Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-09 / 33. szám

Muzonewa Rhodesiáról XVI. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM ÍR* »0 FIM.ÉR 1972. FEBRUAR 9., SZERDA Légi parádé Hanoiban A magyar küldöttség meglátogatta a Vörös Csillag repülőezredet PEST MEGYEI Varsó Edward Eierek is Herbert VILÁG PROLETÁRJAI, ECYESlÄJETEK! beszélt. Elmondotta, hogy az 1964. február 3-án szervezett ezred sok győztes csatát ví­vott. összesén 121 amerikai repülőgépet lőttek le eddig, legutóbb tavaly december 18-án egy F 4-es Phantomot, ez év január 19-én pedig egy RF 101-es gépet. A parancsnok üdvözlő sza­vai után Fock Jenő rövid be­szédben szólt az ezred felso­rakozott pilótáihoz, többek kö­zött megjegyezte, hogy a kül­döttség méltóan fejezi be viet­nami programját azzal, hogy köszönti a hős vietnami nép keményen és hősiesen küzdő katonafiait, akik a nép hazá­ját védik. „Önöknek nem kis ellenséggel, hanem- az impe­rializmus fő erejével kell meg­küzdeniük — mondotta —, s mi úgy tekintjük az önök har­cát,. mint amely a mi harcunk is, ezért minden segítséget és támogatást megadunk ahhoz. Röviden azt mondhatnám — fejezte be üdvözlő beszédét—, hogy mi igyekszünk jól betöl­teni az önök harcát segítő hát­(Folytatás a 2. oldalon.) Herbert Wehner (baloldalt), a nyugatnémet, szociáldemok­rata párt parlamenti frakciójának vezetője Stefan Olszowski lengyel külügyminiszterrel. Herbert Wehner, a Német Szociáldemokrata Párt parla­menti csoportjának elnöke, az SPD alelnöke szombaton érke­zett ötnapos látogatásra Len­gyelországba. Kedd délután a lengyel szejm épületében találkozott és eszmecserét folytatott Ed­ward derekkel, a LEMP KB első titkárával E találkozást megelőzően tárgyalásokat folytatott Piotr Jaroszewicz miniszterelnökkel és Stefan Olszowszki külügy­miniszterrel is. Wehner a két ország közötti szerződés^ ratifikálásával, a normalizálási folyamattal és az európai, biztonsággal kap­csolatos kérdésekről tárgyalt a lengyel politikai élet vezetői­vel. A nyugatnémet szociálde­mokrata politikus ma Gdansk­ba látogat. A kairói Al Ahram kommentárja Szadat moszkvai látogatása megnyugtató eredményekkel zárult Az egyiptomi elnök moszk­vai, belgrádi, damaszkuszi és bengházi útjának befejeztével a kairói Al Ahram ismét visz- szatér a szovjetunióbeli láto­gatás eredményeire. „Szadat útja nagy siker — írja —, s elmondható, hogy az, amit az elnök ezen az útján elért, jelentőségteljes forduló­pont lesz a közel-keleti válság menetében.” Az, hogy az elnök konkrétan mit végzett, „pillanatnyilag még nem tartozik a nyilvános­ságra — olvasható az Al Ah­ram kommentárjában —, de a tényekből, valamint egy olyan magas állású tisztviselőnek a nyilatkozatából, aki ismeri a helyzetet, bizonyossá vált, hogy a moszkvai látogatás megnyugtató eredményekkel zárult”. KEVESEBB, DE JOBB A BOR Százharmincezer hektó Pest megyéből Tavaly ősszel, szüretkor ar­ról számoltunk be, hogy a megyében éppen úgy, mint az ország többi bortermelő terü­letén • keveset adott a szőlő, de a minősége jobb, mint az elmúlt években volt. Ha kevesebb termett a szoká­sosnál, ' kevesebb kerül forga­lomba, mivel szabadáras ter­mék, talán az ára is emelke­dik. Ez a „talán” tényként ke­rült a köztudatba. Ezért kér­tünk tájékoztatást a Közép­magyarországi Pincegazdaság Budafoki Pincészetében a bor- ellátásról s az árakról. A szüret óta a megyében a termelőszövetkezetek és egyéni termelők több mint 130 ezer hektoliter bort adtak el a vállalatnak. A termés nagy részét szőlő­ként értékesítették — 110 ezer mázsát, melyből 80 ezer hektó bort préseltek — a.többi must­ként és új borként került a pincegazdasághoz. Ez valami­vel kevesebb, mint amennyi az elmúlt esztendőben a vállalat pincéibe jutott, de még most is vásárolnak, s előreláthatólag a követke­ző szüretig további 15—20 ezer hektolitert vesznek át. A bor minősége a sok nap­sütés következtében sokkal jobb a tavalyinál. Az átlagos mallgánfok el­éri a tizenegyet, míg ta­valy 10—10,5 között volt. Ezért kevesebb lesz az olcsó asztali bor, viszont a húsz fo­rint körüli literes palackok mindenütt elegendő mennyi­ségben állnak a fogyasztók rendelkezésére. A pincegazda­ság idén nem változtat az ára­kon. m. k. a. Szovjet veszély? Lev Sztrzsizsovszkij írja a keddi moszkvai Pravdá­ban: Az amerikai tábornokok a „szovjet veszélyről” han­goztatott koholmányokkal igyekeznek rábírni szövet­ségeseiket, hogy újabb és újabb áldozatokat hozza­nak a NATO oltárán. Nem­régiben a közvélemény tu­domására jutott a holland haditengerészeti flotta új- rafelfegyverzésének terve, amely 2,5 milliárd gulden- jébe kerül az adófizetők­nek. Norvégiában új kato­nai lőtér építésének terveit vitatják meg. Az ezzel kap­csolatos kiadások tetézik azt az egymilliárd dollárt, amellyel Norvégia — ígére­te szerint — hozzájárul a NATO európai csoportjá­nak katonai költségvetésé­hez. Nyugat-Németország sem marad el partnerei mögött. Az NSZK-ban már beje­lentették, hogy az ország­nak modern torpedórom­bolókra van szüksége. Űj típusú, távoli utak céljait szolgáló hajók építéséről van szó. A cikk szerzője emlékez­tet arra, hogy az 1954-ben megkötött párizsi egyez­mények korlátozták a nyu­gatnémet haditengerészeti flotta építésének program­ját. Akkoriban Nyugat- Németország partnerei is ezt követelték. Most, ame­rikai nyomásra, a NATO- szövetségesek kénytelenek felülvizsgálni álláspontju­kat. Mint a londoni Times írja: az NSZK-t „csendben, suba alatt” mentesítik majd a hadihajók éoítősére vo­natkozó korlátozásoktól. Az „atlanti szolidaritás fokozása” mellett kardos­kodó Luns, NATÓ-főtitkár legutóbbi nyilatkozatainak fénvébcn teljesen nyilván­való: az állítólagos „szov­jet veszély” hangoztatása arra kell a NATO-ban te­vékenykedő amerikai hang­adóknak, hogy áldozatvál­lalásokra bírják szövetsé­geseiket és ismét felszíthas­sák a fegyverkezési haj­szát. Berlinbe utazott Czinege La­jos vezérezredes, honvédelmi miniszter és kísérete, a Var­sói Szerződés tagállamai hon­védelmi miniszteri bizottságá­nak soron következő üléssza­kára. * A koreai néphadsereg napja alkalmából ’ táviratban kö­szöntötte Cső Hjon hadsereg­tábornokot, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzetvédelmi miniszterét Czinege Lajos honvédelmi mi­niszter. Romániába utazott dr. Csa­nádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, hogy tár­gyalásokat folytasson Florian Danalache szállítási és távköz­lési miniszterrel a két országot kölcsönösen érintő időszerű. közlekedési kérdésekről. A tanácskozások tegnap Temes­váron megkezdődtek. Franciaországba utazott dr. Beresztóczy Miklós címzetes prépost, az országgyűlés alel­nöke, az országos béketanács katolikus bizottságának főtit­kára, hogy a magyar delegáció élén részt vegyen a Versail­les-! kongresszusi palotábart sorra kerülő szolidaritási vit lágtalálkozón, amelyet az in­dokínai népek békéjének és függetlenségének támogatásá­ra hívtak össze. Abel Muzonewa, a rho- desiai néger egyház püs­pöke, a rhodesiai afrikai nemzeti tanács elnöke, saj­tókonferenciát tartott Lon­donban, amelyen kijelen­tette, hogy az angol—rho­desiai politikai egyezmény angol jóváhagyása nagyon súlyos következményeket, esetleg véres eseményeket vonhat maga után. Abel Muzonewa érsek az oxfordi egyetem afrikai hallgatói előtt mondott beszédében pedig kijelentette: lehetsé­ges, hogy a Rhodesiában élő afrikaiak a Smith-re- zsim ellen általános sztrájkba lépnek. Ha há­rom hétig sztrájkolnak az afrikaiak — mondotta az érsek —, az ország gazda­sági élete tönkremegy. Kedd délelőtt a Fock Jenő vezette magyar párt- és kor­mányküldöttség meglátogatta a VDK. légierejének egyik egy­ségét, a hős címmel kitüntetett Vörös Csillag repülőezredet. A VDK fegyveres erői leg­fiatalabb haderőnemének fia­tal, ám harcokban edzett ka­tonái nagy lelkesedéssel fo­gadták a magyar küldöttséget, amely Nguyen Duy Trinh, a VDP Politikai Bizottságának tagja, miniszterelnök-helyet­tes, külügyminiszter, Tram Lam vezérőrnagy, nemzetvé­delmi miniszterhelyettes, Hoang Van Lói külügyminisz­ter-helyettes és Hoang Cuong, a VDK budapesti nagykövete kíséretében érkezett a katonai repülőtérre. Küldöttségünket a repülőté­ren Le Van Chi főezredes, a légvédelmi erők parancsnoka és Tran Manh ezredes, a VDK légierői parancsnokának he­lyettese fogadta. Két MÍG 21-es vadászgép mélyrepüléssel köszöntötte küldöttségünket, a két gép le­szállása után Fock Jenő né­hány barátságos szót váltott a gépek pilótáival: Nguyen Van Dao és Nguyen Van Dung őr­mesterekkel. Ezután rögtönzött gyűlés kö­vetkezett, amelyen elsőként Tran Nanh ezredparancsnok HAILÉ SZELASSZ1E A SZTROGIJ FEDÉLZETÉN Hatlé Szelasszié etióp ural­kodó látogatást tett a Sztrogij szovjet hadihajón, amely az etióp hadiflotta napjának ün­nepségére érkezett az ország­ba. A szovjet hadihajó látoga­tása — jelentette ki az ural­kodó — hozzájárul a népeink közötti barátság további erő­sítéséhez. Rahman sejk hazautazott Calcuttából Felvételét kérte a Brit Nemzetközösségbe a Bongta Desk A nemzetközösségi ügyek minisztériumának hivatalos közlése szerint a Bangla Desh Népi Köztársaság kérte felvé­telét a Brit Nemzetközösség tagállamainak sorába. A kérést a Bangla Desh kül­ügyminisztériuma terjesztette elő hivatalos megkeresés for­májában. A felvételi kérelem­ről tájékoztatják a nemzetkö­zösség tagállamait. Pelyheskukorica A második üzem Európában BEMUTATÓ A MONORI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN A pelyhes kiscsibe kifejezési gyakorta használjuk, de na­gyon kevés olyan ember van, aki tudja, hogy létezik pelyhes kukorica is. A tengeripelyhet, amely a takarmánytápok egyik fontos alapanyaga, ed­dig Európában csak egy hol­landiai üzem gyártotta, Magyarország pedig egy­millió dollárért vásárolt belőle évi 1000 vagonnal. Tegnap délelőtt a Monori Állami Gazdaságban dr. Mol­nár József, a Phylaxia Oltó­anyag- és Tápszertermelő Vál­lalat vezérigazgatója és Kele­men György, a Monori Állami Gazdaság igazgatója mutatta be Európa második kukorica- pelyhesítő üzemét, mely a két vállalat közös vállalkozása. Az építkezést másfél hónapja kezdték, s már dolgozik — naponta 80 mázsa takarmány­alapanyagot állít elő — az üzem. Az állami gazdaság igazgatója arról is beszámolt, hogy ez még csak a kezdet. Azt tervezik, hogy t hamarosan újabb három gépet vásárolnak, s akkor a teljes hazai szükségletet kielégíthetik az 50—60 százalék zsírt felve­vő kukoricapehely bői. Így az országnak évente egymillió dollár valutát takarítanak meg. Ez az együttműködés azonban országos méretűvé bővülhet. Már jelenleg is majdnem 50 gazdasággal van­nak kapcsolatban, amelyek az alapanyagot szállítják és hasz- hálják a Monoron előállított kukoricapelyhet. Gyakorlati szakemberekkel dolgozzák ki a korszerű takarmányok re­ceptjeit, az Agárdi Állami Gazdaságban pedig a Velen- cei-tó mellett egy olyan tele­pet építenek, ahol állatorvo­sok és laboratóriumi kutatók együtt munkálkodnak majd azon, hogy ne csak a takar­mányok összetétele, hanem a gyártási technológia is töké­letes legyen. Közleményt adtak ki Indira Gandhi indiai kormányfő és Mudzsibur Rahman, a Bangla Desh Népi Köztársaság mi­niszterelnökének tárgyalásai­ról. A közlemény bejelenti, hogy március 25-ig kivonják a Ke- let-Bengáliában állomásozó indiai csapatokat. A pakisztáni hadsereg véres terroruralma megkezdődésének első évfor­dulójára az utolsó indiai ka­tona is elhagyja Bangla Desh, a volt Kelet-Pakisztán terü­letét. A Bangla Desh miniszterel­nöke — hangoztatja a közle­mény — köszönetét mondott az indiai fegyveres erőknek azért a segítségért, amelyet országa felszabadításához nyújtottak. A közlemény egyébként nem tesz említést Pakisztánról, ki­zárólag India és a Bangla Desh kapcsolataival foglalkozik: Mudzsibur Rahman minisz­terelnök és a kíséretében levő Abdusz Szamad Azad külügy­miniszter kedden reggel visz- szautazott Calcuttából Daccá- ba. Autó-ostorantenna A Budaörsi Vegyes Ksz egyik legkelendőbb cikke a hajlít­ható teleszkópos autó-ostorantenna. Jelenleg 13 ezer darabot készítenek belőle évente. (Gábor Viktor foto)

Next

/
Thumbnails
Contents