Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-09 / 290. szám
1971. DECEMBER 9.. CSÜTÖRTÖK 3 MEGKEZDTE MUNKÁJÁT A KISZ Vili. KONGRESSZUSA nak növelése a gazdasági hatékonyság fejlesztésének fontos eszköze. A gyorsuló műszaki haladás következtében nemcsak a gyártmányok cserélődnek ki, hanem elavulnak a korábbi szervezési elvek, új szervezési módszerek alkalmazása válik szükségessé. A termelés, a forgalmazás és a szolgáltatás területén a gazdasági és műszaki vezetők irányításával, az öntudatos munkásság közreműködésével széles körű akció bontakozik ki a vállalaton belüli üzem- és munkaszervezés színvonalának növelésére. Ebben is nagyon sok segítséget nyújthatnak a KISZ- szervezetek. Az MSZMP Központi Bizottsága szükségesnek tartja, hogy az anyagi érdekeltség és a szocialista öntudat kettős pillérjére építve, továbl. fejlődjön, új lendületet kapjon a szocialista munkaverseny- mozgalom. Vonatkozik ez KISZ-szervezeteinkre, az ifjúkommunistákra, de azokra a fiatalokra is, akik nem tagjai a KISZ-nek. A jó példát, a kezdeményezést természetesen a KISZ-tagoktól várjuk. A fiatalok különböző fóru-. main sokszor elhangzik a kérdés, hogy ma mit jelent a forradalmi tett. Ügy gondolom, nem szükséges valamilyen emberfeletti, halált megvető bátorsággal véghez v*tt cselekedetre gondolni. Forradalmi tettet bármelyik fiatal véghez vihet, aki a szocializmus építésében részt vállal, internacionalista szellemben foglalkozik társaival, az itt tanuló és dolgozó , külföldi testvéreinkkel, aki őszinte meggyőződéssel támogatja népi rendszerünk politikáját. Nemcsak szavakkal, hanem tettekkel ott, azon a munkahelyen, ahová az élet állította Keli-e elismerésre méltóbb forradalmi tett annál, mint a szocialista munkaverseny résztvevőjeként, nagyszerű teljesítményekkel kiemelkedni először a jók, majd a legjobbak közül? Példaképek, környezetünkben Sok fiatal azt is megkérdezi, kit tekintsen példaképnek. A választ erre sem csak a történelemkönyvekben kell keresniük. Ha szétnéznek a maguk környezetében, rátalálnak azokra, akiket nyugodtan példaképül választhatnak. nig, a beteg brigádtárs meglátogatásától az esti továbbképzésig. 4 Meggyőződésem, hogy ilyen példák égisz sorát említhetné bármelyik fiatal, a szüléitől kezdve tanárain, tanító- mesterén folytatva, legjobb barátjáig De valahogy úgy van ez is, hogy mivel természetes, elkerüli a fiatalok figyelmét. Sajnos, ludasak vagyunk ebben mi, idősebbek is. Csak nagyon elvétve beszélünk, írunk olyan dolgozókról, akik a termelésben kiváló munkát végeznek. A legjobb tudás szerint ' Minden üzemben, vállalatnál érezniük, tudniuk kell a dolgozóknak, hogy képességeik legjobb hasznosítása össztársadalmi érdek. A tudomány, a technika gyors fejlődése, a szó valódi értelmében anyagi erővé válása újabb és újabb ismereteket követel1 tőlük. A megszerzett szakmunkás bizonyítvány vagy a diploma, csak az alapokat nyújtja. Ha valaki az iskolában tanultakat nem gyarapítja , tovább, az elmarad, megreked, nem lesz képes lépést tartani a fejlődés ütemével. Ahhoz, hogy valaki határozottabban lássa, érezze, hogy szorosan vett kötelességteljesítésnél többet kell nyújtania a társadalomnak, tudatosan azonosulnia kell a közösség életével, 'gondjaival. Juttatás és ellenszolgáltatás nélkül is cselekednünk kell a közösségért. Ne csak azt nézzük, hogy nekem megéri-e a fáradságot. Az enyém tudata csak így teljesedhet ki a mienk gondolatává. A szocialista társadalom aiapelve a munka. Az embereket aszerint értékeljük, hogy mennyit tesznek a társadalom, a közösség, a haza javára. Ez a személyiség kibontakoztatásának, az értelmes életnek egyedüli helyes módja, lehetősége. A szocialista társadalomban az egyén boldogulása, előrehaladása csak a közösséggel, a nép érdekeivel összhangban valósulhat meg igazán. Az egyén szokásaiban, a divatban, a hajviseletben lehetnek „generációs” különbségek, de a munkához való viszonyban egyértelműen kifejeződik a társadalmunk ügye iránti elkötelezettség, a szocialista tudat, a hazaszeretet, az internacionalizmus. Az idősebbek közül például azokat a. törzsgárdatagokat, akiiénél ismeretlen ' fogalom a lógás, a késés, akik az üresjáratban látott gépet, az égve felejtett lámpát kikapcsolják vagy éppen a szervezetlenséget, az akadozó anyagellátást teszik szóvá. De példakép lehet az a fiatal is, aki sorra- rendre túlszárnyalja mellette dolgozó társát, közben azon is fáradozik, hogy társadalmi munkára kedvet ébresszen másokban. S maga is ott van velük mindenütt, a konpnu- nista szombattól a klubdélutá. Szüntelenül fejlesztenünk kell az egyes emberek gondolkodását, a helyes szocialista életszemléletet, életmódot, magatartást. Alapvető céljaink közé tartozik a? életkörülmények javítása. Bíráljuk azt a szemléletet, amely a javak megszerzését teszi életcéllá. A szocialista felfogás, magatartás kialakításában, az eszméinktől idegen nézetek leküzdésében legfőbb szerepe a közvéleménynek, a dolgozó emberek fellépésének van. Ügy véljük, ebben az ifjúság teljes támogatására számíthatunk. Alaposabb képzési rendszer Kedves elvtársak! Társadalmunk szocialista fejlőd lsének és tegyük hozzá, az ifjúság felkészülésének is egyik alapvető kérdése a közoktatás, az iskolaügy fejlesztése. Joggal lehetünk büszkék árra az oktatási rendszerre, amelyet felszabadult népünk teremtett. Ugyanakkor a fiatalok és a szülők joggal teszik szóvá, hogy közoktatásunkban nincs tminden rendben. • Ezért határozott úgy pártunk X. kongresszusa, hogy átfogóan felül kell vizsgálni egész oktatásunk rendszerét, az oktató-nevelő munka tartalmi és szervezeti kérdéseit. Már elkészült a jelenlegi helyzet kritikai elemzése, és a következő hónapokban kidolgozzák a továbbfejlesztést szolgáló terveket. Pártunk .Központi Bizottsága előreláthatólag a jövő év közepén tárgyal e fontos kérdésről. Iskolarendszerünknek nagyobb lehetőséget kell nyújtania a sokféle tehetség és képesség felfedezésére és kibontakoztatására. Ennek érdekében szocialista államunk már eddig is sokat tett. Mégis hátrányosabb körülményei miatt ma még sok munkás és paraszt gyerek nem kerül magasabb iskolába és nem bontkoztathatja ki képességeit. Ezért hozott olyan határozatokat a kormány, mint a kollégiumi hálózat fejlesztése, a középiskolai ösztöndíjak bevezetése. Javítani kell a termelő- munka melletti továbbtanulás jelenlegi helyzetén. Az ifjúsági törvény végrehajtását szolgáló kormányhatározat — több más fontos kérdéssel együtt — e probléma1 felülvizsgálatát is előírja. A KISZ-szervezetek fontos feladata, hogy foglalkozzanak a munkába lépő fiatalokkal. Tapasztalataink szerint a fiatalok nagyon kevés tájékoztatást kapnak új környezetükről, leendő feladataikról, az előrejutás lehetőségeiről. Nemegyszer előfordul, hogy a munkabeosztásuk nem’ felel meg annak, amit' ténylegesen tudnak. Mindezek olyan problémák, amelyek felismerése és megoldása hozzásegíthet ahhoz, hogy a fiatalok minél előbb megismerjék és megszeressék munkahelyüket, felelősséggel és szívesen végezzék munkájukat. A kormány a közelmúltban fogadott el határozatot arról, hogy az ifjúság céljait szolgáló létesítményeket az állami szervek, általában a tanácsok üzemeltessék. Ezzel az a célunk, hogy a gondok egy részétől megszabadítsuk a KISZ-t, ugyanakkor valamennyi művelődési házban biztosítsunk az ifjúság számára megfelelő programokat, a KISZ és az Üttörőszövetség tevőleges részvételét a programok kialakításában. A sport és testnevelés fejlesztése ugyancsak olyan ifjúságpolitikai kérdés, , amely egyben „nemzeti ügy” is. Ebben azt hiszem, mindenki egyetért. Arról viszont komoly viták folynak, hogy mit fejlesszünk, mire fordítsunk nagyobb gondot. A mi véleményünk határozott és egyértelmű: akkor szolgáljuk helyesen a magyar sport ügyét, ha — és ez az anyagiakra is vonatkozik — a következő években az ifjúsági tömegsport, a diáksport feltételeit javítjuk. Ennek felel meg az ifjúsági turizmus már kormányhatározatba foglalt fejlesztése is. A megítélés reálisabbá vált Tisztelt kongresszus! Kedves elvtársak! Az ifjúságpolitika a pártpolitika szerves része. A Központi Bizottságnak az elmúlt évben kidolgozott ifjúságpolitikai dokumentumait a párt X. kongresszusa is megerősítette, s azóta is a bennük foglaltak szerint folyik a munka a párt- szervezetekben. Az elmúlt, közel két esztendőben az ifjúságról szemlélet- változás ihdult meg az egész társadalomban. Az emberek reálisabban ítélik meg ifjúságunk helyzetét, szerepét, bár hangsúlyeltolódás, más-más megközelítés jelenleg is tapasztalható. A felnőttek a 7 eredmények elismerése mellett élesebben bírálják a KISZ- szervezetek munkáját, az ifjúság életében tapasztalt negatívumokat, a fiatalok viszont szívesebben és élesebben említik az állami, gazdaság és társadalmi szervek nem kielégítő intézkedéseit. A párt abból indult ki, hogy ha minden felnőtt állampolgár, minden szervezet és intézmény jobban kihasználja lehetőségeit a fiatalok szocialista nevelése érdekében, akkor társadalmunkban kevesebb gonddal kell szembenéznie. Állami szerveink e felelősségüket — a párt határozata óta eltelt időszakban — határozott intézkedésekkel fejezték ki. Az Országos Ifjúságpolitikai Tanács kezdeményezésére került a kormány elé számos, az ifjúság széles rétegeit érintő kérdés és születtek az ifjúság érdekeit közvetlenül szolgáló intézkedések. Kétévenként számvetés Az ifjúságpolitika állami szintű tevékenységében kiemelkedő jelentőségű az országgyűlés legutóbbi ülésszakán elfogadott .ifjúsági törvény. A jövő évben napvilágot látnak az ifjúsági törvény végrehajtását szolgáló miniszteri jogszabályok. Életbe lép a kormány határozatának az az előírása, amely szerint két évenként minden állami intézmény, gazdálkodó szerv köteles megvizsgálni az ifj-áság helyzetét. Ugyancsak a törvény végrehajtását jelentik azok az intézkedések, amelyek az ifjúság érdekeit külön is szolgálják, mint például az új lakásrendeletek, vágj- az új kollektív szerződések. Az ifjúsági szövetség alap- elveiben semmiféle változás nem történt és nem történik: a KISZ volt és marad a párt ifjúsági szervezete, a magyar ifjúság egyetlen politikai szervezete. Ezt a tényt még az országgyűlés is rögzítette az ifjúsági törvényben. Nem változtak az ifjúsági szövetség legfontosabb feladatai sem. A KISZ politikai jellegének következe'tesebb érvényesítése azt kívánja, hogy miközben javítják, erősítik, tökéletesítik a szövetség belső életét, a KISZ-en kívüli ifjúság mind nagyabb tömegét is vonják be akcióikba, egész tevékenységükbe, vagyis lépjenek ki a KISZ-szervezetek falai közüL Az ifjúsági munkában a legfontosabb az az alapelv, hogy soha, sehol sem szabad uniformizálni. Követelményeiket az élő, eleven emberre kell szabniuk, valahogy így: fogadd el az alapelveinket, légy egy kicsivel jobb, aktívabb, okosabb, holnap, holnapután és azután, mint mai önmagad. A KISZ-szervezetek dolgozzanak öntevékenyen, s programjaikat rövidebb távra alakítsák ki saját maguk, a fiatalokkal együtt, demokratikusan. Nagyszabású békeprogram Végezetül röviden néhány időszerű nemzetközi kérdéssel kívánok foglalkozni. Korunk alapvető folyamatainak felismeréséből, marxista—leninista elvi álláspontból indul ki pártunk és kormányunk politikai tevékenysége. Ma a nemzetközi helyzet legfőbb vonása a szocialista országok aktív kezdeményezése, A Pest megyei küldöttek egy csoportja a szünetben. Kotrocző István felvételei mindenekelőtt a Szovjetunió rendkívül széles körű külpolitikai tevékenysége. Ez az SZKP XXIV. kohgresszpsán elfogadott nagyszabású békeprogram valóraváltását szolgálja. Egyik legfőbb törekvésünk a szocialista országok egységének erősítése. Ennek eredményei mutatkoznak a kapcsolatok bővítésében, a KGST integrációs programjának kidolgozásában, a Kínai Népköz- társaság ENSZ-jogaiért folytatott küzdelmünk győzelmében és egy sor egyéb nemzetközi eseményben. Pozitív előrehaladásról beszélhetünk még akkor is, ha a kínai vezetők an- timarxista, szovjetellenes politikai fellépése a szocializmus erői tömörítésének fő akadá- * lyát jelenti. A világbéke egyik kulcskérdése az európai kontinens békéjének és biztonságának ügye. így különösen nagyjelentőségű, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok a legnagyobb sikereket éppen itt érték el. Az eredményeket jelzik a szovjet—nyugatnémet, a lengyel—nyugatnémet ratifikálásra váró egyezményele, a négy nagyhatalom Nyugat- Berlinre vonatkozó megállar- podásai, valamint az NDK és az NSZK küldöttségének tárgyalásai. Bíztató jel a világbéke szempontjából, hogy az ér*■ dekelt országok többsége elvi egyetértést tanúsít az európai biztonsági értekezlet összehi- vásában. Persze nem lehetnek illúzióink a nemzetközi reakció vezető köreiről: az enyhülés irányzata, a béke megszilárdulásának bíztató távlatai ellenállást válthatnak ki, s a haladás csak kemény küzdelemben megy végbe. A világ közvéleménye figyelmének középpontjában változatlanul a délkelet-ázsiai helyzet, 'az amerikai imperialisták és csatlósaik indokínai, vietnami agressziója áll. Mi továbbra is támogatjuk az indokínai helyzet rendezését a jól ismert hétpontos javaslat alapján. Változatlanul súlyos és válságos a helyzet a Közel-Keleten, az Egyesült Államokra támaszkodva Izrael továbbra is akadályozza a probléma politikai megoldását. Nehezíti az ellene folyó harcot az arab világban az antiimperialista erők megosztottsága is. Mi — éppen elvi politikánk alapján — az imperializmus ellen, az agresszió ellen harcolók oldalán állunk. Pártunk és kormányunk, egész népünk aggódva kíséri figyelemmel az indiai—pakisztáni konfliktus súlyosbodását. A mi álláspontunk az, hogy a vérontást megszüntetve, politikai úton kell megoldani a hindosztáni válságot Egyetértve e cél elérése érdekében a Szovjetuniónak a különböző fórumokon tett kezdeményezéseivel, pártunk és kormányunk úgy véli: a kialakult helyzetet, amelyért Pakisztán a felelős, politikai rendezéssel lehet és kell megoldani, Kelet-Pakisztán népe törvényes jogainak és érdekeinek tiszteletben >tartása alapján. A Magyar Népköztársaság külpolitikája tehát teljes összhangban áll népünk nemzeti céljaival, a szocialista világ- rendszer érdekeivel, az emberiség haladó és békére vágyó törekvéseivel. Olyan elveket és gyakorlatot jelent, amely mögé teljes egységben sorakozhat fel ifjúságunk. Tisztelt kongresszus! A céljaink közösek az önökével. Azt kívánjuk, hogy békében, biztonságban épüljön tovább szocialista hazánk, a Magyar Népköztársaság, hogy hazánk ifjúsága legyen okos, művelt, edzett, dolgos, vállalja a munkát, a gondokat és élvezze az élet örömeit. Mindehhez és a kongresszul további jó munkájához, majl az azt követő gyakorlati te« vékenységhez kívánok sok sikert, gazdag eredményeket és boldogságot az egész magyar ifjúságnak.