Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-12 / 293. szám
8 1971. DECEMBER 12., VASÄRNAP FEHER KLARA: A farkas SHERWOOD ANDERSON: TANDY Csendélet TAKACS MIHÁLY: Ökömyál leng anyám hajában jár az őszben nyárvég nézi ágrólszakadt gyümölcseit lemenőben befogták.a fákat a szelek húzzák a kékponyvás földet ekhós szekeret szakad csatakzik róluk a bronzveríték a hideg levelek foltos tükör a táj ködözgeti már a nyárvég fonják a póklábú napok a könyörtelen évszakot jaj ha fennakad az ezüst szálakon a meg-megbotló szédülős idő Midi szoknyás macskák /j téves lehettem, amikor ^ életemben először utaztam vonaton. Nagymamához utaztunk, a szomszéd városkába. Apám előresietett, helyet keresett a homályos kupéban. Aztán visszajött értünk, a levegőbe kapott, úgy emelt át a magas lépcsőkön meg a batyukon és kosarakon, amelyek eltorlaszolták a peront. Csodálatos hely volt ez a vonat. A széngáz savanykás szagával, sistergő igőzfelhök- kel, falusi nénikékkel, nevetgélő diákokkal, a vonat mellett futó ezüst sínekkel, kiabálással. — Erre, erre... — mutatta édesapám, és félrehúzott egy ajtót. A fülkében egy férfi újságot olvasott, két termetes asszonyság a padra terített asztalkendőn kolbászt és kenyeret szelt, Az ablaknál, a sarokban egy szürke felöltővel leborított valami vagy valaki mocorgott. ' — Ott a farkas — mondta édesapám anyámhoz fordulva. — Alszik. — Jó — felelte anyám. — Hát akkor üljünk le. Megrettenve bámultam anyámra. Hogyhogy üljünk le? Hiszen most mondta apám, hogy a farkas... Szüléimén azonban nyoma Sem volt a rémületnek, Apám feltette a polcra a bőröndöt, a nagymamának szánt kosarat, amelyet reggel borral, süteménnyel, gyümölccsel töltöttünk meg. Rólam levették a kabátot, hagyták, hogy a fülke túlsó ablakához húzódjam, és mit sem törődve szepegő félelmemmel — anyám elővette a könyvét, apám az újságját, és engem sorsomra hagytak. A farkas pedig aludt. Néha horkant egyet, ilyenkor megrebbent feje fölött a kabát. Máskor előnyújtotta hosszú lábát. A lábán valóságos fekete cipő volt, de ez persze, nem tette kevésbé félelmessé. Minden valamirevaló gyerek tudja, hogy a farkas liszttel szokta bekenni a mellső lábát, hogy becsapja a kecs- kegidát, cipőt húz, és elváltoztatja a hangját, amikor Piroskát akarja felfalni. Bejött a kalauz, kérte az új felszállók jegyeit, apámmal barátságosan üdvözölték egymást, majd a farkas felé bökött: — Hadd aludjon. — Persze — mondta apám. n ersae — nyngodtam meg ■*- én is. Hát persze. A farkas most alszik. Nem szabad hangosan beszélni, nem szabad sokat mocorogni, nehogy ... Jaj. A kabát most félelmesen mozogni kezdett, a farkas szuszogott, morgott, cipőbe bujtatott szőrős lábát előre-hátra csúsztatta a padlón. Aztán megint elcsitult, békésen hortyo- gott tovább. Szerencsénk volt, nem érezte meg az emberszagot. — Kérsz almásrétest? — kérdezte édesanyám. Csak némán ráztam a fejemet. Nem kérek, dehogyis kérek. — Mindig ilyen jó ez a kislány? — érdeklődött csodál-^ kozva az egyik asszonyság. § — Talán beteg — tódította a | másik. § . s ■ — Dehogyis. Csak először § utazik vonaton. Meg van ille-§ tődve — így édesapám. k \ ' Istenem, istenem, miért be- \ szélnek olyan Hangosan? —| akadozott a lélegzetem. Nem^ látják az út mentán húzódó ^ sötét erdőket? A piros cserép- ^ tetőket kivillanni a fák lcözü,l? ^ Valamelyikben ott lakik ez farkas, mielőtt leszáll, feléb- ^ red, ha felébred, szőröstől-bő- rostál bekap minket. Ha volna § valami varázsszerünk. Ha kő- $ vé lehetne változtatni a go- \ nősz farkast. Vagy önmagun- ^ kát láthatatlanná. Ha jönne ^ egy jóságos tündér, aki azt ^ mondja, jótett helyébe jót várj. | Ha jönne a mesebeli vadász § vagy legalább egy tündérki- \ rályfi... A vonat zakatolva nyelte -A*- az utat. Erdők, patakok, § sorompók, falvak, felhőik sza-\ ladtak visszafelé, és a farkas § még mindig aludt. Egy-egy ál- ^ lomásnál vészesen horkant. ^ *— A következő állom,ásnál | leszállunk, készülj — mondta ^ édesapám. | Megint levették a bőröndöt,\ a kosarat, a kabátomat, még ^ piros sapkát is nyomtak a fe- ^ jembe. Igazán olyan voltam, ^ mint a mesebeli Piroska, csak^ az hiányzott, hogy a farkas | megegyen. Még mindig nem mertem ^ elmoccanni a sarokból, meg- ^ babonázva néztem a fairkast. \ Tudtam, hogy komiszság,amit^ kívánok, de szívből óhajtót- ^ tam, hogy még egy kicsit alud- \ r jón, még legalább egy negyed $ $ órát, legalább addig aludjon, J $ amíg mi leszállunk. Egye meg 5 $ helyettünk a barátságos néni- \ ^ két és az újságot ohxtsó, ide-; $ gén bácsit... S s 5 A vonat sípolva megállt. ! > s ^ — Te, én felkeltem a /ar-j 5 kast — mondta apám. — Er- ( ^ dőbényén neki is le kell száll-! ^ nia... \ — Ne.. j apu... ne keltsd j ^ fel — kiáltottam magamon ki- \ l vül. s : § — Igaza van a gyereknek —! ^ mondta anyám. — Majd a ka- \ $ lauz. ^ lf ásnap nagymama üres; ^ teára és ricinusra fogott, \ mert szerinte csakis elrontott ^ gyomrom okozhatta, hogy ^ egész éjjel fogcsikorgatva or- \ dítoztam, hogy a kalauz bá- | csit se egye meg a farkas... ^ Már a vonaton is olyan szót- ^ lan volt, még almásrétest sem ^ akart — mondta apám. — Ja, ^ igen, nem is meséltem, mama. | Egy kupéban utaztunk a Far- ^ kas Jenővel, tudod, most ne- vezték ki Erdöbényére... Egészén hétéves koráig egy vén, festetten házban lakott, azon a ritkán használt úton, mely a Trunion-hegyről visz lefelé. Apja nem sokat törődött vele, anyja pedig régen meghalt. Az apa azzal töltötte idejét, hogy a vallásról gondolkodott és beszélt. Ez annyira elfoglalta, hogy szinte észre sem vette a kicsiny gyermeket, aki félig elfeledve, halott anyja rokonainak jóvoltából, hol itt, hol ott élt, Aztán egyszer egy idegen érkezett Winesburgba, s meglátta a gyermekben azt, amit az apa nem vett észre. Magas vörös hajú fiatalember volt, s csaknem mindig részeg. Néha kiült az apával, Tom Harddal az Űj Willard Ház elé egy szélire. Miközben Tom beszélt, és istenről fecsegett, az idegen I mosolyogva kacsintott a körül- | állókra. Összebarátkozott Tom- i mai, és sok időt töltöttek | együtt. I Az idegen egy gazdag cleve- ! landi kereskedő fia v.olt, és el- ; tökéit szándékkal érkezett Wi- ! nesburgba. Le akart szokni az : italról, s azt remélte, hogy vá- j rosi kompániájából kiszakad- • va, a vidéki környezetben ! jobb esélyekkel küzdhet az : életét fenyegető szomjúság el- > len. Winesburgi tartózkodása ! azonban »nem járt sikerrel. Az j egyhangúan, múló órák * unal- !jna csak még több ivásra ösztönözte. Valamit ellenben még- ; is- sikerült elérnie. Gazdag je- i lentésű nevet ajándékozott J Tom Hard kislányának. ^ Valamelyik este az idegen, | éppen egy hosszabb tivornya $ után, végigdülöngélt a város ^ főutcáján. Tom Hard kint ült $ egy széken az Űj Willard Ház ^ előtt, s térdén lovagoltatta kislányát, aki akkor ötödik évé- ^ ben járt. Az ifjú George Wil- ^ lard ott ült mellettük a desz- ^ kajárdán. Az idegen lezökkeni $ közéjük egy székbe. Remegett | s amikor beszélni próbált, re- $ megett a hangja is. | Késő este volt már, sötét- § be borult a város, meg a vas ^ útvonal is, mely a szálló előtt ^ kis emelkedő lábánál kanyar- ^ gott. Valahol a távolban, nyu- ^ gat felől hosszút sípolt eg; ^ személyvonat mozdonya. Eg; § kutya, mely eddig a kocsiútoi S haladt, most felállt és ugatni kezdett. Az idegen fecsegett, s közben prófétai jóslatot mondott az agnosztikus apa karjába csimpaszkodó gyermekről. — Én azért jöttem ide, mert abba akartam hagyni az ivást — mondta, s könnyek csorogtak végig az arcán. Nem nézett Tom Hardra, hanem előrehajolva a sötétségbe bámult, mint aki víziót lát. — Vidékre menekültem, hogy meggyógyuljak, de nem gyógyultam meg. Ennek oka van. — Megfordult a székén, s a gyermekre nézett, aki apja térdén felegyenesedett ültében, s viszonozta a pillantást. Az idegen megérintette Tom Hard karját. — Én nemcsak az italnak vagyok ám rabja! — mondta. — Valami másnak is. Szerelmes vagyok, de még nem találtam meg, akit szeressek. Ez nagyon súlyos baj, de ha ön elég bölcs, akkor megérti, mire gondolok. Elkerülhetetlenné teszi a pusztulásomat. Nagyon kevesen értik meg ezt. Az idegen elhallgatott, ügy látszott, teljesen letaglózta a szomorúság, de a személyvo- nát mozdonyának újabb füty- tye felélesztette. — Én nem vesztettem el a reményt. Ezt ünnepélyesen kijelentem. De eljutottam oda, ahol, tudom, már sosem valósulhat meg a reményem — jelentette ki rekedten. Keményen a gyermekre nézett, s ettől fogva ahhoz beszélt, az apával nem is törődött többet. — Valahol jön agy nő — mondta, s most élesen és komolyan csengett a hangja. — De én elkerültem őt, tudod. Nem az én időmben jött. Lehet. hogy éppen te vagy az. Ilyen az én sorsom. Lehet, hogy egyszer éppen mellette állok, egy ilyen estén, mint a mai, tönkretettem magam az itallal, és ő még csak gyermek. Az idegennek hevesen meg- vonaglott a válla, s amikor cigarettát akart sodorni magának. a papír kihullt remegő ujjai közül. Méregbe gurult, és dühösen folytatta. — Az emberek azt képzelik, hogy nőnék lenni könnyű, mert csak hagynia kell, hogy szeressék. De én tudom, hogy nem így van — jelentette ki. — Talán minden férfi közül egyedül ón értem! Pillantása ismét a sötétbe borult utcára tévedt. __Én ismerem azt a nőt, pedig még sosem találkoztam vele — mondta halkan. — Ismerem küzdelmeit és vereségeit. Éppen vereségei miatt oly kedves ő nekem. Vereségeiből új női tulajdonság született. Ennek én nevet is adtam. Ügy hívom: Tandy. Még akkor találtam ki ezt a nevet, amikor igazi álmaim voltait, s nem lett még gonosz a testem. Azt a tulajdonságot jelenti, mely erőt ad ahhoz, hogy szeressék az embert. Ezt a férfiaknak a nőktől kellene kapniuk, de nem kapják meg. A z idegen felállt, s odament Tom Hardhoz. Annyira imbolygóit előre-hátra, hogy attól lehetett tartani, elesik, ehelyett azonban térdre hullt a járdán, s italtól zsibbadt ajkához emelte a kislány kezét, és rajongó mozdulattal megcsókolta. — Légy Tandy, kicsinyem — mondta könyörgő hangon.-— Merj erős és bátor lenni. Mert ez az igazi út. Ne riadj vissza semmitől. Légy bátor, ne riadj vissza attól, ha szeretnek. Légy több, mint a nők vagy a férfiak. Légy Tandy. Az idegen felállt, s tántorogva elindult a Főutcán. Néhány nap múlva vonatra szállt, s hazatért Clevelandbe. Azon a nyári estén, a szálló előtti beszélgetés után, Tom Hard az egyik rokon házához ‘ vitte a kislányt, ahova meghívták éjszakára. Miközben a sötétben a fák alatt ’épkedelt, feledve az idegen zavaros beszédét, ismét kétkedő nézetein tűnődött, melyekkel a reményt akarta lerombolni az emberek lelkében. Aztán nevén szólította a lányát, mire az elsírta magát. — Nem akarom, hogy így ^szólítsanak — jelentette ki a R kislány. — Azt akarom, hogy v Tandy legyen a nevem — Tan- ídy Hard. — A kislány oly ke- r servesen sírt, hogy Tom Hard ^ meghatódott, s vigasztalni ^ próbálta. Megállt egy fa alatt, ^ S: karjába véve a gyermeket, ^simogatni kezdte. | — Legyél jó kislány — ^ mondta éles hangon, de a ^gyermek csak nem nyugodott ^ meg. Gyermekes szertelenség- |gel adta át magát bánatának, ^ s hangja megtörte az utca esti ^ csöndjét. | — Tandy akarok lenni. Tan^ dy akarok lenni. Tandy Hard ^ akarok lenni! — kiáltotta sír- | va, s fejét rázta, mintha gyer- ^ meki ereje kevés lenne az ide- ^ gén szavai által felidézett !á- ^ tomást elviselni. ^ Fordította: Vajda Miklós A FIATALASSZONY az ablak mögül leselkedett. A földszinti lakás ablaka előtt, a téli utcán nagykabátos árnyak siettek. Medvék és párducok. A bundás hölgyek és a műbőr kabátos diáklányok egymást kerülgették. Kék kucsmában, piros midikabátban, fekete, fűzős csizmában. Széles a választék. Egy testvérpár hófehér maxikabátban és rövid szárú bocskdrban illegette magát. A fekete midiszoknyás, szürke szőrmebolerós lány pedig két lábon járó fekete macskához hasonlított. — Hopp! A fekete macska felugrott az ablakpárkányra, benyomta az ablak egyik szárnyát... A fiatalasszony gyorsan hát- raugrott, de a „macska” már mellette állt, s megragadta a kezét. Az asszonyka néhány perccel később a nyáron divatba jött kék overállban, több éves mimikabátban és a tavaly vásárolt olasz csizmájában indult útnak. Fekete midiszoknyás, szőrmémé!! ény es kísérője már a folyosón várta. „Nem veszek semmit, nincs pénzem! — gondolta a fiatalasszony. — Csak körülnézek a városban.” A fekete cica húzta, vonszolta maga után. A KÖDÖS UTCÁN csípős szél söpört végig. A férfiak felhajtott gallérjuk mögé bújtak. Váratlanul egy újabb fekete macska tűnt fel rövid kabátos lánnyal, kézen fogva. A fiatalasszony megbabonázva bámulta őket, amíg el nem veszetek a siető emberek között. A „Pique Dame” nevezetű szoknya és blúz szaküzlet kirakata előtt megtorpantak. A szőrmebolerós macska elengedte a fiatalasszony kezét, és beugrott a kapualjba. A kirakatban piros-kék-sár- ga, francia szabású bodros blúzok és végiggombos, fekete, bordó 'midiszoknyák kínálták magukat. Középen olcsó, széles övűt elöl hosszan felvágott midiszoknya. A fiataiasz- szony dobogó szívvei nézte, nézte. „Jó lenne felpróbálni. Vajon hogy állna nekem?” A midiszoknya váratlanul kipattant a kirakatból. — Hopp! Fekete macskaként mélyen meghajolt, és kitárta az üzlet ajtaját. Kéz a kézben léptek be a szoknya- és blúzszakbolt- ba. A fogasokon millió, millió csodálatos szoknya! — Ne azt vegye! — mondta az eladó a kirakott árura mutatva. — Mutatok egy sokkal csinosabbat. Tegnap jött. Még nincs a kirakatban sem... A fiatalasszony már bent állt az öltözőfülkében. Fekete kombinéban, fekete csizmában. S a felpróbált fekete, csak térdközépig felvágott, midiszoknyában. Mint egy fekete cica. A fekete midiszoknya újra kiugrott a kirakatból, és egy újabb vendéget kísért be. — Végre, valakinek jól áll a midi! — mondta az eladó a fiatalasszonynak. — Tényleg jól áll? — Nézzen a tükörbe! A fiatalasszony úgy lépett ki a szoknyából, hogiy nem gombolta ki. A csizma hozzáérhetett a szövethez, mert az eladó szigorúan rápirított. — Jaj, mit csinált! összie- kente a csizmájával! Miér nem vigyáz?! Még akkor is ha megveszi... Nincs visszaút! Már blokkolták is a szoknyát. A fiatalasszonynak nem vol" ereje ellenkezni. Kifizette í drága szoknyát. Csak addií örült, amíg kilépett a ködös hideg utcára. A KIRAKATBAN nem mozdult a másik szoknya. A fiatalasszony hirtelen el- szomorodott. „Minek vetterr meg? Nem is hordhatom, meri nincs hozzá midikabátom...!’ Ha nem szégyenné, sírva fakadna. A midiszoknyás, fekete macska nem kísérte hazáig Üj áldozatra lesett? Hiszen a kirakatok... a kirakatok... A téli utcán nagykábátos árnyak sietnek. Medvék és párducok.
