Pest Megyi Hírlap, 1972. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-04 / 2. szám

4 rest utetet 1972. JANUAR 4., KEDD 25 éves a délszláv nemzetiségű iskola A szerb-horvát tanítási nyelvű általános iskola és gimná­zium, a magyarországi délszláv nemzetiségek oktatási központ­ja 25 éves. Az iskola tanulói az ország különböző vidékein élő horvát-szerb anyanyelvű lakosok gyermekei. A vidéki tanulók ellátásáról az intézmény, kollégium gondoskodik. Az oktatási eszközökkel jól felszerelt iskolának nagy szerepe van a nem­zetiségi nyelv és kultúra ápolásában. Veres Péter- évforduló Az írószövetség január 6-án 11 órakor a Mező Imre úti te­metőben megemlékezik Veres Péter születésének 75. évfor­dulójáról. Beszédet mond Dar­vas József, az írószövetség el­nöke, majd társadalmi és kul­turális szervek képviselői he­lyezik el koszorúikat az író sírján. • • Ötéves a Daily News Hétfőn ünnepelte legelső száma megjelenésének ötödik évfordulóját az MTI angol­német nyelvű napilapja: a Daily News/Neueste Nachrich­ten. Szerkesztősége elé a lap megindulásakor, azt a felada­tot tűzték ki, hogy frissen, szí­nesen és tömören tájékoztassa Magyarország külföldi vendé­geit a nagyvilág és a vendég­látó ország eseményeiről, éle­téről. A hatodik évfolyamába lé­pett kétnyelvű lap sikerében jelentős része van —- napila­pok esetében nemzetközi vi­szonylatban is ritkán alkal­mazott — mélynyomásos k'- vitelének, amely mindenek­előtt kitűnő minőségű kép­anyagot biztosít. Fővárosi színházi esték A Vendégség a Pesti Színházban Páskándi Béla nevét csak a legbeavatottabbak ismerik. Hiába is keresné valaki ezt a romániai magyar írót akár a legfrissebb magyar irodalom- történetben is, amelyet 1966- ban adtak ki, vagy az 1969-ben megjelent Ki kicsoda ?-ban. Két drámakötete kapható ná­lunk, 33 éves. Amikor kijött a Pesti Színház színpadára, a tapsorkán zajában és a reflek­torok fényében lrissé elcsodál­kozva és félénken hajolt meg. Nem szokhatott még a siker­hez. Esetleg 1971 legnívósabb Színházi sikeréhez? •k Vendégség című darabjában nem történelmi példázattal szól a mához, amely módszer­rel sokan mások éltek és él­nek. Nem is változtatta para­bolává a XVI. században ját­szódó, hiteles dokumentumo­kon alapuló drámáját, a rég­óta bevált és divatos irányza­tot követve. Hőséneit, a híres erdélyi unitárius prédikátor püspöknek, Dávid Ferencnek sem akart emléket állítani, sem új szemléletű vallási hi- téval alátámasztott tetteit a fe­ledéstől megmentve leporolni és újraértékelni. Nem, Pás­kándi Géza nem történelmi drámát írt, ínem nemzeti sors- kérdésekkel foglalkozik, nem ürügyet, alkalmat keres, hogy múltunkból jelenünkbe — sőt jövőnkbe — sandítson, perbe szállva vagy egyetértve az „il­letékesekkel”. Hanem? Magatartásvizsgálatot tart. Szerepmodelleket fest. A cse­lekedeteket irányító érdekszö­vevények természetét kutatja. Az ember választási lehetősé­geinek eleve meghatározottsá­gáról beszél. Mindezt konkrét, nemzeti történelmi szituációba helyezi — Dávid Ferenc püs­pök hitvitája, harca konzerva­tív vallástestvéreivel —; mind­ezt, vagyis absztrakt gondolat­szövevényeit reális — és nem abszurd vagy groteszk r- tör­ténés hordozza; mindezt a költészet — és nem a filozófia vagy a publicisztika — nyel­vén fejezi ki, egyes monológ­jai és diálógjai fantáziát meg­mozgató látomásokká nőnek — s nem száraz, agyat szikkasztó, akadémiai székfoglaló beszé­dekké. Páskándi ritka tehetsé­ges kézzel választotta ki Dá­vid Ferenc sorsát — perbe fo- •> gását, elítélését, hogy ábrázol­hassa mondanivalójának lé­nyegét: a tettenérések mecha­nizmusát. Tettenérések.? Mit jelent ez? Kényelmetlenné válnak azok, akik megteremtve és győze­lemre segítve egy eszmét, to­vábbra is az eszme szellemé­ben cselekednek ahelyett, hogy megpihenve babérjaikon, il­letve a pillanatnyi eredménye­ket megszilárdítva, konszoli­dálva, hatalmuké mindenáron való megtartására törekedné­nek. Páskándi kifejezi, hogy akik az új és győztes világné­zet hullámhegyén a hatalomra érkeztek, választanak: vagy uralkodó pozíciójukhoz, napi érdekeikhez igazítják meggyő­ződésüket, vagy meggyőződé­süket pozíciójukhoz. Akik va­lamikor együtt harcoltak, két táborra szakadnak, ha ugyan­abban hisznek is. Az egyfor­ma hit élesen megkülönbözte­ti őket a másban hívőktől. De mi különbözteti meg őket egy­mástól? Ki határozza meg, hogy ugyanazon pártállásúak közül kinek van igaza, tehát kinek kell győzni, kinek veszi- ' teni? A hatalom pillanatnyi érdeke határoz — mondja Páskándi —, s a hittestvérek járnak el legkegyetlencbbül egymással. A leszámolás min­denképpen megtörténik, de eh­hez tartozik egy rítus: a tet­tenérés rítusa, amely rendkí­vül bonyolult folyamat. Miért? Tettenérő szükségeltetik, akinek hite, világnézete ugyanaz, mint a leendő tetten- értnek. Dávid Ferenchez tehát vendégségbe hívnak egy má­sik, egy külföldi unitárius pré­dikátort, aki a történelem ta­núsága szerint feljegyzéseket készít a püspökkel folytatott vitáiról, szakértelemmel fel­tárva annak minden olyan né­zetét, amely a már akkor kon­szolidált unitárius egyházban sokaknak nem tetszett. Féltek, hogy Dávid újító nézetei miatt az unitárius egyház megszűnik alkotmányos lenni. Dávid Fe­renc azonban tudja, hogy ven­dége áruló, mégsem hadakozik ellene. Inkább meg akarja győzni. Bár érzi, nem győzheti meg, mert vendégének nincs már választása — kiszolgálta­tott helyzeténél fogva —: vagy elárulja, vagy földönfutóvá lesz. Mégis, a püspök erős hi­tében nem fél a pertől, a bör­töntől, a haláltól. Ha félne, meggyőződése sem lehetne erős. Az áruló hittestvér pedig abban bízik, hogy „jobb belá­tásra” bírhatja a püspököt, ha ez sikerülne, nem kellene hó­hérrá válnia. Az áruló ritkán ismeri el árulását. A meggyő­ző, a vitázó szerepében tetsze­leg. Páskándi drámájában az áruló azzal áltatja magát, hogy a püspökért küzd. A hit­testvért eláruló tettenérés! me­chanizmus döbbenetes emberi katarzisokban tárul fel. ★ Várkonyi Zoltán kitűnően értelmezte a darabot akkor, amikor az áruló vendég (Dar­vas Iván) alakjára tette a hangsúlyt. Várkonyi remek előadást teremtett, a költői gondolatok értő és érző tol­mácsolójaként. Fábri Zoltán díszletei és Jánoskuti Mária jelmezei ragyogóan alkalmaz­kodnak az írói és rendezői el­képzeléshez. Darvas Iván remekbe for­mált figurája az előadás egyik legnagyobb élménye. Básti La­jos püspöke viszont félreértet­te az írói és rendezői szándé­kot egyaránt. Intrikusabbra si­került alakítása, pedig ebben a figurában egy szemernyi ra­vaszság és számítás sincs. Sze­gedi Erika szolgálólánya pon­tosan jellemzett figura, külön elemzés tárgya is lehetne. Bár­di György az árulót felfogadó és mozgató ellenfél szerepében testre szabott 'figurát kapott. örülhetünk ennek az új ma­gyar drámának, amelyhez fog­hatót régen láttunk. Berkovits György A BEVONULÁST az ünne­pélyes fogadással együtt el­mosta az eső. Pedig Telkesen az állomástól a díszlépést gyakorolták a kövesúton az elébük küldött hórihorgas fő­hadnaggyal. Kezükben, hó­nuk alatt, vállukon a bő­rönd, a vesszőből font utazó táska, a faláda — ki miben hozta személyes holmiját — s rúgták a vastag port a kis­város délutáni korzóra ké­szülő, rosszul takarított fő­utcáján. Július utolsó vasárnapja volt. A forró, párás levegő megszorult a házak, á ce­mentszürke akácfák között. Keményen odatették a tal­pukat és krákogtak a raga­csos portól. És kuncogtak. Szemük fe­hérje osszevillant. Amikor a kövesről a homo­kos dűlőútra fordultak le, már lógott az eső Lába. Az első hullám még az akácerdő előtt elkapta őket. Forgószéllel jött, szemüket, orrukat, fülüket telehordta szeméttel. Azután sistergős, üvegfehér villám szabdalta darabokra az eget, s mintha dézsából öntenék, zúdult rá­juk a víz. Amíg a jó négy kilométe­res erdei utat megtették a táborig, egyfolytában esett. A bejáratnál, kétoldalt, tér­dig éró. parttalan tóban áll­tak a fák. Az alakulótéren színüket vesztett; szakadozott vászondarabok csüngtek a zászlótartókon. Díszlépésben elvonultak a deszkából ácsolt, üres emel­- T V-FIGYELŐ Tévé-szilveszter. Régeb­ben a labdarúgás, az utóbbi években a táncdalfesztivál és a szilveszteri rádió- és tévémű­sor színvonala dagadt nemzeti üggyé. Az elmúlt esztendőben a televízió eredményesen küz­dött meg ezzel az indokolatlan árfolyamemelkedéssel: sikere­sen győzte meg a nézőket a fesztivál „érdekes, de nem fon­tos” — jellegéről, s ugyanígy sikerült (a rádiótól ismét füg­getlenül előállított) évzáró ka­barét az „egy műsor a sok kö­zül” kategóriába illeszteni. Az öngúny jegyében született ez az alcímében is incselkedő program — hiszen a „legújabb kísérleti műsor” a legrégibb, leginkább bevált eszközökhöz fordult. S mint valamennyi ka­barénak a földön, ennek is voltak szürkébb, hamar fele­désbe merülő és jobb, sőt kitű­nő pillanatai. Jó ötlet volt a Fórum tót­ágast állítása: ezúttal közéleti férfiak kérdezték a Humoris­ták klubja tagjait — s időn­ként nem volt hiány kölcsönös csípősségben, különösen Bon- dor József miniszter „fellépé­se” tetszett. Pazar komédiázó- képességról tett tanúságot az Illés együttes, melynek zenei stílusparódiái (rendező: Sándor Pál) a műfaj legmagasabb szintjét képviselték. (Éppen ezért halványabb kópiaként hatottak a további zenei paró­diák; nem ártott volna más számokat szerepeltetni helyet­tük.) Síuhay Balázs karikírozó készségét is élveztük a film­esztétikai bevezetőben, illetve a moszkvai tudósításban. Sú­lyosabb alkatú színészeink kö­zül Törőcsik Mari és Haumann Péter műfaji kirándulása volt a legsikerültebb. Alfonzó be­vált ötleteiből építette fel (ren­dező: Bozó László) az Unter - fórum 71-et, de ez is elegendő­nek bizonyult a jó szórakozás­hoz. Az est kiemelkedő telje­sítménye Hofi Géza nevéhez fűződik. Horváth Ádám rende­zővel eszményi együttműkö­désben, szellemesen csípős, egyben rosszízű elfogultságok­tól is mentes, sokoldalúan jel­lemző görbetükrét adta a Ró­zsa Sándor tévé-sorozatnak. Eszközeiben is változatos volt, ahogyan az eredeti filmkoc­kákkal kelt csatára, majd ma­ga is belépett a képbe, meg­többszörözve „színészi” énjét. Hofi stílusa a korszerű kabaré egyik legszínvonalasabb, leg­inkább járható útja. Mindez megbocsáthatóvá tesz a műsor sablonosabb pillanatainak irá­nyában, hiszen végül is kelle­mesek voltak a képernyő előtt töltött órák. Röviden. György Ist­ván csendes humora, érdekes­ségre fogékony újságírói alka­ta hiánytalanul érvényesült „pályája emlékezetében”, mely az ölombetűs vallomások soro­zatában került képernyőre. Hogy egy film rangját nem terjedelme szabja meg, eddig is tudtuk. Mégis, nyomatékos bizonyításul szolgált egy rövid riportfilm, a Társbérlőnk, az ecetfa. Az író—rendező Oláh Gábor egy öreg pesti bérház lakóinak villámportréit olyan bravúros vágással, elemi hu­morral és halk borongással ve­títette elénk, ami sokkal töb­bet mondott a Bánok Tibor ál­tal célratörően, kifejezően fényképezett felszínnel. Ez a Radványi Dezső szerkesztette tévéfilm a legmagasabb művé­szi igénnyel készült „balázsbé- lás” produkciókkal is felvette a versenyt. Láttunk még egy hullámzó színvonalú FideZio-közvetítést Szegedről, kellemes újévi kon­certet Bécsből, s tanúi voltunk két játékfilm-sorozat megindu­lásának. Közülük A fekete vá­Az idei könyvpiac egyik ki­emelkedő eseményének ígér­kezik az Akadémiai Kiadó gondozásában készülő egyköte­tes mű: A magyar nyelv értel­mező kis szótára. A művelődés kérdéseit magáénak érző társadalom bibliájának szánják ezt a művet, amelyet Juhász József vezeté­sével az Akadémia Nyelvtudo­mányi Intézetének egyik mun­kaközössége állított össze. A több éves munka méreteit jel­lemzi, hogy a szótár mintegy 70 ezer címszavat ölel fel, 12 ezerrel többet, mint a hétköte­tes magyar nyelv értelmező ros igen biztatóan kezdődött — de erre utóbb még visszaté­rünk. Mä délután francia képző-' művészeti filmsorozat indul Az újrafelfedezett 17. század címmel, majd világpolitikai összefoglalót láthatunk 1971 eseményeiről. Este győri szín­házi közvetítés, az angol Te­rence Rattigan Az alvó herceg című vígjátéka ismertet meg egy népszerű színpadi szerző­vel. Szerdán az albertfalvai földgázböntóra vethetünk pil­lantást megindulása előtt, majd egy fanyarul szellemes cseh filmre (Ecce homo, Ho- molka) és a művei mellett le­velezésében is továbbélő Veres Péterről készült emlékműsorra hívjuk fel a figyelmet. Csütör­tökön Shakespeare-nek egy nálunk ritkán játszott vígjáté­ka, a Felsült szerelmesek ma­gyarul beszélő tévéfilm-válto- zata kerül bemutatásra a híres Old Vic Színház előadásában; késő este a miskolci irodalmi folyóirat, a Napjaink mutat­kozik be. Pénteken délután egy fiúnevelő-intézetbe látogatha­tunk el, este pedig a korábban elmaradt hazai krimiparódiák kerülnek képernyőre. A dzsesszkedvelőknek Duke El­lington hangversenyét, a ma­gyar őstörténet iránt érdeklő­dőknek a László Gyula-portré­műsort ajánljuk. Lehotay-Horváth György szótára, amely nagy terjedelme ellenére 15 ezer példányban el­fogyott, bár elsősorban a nyelv kérdéseivel , hivatásszerűen foglalkozó szakemberek — írók, újságírók, tanárok stb.— vásárolták. Az értelmező szótár 800- nál több képet is tartal­maz majd. Az Akadémiai Kiadó vállal­kozása révén olyan mű jele­nik meg, amely választ ad az anyanyelvűnk iránti egyre na­gyobb érdeklődésre, a helyes nyelvhasználat kérdéseire, és széles körben lesz alkalmas a nyelvi műveltség növelésére. Hetvenezer címszó Értelmező szótárt ad ki az Akadémiai Kiadó vény előtt. A zászlóaljparancs­nok elnézett a fejük fölött. — Adjanak nekik forró ká­vét! — utasította az ügyeletes tisztet. A raktárban átöltöztek. Nem volt idő válogatni a zubbo­nyok, nadrágok, köpenyek közt. Majd elcserélik, ha túl nagy, vagy szorít. A bőröndöket egymás mellé állítgatták. Laczkő két faláda közé igazította keletien ci­póra emlékeztető, víztől csö­pögő papírbőröndjét. Ha így szárad ki, talán még táska­formájú marad. Levetett fel­sőruháját a hóna alá csapta. Befordult az első sátorba, a sarokpriccsen felhajtotta a ta­karót, s alábújt. REGGELRE KIDERÜLT az ég, a homok felitta a vizet. Felhúzták a sátrak oldalát, szandáljaikat a tartókötelek­re aggatták, felsőruháikat szétteregették a bokrok, fák ágaira s a körlet végében, a kézilabdapályán gyülekeztek. A 6zázadparancsnok, ala­csony, köpcös főhadnagy so­rakoztatta őket. A sorakozó vontatottan ment. Megismé­telték. Másodszor Is. És még vagy tízszer. Csinálták szó nélkül. Néha összevillant a tekintetük, vigyorogtak. A hórihorgas főhadnagy, egy tejfelesképű hadnagy s egy tagbaszakadt, vörös al- haidnagy a fák alól zsebre- dugott kézzel, látszólag kö­zömbösen szemlélte a dolgot. A kis köpcös megunta az ugráltatást. Három részre osztotta a társaságot. A tör­ténelemszakosok voltak a leg­többen, belőlük lett az első szakasz. A magyarosokból, oroszosokból a második. A maradékból — néhány ide­gennyelvi fődskolásüól, ze­nészből, színészből, tavaly felmentett halasztásból a har­madik. Elsőnek a hórihorgas jött ki a fák közül, s a harmadik szakasszal elügetett balra. A vörös alhadnagy az ellenkező irányba vitte az első szakaszt. A második a tejfelesképűvel helyben maradt. A KIS HADNAGY megiga­zította zubbonyát, s könnyű, himbálózó léptekkel eltán­colt a sorok előtt Az utolsó embernél’, a nyiszlett P. Ko­vácsnál fél fordulatot csinált jobbra, s kihúzta magát. — A nevem Szarka had­nagy, így szólítsanak! —> mondta dallamos hangon. — Ragaszkodik hozzá, hogy becézzük? — kockáztatta meg a sor közepén a kajla Fedor. — A hallgató elvtárs mon­dott valamit! — A hadnagy balett-táncosnak is beillő moz­dulatokkal Fedor elé libe­gett. Fél fejjel alacsonyabb volt a kajlánál. Egészen közel lépett hozzá, lábujjhegyre állt, homlokát oldalra és hátra biccentette, mintha az arcába akarna fejelni. Fedor mereven maga été né­zett. A pillája sem rezzent. — Azt mondtam, jó név. A hadnagy a sarkára zök­kent. Fél lépést tett hátra. Pis­logott. — És mért mondta? — Katonás név. Könnyű megjégyezni. — Könnyű — hagyta rá a hadnagy. — Volt már maguk közül valaki katona? — né­zett végig az első soron. Bakos, aki az egyetemen a honvédelmi ismereti órákon a szakaszparancsnok-helyeite- si tisztet betöltötte, felső­testével kihajolt a sorból: — Jelentem, mindnyájan voltunk. Három nyáron vol­tunk. A hadnagy ingerülten dob­bantott. — Tényleges ki volt? Csak Varsányi. Mielőtt szakérettségire jelentkezett, három évet húzott le a határ­őröknél. Kórusban kiabálták: — Varsányi! Varsányi Lali! — Varsányi hallgató, lép­jen ki! — pattogott a kis had­nagy. A RITKAS HAJÜ, elöl már enyhén kopaszodó Varsányi, aki talán mindnyájuk közül a legidősebb volt, kihúzta magát a második sorban, s jobb tenyerével Készéi vállá­ra ütött. Készéi összerezzent, de nem mozdult Varsányi új­ból elindította jobb kezét azután mozdulat közben meggondolta magát. Hátra­fordult, a mögötte állók kö­zött kipréselődött az osz­lopból, s megkerülte azt Amikor az első sorral egy vo­nalba ért, kezét leszorította, hatszor keményen a földre tette a lábát s megállt a had­nagy előtt. De még mielőtt je­lenthetett volna, a kis had­nagy leintette. — Varsányi hallgató! Ma­ga lesz a szakaszparancsnok - helyettes! Rendeljen el tíz perc pihenőt! Varsányi vigyázzt vezé­nyelt, aztán elrendelte a tíz, perc pihenőt, s oszoltatott. (Folytatjuk) * Zsák a foltját

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents