Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-25 / 47. szám

\ 1972. FEBRUAR 25., PÉNTEK 9 .................................. '■■■■— ............. ■■ 1 ' 5 A lakosság szolgálatában Mi kell Budaörsön? „Hamar meglátom én.. Mezőőr a téli erdőben Divatbemutató az Intcrkontinentáíban Csütörtökön délelőtt hazái és külföldi szakemberek és új­ságírók előtt a Budapesti Ru­házati Szövetkezetek és az OKISZ Labor tavaszi-nyári divatbemutatót tartott. A felvonuló modellek nagy tetszést arattak. Néhány szót a ruhákról. Divat a kiskabátos és a hétnyoleados hosszúságú kosztüm, a raglánszabású ka­bátruha, a nadrágkosztüm, a gloknis szoknya blúzzal, tuni­kával, de mindez bőven omló kimonó stílusban. A nyakki­vágás általában „V” alakú, de a zárt nyakkör is hordható, amelyhez nyakkendőt kell kötni. A fiataloknak szánt mo­dellnél hódít a „szexes” stílus, a sok húzás, raffolás. Egy évvel ezelőtt társadalmi munkaszerződést kötöttek Zsámbókon a műanyagipari vállalat gazdasági vezetői és a KISZ-fiatalok. A szerződés 1971- re szólt, és 10 ezer forint értékű munka elvégzését vál­lalták benne a KISZ-esek. Sárközi Esztertől, a vállalat KISZ-szervezetének titkárától érdeklődtünk, eleget tettek-e a szerző­désben vállalt kötelezett­ségüknek, milyen eredmé­nyekről adhatnak számot? — A szerződés áthúzódott 1972- re. Mi volt az oka? Nem kínálkozott munkalehetőség. A termelőmunkában, a feldolgo­zásban nem sokat tudunk segí­teni, mert ahhoz szakértelem kell. — A szerződés megkötésekor milyen elképzeléseik voltak? — Annak idején úgy tervez­tük, hogy a vállalat rekonst­rukciójával járó munkában se­gítünk. —- Elmaradt a rekonstruk­ció? — Nem. Folyamatosan meg­valósul — mondta Sárközi Eszter. Eszter. _ o — Amikor a KISZ-esekkel megkötöttük a szerződést, el­követtük azt a hibát, hogy csak az összegben állapodtunk meg, az elvégzendő munkát nem rögzítettük — mondta Zelei Ferenc, a műanyagipari válla­lat igazgatója. — Mi ügy kép­zeltük, hogy a KISZ-esek fizi­kai munkát vállalnak, ők — Huszonkét évvél ezelőtt hét mesterember szövetkezetei alapított Budaörsön a jobb kereset reményében. Azóta sok buktatón át jutottak él a je­lenlegi 220-as létszámig, az évi 22 millió forintos terme­lésig. Módosul az igény Gecse Ferencné párttitkár­ral, Dziubanek András műszá­la vezetővel, a Vegyesipari Ksz munkásságáról a lakosságnak nyújtott szolgáltatásaifaól be­szélgettünk. Elmondásuk sze­úgy látszik — nem erre gon­doltak. — Ezek szerint a KISZ-esek a 10 ezer forint értékű mun­kából mennyit teljesítettek ed­dig? — Nem tudok róla, hogy va­lamit is megcsináltak volna, pedig vártam, hogy egyszer majd jelentik: elvégezték ezt vagy azt, kérik a munka ellen­értékét — mondta Zelei Fe­renc igazgató. Sárközi Esztert, a jelenlegi KISZ-titkárt ősszel választot­ták meg. A problémából ő a leglényegesebb részt érzékeli — nem is a 10 ezer forintos vállalás elmaradását —, ha­nem a KISZ-szervezeten belül érezhető ellentmondásokat. — Nincs összetartás a KISZ- ben — mondja. — Minden tag­gyűlésen megkérdezzük őket, mondják meg, mit akarnak csinálni, mivel foglalkozzunk. Még egyszer sem érkezett ja­vaslat. Nem könnyű őket meg­nyerni, nem is tudom, mit kel­lene kitalálni, hogy változtas­sunk. a helyzeten. Valóban nem egyszerű íel­adat jól vezetni egy KISZ- szervezeiet, különösen Aem egy fiatal lány­nak, aki- nemrég került a kö­zépiskolából élete első munka­helyére. Segítségre van szük­sége. A pártszervezet és a gaz­dasági vezetők támogatására. S akkor megtanulhatják, ho­gyan álljanak, meg a maguk lá­bán. A. É. rint a hagyományos szakmák iránt a faluban mind keve­sebb az igény. Budaörs mun­kaképes dolgozóinak kilenc­ven százaiéira ingázó. Ezek az emberek inkább a munkahe­lyükhöz közel eső fodrászhoz, cipészhez, szabóhoz járnak, point a faluba. Így a ksz-neik a részlegei jo ha önmagukat eltartják, nyereséget nem hoznak. Más a helyzet a ház­tartási kisgépekkel. A tv-t, a rádiót, a mosógépet és a fri­zsidert nem lehet cipelgetini, azt mindenki helyben szeret­né megjavíttatni, tehát a szer­vizeket kell erőteljesebben fejleszteni. Az új építkezések kapcsán megnőtt az érdeklő­dés a víz- és gázszerelés iránt. Telephelyeik szinte az egész járásban megtalálhatók, Tö­rökbálinttól egészen Szent­endréig. A szövetkezet összforgalmá­nak 21 százaléka eddig is a •lakosságnak nyújtott szolgál­tatásból származott, ami igen jó eredménynek számít, ha te­kintetbe vesszük, hogy van­nak olyan szövetkezetek is a megyében, amelyeknél a la­kossági munka aránya az össz­jövedelemnek mindössze 8—10 százaléka! Köztudott, hogy Budaörsön a negyedik ötéves terv alatt 460 új lakás épül. Ez a telep végül kétezer családnak ad majd szállást Az ideköltözőik- nek már most, az első ütem­ben feltétlenül szükségük lesz egy szolgáltaitóíházra. — Amennyiben a tanács ezt megépíti — mondták a ksz vezetői —, a műhelyek beren­dezését és az üzemeltetést ők elvállalják. , Vasvázas csarnokba A budaörsi ksz szolgáltatá­sai közül legerőteljesebben egy fiatal üzemág, az autószere­lés-szervizelés fejlődik. Két évvel ezelőtt átvették a szent­endrei ktsz-tő’ az ott épített állomást. Rövidesen kiderült, hogy ebben a formájában rá­fizetéses. Ahhoz, hogy nyere­ségesen dolgozzanak, új ka- * rosszéria- és gépműhelyre, va­lamint szereidére van szük­ség A megyei tanács kétmil­lió forintos támogatásával könnyű vasvázas szerkezetű csarnokot építenek. A föld­munkákat máris megkezdték. A másik autójavító üzemet Budaörsön építik, a gyorsfor­galmi út mellett, a benzinkút és a falu közötti szabad terü­leten. Ez a szervizállomás 9— 12 millióba kerül. A Budai Járási Építőipari Szövetkezet még ebben az évben megkez­di a- munkálatokat. Az üzemet évi 90 ezer munkaóra kapaci­tásúra tervezik, és részben a gyorsforgalmi út, részben a környék autóinak szervizelé­se lesz a feladata. Nagy szük­ség van rá, miután csupán Budaörsön 900 személygépko­csi van, és a ksz mostani kis műhelyén kívül mindössze két kisiparos foglalkozik a javí­tásukkal. A tervek után a gondokról is beszélgettünk. Arról, hogy milyen jó lenne egy központi üzemházat építeni, ahová a jelenlegi elszórt kismühelye- ket összevonhatnák. Ez a kí­vánság jó ideig csaik kívánság marad. Vagy itt az ipari tanu­ló-képzés. Sok pénzt, időt és energiát fordítanak a .tanuló­képzésre. A fiatalok pedig amint végezrek, többségük­ben hátat fordítanak a szövet­kezetnek, még egy évig sem tartják eredményesnek, hogy ottm,aradjanak, Igaz, a terme­lőiszövetkezeti műhelyek jóval magasabb órabérrel várják őket. Mennyi lesz a nyereség? A szövetkezet a lakossági szolgáltatásokon kívül áruter­melést is végez, ebből szár­mazik jövedelmének három­negyede. Tavaly 20 millió forintos termelési értékből három és fél millió nyereség- részesedést juttattak a tagok­nak. Bár a végleges számítá­sok még nem készültek el, de remélik, hogy az 1971-es évi • 22 millió után még valamivel többet is fizethetnek. Komárcimi Magda Börzsöny ilyenkor is, főleg tiszta, hideg időben keresett hely. A minap felhős volt ugyan az ég Pesten, a meteo­rológia sem jelzett időválto­zást, mégis elindultunk a haj­nali vonattal jó levegőt szív­ni Börzsönyligetbe. Ölmcxs eső pásztázta a határt, mire oda­értünk. Jól bent jártunk már az erdőben, majdnem fent a hegytetőn, amikor szembeta­lálkoztunk Merész Károly mezőőrrel. Hazafelé tartott. — Örülök, hogy jönnek már a turisták, síelők, egy kicsit én is lepihenhetek — kezdte el a beszélgetést. — Talán nem tudott aludni otthon az éjjel, hogy kora reggel erre jár? — kérdeztem tőle. — Nem lehet. Furcsa ter­mészetjárók szoktak ide. Most is, jóval múlt éjfél, amikor autó jött felfelé az úton. Né­gyen ültek benne. Többször járhattak már erre, mert a sötétben hol világítottak, hol nem, és mégis jól tájékozód­tak. A hegytetőn, a legtávo­labb eső víkendháznál álltak meg. Kis ideig babráltak a lar kattal, de nem boldogultak ve­le. Be akarták tömi az ajtót. Rájuk szóltam, kit keresnek? — Pihenni jöttünk —mond­ták. — Hajnal két órakor? Ma­guké a víkendház? Hol a la­katkulcsa? — faggatóztam to­vább. — A fateromé a vityil'ó — válaszolta egy szemtelen hang. — Igazolják magukat! — szóltam rájuk erélyesen. Elő­kerültek a személyi igazolvá­nyok. Megnéztem, felírtam a neveket, s ennyit mondtam nekik: mivel egyikük apjának a neve sem egyezik a ház tu­lajdonosáévá!, feljelentést te­szek. A fiúk elódalogtak, én meg még maradtam — folytatta to­vább. — Reggel, mikor láttam, hogy a kis vonatról sok kirán­duló száll le, akkor indultam csak el hazafelé. Már alko­nyaitól kint vagyok. Nemigen lopnak, csak feltörik a víkend- házakat, s egy helyre össze­hordanak takarót, edényeket, és ott mulatnak. Amikor kijó­zanodnak, feldúlva hagynak itt mindent. — Börzsönyliget nagy, sok embernek van itt víkendtel- ke, meg rengeteg kiránduló is jár ide. Megismeri a rosszban sántikálókat? — Hétszázhúsz nyaralót építettek már ezen a helyen.. Mindegyiknek ismerem a gaz­dáját. S az igazi tennészetjá- ró nem forgat a fejében rossz gondolatot, az vigyáz a más tulajdonára. Hamar meglá­tom én mindenkinél, hogy kivel állok szemben. — Máshol csend van? A szőlőkbe, a málnásföldekre nem kell menni télen ugye? — Dehogynem. Nem is sej­tik az emberek, éppen úgy já­rom a határt, mint nyáron gyümölcsérés idején vagy ősz­szel szüretben. Mindig más­más időpontban megyek át az Öreghegyen, az Irtásban, az Országúti dűlőben. Hol reggel, hol délután. Nemcsak azért, mert ilyenko* a málnatövek­nek meg a szőlőkaróknak van sutyiba keletje. A vadőrzés is az én gondom Kismaros hatá­rában. Nagy a területem. Ezer­ötszáz hold. Erdő, rét, gyü­mölcsös bőven van benne. Nem szeretném, ha a gazdák, víkendezök panaszkodnának azért, hogy eltűnik valami, vagy valamilyen, állat kárt tesz birtokukon. Még hosszú időn át kint leszek éjjel a he­gyekben, hogy a garázdálko- dók messze elkerüljék ezt a vidéket. De nappal is eljövök erre ... tudják, csak tudja mindenki, hogy pásztor van a környéken! Búcsúzott, s amilyen csen­desen, észrevétlenül jött, úgy is tűnt el a fák között az ösvényen, András Ida .............11,1 ............................... Se gítség nélkül semmi sem sikerül A szerződés papíron maradt Kiskazán-fniaidon&sokF Ajánljuk az SFP-15 típusú, cserépkályhára is felszerelhető venfiiíáfQü'GS olajégőt 2 fűtési idényre garancia. Ara: 3460,- Ft. Kapható: a DÉLPESTI ÁFÉSZ 9. sz. Iparcikk boltjában. Bp. XX., Nagykőrösi út 53—54. Tel.: 276-088. j^^ppen elharangozták a delet a rá- dió lakihegyi tornyában, ^amikor az önkiszolgáló étterem bejéra- tához érkeztem. Nem akármi­lyen ételre, hanem kimondottan csak egyre: rántott májra voltam éhes. E nemes belsőség, a vendéglők étlapjain majdnem annyira ritka, mint a fehér holló a madarak között. Itt azonban — tapasztalatból mondom — gyakran meglepik rántott májjal az éhesen be­térő körúti vándort. A mennyiségié sem lehet panasz: szép két szeletet ad­nak, olyan omlóssá sütvev hogy minden harapásnál majdnem elolvad az ember szájában. Bizonyos, hogy bekebelezése után emberszeretővé válik a vendég, még otthon, a társbérletében is. Régi ismerősöm — ősz feje és húsz­forintos bérlete van — irányított ide. Dörmögő Dömötörnek hívom magam­ban az öreget, mert soha nem állja meg, hogy találkozásunkkor valamin' ne morogjon. -Nem elveszett ember, az biztos. Alighogy nyugdíjazási okmá­nyát tárcájába eltette, s kilépett az életbe: azon nyomban felbukkant ben­ne egy életrevaló gondolat. El is hatá­rozta rögtön: minél előbb bejárja azo­kat a pest-budai étkezőhelyiségeket, amelyek zsebével és étvágyával a leg­jobban összeillenek. Tervének megfelelően mindennap másik „vendéglátóipari egységben” ebé­delt, s utána szakértőén döntött: há­nyast érdemel az elfogyasztott étel. Amelyikre ötöst adott, annak nevét, az árával együtt, betáplálta az agyába. Koszfolási tanulmányútja végén olyan lett Dörmögő, mint egy élő komputer. Csak kérdezni kellett tőle, s már mond­ta is a bisztrót, ahová érdemes elza­rándokolni • egy jó bográcsgulyásért, vagy egy kiadós bácskai rizseshúsért: megnevezte a kisvendéglőt, amelynek pörköltje, túróscsuszája s töltött ká­posztája mennyeien pompás ízű, mél­tóan csak Krúdy Gyula tollával lehet­ne róluk megemlékezni. Nem feledke­zett meg arról a lényeges .adatról sem Dömötör: hol szabják ki rendesen a porciót, s hol pöttyintenek a tányérba zsugorított adagot. A KÉTES BÖK Benyitottam az ajtón, s kit pillan­tottam meg rögtön? Nem mást, múlt öreg barátomat: Dörmögő Dömötört. A sarokban, az egyik asztalnál ült, közel az ablakhoz. Figyelte az utcán nyüzs­gő életet is, mint ahogyan otthoni va­csorázásánál megszokta: táplálkozás közben a tévét is nézte. Előtte a tál­cán az ebédje: rántott sertésszelet bur­gonyával, , csalamádé, kenyér s egy üveg kőbányai. — Nem sok hiányzik, úgy látom, a napi kalóriamennyiségéből — bólintot­tam elismerően. — Na, hallja?! Kosztra megy az egész nyugdíjam! Nem spórolok az. örökösöknek, megnyugtatom! — hang­zott a válasza. Kezébe vette a két evő­eszközt, s rosszallóan csóválta a fe­jét. — Micsoda villa ez? Nézze!... Csak csumája van, nem hagyták az ágait kinőni! — morogta halkan. — Meg ez az ortopéd kés?... Látott már ilyet? Alig van nyele, meg pengéje a szeren­csétlennek! Ez most a divat! Fő, hogy legyen velük mit enni! — tette hozzá derűsen. Lenyiszált egy falatnyit a rántott szeletből, jól megrágta, s lenyelte. Ar­ca elkomorodott. — Kemény volt a hús? — érdeklőd­tem udvariasan. Csapott egyet az ortopéd késsel. — Nem érdekes! Tudja mi bánt? Ez az ósdi elnevezés, hogy nyugdíjas! El kéne ezt törölni. Vagy rendeljék el, hogy csak a nyolcvannál idősebbekre mondják. Nekünk, fiatalabbaknak, ta­láljanak ki valami mást... Pihenőn van egyelőre! Abbahagyta a pályáját egy kicsit! A hobbyjának él most! Mit tudom én?!... Miért vág olyan bamba képet? — Nem értem, mire céloz — felel­tem zavartan, s részvéttel arra gon­doltam: szegény, talán meghibbant Néhány . pillanat múlva Dömötör lassan, értelmesen folytatta: — Figyeljen ide, mindjárt megérti. Vállaltam egy ötszázas állást. Jelent­keztem az új munkahelyemen: csupa csinos, fiatal nő ült az íróasztalok mö­gött. Ha én egy évvel ezelőtt, vagyis a nyugdíjazásom előtt lépék be a válla­latukhoz, azzal könyveltek volna el ezek a fehérnépek: idősebb, jópofa az új kolléga! Kész! Nem érdekelte volna őket az életkorom. De most?... Mikor meghallották, hogy nyugdíjas vagyok; abban a pillanatban egy rozoga, hat­vanon fölülit láttak bennem, s azon­nal elkezdtek bácsizni. — Na, és? Olyan nagy baj ez? — Igen! Szokatlan és kellemetlen, legalábbis nekem! —vágta rá gyorsan. Kiitta poharából a sört, s mélyet léleg­zett. — Maga ezt nem érti!... Fuccs annak, hogy egy őszülő halántéké, ta­pasztalt, finom modorú férfi külsejé­ben parádézzam előttük. Tudják, hogy hatvan elmúlt a nyugdíjas pasas, nincs mese, s amikor rám néznek, rögtön az apjuk, sőt a nagyapjuk kora jut az eszükbe! Ekkor még idősebb ismerős ült le az asztalunkhoz. Nyolcvan felé jár az öreg, de hetvennél többnek nem nézné senki. Mondtam is neki: — Nem öregszel semmit, Béla bácsi! Csoda1 fiatalos vagy!. Bánatos pillantást vetett rám a meg­dicsért agg: — Haj, kétes értékű bók ez, na­gyon! Az volt a szép, amikor hosszabb idő után, így köszöntött egy távolabbi rokon: —. Szervusz, öcsém! De megnőttél, amióta nem láttalak! Ellágyultan pislogott Dörmögő, s zsebkendőjét előhúzta. Gyorsan elbú­csúztam tőlük: idézgessék nyugodtan eltűnt ifjúságuk fájó emlékeit. Utánuk, egyszer majd, ránk kerül a sor, s az idő gyors múlásán, öregedő szívvel így kesergünk mi is. Turgenyev sorai jutottak eszembe: „Ifjú boldog évek, drága szép napok, Tavaszi vizekként elfutottatok!” Bállá Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents