Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-31 / 308. szám
ffcs« NCGVe» tÄirtop 1971. DECEMBER 31., PÉNTEK SZÖVETSÉGI ELEMZÉS A GONDOKRÓL Fejlődnek, Górcső alatt néav iárás szakszövetkezetei 24 szakszövetkezet Három év számai Pest megyében sem elhanyagolható az arányuk: a budai, a szentendrei, a da- basi és a ráckevei járásban például 24 szakszövetkezet gazdálkodik. Azért említjük csak ezeket a járásokat, mert rájuk terjed ki a Budapest- környéki Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetségének hatóköre. Márpedig ez a szövetség volt az, amely a közelmúltban elemezte a 24 gazdaság tevékenységét, megvizsgálván, miként alakul jövendőjük? Az adatok, amelyek működésük eredetét megszabják: 44 620 hold közös nagyüzemi j gazdálkodásba vont terület, 8916 tag és 3517 alkalmazott. Az említett differenciáltságot kiváltó egyik ok abban rejlik, hogy a tszcs-kből szakszövetkezetté alakult gazdaságok tagjai legföljebb egy holdat tarthattak meg saját művelésre. Ellenben amelyek korábban nem tszcs-szerve- zetben dolgoztak, azokban egy-egy tag egy—nyolc hold földet is visszatarthatott. Nyilvánvaló, hogy az előbbiek sérelmezik a velük szemben alkalmazott szigorító eljárást; azt kérik, hogy az úgynevezett földbeviteli kötelezettség a közgyűlés hatáskörébe tartozzon. Vajon ez esetben mindent kiosztanának? Nem, a szövetség is meggyőződött róla, hogy a szakszövetkezetek komolyan gondolják: a táblásítható, nagyüzemi gazdálkodásra alkalmas föld kerüljön a közös gazdaságba, míg a szétszórt és sokszor parlaggá vált föld kerüljön vissza a tag tulajdonába. Szakemberhiány Valamennyi szakszövetkezet alkalmaz — fő állásban — egy főmezőgazdászt, egy mérlegképes főkönyvelőt, továbbá e gazdaságok felében két- három beosztott agronómus is dolgozik. Hiányos azonban az ágazatonkénti szakemberellátottság. Két vagy több szakszövetkezet foglalkoztat például közösen egy-egy erdészt, növényvédő szakembert, építésvezetőt, jogtanácsost. Sok helyen szükség lenne a gépekhez értő emberre, s nemkülönben belső ellenőrre. Bizonyos, hogy e szövetkezeti formával szemben akad még jócskán értetlenkedés a legülönfélébb fórumokon. Ennek jele, hogy földrendezés, zártkertrendezés dolgában csak a termelőszövetkezet után következnek ők. Miként a tsz-szövetség megállapítja, a négy járás közül csupán a dabasi járási hivatal ad megfelelő segítséget a szakszövetkezetnek. De mit nyújt mondjuk maga a szövetség? Mindenekelőtt: megkülönböztetést nem tesz köztük és a tsz-ek között, így a vezetőségben részarányos a Ha a termelés terepét vesz- szük górcső alá, úgy az utóbbi három évben általában fejlődésről adhatunk tanúságot. 1968-ban a termelési érték nagysága 201,2 millió forintra rúgott, 1969-ben 335 milliót ért el, s 1970-ben — miként az országos mező- gazdasági kép is változott — 289,7 millió forint volt ez az összeg. Ám ezen belül megcsappant a hagyományos mezei gazdálkodás aránya, s dinamikusan emelkedett a kiegészítő ipari tevékenységé, így jelentősen megnőtt a teherfuvarozás, az építőipar szerepe, nem szólván egyéb munkákról. Mindenesetre megnyugtató, hogy fejlesztési alapjuk növelésére évről évre nagyobb ösz- szeget fordíthatnak a szövetség szakszövetkezetei. Minimális viszont a vagyoni hozzájárulás fölhasználásának jelentősége — célszerű lenne ennek mikéntjét a szövetkezet hatókörébe utalni. A melléküzemek számának növekedése természetesen nem elítélendő, hanem jó dolog, már csak azért is, mert ezek a szakszövetkezetek — épp úgy, miként a „gyenge” tsz-ek — rossz termőhelyi adottságú- ak. Magyarán: nem is maradt voltaképpen más lehetőség a gazdálkodás fejlesztésére, mint a melléküzemek irányában történő eltolódás. Mindez kedvező hatással van magára az alaptevékenységre is, segíti a pénzforgalmat, sőt, hitelt nyújthat a szövetkezet tagjainak különféle termékek beszerzésére. Természetesen az így megvásárolt gépek már a „saját gazdaság” fejlesztésére szolgálnak, vagyis ama egy-nyolc holdakéra. Járásonként is tapasztalható bizonyos megoszlás ebből a szempontból, például amíg a budaiban négyszáz négyszögöltől kétezerig terjed a tagok átlagos tulajdona, a legtöbb hat-nyolc holdas tag a dabasi járásban található. A földek táblásítása főként a budai és a szentendrei járásban látszik megoldhatatlannak. Vizsgálható-e, miként egészíti ki a saját gazdaság a közöst? Általánosságban elmondható, hogy az utóbbi integrálja az előbbit, mégpedig azzal, hogy egységes minőség felvásárlásával, egységes növényfajta biztosításával tud kedvezően hatni. A parlagföldek Mivel a zártkert-rendezés még a legtöbb helyen nem történt meg, az e fogalomkörbe eső dűlők, határrészek fele-háromnegyede parlaggá vált. Üjabb területek bevonása a nagyüzemi gazdálkodásba azért bonyolult, mert nem pusztán fölaprózott földekről van szó, de a terepviszonyok is kedvezőtlenek, továbbá a növénykultúrák heterogének. Fontosnak találjuk a szövetség javaslatát az ingatlanforgalom föloldására. Ez az intézkedés a szövetség megítélése szerint ugyanis megszüntetné a parlagföldeket, megoldaná az elöregedett, munkaképtelen tagság megélhetését a föld értékesítése révén, valamint sor kerülhetne egyes ültetvények rekonstrukciójára is. Mindenekelőtt szőlő és gyümölcsös virágozhatna mind nagyobb számban a mai parlagföldeken. Sajnos, egyelőre még ellenkező előjelű a kép: akad hely, ahol felére csökkent a szőlő, nemkülönben a málna és a szamóca. Közbelépés nélkül teljes kipusztulásuk várható. A szakszövetkezeti tagság átlagéletkora hatvan év. Mégis, hovatovább elodázhatatlan e témakörnek a szövetségi elemzéshez hasonlóan alapos fölmérése mind a megyében, mind az országban. Hiszen nemzeti értékek pusztulnak a szemünk láttára — márpedig ez iránt senki sem lehet közömbös. Keresztényi Nándor Az utolsó idei „borvonat“ Csütörtökön százezer palack borral kigördült az egri vasútállomásról az idei utolsó „borvonat”. Az egyidejűleg elkészített vállalati gyorsmérleg szerint az Eger— Gyöngyös vidéki Állami Pincegazdaság 1971-ben nem kevesebb, mint 15 millió palack egri bort értékesített a hazai piacon, csaknem negyven szándékkal többet, mint az előző évben. Tizenhat féle kitűnő tájjellegű bort hozott forgalomba, több mint ötven féle töltésben, választékos palackozásban és díszcsomagolásban. A változatlanul nagy népszerűségnek örvendő bikavérből és az egri leánykából a megnövekedett keresletet is zavartalanul tudták kielégíteni. FABU LÓN és CSEB Fényreklám 20-25 millióért A főváros lakóépületeit, intézményeit összesen mintegy 9 ezer fényreklám díszíti, amelyeknek csaknem felét az úgynevezett neonosítási program keretében szerelték fel. Mit ígér Budapestnek a Fővárosi Neonberendezéseket Gyártó Vállalat jövő évi terve? Mint elmondták: 1972-ben több mint 300 fényreklámot akarnak felszerelni a fővárosban. A rendelkezésre álló mintegy 20—25 millió forint legnagyobb hányadát a metróvonalat érintő főbb útvonalak szépítésére használják fel. A Déli pályaudvar és a Magyar jakobinusok tere környékén hét nagyméretű tetőberendezést szerelnek fel. A Moszkva téren, valamint a Batthyányi téren lakóházat ékesít majd fényreklám. A vállalat pontos térképet készített a budai városrésznek azokról az útvonalairól, amelyek „feldíszítése” a jövő év feladata. A program keretében jövőre lép be a Bajcsy-Zsilinszky út neonosítása, s tovább gyarapítják a Rákóczi út, a Kossuth Lajos utca, a Népköztánsaság útja, valamint a belváros fényreklámait is. 1972-ben a főváros legkülönbözőbb részein szerelnek fel neonókait. így a Martinelid téri OMFB székházra az IN- TERÁG tetőberendezése, a Népköztársaság útja 4. számra a TRIÁL-é, a Váci utca 7. számú épületre pedig a Fő- FOTO-é kerül. A FABU- LON arcápoló krém fényreklámja a November 7. téren kap helyet. Most tervezik az Édesipari Vállalat Ali baba kávéjának reklámját, amely & Rákóczi útra és az Alkotás utcába kerül. Az Állami Biztosító két tetőberendezése közül a CSÉB a Verseny utca 1—3., a Biztosítás — biztonság az Üllői út 36. szám alatti épületet díszíti majd. Budapest kapujában Budapest északkeleti kapujában, az Örs vezér téren épült fel a város legmodernebb forgalomirányító tornya. Csúcsidőszakban óránként mintegy 145 autóbusz, 42 villamos indul erről a csomópontról, és 9 HÉV-szerelvény Gödöllőre, illetve Csömörre. Ez azt jelenti, hogy óránként mintegy 27 ezer embert tudnak szállítani. Az irányítótorony URH-kapcsolatot tart a forgalom-ellenőrző autókkal, a zavarelhárítókkal és a baleseti helyszínelő csoportokkal, így operatívan tudnak intézkedni körzetükben. Bauxitlencse Védetté nyilvánították Tapolca közelében a Darvas-tói egykori külfejtésű bauxitbányát. A terület kezelését a Nyírádi Községi Tanácsra, továbbá a Balatonfelvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságra bízták. A helyenként 20—25 méter mélységű „bauxitlencse” jól szemlélteti a magyar ezüst nyersanyaga bakonyi előfordulásának jellegzetességeit. Megtalálhatók itt a karsztos üregek, a kisebb-nagyobb víznyelők, a bauxittal együtt előforduló kőzetek. A geológia iránt érdeklődők kiváló lehetőséget találnak itt a földtörténet tanulmányozására. A védetté nyilvánítás kiterjed a környék flórájára is. REMBRANDT TEVEDESE A kép mögé látó röntgensugár HÁROMSZÁZ ÉVEN AT semmit sem tudtak a művészettörténészek Rembrandt egyik tévedéséről. 1665-ben festett önarcképén eredetileg bal kezében ecsettel, a jobbjában pedig festékpalectával ábrázolta magát. Csak amikor elkészült a kép, jött rá, hogy alaposan megtréfálta a tükör: A játék öröme Azt a kis üvegházikót, ahol most üldögélek, feketekávémat kavargatva, a rádió munkatársai Pagodának nevezik. Tulajdonképpen a belső, udvari bejárathoz ragasztott üvegve- randa ez, melynek szokatlan, homorú teteje a kínai pagodák kecses ecsetrajzára emlékeztet; innen a neve. Célja pedig az, hogy a stúdiók munkásai: színészek, írók, műszakiak a felvételek rövid szünetében néhány percre megpihenjenek itt, vagy felhajtsanak egy csésze mérges-erős duplát, míg újabb „bevetésre” várnak, akárcsak a front mögött a katonák. Magam is pihenő katona vagyok e pillanatban, s mint bunkerek mélyén katonák a békéről: ringatom képzeletemet utópista ólmokon: hogy milyen lesz a holnap, mikor nyugalmazott riporter leszek és a „színes bellet- rista” szögre akasztva a hétköznapi lantot — akár az öreg Maugham Cap Ferat-i házában: kismarosi nyaralóm ámbitusán csak regényeket írok már, méhekkel bíbelődöm avagy, hogy ki ne kopjak idő előtt a divatból, jókedvemben eljárnék egy-egy szambát az unokámmal, akárcsak Picasso —, szóval éppen ezt a holnapi szambát táncolom, kicsit unottan, esetlenül, mint obsitos medve a porondon, mikor ábrándomat elfújja egy kedves, ismerős női hang és gyengéd erőszakkal visz- száültet a jelenbe: — Megengeded? Mármint azt, nyájas olvasóm, hogy a hang tulajdonosa, ez a gesztenye színű, nagyon tehetséges és bájos színésznő (jellemezhetném másként, testi épségem veszélyeztetettsége nélkül?) — aki a rossznyelvű kritikusok szerint némely rádiódarabomban, helyes művészi ösztönnel már sokszor „életre keltett néhány vérszegény, félresikerült figurát”, egyszóval az a jótékony tündér, aki több ízben megmentett a csúfos bukástól, elűzve homlokomról a fent körvonalazott, kispolgári ábrándképet. De a fiatal színésznő nem ül le. inkább lehull a székre; látom, fáradt; olyan fáradt, hogy szeretném megsímogatni és megvigasztalni, akár egy gyermeket. Azonban, mielőtt bármit is mondhatnék, elmegy mellettünk a felvételvezető s figyelmeztetőn odaszól: — Éva. Két perc és indulunk! Ami köznyelven vezényszót jelent a „bevetésre”. Azaz: kezdődik a felvétel. Futó pillantás a szövegre, a hunyt szemek mögött még egyszer felrémlik a figura, a személyiség, akit alakítani kell. Aztán megindul a magnó. Rab néz úgy, zárkaajtó mögül az elsétáló őr uitán, ahogy Éva szegezi tekintetét a felvételvezető hátára. — Hallod? — fordul vissza hozzám. Le- mondón, szinte suttogva: — Két perc! Még ki se fújtam magam, le se nyeltem ezt a forró, fekete löttyöt s már rohanhatok megint! Álmomban is hallom, dobpergésként: felvétel! próba! jelenés! próba! jelenés! felvétel! Hajsza! Reggel hétkor szinkron, a szinkronról rohanás a filmgyárba, idegláz, hogy elké- sed a felvételt, hogy ideges, goromba lesz a rendező és minden kockát háromszor kell majd megismételni és összecsuklasz a tehetetlenségtől és fáradtságtól; aztán bekapod az ebédet a büfében, le sem nyelve az utolsó falatot, rohansz a rádióba; itt magnó, menetközben bekapsz valami szendvicset és azon kapod magad, hogy este van, a színházban öltözöl, az ügyelő csönget és szemedbe vágnak a rivaldalámpák: játszol. Ha nincs film, színpadi próba van, de mindig ugyanez: öthat szerep kavarog benned, mintha üldöznék egymást; s ráadásul a félelem, hogy az, amit csinálsz, már nem is művészet, hanem közönséges ipar, futószalagon gyártott baszon- talanság, vásári komédia, mert nem ér el az emberekhez, úgy érzed, hited elvásott, aztán hirtelen jön valami, robbanó vastaps, a színházban vagy... — Éva, indulunk! — kiáltja egy sztentofi bariton. A művésznő eltűnik, hogy azt gondolom „káprázat volt?”. Nem. Egy levél fekszik előttem kibontva, mintha a holló hozta volna Arany balladájából. A levélben egy házaspár ül a sötét szobában. Nézik a televíziót. A képernyőn Bródy Sándor darabja pereg. A medikus. Éppen az utolsó tétel, a vox humana csendül' fel, mikor az öreg hölgy, írja a megderesedett férfi: „kezét rátette kezemre s én éreztem, hogy ő is mindent megbocsátott, amit az ember, a férfiember negyven év alatt asszony ellen vétkezett... Én ezt az előadást soha el nem felejthetem”. Vox humana meg a játék öröme; vigasztalódhat hát Éva; lélektől lélekig híd a szó, vigasztalnám magamat én, de nyomban leszakad a híd, amint rálép az atonális valóság: Óh, jaj, a!z út lélektől léleikig! (Küldözzük a szem csüggedt sugarát.) S köztünk a roppant jeges űr lakik! Körössényi János voltaképpen önmaga tükörképét festette meg. Sietve vastag festékréteggel kente át a képalak karjait, és újra megfestette — möst már helyesen — az ecsetet tartó jobbot és a palettát tartó bal kezét. Rembrandt tévedésére csak akkor derült fény, amikor a művészettörténészek megröntgenezték a vásznat. A röntgenkép világosan elárulta a szabad szemmel láthatatlan javítást. A régi mesterek remekművei manapság többet érnek, mint a legdrágább ékszerek. De vajon nem hamisítványok-e? A művészettörténészek egyre több tudományos módszert alkalmaznak ennek eldöntésére: különböző hullámhosszú (ibolyántúli és vörösön inneni) fénnyel megvilágítva veszik szemügyre a képeket, mikroszkópos és vegyvizsgálatot, továbbá röntgensugaras elemzéseket végeznek. E módszerek közül az utóbbi, a radiográfia a legszélesebb körben alkalmazott napjainkban. A MÜLT SZÁZADOK mestereinek technikája kitűnően alkalmas a röntgensugaras elemzés céljaira. Képeiken ugyanis több festékréteget alkalmaztak, s az egyik leggyakrabban használt pigmentjük, az ólomfehér, nagyszerűen elnyeli a röntgensugarakat. Az egész vásznat vagy fatáblát először ólomfehéret tartalmazó alappal szórták be, erre kerültek azután a kompozíció színrétegei — egyik-másik festék ugyancsak tartalmazott ólomfehéret. Végül több lakkréteggel vonták be a kompozíciót. A röntgenkép főként az ólomfehér nyomait mutatja ki, a fedő lakkrétegek láthatatlanok rajta. NAPJAINK különleges röntgenfilmjei könyörtelenül leleplezik a képhamisítókat, egyszersmind a kép megrongálása nélkül részletes felvilágosítást adnak a régi mesterek rejtett javításairól, . változtatásairól, egy-egy remekmű küzdelmes születéséről is. (A DELTA legújabb számából) Mezőgazdaságunk mai legkötetlenebb formája: a szak- szövetkezetek. Működésüket 1968-as kormányrendelet szabályozza, voltaképpen a korábbi tszcs-kből akkor alakult meg egy tekintélyes hányaduk. A gazdálkodás útja- módja egyénire és közösre oszlik meg ráadásul úgy, hogy a differenciáltság meglehetősen nagy. Ennek a formának is vannak bizonyos előnyei mind a tagok aktivizálásában, mind a termelési produktumok növelésében. Nagy számmal találni szakszövetkezetet Bácsban, Szabolcsban, sok helyütt éppenséggel a zömét adják egy- egy mezőgazdasági terméknek, így a többi között a bornak. képviseletük. A közgazdasági és revíziós csoport épp olyan tanácsadást nyújt számukra, miként a tsz-eknek, sőt ez a segítségadás még nagyobb, teljesen érthetően. Számviteli, adminisztratív apparátus hiányában ugyanis a legkülönfélébb tájékozódásokért gyakrabban fordul a szövetséghez szakszövetkezet.
