Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-27 / 49. szám

1972. FEBRUAR 27., VASÁRNAP '“'kJCíHcsP 5 Erdő-mező számadása Választásokra készülődik 750 magyar vadásztársaság Á hazai vadászat történeté­ben kiemelkedően sikeres négy esztendőt zárnak ezekben a napokban a magyar vadászok. A 22 ezer tagot tömörítő 750 vadásztársaságban országszer­te választásokra készülődnek, mérlegre teszik, hogy sá­fárkodtak erdő-mező kin­cseivel. Az elmúlt négy évben a va­dászok, vadásztársaságok, a megyei intéző bizottságok és a Magyar Vadászok Országos Szövetsége nagyobb munkát végzett, mint előzőleg bármi­kor. Fényes bizonyítéka volt ennek tavaly ősszel a vadá­szati világkiállítás. Az elmúlt évek kiemelkedő sikereként könyvelhető el, hogy a vadászok és a mezőgaz­dászok között nagyjából eltűntek az alapvető el­lentétek. Hazánk az első, áhol termelő­szövetkezeti jellegű vadásztár­saságok alakultak. Az együtt­működés lehetővé tetté, hogy a korszerű mezőgazdasági ter­melés során mind kevesebb, a melegvérű állatokra veszélyes vegyszert alkalmazzanak, és közös intézkedéssel törekednek a gépek okozta vadveszteségek elhárítására is. Micí-dinasztia Az Ormánság híres őze volt a páprádi vadásziakban élő Mici nevű őz, amelyet a közel­múltban egy gépkocsi halálra gázolt. Az állatot még 1963-ban fogadta magához a vajszlói er- dészet fővadásza évej együtt felnevelte áz3rvá gidát. A szelíd kis őz többé nem hagyta el névelőit, és utódait is mindig a vadászlak melletti ligetben hozta világra. Hatszor ellett — hat ikerpárt — úgy, hogy kiterjedt családfája ala­kult ki Páprádon. Az újszülöt­tek fülét megjelölték, hogy fi­gyelemmel kísérhessék fejlődé­süket és megkímélhessék őket a vadászat során. A szakembe­rek ugyanis észrevették, hogy a Mici-dinasztiából származó őzek szebbek, fejlettebbek és a bakok agancsai erősebbek, mint társaiké. Nyilvánvalóan a sze­líd őz eleve értékes örökletes tulajdonságokkal rendelkezett és ezeket még erősítette is az emberi beavatkozás: az etetés és a védelem. A kedves páprádi őznek egyébként a szelídsége, kezes­sége okozta a vesztét. Ügy sé­tált a vadászlak körül és a kö­zelben levő országúton, mint egy békés háziállat. Az idegen autós — feltehetően — őz­pecsenyére vágyott, mert nem­csak elgázolta, hanem magával is vitte a szerencsétlen állatot. ötéves tervhez képest — amely 200 tehenet jelöl meg — van késedelem, ám ezt a számot is elérik korábban, 1974-ben. Mindent összevetve 500 szarvasmarhájuk lesz, 'mégpe­dig a régi istállókban, s úgy, hogy a föld nem gyarapszik, nem lesz nagyobb a takarmá­nyozási háttér. Nem, nem rá­fizetéses ma ez az ágazat, de nem is nyereséges — nullszal­dót említ az elnök. Változatlan gond azonban, hogy adminiszt­rációs fékek léptek életbe ja­nuárban, s így a tervezett mi­nőségi cserét nem tudják vég­rehajtani; azért nem, mert az istállókban nincs hely a kise­lejtezendő, de ki nem vágható tehenek fölcserélésére. „így az­tán a mi kedvünket is elveszik a tehéntartástól, jóllehet ben­nünket senki sem kényszerített arra, hogy fejlesszük az állo­mányt” — fogalmaz az elnök. Zárszámadás után vagyunk, midőn előre tekint a tsz-tág- ság. Vajon miként sikeredik az idei esztendő Dunavarsány- \>an? Továbbra is gépesíteni Persze, laikus kérdés ez, hi­szen megannyi váratlan ténye­ző — főként az időjárás — be­folyásolja még ezt. Dr. Kecs­Közérzet '72 Négyen — Ceglédről *•. * Cegléd városában több mint hétszáz egészségügyi él. Közülük félezer az új kórházban dolgozik, Néhá- nyukkal beszélgettünk: milyen a közérzetük most, 1972 februárjában. Népfront-választási nagygyűlések tásókat. A jövő héten a követ­AZ ORVOS Dr. Balogh József huszon­nyolc éves, 1970 szeptemberé­ben szerzett diplomát, utána fél esztendőre behívták kato­nának, 1971 márciusa óta dol­gozik a, kórház sebészetén. A felesége laboratóriumi asszisz­tens Budapesten, az orvosto­vábbképző intézetben. Jelen­leg gyermekgondozási szabad­ságon van. Gábor, a kisfiúk egyesztendős. Egyenesen a műtőből érke­zik a beszélgetésre, érthető, ha előbb rágyújt, csak aztán vá­laszol a kérdésre. — A közérzetem? Itt, a kór­házban jó. Nemcsak azért, mert a legkorszerűbb egész­ségügyi intézmények közé tar­tozik, hanem azért is, mert jó kollektívában dolgozom. A le­hetőségeim is nagyobbak, mint lennének ennyi idő után egy fővárosi kórházban. Naponta három-négy órát tölthetek a műtőben. Nemcsak asszisztá- lással, hanem operálással is. És azt is nagyszerűnek tartom, hogy apám, a vasesztergályos, orvost nevelhetett a fiából. A havi fizetésem kétezer-kétszáz, ehhez jön még az ügyeletek dija, havonta hat-hétszáz fo­rint. Nem lenne különösebb panaszom, ha nem kellene kü­lön élnem a családomtól. F.n itt lakom, havi nyolcvanöt fo­rintért az orvosszálláson. He­tenként egyszer vagy kétszer utazom haza, Budapestre. Az anyósoméknál vaYi egy szo­bánk. Szívesen megteleped­nénk Cegléden. A feleségem is könnyen találna munkát, akár itt, a kórházban vagy a város más egészségügyi intéz­ményében. Nemrég jártam a tanácson, semmivel nem' biz­tattak. Legalábbis 1975-ig nem. A különélés nemcsak emberi­leg nehéz, anyagi hátránya is van. Szakorvosira készülök, az utazgatás is sok szabad időt rabol el. A LAKATOS — A közérzetem? Pillanat­nyilag rossz. A fogászatról jö­vök. Megfogtak, bevittek. Kö­zölték, hogy aki a kórházban dolgozik, annak nem lehet rossz foga — így kezdi a be­szélgetést Sági István, a kór­ház karbantartó lakatosa. Har­mincnyolc éves, nős, két gyer­mek apja. Már mosolyog. — Látja, ilyen dolgok tör­keméti Lajos e témakörhöz ér­ve megjegyzi: — Egy sor olyan közgazda- sági szahályozó érvényesül az idén, amely nehezíti a gazdál­kodást. S az elnök hozzáfűzi a tsz- szövetség titkárának szavai­hoz: — Az újabb teher, adó, elvonás 1972-ben egymillió 200 ezer forint. Vagyis lS százalé­kos az emelkedés, hiszen ko­rábban hozzávetőleg 4,5 millió forint volt a befizetésünk. így aztán az erőfeszítések arra irányulnak, hogy a pro­duktumok azért ne csökkenje­nek. Beszélgető partnereim ezt így fogalmazzák meg szaksze­rűen: „A fejlődés dinamikája lelassul ugyan, de a gazdálko­dás minősége remélhetően ja­vul”. Stabilizálni az eddigi színvo­nalat, tovább gépesíteni, meg nem állni a munka termelé­kenységében, a belső erők föl­tárásában — voltaképpen így összegezhetők az idei tenniva­lók a dunavarsányi termelő- szövetkezetben. S ha ez sike­rül itt és másutt, akkor a jövő esztendei zárszármadási köz­gyűléseken jó évként emleget­heti 1972-t mindenki. Keresztényi Nándor ténnek meg itt. Ha úgy adó­dik, mint az én esetemben, még az erőszaktól sem riad­nak vissza. Erőszak az embe­rért, ezzel ültettek a székbe. Ilyen munkahelyem sem volt még soha, pedig húsz eszten­deje már. hogy mint géplaka­tos felszabadultam. Igaz, mi­előtt a kórházhoz jöttem, egyetlen munkahelyem volt csupán, a vasút. Az életem? Elégedett vagyok vele. A jö­vedelmem, a pótlékokkal együtt, havi háromezer forint. A feleségemé, aki vezető mű­tősnő a véradónál, kétezer-ki- lencszáz. 1953-ban építettünk egy kétszobás családi házat a városban. Pista fiam negyedi­kes, Erzsébet-Mónika másodi­kos az általános iskolában. Ta­valy vettünk egy hobbytelket Tiszavárkonyban ötezer fo­rintért. Oda járunk ki a hét­végeken. Tiszajenőig a mad- zagvasúton, onnan pedig ke­rékpáron. Az idén, de legké­sőbb jövőre szeretnék rá bar­kácsolni egy kis faházat. Kí­vánhat ennél többet az em­ber? AZ ÁPOLÓNŐ Alacsony, törékeny lány Szebenyi Rózsa. Ápolónő a gyermekosztályon. Csemői szü­letésű, Nagykőrösön szerzett képesítést, szeptember óta dol­gozik. — Egy évig a kórház ösz­töndíjasa voltam. Ez havi két- . százötven forintot jelentett. Cserébe egy évig köteles va­gyok a kórházban dolgozni, de szívesen maradok azután is. Ennél ideálisabb munkahelyet elképzelni sem tudok. Általá­ban nyolc-tizenkét gyermekre felügyelek. Itt lakon a nővér- szálláson, havi nyolcvanöt fo­rintért. Az étkezésem sem ke­rül többe havonta' kétszáznál. A fizetésem pedig, a pótlékkal együtt ezerhétszázötven forint. Hogy mit kezdek vele? Van egy ifjúsági takarékbetétköny­vem, abba havonta négyszáz forintot teszek. A másik taka­rékkönyvembe pedig havonta hatszázat. Az egyikben bútor­ra gyűjtök, a másikban pedig motorkerékpárra. Márciusban kezdődik a motorvezetői tan­folyam, mire levizsgázom, meglesz a motorom is. Három műszakban dolgozom, de így is sok mindenre jut időm. So­kat olvasok, útleírásokat, élet­regényeket, néha krimit. Ami­kor nem vagyok éjszalws, min­den filmet megnézek a mozi­ban. Néha színházba is elme­gyek, legutóbb Kecskeméten láttam a Csárdáskirálynőt. Az apám lakatosmester. Házas­ságra még nem gondoltam. Mindössze húszéves vagyok. A MÉRNÖK Marton Ferenc üzemmérnök. A kecskeméti gépipari és au­tomatizálási műszaki főisko­lán szerzett diplomát három esztendővel ezelőtt. Huszon­négy esztendős, nős, most vár­ják első gyermeküket. A fele­sége betanított munkás a vas­ipari ktsz-nél. — Itt, a kórházban nem a szakmámban dolgozom. Nem üzemmérnök vagyok, mint amire a diplomám képesít, ha­nem a számítóközpont vezető­je. Furcsának tartja? Nincs benne semmi rendkívüli. A diploma megszerzése után be­hívtak katonának. Tizenegy hónappal később leszereltek. A vasipari ktsz-nél helyezked­tem el üzemmérnökként. A havi fizetésem kétezer-hatszáz forint volt, hozzájött még a prémium és a nyereségrésze­sedés. És volt egy másodállá­som is. Tavaly december vé­gén, amikor megalakult a kórházban a számítóközpont, átjöttem ide. A fizetésem vál­tozatlan, de se prémium, se nyereségrészesedés, se másod­állás. Szerintem a pénz nem minden. Többet ér, ha az em­ber azt csinálhatja, amit sze­ret. Másfél esztendővel ezelőtt, amikor még szó sem volt itt a számítóközpontról, beiratkoz­tam a Számítástechnikai Okta­tó Központ adatfeldolgozási rendszerszervező tanfolyamá­ra. Eddig három fél évet vé­geztem el sikeresen. Még kettő hátravan. Most, hogy gyümöl- csöztethetem a csupán magán- szorgalomból tanultakat, na­gyon boldog vagyok. A számí­tástechnikának nagyon nagy jövője van. Érthető, jó lenne a közérzetem, ha nem lennének lakásgondjaink. Az anyóso­méknál van egy kis szobánk. Amíg csak ketten vagyunk, nem olyan nagy a gond. De ha megszületik a gyermekünk, nem tudom, hogyan leszünk. Már érdeklődtem, hogy az épü­lő OTP-házaknál számíthat­nánk-e valamire. Százezer fo­rintos belépőt emlegettek. A kettőnk jövedelme összesen négyezer forint. Amikor elke­seredem, barkácsolok valamit. A legutóbb egy kis automatát szerkesztettem. Az ébreszt reg­gelenként: csörög, bekapcsolja a villanyt, a rádiót, & kávéfő­zőt. Hasznos kis masina, s alig nagyobb egy karóránál. Ilyenkor elfelejtem a gond­Ezen a télen divatba jött Pesten a Pilis. Ma az a sikk, ha az ember vasárnap délelőtt berakja a családot a frissen mosott ko­csiba, s amíg Visegrádra hajt, 'született szakértőként fécség’ á' természet rejtelmeiről; majd a Silvanus Szálló előtt kihúzza magát az ember, betereli gyer­mekeit az étterembe, s körül­néz: hány ismerős látja, hogy ők is itt vannak? Fácánsült almapürével — Igazad van, Pest már na­gyon unalmas. Nincs egy ren­des étterem. És ez a levegő ... — mondja az ember az isme- [ résének. A család már Intele- I pedett a súlyos, faragott szé­kekre. A családfő körülménye­sen megvizsgálja az étlapot, és így szól a nejéhez; — Talán fácánsültet alma­pürével? Nem is drága... — De szívem! Hatvankét fo­rint. Ez a legdrágább a carte de jouron. Inkább narancsos szarvasbordát, az csalt huszon­kilenc nyolcvan. — Ugyan, kicsim. Ne légy kicsinyes. A család ura döntött. A fá­cánon az a kevés hús is rajta marad, mert késsel-villával nehéz lecibálni a vékony cson­tokról. — Felséges volt — jelenti ki a családfő a pincér fülehalla- tára, és húsz forint borravalót ad. Bekászálódnak a kocsiba, hogy még napnyugta előtt visszatérjenek az isteni kirán­dulásról, aztán nekilátnak az estebédnek. Hiába, a hegyi levegő jó étvágyat „csinál” — mondogatják közben. Tévedni emberi dolog Tavaly, azon a napsütéses augusztus végi napon, amikor a Silvanust megnyitották, sen­ki sem mert arról álmodni, hogy ennyire „felkapják”. So­kan kidobott pénznek tartották azt az 58 millió forintot, ame­lyet az építésére költöttek. Ügy hitték, sosem térül meg. Tévedtek. Ez Magyarország első hegyi szállója. Távol a világtól, a Fellegvár szomszédságában, ahová régen az ostromló ha­dak is ritkán jutottak fel, s mostanáig a lelkesen kóborló diákcsapatok végcélja lehetett csupán. És 1971 karácsonyán a Pan­nónia Szálloda- és Vendéglátó Vállalat számtalan „üzlete” A Hazafias Népfront V. kongresszusára készülve az el­múlt hetekben rendezték meg a községekben falugyűlések, a városok egy részében pedig nagygyűlések keretében a he­lyi népfrontbizottsági válasz­közül ez volt az egyedüli, ame­lyet zsúfolásig elleptek a ven­dégek. Volt olyan nap, ame­lyen háromszáz személygép­kocsit számoltak meg a szálló körül. Mi tagadás, cf külföldi'Vádá- szokriak szánták ezt a házat. Ősszel volt is belőlük jócs­kán, de télire kikoptak; szebb havasokra találtak másutt. Most csak elvétve látni külföl­dit. A magyarok zöme buda­pesti. Sok a nászutas. Aztán az „idősebb és nevesebb” embe­rek, akik pihenni vágynak. Novembertől márciusig ked­vezményt ad a szálló; naponta és személyenként 160 forintba kerül a szoba és a koszt. A diákoknak szánt sokágyas manzardszobák jóval olcsób­bak, mégis üresek. — A vezető emberek közül is sokan jönnek, minden beje­lentés nélkül, váratlanul; de jönnek kispénzűek is. Tavasz- szal megnyitjuk a bisztrót, az jóval olcsóbb lesz — mondja Károly László igazgatóhelyet­tes. A három társalgóteremben örökké tanácskoznak; KGST- bizottságok, egyesületek, társa­ságok. Az egyik Pest megyei tsz-szövetség hatvan embere öt napig itt ülésezett. A vendégkönyvet október 6-án nyitotta meg a Norvégiá­ból óhazájába látogató Langi család. Nem magyarul írtak. Pintér Zsuzsa II/C. osztályos tanuló szerint „A kávé nagyon jó volt.” A Magyar Iparjogvé­delmi Egyesület eszmecseréjét is emlékezetessé teszi néhány sor: „Az ebéd, a kiszolgálás kitűnő, francia vendégeink el vannak ragadtatva. Reméljük, így is marad.” Nem tudni, hogy a franciák elragadtatása „így maradt-e?” Narancsdzsúz Délután a drinkbárban. Ta­láltunk végre egy szabad asz­talt, és boldogok vagyunk. El­nyúlunk a süppedő fotelben, mert fáradtak vagyunk. És szomjasok. A pult mögött sen­ki sincs. Nagyvártatva előkerül a mi­xernő. Nekiáll mosogatni. Csö­römpölnek a poharak. Néha előjön a mosogatóhelyiségből, ilyenkor hadonászom, itt ülünk az orra előtt, észrevehetne. De nem néz fel a munkájából. — öt is meg lehet érteni — mondja a társam. — Ne ide­geskedj ! — Fütyülök rá — mondom, és cigarettára gyújtok. kező városokban lesznek nagy­gyűlések: február 28: Szent­endre, városi tanács nagyter­me, 16.30 óra, Cegléd, művelő­dési központ, 17 óra. Künn .vakítóan süt a nap, szédítően éles a levegő, igazán jó ötlet volt a hegymászás. Ha a nyelvem nem tapadna a szájpadlásomhoz, talán moso­lyogni is tudnék. — Tessék — áll elénk ven­'déglátónk. rrm — Két jaffát. — Az nincs. — Akkor mit? Narancs- dzsúzt? — tanakodtunk. — Mennyit? — Kétszer egy decit. Az italban jégkockák úsztak, nagyon kellemes volt. Mielőtt fizettem, türelmesen megvár­tam az újabb mosogatási akció végét. Másnap, hétfőn délelőtt ne­kibuzdultak a barátomék, és felmentek a Silvanusba. Azaz: mentek volna. A presszóba nem mehettek, be, mert ott értekezlet volt. ötéves kislá­nyukat megszánta az egyik felszolgáló, és kihozott neki egy pohár vizet... Nehéz szakembert találni A felszolgálók fiatalok: 25 év az átlagos életkoruk. Több­ségükben budapestiek, és há­zaspárok. Nemrég végeztek a vendéglátóipari technikum­ban, vagy a főiskolán. „Meg kell őket becsülni, mert itt nehéz jó szakembert találni” — mondják a vezetők. Az igazgatóhelyettes jóvoltá­ból a szálloda mikrobuszával megyünk le Visegrádra. Sötét van már. Cigarettázunk) be­szélgetünk. A pincérfiú: — Hogy milyen? Unalmas. Borzasztóan unalmas • itt az élet. Azért mindig kitalálunk valamit. Néha elugrunk Esz­tergomba, moziba, vagy ilyes­mi, hetente hazamegyünk, de ez kevés. Ebben a korban él­hetne az ember ... Panaszkodik a „vacak üzemi konyhára”, helyette gyakran azt rendelnek, amit megkíván­nak, persze, azt is kedvezmé­nyesen kapják. Havonta 240 forintot fizetnek a szállásért és étkezésért; egy százast adnak a szobalánynak, aki ezért min­dent kimos. Az egyik pincér szarvaslesre indult. Megállt a vár alatt egy úthajlatban, de kis Fiatján el­felejtette behúzni a kéziféket. A kocsi végiggörgött a mere­délyen és ripityára tört a szik­lákon. Nem lehetett megjaví­tani. A kárvallott felszolgáló új Zastavát vett a következő hé­ten .,. Paládi József jaimat. Prukner Pál Borvásár A Közép-magyarországi Pincegazdaság Budafoki. Pincé­szetének telephelyein jelenleg is felvásárolják a bort. A rác­kevei pincében mielőtt átveszik az árut, megvizsgálják minő­ségét, s fokolják. Eddig a megyében 135 ezer hektoliter bort vásároltak. Foto: Urbán Hotel a hegytetőn

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents