Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-19 / 299. szám
FEST hegyei v/firW 1971. DECEMBER 19., "VASÄRNfAP Költői arckép Boldogsága a „nyugtalanság” ROBERT' ROZSGYESZT- VENSZKIJ úgyszólván gyerekkora óta mindig úton vojt; apja katonaember volt, s \ SIMONYI IMRE: Karácsony 1929 nahát az sem igaz hogy ne lettem volna boldog soha m ff mert ezerkilencszázhuszonkilenc Karácsonyán igenis boldog voltam és attól voltam boldog hogy nekem van a legokosabb anyám a világon az is igaz hogy már Erzsébetnap óta nagyon boldogtalan voltam mert akkor hullt le az első hó s reggelre már beállt a Körös is de nekem nem volt se szánkóm se korcsolyám és mert begyújtani nem tudtunk a kályhába mert valahogy úgy alakult ebben az esztendőben hogy nem tellett gyufára — ám az is lehet hogy a fásszín is üres volt beszélték is a népek az utcában hogy a halott ember fia meg az a nagykontyú asszony igencsak megfagy márciusig abban a pingálatlan szobában hacsak a háziúr még idején meg nem könyörül rajtuk és a lakbérhátralékukkal együtt az utcára nem rakja őket ahol mégiscsak jobban kimozoghatják magukból a gémberedést hej-haj mondogatták s néhány darab fát vetettek még elalvás előtt a parázsra szóval az ablaküveg alulról kezdett befagyni és felülről is kezdett és körülbelül Mikulás táján nyílott ki a jégvirág középen is abban az esztendőben amikor már Erzsébetnap óta egészen Karácsonyig olyan szomorú voltam én is de a halott ember felesége is az a nagykontyú asszony — ahogy a népek nevezték anyámat abban az utcában ahol csak tavasz eleje óta laktunk — és történt akkor Karácsony este hogy anyám mosolyogva jött be a fásszínből a kisfejszével s hozzáértő mozdulatokkal feldarabolta a fásládát amely a korábbi időkben a halott ember katonaládája volt — az apámé ezután a szomszéd lakótól parazsat szerzett s oly kipirultan gyújtott alá miként valaha a jobb időkben öreganyám kire akkor még emlékeztem (mintha örökké ürügulyást főzött volna egy vaskondérban) anyám azután kézenfogva i az utcára vezetett és hosszan bámult utána a kéményből messziszálló füstkarikáknak és én akkor Karácsony este oly boldog voltam s olyan büszke anyámra aki a legokosabb asszony a világon amért hogy így kitalálta ezt a dolgot a fásládával csak azt nem értettem sokáig hogy mért nem köszönt vissza aztán 'soha többé az embereknek abban az utcában ahonnét már rövidesen elköltöztünk rsssss/sssssssssssssssssssssss/sss/ssssssssyssss. Mit ne vegyünk karácsonyra? i gyakran változtatta a tartózkodási helyét, fiának is „nomád” gyermekkor jutott osztályrészük Előfordult, hogy egyetlen tanévben négyszer kellett iskolát változtatnia. A háború kitörésekor gyermek- otthonba került, miután az anyja — orvosnőként — a frontra ment. Jellemét kezdettől fogva színes élmények és benyomások formálták. Kevés tája van a Szovjetuniónak, amelyet a költő ne járt volna be (Sodródó sugárút című verskötetét például teljes egészében a sarkvidéken sarkkutatók között töltött napok élménye szülte); sokszor járt külföldön, Latin-Amerikában, Ausztráliában és Indonéziában. Versesköteteiben Indiáról, Franciaországról és Afrikáról szóló verseket találunk, két USA-beli útjának egész verseskötetet szentelt. Robert . Rozsgyesztvenszkij, aki 1972-ben tölti be a negyvenedik életévét, az ötvenes évek elején vonult be a szovjet költészetbe (első kötete: „A tavasz zászlai” 1955-ben jelent meg Karéliában), és • ahhoz a nemzedékhez tarto■ zik, amelyet ugyanazoknak az ■ áldásos változásoknak a szele ' vett szárnyára, amely száza• dunk közepén a szovjet költé- l szét vitorláit duzzasztotta. KÖLTÉSZETE azóta mind - érettebbé vált, egyre mélyebb- 1 re hatolt az életbe, mind ko■ molyabban tűnődött el a kor, ■ az emberek és önmaga költői tehetségé iránti felelősség ' problémáján. Tizedik verses- : kötete ezt a rokonszenves cí- t met viseli: „Komolyan”. Rozsgyesztvenszkijt a Béke- 1 világtanács tagjává választot- ' ták, tagja lett a Szovjet írószövetség vezetőségének is. Robert Rozsgyesztvenszkij . biztos abban, hogy az ember . nem a nyugalomban, a kor . csillapíthatatlan és izgató rit- ; musától való elfordulásban találja meg a boldogságát, hanem a harcban, a „nyugtalan- | Ságban”, abban az igyekezeté- . ben, hogy kezét a kor ütőerén [ tarthassa. Azokat érzi közel , magához, akik „hangosan lé- legzenek, hangosan nevetnek, , hangosan szeretnek és hangosan suttognak”. Rozsgyesztvenszkij — ko- ^ runk embere, érzékeny, kí- ^ váncsi, nyílt szavú. Minden jel ^ arra mulat, hogy mélységesen ^ közéleti költő volt és marad, ^ olyan költő, aki bizonyos ab- ^ ban, hogy a verssorok „nem ^ azért tüzesednek át, högy ké- ^ sőbb tükörtojást lehessen süt- ? ni rajtuk”, aki nyíltan szeret ^ vitatkozni az ellenfeleivel, s ^ közvetlenül az olvasóhoz for- ^ dúl, hogy meggyőzze őt az iga- ^ zárói, s ebben gondolati érett- ^ sége, szemléletének kiegyen- : ^ súlyozottsága és a jelenségek ^ összefüggésére irányuló képes- ^ sége segíti őt. | KÖLTÖI SAJÁTOSSÁGAI ^ is természetének sajátszerűsé- ^ géből fakadnak. Verse nem tű- | ri a fél tónusokat, fél versmér- ^ tékeket és a fél érzéseket, min- ^ den mozdulatát ’ romantikus | lendület diktálja. Ha — Pus- ^kin szavával szólva — a jó ^ lovat a bélyegéről, a boldog ^ szerelmest szeme csillogásáról | ismerni meg, úgy Rozsgyeszt- ^ venszkij dinamikus költésze- s tét a hiperboláiról ismerem meg, amelyekkel egy fókuszba^ gyűjti szenvedélyes érzéseit. ^ Rozsgyesztvenszkij költésze-| te nem leíró, nem meditativ. ? Szakadatlan dialógus ez; kér- ^ désekből és válaszokból láll, s ^ ebből áll össze az emberek^ egymáshoz való érdeklődő kö- ^ zeledése is. A költő szereti a^ vitákat. Harcos szellemének ^ úgy tetszik, hogy szenvedélyes? érdekeltséggel védje igazát, ? leplezzen le mindent, ami ha- ^ mis, vitasson mindent, ami ^ hibás. A vita tölti fel verseit^ a szükséges energiával és tem- ^ peramentummal, s ez adja ke-^ zébe másik kedvenc fegyveréig — az iróniát. Ugyanakkor belső nyugalom^ és a meggyőződés ereje hatja ^ át a „Vers Batu kánról” című ^ költeményét. Ez arról szól, ^ hogy a kegyetlen győző min-^ den foglyot ki végeztetett, aki? magasabb volt a kocsikerék-? nél; csak a kisgyerekek ma-? radtak életben, és „mégis té-? vedett a bölcs Icán”, mert „túl ? magasak voltak a kerekek, de^ a gyerekek mégis gyorsan nőt- ^ tek”. E poétikus legenda, ame- ^ lyet szerzője nyilván azzal a? szándékkal írt, hogy az olvasó? végül is rájön a rejtett mon-? danivalójára. De elmondhatjuk, hogy még^ — ha szükség esétén kemény-^ nyé és indulatossá válik a ? hangja — akkor is megőrzi? egy tulajdonságát: költészete? meleg és emberi marad; az^ ember állandóan érzi, hogy ^ nem szónokkal, nem énkessel ^ van dolga, hanem beszélgető^ társsal, aki sohasem igyekszik^ okosabbnak, finomabbnak, ? fennköltebbnek látszani, mint? amilyen, nyíltan megosztja az? emberekkel mindazt, ami a ^ mában gondot, örömet, izgal- $ mat jelent a számára. NEM VÉLETLEN, hogy Ro-^ bért Rozsgyesztvenszkij elju- ^ toitt a dal műfajához — erről | két első díj tanúskodik: az^ egyiket az 1969-es nemzetközig politikai dalfesztiválon kapta ^ a ,ballada a zászlóról” című ^ verséért, a másikat 1968-ban ^ megtartott szófiai VIT-en ^ nyerte „Ballada a pilótákról” | című verséveL \ sj Anatolij Boesarov í ! | RAKOSY GERGELY: | Lángoljatok tüskök! i; A börtönből való szabadulásom után egy nagy raktárte- ^ lepne kerültem fűtőinek. De ezenkívül még az udvart is rendben $ kellett tartanom. A telep — messze túl a Nagyvágóhídon — tulajdonképpen $ elosztó raktártelep volt. Műtrágya és növényvédő szerek áram- ^ lottak ki és be. Külön vasúti rampa, ide szuszogott be a kis ^ mozdony a vagonokkal. Az áru nagy része ömlesztve érkezett, ^ ezt haladék nélkül fel kellett zsákolni; más része nagy tartá- | lyokban, vashordókban, ezt kannákba, demizsonokba, palac- ? kokba kellett széttöltögetni; a kenőcsszerű pépeket kisebb edé- ^ nyekbe adagolni. Mindent elrakni, felstószolni a szállításig. ^ Hordóhegyek, ládahegyek, zsákhegyek a hatalmas udvaron a $ hosszúkás, szintén dugig telt raktárépületek között. Az elszál- ^ lítás a tételek nagyságától és a távolságtól függően vagy ismét ^ vasúti vagonokban történt, vagy teherautók, dömperek, von- ^ tatók jöttek az áruért, de a közelebbi tsz-ekből elég gyakran ^ jöttek lovas kocsik is. A munka tehát egészen leegyszerűsítve % kétirányú volt: befogadni és kiadni. Ezt is, azt is a raktári me- ^ lósok végezték. Aki nem ismerte őket közelebbről, egyikük- ^ másikuk jellegzetes testtartását, mozgását, szentségelését (ha ^ például egy novendáshordó dongáira hullott szét), nemigen ^ tudta volna őket egymástól megkülönböztetni. Mintha álarc- ^ ban, csuklya alatt, páncél mögött dolgoztak volna: a dinitroor- ^ tokrezol lemoshatatlanul megsárgította kezüket, a gyümölcs- ^ faolajjal — karbolineummal összekeményedő DDT és dohszagú & HCH bádoggá keményítette overalljukat, hajuk ősz, arcuk ha- ? muszürke a szuperfoszfáttól, kálitól, szemöldökükön kék réz- ? gálic por csillámlott. Nem volt pipiskedés, teljesítménybérben, ? tehát óriási iramban dolgoztak. | Miért is voltam börtönben? Nem érdekes, meg unnám is ^ már elmesélni. Csak ennyit: anyámat nem öltem meg, hazá- ^ mat nem árultam el. öreg embereket nem raboltam ki, fiatal ^lányokat nem erőszakoltam meg, és csokoládét sem csentem S önkiszolgáló boltokból. (Ez utóbbit még akarva is aligha te- ? hettem volna meg, a csokoládé nagy ritkaság volt, önkiszolgáló ^ bolt pedig még nem létezett.) Korábban is ismertem az itt megforduló szereket, még- ^ hozzá nemcsak zsákban, hordóban, tartályban, hanem alkal- ^ mazásuk közben, tehát hatásukat illetően is. Pontosan tudtam, ^ hogy például a szerves higanytartalmú Higosan már tized szá- ^ zalékos oldatban is halálos méreg, s akár a nikotin, a bőrön ^ keresztül is felszívódhat, tudtam, hogy a sárga méreg hatása S olyan erős, hogy az 1—2%-os oldattal permeztezett növény- 5 felületen átsétáló rovarok is elpusztulnak tőle — húsz oldalon | folytathatnám. s5 Kesztyű, persze, járt. De igen ham^r elrongyolódott. Volt, aki kért újat, mások egyszerűen megfordították (a rongyos nyér került kívülre, a kézfejre), aztán mikor az a fele is rongyolódott, elhajították. Mert nagyon nehéz volt kihord idő lejárta előtt új kesztyűt kapni. Osztozkodás, vita; prédi lás, hát inkább leszarták az egészet, s hajtottak tovább pus kézzel. Védőszemüveg is járt, de olyan kezdetleges, hogy i nap alatt átláthatatlanná karcolódott, s ezenkívül mindunta oepárásodott — nem hordta senki. Munkába lépésemkor a bulldog képű, lassú beszédű, a-kat áá-nak éneklő igazgató (tulajdonképpen csak telepvezi de mindenki igazgató elvtársnak szólította, nyilván okkal lásd a régi népmesemotívumot: „Szerencséd, hogy öregany nak szólítottál!”), szóval ez a vasorrúbába-telepvezető-igazg maga instruált a legapróbb részletekig. Szinte kályháról ka hára mentünk. Ezt brikettel, azt koksszal, a cserépkályhá tuskóval fűthetem, és így tovább. Mennyi fát kell vágnom : ponta, mennyi gyújtást, milyen nagyságúra stb. Végül ott j tünk az alagsori zuhanyozóban a kis kazán előtt — Ez egy kazán! — mondta az igazgató, két pofatásk bölcsen lelógott, marokra lehetett volna fogni. — Látom — mondtam. — Egy eléggé lerobbant állapod levő kazán. — A víztartály, mint összevissza operált em teste, tele kétségbeesett hegesztések varrataival, a feszm nittelésénél kis patakocskák csordogáltak, a tűztér ajtaja v rúddal betámasztva. Mire az) igazgató váratlanul és a szokásosnál egy ki gyorsabban ezt mondta: — Maga csak becsülje mej ma; maga a börtönből jött. így van? — így — mondtam —, igyekszem minden tőlém telht megtenni. A kis patakocskák változatlanul csordogáltak, a kazí magamat megbecsülve is, változatlanul lerobbant állapod levőnek találtam. Órákig tartott beinstruálásom, az igazgató gondoskodás csak egy szó van: atyai — és most egy meghatározott aty gondolok. Később az udvart szemrevételeztük. — Amíg a kályhák égnek, itt összetisztogat Nem tűr a papírfecniket és ezeket a lóizéket. — Lószart — mondtam. Egy börtönviselt ember kimond ilyesmit. Vég Hí elváltunk, fellélegeztem, mehetek a nyugodt pino Eelszabadultan küszködni a göcsörtös tuskókkal. Nem met tem. Az igazgató megállt, és visszaintett magához. — Ja — mondta (lám-lám, majd elfelejtette!) —, a kaz csak hulladékkal fűtheti. Meg ne lássam, hogy tuskót tüze kazánban! — Elment, de mutatóujja még mindig mintha ingázott/volna az orrom előtt. Egy-két napig betartottam a legfelsőbb szintű utasítást, kiderült, hogy a víz nem melegszik fel kellőképpen. A meló szentségeitek. „Megbecsültem ipagam”, jelentettem a dolgot az igazga nak. — Zúgnak a víz miatt! /Árök probléma, hogy mit vegyünk szeretteinknek karácsonyra. A választék igen négy. Helyesnek láttuk, ha segítségképpen felsoroljuk: mit ne vegyünk ajándékul. A filmhíradóban gyakran látunk ízléses, szép kivitelű atomreaktort. Mégsem ajánlatos, hogy effélét ajándékozzunk. Gondatlan kezelése sók bajt okozhat a háztartásban. Az ipar ma már nagyon szép, szidollal tisztítható kazánházakat gyárt. Mégis tartózkodjunk az ilyen ajándéktól. Bár a kazánház jól jön télen, de a hozzátartozó fűtő elveszik, újat nehezen tudunk szerezni. Léglökéses, nyolcvan személyt befogadó utasszállító repülőgépet ne ajándékozzunk karácsonyra. Nagy helyet foglal el a lakásban és nem megy jól a stílbútorhoz. Elektronikus számológép. Bár segít a kosztpénz beosztásánál, mégsem ajánljuk, mert a hó végére nagyon emeli £ villanyszámlát. TV/Ta már igen szép kiviteli toronydaruk készülnél különböző pasztell színekben Elromlott felvonójú házakbar igen hasznos lehet, mégse ajándékozzunk torony darut. A feleségünk másnap ugyanis kicseréli egy elegáns turbogene- rátorra. Hadd pukkadjon a barátnője az irigységtől. Egy jól működő, gusztusos kis vízi erőmű nagy örömér« szolgálhatna a családnak. Különösen a téli befagyott cső- vezetékes időszakban. Árr mégse ajándékozzunk vízi erőművet szeretteinknek, meri a szomszéd joggal terjeszt majd, hogy miből telik nekünl ilyesmire? Ha jó tanácsaink későn érkeznek, s a felsorolt praktikui holmikból valaki már vásárol szeretteinek, az illető magáré vessen. Galambos Szilveszter Húsz méter különbség KOVÁCSI K. JÁNOST, a vállalat álhipochonderét, aki félt az erős nyári napsütéstől, kérésére novemberben leutalták egy egész éven át nyitva tartó üdülőbe. Es ezzel megkezdődött a portás mártiromsága. — Legyen szíves déli fekvésű szobát adni — kérte Kovácsi. — Tessék, itt a földszinti 12-es. Tíz perc múlva Kovácsi visszarohant a portáshoz. — Kérem, a szoba nem déli, hanem délkeleti fekvésű. — Sajnálom, most nincs időnk az üdülőt megfordítani. — Ne tessék tréfálni, mert panaszt teszek a szakszervezetben! Biztosan van kimondottan déli fekvésű is! — Nincs, mert az építész 1913-ban, amikor az üdülő épült, nem gondolt erre. Ellenben van egy északnyugati fekvésű szoba. — Akkor kérem azt. Üjabb tíz perc múlva ismét jelentkezett: ’ — Más szobát kérek, mert az ablak dombra néz. En a tájat akarom látni. — Téssék a kilences. Földszinten van, de az ablakból gyönyörű a kilátás. Adok iránytűt is, tessék tudományosan is meggyőződni arról, hogy milyen fekvésű. , Kovácsi délben hőmérőt tett a levesbe és visszaküldte: — Csak 22 fokos levest szabad ennem... A vállalatnál az üzemi ebédlőben is tekintettel vannak a gyomromra! .MASNAP már mindenki ismerte Kovácsit, aki az ebédlőben kinyitotta az ablakot, mert nem volt levegő, azután nyomban becsukta, mert • huzat volt) felgyújtotta az összes villanykörtéket, mert homályos volt a terem, aztán eloltotta, mert a nagy világosság bántotta a szemét. Az ételt mosolyogva tették éléje: — Tessék, a borjúpörkölt 21 fokos... Eltelt három nap és Kovácsi ismét kéréssel jelent meg a portásnál. — Éjjel telihold volt és pont az én ágyamra sütött. — Le kellett > volna húzni a redőnyt. — Akkor nem jön be a levegő. Erre nem gondol a szak- szervezetben az üdülési felelős? — Adjak holdmentes szobát? — Kérek! Másnap újra ott állott a portás előtt. — Hold-ügyben óhajt valamit? — kérdezte az félénken. — Nem, szeretnék a második emeletre költözni. — Miért? — Most jutott eszembe, hogy az üzemi orvos nem 500, .hanem ötszázhúsz méter feletti magaslati levegőt rendelt! Palásti László W//////Ä///////////ÄÖ
