Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-21 / 300. szám
8 “Ätop 1971. DECEMBER 21., KEDD Elindult Budapestre a parlamenti óriás fenyő A napokban vágták ki és szállították el a hatvanéves óriás fenyőt a Zempléni hegységben lévő háromhutai erdészetből Olaszliszkára, ahonnan a fa vasárnap folytatja útját Budapestre. A Parlamentben, az úttörők karácsonyán felállítandó, megközelítőleg húszméteres lucfenyőt a 22-es számú Volán vállalat József Attila szocialista brigádja szállítja a több mint kétszáz kilométeres úton. A csaknem harminc centiméter törzsvastagságú fenyő ágait felkötözték, tetejét pedig dróthálóba fogták, hogy sérülés nélkül érkezzen rendeltetési helyére. DKV: HATÉKONYABB BERUHÁZÁS Tanúsítja egy jelentés és a napló Felhívás a szocialista brigádokhoz A százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalat Beruházás Szakszervezeteinek Intéző Bizottsága a szocialista munkaverseny szervezését három építőipari és nyolc szerelőipari vállalatnál vizsgálta meg. E gazdasági egységekben 74 brigád, 819 dolgozó versenyez,, a szocialista brigádok száma 43, tíz kollektíva a cím elnyeréséért küzd. A jelentés néhány gondolatának konkretizálására kértem :+HÍ^EK'+HÍREKVHÍWE¥^HÍREÍ-f;Hr HÍREK +-HÍREK + HÍREK + HÍREkV'HÍREK KH-HÍftEKH^HÍREE.^•H.ÍREK.+ HÍREK WHÍ MA, 1971. december 21., Izidor napja. ! A nap kél: 7.29, nyugszik: ' 15.55 órakor. A hold kél: 10.00, nyugszik: 19.55 órakor. Várható Víg rés Időnként kissé felszakadozó felhőzet, többfelé kisebb esővel, élénk délnyugati, nyugati »aél. A hőmérséklet emelkedik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3 —plusz 8 fok között. Távolabbi kilátások péntekig: megélénkülő nyugatias széllel többfclé eső. Enyhe Idő. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek mínusz 2— plusz 3 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek plusz 3—plusz 8 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább S mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. hosz Evvel ezelőtt, 1951. december 31-én nyílt meg a Magyar Néphadsereg Színháza, a romjaiból újjáépült vígszínházi épületben; a kulturális intézmény ma ismét Vígszínház néven működik. Budapest első magánszínháza a neves építészek — Fellner Helmer — tervei szerint épült. 1898. május 1-én nyílt meg a: akkori Lipót —■ a mai Szent 1st ván körúton. Műsora kezdetbe^ a francia bohózatokból és köny- nyű vígjátékokból állt, néhány év múltával azonban drámai színházzá formálták át. Első igazgatója, Ditrói Mór nagy érdemeket szerzett a társulat megszervezésében és művészi együttessé emelésében. Itt bontakozott ki Magyarországon először a naturalista színjátszás és ez fél századon át a színház sajátos stílusa maradt. Igazgatását 1921-ben Jób Dániel vette át. Az épület 1945 januárjában bombatalálat következtében megsérült, ezért a felszabadulás után társulata kénytelen volt a Radius mozi Nagymező utcai épületében játszani. Az államosításkor az együttes beleolvadt az 1949. szeptemberében megnyíló Ifjúsági Színház társulatába. * , Amikor 1951. decemberében megnyílt a Magyar Néphadsereg Színháza, a régi vígszínházi törzs- gárda nagy része ismét visszatért oda. 1960. szeptember 8. óta hagyományos nevén, Vígszínházként tevékenykedik és előkelő* helyet foglal el ma is. színházaink sorában. *— Vendégszereplés. Nagy toözönrségsikert aratva mutatta be műsorát szombaton este a galgamácsai művelődési házban a Vasas Művészegyüttes 70 tagú énekkara. A műsor elején a helyi Röpülj páva kör tagjai J nótacsokorral köszöntötték [ a vendégegyüttest: vezetőjéig nők, Vass Lajosnak, Vankó- i né Dudás Juli népművész festményét nyújtották át — Kiállítás. Fagyejev szülj Ietésének 70. évfordulója állj katonából az író életét, mun- jj kásságát ismertető kiállítás ; nyílik december 24-én az j atoonyi nagyközségi könyv- • tárban. Elhunyt Horváth Tamás A magyar fotózás egyik kiváló egyéniségét, sokoldalú vezetőjét veszítette el: rövid betegség után 49 éves korában, hétfőn elhunyt Horváth Tamás, az MTI foto igazgatója. Az elhunytat a Magyar Távirati Iroda, az MTI pártbizottsága, a Magyar Újságírók Szövetsége és a Magyar Fotóművészek Szövetsége saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés. meg Bató Istvánt, az IB titkárát. Mély felelősségérzet — Felismerték a gazdasági vezetők, hogy a brigádmozgalom, a munkaverseny jó módszer a termelésben, példa erre, amikor az egyik tanácskozáson nyolc brigád nevében az építésvezető szólalt fel. A brigád- mozgalom, a munkaverseny kötelez, hogy a feladatokról konkrétan beszéljünk. A munkások mély felelősségérzetét tükrözik azok a tények, hogy követelik az anyagot, a vállalat egészének életét is látni akarják. — Szerepel a jelentésben, hogy a kollektívák „rövidebb átfutási időszakra tesznek konkrét vállalásokat”, — A beruházás sajátos helyzetéből adódik, hogy itt nem lehet általánosságban beszélni, kis részcélokból tevődik össze a munka. Ha valamelyik részcél nem valósul meg, ez fenyegeti az egész sikerét. A bri•gádok a határidők betartására tesznek vállalásokat, s ameny- nyiben az egyik késik, a másik már sürgeti a lemaradó kollektívát. — Idézzük a jelentés másik megállapítását is: „Legtöbb helyen műszaki, vezetői beosztásban dolgozó foglalkozik a munkaversennyel kapcsolatos tennivalókkal.” — Minden brigádot patronál műszaki szakember. A műszaki komplex brigádok menetközben is segítséget adnak a feladatok jobb elvégzéséhez. Konkrétság Vajon milyennek látják a brigádmozgalmat, a munka- versenyt a munka színhelyén, az üzemben, a műhelyben? Zajek József, a beruházáson dolgozó Országos Bányagép- gyártó Vállalat műhelyvezetője, egyben szocialista brigádvezető a Kun Béla nevét viselő kollektíva naplóját mutatja meg. Idézünk a brigádnaplóból: „1971. október 12: A 20—21— 22 tartály bekötését és meg- fűtését november 1-i határidőre vállaljuk. November 3: kiemelkedő teljesítés! November 9: A brigád ismerkedik az árbocdaruk műszaki leírásával és a rajzokat tanulmányozza.” Jelen pillanatban a 44 méter magas árbocdaruk alkatrészei sorakoznak a műhely előtti téren ... „Teljesítve, határidőre teljesítve” — olvasható a napló oldalain, a műhelyvezető így bizonyltja, mit is jelent a „konkrétság”. A brigádmozgalom területeiről így nyilatkozik: „összefog a munka, az együttélés, a tanulás, a kollektív élet nemcsak a feladatok megoldását teszi könnyebbé, de a beruházáson töltött időnket is színesíti”... Munkáskontroll Hogyan látja a munkaversenyt, a brigádmozgalmaí a gazdasági vezető. Aki nyilatkozik, Szoboszlai István, a beruházáson dolgozó Mélyépítő Vállalat részlegvezetője: — A havi munkaprogramokat megbeszéljük a brigádokkal, felkeltjük az érdeldodé- sükel, felajánlásolcat kérünk. A munkások így ellenőrzik a programiunkat: reálisnak találják-e? A programot készítő műszakit kontrollálják a megvalósítók, ezért a szakmai elképzelésnek nagyon konkrétnak kell lennie... Mozgóbérünket, jutalmazási alapunkat párhuzamba állítottuk a munkaversennyel. Ezt nagyon fontos módszernek tartom. Sokat gondolkoztam már azon, miként lehet elérni, hogy a mozgalom ne váljon formálissá, csökkenjen a dekoratív elem. Szerintem ha a munkaverseny egységbe ikerül a gazdasági vezetéssel, a bérezéssel, a jutalmazással, akkor nem fenyeget bennünket a formalizmus ... A jövő évi programokat egységekre, millió forintokra bontjuk, s így táj éli ózta tjük a brigádokat. Egyébként én. a komplex műszaki szocialista brigád vezetője vagyait... Felajánlás 1972-ben nagy feladat vár a DKV beruházóira: üzemibe kell helyezni az évi 3 millió tonna kapacitású lepárlót és a kapcsolódó létesítményeket. Ezért az Intéző bizottság és a KISZ-csúcsbizottság elhatározta, hogy együttes felhívással fordulnak a szocialista kollektívákhoz: javítsák munka- szervezésüket, fokozzák a kooperációs együttműködést, szilárdítsák tovább a munka- fegyelmet, tegyenek jabb felajánlásokat, a munkacsoportok kössenek szocialista szerződést, biztosítsák a termelékeny, gazdaságos, minőségi munkát — tegyenek meg mindent a beruházás sikeréért. Az Intéző bizottság által ösz- szehívott kooperációs értekezleten a szocialista kollektívák vezetői elfogadták a felhívást, és a Budapesti Kőolajipari Gépgyár 14 szocialista brigádja nevében Katona László üzemvezető-helyettes konkretizálta a feladatot: vállalták, hogy éves programúkat szeptember 30-ig megvalósítják. Kérték a társkivitelezőket, alvállalkozókat, csatlakozzanak felajánlásukhoz... F. P. A rádió és a televízió mai műsora 1 — Lakásátadás. Tizennyolc család kölitöziik új „Cs”-laik ásókba csütörtökön f Érden. E lakások az edddg ■' legrosszabb lakáskörülmé- jj nyék között élő községbeli | családok helyzetén változtatnak. ' — Baleset. A Bécsi út és a ; Vörösvári út torkolatánál í Sály István 20 éves gépkocsi- :j vezető, budapesti lakos, a ! Volán egyik tehergépkocsi- í jáva! elütötte Kelemen i György né, 41 éves betanított munkást, ürömi lakost, aki a helyszínen meghalt. A balesetet a gépkocsivezető figyelmetlensége, valamint a megengedettnél nagyobb sebesség okozta. Sály Istvánt a rendőrség őrizetbe vette. — Ittasan vezetett. Vác belterületén Hidasi István 43 éves festő, váci lakos motorkerékpárral nekiütközött egy tehergépkocsinak, és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Utasa, Nyíregyházi András 31 éves festő, ugyancsak váci lakos súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. A baleset oka. hogy Hidasi ittasan és nem a ködös időnek megfelelő sebességgel vezetett. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben: 4.25: Rákóczi- induló. 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. 4.45: Szót kérek! 5.00: Reggeli krónika I. 5.20: Műsorajánlatunk. 5.30: Hírek. Időjárás jelentés. 5.40: Falurádió. 5.5D: Pontos időjelzés. 6.00: Reggeli krónika II. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Időjárás jelentés. 6.45: Szót kérek! 6.50: Reklám. 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika III. Utána: Körzeti időjárásjelentés. 7.20: Reklám. 7.33: Műsor- ajánlatunk. 7.45: Orvosi tanácsok. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idő járásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.18: Verbunkosok, népdalok. 9.00: Harsan a kürtszó! 9.35: Kórusok mpgyar költők verseire. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Téli virágzás. Sánta Ferenc elbeszélése. 10.25: Zenekari muzsika. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiákoktól. 13.49: A közélet fórumain. Ülésezik az ország- gyűlés. 14.09: A hókirálynő. Mesejáték. 14.49: Éneklő ifjúság. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: Tüzön-vizen. Részletek Cowl operettjéből. 15.2u: Rádióiskola. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Prőhle Henrik Tuvolá- zik, AÍmássy László zongorázik. 16.29: A műhelyben beszélik... Riportműsor. 16.44: Népdalokkal egész éven át. 16.59: Pontos időjelzés. 17/M): Hírek. Időjárás jelentés. 17.05: Tallózás a világsajtóban. 17.20: Lemezmúzeum. 17.40: Fejezetek az emberréválás történetiből HL Dr. TóJi Géza biológussal beszélget Kardos István. 18.00: Köny- nyüzenei híradó. 18.30: A Szabó család. 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.51: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye a stúdióban. 21.01: Tánczene. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Üj felvételeinkből. 22.50: A XX. század nagy gondolatai. Hermann István írása. 23.10: Nótacsokor. 24.00: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10: Gyermekkórusok felvételeiből. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Közben: 4.25: Rákó- czi-induló. 4.30: Hírek. Idő járásjelentés. 6.00: Hírek. Idő járás jelentés. 6.17: Reklám. ,6.20: Torna. 6.30: Hírek. Idő járás jelentés. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Időjárásjelentés. 7.15: Üj könyvek. 7.30: Hírek. Utána: Körzeti időjárásjelentés. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idő járásjelentés. 8.05: Me lea. Részletek Cherubini operájából. 8.45: Külpolitikai figyelő (Lsm.). 9.00: Fúvószene táncritmusban. 9.15: A koldusdiák. Részletek Millöcke- operettjéből. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.00: Hírek. Időjárásjelentés. 11.05: A zene hullámhosszán folytatása. 11.45: Az ormányosok tragédiája. Dr. Anghi Csaba előadása. 12.00: Népi muzsika. 12.25: Barokk muzsika. Közben: 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: A Barokk muzsika — folytatása. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: Randevú kettőtől hatig ... 18.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 18.10: Célszerű emberek. 18.35: Hanglemez MK. 18.40: Hangverseny a stúdióban (élő). 19.15: Nóták. 19.34: A Biblia világa VH. rész (ism.). 19.54: Jó estét, gye.ekek! 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika II. kiadás. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Egy férfi és egy nő. Részletek Lai—Barouh filmzenéjéből. 20.36: Rádiószínház. Páz- mán lovag. Rádiókomédia. 21.15: Beethoven: V. szimfónia. 22.19: Hat ország — hét népszerű énekes. 23.00: Hírek. Időjárásjelcntés. 23.15: Ifjú szerelmesek elégiája. Részletek Henze operájából. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.10: Idegen nyelv — anyanyelv. Az Iskolarádió műsora (ism.). 18.25: Mihály András: Fantázia fúvósötösre és vonószenekarra. 18.48*: Lammennoori Lucia. Részi. Donizetti operájából. 19.48: Mireille Mathieu és Gilbert Bécaud énekel, Paul Mauriat zenekara játszik. 20.30: Hírek. 20.33: Láttuk, hallottuk. 20.50: Bartók-művek. 21.32: A dzsessz kedvelőinek. 21.54: Haydn- művek. 23.00: Hírek. Id. ;árásjelentér Kb. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.30: „Esküszöm**. A Tv politikai tanfolyamának adása a honvédség részére (ism.). 10.00: Szünidei matiné. 1. A pisztoly (román rajzfilm). 2. Postagalambok (magyar kisfilm — ism.). 3. Szökevény a Borostyán-táborból (szovjet film — ism.). 17.13: Hírek. 17.20: Kuckó. 17.40: ^ényen túl is van élet... Dokumentumfilm. 18.10: Reklám- műsor. 18.25: Az Országházból jelentjük ... Aktuális riportműsor. 19.10: Es*i mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Két mamám, és két papám van. Magyarul beszélő jugoszláv film. 21.30: Jogi esetek. 22.10: Tv- híradó — 2. kiadás. Elbúcsúztatták Tömpe Andrást Hétfőn a Mező Imre úti temetőben nagy részvéttel búcsúztatták el Tömpe Andrást, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom régi, kimagasló harcosát, a Szocialista Hazáért érdemrend kitüntetettjét, nyugalmazott vezérőrnagyot, aki tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláig a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöki tisztét töltötte be. A gyászszertartáson a hozzátartozókon kívül részt vettek és a koporsó mellett díszőrséget álltak a párt és állami vezetők, lerótták kegyeletüket a társadalmi és tömegszervezetek képviselői is. A kegyelet virágaival elborított ravatal mellett az MSZMP Központi Bizottsága nevében Borbándi János, a KB tagja mondott beszédet. A Magyar Partizán Szövetség, a harcostársak és barátok nevében Sebes Sándor, a Központi Ellenőrző Bizottság tagja, a Magyar Partizán Szövetség országos választmányának tagja búcsúzott az elhunyttól. A gyászbeszédek és az Inter- nacionálé elhangzása, után az elhunyt hamvait tartalmazó urnát elhelyezték a magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosainak mauzóleumában. Aranyvasárnap A gödöllői áruházban Foto: Gábor Az idei aranyvasárnapon rekordforgalmat bonyolítottak le az áruházak, boltok, üzletek. Az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat üzleteiben tavaly egymUlió, idén 1 millió 200 ezer forintot forgalmaztak ezen a napon. Az áruellátás kiváló volt, bőséges készlet állt rendelkezésre tv-ből, rádióból, öt- és tíztagú radiátorokból. A vevők ötféle olajkályha közül válogathattak. Nagy sikere van a kedvezményes hűtőgépvásárlási akciónak. December 31-ig az S jelzésű gépeken kívül valamennyit árengedménnyel árusítják. Különösen sokan keresték fel a váci és a ceglédi üzleteket, mig a játékboltokban mindenütt, nyitástól zárásig csúcsforgalom volt. A Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalatnál is elégedettek az aranyvasárnappal. összforgalmuk 1 300 i ezer forint, amely mintegy 5 százalékkal haladja meg az 1970-es év eredményét. 102 millió forintos árukészletükből főleg a férfi és női kötöttáru, a divatos ajándékcikk volt kelendő, a konfekcionált termékek és a cipők iránt kisebb volt az érdeklődés. ★ Az idő nem nagyon kedvezett a vásárlóknak Erden sem: ködös, nyirkos volt. A Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban mégis nagy volt a forgalom. Idősfiatal egyaránt megtalálta, amit ajándékul venni akart Az egyik üzletben idős néni készséggel elmondta: ünneplő inget alsót és zsebkendőt vásárol a férjének. Másutt fiatalasszony nylon ing és pizsama között válogatott, nem tudott dönteni a sok szép holmi közül; mégis melyik lenne a jobb. Végül a pizsama mellett döntött. Amint munkatársunk meg- I állapította, az érdi vásárlókat áruval telt üzletek, udvarias kiszolgálás várta ezen a vasárnapon. Ajándék — nyugdíjasoknak A hagyományoknak megfelelően a PEVDI az idén is vendégül látta a karácsony és az újév megünneplésére a vállalat egykori dolgozóit, a nyugdíjasokat. A tegnapi ünnepség délután 4 órakor kezdődött a budapesti Európa Szálló éttermében. A megjelenteket a szakszervezeti bizottság titkára, Túrái János üdvözölte, majd Balá- zsovics Gusztávné tartott beszámolót a PEVDI idei eredményeiről. A PEVDI az idén is eredményesen gazdálkodott. A tavalyi 3,3 millió forintos termelési értéket az idén közel 4 millióra tervezték, igaz, hogy az előirányzott tervet — előreláthatólag csak 96—98 százalékra teljesítik. A nyereségrészesedésben azonban javulás mutatkozik, a mérleg szerint a tavalyi 44,5 millió forint helyett az idén 67,5 millió forintot fizetnek ki. Az ünnepségen részt vevő 200 nyugdíjas a beszéd után vacsorán vett részt, majd ne- I vés fővárosi művészek rész- I vételével műsor következett Valamennyi nyugdíjas 400 forintot kapott a PEVDI-től karácsonyi ajándékként. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspár Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő- helyettes: SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, vm.. Somogyi Béla a. «. U. ea Levélcím: Bp. 10. Postaflók 10. Kiadóhivatal: Budapest, Vili.. Blaba Lujza tér 1. A szerkesztőség és a kiadóhlvati központi telefonja: 343-100. 142-220. Titkárság: 140—417. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elé fizethető bármely oostahlvatalná a kézbesítőknél, a posta hírlap üzleteiben és a Posta Kózpon Hírlap Irodánál iBp.. V.. Józst nádor tét I. sz.i Előfizetési i' I hónapra 20 forint.