Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-17 / 40. szám

8 rest megy ti 1912. FEBRUAR 11., CSÜTÖRTÖK Több mint 41 milliárd Eredményes évet zártak Küldöttgyűlések a fogyasztási szövetkezetekben Megkezdődött a fogyasztási, takarék- és szakszövetkezetek küldöttgyűléseinek sorozata. Ezeken a gyűléseken adnak számot a több mint kétmil­liós mozgalom képviselőinek a fogyasztási szövetkezetek nemrég lezajlott VII. kong­resszusának munkájáról. Is­mertetik a szövetkezetek szo­cialista továbbfejlődésével, a gazdasági célokkal kapcsola­tos határozatokat, állásfogla­lásokat. Februárban 580 fogyasz­tási, valamint több mint 800 takarék- és ugyancsak mintegy 800 lakásszövet­kezet tartja meg küldött­gyűlését, hogy előkészítsék a későbbiek­ben sorra kerülő mintegy 30Ö0 részközgyűlés sikerét. A SZÖVOSZ-tól kapott tá­jékoztatás szerint a fogyasz­tási szövetkezetek küldött- közgyűlésein jelentős ered­ményekről adhatnak számot: 1971-ben az ÁFÉSZ-ek 41 milliárd 216 millió forint ér­tékű kiskereskedelmi, a szö­vetkezeti vendéglátók pedig 7 milliárd 688 millió forintos üzleti forgalmat bonyolítottak le. , Ez az előző évhez képest i a kiskereskedelemben 11,2, j a vendéglátásban 9,3 szá- ; zalékos növekedést jelent, ami meghaladja a hasonló ál- i Iami szektorok forgalmának növekedési ütemét. Szerdán Győrött megkezdő­dött a SZÖVOSZ-vezetők és MESZÖV-elnökök kétnapos tanácskozása, amelyen megje­lent dr. Molnár Frigyes, a SZŐ VOSZ elnöke, Nánási László, az Elnöki Tanács tag­ja, a SZŐ VOSZ felügyelő bi­zottságának elnöke. Dr. Mol­nár Frigyes tartott tájékozta­tót, ezt követően a MESZÖV- elnökök beszámoltak a fo­gyasztási szövetkezetek VII. kongresszusán hozott határo­zatok végrehajtását szolgáló intézkedéseikről, valamint a megyei párt- és tanácsi szer­vekkel megtartandó tanácsko­zások tématervéről. NÉVZENEI SZEMINÁRIUM A Kodály-év jegyében a mester nevével fémjelzett népzenei szeminárium kezdő­dött Kecskeméten, dr. Kálmán Lajos népzenekutató tanár­nak, a Kodály-muzsika kiváló ismerőjének, terjesztőjének kezdeményezésére. A városi művelődési központban ren­dezett szeminárium első fog­lalkozásának témája a Kecs­kemét környéki népzene ősi elemei és megjelenési formái volt. Június végéig hat elő­adás hangzik él a kecskeméti népzene fejlődéséről, a kis­kunsági népzenei gyűjtőmun­ka tapasztalatairól A íesziiltségcsökkentö az oka Késik az új ceglédi állatkórház megnyitása Még tavaly szóvá tettük a ceglédi állatkórház építésének elhúzódását. Szeptemberben kellett volna elkészülnie, a Ceglédi Tanácsi Építőipari Vál­lalat azonban nem tudta be­tartani a határidőt. Nem sok­kal később azonban végzett az építkezéssel, s a műszaki át­adás is megtörtént A határ­idő be nem tartása miatt ez­úttal az építőknek senki sem tett szemrehányást, sőt meg­állapították, hogy ez az épít­kezés egyike a leggyorsabban elkészült beruházásoknak, és ráadásul még minőségileg is kifogástalan. Ennek ellenére mind a mai napig üresek az épületek, és a beteg állatokat változatla­nul a lebontásra ítélt régi kórházban, az új lakótelep te­rületén kezelik Ezt a szomszédságot sem ' a lakók, sem a város ta­nácsa nem tartja éppen megfelelőnek, és a kórház orvosai is szeretnének mi- ', nél előbb teljesen korsze­rű körülmények között dolgozni. Miért nem használható az új létesítmény? A kórház fűtésére földgázt kívánnak használni, ott visz a vezeték pár lépésre az épület­től. Ariinak rendje-módja sze­rint megásták a bekötő veze­téket és a nyomáscsökkentő elhelyezésére szükséges aknát, az építési tervrajz szerint. A tervrajznak ezt a részét, mint illetékes hatóság, a Kerületi Bányamémöki Felügyelőség jóváhagyta. Csakhogy mire az akna megvolt, a jóváhagyás­hoz illetékes jogkörrel a Ti­szántúli Gázszolgáltató Vál­lalatot ruházták fel, az vi­szont sem a tervezett nyo­máscsökkentőt. sem aknáját nem tartotta alkalmasnak. Új tervrajz és akna készült, most már azt kellett műszaki­lag átadni. Űjabb kifogások után, végre, ez év február ele­jén, sor került erre is. Megje­lent a TIGÁZ Cegléden, az átadás azonban meghiúsult, mert a két nyomás vizsgáló ké­szülék közül, amit eredeti gyá­ri csomagolásban hozott ma­gával, az egyik használhatat­lan volt. Ahelyett újat kellett szerezni. Most már viszonylag nem sok késedelemmel, e hó I5-én, újabb készülékkel ismét meg­jelentek a TIGÁZ emberei, megtartották a nyomáspró­bát, és engedélyezték a pró­bafűtést. Hétfőn, 21-én, azt is meg­tartják, és, ha a próba si­kerül, megkezdődhet az új állatkórház berendezése, meg a költözködés, né­hány hét múlva pedig a régi épület bontása is. Elkerül végre az állatkórház a lakótelepről. De nem kerül­hetett volna el már hetekkel előbb? Melegük lesz a tűzoltóknak? Jubileumot ünnepelnek Galgahévizen idén nyáron a tűzoltók: hatvan éve ala­kult meg az önkéntesek csapata. A tűz őrei azóta is közmegbecsülésnek örven­denek a községben. Korsze­rű szertáruk és modern fel­szereléseik lehetővé teszik, hogy gyorsan a helyszínen teremhessenek. A község tűzoltói készülnek a jubi­leumi ünnepségre, amelyet járási versennyel kötnek egybe. Egy gondjuk van: csak posztó ruha áll ren­delkezésükre. S abban nyá­ron — az időjárás miatt is, meg a verseny miatt is — ugyancsak melegük lesz. cs. j. Háromszáz előadás Műsor a Dom­es a Peíőfi-évfordulóra KÜLFÖLDI TURNÉRA KÉSZÜL A NÉPHADSEREG MŰVÉSZEGYÜTTESE Szerdán a Magyar Néphad­sereg Központi Klubjában tá­jékoztatták a sajtó képviselőit a néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett mű­vészegyüttesének idei prog­ramjáról. Radovits Ferenc alezredes, az együttes parancs­noka elmondotta, hogy ebben az évadban eddig már három bemutatót tartottak: Játék és muzsika 110 percben, Katona vagyok én, ország őrizője, va­lamiint Felegroteszk címmel. Évente átlag 3C0—350 előadást 1“^ / 1 • A zsambekl vegyes Ktsz­Urot h arisnva ben a kötőgépek nem fona­J lat, drótot fűznek. Drót­harisnyát gyártanak, amelyből a háziasszonyok által kedvelt fémszivacsot készítik. (Foto: Urbán) Zónák, specialitások Néhány intézkedés a vendégek jobb ellátására A Pest megyei Vendéglátó Vállalatnak a megyében hat­van olyan üzlete van, amely­ben meleg ételt szolgálnak feL A jövőben ezekben, a nap minden szakában lehet majd kisadag pörköltet, ká­posztát, májat rendelni. A közönség tehát bármi­kor ehet egy-egy tál me­leg ételt, a konyhakapacitás állandó ki­használása pedig a vendéglők­nek hoz jövedelemtöbbletet. Az éttermekre vonatkozó másik két intézkedés: ahol eddig még nem volt és egyéb­ként megoldható, ott főzze­nek valamilyen csak náluk kapható specialitást. Ezenkí­vül különös gonddal ügyel­nek arra, hogy legyen meg­felelő választék az olcsóbb ételekből is. A melegkonyhával nem rendelkező kocsmák leg­alább háromféle büfé­árut és ugyanannyi ször­pöt kötelesek tartani. Még egy újítás. Egyelőre — kísérletképpen — a nagy for­galmú váci Fehér Galamb Étteremben vezetik be, hogy az étlapon szereplő ételek bármelyikét bármikor tíz szá­zalék árengedménnyel el le­het vinni. Ha azt tapasztal­ják, hogy a közönség szívesen veszi igénybe ezt a lehetősé­get, más városi, nagyközségi étteremben is bevezetik. MAR HUSVETRA Kédveltté váltak külföldön is a szé­pen festett, sár­közi mintákkal díszített húsvéti hímestojások. A Sárköz egyik leghíresebb tojásfestője, Farkas Lászlóné 3500 hímestojást készített a Háziipari Szövetkezet megrendelésére. — Sör helyett tiszta ruha. Az Országos Söripari Válla­lat váci kirendeltsége új helyre költözött. A régi te­lephelyen Patyolat-fiókot nyitnak. tartanak, s ezeket 200—250 ez­ren tekintik meg. Műsoraik 40 százalékát nemcsak katona­közönség számára rendezik. Ami a további programot il­leti: április 20-án a Zeneaka­démián lép pódiumra a mű­vészkollektíva kórusa és szim­fonikus zenekara. Ez alkalom­mal ősbemutatóként adják elő Sárai Tibor Jövőt faggató ének című, Váci Mihály ver­sére írt oratóriumát Az év­ad kiemelkedő eseménye lesz az a műsor, amelyet Őrségen címmel mutatnak be. Készülnek katonaművé­szeink a Dózsa- és a Petőfi- évfordulóra is. A magyar nép­hadsereg központi ünnepsé­gén zenés irodalmi összeállí­tással adóznak a nagy paraszt- vezér emlékének. A Petőfi-évfordulóhoz kap­csolódó produkciónak kama- raváltozata is lesz. A műsor irodalmunk kiemelkedő alak­jának hazafias, forradalmi verseire épül, s bemutatására egyaránt sor kerül katonai és polgári közönség előtt. Az együttes egyébként az év második felében előrelát­hatólag két külföldi turnét bo­nyolít le. Kitüntetések A Népköztársaság Elnöki Tanácsa dr. Koltay-Kastner Jenőnek, a József Attila Tu­dományegyetem nyugalmazott egyetemi tanárának 80. szüle­tésnapja alkalmából, tudomá­nyos munkássága elismeré­séül, valamint dr. Halász Ist­vánnak, az Eötvös Lóránd Tu­dományegyetem főorvosának eddig végzett munkájáért, nyugalomba vonulása alkal­mából a Munka Érdemrend arany fokozatát adományoz­ta. A kitüntetéseket dr. Orbán László, a művelődésügyi mi­niszter első helyettese szerdán a Művelődésügyi Miniszté­riumban adta át. AZ ECSERI BUKARESTBEN Szerdán romániai vendég- szereplésre utazott a Magyar Állami Népi Együttes. A 110 táncos, énekes, muzsikus feb­ruár 25-ig öt alkalommal lép dobogóra. Bukarestben, a kongresszusi palotában mu­tatkoznak be Ecserli' lakodal­mas című produkciójukkal. Ugyanezt az előadást itt még kétszer megismétlik, majd Ko­lozsvárra utaznak, ahol két alkalommal adják elő színes, a népi hagyományokra épülő folklór összeállításukat Nortonszekrény Nagymarosról Százhúsz alkatrészt szerelnek össze A Szerszámgépipari Művek nagymarosi telepén idén vál­tozik a gyártmányösszetétel: a gépjavítások, az alkatrész- gyártás mellett elkezdik az esztergagépek nortonszekré- nyének készítését is. E ter­mékkel a korábbi egy ember­re jutó 210 ezer forintos ter­melési értéket 300 ezer forint­ra tudják növelni. Ezer nor- tonszekrényt készítenek idén, ehhez átszervezik a munkafo­lyamatokat, tervmódosítást hajtanak végre. Az első fél­évben csak az alkatrészeket forgácsolják Nagymaroson, a szerelés ekkor még Kőbányán történik. Csak a második fél­évtől tudják megteremteni azokat a feltételeket, melyek szükségesek a teljes gyártás­hoz: a több mint 120 alkatrész összeszereléséhez. Garázdaságért — börtön Botrányhősök a vonaton Vonaton garázdálkodó fiata­lokat ítéltek el a Nagykátai Járásbíróságon. Bárdi István 19 éves hentes és kollégája, a 19 éves Kiss László szokásukhoz híven ital­boltokban ünnepelték meg a fizetésnapot. A kőbányai vas­útállomáson csatlakozott hoz­zájuk Molnár István 23 éves nagykátai műszerész, s most már hármasban ürítgették a gines és söröspoharakat. Később, már a Nagykáta felé robogó vonaton egy sörgyári munkástól vá­sároltak két liter sört, a palackban hamarosan egy csepp sem maradt. Sülysápon felszállt a vonat­ra J. Ferenc és felesége, akire a peronon ácsorgó, s már ko­rántsem józan fiatalemberek megjegyzéseket tettek. A férj rendreutasította őket, válasz­ként azonban csak gúnyos megjegyzéseket kapott, majd Molnár az ajtóhoz lökte J. Fe­rencet. Másik két társa is a férfira támadt, kabátját a fe­jére húzták és ütni-verni kezd­ték. Az asszony ekkor segít­ségért kiáltott. Az egyik utas rá is szólt a vereke­dőkre, aztán sürgősen feje fölé kapta táskáját, hogy kivédje Bárdi ütését... Hamarosan megjelent a pero­non a jegyszedő, aki már tu­dott a részeg társaságról. Gyömrő állomáson ugyanis egy fiatal lány a három fia­talember szemtelenkedése miatt ugrott le a még moz­gásban levő vonatról. A vere­kedők nem voltak hajlandók igazolni magukat, szidalmaz­ták és lökdösték a kalauzt. Közben a szerelvény befutott a tápiószecsői állomásra. Itt szállt le feleségével az első áldozat J. Ferenc is, akit újabb támadás ért: Kiss László váratlanul hatalmas ütést mért arcára. A garázdák ezután menekülni próbáltak, de a vasútállomás dolgozóinak segítségével Molnárt és Bárdit sikerült a forgalmi irodába előállítani. Kiss Lászlót egy autóbuszon fogták el a hely­színre riasztott katonai jár­őrök. A botrány miatt egyéb­ként a vonat 43 perccel ké­sőbb indulhatott ki az állo­másról ... A Nagykátai Járásbíróság a három botrányhőst ga­rázdasággal elkövetett hi­vatalos személy elleni erő­szakban mondta ki bű­nösnek. A bíróság az ítélet kiszabásá­nál súlyosbító körülményként értékelte, hogy az erőszakos, garázda jellegű bűntettek a járásban is igen elterjedtek, s a Budapest—Ujszász vasútvo­nalon gyakori a jegyszedők bántalmazása is. Bárdi Istvánt ezért 10 hónapi, Kiss Lászlót 1 évi és Molnár Istvánt 1 év 2 hónapi börtönbüntetésre ítél­ték. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő-bely ettes: SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VHL. Somogyi Béla u. 6. IL era. Levélcím: Bp, 70. Postafiók 10. Kiadóhivatal: Budapest, VIII.. Blaha Lujza tér 3. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100, 143—320. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Eid« fizethető bármely postahivatalnál# a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp.. V., József nádor tér I. sz.|. Előfizetés! díj 1 hónapra 20 forint.

Next

/
Thumbnails
Contents