Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-30 / 307. szám
4 1971. DECEMBER 30., CSÜTÖRTÖK "“íMfííriem Rendőrség, csendőrség, VKF 2 A kötet értékét nagy mértékben növeli, hogy a szerző erről a gondolatról mindvégig nem feledkezett meg, s következetesen mutatja be: milyen áldozatokat hoztak az igazi hazafias, haladó erők, légióként a kommunisták a szabad Magyarországért a legborzalmasabb elnyomás, üldözés, kínzások közepette is. A számtalan dokumentum, amely a rendőrség, csendőrség, VKF 2 „munkáját” állítja elénk, nemcsak e szerveket világítja meg, hanem még határozottabb reflektorfényt vet arra, hogy az ellenforradalmi elnyomó állam legbrutálisabb módszerei sem tudták letörni a kommunisták harcát, legfeljebb ideig-óráig tudták akadályozni. Igaza van a szerző sőt, mondhatjuk, amely a kötet szerkezetét adja. Nem állít semmit Hollós Ervin anélkül, hogy azonnal hiteles tényanyaggal, okmányokkal, jegyzőkönyvi részletekkel alá ne támasztaná, teljes mértékben elfogadhatóvá ne tenné. Ez a látszólag — de valóban csak nagyon látszólag — száraz do- kumentarizmus teszi hallatlan , izgalmassá e művet, mert az | anyagokban összefüggést teremtve világosan tárul föl, hogyan telepedett rá az országra I az ellenforradalmi nyomozó- I gépezet. Az olvasmányosságot I még külön is szolgálja egy-egy nagyobb nyomozati anyag részletes ismertetése, amely főként a kötet második részében kap szerepet a hírhedtebb nyílt nyomozások leírásakor. A felszabadulás óta számos regényben, filmen volt alkalmunk bepillantani a horthysta államgépezet erőszakszerveinek tevékenységére, brutalitására, fondorlataira. Ezek azonban egyfelől csak egy-egy részletet mutattak be, másfelől hiteles anyagaik többnyire csak illusztrációul szolgáltak a szerző mondanivalójához. Most először tarthatunk a kezünkben olyan munkát, amely a kutató történetíró legprecízebb hitelességével átfogó képet nyújt a horthysta rendőrségről, csendörségről, a VKF 2 (vagyis a vezérkari főnökség 2. osztálya, amely a Horthy- rendszer egyik legjelentősebb, politikai nyomozásokkal, hírszerzéssel és elhárítással foglalkozó szakszolgálata volt) működéséről, valamint a nyilas számonkérő különítmény rémtetteiről. Rendkívül szemléletesen tárul elénk Hollós Ervinnek a Kossuth Könyvkiadónál most megjelent „Rendőrség, csendőrség, VKF 2” című munkájában, hogy e három testületet az ellenforradalmi rendszer hogyan fejlesztette egyre tovább és tovább, s mindhárom hogyan fonódott egybe, egészítette ki egymást, s hálózta be az egész országot. Egyetlen adat is világosan beszél erről: ezek az újabb és újabb részlegekkel bővített nyomozó szervek a második világháború idején már több mint kétmillió „megbízhatatlan” magyar állampolgárt tartottak nyilván, vagyis az ország összlakosságának egyötödét. Ez jól mutatja, hogy milyen terrort, elnyomó rendszert építettek ki, amelyben már nemcsak a kommunistákat, hanem minden haladó elemet üldözőbe vettek. Ugyanakkor azonban azt is mutatja, hogy hazánkban is széles rétegekre terjedt ki azoknak a köre, akik ilyen vagy olyan, néha viszonylag csak jelentéktelennek tűnő formában szembefordultak, esetleg csak elfordultak a fasizmustól, új, demokratikus rendre vágyva. szavainak: „Az egyéni és tömeges terror, a kínzások és fizikai megsemmisítés válogatott eszközeivel dolgozva nemegyszer azt hitték, hogy célhoz értek; egyszer s mindenkorra leszámoltak a kommunistákkal és pártjukkal... Az a körülmény, hogy az 1944— 1945-ös év fordulóján ismét a legális politikai küzdőtérre lépett Magyar Kommunista Párt szinte heteken belül az ország egyik vezető erejévé alakulhatott, amelynek szavára százezrek hallgattak, mindennél jobban igazolta az ellenforradalom annyi véráldozatot követelt negyedszázados erőfeszítéseinek hiábavalóságát.” Imponálóan nagyszámú az a dokumentum-, irat- és más anyag, amelyre a kötet épül, Ám az inkább szervezeti fölépítéssel foglalkozó első részben is minden fejezet egy-egy konkrét eseménnyel válik szemléletessé és még hitelesebbé. Érdekes, szomorú kortörténeti dokumentum Hollós Ervin könyve. Nemcsak történelmi és politikai ismereteinket gazdagítja, hanem tisztelő kegyeletünket is erősíti azok iránt, akik az ellenforradalmi rendszerrel szemben minden körülmények között helytálltak. Megdöbbentő, de igaz tények sorakoznak a lapokon. Méltóak a ma emberének figyelmére, de a tanulságok levonására is. L.Z. lent a Hatvany-életmű „Emberek és könyvek” címet viselő, a Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelent kötete. A közölt tanulmányok, kritikák, naplójegyzetek, vitairatok ötven esztendőt ívelnek át. Ez a roppant műveltségű irodalom- történész, író, kritikus és publicista még ismerte Jókait, Gyulai Pálban mesterét és barátját tisztelte, s nemegyszer volt tanúja Gyulai és Lévay József beszélgetésének s annak, hogy a két költő, a kortárs és barát jogán így emlegette az elhunyt költőóriást: „Szegény János... az a szegény János ...” (Arany Jánosról emlékeztek így.) Hatvány Lajos elemez, bírál, és szenvedélyesen, bátran polemizál. Az irodalom örök elkötelezettje s értője már egészen fiatalon, 1909-ben s 1910-ben kelt írásaiban tiltakozik az akadémikus — és számos esetben nagy hangon és korlátoltan jelentkező — szándék ellen, ami éppen a legnagyobbakat, például Aranyt, Petőfit fosztotta meg embervoltától, küzdelmes életük valóságától, hogy álmagyar, hősi tartással, tetszetős, pátoszos szobrokká merevítse őket. Megrendítő hatású, ahogyan rámutat életük sokféle nyomorúságára, zaklatottságára, az elmaradottsággal folytatott lélekölő, kényszerű küzdelmeikre. Alakjukat éppen azzal az érzékenységgel növeszti óriássá előttünk, ahogyan nehéz sorsukat átéli és érzékelteti. Hatvány minden sorából — akár Vörösmartyról, Bánffy Miklósról, Kiss Józsefről, Babitsról vagy az újabb irodalom kérdéseiről ír, az irodalom szerelmének lángja süt. ki. Talán nincs mindenben egészen igaza — elfogultságait, személyes ellenérzéseit ő sem tudia leküzdeni. De tévedéseit, vitázó indulatát is mindig jó szándék és igaz szenvedély hevíti. Világosságot teremteni, a lehetőségig tágítani az olvasó látókörét, és nagyszerű elméjének fényével előtérbe emelni az addig észre nem vett érveket, okokat, s teljessé rajzolni a művek körvonalait. Lehántani az íróról, Emberek és könyvek Friss és jó szellemi izgal- I mat, elmeélesítő, irodalmi életünket gazdagító élményt je- ] Két turné között ismét Budapesten Az ezredik hangverseny után a Bartók-vonósnégyes A BARTÓK-VONÓSNÉGYES nevét a zene rajongói ma már szerte a világon jól ismerik. Sőt, egyes országokban talán még jobban is, mint itthon. Nem csoda: a hangverseny- szezon nagy részét külföldön töltik. Itthon a zenei heteken hallhattuk őket, majd közel háromhónapos turnéra indultak, s onnan néhány napja érkeztek vissza. — Nagy örömmel látjuk, hogy Bartók Bélának szerte a világon egyre több híve akad — mondta Komlós Péter, az együttes primáriusa. — Igen megtisztelő és egyben felelősségteljes dolog Bartók nevét végighordozni a világon. Nevének viselése kötelez bennünket; művészetével való teljes azonosulásunkat jelenti. — Melyek voltak az őszitéli turné főbb állomásai? — Októberben indultunk Svájcba, majd az NSZK és Olaszország következett. Olaszországban nagy örömet és meglepetést okozott számunkra az a siker, amellyel a Bartók-kvartettek előadását jutalmazták. A bartóki muzsika ugyanis meglehetősen eltér az olasz zeneiségtől. Még egy nagyon érdekes élményünk volt itt. A vonóshangszerekről számos legenda kering. E hangszerek között a legnépszerűbb a hegedű, amelynek — rajongói szerint — „lelke” van. Nos, mi babonákban nem hiszünk, de turnéink után megértőbben hallgatjuk ezeket a legendákat. Hangszereink ugyanis olasz mesterdarabok, s valahányszor Olaszországban játszunk rajtuk, úgy találjuk, sokkal szebben szólnak. Talán megérzik, hogy „otthon” játszanak? Vagy mi érezzük úgy? Vagy a klíma teszi? — Hol került sor a jubileumi hangversenyre? — Olaszországból Madridba utaztunk, majd Lisszabonba. Itt adtuk az ezredik koncertünket december 13-án. ISMÉT RÖVID IDEIG tartózkodik itthon az együttes. Ezalatt is igen sokat dolgoznak. Kedden a Zeneakadémián nagy sikerű hangversenyt adtak. Jelenleg a Hanglemezgyártó stúdiójában nagyszabású felvételsorozatot készítenek. — Brahms összes vonós- kamaraművét játsszuk lemezre. A sorozat előreláthatólag tíz lemezből fog állni és mintegy 12—15 művet tartalmaz, Brahms kamaramuzsikájának legszebb darabjait. Kis változatosságot is hoz az életünkbe a sok kvartett-játék után ez a kis „kirándulás” a kamarazene más csodálatos tájaira. A MAI FELVÉTELEN és a keddi hangversenyen is együtt játszottak a 25 éves fennállását ünneplő Tátrai-vonósnégyes két tagjával, Konrád Györggyel és Banda Edével. A hangverseny nagy sikere és a stúdiófelvétel légköre a két jubiláns kvartett igen magas szintű közös játékáról tanúskodott. Korda Agnes költőről, életművükről a múlt előítéleteit, s a lényeget eltakaró idegen sallangokat. Talán kissé heterogén a kötet Belia György által válogatott anyaga. De bárkiről, bármiről is beszélget velünk, olvasókkal Hatvány Lajos, hatalmas tudása, minden emberire finom érzékenységgel rea- I gáló stílusa, bátor szókimondása a magas szintű szórakozás örömét kelti bennünk. B. E. New York percről percre Boldizsár Iván nem sokkal Amerikába érkezése után vásárolt egy zsebmagnetofont. Azontúl élményeit s a nap eseményeit „rábeszélte” a magnó szalagjára. így született meg ez a vaskos kötet, s ezért kelti a személyes beszélgetés, a könnyed csevegés hatását. Bizalmas kettesben a kis masinával, a beszélő, mégis hallgatag társnak vallotta meg mindazt, ami felgyülemlett benne, hogy azután ugyanolyan közvetlen elevenséggel mondhassa el itthon is mindazoknak, akik Amerikára kíváncsiak. A könyv szerkezete egyszerű, mégis frappáns. Boldizsár mint Ford-ösztöndíjas pontosan négy hónapot töltött az Államokban, helyesebben New Yorkban. Ennek az időnek minden napján végigvezeti az olvasót úgy, ahogyan a címben ígéri: percről percre. Valamennyi felfedezésében, hivatalos s baráti találkozókon szerzett élményében részesíti az olvasót, s bevonja töprengéseibe s annak a bonyolult kérdésnek a taglalásába: vajon milyen is valójában az igazi Amerika? A kitűnő megfigyelő és gyakorlott publicista éles szemével lát, s az író lényeget kutató nyugtalanságával elemziboncolja élményeit. Amilyen összetett, sokarcú a tízmilliós város, elképesztő, égre törő üvegcsodáival és piszkos, elhanyagolt, egy-két emeletes házainak váltakozásával — éppen olyan összetetten mutatkoznak meg előtte a jelenségek és az emberek is, A „pazarlásból lesz a bőség” elképesztő jelszavának jegyében élő társadalom visszatetsző és nagyszerű vonásait éppen úgy felfedezi, mint a különös, jellegzetesen amerikai gondolkodásmód sajátosságait. Régi barátokkal találkozott, és újakat szerzett. E találkozások alkalmával lefolyt művészeti, politikai viták, amelyeken az olvasó is részt vesz, egyrészt elképesztő elfogultságról, másrészt széles látókörű, humanista magatartásról tanúskodnak. Természetesen a kétféle alapállás százféle variánsát produkálva, hiszen az eszmecserék színhelye változó. Magánlakás, szálloda hallja, vendéglők sarka, egyetemi tanterem, könyvkiadó vállalat irodája. Boldizsár napjait követve bejárjuk Harlemet, s persze, a magyarok lakta városrészt, s ez egyben azt is jelenti, hogy közel kerülünk az ott lakók eleven gondjaihoz, s felmérhetjük problémáikat. A hazától elszakadt magyarok legtöbbjének (köztük van Zilahy Lajos is) nyíltan bevallott vagy gyermekkori versemlékekbe, tájszavakba burkolt honvágya átsüt a könyv lapjain. Bejárjuk Boldizsárral együtt a végtelen hosszúságú ave- nue-kat, az áruházakat, a szex- és pornográf ponyvát milliós példányszámban árusító könyvüzleteket, a százhúsz kilométeres sebességgel közlekedő föld alatti vonatok egymásba nyíló vagonjait, a méregdrága és olcsó vendéglőket — és nem utolsósorban az átlagamerikai belső világát. Egyszóval mindazokat a helyeket, amelyekre a nagy kultúrájú publicista kíváncsi volt, s amelyekről magnójának vallott — percről percre érdekesebben. A könyvet a tartalomhoz méltó szép kiállításban, Urai Erika kitűnő, modern borítójával a Magvető Könyvkiadó adta ki. Barát Endre HETI FILMJEGYZET Havannában egyedül — „Te nem vagy sem forradalmár, sem ellenforradalmár, te semmi vagy!” — vágja a film főhőse, Sergio szemébe egy feszült pillanatban szeretője, az egyszerű származású, szép, de műveletlen és kissé alattomos Elena. Igen, erről van szó. Kubában, pontosabban Havannában vagyunk, a forradalom győzelme utáni időszakban. Naponta százak hagyják el az országot: gazdag kereskedők, pénzemberek, földbirtokosok, akik a forradalom elől menekülnek. Így tesz Sergio, a már nem egészen fiatal bútorkereskedő családja is: Amerikába repülnek, a férfi feleségével együtt, akihez már amúgy sem túl sok szál fűzte. Sergio egyedül marad Havannában, egy számára idegen és idegesítő, megváltozott világban. A kisajátított üzletéért, házaiért járó állami kártérítés részleteiből él és töpreng, vajon miért is maradt itt, miféle emberi kapcsolatokat létesíthetne, hogyan találhatná meg a helyét az új Kubában. Véletlenül találkozik Elenával, aki a szeretője lesz, de később a lány családja nagy hűhóval arra akarja kényszeríteni, hogy vegye el a még kiskorú leányt. Bíróságra kerül az ügy, Sergiot felmentik, de most már végképp egyedül marad, reménytelenül egyedül. Erről szól tehát Tomás Gu- tiérrez Alea filmje. Egy olyan emberről, aki önmagát és saját döntéseit sem meri igazán vállalni, aki valóban sem a forradalommal nem tart — származása, neveltetése, eszméi nem engedik —, sem a forradalomra törőkkel nem azonosítja magát — mert annál értelmesebb, józanabb és becsületesebb, mintsem hogy a bérgyilkosok és elvakult reakciósok táborába álljon. Tipikus polgári értelmiségi határhelyzet, számos hasonlót ismerünk a világirodalomból éppúgy, mint a filmművészet alkotásaiból. Ami itt új, az a Sergiót körülvevő kubai forradalmi átalakulás érdekes rajza, s az a helyenként (legalábbis számunkra) didaktikus és terjengős képes-szöveges magyarázat, amelyet a rendező az eseményekhez fűz, azok összefüggéseit világítja meg. Ez a játékfilmbe iktatott direkt agitációs módszer egyébként nem egyedül ennek a filmnek a sajátja: több kubai filmalkotásiban találkoztunk már vele, így tulajdonképpen egy jellemző stüus elemeként kell felfognunk. A Havannában egyedül nekünk kicsit távoli világa, problémái közelebb hozásában jó segítséget nyújt a Sergiót játszó Sergio Corrieri, és Daisy Granados, Elena szerepében. Mr. Tibbs nyomoz A rokonszenves néger filmszínész, Sidney Poitiers régi ismerősünk. Legutóbb a Forró éjszakában című filmben láttuk, most pedig, kicsit e film folytatásaként, Tibbs hadnagyként nyomoz. Méghozzá nem is akármilyen ügyben: egy kegyeivel nem éppen fukarkodó leányt megölnek, s a gyilkosság szálainak felgöngyölítése közben egész sor más bűncselekménybe is botlik a rendőrség, amint az már lenni szokott. Már ez maga is elegendő izgalmat biztosítana, mert a rendező, Gordon Douglas, jól érti a dolgát, s kellően adagolja a cselekmény fordulatait, valamint a gyanús jeleket és személyeket. De a Mr. Tibbs nyomoz megtetézi a szokásos krimit a nyomozó személyes konfliktusával is: az egyik számbajöhető gyanúsított gyerekkori jóbarátja, akivel szemben roppant kínos eljárnia. Sidney Poitiers jó színészi képességeinek, Bujtor István sikerült magyar hangalakításának köszönhető, hogy ez a vívódó vonás élettelivé válik a filmben. Azon viszont a jó színészi munka sem segít, mert forgatókönyvi hiba, hogy a derék nyomozó emberré hitelesítését célzó családi jelenetek nem alkotnak szerves egészet a történet többi részével, s önmagukban is banálisak és felületesen kidolgozottak. Az érdekes, színes, magyarul beszélő filmben Poi- tiersen kívül még egy figyelemre méltó színészi alakítást találunk, s ez a tiszteletest játszó Martin Landaué, akinek magyar hangja Mensáros László. Éppen a tiszteletes személyéhez kapcsolódik a film nem is burkolt társadalombíráló szála is, s ez is olyan vonása a Mr. Tibbs nyomoznak, amely többé teszi a szabvány bűnügyi filmeknél. Négy gyilkosság elég lesz, kedvesem! Ebben a mulatságos csehszlovák krimiparódiában, amelyet Oldrich Lipsky rendezett, a címben jelzettnél lényegesen több gyilkosság történik, de arra aligha vállalkoznék, hogy megszámoljam a halottakat. Elég annyi, hogy van belőlük bőven, hiszen úgy mellesleg két gengszterbanda irtja ki egymást egy kereken egymillió dollárt érő csekk megszerzése körüli kavarodásban. Mindezt pedig a rendező már a Limonádé Joe és az Uraim, megöltem Einsteint! című filmjeiből ismert, túlpörgetett, szatirizáló, a krimik sematikus fordulatait kigúnyoló stílusban kapjuk, sók derűvel és nevetéssel. A derű forrása elsősorban a hasonló filmek ismert ügyefogyott figurája, akit jelen esetben George Camelnak hívnak, és Lubomír Lipsky játssza nagyon mulatságosan. Van azonkívül a színes, magyarul beszélő filmben több vonzó bájú ifjú hölgy (akinek egyike természetesen egyben bandafőnök is), van üldözés, lövöldözés, szerelem, csélcsapság, verekedés, menekülés — és van a végén egy kitűnő, szellemes fordulat, amelyet viszont nem árulhatok el, hiszen krimiről van szó... Takács István
