Pest Megyi Hírlap, 1972. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-09 / 7. szám
P£gfAlEO-VE.» HÍRLAP • XVI. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM ÍCÚLON KIAPAST 1872. JANUÁR 9., VASÁRNAP Elsősorban a gyerekek kötelessége Gondoskodnak a magányos öregekről Egy felmérés tanulságai ' Az elmúlt esztendőben a tanácsi választások megköny- ■nyítették az egészségügyi osztály szociális előadójának munkáját Friss adatok alapján felmérethette a városban lakó öregek életkörülményeit. • Ebben a hatalmas munkában részt vettek a KISZ-isták, a külterületi pedagógusok, a szociális otthon dolgozói, a körzeti nővérek és védőnők, valamint az egészségügyi osztály dolgozói. Több mint 6 ezer helyre kopogtattak be, megtudni, miiként élnek a város öregjei, kik az eltartóik, hogyan telnek napjaik? A felmérésből kiderült, hogy a városban 5837 olyan 1 ember él, aki 1880 és f 1916 között született, 3639 nő és 2166 férfi. Az 5837 személy felmérési lapjainak rendezésekor eleve félretették azt az 1806 lapot, amelynek válaszaiból kiderült, hogy az összeirt semmiféle támogatást nem kap sehonnan. S ez lényegében meghatározta a szociális előadó soron következő feladatait. Nyilvánvaló, hogy nagy munkájában egyedid nem maradhat, hiszen 1806 portára nem juthat el az év végéig, ha- egyedül szeretné mindet végigjárni. Ez az 1806 idős, munkában megfáradt ember, a felmérő lapok szerint, az államtól vár segítséget. Ám körülményeik másról vallanak, özv. Kása Józsefné például a G-ógány dűlőben lakik 2 gyermekével, harmadik gyermeke a Bokros dűlőben lakik, a negyedik pedig Jászberényben katonatiszt A gyermekek ’ átlagban megkeresik a havi 2220 forintot, idős édesanyjuk mégis a városi tanácstól kér anyagi segítséget. Hegedűs Álberbné a Bokros dűlőben lakik fiával, aki gépkocsivezető. Hegedűmé készpénzt kér a városi tanácstól. Paroczaii József, a Dózsa Termelőszövetkezet nyugdíjasa, 4 gyermeke közül kettő vele lakik a Homolytá- ján, s ő, meglepetésre, nem- ' csak területi gondozást kér a városi tanácstól, hanem szociális otthoni ellátást is. Szinte azonos a kiérése Nyúl Lászlónak a Csakvár dűlőben, holott a felesége is keres, s három gyermekének átlagkeresete 1300 forint. Együtt laknak. s az idős ember mégis segítséget, támogatást kér, sőt, szociális otthoni ellátást is igényel, özv. Varga Istvánná a Losoncai utcából, akinek három gyermeke van, mindhárom dolgozik, anyagi, erkölcsi támogatást szintén a városi tanácstól kér. Természetesen az öregek közt szép számmal akadnak olyanok is, akiknek sem a városban, sem az országban nincs hozzátartozójuk, nyilvánvaló tehát, hogy az ő Lstápalásuk valóban a városi tanácsra v hárul. Az adatok feldolgozása most folyik. A nem teljesen magányos elaggottakhoz újból el kell látogatni és mindegyikkel külön-külön tisztázni kell, miért az államitól kér segítséget. Ez a felmérés hozza majd S ha valakire rázuhan? A Szabadság tér 9-es számú házának csapóajtaja a szó szoros értelmében csapó ajtó. A legkisebb szél is mozgásba hozza, pedig vastag üvegtábláját a lakók fohászain kívül nem sok tartja. Aggódnak is a szülők, mi lesz, ha valamelyik kicsire rázuhan? A lakók kérték a Ceglédi Építőipari Vállalatot, hogy a hibás ajtót, melyet ideiglenesen kövekkel támasztottak ki, legalább lengéscsillapító rugóval lássa el, ne várjon meg egy esetleges balesetet. Cegléd nincs messze, a kérelmet tartalmazó levelet oda vitte a posta. Most a vállalaton a sor, hogy kötelességét teljesítse. Erik a citrom Két esztendővel ezelőtt Szendi Lajos, a Hunyadi Termelőszövetkezetnek ajándékozta szépen fejlett citromfáját. A beoltott fácska az idén termőre fordult, s mintegy húsz, tojásnagyságú gyümölcsöt érlel. A citromfának sok csodálója akad. Hamarosan eljön a „szüret” ideje is. Tej a kályha mellett Megbüntetett boltvezetők . A szabálysértési hatóság, a higiénikus szakállatorvos észrevétele alapján, 500 forintra büntette meg a 88-as számú, Kossuth Lajos utcai élelmiszerbolt vezetőjét, mert a tejtermékeket állandóan' a kályha mellett tartotta. Háromszáz forint büntetést szabtak ki az ÁFÉSZ 17-es számú boltjának vezetőjére, aki a hűtőpultban romlott húshulladékot és romlott banánt tárolt. PILLANATKÉPEK A bisztróból borízű hang harsog ki, zongorakísérettel: — Őszül a vén betyár ... A járdán édesanya vezeti négy év körüli gyermekét. A gyerek is énekel. Bájos, csengő hangján, óvodásdalokat. Micsoda különbség! Szürke Wartburg, a legújabb típusú. Hajt keresztül a városon. Nincs ebben semmi különös, hacsak csomagtartójának rakományát nem nézzük. Mert azon, bizony, rozsét szállít a tulajdonos. Halad a világ. A technika korát éljük! meg véjső soron az eredményét annak az igen hasznos kezdeményezésnek, amelyre az egészségügyi osztó Ív szociális előadója az elmúlt év nyarán vállalkozott. Csak dicsérni lehet az olyan törekvést, amely nemcsak rögzíteni kívánja a tényleges állapotot, hanem megteszi a szükséges intézkedéseket is, figyelemmel arra, hogy az idős emberek eltartása elsősorban a gyermekek kötelessége, csak másodlagosan az államé. (takács) Bírósági közbeavatkozás nélkül Viták a központi fűtésről A jogszabályok mindkét fél érdekeit védik A minap összegyűltek a Kecskeméti utcai, valamint a Szabadság téri központi fűté- ses házak lakói és a Városgazdálkodási Vállalat vezetői, hogy megbeszéljék az elmér- gesült vita indítékát, a vállalat által kiküldött, majd visszavont fűtési költségvetést. Végleg tisztázódott a kérdés, milyen rendelet vonatkozik ezeknek az épületeknek a központi fűtésére: az Építésügyi Minisztérium állásfoglalása szerint, a 2/1966 EM. rendelet foglalja magában a fűtésre vonatkozó szabályokat. Min folyik tehát tovább a vita? A fűtési díj, a fűtők száma és a gazdaságosság kérdése tisztázatlan. AZjalig egy esztendős kazánok kicserélésére vagy átállítására nincs mód. A fűtők számát időközben négyről kettőre csökkentették: mindkét kazánhoz egy-egy fűtőt alkalmaztak, akik szükség esetén helyettesíthetik is egymást, fylaradt tehát a fűtési díj nagysága vitaalapnak. A jogszabályok végső soron mindkét fél érdekeit védik. A lakók azt követelik, hogy ha a 2/1966 ÉM. rendeletet alkalJól fiiét a szilvacefre Főzetik a pálinkát A Pest megyei Zöldség- és Gyümölcsfeldolgozó Vállalat nagykőrösi szeszfőzdéjében kora. ősz óta főzik a pálinkát. Elég jó volt a szilvatermés. A szeszfőzde és a vállalatok sok szilvát összevásároltak — pálinkának, a termelőszövetkezeti tagok és magánosok is /e/en/ős mennyiséget összegyűjtöttek — cefrének, a zárt- és házi kertekben. A jó cukorfokú szőlő törkölyét a múlt őszön sokan nem dobták trágyába, hanem pálinkát főznek abból is. A szőlőfeldolgozó pincészetek kipréselt szőlőtörkölyének nagy részét hasonlóképpen erre a célra vásárolták fel. A szeszfőzdében külön osztályokon főzik a pálinkát saját részükre s a vállalatok részére, és külön végzik a kistermelőknek a bérfőzést. A hatalmas üstökkel felszerelt, úgynevezett kereskedelmi osztályon már hozzáfogtak a szőlőtörköly kifőzéséhez is, mely mázsánként körülbelül 4 liter pálinkát fizet. Itt naponta 350—400 liter nedű kerül ki a lepárló üstökből. A kistermelők osztályán jó pár száz termelő jelentette be pálinkafőzési igényét. Még a szilvacefrét főzik. Ha az elfogy, akkor térnek át a törköly főzésére. A szilvacefre elég jól fizet, 8—10 liter pálinkát ad hektója. Ezen az osztályon l naponta 100—150 liter pálinkát termelnek. A szeszfőzdében találkoztam egy idős, nyugdíjas termelővel, Sági Jánossal, aki afelől érdeklődött, hogy mikor kerülnek sorra. — ■Pálinkát főzet, bátyám? — kérdeztem tőle. — Hárman szedtünk egy- egy hektó cefrét. Szomszédok vagyunk a zártkertben. Igaz, sokba kerül, de megpróbáljuk kifizetni. Azt mondják, 45 forint körüli költség jut minden liter pálinkára. Üsse kő! K. L. MOZIMŰSOR ...és hamarosan a sötétség. A titokzatos motoros. Színes angol bűnügyi film. 16 éven felülieknek. Kísérőműsor: öröm. Rend a házban. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. 2x2 néha öt. Színes magyar film, sok dallal és humorral. Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. Matiné Csak a halott válaszolhat. Előadás kezdete:' délelőtt 10 órakor. Hétfői műsor Asszony a banditák ellen. Szovjet filmdráma. Kísérőműsor: Üdvözöllek, holdkőzet. Magyar híradó. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. FÉNY ÉS ÁRNYÉK mázzák, akkor minden pontját tartsa magára kötelezőnek a vállalat. Készüljön el végre a költségvetés, amelyet már szeptember elsejére el kellett volna készíteni, szerepeljenek abban tényleges, a valóságnak megfelelő számok. Alkalmazzák a rendeletet, akkor nem lesz tovább vita a lakók és a vállalat között. A rendelkezés vállalati költség címén a költségvetés 4 százalékát engedélyezi. A Városgazdálkodási Vállalat 13 százalékot számolt fel ezen a címen legutóbbi költségvetésében, mondván, hogy a rendelet megjelenése óta eltelt idő alatt a költségek növekedtek. Miután a vállalat felsőbb szervei nem foglaltak egyértelmű állást, hogy felszámolható-e a magasabb költség, így továbbra is csak 4 százalékos vállalati költséget számláznak a lakóknak. Elkészítik a költségvetést, minden tételre kiterjedően, a tavalyi szénfelhasználást alapul véve, de a végső elszámolásban természetesen csak a ténylegesen elhasznált fűtőanyagot fizettetik meg a lakókkal. A lakók jogosan jelentették ki: a fűtők előteremtésének gondja nem az övék, hanem a vállalaté. A vállalat a téli szezonmunka után, nyáron is foglalkoztatást biztosít számukra, de a lakók csak a tényleges munkadíját fizetik a fűtésért. A vita ezzel a lakógyűléssel talán lezárul, és így sikerül a vitás kérdéseket végleg tisztázni, kenyértől és, bírósági közbeavatkozás nélkül. sz. m. Hetvenszázalékos ártámogatás - gépvásárlásra A fenti címmel, január 5-i számunkban arról adtunk tájékoztatást, hogy a konzervgyár azoknak a termelőszövetkezeteknek és állami gazdasá- ságoknak, amelyek 50—100 hektár területen zöldségtermesztésre vállalkoznak, 70 százalékos ártámogatást kapnak, gépek vásárlására. Bár a szövegből a későbbiek során kiderült, hogy csak zöldbab, paradicsom, hagyma és fűszerpaprika termesztésére kapják ezt a támogatást, a konzervgyár kérésére most még egyszer közöljük, mert több termelőszövetkezet vezetője úgy értelmezte a híradást, hogy bármiféle zöldség termesztése esetén jár a kedvezményes ártámogatás. s !« p a o a R ■ T Varosunk asztaliteniszsportja 1371-ben /. Megkezdjük új sorozatunkat. A több helyről kapott információ, de inkább a személyes tapasztalatok alapján, összegezzük az egyes sportágak legutóbbi évi eseményeit. Az asztaliteniszsportot a múlt évben versenyszerűen csak a Kinizsi férfi felnőtt sportolói űzték városunkban. Az év elején létrejött szakosztály-vezetőség nem sokáig működött, mert a vezető munkahelyet változtatott, és a vezetőség is lemondott. Ezután kétévi visszavonulás után, Fülep Endre vette át a stafétabotot. Nehéz volt számára, mert visszavonulás, munkahelyi, családi és tanulmányi okok miatt, a csapat szinte az év minden mérkőzésén maximális idegi feszültséggel játszott, de jó hajrával sikerült bennmaradni az NB Hibán. Az utánpótlás nevelésével Nagy Imre foglalkozott. Munkáját jól végezte, aminek eredményét júniusban mérhettük le, az Arany János iskola tornatermében, ahol az asztalitenisz-utánpótlás a tőle tanultakból adott ízelítőt. Decemberben az úttörő-olimpia megyei döntőjén a hetedikes, Kossuth iskolás Szabó Tibor a legjobb négy közé került. Az utánpótlás, persze, jobb is lehetne. A fiataloknak többször kellene versenylehetőséget biztosítani, mert úgy fejlődhetnének, s szükség lenne a fiatalításra is. Jó lenne, ha a Kinizsi elnöksége nagyobb gondot fordítana asztaliteniszezőire. Az említetteken kívül 1971 tavaszán, a házi férfi felnőtt, serdülő és úttörőbajnokságon szerepeltek a kinizsiek, majd a KISZ szervezésében, a középiskolás-bajnokság megyei déli csoportjában a toddisok. Március 21-én, az ifjúsági napok keretében, gimnázium — Toldi női és férfi csapatmérkőzést rendeztek, amit később megismételtek. Március 27-én a Kinizsi módszertani bizottságának szervezésében, Juhos József szakfelügyelő vezetésével, 3—3 központi sportiskolás leány- és fiúversenyző széles ütőskálájával bemutatót tartott. Ekkor a „Stiga robot” adogatógép is bemutatkozott Kőrösön, sikerrel. Augusztus 20-án 8 csapat indult az első városi szparta- kiádon. Az év.' folyamán több helyen (iskolák, 21-es Volán, konzervgyár, Városgazdálkodási Vállalat) házi vetélkedőt rendeztek, amiket decemberben az úttörő-olimpia zárt, s a két helyi középiskola barátságos mérkőzése. (Folytatjuk) A lábteniszről A lábben isznek a tömegsportban nagy jövőt jósolnak. A SZOT és a KISZ KB ezért közösen egységes, új szabályzatot ad ki. ami a Csehszlovákiában évek folyamán kialakult és bevált tapasztalatokon alapul. A játék kis, 9x18 méteres területen játszható. Két csapat játszik egymás ellen, 2—2 vagy 3—3 játékossal. A mérkőzést pomtina lehet játszani. A szükséges felszerelés: röplabda- vagy teniszháló, egy futball-labda, valamint személyi szerelés. A pálya talaja lehet füves, salakos, bitumenes, általános követelmény az, hogy egyenletes legyen. A játék szabályai a nálunk helységenként változó szabályoktól több lényeges dologban eltérnek. Tilos az úgynevezett de- kázás, egy érintés után tovább kell adni a kapott labdát. Egy labdamenethez, az ellenfélhez való továbbításig, háromszor lehet érni. A labda a kézen kívül bármelyik testrésszel továbbítható. Önkéntes kezdeményezők A tavasz folyamán a TRA- KIS Ktsz, az Építő Ktsz és a Városgazdálkodási Vállalat fiataljai barátságos labdarúgó-mérkőzéseket vívnak egymással. Dicsérendő, hogy saját kezdeményezésük a mérkőzéssorozat. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz Cegléd: járási egyéni és páros bajnokság. Sízés i Dobogókő: az úttörő-olim- * pia megyei döntője. s. z.