Pest Megyi Hírlap, 1972. március (16. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-11 / 60. szám

Új brigád Brigádot alakítottak a ceg­lédi Rákóczi úti édességbolt if­jú dolgozói. A brigád Radnóti Miklós nevét vette fel. A fia­talokkal a vállalat és a vásár­lóközönség egyaránt elégedett. Brigádmunkájukkal még több elismerést szeretnének kivívni. Kabátok külföldre A Május 1. Ruhagyár ceglé­di üzemében házi ünnepséget tartottak március 8-án. Ez al­kalommal házi divatbemutatót is rendeztek: a dolgozókból alakult manekengárda bemu­tatta azokat a szép kabátokat, amelyeknek 80 százalékát kül­földre szállítják. Villany a vásártérnél Befejeződött Albertirsán a vásártér melletti új telepü­lésrész villamosítása. Ezen a felparcellázott területen negy­ven 200—300 négyszögöles ház­helyet értékesítenek. A parcellázás után új utca­sor alakul majd ki, több csa­lád juthat telekhez és épít­heti fel hajlékát. „Dicső nap” címmel tarta­nak honvédelmi napot a ceg­lédi Táncsics Mihály Általános Iskola felső tagozatos tanulói hétfő délután a FEX klubjá­ban, ahol a Dicsőséges Tanács- köztársaság és a Katonafiam­nak című filmet vetítik le ne­kik. Patkós Irmáról, a Cegléden élő művésznőről, kisfilmet ké­szítettek, melyet a Kossuth Művelődési Központban mű­ködő Szabadság Filmszínház március 22—23-án mutat be. Több televíziós filmben és já­tékfilmben hamarosan ismét találkozhat a közönség az idős művésznő kedves alakjával. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLEPI JÁRÁS ES CE6I.&DV XVI. ÉVFOLYAM, 60. SZÁM 1972. MÁRCIUS 11., SZOMBAT Kocséri kertészek Kiültetés előtt a palánták ALULRÓL FŰTIK A HOLLANDI ÁGYAKAT TÖBB KÍSÉRLETI FAJTÁT NEVELNEK Ha ezt a nevet hallom, ko­cséri Üj Élet Termelőszövet­kezet, sok tavalyi élmény jut az eszembe. Kocséron lát­tam a legprimőrebb primőr paradicsomot, a legpompá­sabb húsos zöldpaprikákat a fóliaváros védelmében. Ter­mésüket nyár elején, a ter­més hasznát pedig most, a zárszámadáskor szüretelték a tsz-beliek. Mire készülnek eb­ben az évben? Jó termést sze­retnének. Gabonaterületükön 1500 holdat holdanként 2 má­zsa műtrágyával láttak eL A száraz télen három RCV— 2-es műtrágyaszóró dolgozott a földeken. A tsz területe 6 ezer hold. 4 ezer a szántó­föld, melyen gabonát, zöld­ségfélét, szőlőt és egyebet termesztenek, a többi már rét és legelő. A gabonafölde­ken kívül a kertészeti terüle­tet becsülik nagyra a tsz-be­liek. Anyagiakban igen so­kat várnak tőle. A zárszám­adáson a tervek között sze­repelt, hogy a technológiai fejlesztés­sel ebben az évben még többet törődnek. A területet, melyen kertészeti növényeket termesztenek, nem növelik, viszont még meg­felelőbb gondozással szeret­nének többet kihozni belőle. Paradicsom- és paprikatermé­sükhöz fűzik a legnagyobb reményeket. A palántákat már javában nevelik. A hollandi ágyakat alulról fűtik, így jobban elősegítik a gyökér­képzést. 200 fóliasátra és 600 fóliaágya van a tsz-nek. A magvetést már végzik. Jövő hét elején megkez­dik a pikírozást, a para­dicsompalánták kiültetését a fóliasátrakba. Két fajtát termesztenek az idén, a be­vált G—13-ast és a korai, sza­kaszosan érő kecskeméti he- terózist, de több kísérleti faj­ta nevelésével is foglalkoz­nak. A fóliás paradicsomot majd a paprika követi. Eb­ből mintegy 6 ezer négyzet- méternyit terveznek. Salátá­ból 4 ezer négyzetméterről várnak termést: március vé­gén már szüretelik is. E. K. Kenyerek és vélemények Bő a választék, jó a minőség Korszerű tanműhelyben Szakmunkásképzés a Volánnál JÓ TANULMÁNYI EREDMÉNYEK A Volán 1. számú Vállalatá­nak ceglédi tanműhelyében 55 ipari tanulót oktatnak. A leen­dő szakmunkásokról Varga József csoportvezető-helyettes adott tájékoztatást. — 15 első, 22 másod- és 18 harmadéves tanulónk van, akikkel három szakoktató fog­lalkozik — mondotta. — Ök biztosítják majd vállalatunk szakmunkás-utánpótlását. Ta­valy jóval több volt a jelent­kező, mint amennyit fel tud­tunk venni. Az elmúlt évek­ben ez a mesterség a divatos szakmák sorába lépett, hiszen sok fiatalt vonz a gép, a mo­tor. Itt autóvillamossági és autószerelői szakmát sajátít­hatnak el a fiatalok. Az okta­tás a nyolc általános iskolát végzettek számára hároméves. Az érettségizettek két év alatt tanulják meg a mesterséget. Sajnos, kevés érettségizett fiú választja ezt a pályát, pedig a fejlődő technika a magasabb iskolai végzettséget követelné. — Korszerűen felszerelt tan­műhelyünk van, ahol az első és a másodéves tanulók heten­ként három napot töltenek gyakorlati munkával. Műhe­lyünkből nem hiányzanak a szemléltetőeszközök sem. — A fiatalok szakmaszerete­tét bizonyítja, hogy gyakorlati osztályzatuk átlaga négyes volt az elmúlt tanév végén. Az elméleti anyag elsajátítása már nehezebb, a tanulmányi átlag mégis jobb volt a közepesnél — mondotta Varga József. Cs. I. Csak a szokásos nátha Cegléden megnövekedett a gyógyszertárak forgalma: az enyhe idő sokakkal elbánt. Egyrészt azokkal, akik meré­szen öltöztek Sok a megfázá­sos betegség, a nátha, az influenza. A szövődményes eset, szerencsére, csekély. Azért nem árt elővigyázatos­nak lennünk. Az ésszerű öltöz­ködés és táplálkozás sokat se­gít a megelőzésben, ez az egészségügyi szakemberek" megfontolandó véleménye. Hányféle kenyér kapható Cegléd városában? Nehéz len­ne a kérdésre hirtelen választ adni. A gyári kenyéren kívül több más sütöde, egyénileg te­vékenykedő pékmester készít­ménye kerül forgalomba. Olyan sütöde is akad, ahol pél­dául lisztért cserébe lehet ke­nyeret rendelni. Az már a leg­ritkábban fordul elő, hogy va­laki saját dagasztású kenyér­rel tér be a sütödébe. A város­széli tanyai udvarokból is el­tűntek a kis sütőkemencék: a tanyára is „városi” kenyér ke­rül, legtöbbször cipó formájú, hagyományos fajta. A városban lakók a kisebb „kenyéradagot” kedvelik: a fél- és egykilós fehéret, az újabban kapható kilós rozske­nyeret, amiből szintén több ezer darab fogy naponta. Alig néhány hete, hogy ismét for­galomba hozta ezt a kenyér­fajtát a sütőipar helyi gyára, s a vevőközönség máris kiala­kult. A vélemények megoszlanak. Van, aki a Körösi út külső szélén levő kenyérbolt áruját tartja a legjobbnak Van, aki a Pesti úti boltét dicséri, más a Kossuth Ferenc utcai sütöde termékére esküszik. Nehéz lenne eldönteni, melyiknek van valóban igaza. Az az egy biz­tos: messzi környéken jó híre van valamennyi ceglédi ke­nyérnek, minden rangsorolás nélkül. A ceglédi tejüzemben-333E5MI A Közcp-magyarországi Tejipari Vállalat ceglédi üzeméből naponta 17 ezer liter kannás és 5500 liter tasakos tej kerül a ceglédi, a monori és a nagykátai járás élelmiszerüzleteibe. A beérkező tejet korszerű gépekkel pasztőrözik. Foto: Apáti-Tóth Sándor Nyolcból — hat Nyolc helyezésből hat jutott az abonyiaknak a szolnoki Ki­lián _ György harmadosztályú minősítő női asztalitenisz-ver­senyen. Első Balogh lett, má­sodik Tamasi, 4. Koczka, 5. Steiszkál, 6. Zana, 7. Bikádi. Az abonyi pingpongozólá­nyok szombaton Miskolcon kezdik meg NB II-es szereplé­süket. BIRKÓZÁS Három első hely Szolnokon Szolnokon tartották a Ke- let-Magyarország ifjúsági baj­nokságot kötött- és szabadfo­gásban. A kilenc ceglédi ver­senyző közül nyolc az első há­rom között végzett, így to­vább jutott az országos vi­déki bajnokságra. Simon súlycsoportjában har­madik lett, nem bírta végig erővel a tavaly még serdülő korú sportoló a küzdelmet. Kötöttfogásban: 48 kg-ban 3. Korpácsi János, 65 kg-ban 1. Reznák István, 75 kg-ban 2. Nagy Ferenc. Nehézsúlyban 1. Kónya Pál. Szabadfogásban: 60 kg-ban 3. Simon János, 75 kg-ban 2. Sárközi Imre, 81 kg-ban 2. Miklós István, 87 kg-ban 1. Szűcs István. Szigetszentmiklóson orszá­gos úttörőverseny zajlott le. Színvonalas mérkőzéseket vív­tak a résztvevők. Tizennyolc ceglédi fiú közül hét helye­zést szerzett. Különösen érté­kes Halasi győzelme. Súlycso­portjában 17-en indultak, és — többek között — legyőzte a legutóbbi úttörő-olimpia győz­tesét is. Eredmények: „A” kategóriá­ban: 32 kg-ban 1, Sipos Ár­pád, 35 kg-ban 1. Varró Bé­la, 38 kg-ban 3. Galambos József, 53 kg-ban 1. Sepsi Ist­ván. „B” kategóriában: 35 kg- ban 1. Kovács Béla, 38 kg- ban 1. Halasi Sándor. U. L. BÉT VÉGI MŰSOR A Kossuth Művelődési Ház­ban ma este táncest. Vasár­nap délután ötórai tea. Ját­szik a Plútó együttes. MOZIMŰSOR Kossuth (ma és holnap): Osceola (NDK). Abony (ma és holnap): Nyu- lak a ruhatárban (magyar). Albcrtirsa (vasárnap): Egy­millió Lauráért (lengyel). Ceg- lédbercel (vasárnap): Mici né­ni két élete (magyar). Jászka- rajenő (ma és holnap): Ha kedd van, akkor ez Belgium (amerikai). Törtei (ma és hol­nap): A hét mesterlövés» (amerikai). Sportműsor Vasárnap Teke: Az Építők négyes te­kepályáján 9 órakor kezdődik a Ceglédi Építők—Szegedi AK NB II-es csapattalálkozó. Az Építők az eddig játszott három mérkőzés mindegyikén 5:3 arányban vereséget szen­vedett, most itt a lehetőség a javításra. Labdarúgás: A Vasutas­sporttelepen, 15 órai kezdet­tel rendezik meg a Ceglédi VSE—Szolnoki Vegyiművek barátságos, előkészületi mér­kőzését. Mindkét együttes fő­próbáját tartja a bajnoki rajt előtt, hiszen a tavaszi szezon a következő vasárnap kezdő­dik. A vendégek az NB Ill- ban játszanak. A szolnoki rádió műsora Március 13-tól 19-ig TEKE NB II. Ismét vesztett az Építők A Ceglédi Építők NB II-es tekecsapata a harmadik fordu­lóban ismét idegenben, a Cse­peli Papír ellen mérkőzött. Ez a találkozó sem végződött si­kerrel, a szerencse elpártolt a csapattól. Rosszabb faaránnyal kaptak ki, minimális arány­ban. Csepeli Papír—Ceglédi Építők 5:3 2412:2398 Jók: Király (423), Zsámbéki (414), Raffai (404). NB. Tartalékbajnokság. Ceglédi Építők „B”— Csepeli Papír „B” 5:3 2324:2252 Jók: Arany vári (433), Nagy (403). Hétfő: Alföldi krónika. Üze­mi lapszemle. Horváth Béla zenekara játszik. Amit nem le­het megtanulni. Polkák Ze­nés autóstop. Kedd: Alföldi krónika. Asz- szonyok a savazóban. Mario Lanza énekel. A hivatali hata­lom árnyékában. Szerkesztik a hallgatók. Űttörőhíradó. Szerda: Alföldi krónika. Eseménynaptár. Népdalok. Kongresszusra készülünk. Ope­rettrészletek. Válaszol a jo­gász. Fiatalok szájából hallot­tuk ... Beatparádé. Csütörtök. Alföldi krónika. Pár perc dzsessz. Miért éppen őt? Betyárnőták. Élni az ügyért. Sporthíradó. Máté Pé­ter lemezeiből. Péntek: Alföldi krónika. El­képzelés és valóság. Könnyű hangszerszólók. Tag legyek vagy alkalmazott? Nótacsokor. Az „élet” követeli... Tánc­melódiák. Szombat: Hét végi kaleidosz­kóp. Mezőgazdasági körkép. Könnyűzene. Tollhegyen. Ajánlat. A friss ÉS-rőL Szer­kesztik a hallgatók. Vasárnap: vasárnapi maga­zin. Az adások mindennap 18 órától a 222 méteres középhul­lámon hangzanak cl. // TÉT ÚT él TALPIG: FŐVÁROSI VÁLASZTÉK'' NAGY HÚSVÉTI RUHÁZATI VÁSÁR a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban. i

Next

/
Thumbnails
Contents