Pest Megyi Hírlap, 1971. december (15. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-09 / 290. szám

re** HttCltA Mírinp 1971. DECEMBER 9., CSÜTÖRTÖK Pályaválasztási bizottság a budai járásban A Hazafias Népfront budai járási bizottsága, a járási hi­vatal munkaügyi, valamint művelődésügyi osztálya éven­ként hagyomány Szerint ta­nácskozásra hívta össze ked­den, Budakeszire a járás álta­lános iskoláinak pályaválasz­tási felelőseit, a szakmunkás- képző intézetek, a termelőszö­vetkezetek és a nagyobb ipari üzemek képviselőit. A tanács­kozáson dr. Egressy Iván, a megyei tanács munkaügyi osz­tályának főelőadója tartott előadást. A megjelentek a vi­ta sor4n elmondották, a jövőben feltétlenül töb­bet kell tenni annak ér­dekében, hogy az általá­nos iskolát végző tanulók megismerjék a választható szakmákat, képességeiknek jobban meg­felelő szakmákat válassza­nak. Eddig is történlek erőfe­szítések ez ügyben, gyakran menteik például a tanulók üzemlátogatásra, a művelődés- ügyi és a munkaügyi osztály pedig éwől évre közös terv szerint tevékenykedett, mind­ez azonban kevés. A pályaválasztás megköny- nyítése, hatékonyabbá tétele érdekében határoztál!: él a je­lenlevők hogy megalakítják a budai járás pályaválasztási bi­zottságát. A bizottság céljai között elsőként jelölte meg az iskolák és az üzemek kapcso­latának szorosabbá tételét. Üzemlátogatásokat szer­veznek például — már a közeljövőben — a peda­gógusoknak. Vándorkiállítást indítanak út­nak az ipari tanulók legsike­resebb, legszebb munkáiból. Felkarolják és a jövőben rendszeressé teszik a nép­front 'és a TIT közös akció­ját, a pályaválasztással kap­csolatos előadások megtartá­sát minden iskolában. TÉLI ESTÉK Harmincnégy előadás és tanfolyam A nagykátai járásban a Ha­zafias Népfront és a TIT 34 tanfolyamot rendez a téli hó­napokban. Egy-egy községben — az érdeklődésnek megfele­lően — három-négy előadásso­rozatot indítanak. Ha a járás összesített adataiból statiszti­kát készítünk, kiderül, hogy a legnépszerűbbek a népfront- és faluakadémiák, a szövetkezeti mozgalommal foglalkozó elő­adások és a nők számára tar­tott tanfolyamok. A névsorból a hatezer lakosú Tápiószecsőt választottuk ki. Ofella Sándor­ral, a községi népfrontbizott­ság titkárával — aki egyben a művelődési ház igazgatója is — beszélgettünk. — Milyen programot kínál­nak a hosszú téli estékre az itt lakóknak? — Az a tapasztalatom, hogy az utóbbi időben megváltozott az emberek igénye. Éppen ezért, míg korábban sokféle tanfolyamot indítottunk, most kevesebb témával foglalko­zunk, »s az előadások inkább egy-egy réteghez szólnak. Erre az évadra a nők akadémiáját, a faluakadémiát, a szakmaközi akadémiát és az értelmiségi klub előadássorozatát tervez­tük. — Milyen az érdeklődés? — Változó. Mostanában ne­hezebb az embereket kimozdí­tani otthonukból, pedig sok mindennel próbálkozunk. Mint a művelődési ház igazgatója, klubigazolványokat adtam ki, amely egy évre 10 forint, s ezért a klubtag részt vehet a különböző előadásokon. Amíg ugyanis ingyen rendeztünk va­lamit, kevesebben jöttek el. Most viszont mindenki úgy gondolkozik, ha már befizet­tem a pénzt, kapjak is érte... — Egy-egy témáról előadást tartanak? hány A KSH szerint Kevesebb az eltartott, több a kereső Inkább eszünk, mint ruházkodunk A különböző társadalmi ré­tegekhez tartozó családok jö­vedelméről, a háztartások ki­adásainak alakulásáról szá­mol be a Központi Statiszti­kai Hivatal legújabb jelenté­se. Az adatok szerint a mun­kás és az értelmiségi háztar­tásokban egy-egy személyre .ebben az esztendőben körül-, belül 1650 forint havi jövede­lem jut — Budapesten az át­lag valamivel meghaladja ezt az összeget. A személyi jöve­delem túlnyomó része mun­kabér, amelynek havi összege 1966 óta év­ről évre körülbelül 190 fo­rinttal növekedett. A háztartások jellemző adatai között érdemes megemlíteni, hogy a családlétszám igen lassú csökkenést mutat, s a száz keresőrp jutó eltartottak száma az öt év előtti 97-ről 84-re csökkent, ugyanakkor száz háztartásban az öt évvel ezelőtti 167-tel szemben je- . lenleg 173-an dolgoznak. Részletesen vizsgálták a pa­raszt és az úgynevezett ket­tős j öve,ielmű, háztartások — ahol a családfő nem mező- gazdasági dolgozó — pénzjö­vedelmeinek alakulását is. A parasztosaid dóknál az egy személyre számított összes pénzbevétel valamivel keve­sebb a többi réteg jövedelmé­nél, azonban a saját termelés­ből és a természetbeni jöve­delemből származó személyes fogyasztás értékét is figyelem­be véve, az egy főre jutó bevétel eléri a munkás- és szelle­mi háztartások átlagos be­vételét. A nettójövedelmet illetően azonban a paraszt családok helyzete valamivel mégis ked­vezőtlenebb, ugyanis a háztáji gaizdasaggal kapcsolatos ki­adások, valamint az adók ösz- szege körülbelül' háromszoro­sa a munkás- és, a szellemi foglalkozásúak ilyen jellegű kiadásainak. A statisztikusok összehason­lították, mire költik jövedel­müket g munkás- és az értel­miségi, illetve a parasztcsalá­dok. A KSH ada/tai szerint élelmiszerre, italra, dohányra valamennyi társadalmi réteg nagyjából ugyanannyit költ: havonta 650—700 forintot sze­mélyenként. Ruházkodásra a falusi la­kosság 20—25 százalékkal kevesebbet áldoz, mint a munkások és a szellemi foglalkozásúak. Megfigyelhető egyébként, hogy az élelmezési és ruházati költségek az utóbbi öt eszten­dőben valamennyi társadalmi rétegnél néhány százalékkal csökkentek, ugyanakkor a la­káskarbantartásra és a lakó- házépítkezésre szánt kiadások ugyanannyival növekedtek. — A nők akadémiájának hallgatói négy - alkalommal jönnek össze és nyolc előadá­son vesznek részt, mert egy­szerre kettőt tartunk. Ügy ál­lítottuk össze a programot, hogy mindenki érdeklődését kielégíthessük. Például: a család szerepe a nevelésben, a téli hurutos megbetegedések; a nővédelmi tanácsadások jelen­tősége vagy a nők a közélet­ben. — Az előbb említette a szak­maközi akadémiát. Hányánvjár­nak el Tápiószecsőről dolgoz­ni? — A lakosság egyharmada, mintegy kétezer ember a fővá­rosban vállalt munkát. Mint a szakmaközi bizottság titkárá­nak — halmozom a funkció­kat :—, igen jó a kapcsolatom a vállalatok szakszervezeti bi­zottságaival. Az üzemek min­dig értesítenek, kik nem vesz­nek részt oktatásban s mi azo­kat megkeressük. Öt előadást tartunk számúkra; megismer­kedhetnek a többi között a szakszervezetek XXII. kong­resszusának határozataival, a nyugdíjtörvénnyel kapcsolatos tudnivalókkal, a munkavi­szonnyal foglalkozó jogszabá­lyokkal stb. — Ml a faluakadémia prog­ramja? Ennek a témakörét igyekez­tünk úgy összeállítani, hogy minden réteghez szóljon. Idén nem indítottunk sem tsz-aka- démiát, sem ifjúsági akadé­miát; a január 31-től március 6-ig tartó előadássorozat vi­szont felöleli ezeket a területe­ket is. A legnagyobb sikere azonban minden bizonnyal a községi fórumnak lesz, ame­lyen az egészséges ivóvízről tárgyalunk. Erre meghívjuk a község vezetőit, akik tájékoz­tatnák a témáról, s utána a résztvevők kérdéseket tesznek fel, amelyre . az illetékesek mindjárt válaszolnak is. — Már minden réteget emlí­tettünk, ne hagyjuk ki az ér­telmiséget ... — A klub tagjai nyolc alka­lommal jönnek össze, a prog­ramban politikai, filozófiai, tu­dományos és kulturális témák szerepelnek. Előadás hangzik el például Móricz Zsigmond realizmusáról s utána az Álla­mi Déryné Színház bemutatja a Rokonokat. Más témát vetí­téssel, lemezhallgatással egé­szítünk ki. — A beszélgetés elején emlí­tette, hogy csökken az érdek­lődés, mégis hányán jönnek el egy-egy alkalommal? — Általában negyven-ötven hallgatója van egy előadásnak, bár a múltkor „rekordot” állí­tottunk, mert a nők akadémiá­jára csak tizenhármán jöttek el. A csökkenő érdeklődés okát bizonyos mértékig pozitívum­nak is tarthatjuk. Megmagya­rázom, hogy miért. Az embe­rek sokat dolgoznak a mi köz­ségünkben. Akik bejárnak Pestre, azoknak is van egy kis kertjük, vagy az ásszonynak- segítenek esténként, aki rend­szerint bedolgozó. Nem sajnál­ják a fáradságot azért, hogy kényelmes lakásuk, mosógépük és centrifugájuk legyen. Ez azt jelenti, hogy kulturáltabb kö­rülmények között akarnak él­ni. Ügy gondolom, semmikép­pen nem szabad figyelmen kí­vül hagynunk ezt a tényt, ha­nem arra kell törekednünk, hogy színvonalasabb előadá­sokkal vonzzuk az embereket, keltsük fel érdeklődésüket, hogy az anyagi javak mellé egyre inkább igényeljék a szel­lemi javakat is. Soós Ibolya Várakozás ólaira Érd-park városban a háztartási olajkútnál sokan állnak sorba. Csukás Istvánná két óra alatt 5000 litert mért ki a kan­nákba. A nagy forgalom oka: öt napja nem kaptak árut. Nem csoda, ha a fagyoskodó érdiek pillanatok alatt szétkapkodják a fűtőanyagot. Foto: Urbán MŰSZAKI ATADAS: HOLNAP! Karácsonykor már új lakásban Levél érkezett szerkesztő­ségünkbe: mikor vehetik bir­tokukba a szígetszeratmiklósi új lakásokat a tulajdonosok. A panaszos levél megírására az adott okot, hogy többször mó­dosították: az átadás határide­jét A kivitelező Pest megyei Ál­lami Építőipari Vállalat mű­szaki igazgatóhelyettese, Tóth Zoltán szerint: — A megyei Beruházási Vállalat átvette az épületet. A határidő ismételt módosításá­nak objektív okául legfőkép­pen az új technológiát említ­hetem. A megyében is, a vál­lalat gyakorlatában is, ez az első alagútzsa'us rendszerrel készült lakóház. A Sthem- rendszerű francia alagútzsalus berendezéshez külön beton- technológiát kellett kidolgoz­ni, munkásokat betanítani, mivel az építéshez többségben nem kőművesre, hanem spe­ciálisan képzett lakatosokra volt szükség. ÜJ TECHNOLÓGIÁRÓL Ungvári János termelési fő­osztályvezető: — Az 1970 tavaszán meg­kezdett épület eredeti átadá­si határidejét valóban ismé­telten módosítanunk kellett — ez először a kezdés után egy évvel vált szükségessé. Nem számoltunk a berendezés helyszínre szállításával és ösz- szeszerelésével járó nehézsé­gekkel. Néhány emberünk járt ugyan Franciaországban, s Szigetszentmiklóson is volt francia szaktanácsadó, kez­detben mégsem ment olyan tempóban a munka, mint a hagyományos építőmódozatok esetében. Néhány speciális körülmény is akadályozta a munkát. A hagyományos, épít­kezésnél a téliesítés, azt. jelen­ti, hogy a belső teret némileg temperáljuk. A betonfalazatú — panelos, zsalus — építkezé­seknél viszont legalább tizen­nyolc fokos meleget kell biz­tosítani, ahhoz, hogy a belső szakipari munkákat elvégez­hessék. Itt ugyanis nem ha-, gyományos parkettázás, kö­vezetburkolás, falfestés szük­séges, hanem szinte mindent műanyagragasztó rögzít. A falakat tapétázzuk, a mellék- helyiségek padozatát PVC-vel burkoljuk, a szobákét ragasz­tott parkettel borítjuk, ezeset- ben szőnyegpadlóval — s a műanyagragasztó alacsony hőmérsékleten megdermed, nem használható. A betonfal is hidegebb a téglánál, tehát nehezebben fűthető föl — s Nvílik az ibolya A szokatlanul enyhe de­cemberi időjárásban virágzik az ibolya a szekszárdszőlőhe- gyi Csötöni völgyben. Nyíló erdei ibolyákra találtak a ter­mészetjárók a szekszárdi dombvidéken emelkedő Óriás- hegy óldalában, a Haramia­forrás közelében is. Ezen a tá­jon olyan ibolyafajta terem, amely még télen is nyílik, ha tartósabban enyhe az időjá­rás és van napsütés. Virágjá­nak azonban nincsen tavasz- szal virító fajrokonához ha­sonló illata. A csülök és a szerelem — Mondd, szeretsz te engem? .— Hogy ml... hogy mi bajod van? — ka­pom fel a fejem az izgi krimiből. Feleségem maga alá húzott lábakkal az olvasólámpa fé­nyéből szivárványos, bánatos szemekkel , te­kint ki rám. — Semmi bajom nincs. Csali azt kérdez­tem, hogy szeretsz te engem? — suttogja a kezében tartott könyvet felig leeresztve, és úgy néz rám, mint Greta Garbo nézhetett egykor, ha náthás volt. Ha ez nem beteg, akkor én hallucináltam. — Tehát nincs semmi bajod ... Nagyszerű! — Motyogtam megelégedetten, és már olvas­nék tovább a vasárnap estbe hajló csendjé­ben, de érzem, hogy nejem változatlanul en­gem néz. Mit is kérdezett? — Van még valami? — Semmi. Csali azt kérdeztem, hogy sze­retsz-e még engem? — Persze. Hogyne. Nagyon — mondom, és felülök egy pillanatra, hogy jobban lássam, nincs-e mégis valami baja. A nőknél soha nem lehet tudni. Egy barátom mesélte, hogy feleségével tejért voltak a boltban, s mire ha­zaértek, a felesége kijelentette, hogy elválik tőle. Állítólag az egyik tejsizagú eladó... Na, de mindegy, olvassunk csak tovább... — És ezit te csak így mondod? — Mit? — Hogy szeretsz... — Mondd, megártott az alkonyat? Mit hü­lyéskedsz itt? Majd leszaladok az emeletről, és felordítom neked, hogy szeretlek, Mária. Sőt, megkérem az embereket az utcán, hogy legyetek szívesek, és mondjátok meg Máriá­nak, szeretem ... Hagyj olvasni! — Igen. Ez a vég — hajtja le fejét a nő, mintha Mária Antoinette lenne, s azt várná, hogyan zuhan le a guillotine a nyakára. — Milyen, vég? — ülök fel most már vég­érvényesen és mérgesen, s lecsapom a sarok­ba a könyvet. — Légy szíves, és ne ordíts... Igen, ez a vég. Egy házasság vége. Neked egy asszonyt szeretni... áh ... minék neked egy feleséget szeretni? psak a regényekben van már ilyes­mi. Csak ott — csúszik le valami vacak kacat regény az öléből. — Idefigyelj, te... te szerelmes lélek. Hagyd a fenébe azit a szerelmes történetet. Mit akarsz húsz év után? — Semmit. Csak egy kis szeretetet. Egy sze­relmes pillantást. Egy meleg hangot. Egy fér­fias mosolyt, egy erős szorítást... — Majd fűzőt kötök a derekadra, az erős iá*, meg szorít is... — ... és semmi gúnyt... — suttogja most már, mint valami meg nem értett lírai költő,- hogy én csak ülök' és bámulom. A csajt két oldallal előbb lőtte le valaki, most jön a nyo­mozó, aki a rendőrséggel szómben is kideríti az igazságot, s.az oldal alján éppen megtalálja az első bizonyítékokat, amikor nejemre rájön, hogy a szeretettel nyavalyogjon ... — Ah! — mondja, hogy rögtön nevető-düh görcsöt kapok. — Áh! Vastag és faragatlan a lelked. Csak olvasod a betűket, de nem ha­gyod, hogy átáramoljon lényeden a könyv szelleme... — Szelleme? Mi az, szeánszot tartasz itt ne­kem ? ... De hát mi bajod van végtére is ? — fogom könyörgésre a dolgot, mert úgy érzem, menten megőrülök. Leteszi a szerelmes könyvet. Mfggyjijtja a nagy villanyt. Aztán úgy néz ráim az erős fényben, mint akit kifosztottak: — ________Semmi ... semmi. Adok vacsorát. Ba bfőzelék füstölt csülökkel. Jó lesz? — Nagyszerű vagy, szívem! Ez az értel­mes beszéd! Irtó imádom a csülköt. Meg tud­nék őrülni érte — mondom, és megindul a nyálképződésem, minit Pavlov kutyájának. (egri) fűtésünk nem volt. Ezért ta­valy télen nem végezhettük eí a belső munkákat. NEM KÖNNYŰ A GÁZVEZETÉS — Az ok? A terv szerint gázkazános központi fűtés ke­rült az épületbe. A szükséges gázvezeték önmagában nem volt hosszú, de lefektetéséhez mégsem találtunk alvállalko­zót. Amelyik elkezdte, hama­rosan abbahagyta. Az újabb megrendejlési huzavona sok időt elrabolt. A gázvezetésníí sok a jogos kötöttség: m Tigá'4 mint gázhatóság korszerű, szi­gorú, műszeres, röntgenes vizsgálattal ellenőrizte a veze­tékeket, csak az előírásokat tökéletesen.ismerő szakembe­rekre bízhattuk ezt a munkát. S mert ilyeneket nem talál­tunk, saját hegesztőink leg­jobbjait képeztük ki gázveze- tésre-hegesztésre. Hozzátar­tozik a magyarázathoz, hogy gázvezetéssel mi azelőtt nem foglalkoztunk. A kazánokat a csőfektetéssel párhuzamosan szereltük — november elején került sor a próbafűtésre. , — Ennyi viszontagság után jutottunk Végre odáig, hogy a megyei Beruházási Vállalat november 23-án műszakilag átvette az épületet — a hibák kijavításának határideje de­cember 10. — Vagyis ez a végleges ha­táridő? — Igen, ez a legvégső dá­tum. Ekkor a Beruházási Vál­lalat felülvizsgálja a javítást — és a lakások birtokba vehe­tők. Ami még hátra van, már nem befolyásolja a lakások használhatóságát: alvállalko­zónk, a Kőfaragó Vállalat parképítő részlege április 15- ig fejezi be a fásítási-füvesí­tést. KAZÁNOK A TETŐN A mintegy huszonnégy mil­lió forintos, 90 lakásos, ötszin tes épület hat szekciójánál minden emeletén három-há rom lakás van, s (biztonság okokból) az épület tetőszint­jén, külön kis építményben, helyezték el a három gáz­kazánt. Ezek automatikus mű ködésűek, azaz nem a laká­sokban szabályozható a hőfok — ily módon elkerülhető, hogj tartósabb távolmaradás (uta­zás) esetén egy-egy lakó ki­kapcsolja a fűtést, s ezzel le­hűtse a szomszédos lakásokat is. . Hatvan két szoba-kom: harminc egy szoba-komfor­tos, beépített bútorzatú, étke* zőkonyhás, tapétázott, nyegpadlós OTP-lakás készült az épületben, amelyben kará­csonykor, az ígéret szerint már berendezkedve süthetik a beiglit, a boldog lakók. Ügy legyen., Megnézzük! Pereli Gabriella

Next

/
Thumbnails
Contents