései mellett. Akik tehát azt sem tudják, hogy mindezek híján valósággal vértezetlenek maradnak, s az életben elkerülhetetlenül mindenkit érő ütések ezért zúdulnak rájuk kivédhetetlenül, s ezért legtöbbször ők maradnak alul, legyőzetve, kisem- mizve. S az ily módon mindig alulmaradó, sikertelen, üres, sivár életű, vegetáló emberekben születik meg az ilyen „élet- filozófia” is, amilyent tapasztalatlan, ifjú útitársam a kezére tetováltatott. Pallérozat- lan agy s eltorzult vagy cinikus jellem gyümölcse ez az életelv, megműveletlen, ifjú embereknek különösen veszélyes méreg. •-------------------------—sok haI Mosta nában | sonlóár---------------------------- talmas mé reg bukkant fel körülöttünk, sokan gyanútlanul átveszik, magukévá teszik, s fogalmuk sincs róla, hogy elsősorban önmaguknak ártanak velük. S amikor elrontották az életüket, bűnös könnyelműséggel- kényelmességgel-lustasággal elszalasztották lehetőségeiket, akkor aztán szidnak-átkoznak mindenkit: a szülőket, a testvéreket, az iskolát, a munkahelyet, a társadalmat, a világot, az egész életet. Mert nem tudják, hogy korunkban és a mi társadalmunkban ma már az egyes ember nagy mértékben saját maga felelős azért, hogy miként éli végig egyetlen életét. Az is igaz, hogy még ma is, s nálunk is, kemény, szívós munkát, szaka-, datlan erőfeszítést, olykor küzdelmet, harcot követel tőlünk céljaink, elképzeléseink megvalósítása, megközelítése, de kinek-kinek legalább lehetősége határáig elmenni kötelessége. Kötelesség, emberi lényünk parancsa, önmagunknak és közösségünknek, jelenünknek és jövőnknek tartozunk vele. Gergely Mihály I lünk lakik. Késő ősztől kora tavaszig a vadászat tölti ki a szabad időmet. Huszonkét esztendeje vagyok tagja a helyi Kossuth vadásztársaságnak, özet még nem lőttem, nem is tudnám bántani. Ha fognék egyet, inkább hazavinném a kertbe. Vaddisznóra pedig még csak rálőttem, de elfutott. Most gépkocsivezetői tanfolyamra járok. Tíz esztendeje gyűjtök egy használt autóra. Húszezer forintos gépkocsinyeremény- betétkönyvem van — de szerencsém, legalábbis ehhez, nincs. Nem baj, húsvét után azért így is veszek egy Skodát vagy Trabantot. Negyvenötezer forintom van éltévé erre a célra. Ennyiért talán már kapok egy jófajta jószágot. Akkor pedig bejárjuk majd az országot. Hadd legyen valami szórakozása a családnak is. MARECKI SÁNDOR a Tessedik szocialista brigád legfiatalabb traktorosa. Tizenkilenc esztendős, egy éve ült először gépre. — Az általános Iskola elvégzése után egy évig gya- logmunkásként dolgoztam a gazdaságban. Akkor mondta az elnök, ha tanulni lenne kedvem, szívesen segítenének. Így kerültem előbb a biator- bágyi, majd pedig az Örkényi szakiskolára. Három esztendeig havi kétszázötven forint társadalmi ösztöndíjat adott a gazdaság. Tavaly végeztem, azóita vagyok traktoros. Jó volt az iskola, bár sok mindenre magától kell, hogy rájöjjön az ember. Tegnap este megfeneklett az egyik UE 28- asunk. Reggel kiment érte egy Super Zetor, hogy kivontassa, de az is. elült. Akkor szóltak nekem, menjek segíteni. Hiába jó traktor az MTZ 50-es, a kivontatásnak is megvan a maga technikája. Most már ezt is tudom. Hogy miért lettem éppen traktoros? Nem ülnék én be egy irodáiba semmi pénzért. Az ember, hacsak teheti, cdakinn a földeken élje le az élete nagy részét. A táj mindig csodálatos, mert napról napra változik. Jó látni ezt, meg tudni, hogy odiakinn csak ketten vagyunk, a gép meg én. Már összeszoktunk. Pestre, gyárba, nem kívánkozom. Pestre menni elég akkor is, ha éppen valami dolga akad ott az emibernek. A város nem az én világom. Nem érzem benne jól magam. Apám is paraszt ember, az volt nagyapám is. Nekünk már csak a határ jelenti az örömet adó életet A fizetésemre nem panaszkodihatóm. Gyalogmunkásként legfeljebb, ha kétezret kerestem, most pedig háron ; ezerö tszáz-négyezerötszáz között váltakozik. Mikor mennyi a munka. A pénzt mind hazaadom. Anyám minden hónapban félretesz belőle néhány száz forintot. Jól jön az, mondogatja, ha majd megnősülök. Egyelőre azonban még szó sem lehet róla. Még a bátyám — aki most katona — sem adta fel a függetlenségét, akkor pedig én igazán ráérek. Nem unatkozom. Esténként, ha ráérek, olvasok. Most éppen a Fekete várost. Vagy a televíziót nézem. Vasárnaponként pedig a barátommal járunk egyet. Beülünk a presszóba, zenét hallgatunk, átmegyünk a szomszéd falvakba. Ez egyelőre kielégít. ★ Traktorosok — három nemzedék. Jó a közérzetük, mert szeretik a munkájukat, és megtalálják a számításukat is. A hétezer holdas gazdaság ma már életképes és szilárd. Biztos alapot nyújt ahhoz, hogy dolgozói emberhez méltón éljenek. Prukner Pál V
