Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-12 / 61. szám

IO fin Hicwi kJCÍvíssíí 1972. MÁRCIUS 12., VASARNAF Heti jogi A mezőgazdasági ter­melőszövetkezetben és a ktsz-ben eltöltött időt fi­gyelembe veszik-e mun­kaviszonyként? Többen intéztek hozzánk kérdést hasonló témakörben. M. P. gödöllői olvasónk pél­dául azt írja, hogy kisiparos­ként dolgozott 10 évig, majd ktsz-tag volt 8 évig. A ktsz- ben elfogadták munkaviszony­ként a kisiparosként eltöltött 10 évet, erre az időre kapott pótszabadságot is. Ezután ter­melőszövetkezetnél helyezke­dett el, 5 éven keresztül mint tag dolgozott. A múlt év vé­gén vállalati alkalmazásba került, ahol nem számítják be a ktsz-ben korábban elismert éveit, úgyszintén a termelőszö­vetkezeti tagság idejét sem vették figyelembe a pótsza­badság megállapításánál. Először a kedvezőtlen részen essünk túl, ezért az a vála­szunk, hogy a kisiparos-eve­ket nem lehet beszámolni munkaviszonynak akkor sem, ha mint ktsz-tagnak elismer­ték ezeket az éveket. A ktsz- ekre vonatkozó szabályzat ér­telmében mód van arra, hogy a kisiparosként eltöltött éve­ket figyelembe vegyék, ez a lehetőség azonban alkalmazotti munkaviszonyra már nem vo-1 natkozik. Nincsenek oiyan ßzerzett jogok, mint amire le­vélírónk hivatkozik, mostani munkahelyén joggal hagyták figyelmen kívül a kisiparos- éveket. Az viszont szabályta­lan, hogy a munkaviszonyban töltött idő számításánál a tsz- tagként eltöltött éveket sem vették figyelembe. A rendelke­zés szerint, ha a társadalom­biztosítási jogszabályok sze­rint a nyugdíj megállapitasa szempontjából szolgálati idő­ként kell figyelembe venni, akkor azt ebben az esetben is el kell ismerni. Ez utóbbi ügy­ben tehát forduljon panasszal a vállalat munkaügyi döntő- bizottságához. A munkaviszonyon kí­vüli jövedelem adóztatá­sáról és a rendszeres munkáról. Több levélírónk tette fél a kérdést, hogy a másodállás, illetve mellékfoglalkozáshoz hasonlóan, mikor kell 10 szá­zalékos adót levonná, és mit takar a „rendszeresen” végzett munka fogalma. A pénzügyminisztériumi köz­lemény szerint, a munkavi­szonyon kívüli jövedelem a másodálláshoz, mellékfoglal­kozáshoz hasonlóan 10 száza­lékos jövedelemadó-fizetési kötelezettség alá esik, ha .rendszeres munkavégzésről van szó. A munkavégzés ak­kor rendszeres, ha a foglalkoz­tatott ugyanannál a munka­adónál a munkakörére megálla­pított munkaidőnek legalább a felét ledolgozta. Ha a munká­ban eltöltött idő nem mérhe­tő, akkor a rendszeresség kér­désének elbírálásánál abból kell kiindulni, hogy a dolgozó az adott munkakörre megálla­pított havi bér alsó határának legalább a felét megkereste-e. Tehát röviden, ha egy dolgozó főfoglalkozásként munkavi­szonyban áll, a munkaviszo­nyon kívüli rendszeres mun­kavégzésből származó jövedel­me akkor is 10 százalékos jö­vedelemadó-fizetési kötelezett­ség alá esik, ha az nem te­kinthető másodállásnak, vagy mellékfoglalkozásnak. A személyi földtulaj­donról. Gy. Zs. váci olvadónk sérel­mezte a földügyével kapcso­latban meghozott államigazga­tási határozatokat. Mivel ha­sonló problémák a megyében előfordultak, levélírónk pana- naszával a Pest megyei Föld­hivatalhoz fordultunk, amely­nek vezetője az ügyet meg­vizsgálta, és levélben tájékoz­tatott bennünket, úgyszintén a városi és járási földhivatal is megküldte válaszát. Láthatják tehát olvasóink, hogy az ille­tékes szervek nagyon behatóan foglalkoztak levélírónk pana­szával. ismételten előve lék az ügyet, de, sajnos, nem lehe­tett a korábbitól eltérő, más. olvasónkra esetleg kedvezőbb döntést hozni. Levélírónk kérelme azért nem teljesíthető, mert a váci Kossuth Tsz-ből való kilépése után földkiadás címén saját tanácsok és felesége tulajdonába került 6 ingatlan (szőlő, gyümölcsös, erdő). Ebből időközben elide­genített két ingatlant. Levél­írónk azt a 676 négyszögöl te­rületet vitatja, amely jelenleg a Váci Dunakanyar Társulás telekkönyvi betétjében szere­pel. Levélírónk állítása szerint ezt az ingatlant 1968-ban kap­ta csereingatlanként, tulajdon­jogát azonban igazolni nem tudta, erre vonatkozó okmá­nyokat sem tudott felmutatni. Olvasónknak és feleségének tulajdonában jelenleg egy kh. 1334 négyszögöl terület van. Figyelembe véve a jelenleg tu­lajdonát képező, valamint az elidegenített területek nagysá­gát, az 1967. IV. törvény ren­delkezései szerint, további sze­mélyi tulajdonba adásra lehe­tőség nincs. Ezekre figyelem­mel olvasónknak azt tanácsol­juk, a továbbiakban fölöslege­sen ne forduljon a hatóságok­hoz, mert ügyében semmiféle intézkedést tenni nem lehet. Rövid kérdések — rö­vid válaszok. K. 1. munkaügyi előadó. Külföldi személy munkára irá­nyuló egyéb jogviszonyt csak akkor vállalhat, ha erre mun­kavállalási engedélyt kapott. A 10/1970. (X. 24.) MüM ren­delet szerint, ezt az engedélyt a Fővárosi Tanács vb munka­ügyi főosztályától kell a kül­földinek kérnie. Az említett jogszabály felsorolja azokat az eseteket is, amikor nincs szük­ség engedélyre. S. H. Dabas. A 16/1970. szá­mú Korm. rendelet értelmében az 5 éves megszakítást meg­előző szolgálati időket azoknál lehet figyelembe venni, akik az 5 éves megszakítást köve­tően legalább 5 évig újabb szolgálati időt szereztek. Aján­latos a rendelkezést elolvasni, de addig is megnyugtathatjuk olvasónkat, mert a rendelkezés kiterjed a tsz-tagokra is. Sz. M. Gödöllő (kisiparos). Arra a kérdésére, hogy a mó­dosított Büntető Törvény- könyv mennyiben változtatott az adócsalás fogalmán, közöl­jük, hogy a fogalmán semmit, de tényállásbelileg lényegesen. Eddig ugyanis csak az adó­alany követhette el az adócsa­lást, vagyis csak az elkövető adókötelezettségével összefüg­gésben volt megvalósítható. Ha a kisiparos órakönyvelőt tartott, azzal menthette ki ma­gát, hogy ő azért alkalmazott szakképzett embert, hogy az rendben vezesse a könyve­lést. és ezért ő elháríthatta a felelősséget. Az órakönyvelő pedig azért, mert nem ő volt az adóalany. Most egyenlően felel az órakönyvelő és a kis­iparos is. Dr. M. J. Hajnalégetés - Zöldfajárás Megőrzik a nép Borsod megye különböző vi­dékein néhány évtizeddel ez­előtt még vidám ünnepsége­ken búcsúztatták a telet, és köszöntötték a tavaszt. A régi hagyományokat egyes helye­ken, mint például az Észak- Sajó-völgyi és bükki falvak­ban, felelevenítik. A „hajnal­égetés” Dédestapolcsány kör­nyékén divatos. A régi szokás szerint a télutói lakodalmak éjszakáján a ház udvarán az öregek szalmából hatalmas tü­zet raknak, amelyet virradat­kor a lakodalmasok körültán­colnak, átugranak. A Bükk környéki és Bodrog-közi fal­vakban itt-ott még fellelhető a „tél temetése”. Kedves népi hagyomány a tavaszi „zöldfa­hagyományait járás", amely a Bodrog-közi Cigánd községben még ma is divatos. Fiatal lányok zöld gallyakkal a kezükben járják körül a falu utcáit, s a házak előtt megállva tavaszi dalokat énekelnek. Ezeket a szokásokat — ame­lyek néhány év múlva végle­gesen eltűnnek a borsodi fal­vak életéből — Lajos Árpád, a miskolci Herman Ottó Mú­zeum néprajzkutatója össze­gyűjtötte, a táncokat lejegyez­te, a dalokat lekottázta. Gyűj­tése eredményeként több elfe­lejtett népi hagyományt a kü­lönböző művészeti együttesek máris színpadra dolgoztak és bemutattak. Nagyobb teherrel, gyorsabban Megkezdték a Tapolca—Ba- latoneredics közötti vasúti pá­lya átépítését a szombathelyi MÁV Igazgatóság gépesített egységei. Ezzel megkezdődött a korszerű, gyors balatoni vas­úti körforgalmat szolgáló pá­lya utolsó — Tapolca—Bala- tonszentgyörgy közötti szaka­szának megfiatalítása. A mun­ka 1975-re várható befejezése után lényegesen meggyorsul majd a magyar tenger vasúti forgalma. _ Az utazóközönségen túl az áruszállítás is sokat nyer a vasútfelújítással. — Az erős pályán 25 százalékkal nagyobb teherrel közlekedhetnek avas­úti kocsik. A rádió és televízió műsora VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 5.55: Rákóczi-induló. 6.00: Hírek. 6.10—7.25: Kellemes vasárnapot! 7.25: Múzeumi lnradó. 7.28: Híres helységek. Gödöllő. A Falurádió és a Szabad Fold közös riportja. 7.56: Hallgatóink figyelmébe! 8.00: Hí­rek. 8.05: Külpolitikai negyedóra. 8.20: Müvészlemezek. 9.05: Kincs­kereső. Egy új gyermekiap bemu­tatkozik. 9.50: Szerkesztői üzenetek. 10.00: Hírek. 10.03: Kabalevszkij: Kantáta a reggelről, a tavaszról es a békéről. lO.ití: Hollós Korvin La­jos versei. 10.25: Reklám. 10.30: Va­sárnapi koktél. 12.00: Harangszó. Utána: Hírek. 12.10: Édes anyanyel­vűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nó­ta. 13.00: Nem azért mondom... liámos György műsora. 13.10: Arany hangok. Közben: 13.40: Köl­tők albuma. 13.55: Az Aranyhangok c. műsor folytatása. 15.00: Hírek. 15.08: Vályi Zsuzsa: 50 ezer mér­föld Latin-Amerikában. 15.28: Két operettnyitány. 15.46: Legkedve­sebb verseiről beszél Hubay Mik­lós. 16.00: Körkapcsolás baj­noki labdarúgó-mérkőzésekről. 16.50: Julie Andrews énekel. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hí­rek. 17.05: Faluról — falunak mu­zsikával. 17.56: Könnyűzenei olimpia — elődöntő VI. rész. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Hí­rek. Időjárásjelentés. 19.10: öt perc sport. 19.15: Hollós Korvin Lajos versei. 19.21: A Moszkvai Kama­razenekar új lemezeiből. 20.16: A zöld notesz. Henri Troyat elbeszé­lése. 20.55: Kedves lemezeim. 22.09: Hírek. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.25: Zenekritikusok hanglemezek­ről. 22.25: Színes népi muzsika. 23.20: Februárban hallották elő­ször... Tánczene. 24.00: Hírek. 0.10: Millöcker: Gasparona — rész­letek. 0.23: Himnusz. PETŐFI RADIÖ 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Orgonaművek. 8.00: Miska bá­csi lemezesládája. 8.30: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorá­ból. 8.53—11.15: Szívesen hallgattuk. 11.15: Besenyszögi gyerekek. Tóni­kái Judit riportja. 11.35: A Berli­ni Filharmonikusok hangversenye. 12.55: Repülj, mint a sas! Iván Osztrlkov mesejátéka (ism.). 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: Körkapcsolás bajnoki láb Jarúgó-mérkőzésekről. 15.50: Népdalok. 16.00: Hírek. 16.05: Mit üzen a Rádió? 16.40: Még egy­szer a magyar művészeti köny­vekről. 16.50: Beethoven: F-moll szonáta. 17.04: A vasárnap sport­ja. 17.39: A fúvószene története — in. rész. 18.00: Hírek. 18.05: öt perc sport. 18.10: Ez is, az is ... Hámori Éva műsora. 19.50: Jó es­tét, gyerekek! 20.00: Hírek. 20.10: öt perc sport. 20.15: Dietrich Fi­scher-Dieskau összes Schubert-fel- vételei. 21.04: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 21.14: Maros Rudolf: Ecseri lakodalmas. 21.27: Földtudományunk megalapítója. Pataki Béla előadása. 21.42: Loewe: My fair Lady (ism.). 23.09: Hírek. 23.10: Századunk mesterműveiből. 24.00: Hírek. 0.10: Műsorzárás. URH 16.00: Hírek. 16.05: Ernest Anser- met vezényel. 17.24: A dzsessz ked­velőinek. 18.00: Hírek. 18.05: Hang­verseny a 22-es stúdióban (élő). Közben: 18.40: Üjgörög népkölté­szet. 19.00: A hangversenyközv. folytatása. 19.35: Csak fiataloknak! (ism.). 21.05: Operarészletek. 21.50: Berlioz: Harold Itáliában — szimfó­nia. 22.34: Századunk kórusművei­ből. 23.00: Hírek. 23.10: Műsorzá­rás. TELEVÍZIÓ 9.03: Slim John. Alapfokú angol nyelvtanfolyam. Slim John és tár­sai elhagyják Londont. 9.20: Spre­chen Sié Deutsch? Német nyelv- tanfolyam. Az ugrás. 9.45: Hókusz­pókusz. Vidám esztrádműsor a Kakaó bároan. 10.15: Bors. Kaland­filmsorozat. 12. „Máté evangéliu­ma^ (ism.). 11.15: Arcképek, talál­kozások. Látogatás Mihálos Pál fes­tőművésznél (ism.). 14.53: Pedagó­gusok fóruma. Iskolaelőkészítés té­vével. 15.30: Reklámműsor. 15.35: Muzsikus fiatalok. Zeneművészeti szakközépiskolások versenye a Ma­gyar Televízió, a Művelődésügyi Minisztérium és a KISZ KB rende­zésében VII. középdöntő. 16.45: Mű­sorainkat ajánljuk! 17.10: Senor Kon-Tiki Budapesten. Riportfilm. 18.00: Reklámműsor. 18.05: Delta. Tudományos híradó. 18.30: Sport­hírek. 18.40: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Hiúság vá­sára. Thackeray regényének ma­gyarul beszélő tévéfilm-változata. IV. A gonosz nemes. 20.55: Rhoda Scott az I-es stúdióban (ism.). 21.35: Négy arc, négy emlék, négy vers. Zclk Zoltán műsora. 22.00: Hírek. — Sporthírek. HÉTFŐ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Reggeli műsor. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.13: Bp. és a vidék kulturális prog­ramjából. 8.15: Mit üzen a Rádió? 8.50: Fúvósátiratok. 9.06: Kora ta­vasz. Illyés Gyula regénye X. rész. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zene­müve. 10.00: Hírek. 10.05: Bemutat­juk a kolozsvári UTUNK 1972-es évkönyvét. 10.35: Haydn: B-dúr szimfónia. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Felicia Weathers énekel. 12.00: Ha­rangszó. utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi mu­zsika. 13.50: Válaszolunk hallgató­inknak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Szabó Ferenc: Szonáta kla­rinétra és zongorára. 14.27: Joan Sutherland énekel. 14.40: Fiatalok Stúdiója. 15.00: Hírek. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.45: Dvorzsák: Három szláv tánc. 15.59: Hallgatóink fi­gyelmébe! 16.00: A világgazdaság hí­rei. 16.05: Schumann: Spanyol dal­játék. 16.32: Naplómból ... Forgács Katalin írása. 16.42: Fehér Sándor KERESZTREJTVÉNY / X 3 a ‘ r Ó 9 "1 /a t3 • ü * B * fG • 'X i /a 20 2t­• 22 H 2*.. 2* 25­• 2G 37 20 3* 3o 3/ 32 33 34 3S 30 37 30 • 39 40 Art m 43 44 • *rS +6 47 43 H 4 9 . 5o 5/ 52 53 54 55* 5G 5T 50 GO 6/ m S3 63 64 I G5 GG 60 «# 70 155 éve, 1817. március 2-án szüle- i tett Arany János. — „Széchenyi emlékezete” című verséből vett idézettel emlékezünk rá a vízszin­tes 1., és függőleges 16. számú so­rokban« VÍZSZINTES: 1. Az idézet kez­dete; folytatása a függőleges 16. számú sorban. 12. Erűéi vad. 13. Operarészlet. 14. Arab méltóság. 15. Repülőgéptípus. 16. Töményit. 18. Egyfajta szarvas. 20. .. plan” (teljes kép). 22. Hivatkozik. 23. Egyszerű számtani műveletet vé­gez. 25. Szórakoztató üzem. 2G. Vízi növény. 27. Egri bor. 29. Mór betűi. 30. Személyes névmás. 31. Mesterséges gumi. 32. Dalolás. 34. Fordított kicsinyítő képző. 35. Jó­zsef Attila-díjas író (Gábor). 36. A függőleges 19. számú becézve. 37. Tova. 39. Ókori görög város, melyet Homérosz Iliásza tett hal­hatatlanná. 40. Török méltóság. 41. Piperecikk-márka. 42. Morzehang. 43. Női becenév. 44. Jövés-menés. 45. Kálium és kén vegyjele. 47. Rózsa idegen változata. 49. Tojásos szeszes ital. 50. Urmösben van! 51. Zamata. 53. Tavasz — a költészet­ben. 55. Vízben él. 56. Személyé­nek. 58. „ .. . -oltás” (a járványos gyermekbénulás elleni oltás). 59. Vízszegély. 60. Jágó áriája az „Otello”-ban. 62. Kutya-filmsztár egyik neve. 63. Egyfajta brikett. 64. Tagadás. 65. Cséve. 67. Kínai pénz- és súlyegység. 69. Helyrag. FÜGGŐLEGES: 1. Gyarapszik. 2. Ezt követően. 3. Város Szaud-Ará­bia északi részének közepén. 4. Művészet, franciául és angolul. 8. „Annyi mint”, rövidítve. 9. Kerek szám (ford.). 10. Fémes elem. 11. Fertőzés, ragály. 16. A versidézet befejező része. 19. Lehár-operett. 21. A rovar testének része. 23. Ázsiai ország. 24. Idősebb hölgyek megszólítása. 27. Attila bátyja volt. 28. SzoLmizációs hang. 31. Egykori orosz és román földbirtokos. 33. Tornász figura. 35. Építészeti stílus. 36. Mennyei. 38. Az olasz pénz rö- ridítése. 40. Szőlőfajta (névelővel). 41. Előkelő, élenjáró. 43. Szintén, de kétszer. 44. Legelöl. 46. Moldvai folyó. 48. Indíték. 49. Kova-puska. 50. Húsevő gázlómadár. 52. A ta­vaszi szántásban nagy szerepe van. 54. Egyfajta hal. 55. Számnév. 57. Alakzat. 59. Tetőfedő anyag. 61. Kevert bor! 63. A vaj alapanyaga. 66. Gödröt készít (ford.). 68. Ame­rikai hírszolgálati iroda. 70. Rang­jelző. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1., függőleges 16. számú sorok megfej­tése« népi zenekara játszik. 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Jussi Björling énekel. 17.45: Van új a nap alatt. Tudományos hír­adó. 18.00: Játsszunk együtt! Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.58: Hall­gatóink figyelmébe! 19.00: Esti kró­nika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: Mik­száth Kálmán művei. Üj Zrínyiász. 20.35: Debussy: Estampes. 20.51: Hírek. 20.54: Budapesti operaesték Klempererrel. 22.00: Hírek. 22.20: Népdalok. 22.45: A XX. század nagy gondolatai. 23.00: Zenekari muzsi­ka. 24.00: Hírek. 0.10: Barbara sa­ját szerzeményeiből énekel. 0.25: Himnusz. PETŐFI RADIÖ 4.25—7.59: Reggeli műsor. 8.00: Hírek. 8.05: Mezők, falvak éneke. 8.30: Paganini műveiből. 9.00: Hí­rek. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10. 4 ^ 12.00: A zene hullámhosszán. Köz­ben: 11.00—11.05: Hírek. 12.00: fonikus zene. Közben: 12.43: Rend­hagyó magyar óra. Riport. 13.00: Hírek. 13.03: A szimfonikus zene folytatása. 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00-18.00: Kettőtől hatig ... A Rádió kívánságműsora. 18.00: Hírek. 18.05: Külpolitikai fi­gyelő (ism.). 18.20: Álmodjunk a valóság párnáján. Tudósok, ku< tők között Keszthelyen. 18.45—19.49: Közkívánatra! 19.49: Reklám. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti kró­nika H. kiadás. 20.25: Üj könyvek, (ism.). 20.28: Nótacsokor. 21.20: Bogdán István írása. Misztótfalusi Kis Miklós életútjáról. 21.40: Slá­ger volt — hallgassuk meg újra! 22.30: A hét zeneműve. 23.09: Hí­rek. 23.15: Operettrészletek. 24.00: Hírek. 0.10: Műsorzárás. URH 18.00: Hírek. 18.05: Az Iskolará­dió angol nyelvleckéje. 18.20: 25 perc beat. Komjáthy György mű­sora. 18.45: Magyar zeneszerzők. 19.13: Theo Adam énekel. 19.40: A dzsessz kedvelőinek. 19.56: Bach és Beethoven műveiből. 20.53: Hírek. 20.56: Rádiószínház. Claude Ollier: Merénylet egyenes adásban. Rádió­játék. 21.50: Hangfelvételek felső­fokon. 23.00: Hírek. 23.20: Műsor­zárás. Megfejtési határidő: egy hét. A FEBRUAR 27-1 KERESZT- REJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉ­SE: Vízszintes 1.: Árnyékáért be­csülik a vén fát. Függőleges 14.: Vén farkast a bárány is neveti. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK: Zemplényi György (Bp. VUL, Ba­ross u. 44.), Forgács István (Bp. XI., Baranyai tér 8.), Holtai György (Bp. IV., Árpád u. 115.), Császár Csaba (Bp. IX., Mester u. 73.), Fodor János (Verseg, Fő u. 15.), Újvári József (Dabas II., Bik- sza M. u. 363.), Szavov Demctcrné (Lórév, Dundity Alexa u. 4.), dr. Joó Tivadar (Vác, Pf. 66.), Fejes Györgyi (Nagykőrös, Jósika u. 8.), Csalami Erzsébet (Szentmártonká- ta, Bacsó B. u. 16.). GYERM EKREJTVÉNY Pajtások! A labdarúgásban is megkezdődött a tavaszi szezon. Labdarúgásról lesz szó mai rejt­vényünkben. Z 5 *1 5 (o F & y °i tó U 12­n 15 te IF 18 '9 20 2\ 22 25 2H 25 | □­VÍZSZINTES: 1. A Salgótarján csapatának ed­zője. 8. A sportolók egészségéneik ellensége. 1*. Az erdő közepe? 10. Nagy múltú sportegyesület. 12. R. E. 13. Szín. 15. Az Üjpcsti Dózsa válogatott labdarúgója. 17. Szabad­ságszerető nemzet. 18. ... -kolor, háromszínű zászló. 20. Kiss Zoli névjele. 21. Az NB I-es labdarúgó- bajnokság egyik résztvevője. 22. Kicsinyítő képző. 23. Enyém ola­szul (MEA). 24. Sport Club. 25. Ke­let németül. 26. Gyakori családnév. FÜGGŐLEGES: 1. Töröcsik művésznő utóneve. 2. Kibogoz. 3. Előidéző. 4. A Tatabá­nya válogatott kapusa. 5. Bosszan- kodást kifejező szócska. 6. ősi gö­rög törzs. 7. Zseblámpa kellék. 10. Sportöltözék. 11. Egy másik szín. 13. A Vasas labdarúgója. 14. A Fra­di válogatott labdarúgója. (2. be­tűn ékezethiány.) 15. A magyar kártyában a felső tréfás neve. 16. A Budapesti Honvéd ugyancsak válogatott játékosa. 18. Tamáska. 19. Ilonka. Pajtások! A vastag betűkkel sze­dett sorok megfejtését írjátok le egy levelezőlapra és 1972. március 19-ig küldjétek be a szerkesztőség­hez. A helyes megfejtők részi vesznek a márciusi jutalomsorso­lásban. Megkezdődtek a kutatófúrások Gödöllőnek nehézkes az ivóvízellátása, a jelenlegi for­rások kimerúlőfélben van­nak. A vízigény pedig termé­szetesen növekszik. Kézen­fekvő tehát, hogy új vízlelő­helyeket kell keresni, jelenleg az a kérdés, a város alatti mélyebb rétegekben van-e víz­adó réteg? Ezért több kutatófúrást vé­gez a Vízkutató és Fúró Vál- lallat debreceni részlege. Egyet már el is kezdtek, en­nek a végső mélységét kerek 600 méterben szabták meg. Jelenleg 200 méternél tarta­nak. A további kutatófúrások döntik el, van-e Gödöllő alatt ivásra alkalmas víz, amelyet a későbbiek folyamán bekap­csolhatnak a hálózatba.

Next

/
Thumbnails
Contents