Pest Megyi Hírlap, 1972. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-19 / 15. szám

""zJCíriap 1972. JANUAR 19., SZERDA FÖ&JKUS2 A Kínai Népköztársaság külpolitikája A SZOVJET TUDOMÁNYOS AKADÉMIA TÁVOL-KELETI INTÉZETE által összeállított könyv, amelynek címe: „A Kí­nai Népköztársaság külpoliti­kája”, immár a világsajtó ér­deklődésének középpontjába került. A mű bebizonyítja, hogy az egész kínai külpoliti­ka alapja a militarista nacio­nalizmus. A maoisták — mi­ként a múltban — jelenleg is hegemonlsztikus szempontja­ik alapján közelítik meg a nemzetközi élet valamennyi problémáját. Mao Ce-tung leszámolt a Kínai Kommunista Pártban működő internacionalista erőkkel és politikájában szél­sőséges szociálsoviniszta for­mákat próbál meghonosítani. A maoisták elvetve az osz­tályszempontokat, szegény és gazdag nemzetekre, színes Ke- letre'és fehér Nyugatra oszt­ják a világot. Erre azért volt szükségük, hogy bebizonyítsák, Kínának természetes joga van a más nemzetek feletti ura­lomra és a világforradalom folyamatában különleges kül­detés hárul reá. NAGY SÜLYT HELYEZTEK a kínaiak a vezető szerep megszerzésére a szocialista vi­lágrendszerben és a kommu­nista mozgalomban is. A pe­kingi vezetők mesterségesen feszültségeket idéztek elő a nemzetközi életben arra szá­mítva, hogy a Szovjetunió tá­mogatja Kína katonai akció­it, lemond a békés egymás mellett élés elvéről, és hábo­rúba keveredik az Egyesült Államokkal. Kína nagyhatalmi, hegemo­nisztikus törekvései áthatják a fiatal, fejlődő országokhoz fűződő kapcsolatait is. E har­madik világban folytatott te­vékenységét is szovjetellenes- ség, a kínai tapasztalat abszo­lutizálása és reklámozása, és az a törekvés jellemzi, hogy ideológiai fölényre tegyen szert a nemzeti felszabadító mozgalmakban és szembeállít­sa e mozgalmakat a Szovjet­unióval és az egész szocialista táborral. Éppen e szovjetellenesség jelenti azt az alapot, amelyen a maoisták és az imperialista reakció kölcsönösen megértik egymást. A NYUGATI ORSZÁGOK­BAN nagy várakozással te­kintenek épp ezért Nixon ame­rikai elnök pekingi utazása elé, mert első ízben mutatkoz­nak azonos álláspontok Kína és az USA politikájában. Meg­mutatkozott ez már az ENSZ- ben is, amikor kínai részről félre tették az ideológiai elve­ket és a nemzeti érdekeket tol­ták előtérbe. . Kína útját akarja állni a szovjet befolyás növekedésé­nek Dél-Ázsiában, ami tetszés- ' re talál Washingtonban. E ma­gatartást világítja meg az is, hogy a VDK területe ellen in­tézett bombatámadások felújí­tásakor a kínai vezetők hall­gatásba burkolóztak. 1970. MÁJUSÁBAN, a kam­bodzsai támadás idején, Pe­king még élesen válaszolt, sőt megszakította a varsói nagykö­veti megoeszéléseket. De hol van már ez az idő. Jelenleg nemcsak Washingtonnak, ha­nem Pekingnek is alapvető ér­deke a kínai—amerikai párbe­széd, s ez mindennél jobban leleplezi a kínai külpolitika igazi arculatát. Alacs B. Tamás DIFK-nyilatkozat a senki földjéről A DIFK külügyminisztériu­ma hétfőn nyilatkozatban ítélte el az amerikaiak és a Thieu-féle klikk akcióját, amelynek során egymillió la­kost erőszakkal kitelepítenek Dél-Vietnam északi tartomá­nyaiból. A nyilatkozat rámu­tat, hogy az amerikai légierő és tüzérség az elmúlt hónapok­ban jóformán éjjel-nappal bombázta és aknázta ezeket a tartományokat. Most pedig a saigoni csapatok és a roham­rendőrség Quang Tri, Thua Thien, Quang Ngai és Quang Nam tartományban százezre­ket kényszerítenek arra, hogy szülőhelyükéit, földjüket el­hagyva költözzenek ezer kilo­méterrel délebbre, koncentrá­ciós táborokba. A DIFK nyilatkozata hang­súlyozza: az aljas és könyör­telen akció arra irányul, hogy senki földjévé változtassa a fegyvermentes övezettől délre fekvő tartományokat és ezzel -örökössé tegye Vietnam ket­téosztását. GHANA főiből működhetnek a szakszervezetek Az Achámpong alezredes ve­zette új ghanai rendszer enge­délyezte a Kofi Busia által két hónappal ezelőtt feloszlatott szakszervezetek újbóli műkö­dését. Nyugat-Berlin Elnevezés-vita A konzervatív beállítottságú nyugat-berlini lapok kedden feltűnő tálalásban foglalkoz­nak azzal a vitával, amely Bonnban a kormány és az el­lenzék között folyik a Német Szövetségi Köztársaság elne­vezésnek és általában a „Né­metország” és a „német" szó­nak a jövőben kötendő nem­Eé'ntlHió ember mementója! Gúúammtervezők Becsben kedden megkezdődött az auschwitzi halál­tábor osztrák épí­tésvezetőinek bűn­pere. A 64 éves Walter Dejaco és a 71 éves Fritz Kari Érti állt a bíróság elé. Az SS tagjaiként mind­ketten részt vettek az auschwitzi gáz­kamrák tervezésé­ben és építésében. Dejaco kezdettől fogva tevékenyke­dett, s őt soron kí­vül léptették elő építésvezetőnek. A vádirat szerint más lengyelországi haláltáborok ta­pasztalatait hasz­nosította az ausch­witzi gázkamrák építése során, amelyekben leg­alább kétmillió ember vesztette életét. A vádat már tíz esztendővel ezelőtt „bejegyezték”, de csak egy esztendő­vel ezelőtt tartóz­tatták le a két vádlottat, akik ad­Walter Dejaco (baloldalt) és Fritz Érti mérnökök a vádlottak padján. dig szabadon dol­goztak. Dejaco a tiroli Rütteban, Érti pedig Linz­ben folytatott épí­tőmesteri tevé­kenységet. Az első bécsi „Auschwitz-per” kezdésével kap­csolatban a Volks­stimme keddi szá­mában közölte, hogy Ausztriában 42 egykori SS él, akik Auschwitz- ben teljesítettek szolgálatot. Közü­lük 36 személy múltját a hatósá­gok már felderí­tették, s várható, hogy ügyükben több „Ausefiwitz- perre” kerül sor az osztrák főváros­ban. A kedden kez­dődött per előrelát­hatólag március közepéig tart. öt országból több mint félszáz tanút hallgatnak ki. Bhutto színpadias bejelentéséről „TISZTÁTAIANOK“ A BANGIA DESH-3EN Zulfikar Ali Bhutto pakisz­táni köztársasági elnök hét­főn, a beludzsisztáni Quettá- ban bejelentette, hogy „Pa­kisztán egységének megőrzése érdekében” kész lemondani jelenlegi tisztségéről és hiva­talát átengedni Mudzsibur Rahman sejknek, a Bangla Desh Népi Köztársaság mi­niszterelnökének. A hindusz- táni félszigeten kialakult helyzet ismerői azonban ki­zártnak tartják, hogy Pakisz­tán ismét' azzá az országgá váljék, ami volt. A megfigyelők Bhutto szín­padias bejelentését értékelve utalnak az egyes nyugat-pa­kisztáni tartományokban is észlelhető zavargásokra és ön­állósági . törekvésekre, vala­mint Islamabad megrendült nemzetközi pozíciójára. Bhut- tónak — pakisztáni hírek sze­rint — komoly nehézségeket okoz, hogy ellenőrzése alatt Rhodesiái tüntetések (Folytatás az 1. oldalról.) szabású tüntetések és zavargá­sok zajlottak le, — hétfőn megérkezett a tizenhat tagú Pearce-féle bizottság egy ré­sze, hogy a lakosságot kikér­dezze annak a Smith—Home- féle egyezménynek az elfogad­hatóságáról, mellyel Rhodesia ötmillió "afrikai lakosának jö­vendő helyzetét rendezni kí­vánják. A bizottságnak, mely­nek élén Lord Pearce áll, ked­den meg kellett volna kezdenie munkáját, de a heves tünteté­sek miatt jobbnak látták az akció elhalasztását. tartsa a lakosság egymással hagyományosan ellenséges különböző csoportjait. Lehetséges, hogy a pakisztá­ni államfő quettai bejelentésé­vel tulajdonképpen nem is akarta visszafelé forgatni Pa­kisztán történelmének kerekét, csak „keménykezű” elődjével, Jahja Khannal ellentétben „békülékeny” államfő látsza­tát akartú kelteni. Az Egyházak Világtanácsá­nak megbízottja Genfben be­számolt a Bangla Desh Népi Köztársaságban tett látogatása során szerzett tapasztalatairól. Megrázóan vázolta annak a kétszázezer kelet-bengáliai nőnek a helyzetét, akin a há­borús cselekmények során pa­kisztáni katonák erőszakot kö­vettek el a volt keleti ország­részben. „Tragikusnak” ne­vezte ezeknek a nőknek a sor­sát, akik a mohamedár vallás értelmében a történtek után „tisztátalanoknak” minősül­nek. „Ebben az országban — fűzte hozzá az Egyházak Vi­lágtanácsának képviselője — egy férj rendkívül nehezen bocsátja vissza a családi ott­honba azt a feleséget, akin erőszakot követtek el”. Ezzel szemben a Bangla Desh kormánya „nemzeti hő­söknek” tekinti e szerencsét­len nőket, s azon munkálko­dik, hogy férjük ne hagyja el, ne büntesse meg, hanem fo­gadja vissza őket otthonukba. zetközi Szerződésekben törté­nő használatáról. A Springer-konszern vezető napilapja, a Die Welt első ol­dalas vezércikkében azt veti különösen Franke, úgyneve­zett belnémetügyi miniszter és Egon Bahr kancellári hi­vatali államtitkár szemére, hogy a szerződésekben nem akarják használni a „Német­ország” és a „német” szavakat, mivel — ahogyan azt Franke mondotta, ezek a fogalmak ma már pontatlanok, s ezért helyesebb a „szövetségi köz­társaság” kifejezést használni. A Die Welí rendkívül éles hangon azzal támadja a bonni kormányt, hogy „elajándékoz­za a nemzet morális jogát ar­ra, hogy Németország hangját szólaltassa meg”. Varsó Varsó felszaba­dításának 27. év­fordulója alkal­mából ünnepséget rendeztek a len­gyel fővárosban a Hősök Emlékmű­vénél. Képünkön: a díszszázad tisz­telgése. Izraeli „ultimátum" A nagy példányszámú bejrú­ti Al Nahar kedden felfedte, mi volt az az „izraeli figyel­meztetés”, amelyre Szaeb Szá­lam, miniszterelnök szombaton célzott. A lap közölt egy do­kumentumot, amely szerinte azonos az izraeli—libanoni fegyverszüneti bizottság révén Bejrutba eljuttatott izraeli jegyzékkel. Ebben a Tel Aviv-i MOSZKVA Működésbe lépett a szovjet tengeri flotta elektronikus agya Működésbe lépett a Szovjet­unió legnagyobb automatikus irányítási rendszere, mely a tengeri flotta hajóinak munká­ját irányítja. Az elektronikus számítógépekből álló rendszer működésének lényege: a világ tengereinek különböző pont­jain tartózkodó szovjet tenger­járók kapitányai rendszeresen közlik koordinátáikat, útirá­nyukat, sebességüket, és egyéb adataikat az ogyessaai, vlagyi- vosztoki, leningrádi, stb. szá­mítóközpontokkal, majd az adatokat Moszkvában a tengeri flottaügyi minisztériumban egy központi elektronikus agy dol­gozza fel. A moszkvai központ percek alatt képes információt adni arról, hogy az adott napon hol és milyen hajók szállítanak gyapotot, faanyagot, stb., mi­lyen szovjet hajók tartózkod­nak a legközelebb valamely katásztrófát szenvedett hajó­hoz s a tengerek mely pont­jain vannak azonos típusú mo­toroshajók. Ily módon a rendszer 1500 szovjet tengeri hajó, 17 ten­gerhajózási vállalat, háromezer kikötő adatait tartja „észben”, s lehetővé teszi az egész szov­jet tengeri flotta egyidejű ope­ratív irányítását, az eddiginél gazdaságosabb felhasználósát. A moszkvai központ egyelő­re csak az aznapi helyzetet rögzíti és elemzi. Egy-két éven belül, a tervezett további töké­letesítések végrehajtása után azonban önállóan képes lesz tájékoztatni a szakembereket arról is, hol tartózkodnak a hajók a következő napon, hol lesznek tíz nap múlva, s hová, milyen szállítmánnyal célsze­rű továbbindítani őketr > '* * kormány megfenyegette északi szomszédját: ha a libanoni te­rületről kiinduló gerillatáma­dások nem szűnnek meg, Iz­rael elfoglalja Dél-Libanont. „Szigorú figyelmeztetés. Kö­veteljük a terrorista tevékeny­ség azonnali beszüntetését. Ha ez nem történik meg, állandó­an a térségben fogunk állo­másozni, ami tömeges kiván­dorláshoz vezethet erről a te­rületről” — hangzott az Al Nahar szerint az izraeli jegy­zék. Ismeretes, hogy Izrael rö­viddel ezelőtt két támadást hajtott végre Dél-Libanon el­len, az izraeli akciókat köve­tően hosszas tárgyalások foly­tak Libanon és a Palesztina szervezetek között. Libanon lapok és gerillaforrások egy­aránt olyan híreket közöltek, ■hogy a palesztinaiak hozzájá­rultak tevékenységük korláto­zásához — legalábbis pilla­natnyilag. Egy nyilvánosságra nem hozott egyezmény értel­mében Libanon két-háromezer palesztin gerilla jelenlétét fo­gadja el az ország déli terü- feÉ&tiilígd! s Szombaton Záró aktus Brüsszelben Kedd hajnalban Brüsszelben befejeződtek az Anglia közös piaci belépéséről folytatott tárgyalások. Az utolsó, tízórás megbeszélésen, amelynek haj­nali fél háromkor lett vége, megállapodásra jutottak a még el nem döntött, kisebb jelen­tőségű kérdések ügyében is. Csaknem 19 hónapig tartó tár­gyalássorozat után a záró ak­tusra szombaton kerül sor. Ezen a napon írja alá ünnepé­lyesen a közös piaci belépés­ről szóló szerződést Nagy-Bri- tannia, Dánia, Írország és Nor­végia. PHNCM PENH Megszökött Szihanuk fia A jelek szerint külföldre szökött Phnom Penhből No­rodom Szihanuknak, a kato­nai államcsínnyel megbukta­tott kambodzsai elnöknek hu­szonhét éves fia, Norodom Ra- narith. A fiatal herceg a múlt héten eladta házát és gépko­csijait, majd szombaton is­meretlen helyre távozott. Vele együtt tűnt el Norodom Ph%- rissara herceg, Szihanuk volt külügyminisztere. A rendőrség feltételezi, hogy a thaiföldi ha­tárt átlépve Franciaországba menekültek. KEDDEN ANVAR SZADAT köztársasági elnök előtt letette az esküt az Egyiptomi Arab Köztársaság új kormánya, élén dr. Aziz Szidki minisz­terelnökkel. Madridi lovas rendőrök Heves incidensek ját­szódtak le a madridi egyetemen, ahol a rek­tor úgy határozott, hogy bezárja az orvostudományi kart. A rendőrség fegyverekkel és gumibotokkal lépett közbe, 50 tün­tetőt letartóztattak. Képünkön: lovas rendőrök ellenőrzik az egyetem felé vezető utakat. Az Albertirsa és vidéke ÁFÉSZ értesíti a kedves átutazó, illetve a helyi vendégeket, hogy JANUÁR 15-ÉN MEGNYÍLT A ROMANTIKA VENDÉGLŐ • Étel- és ital­különlegességek. III. oszt. árak, magyaros konyha. a \ /

Next

/
Thumbnails
Contents