Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-30 / 307. szám
pest MEGYEI VOÁG PROIETÁRJAI, E6VBÜÜEIEK! XV. ÉVFOLYAM, 307. SZÁM ARA BO FII.I.ÉR 1971. DECEMBER 30., CSÜTÖRTÖK Szovjet-máltai megállapodás Hétfőn szovjet—máltai gazdasági és kereskedelmi megállapodást írtak alá Vallettában —• jelentette be kedden este a máltai parlamentben Dom Mintoff miniszterelnök. Mint a szovjet—máltai gazdasági tárgyalásokról kiadott közös közlemény hangsúlyozza, a két ország képviselői rögzítették a Szovjetunió és Málta együttműködésének alapelveit, elsősorban az ipar, a ha jó javítás és a turistaforgalom területén. A megállapodás értelmében rendszeres gazdasági konzultációkat fognak tartani és a két ország a legkedvezőbb elbánást biztosítja egymásnak, figyelembe véve az egyes felek nemzetközi kötelezettségeit. Szovjet-kubai közlemény Dorticos hazaérkezett Kirilenko — úton Chile felé — Havannában Szovjetunióbeli látogatásáról hazaérkezett Havannába Osvaldo Dorticos, kubai köz- társasági elnök, a Kubai KP KB titkárságának tagja. A látogatásról szovjet—kubai közleményt adtak ki. A közlemény hangsúlyozza: „A Szovjetunió és Kuba folytatja a szocialista közösség, a kommunista és munkásmozgalom további tömörítésére, az anti- imperialista erők megszilárdítására irányuló aktív tevékenységét”. Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt KB első titkára, a forradalmi kormány miniszterelnöke kedden fogadta azt a szovjet pártküldöttséget, amelyet Andre} Kirilenko, a Politikai Bizottság tagja, az SZKP KB titkára vezet. A szovjet pártküldöttség úton Chile felé, ahol a Chilei Kommunista Párt 50. évfordulójának ünnepségein vesz részt, rövid időre megállt Kubában. Kubai programja során Kirilenko a szovjet pártküldöttség nevében megkoszorúzta Jose Mariinak, a kubai nép nemzeti hősének szobrát. VDK Negyedik napja tart a légiterror Az áldozatok többsége gyermek, asszony és aggastyán Baloldalt: a Than Hoa-i kórház romjai, íme, a VDK elleni újabb amerikai légi bombázások egyik „eredménye”. A jobb oldali képen a bombázásban részt vett és lelőtt amerikai pilóták személyi igazolványai. Leone a Quirinaléban Külföldre tart a pulyka Megint ünnepek Nagy a választék a nagykőrösi pesten a Garai téri piacon. A hagyományos szilveszteri pulyka, a hal és a báránypecsenye egy része magyar gazdaságokból kerül az európai nagyvárosok ünnepi asztalaira. A TERIMPEX Külkereskedelmi Vállalat szilveszter előtt számos nagy szállítmányt indít útnak. Vágott pulykát szállítanak Ausztriába, Svájcba, az NSZK-ba, Franciaországba, Spanyolországba. Kamionok viszik az élő pulykát és a gyöngytyúkot elsősorban Olaszországba. Bár a külföldiek kedvelik a hazánkban honos nagy testű, vagy más néven gigantpulykát, a szilveszteri asztalok másik csemegéje a tejes bárány. A két ünnep között 53 ezer darabot szállított külföldre a TERIMPEX. Nem hiányzik majd az asztalokról a nyúlpecsenye sem, az ünnepek alatt ezer tonna kerül külföldre. A szilveszteri halászléhez \öbb mint ezer tonna magyar Valat exportálnak. A baráti [rszágok közül az NDK és Románia, a tőkés országok közül az NSZK a legnagyobb halvásárló. Ausztriába speciális, vízzel töltött vagonokban szállítják a halat. Rákóczi Tsz standján, Buda- Foto: Urbán A vásárlási láz itthon is megkezdődött. Tele áruval az üzletek és a piacok. Beiktatták hivatalába Giovanni Leonét, Olaszország új köztársasági elnökét. Szerdán délelőtt a parlament épületében a törvényhozás két házának együttes ülésén, amelyen Fanfani és Pertini, a két házelnök közösen elnökölt, és jelen voltak a diplomáciai testület képviselői is, Leone helyet foglalt az elnöki emelvényen, és elmondta az alkotmány előírta esküszöveget. Ezzel az aktussal Leone átvette hivatalát annak minden előjogával együtt, a tényt az államfőnek kijáró 101 ágyúlövés jelezte Róma legmagasabb dombjáról, a Giannicolóról. Ezután, a hagyománynak megfelelően, Leone elmondta első elnöki üzenetét. Leone a beszéd után a minisztertanács elnökének kíséretében a köztársasági elnöki palotába, a Quirinaléba hajtatott. Útközben a Piazza Vene- zián Darida, Róma város főpolgármestere üdvözölte az új államfőt. Az elnöki palota fogadótermében Saragat, a volt köztársasági elnök fogadta Leonét, majd a kölcsönös üdvözlő szavak után átadta hivatalát. _Az új köztársasági elnök első hivatalos ténykedéseként délután fogadta Emilio Colom- bót, a minisztertanács elnökét. (Kommentárunk a 2. oldalon.) 1972-re Gazdag egészségvédelmi program A dolgozók élet- és munkakörülményeinek további javítását tűzte ki célul jövő évi munkaterváben az SZMT Szociálpolitikai és Társadalombiztosítási Bizottsága. A tegnapi ülésen megvitatott és elfogadott program több közérdekű szociálpolitikai és egészség- ügyi feladatot tartalmaz. A bizottság megvizsgálja a megye üzemegészségügyét, s elsősorban a mezőgazdasági üzemekben szorgalmazzák az orvosi ellátás bővítését. Figyelemmel kísérik az idős emberek szociális otthonokba való elhelyezését is. Bizottsági ülésen tárgyalják meg a megye szociális otthonainak helyzetét, a beutalás lehetőségeit és az ezzel kapcsolatos problémákat. Ma még nem ritka eset, hogy a nyugdíjas 90—120 napig is vár, amíg megkapja első illetményét. Mi ennek az oka, hogyan lehetne ezt az időt lerövidíteni, ezt vizsgálja meg a bizottság két vállalat — az Ipari Műszergyár és a Pest megyei Műanyagipari Vállalat — nyugdíjelőkészítő albizottságánál. Napirendre tűzik a rehabilitációt, a csökkent munkaképességűek foglalkoztatását. A Csepel Autógyárban arra keresik a választ: mit tesznek azért, hogy az átmenetileg leszázalékolt dolgozók ismét teljes értékű munkaerők legyenek. A társadalombiztosítási bizottság tájékozódik a Duna- parti üdülőtelepek kialakításának körülményeiről is. Tapasztalatait továbbítja az üzemi szakszervezeti bizottságoknak, hogy azok a lehetőségek ismeretében segítsék elő vállalati üdülők létrehozását. Szerdán az amerikai légierő több mint kétszáz repülőgépe negyedik napja folytatta a Vietnami Demokratikus Köztársaság különböző területeinek bombázását. Az Egyesült Államok saigoni hadvezetősége szerint a támadásban részt vevő repülőgépek thaiföldi, dél- vietnami támaszpontokról és a Tonkin-öbölben cirkáló repü- lőgép-anyahajókról szálltak fel. Miközben hivatalos részről elismerik, hogy a mostani sorozat a legsúlyosabb a VDK-t sújtó általános bombatámadások hivatalos beszüntetése óta, az amerikai külügyminisztérium azt hangoztatja, hogy az Észak-Vietnam ellen indított légitámadások nem jelentik a Johnson elnök által 1968-ban hivatalosan leállított légiháború felújítását. Jerry Friedheim, a Pentagon szóvivője kedd este kijelentette, hogy a légitámadások célja a Dél- Vietnamban tartózkodó amerikai katonaság „védelmezése” és a légicsapások elrendelése „közvetlen válasz” Hanoinak, amiért „megszegte a légiháború beszüntetésekor magára vállalt kötelezettségét”. Mint ismeretes, washingtoni verzió szerint a Vietnami Demokratikus Köztársaság állítólag ígéretet tett arra, hogy a légiháború leállítása fejében eltűri az ország fölött kémkedő amerikai repülőgépek jelenlétét. A hanoi rádió szerdai adásában bejelentette, hogy huszonnégy polgári személy vesztette életét és negyvenhét megsebesült, amikor december 26-án az amerikai repülőgépek Thanh Hoa tartományt bombázták és géppuskázták. Az áldozatok többsége gyermek, asszony és aggastyán. A halálesetek és a sebesülések többségét a mindennapi munkáját végző polgári lakosokra válogatás nélkül szórt repeszbombák okozták — közölte a hanoi rádió. A vietnami néphadsereg légvédelme négyet lőtt le a szerdán támadó amerikai repülőgépek közül. Négy pilótát foglyul ejtettek. A keddi légitámadásokkal foglalkozó kiegészítő jelentésében közölte a hanoi rádió, hogy a légvédelem kedden is megsemmisített egy vadászbombázót. így összesen 3419- re emelkedett a VDK légiterében lelőtt támadó amerikai repülőgépek száma. (Kommentárunk a 2. oldalon.) erősítés a Dunakanyarnak 101 vasúti, 1600 autóbusz mentesítőjárat Felkészült aiz újabb ünnepi forgalomra a vasút, bár a MÁV az elmúlt hetinél kisebb forgalomra számít. Pénteken, vasárnap és hétfőn 101 mentesítő vonatot indítanak a szokásos 41 hét végi kisegítő TERVSZERŰ EPITKEZES SZAZHALOMBA TTAN Jövőre kész a tógazdaság Hírül adták a lapok, hogy a közelmúltban újabb 25 millió forintos támogatásról írt alá megállapodást Francisco Aquino, a Világélelmezési Program igazgatója a magyar kormányszervekkel. Ez a pénz is a százhalombattai tógazdaság, pontosabban e gazdaság oktatási jellegének beruházásait szolgálja. Hogyan halad az építkezés? — kérdeztük Tögl Istvánt, a Temperáltvízű Halszaporító Gazdaság igazgatóját. — A munka tervszerű, sőt az építkezés üteme némileg meg is haladja a tervezettet. A legnagyobb munkákra azonvan szó. 1972-ben teljesen elkészül a gazdaság termelő része, vagyis a halastavak, a keltető-nevelő ház. A jövő év végén kezdődik az anyahalak betelepítése; lesz itt csuka, harcsa, süllő, ponty, s három növényevő halfajta. A végleges átadásra azonban csak 1973 nyarán kerül sor előreláthatóan. Akkorra elkészülnek az irodaépületek is, valamint a nemzetközi oktatási létesítmény. Ismeretes, hogy a FAO, az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Szervezete részben azért támogatja anyagilag e tógazdaság építkezését, mert a fejlődő országokból itt taban jövőre kerül sor: az idei nulnak majd a halászati szak- 15 millió forinttal szemben 45 I emberek, millió forint fölhasználásáról I k. n. Budaörsi eredményjelző az olimpiára Elkészült a Budai Járási Hisz új üzemépülete Egy esztendővel ezelőtt még kihasználatlan szántóföldek nyújtózkodtak itt Budaörsön, most már áll a két — összesen ezernégyszáz négyzetméternyi területű — üzemépület. A Budai Járási Háziipari Szövetkezet vezetői tegnap vették át az építőktől. Az egész építés a maguk műve. Epítőbrigádjaik mellett ott dolgozott — társadalmi munkában — a szövetkezet minden dolgozója. Az elnök éppen úgy hordta a szabad szombaton a téglát és a cementet, mint az irodák és a műhelyek dolgozói, s így kitűzött határidőre elkészültek. Most elégedetten nézik a korszerű műhelycsarnokokat. A régi, különböző helyeken szétszórt és túlzsúfolt munkahelyek helyett most a legkorszerűbb körülmények között dolgozhatnak a fényjelző berendezések és a különböző kismotorok készítői éppenúgy, mint a műanyagkonfekciósok és az óraszíjszövők. Az ügyes tervezés következtében a műhelyek úgy sorakoznak egymás mellé, ahogyan az egyes technológiai folyamatok következnek. A régi gépek mellé néhány napon belül megérkeznek a korszerű újak is. A műhelyeken kívül nagy nyersanyag- és készáruraktár, valamint adjusztáló és csomagoló épült. S kétszáz dolgozó részére kékcsempés, szép fürdő és öltöző. Január első napjaiban már teljes kapacitással megkezdődik itt a munka. Sietni kell, hiszen — egyebek között — a müncheni olimpiára gyártanak eredményjelző berendezést s 1972-ben el kell készíteniük két és fél millió műanyag bébinadrágot, meg hatszázezer műanyag óraszíjat is. k. z. szerelvény mellett. A budapesti pályaudvarokról az említett három napon ezerrel több kocsi indul, mint máskor, s ezzel az ülőhelyek száma 80 ezerrel nő. A Volán az ünnepek előtt előreláthatólag 60—65 ezerrel több utast szállít, mint más hétvégeken, ezért 1600 mentesítő járat indítását tervezik. Az Engels téri pályaudvarról pénteken, vasárnap és hétfőn 95—100 mentesítő járatot indítanak, s ezen a három napon négy és fél ezerrel több utast szállítanak, mint máskor. A korábbi évek tapasztalatai szerint — eltérően a karácsonyi útirányoktól — sok mentesítő járatot irányítanak a Mátra és a Dunakanyar felé, s változatlanul nagy lesz a Hevesre, Kiskörére és Bajára közlekedő buszok száma. A legnagyobb forgalmú napon a menetrend szerinti 120 járaton kívül 30 mentesítő autóbusz segédkezik az utasok elszállításában. KÖZÉLET Hazaérkezett a Vietnami Demokratikus Köztársaságból a dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter vezette magyar egészségügyi küldöttség. A VDK-ban aláírták a két ország egészségügyi egyezményének 1972—73. évi munkatervét. A delegációt fogadta: Phan Van Dong miniszterelnök is.