Pest Megyi Hírlap, 1971. november (15. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-05 / 261. szám

nww

MECt

^ff Map

1971. NOVEMBER 5., PÉNTEK

A VÖRÖSBEGY KEZDI

Van-e órája a madárnak?

Legpontosabbak a medvemamák — A „szabad” állatok: rabok

1 Van-e órája a madárnak? — ezzel a kérdéssel fordultam dr. Szederjei Ákoshoz, a budapesti Állatikért főigazgatójához. A főigazgató rendkívül sokoldalú tudója az állatvilágnak, a közelmúltban került könyvpiacra Állatok fogságban és szabadon című, feleségével közösein írt könyve, amely napok alatt elfogyott, bizonyítékául annak, hogy hazánkban sok az állatbarát és a hasonló témájú könyvekből nem lehet eleget írni, kiadni. ,

. No, de a madarak „órája”.

Városban: a rigó

— Gépi szerkezetű órájuk persze nincs — mosolyog a főigazgató —, megközelítően pontos időérzékük azonban van. Tessék csak megfigyelni az erdő-mező madárvilágának énekét. Hajnali félhomályban kezdi a vörösbegy, utána a kakuk dallamos kiáltásai következnek, majd vele egyidőben az örvösgalamb monoton búgását halljuk. Követi őket a széncinkék izgő- mozgó hada, majd az erdei pinty, füzike, kék galamb és a többi énekes társuk. A városban lakó yrftadarak közül a rigó hangoskodása hallható leghamarabb, őt követi a parkok és kertek énekese, a rozsdafarkú, majd ahogy pir- kad és feltűnik az első napsugár, hangolnak a cinkék, az ökörszemek, a citromsármány, a városszéli parkok erdei pintyei és kormos légykapói. Az első' napsugárra kezdenek csiripelni a kotnyeles verebek, majd velük együtt megszólal a nyaktekercs, poszáta és végül a kenderike, temgelic és a zöldike is. Egyébként Stadler, a kitűnő madártudós madárórát szerkesztett, amelyben rögzítette, hogy a különböző fajtájú madarak a nap m^ly szakában szólalnak meg. ÉS ez az óra nagyjából pontosan jár. A madaraknak van tehát időérzékük, ha óráink nincs is.

— A vadászok szerint az erdei vadak mindig ugyanabban az időben jelennek meg az etetőhelyen. Ez is időérzék?,

— Az bizony. Ezt azonban nem a . nap állása irányítja, hanem a belső szerveik működése. Napról-napra pontosain ugyanabban az órában érkeznek. Persze, a napidő hosszabbodásával ezek az idők eltolódnak. A megjelenési időpont függ a kortól, nemtől, családi állapottól. Az elmondottak elsősorban a vaddisznókra vonatkoznak. Közülük legutoljára és egyedül jön az öreg remetekan. A medve órája jobb, min/t a vaddisznóé, ő mindig pontosan érkezik. A két boccsal járó medvemamák a legpontosabbak, legpontatlanabbak az egyedül járó öreg hímmadkók.

— A rókák állítólag pontatlanok, rendetlenek.

— Igen, náluk egy- vagy félórás’késés-sietés az állandó. Ezt persze a gyanakvásból eredő alkalmazkodásnak lehet betudni. Ugyanez tapasztalható az afrikai nagymacskáknál, az oroszlánoknál is. Néha napokat kihagynak, ha előtte már bezabáltak. A háziállatok közül legjobb „órája” talán.a kutyának van. A naponta pontosan ugyanabban az időpontban sétára induló városi kutya szinte percnyi pontossággal biztatja indulásra gazdáját. Ugyanígy a legelőről alkonyaikor Kazainduló háziállatok közül legpontosabban — mindig ugyanabban az időben — indul haza a ló, utána következik a disznó, majd a tehén, és végül a baromfi. Leglustább és leg- pontatlanabb a kacsa.

— Az állatkerti vadak hogyan reagálnak az időre?

— Zárt helyen tartott vadállataink legtöbbjénél is tapasztalhatjuk a jó időárzéfcet. Állaitk értünkben így ősszel délután négy óra félé felharsan az oroisziánkórus, mert egy órán belül következik a vacsora.

Kijelölt csapásokon

— A szólás-mondás azt tartja: „Szabad, mint a madár’’. Hányadán állunk ezzel a' szabadsággal az állatok világában?

— Egyáltalán nem igaiz, hogy a madarak korlátlan szabadságot élveznek. Az sem igaz, hogy a szabadban élő állatok azt tesznek, amit akarnak, oda mennek, ahová kedvük tartja. Látszólag valóban „szabad” a vadon élő állat. Ha azonban megfigyeljük életmegnyi 1 vánuEsováró vetések

líaiarssetet « ráckevei Járáskatt

Lassan vége felé közeledik a mezőgazdaság legmozgalmasabb időszaka, amikor a gazdaságoknak szinte egyszerre kell lebonyolítaniuk a betakarítást, a talaj-előkészítést és a vetést. Tavaly ilyenkor lényegesen rosszabb volt a helyzet, 'hiszen* körülbélül 20— 25%-fcal kevesebb munkát végeztek el a mezőgazdasági nagyüzemek.

A ráckevei járásban, ahol határszemlén jártunk, úgy tapasztaltuk: egy-másfél - tót múlva — ha a jelenlegi ütemben haladnak — bevonulhatnak a gépek a földekről, s a főagronómusok kipipálhatják előjegyzési naptárukból a kukoricatörést, az őszi szántást, az évelő pillangósok feltörését és az őszi vetések ellenőrzését. Persze, azért marad munka, hiszen a mélyszántás és a

Rétságon át Százhalombattára

Szeptember vége óta próbaüzemei a Kőolajvezeték Vállalat (Siófok) rétsági nyomásfokozó állomása, amelyet a Barátság I. kőolajvezetékre telepítettek. Az állomás üzembe helyezésével évi körülbelül egymillió köbméterrel növelik a Szovjetunióból Százhalombattára szállított kőolaj mennyiségét. November közepétől az állomást már üzemszerűen működtetik.

kukoricavágás még hosszú időt vesz igénybe.

Tegnap estig az őszi szántás 96%-ával, 15 ezer 340 holddal végeztek a ráckevei járás 23 termelőszövet- < kezeiében és négy szakszövetkezetében. Ugyanakkor az őszi vetések 90%-át befejezték. Közel 15 ezer holdon vetették el a magot. Az őszi árpa, a takarmánykeverék és a triticale már teljes egészében a földben van, a rozs 97%-a, a búzának pedig 87%-a várja az esőt. Az őszi vetéseik ugyanis nehezen sarjadnak a tápanyaghordozó víz hiánya miatt, és félő, hogy a gyenge hajtások egy hirtelen fagy következtében kipusztulnak.

A járásban csaknem 1300 katasztrális holdon foglalkoznak kertészettel.

A zöldségféléket mindenütt időben betakarították, már csak néhány hold káposzta, karfiol szedése van hátra.

A termések a rossz időjárási

viszonyok ellenére is kedvezőek voltak. Ugyanezt viszont nem mondják a gazdaságok vezetői a zöldségfélék felvásárlási áráról, és éppen úgy, mint a megye ihás területein is, a jövő esztendőre csökkentik a kertészeti területet..

•

Az állatállomány a ráckevei járásban is fejlődött. A termelőszövetkezetek egyre több takarmányt tárolnak jószágaiknak. Ezt bizonyítja az is, hogy a silókban 46 ezer 500 köbméter takarmányt tartósítottak, 1300 köbméterrel többet, mint az elmúlt esztendőben.

Nagyobb volt idén a kukorica termőterülete is, mint 1970-ben. A több mint 14 ezer katasztrális hold 71%-áról már le is törték a csövet.

Á kukorica betakarítását nehezíti, hogy a kombájnokhoz nem lehet alkatrészt kapni. A gépműhelyekben, arról panaszkodtak, hogy amilyen jó volt aratáskor az alkatrész- ellátás, most olyan nehézkes.

m. k. a.

POZSONYBA ES VARSÓBA

Bányaszabadalom a sertéstelepeken

részét a telepen újra felhasználhatják, vagy pedig a folyókba engedhetik anélkül, hogy az kárt okozna. Alkalmazásuk másik nagy előnye, hogy szállítható és értékesíthető trágyát nyernek.

A két országban felszeretésre kerülő berendezésele értéke meghaladja a százmillió forintot. A vevők csupán a helyszíni építkezésekről és a villanyszerelési munkákról gondoskodnak, a szénbányák vállalta a tervezéseket, a berendezések gyártását, felszerelését és üzembehelyezését is.

A berendezések szállítását a jövő évben kezdik meg, s azokat 1973—74-ben helyezik üzembe.

SIKLÓS JÁNOS:

Rózserakók

Nagy kanyar következett, és egy oldaldülő ereszkedett le két öreg fűz között a vízpartig.

— Megálljunk, hát? — szólt hátra, és rövidre fogta a hajtószárat.

— Nem a, majd a lapos szélén — mondta a kocsiderékban heverő idősebb ember.

A lovak megrántották a szekeret, hőkölő óvatossággal haladtak a lejtőn le, az- első vcsszőkúpig.

A két ember leszállt. Az istrángot a lovak hátára vetették, azután ráérősen ballagtak egészen a folyópartig. Nyugodtan, fodrosán járt a víz, egymás hátán ladikáztak a selymes kis habocskák. A délelőtti nap enyhe melege sovány gilisztákat csal a száraz, agyagos partra. A túlsó oldalon öreg halász bolygatta fekete-szurkos varsáját, lélekvesztő ladikja bizonytalanul billegett alatta.

— Igen jó az idő, jön a tavasz.

— Te még fiatal vagy, neked minden jó.

Űjra csönd lett. A lustán járó víz egyhangúsággal locsogott és a. ferdén érkező napsugarak szúrós hegye megtört az apró hullámok örökös mozgásán. Csak a pihenőre csapott lovak nyihogása zavarta a télből forduló tavasz folyóparti nyugalmát.

— Rakodjunk?

—■ Ráérünk, üljünk még.

Ültek. Szótlanul, a maguk gondjával külön-külön. A fiatalabbat múlt emlékek szomorúsága kötötte ide. Tavaly ilyenkor utoljára itt sétált a Braun kislánnyal, fekete hajú, barna szemű gimnazistával, aki már akkor nem volt iskolás. Kitiltották. Itt panaszkodott, hogy ő nemsolcára meghal.

Vigasztalta, ügyetlenül. Okos, nyugtató gondolatokat próbált fogalmazni,, hogy kimondásukkal egyszeriben elriasz- sza a szorongást. De az érvek nem jöttek. „Buta vagyok én, azért nem találok komoly szavakat’’ — pőrölt magában akkor. Arra gondolt, hogy most az volna a legjobb, ha katona lehetne. Hadnagy. Tisztele-' tét parancsoló egyenruhával, fényes lakkcsizmával, gyorstüzelő pisztollyal. Nem is akarta tán, kibuggyant belőle a gondolata:

— Alizka, ha katona lennék, most megvédelmezném.

A kislány furcsán mosolygott, s neki úgy tűnt, mintha hitetlenül nézne és csodálkozás ülne kerek, piros arcán. Nevetve csipkelődött ver le:

— Magát se tudná megvédeni.

•k

— Nézd csak hé, ott a vízmosás alatt... — mutatott a féloldalra billent fa tövére az idősebb.

A fiú a kéz irányába nézett.

— Mundér — szólt az öreg.

Nehéz, darabos mozdulattal

talpraállt, a vízmosáshoz lépdelt, kihúzta a fagyökerek alól a barna-sárga kabátot.

— Zubbony, meg sapka.

A fiú odament, unottan szemlélte az ázott, penészes kincstári ruhadarabokat.

— Hadnagy volt.

— Idejében levetkőzött — forgatta, nézegette a holmit az idős ember.

— Dobd el.

Megrázkódott, s magában igazat adott Alizltának: még önmagát sem tudta volna védeni. Pedig mennyire csu- dálta a tiszti hatalmat, a parancsoló keménységet. Most meg irtózott az eihámyt tiszti gúnyától.

— Rongyok ezek. Értéktelenek — hümmögött halkan és visszaült a frissen bújt zöld fűre.

Egy éjjel Alizkát elvitték, családostól, és harmadnapra a kereskedést a nagyszájú Zup- csik, a mániás ember nyitotta ki, mivel a jegyző úr neki adta.

— Gyerünk, rakodjunk — ballagott elébe az idősebb.

Kedvetlenül indult a kocsihoz, beállt a derékba, és rakta, igazgatta a vesszőnyalábokat. Egyik rőzsecsomót a másik után. A vesszőnyalábok karistolása, száraz galy- lyacskák percegő törése alig ütött zajt a délelőtti csöndben. Jó ölnyit pakoltak mára vendögoldal fölé, amikor a kéve- .adogató karja elfáradt.

Leült egy nyaláb rözsére, amaz meg a szekér tetején dőlt oldalra, és a folyóparti gát zöldellő oldalát nézegette. A két ló a zsenge fűszálakat nyaldosta. Megzörrentették a rudat, meg a kenetlen szerszámokat.

A szótlan pihenésbe váratlanul sietős emberek taposó talpa zörgött bele. Apró, kis gallyak neszezése jelezte, hogy mászkálnak a füzesben. Arra néztek. Három német katona loholt föl a gátoldalra. Egyikőjük észrevette a kocsit.

— Halt!

A másik kettő megállt, ez meg a rozsén ülő emberhez igyekezett. Sebes mozdulattal állt talpra az idősebb, és így várta a szürkés-zöld gúnyás, nyurga, szemüveges németet.

— Guten Morgen — mor- gott valami számukra értelmetlent a német.

— Jó napot.

— Budapeszt.. ~. Budapeszt — hadonászott az idősebb előtt, majd egy térképet teregetett.

Bámulták az idegesen magyarázó németet, meg a térképet, de nem értették a kívánságot.

— Áhh — csapta össze kemény fedelű mappáját a német, és várakozó társaihoz csatlakozott. Trappoltak a gátra.

— Hát, ez is megvolt — dünnyögte az idősebb és tanácstalanul nézte a távozó katonákat.

— Na, gyerünk — szólt le a kocsiról a fiatalabb. — Nem is tudom, minek töltjük itt az időt.

— Kifizettük a rozsét!

— De kinek lesz belőle haszna?

— Magunknak.

— Nana! Láthattad Brauné- .kat. Lefeküdtek, és reggelre csak a hűlt helyük maradt.

— Szedjed csak, szedjed — bíztatta az idősebb a szomor- kodó legényt.

Jó delelőn járt a nap, mire fölpakolták, már csak néhány kéve hiányzott. Azokat aztán az idősebb nyújtotta erőiködbe, ágaskodva fölfelé, de a fiatalabb nem érte el a rőzsekéve hegyét, hiába hajladozott.

— Kár lenne ezért a néhány csomóért — dohogott az idősebb.

— Fene eszi. ,

—sitt hagyjuk?

Er őr ekapott a nap, bágyasz- tó melegében kókadt fáradtság lepte meg a kocsi tetején álló fiatalabbat.

— Pihenjünk.

— Nem bánom.

Tél után a munka úgy fárasztja az embert, mintha a napsugarak láthatatlan fényszálain az erő utolsó csöpp- je is kiszaladna a végtagokból. Almos-ólmos mozdulatlanságot árasztott a tavasz. A fiatalabb akaratlanul elszen- dergett, kívánta az alvást, még a beszéd is nehezére esett. Tétován fogadta el az idősebb hangját.

— Majd feldobom a kötél végét.

Messziről érkezett a hang, talán a folyó fenekéről. Nem is értette rendesen.

— Hallod, rákötöm a kévére, aztán húzzad!

összeszedte erejét, elfogta a csapkodó kötelet és húzta a kévét, amíg megakadt a kiálló görcsös végeken. Viszszaengedte, aztán újból megkísérelte.

— Nem megy ez így. Estére se végzünk.

— Hagyjuk itt, legfeljebb holnap kijövünk.

— Űjra befogjunk, ennyit járatni a lovakat — méltatlankodott az idősebb.

A víz partján hangos, nevető beszélgetés vágta el a tanácstalan szóváltást. A hang irányába néztek. A cserjés, bozótos pari oldalán négy katona lépegetett a kubikgödrök között. A füzesek közül jöttek ezek is, meglátták a rakodó szekeret és odamentek. Megálltak az idősebb ember előtt és össze-vissza nyelven beszélgettek. Tele szájjal, jókedvűen nevettek ás az egyik kiakasztotta nyakából furcsa puskáját. A mellette álló kezébe nyomta.

— Papa..., papa — valahogy így mondta, és fölkapott egy kévét, magas ívben hajította a szekér tetejére.

— Papa,.. papa — biztatta az idősebbiket, kérte a másik kévét.

Gyorsan végeztek, azután nézték a megrakott szekeret, s egymás között beszéltek, nevetgéltek.

Vállon veregették t}z idősebb embert és indultak tovább az oldaldűlőn, föl a gátra. Hamar túlértek a gáton.

— Alighanem az oroszok.. i * úgy nézem, azok — dünnyögte az öregebbik.

— Én is úgy nézem. Alighanem azok.

A fiatalabbik a hámfára húzta az istrángot, elmarkolta a ló vastagabb zabláját és lassan elindultak a csapáson, a füzesek alatt.

1

lásait, azt látjuk, hogy ők is „röghöz kötöttek”, és nem szabadulnak el élőhelyük határai közül. A természetmegfigyelők, tudományos kutatók már régen észrevették, hogy a vad nem vándorol vagy repül rendszertelenül, hanem az év minden szakában többnyire egy bizonyos területen található. Minden állatnak megvan tehát a meghatározott élőhelye, otthona, búvóhelye, ahová megszabott, kijelölt utakon, csapásokon, a madarak pedig a levegő kék országútján évről évre és évszakról évszakra visszatérnek, összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy az állatok kapcsolata a külvilággal helyhezkötöttséget és nem szabadságot mutat. Arról nem beszélve, hogy minden állatfajra jellemző a meghatározott földrajzi elterjedési terület

Balogh József

Jelentős, mindkét fél 'számára előnyös üzletet kötött a Tatabányai Szénbányák a pozsonyi Transakta és a varsói Agromet külkereskedelmi vállalattal.

Csehszlovákiának 2, Lengyelországnak pedig 8 új- IM rendszerű szennyvíztisztí- * tó berendezést szállítanak.

Ezeket a berendezéseket a szénbányák a saját tulajdonát képező szabadalom alapján alakította ki. Mindkét országban a most épülő sertéstelepeken helyezik majd üzembe a komplett tisztító- rendszereket.

Az új berendezésekkel a sertéstelepek rendkívül szeny- nyezett vizét úgy megtisztítják, hogy az így nyert víz egy