Pest Megyi Hírlap, 1972. február (16. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-10 / 34. szám
6 1972. FEBRUÁR 10., CSÜTÖRTÖK f«.Á * g/EGVei Folyamatos acélöntöde épül Dunaújvárosban Több mint egymilliárd forint befektetéssel folyamatos acélöntődét építenek Dunaújvárosban. A mammutüzem évente 850 ezer tonna acélt ad majd a népgazdaságnak, 30 százalékkal növeli a hengermű kapacitását. ÍGY ÉV MÉRLEGEN Hogy mindenkinek jusson többletjövedelem Népszerű és népszerűtlen feladatok a megyei kéményseprő vállalatnál Egy éve, hogy lapunkban is beszámoltunk a Pest megyei Kéményseprő, Cserépkályha- építő és Gázszerelő Vállalat szakszervezeti választásáról. A küldöttértekezlet részvevői többször megismételték a választást, mire megegyeztek, ki legyen a titkár. Ekkor került a szakszervezeti bizottság élére Őrlik Lászióné, a Nyáregyháza—Monor kirendeltség vezetője. Az évfordulón arról beszélgetünk: megbánta-e, hogy elfogadta a megbízatást? Viták vétó nélkül — Váratlanul ért a megbízatás, de utólag visszatekintve azt mondhatom, nem bántam meg, hogy vállaltam. Korábban is tagja voltam a szak- szervezeti bizottságnak, bérfelelősként dolgoztam. De ez a feladat új volt számomra. Elvégeztem egy titkárképző tanfolyamot, és nagyon sokat segítettek azok a levelek, amelyeket a dolgozóktól kaptam: zarvas Kálmán harmincéves gépészmér- nők rajongott a csúnya nőkért. Feluj- \v jongott a gyönyörűségtől, ha az utcán szembejött vele egy nagyon ronda nő, '*•' görbe lábakkal, keszegsoványan, és olyan arccal, mint egy rosszul előhívott fénykép. Jó ideig tudott gyönyörködni a házmes- ternében is, aki olyan volt, mint egy löttyedt luftballon, és rekedt basszusa betöltötte az egész bérházat. Ezért nem cserélt lakást Szarvas, bár már módjában lett volna, de sajnált megválni az esztétikai élvezettől. Cigarettát mindig a közeli trafikban vásárolt, mert akkora orra volt a trafikosnőnek, hogy felszippantotta a pultról a dohányport, és amitől állandóan prüszkölt, a prüsszentésektől meg dühbe gurult. Ilyenkor vérben forgó szemekkel lökte Szarvas elé a doboz Fecskét, és nagy kezével olyan mozdulatot tett, mintha egy pofont is le akarna keverni. Más többet be nem tette volna a lábát abba a trafikba, Szarvas állandó törzsvendég volt. Onnan intézte telefonjait, és közben hosszú pillantásokat lövellt a hatalmas orr felé. ö maga egyébként jóképű férfi volt, szőke, magas, mindig, a divatnak megfelelően öltözve. Sokszor szemeztek vele kimondottan szép nők is az utcán, de ő csak a kimondottan pocsék nők pillantásait viszonozta. — Menj el pszichológushoz! — ajánlotta sajnálkozva egyik barátja, aki unta már Szarvas örökös ábrándozását a csúnya nőkről. — Azt hiszem, te beteg vagy! Szarvas megütközve nézett rá. — Mert gyűlölöm a konvenciókat? Mert meglátom a görbében az egyenest, a szabálytalanban a szabályost, a csúnyában a szépet?! Mert a szerelemben is egyéniség vagyok?! Ha ez betegség, akkor vállalom! Sértetten adta meg a kölcsön kért százast, és nem állt szóba többet azzal a barátjával. . A munkások is tudtak Szarvas szenvedélyéről, ezért ha valami probléma adódott az üzemben, mindig a legcsúnyább nőt küldték érte. Olyankor az rávillantotta maradék fogait, kicsit megpederte bajszát az orra alatt, és a mérnök megolvadt, mint a napon hagyott margarin. Tatainak, az igazgatónak is tudomására jutott a dolog. Valószínűleg a titkárnőtől, aki szép arccal és hibátlan alakkal feszült a kandi szemek előtt, de Szarvas felé hasztalan feszített. ö változatlanul az egyik könyvelőnek, a kopaszodó Berényinének udvarolt, feketét, colát hozott neki a büféből, és viccekkel szórakoztatta. Egy napon magához kérette az igazgató. Konyakot vett elő, töltött, és miután koccintottak, hosszas harákolás után elkezdte. — Nézd, fiam — mondta, mert az igazgató atyja volt az üzemnek, legalábbis szerette, ha annak tudják és tartják a beosztottak —, a munkád ellen nekem semmi kifogásom, azt hiszem, ezt a premizálásban is figyelembe vettük. Fianem a magánéleted... hogyis mondjam ... Parancsolj! — kínálta meg cigarettával, időt nyerve ezáltal, és amíg Szarvas kikotort egy Kentet a csomagból, elgondolkozva nézte a fiatalembert. — Ne kerteljünk — folytatta aztán szigorúan —, nem tetszik nekem, hogy te annak a Berényinének csapod a szelet! — Elvált asszony! — szólalt meg Szarvas mintegy mentegetődzve. — De olyan, mint a második világháború! — csattant fel Tatai, aki sokkal jobban emlékezett Szarvasnál a második világháborúra. — Kérlek, ez abszurdum, hogy egy ilyen jóképű fiatal mérnök egy múmiának hordozza a feketét! Ez, úgyszólván, egészségtelen! Visz- szatetszést szül a dolgozók kö(zött, rontja az esztétikai közízlést! — nagyot fújt, majd eny- hültebb hangon tette hozzá. — Remélem, nem haragszol, hogy ezt így kerek perec megmondtam?! Szarvas nem haragudott. Az igazgatójára Egyéniség különben sem szokás haragudni egy fiatal mérnöknek. — Na, ennek örülök! — sóhajtott megkönnyebbülten Tatai, mint aki a nehezén túl van, aztán csavarintva egyet a témán, megkérdezte. — Vasárnap mit csinálsz? — Még nem tudóm — hazudta Szarvas diplomatikusan, nem merve bevallani Berényinének tett ígéretét, hogy megmutatja neki a gyufásdoboz-kollekcióját. Berényiné ugyanis már többször hangsúlyozta, hogy szívesen megnézné. — Akkor szeretném, ha eljönnél hozzánk ebédre — nézett rá atyaian Tatai, és töltött még a konyakból —, otthon sokkal nyugod- tabban beszélgethetnénk. Egyébként nyúlpap- rikás lesz, hiszen tudod, hogy bolondja vagyok a nyulaknak. Szarvas megköszönte a meghívást, és vasárnap sötétkék ruhában, öt szál szegfűvel a kezében becsöngetett az igazgató budai villájába. Olyan szép lány nyitott neki ajtót, hogy a mérnök majdnem visszafordult. De aztán arra gondolva, hogy ez nyilván a háztartási alkalmazott, bement, és az öt szál szegfűt finom meghajlással átadta az igazgatónénak. Tatainé mosolyogva megköszönte, aztán elnézést kért, hogy utánanéz az ebédnek. — Addig majd Andrea szórakoztatja magát! — mondta, és rámutatott a belépő szépségre, akivel a mérnök az ajtóban már találkozott. — Andrea a lányunk! Andrea leült Szarvassal szemben, és megkérdezte, ki a kedvenc írója. A mérnök megmondta, aztán ő is megtudakolta Andrea kedvenc íróját. A kedvenc zeneszerzőknél tartottak, amikor bejött Tatai, üdvözölte Szarvast, majd nemsokára magukra hagyta őket. — Utánanézek a nyulaimnak! — közölte. A kedvenc festőknél tartottak, amikor behozták az ebédet, és a kedvenc táncdalénekeseket sorolták, amikor Szarvas elbúcsúzott azzal az ígérettel, hogy a jövő vasárnap is eljön. — Fuj, de szép lány! — gondolta már kint a busz felé ballagva, és aznap nehezen aludt el a lelkiismeretfurdalástól, hogy egy ilyen szép nővel csapta agyon a vasárnapját. — És ráadásul az igazgatóm lánya — morfondírozott —, ilyen átkozott balszerencsém csak nekem lehet! Egy valamirevaló igazgatónak szemüveges, nyiszlett, izgalmasan pocsék lánya szokott lenni, ez meg olyan, mint egy szobor! Az alakja hibátlan, a haja mint) az éjszaka, olyan sötét, a szeme mint két gyé- j mánt, a hangja mint az üvegharang...! Akárí a mesében! Jaj, de szerencsétlen vagyok! A következő vasárnap újra elment, mert még nem tudta, ki a kedvenc feltalálója Andreának, aztán a következő vasárnap újra, mert még hátra voltak a fizikusok és a kedvenc rablóbetyárok. Aztán egyik nap elmentek együtt moziba megnézni egy szép szerelmes filmet. És amikor a sötétben Szarvas megfogta a szép lány szép kezét, úgy érezte, egy elvet dob el magától, és egyéniségét levetve, mint egy zakót, ő is beáll az ódon ízlésű férfitársak szürke tömegébe. Amikor egy év múlva kijöttek a központi házasságkötő teremből, nagyon szégyellte magát, hogy annyi csúnya nő közül végül is egy szépet tudott kifogni, és vett el feleségül. — Ráadásul az igazgatóm lányát — sóhajtott fel —, a végén még kineveznek főmérnöknek! Mibe keveredtem?! Karján a tüllökbe göngyölt tüneménnyel szomorúan, de sorsába hősiesen beletörődve lépdelt a felvirágzott Chevrolet felé. Tóth-Máthé Miklós mellettem állnak, bíznak bennem. — Hogyan egyezteti össze a szakszervezeti tennivalókat sarját munkájával? — Hetenként egyszer bejövök a vállalat központjába. Ami ilyenkor a kirendeltségben elmarad, a többi napon pótolom. A dolgozók tudják, hogy hétfőn mindig megtalálnak, a magántermészetű panaszoktól a vállalat érdekének szóba hozásáig sokféle témával keresnek fel. — Milyen a kapcsolata a gazdasági vezetőkkel? — Helyzetünkből következik, hogy néha szembekerülünk egymással. Voltak vitáink, s nyilván még lesznek is. Pozitívum azonban, hogy még mindig sikerült megegyeznünk, vétóra nem került sor. A vezetői értekezleteken rendszeresen részt veszek, ahol nemcsak elmondhatom a véleményemet, hanem ki is kérik. — Mi volt a legnehezebb az elmúlt időszakban? — A nagy próba a kollektív szerződés volt. Ügy érzem, hogy a vállalat anyagi lehetőségeihez képest sikerült további kedvezményeket elérnünk. Bővítettük a munkaruha-juttatást, és csökkentettük a kihordási időt. A kéményseprők kapnak télre szőrmemellényt is, ez korábban egyáltalán nem volt. Kevés a szakszervezeti beutalónk, ezért dolgozóinknak a nyári szezonban Hajdúszoboszlón és Hévízen két szobát bérelünk. Szabályoztuk a törzsgárda jutalmazását. Aki tíz éve tagja vállalatunknak, bronzjelvényt és a fizetés 50 százalékát kapja, plusz két nap jutalomszabadságot. Tizenöt év után ezüstjalvény és a fizetés 75 százaléka, 20 év után aranyjelvény és a teljes havi kereset jár, természetesen a jutalomszabadságokkal együtt. — Szociális létesítmények, további kedvezmények? — Százharminchat kéményseprőnk van, rendszerint mindenki ott dolgozik, ahol lakik, illetve a szomszédos községekben. Lehetetlen volna ennyi öltözőt és fürdőt építeni. A nagyobb kirendeltségeken azonban van fürdő is: Érden, Veresegyházon és Dunaharasz- tin. Ezt a kedvezményt azonban nem veszi igénybe mindenki, ezért felemeltük a tisztálkodási költségeket 100 forintra. Nőtt a kerékpár- és a motorkerékpár-hozzájárulás is: havonta 38, illetve 55 forintra. Ha önmagában nézzük a számokat, ez nem sok, de ha arra gondolunk, hogy korábban ennyi sem volt, már eredménynek számít. Közétkeztetés nincs, három forint hozzájárulást adunk. Nem áll módunkban — kétszáz fős kis vállalat lévén — a lakásépítkezéseket támogatni, de önköltségi áron teherautót biztosítunk az építkezésekhez. Kés 'k a munkaruha — A termelési tanácskozásokon milyen problémákról beszélnek? — Mostanában sokan szólnak a munkaruháért. A réginek ugyanis szeptemberben lejárt a kihordási ideje, joggal sürgetik a másikat. A munkaruha-készítő vállalat azonban halogatja a szállítást, s még csak kötbérezni sem tudjuk, mert mindig időDen jelzik a határidő módosítását. Gyakran panaszkodnak a szerszámok, az anyagok minőségére is. Mégis talán a legtöbben a bérekkel foglalkoznak. — Mennyi az átlagkereset? — Kétezren felül keresnek nálunk a dolgozók, idén 3 százalékos bérfejlesztést tervezünk. Ezekkel a számokkal nem kell szégyenkeznünk, mégis a bérek okozzák a legtöbb gondot. Meg akarjuk szüntetni a kiugró kereseteket, s ezért egyformán kell elosztani a munkát. Arról van szó ugyanis, hogy kéményseprőink egy része sok „B-munkát” végez. Ez alatt mi a lakosság és a vállalatok kéményseprésen felüli rendeléseit értjük. így előfordulhat, hogy valaki a fizetését duplán is megkeresi. Az a célunk, hogy ezeket a feladatokat egyformán osszuk el, és mindenkinek jusson többletjövedelem. Ez nem népszerű feladat, s elsősorban a szakszervezetnek nem az, mégis így kell cselekednünk, mert a többség érdeke ezt kívánja. — Szocialista brigádok, munkaverseny? — A területi széttagoltságból következően nehéz megszervezni a brigádokat. Egy-egy kirendeltség alkalmazottai 70 —80 kilométerre dolgoznak egymástól, s legfeljebb oktatáson vagy taggyűlésen találkoznak. Ezért nálunk egyéni vállalások vannak. A lakosság érdekeit is — A vállalat szolgáltató jellegéből adódik a kérdés: a szakszervezeti bizottság képviseli a lakosság érdekeit is? — Természetesen. A mi feladatunk is, hogy vállalatunk jól dolgozzon. Évente egyszer minden kéményt ki kell égetni. Megmondom őszintén, eddig ezt nem tudtuk úgy teljesíteni, ahogy szerettük volna. Most az a célunk, hogy az égetéseket legalább 90 százalékban elvégezzük, ötévenként füstnyomáspróbát kell tartani, nem repedt-e meg, nem tűzveszélyes-e a kémény; idén szeretnénk ezzel is elkészülni. Közös érdek — vállalaté és szakszervezeté egyaránt —, hogy a lakossági szolgáltatásokat minél jobban teljesítsük.-.rj.í.: Soós Ibolya Ötvenezer új telefon A postai kézbesítés még nem kielégítő A magyar posta 1971. évi tervteljesítése és a soron levő feladatok szerepeltek a Postás Szakszervezet központi vezetősége szerdai ülésének napirendjén. Horn Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, a posta vezérigazgatója megállapította: 1971. jelentős fejlődést hozott a posta munkájában. Budapesten 1971-ben 32 400, vidéken 8000 távbeszélő készüléket szereltek fel. Továbbra is gond azonban az új lakótelepek távbeszélő-ellátása. Az idén a fővárosban 14 000, vidéken pedig 36 000 távbeszélő állomás felszerelése várható. A Szovjetunió és Jugoszlávia irányában befejezték a mikro- lánc kiépítését, így ezeken keresztül kifogástalan tv-műsor- szórást tudnak biztosítani. A nemzetközi távbeszélőforgalomban szélesedik a félautomatikus megoldás; Svájccal, Angliával és más országokkal is növekedett a telexkapacitás, üzembe helyezték a Datex-központot. Horn Dezső a továbbiakban leszögezte: a táviratok gépi továbbítása ugyan korszerű és gyors, azonban ma is nehézkes azok kézbesítése. A negyedik ötéves terv során két tv-adó- állomás épül, az egyik berendezés japán gyártmányú lesz. Számítógép A vidéki ÉVM-tervezőválla- latok közül a győri alkalmaz elsőként önálló számítógépet a munka meggyorsítására. A Központi Fizikai Kutató Intézettől három és fél millió forintért vásárolt számítógép alkalmazása előtt évente kétszázezer forintot költöttek számítástechnikai bérmunkára. BERUHÁZOK, ÉPÍTTETŐK! Rövid határidőre, a jelentkezés sorrendjében vállaljuk PESTMEGYE új és lakott állami lakóépületek, társas- és szövetkezeti lakások GÁZSZERELÉSÉT, fűtő-, főző- és melegvíztermelő berendezések felszerelését. Ezeket a munkákat 1972. évi kivitelezésre is vállaljuk. Az érvényes, jóváhagyott tervdokumentációval rendelkező megrendelőinket előnyben részesítjük. Pest megyei Kéményseprő, Cserépkáiyhaépíió és Gázszerelő Vállalni Budapest VII., Dohány utca 54. Ügyintéző: Ferenczi Zoltán, telefon: 424-198. ÁFÉSZ-SZOLGÁLTATÁS! Elektromos motorok tekercselése, vaskapuk, kerítések készítése (a megrendelő igénye szerint, fénykép alapján), családi házak, lakások villanyszerelési munkái, szobafestés, mázolás (közületeknek is), üzletberendezések készítése, épületnyilászáró szerkezetek készítése (fából, fémből). Megrendelés: Írásban az ÁFÉSZ címére. Telefon: Üllő 36. Üllő és Vidéke ÁFÉSZ Üllő.