Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-05 / 287. szám
re*» UECVtLf 'xhfCtrSap 1971. DECEMBER 5., V AS Ali V AP Képek, kalapács alá PAÁL: ERDEI TÁJA A SLÁGER A Bizományi Áruház Vállalat december 14-én és 15-én rendezi 26. művészeti képaukcióját, amelynek anyagát előzetesen a tegnap megnyílt kiállításon a MOM Csörsz utcai művelődési házábaji tekinthetik meg az érdeklődők. A karácsonyi kétnapos aukción minden eddiginél gazdagabb anyag — 266 kép 3 millió forintos kikiáltási áron — kerül kalapács alá. A kiállításon a magyar festők alkotásai vannak többségben, de neves, régi külföldi művészek képei is ^megtalálhatók. Az aukció szenzációja Padi László eddig ismeretlen műve, az Erdei táj: kikiáltási ára 90 000 forint, Munkácsy Mihály 1889-ben készült gyönyörű „Csendélet”-e 40 000 forintért indul az árverésen, míg Szinyei Merse Pál báj,os képét „Gyermek a babával” 30 000 forintra tartják. Az aukció kiállítása december 12-ig, naponta 10—18 óra között tekinthető meg. STUDIO ’71 A KISZ VIII. kongresszusa tiszteletére rendezett művészeti hét rangos eseményeként nyílt meg szombaton az Ernst Múzeumban a fiatal képzőművészek „Stúdió ’71” kiállítása. Százhúsz szobrász, festő és grafikus mutatja be mintegy 250 művét. Felmérés Somogybán MŰEMLÉK? A pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályán „Műemlékfelmérés Somogybán” címmel kiállítás nyílt, amelyet közösen rendezett a Magyar Építőművészek Szövetségének dél-dunántúli csoportja, valamint a Somogy megyei Tanács Tervező Vállalata. A kiállításon látható vázlatok, rajzok, fényképek, továbbá a műemlékek szöveges leírása megismerteti a nézővel a műemlákfelmérés sokrétű tevékenységét. Ezek, birtokában készülhetnek hasznosítási javaslatok, illetve a restaurálására, felhasználásra vonatkozó kiviteli tervek. Pályaválasztás előtt Beszélgetések a nagykátai Damjanich János gimnáziumban és szakközépiskolában Először a gimnázium igazgatójával — Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, mi jellemzi az érettségizők pályaválasztási törekvéseit? „ — A józanság. Nem értékelik túl önmagukat — az egyetemre, főiskolára jelentkezők hatvan százalékát felveszik ... Többfelé próbálkoznak ... Értelmiségi szülő gyermeke is, kedvét követve, gyakran megy szakmunkásnak... Körükben nemigen van divatos pálya ... Józanok, de nem pénz- sóvárok — válaszolt Rada Aladár, a gimnázium igazgatója. — Felismert képességeiket, hajlamaikat követve választanak pályát? — Az egyetemre, főiskolára jelentkezők általában tisztában vannak tehetségükkel, lehetőségeikkel. A gond a négyes,, vagy közepes rendű diákoknál kezdődik. Közülük is a szakközépiskolásoknak mintegy hatvan százaléka örömmel megy a mezőgazdaságba. (Érdekes, hogy a gyengébb, kisebb szövetkezetek nem keresik őket, de például a Sasad Tsz bármennyit felvesz közülük.) Sok képességet, kedvet ébresztenek a megfelelő szakmákra a gimnáziumi elektroműszerész, varró és kertészeti, politechnikai tárgyak is. A lányok azonban a legkevésbé tudják, mihez kezdjenek. Adminisztrátornak nem szívesen mennek, inkább gyógyszertári asszisztensnek ... boltba eladónak ... ápolónőnek,.. képesítés nélküli tanítónőnek, óvónőnek...i — Nézete szerint alkalmas arra oktatási rendszerünk és az iskolai élet, hogy a fiatalok valódi képessége, ügyessége, hajlama kibontakozzon? — A tehetséges matematikus, műszerész vagy mezőgazdász ráébred képességeire az iskolában, de bizonyára sok más hajlam érintetlenül, rejtve marad a többieknél. Itt látható a falon az elismerő oklevél: „A tiszti utánpótlásért”. Ugyanis már hagyományunk, hogy iskolánk sok diákja választja a katonai pályát. Ennek egyik oka, hogy kitűnően vezetett MHSZ modellező körünk sok fiatalt nevelt a repülőtiszti akadémiára ... Több más képesség- ébresztő szakkörre és foglalkozásra is szükség lenne. — Kik patronálják á tantestületből a fiatalok pályaválasztását? $ — Egy pályaválasztási felelős, és az osztályfőnökök: ismertetik az egyetemek és főiskolák, valamint a megyei tanács munkaügyi osztályának tájékoztatóit, ezenkívül üzem- látogatásokat is szerveznek. — Elegendő információt kapnak így a diákok? — Ezt nem mondhatni. Még azoknak, akik ráébredtek gyakorlati képességeikre, jó része sem tudja, hogy azok a képességek milyen foglalkozásban hasznosulnának leginkább. Erre ugyanis nemigen térnek ki a tájékoztatók. Azután az érettségiző diákokkal A kitűnően tanuló Kazinczy Katalin gyermekorvos szeretne lenni: a nyári szünetekben kórházakban dolgozott, megnézte valamennyi osztály munkáját, választása tudatos. Magyar Tibor, a kollégiumi diáktanács vezetője katonatisztnek készül. Dósa Piroska szülésznőnek, mert szefeti a gyerekeket — de nem talál semmilyen' tájékoztatót erről a pályáról. Petró Erzsébet a postát választotta, a barátnője is ott dolgozik. A kiváló képességű Gallai Agnes a közgazdasági egyetemre törekszik: a munkásszülők tehetséges gyermekeinek szervezett egyetemi előkészítő stúdiumok beszélgetésein, könyvtári búvárkodásban és újságcikkek hatására fogalmazódott meg szándéka. A szakközépiskolásoknak több mint a fele a mezőgazdaságban helyezkedik el. (Közülük azonban sokan már az első évben ráébrednek, hogy nincs • kedvük a mező- gazdasághoz. Más középiskolába átmenni viszont nagyon körülményes.) A megkérdezett diákok jó része tanácstalan. Beszélgetésünkből kitűnt, hogy többnyire a foglalkozásokkal való. személyes, gyakorlati ismerkedésben született a döntés. Azok közül, akikben a szakközépiskola nem ébresztett kedvet, és a gimnazistákból, elsősorban a legjobb tanulók, ugyanakkor a legmozgékonyabb fiatalok használták fel kamasz éveiket arra, hogy bepillantást nyerjenek több munkaterületre is, azután választottak. — És a kevésbé mozgékonyak, kevésbé élelmesek? ök miért nem tudnak határozni, például ' üzemlátogatáskor, vagy a rendelkezésükre álló prospektusok alapján? * — A meglátogatott üzemeidben nem ismerjük meg a munka lényegét. A tájékoztatók szárazak. Hiányzik belőlük ... az élet! Hiányzik az egyes szakmák szépségének bemutatása — de az árnyoldalakról sem beszélnek! Majd a művelődési osztályvezetővel Povázson Sándor, a járási hivátal művelődési osztályvezetője a hivatal munkaügyi, illetve most már pénzügyi osztálya mellett* működő pályaválasztási tanácsadónak is tagja. — Miből áll a tanácsadó tevékenysége? — Évenként egy értekezletet tartunk. Jelentéseket készítünk a fiatalok beiskolázásáról, elhelyezkedéséről. Továbbítjuk az iskoláknak a beiskolázási lehetőségeknek a megyei tanács munkaügyi osztályától kapott ismertetőit, és néhány vállalat propagandaanyagát. — Mi mindennel lehetne segíteni a fiatalok pályaválasztását, hogy döntésüket később ne bánják meg? — Jó lenne, ha alakulna a megyében egy pályaválasztási tanácsadó csoport vagy intézet. (Ilyen már működik Budapesten és Szolnokon is.) Sokat segítene, ha az iskolai pályaválasztási-felelős pedagógusokat továbbképeznék, és ha órakedvezménnyel tennék lehetővé tartalmas munkájukat. Végül jó volna, ha nemcsak a munkaerőhiánnyal küzdő üzemek, hanem a többi vállalat, szerv, hivatal is készítene, s küldene az iskoláknak jó prospektusokat. Így az egyes szakmákba az oda érzelmileg is kötődni tudó fiatalok kerülnének. S akkor később ugyanők ezeket a pályákat, szakmákat, nem hagynák el semmiképpen. Padányi Anna rr MIRE JO A MŰVÉSZÉT (7.) Svejk futószalagon Miért áldozott mindig is pénzt, fáradságot, energiát a művészetekre az emberiség, amióta csak leszállt a fáról és i resse, két lábra állt? 1928. JANUAR 24-ÉN bemutatót tartottak egy berlini színházban. A darab Jaroslav Hasek: Svejk, a derék katona című könyvéből készült, Erwin Piscator rendezte és alkalmazta színpadra. A premier közönsége először megdöbbent, aztán mind nagyobb lelkesedéssel vette tudomásul az ötletet, hogy a színpadon két futószalag van. Ezen a balról jobbra mozgó szalagon jártak be és ki a színpadon a színészek, s ugyancsak így utaztak ki-be a kellékek, itt meneteltek a katonák a frontra. Svejk is gyakran ráállt erre a futószalagra, pontosabban rá- állították, hogy kiküldjék a frontra. S merk alatta a szalag ellenkező irányban mozgott, ő hiába menetelt a legnagyobb lelkesedéssel, soha nem került ki a harctérre ... A közönség tetszését nemcsak az nyerte el, hogy így a szó szoros értelmében megszakítás nélkül elevenedett meg a regény; a gyakorlott színháznézők hamarosan arra is rájöttek, hogy a futószalagot jelképnek is lehet értelmezni: a háború technikáját hivatott szimbolizálni. Sőt, még azt is, hogy Svejk látszólagos menetelő buzgalma mögött, vagy inkább alatt, egy ellenkező irányú mozgás rejlik, ami nevetségessé" teszi azokat, akik csak a felszínt látják. EGY TISZTÁN TECHNIKAI jellegű színpadi újítás így lett művészi gondolatok hordozója, vált a színházművészet sajátos kifejezési eszközévé. A művészet fejlődése, „modernsége” tehát szoros összefüggésben van a művészet nyersanyagaival? — kérdezhetik sokan. S bizony, nemigen lehet egyértelműen elútasító választ adni erre a kérdésre, pedig gondolkodásunk hajlamos arra, hogy a művészetek fejlődését egyedül és kizárólag a társadalmi viszonyok, az emberi kapcsolatok változásaiban ke- Ritkán* jut eszünkbe, hogy minden művészet nyersanyaggal, materiálisán is mérhető, tapintható, érzékelhető nyersanyaggal dolgozik; kővel, fával, hanggal, fémmel, fénynyel, színekkel, vonalakkal, emberi testekkel, mozdulatokkal — és így tovább. Nyilvánvaló hát, hogy ha a nyersanyagok választéka bővül, vagy előállításuk technikája változik, akkor ez aligha marad következmények nélkül a műVészet területén. Hogy mindez mennyire nemcsak elméleti feltételezés, arra példatárként rendelkezésünkre áll az egész művészettörténet! Elég talán az építőművészet nagyobb' fejlődési szakaszaira gondolni, s kiderül, milyen szoros az ösz- szefüggés az építőanyagok, az építéstechnika és a nagy stíluskorszakok között! A FILMMŰVÉSZET jóval fiatalabb „életkora” még inkább módot ad arra, hogy nyomon 'kövessük a technika, a nyersanyagok változása és a stílusok változásának összefüggéseit. Csak a két legfontosabb példa: a harmincas évek elejére véget ér a némafilmkorszak, amely stílusában is merőben más volt, mint az utána következő hangosfilmé. S most, az ötvenes évek végén, a korábbinál érzékenyebb filmnyersanjíag — amely jóval kevesebb lámpát, világítást igényel —, a könnyű, kézben hordozható, hangosfelvételre is alkalmas kamerák megjelenése magával hozta a „cinema verité” módszerét. Ez a módszer a dokumentumfilm megújulását eredményezte, de visszahatott a játékfilmre is, s tulajdonképpen a hatvanas évektől számíthatjuk a filmművészet nagykorúságát, amikor a rendezők úgy „írják” a kamerával — a maguk művészi egyénisége szerint különböző módon — a filmtörténeA tamburä ránEddig csak Budapesten és több délszlávlakta magyar- országi helységben vendégszerepeitek a tököli tamburások, tavasszal azonban külföldi turnéra készülődnek, meghívták őket Jugoszláviába. Mert híres a zenekaruk, és hogy az, abban talán legnagyobb a része a karmesterüknek. Teljes neve Milkovics Mihály, de Tökölön mindenki csak Mijo bácsinak emlegeti, aki őrzője az ősök dalainak. Azokénak, akik valahonnan a Dráván túlról évszázadokkal ezelőtt a török elől menekülve Csepel szigetén telepedtek meg. Két dolgos kezükön kívül a riadt szaladásban valami sokat aligha hoztak magukkal, de hogy akitől az öreg Mijo származik, az ősapa nem hagyta otthon a tamburáját, bizonyos lehet. A tököli Milkovicsok, úgy mondják, nem is he- tedíziglen, de még azon is túl, ki tudja milyen régtől fogva mesterei voltak mindig ennek a zeneszerszámnak. — Az apám, mega fivérem is játszott rajta. Tamburások voltunk, hívtak minket ide is, oda is. Ahová meg nem minket, hát a feleségem apja zenekarát hívták. — Három nővéremmel meg a fivéremmel én is együtt tamburáztarn, családi zenekar volt az apámé — szól közbe Milkovics néni. — Aztán, hogy ösz- szeházasedtunk, frigyre lépett a két zenekar is — mondja a férj. Ugyan, játszanak-e a gyermekeik is? Hogyne, mind a két fiú, csakhogy Péter már abbahagyta, de József nem. Volt idő, amikor har- monikással meg hegedűssel is kiegészült a zenekar és a tam- burát vagy nyolcan- tízen szólaltatták meg egyszerre. Most már — a néni sem játszik többé — öt főre apadt a tambu- razenekar, és tagjai egymással már nem mindnyájan vannak vérségi kapcsolatban. Estefelé majd mindennap a művelődési házban próbál a zenekar Mijo bácsi vezetésével, aki különben már kora délutántól fogva ott van, hogy öt fiú tanítványát oktassa tambu- rára, vagy régi dallamokra az énekkart. Tizenkét lányból meg tíz fiúból áll a tököli „rác” népi énekegyüttes. (A népi táncegyüttes sem hiányzik persze, talpuk alá a tamburások szolgáltatják a zenét.) , — Játszunk, énekelünk, táncolunk mi mindenfélét — mondja Mijo bácsi. '— Csárdást is, ke- ringőt is, ilyen meg olyan dalokat, magyart is persze. A falon két tambura függ, egy pici, meg egy nagy, arra azt mondja, basszus tambura, de mert meglehet, nem értünk muzsikához, hozzáteszi a magyarázatot : kísérőtam- bura. Ám hátha van, aki nem tudja, milyen a tambura, annak hát elmondjuk: sokhúrú pengetős hangszer, miként a lant, a mandolin, a gitár, s alakra is hasonlatos azokhoz. Kezébe veszi az öreg a kicsit, a printtam- burát, megpengeti. Előbb lassú ütemmel, aztán mind tüzesebb gyorsasággal csalja ki belőle a dallamot. Kólót játszik, a délszláv népeknek ezt a szép melódiájú körtáncát. Járják-e még sokan a kólót Tökölön és szeretik-e a tam- burát? — Á, kérem, a beat-et jobban. Meg ezek a mai táncok, csupa ugrálás, gatózás... Nem neheztelő hangsúllyal mondja, csak éppen kifejezi a véleményét. Egykor borbélynak tanult, műhelye volt, bezárta vagy húsz éve és letette a borotvát, de nem mintha a keze elnehezedett volna, hiszen ujjai fürgén járnak a húrokon. Azóta csak a zenének él, s hogy népe zenekultúráját nagy avatottsággal fenntartja, s az újabb nemzedékeknek továbbadja, azért két éve a magyar művelődésügyi miniszter á Szocialista Kultúráért éremmel tüntette ki. Egyenes derekú, szikár ember. Szürkéskék szeme derűs pillantású. A haja ősz, az árulja csak el, hogy megilleti a bácsi cím. Mégis hitetlenkedve halljuk, amikor kérdésünkre, hogy hány éves, így felel: — Hetvennyolc. Szokoly Endre teket, ahogy az írók a töltőtollukkal a regényt... A példákból az következnék, hogy a művészet fejlődése a technika és a nyersanyagok változásának a függvénye. Ha ez így volna, akkor könnyű dolga lenne a művészettörténetnek és a kritikának, hiszen csak jó ipari, technikai felkészültség kellene, s az volna a legkorszerűbb művész, aki ma műanyagból dolgozik. Hiszen vitathatatlan, hogy — egyebek között — ma a műanyagok forradalmának korát éljük. Dehát, természetesen, o nyersanyag nem lehet mércéje egy műalkotás megítélésének. Hol van akkor mégis összefüggés a nyersanyagok, a technika és a művészetek között? Van ilyen összefüggés — csak némiképp bonyolult. Maradjunk az építészeti példánál. A középkor egyháza az emberi létet átmenetnek tartotta egy másik világ felé, ahol a lélekre a túlvilág vár, jutalommal, vagy bűnhődéssel. Ez volt az uralkodó életszemlélet, amely természetesen olyan templomot igényelt, amelyik misztikus, csodálatos kapu a túlvilágra, ami felfelé kényszeríti a tekintetet és a gondolatot. Ilyen templomok a gótikus székesegyházak. Az építtetők tehát nem azért választották a korszerű technikát, mert az újat akarták pártolni, hanem azért, mert csak ezzel a technikával lehetett a kívánatos templomokat megépíteni. Nyilvánvaló, hogy az építtetők igényei segítettek megkeresni a kivitelezés korszerű technikáját. LATHATJUK TEHAT, milyen komplikált és kétoldalú ez a viszony. Adva van egy korszak anyagi kultúrája, termelési technikája általában, ami meghatározza a kor tudatát, gondolkodását. Ez a tudat azonban keresi a termelésben és technikában azokat az anyagokat és módszereket, amelyek- jobban, tökéletesebben kifejezik a világról alkotott elképzeléseit. Korszerűbb lesz hát a termelés, s új anyaghoz, fnódszerekhez jut a művészet is, amely mindig a kor tudatát akarja érzékeltetni. Fejlődik, változik a technika, vele a művészet, s a gondolkodás, a tudat régi formái elavulnak, csakúgy, mint a termelési viszonyok. Eljött a társadalmi forradalmak kora, amikor a termelési viszonyoknak és a tudatnak utói kell érnie a technika színvonalát. Ez a fejlődés spirálja az életben, s ezen belül a művészetekben. Ezért nem lehet a nyersanyagok és a technika fejlődését azonosítani a művészetek forradalmi változásaival, de ezért nem lehet ugyanezt mellékes körülménynek tekinteni. A transzportór, a futószalag bevonult az iparba — azután a színpadra is. Svejk rálépett — és ez változást jelentett a színházművészetben. De nem azért, mert a transzportőr korszerűbb, mini a süllyesztő, hanem azért, mert 1923-ban Piscator a német munkásosztály számára akart figyelmeztető jelzéseket adni a háború technikájáról és értelmetlenségéről. Nyilvánvaló: ez utóbbi tette korszerűvé Piscator művészetét, s ehhez a korszerű mondanivalóhoz megtalálta a korszerű formákat. így válhatott a futószalag egy történelmi pillanatban a korszerűség szimbólumává. Bemáth László IVTNTE Mai zene hete Az idén először megrendezett „Mai zene hete” a következő években rendszeresen visszatérő eseménye lesz Szeged kulturális életének. Célja a modern zenei alkotások népszerűsítése, nagyobb megbecsülése és elfogadtatása a közönséggel. Az első koncertsorozat szombaton este a József Attila Tudományegyetem aulájában megtartott hangversennyel ért véget.
