Pest Megyi Hírlap, 1971. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-30 / 282. szám
1971. NOVEMBER 30., KEDD "tó/fsrltfp Véradó tafálkozó A fegyveres testületek véradószervezőinek baráti találkozóját rendezték meg tegnap délután a budai járás vöröskeresztes szervezetnél. Kovács Józsefné, a járás vöröskeresztes titkára a véradás jelentőségéről beszélt. A megyei vérellátó központ képviseletében dr. Keresztesy Béla adjunktus köszönte meg a fegyveres testületek — a rendőrség, a katonaság és a munkásőrség — segítőkészségét, önfeláldozását. Fodor Pál ezredes, a megyei rendőrkapitányság helyettes vezetője — a meghívottak nevében — Ígéretet tett, hogy a jövőben is számíthatnak rájuk, az elsők között lesznek, ha sürgősen segíteni kell. Az egybegyűltek később fehér asztal mellett folytatták a baráti eszmecserét. No- vák Béla, a Budai Járási Pártbizottság első titkára mondott pohárköszöntőt. Használtautó-telep A Merkúr hétfőn Pécsett megnyitotta harmadik, önálló kereskedelmet folytató használtautó-telepét, ahol mind közületektől, mind pedig magánszemélyektől vásárolnak használt autót az ár azonnali kifizetésével, illetve bizományi eladásra is átvesznek gépkocsikat. Mérleg as elsó tis hónapról Átadtak 23400 lakást Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium értékelte az építőipar szocialista szervezeteinek az év első tíz hónapjában végzett munkáját. A felmérésből kitűnt, hogy az idén október végéig 12,3 százalékkal több építési munkát végeztek az állami építőipari vállalatok, az építőipari szövetkezetek és a tsz közös Vállalkozások dolgozói, mint múlt év azonos időszakában. Az építőipari szövetkezetek mérsékelt ütemben, 5,2 százalékkal több építési feladatot oldottak meg. A többletet azonban a tsz és a szövetkezeti építési szektorban kizárólag a munkások számának növelésével érték eL Az állami építőipari — tehát tanácsi és minisztériumi — vállalatok ébban a tíz hónapban 11,7 százalékkal, azaz 3,3 milliárd forint értékű építési munkával nagyobb feladatot végeztek, minit múlt év azonos időszakában, s a többlet háromnegyed részét a termelékenység növelésével, tehát hatékonyabb munkával érték el. Az építőipar szocialista kivitelező szervezetei az idén 42 300 új otthon, felépítését Tíz erdősítési Pest megyében Az elmúlt évben törvény született az erdőterületek növelésére. Pest megye erdősítési tervét a megyei tanács mezőgazdasági osztálya készítette el. A megye összterületének csak 20 százalékát foglalják el erdők, ugyanakkor 23 ezer hektár, mezőgazdasági művelésre alkalmatlan terület vár fásításra. Az erdőtelepítéshez a Hazafias Népfront vezetésével a tömegszervezetek — a KISZ, az úttörők, sőt a Vöröskereszt is — felajánlották segítségüket. A terv alapgondolata: tíz erdősítési központot kell kialakítani és ezeket kötik össze az út, vasút, folyó menti fásításokkal. A nagy ültetéseken kívül valamennyi nagyobb patak partján, a Rákos, a Gomba, a Tápió-Hajta és a Benta mentén, közel 150 községben fásítanak, illetve létesítenek Zöldövezetet. Az átgondolások szerint a szarvasmarha- és sertéstelepeket, valamint a tanyákat is Eagyűrűvel veszik körül. Ez vonatkozik az ipartelepekre is. Vác és a DCM között már megkezdődött az erdősítés i megközelítőleg az elkövetkezendő időkben 500—600 rektáros lombos terület fogja fel a cementgyár szürke sorát. Az Érd—Tárnok—Sóskút kö- cötti puszta területen ezer nektáron zöldellnek majd újra a lombok. A munkát az ifjúság segítségével már meg- sezdték, 150 hektárt betelepítettek. A főváros alföldi szélén, Budapest közigazga- ;ási határától számított 5—6 rilométeres sávban szintén széles védő erdőgyűrűt ül- ;etnek. A gödöllői és a monori já- ■ás erodált, vízmosásos iomboldalain a meliorációs lerveknek megfelelően máris folynak az új erdősítések. A iabasi járás ős-iorókás terülteinek fásításából, amely ! ezer hektár új erdőt jelent — készen díszük 600 hek- ;ár. A nagykátai járás ho- nokos részein ma még igen tevés a fa, könnyen mozog i homok. Ha megkötik, az smberek itt is szívesebben hennek ki a természetbe. A láckevei járásban sok a vizenyős, ma még hasznosítat- an terület, amelyben nagyszerűen megél az éger és a nyár, amelyek aztán megváltoztatják a táj kopár arculatát. A két alföldi város, Cegléd és Nagykőrös határában jelentős parkosítás folyik, kialakulóban vannak a parkerdők. A tervezet a csemetékről is gondoskodik. Felhívja a nép— frontbizóttságok figyelmét, hogy a községek mellett levő erdőgazdaságok, a termelőszövetkezeti erdészetek az általuk termelt, erdőt alkotó fafajok csemetéiből az úgynevezett ingyenes csemeteakció keretében tudnak suhángot adni. k. m. irányozták elő. Az év első tíz hónapjában 23 400 lakást adtak át, 3500-zal többet, mint 1970 azonos időszakában. Ebből 431 -et építettek a mező- gazdasági termelőszövetkezetek közös építőipari vállalkozásai, 3618-at az építőipari szövetkezetek, s a többit az állami vállalatok. Az év utolsó két hónapjában még 18 900 új otthon építését kell befejezni. A feladat valóra váltását segíti, hogy jelenleg 54 500 új lakás építésén dolgoznak, s így — bár az év végi hajrá ezúttal sem marad el — átadhatják az előirányzott lakásokat. Az építő anyagipar termelése mérsékeltebben emelkedett, mint az építőiparé. Az építő- anyagipari üzemek termelése alig 4 százalékkal volt magasabb, mint a múlt év azonos időszakában. Kedvező viszont, hogy legalább falazóanyagból az átlagot meghaladó mértékben, 6,7 százalékkal növelték a termelést. Az átlagosnál nagyobb arányban fejlődött a kő- és kavicsbányászat, a be- tanelemgyártó-ipar, valamint a finom,kerámia- és csiszoló- korongi par. így falburkoló-csempéből 11, padlóburkolólapból 32, födémgerendából 19 százalékkal emelkedett a termelés. Továbbra is gondot okoz azonban, hogy cementből, mészből, égetett cserépből és azbesztcement tetőfedő lemezből lassú a hazai termelés fejlődése, s így jelentős tételben kell külföldről hozatni importanyagokat. Az influenza ellenére N ncs zökkenő a kenyérellátásban A pékek, kenyérszállítók gondja úgyszólván meghatványozódott az influenzajárvány, valamint a téleleji időjárás miatt. A megye négy tanácsi sütőipari vállalata — amelyek székhelye Vác, Cegléd, Dunaharaszti és Gödöllő — túlórák árán, helyettesítésekkel, mindent megtesz az ellátás zavartalansága érdekében. Naponta 2400—2500 mázsa kenyér megsü téléről, s kétezer boltba való eljuttatásáról van szó; ez a munka mindent egybevetve, szintén kétezer embert foglalkoztat. Jóllehet — miként a megyei tanács élelmezésügyi csoportjánál elmondták — lényeges fennakadás nincs, a pékek a lakosság belátására apellálnak, ha netán előfordulna némi késedelem. A járványhoz, a sok megbetegedéshez ugyanis hozzájárul, hogy a latyakos, síkos utakon nehezebb a pékáru elszállítása. Egy éve kihalt Gyurutu Egy évvel ezelőtt népteSeme- dett el a zselici dombok között fekvő Gyűrűfű. 1970. november 28-án költözött el a faluból az utolsó család. A hegyek közé zárt, országúttól és vasúttól távol eső település az első olyan község Magyar- országon, amely — lakóinak elvándorlása folytán — elnéptelenedett. S ezzel megszűnt, mint közigazgatási egység, és a közelben fekvő Iba- £a község külterülete lett. öt T TiTi T» TÍr TöT T T" ) r XT » iS TT TTJ r1 XT; j .-U T;T) t? tó- HTí^EK + HIr iTMííMísSs S @ 9 61^ v«SÍ í 16m mm T i HÍT3P V - llÍ M ly? A, 1971. november 30., kedd, András napja. A nap kél: 7.09, nyugszik: 15.57 óraikor. A hold kél: 14.12, nyugszik: 4.49 órakor. Erősen felhős, párás Idő, többfelé esővel, ónos esővel, havas esővel. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő keleti, délkeleti szél. Az évszaknak megfelelő hőmérséklet. Legmagasabb nappali hőmérséklet 1—6 fok között, többfelé síkos utak. Dámszarvasok Zalában Zala megye nagy kiterjedésű erdei jó feltételeket teremtenek az apró- és nagyvadak tenyésztéséhez. A megye rezervátumaiban szinte minden esztendőben puskavégre kerül egy-egy kapitális vad. A tervszerű vadgazdálkodás eredményeként most újabb állatfajjal, dámszarvassal gyarapszik a zalai erdők állománya. 100—120 dámszarvast telepítenek, elsősorban a nagykapornaki dombvidékre. — őszibarackról — télen. Holnap délelőtt 9 órakor a budai járás őszibarack-ter- melésének kérdéseiről tartanak vitát a Kertészeti Kutató Intézet gazdaságában. — Általános iskolai napközi otthont adtak át a közelmúltban Farmoson. A 80 gyereket befogadó, konyhával, ebédlővel rendelkező szép napközi otthon mintegy 200 ezer forint értékű felújítását a helyi Üj Élet Termelőszövetkezet építőfori- gádja végezte. — Nagy tudású tekercsek. A IV. negyedévben kezdték el gyártani a Váci Híradástechnikai Anyagok Gyárában azokat a bonyolult feladatok elvégzésére szolgáló tekercseket, amelyeket a Telefongyár basznál fel műszereihez. — Kávé- és konzervbemu- tatót és háztartási kiállítást rendez az Örkény és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet az Aranyfürt vendéglőben december 1-én délelőtt 11 órar- kor. A kiállítás sok érdekes ötletet adhat az asszonyok otthoni munkájához. * 6 BÍRÓ MIHÁLY NYOLCVANÖT ÉVVEL EZELŐTT, 1886. november 30-án született Bíró Mihály, a magyar forradalmi plakátműveszet nagy alakja, kiváló festő, grafikus és szobrász; 52 évesen halt meg Budapesten. Az Iparművészeti Főiskolán folytatott tanulmányai utáh ösztöndíjasként bejárta Németországot, Franciaországot, Angliát, ahol 1910-ben egy rangos plakátpályázaton első díjat nyert. Hazatérve, kapcsolatba került a munkásmozgalommal; ettől kezdve elsősorban politikai plakátokat készített a szociáldemokrata párt részére. Nevét az 1911. évi Népszava plakát (Kalapácsos munkás) tette ismertté. Világháborús élményeiből született 1916- ban 17 alakból álló harctéri rajzsorozata. A Tanácsköztársaság idején ő tervezte a május 1-i ünnepségek művészi dekorációinak zömét, s részt vett a Képzőművészek Szakszervezetének szervezésében is. A Tanácsköztársaság megdöntése után Bécsbe emigrált; itt jelent meg 1920-ban 20 lapból álló Horthy című rajzsorozata. Emigrációjának további állomásain (Berlinben, Pozsonyban, Nyitrán, Párizsban) végig baloldali művészi tevékenységet folytatott; ennek elismeréseként hívta haza 1947-ben a magyar kormány. A magyar politikai plakátművészet megteremtőjének és legjelentősebb képviselőjének művei a Nemzeti Galériában, valamint a Legújabbkori Történeti Múzeumban találhatók; 1967- ben grafikai műveiből nagy sikerű emlékkiállítást rendeztek a Nemzeti Galériában. A rádió és a televízió mai műsora Ring a grundon Karóval támadt a verekedő nyugdíjas Amikor az érdi Károly utcában, a grundon egy csa- patnyi gyerek játszani kezdett, aligha gondolták volna, hogy játékuknak felnőttek verekedése vet véget. Kiabálásukra ugyanis kirohant a grunddal szemközti házból Szabó József nyugdíjas, aki durván szidta a gyerekeket, elküldte őket lakása elől. Ez a hangnem nem tetszett a közelben tartózkodó J. Gyulának, akinek három kislánya a hancurozók között volt. A két férfi vitába keveredett, amit a nyugdíjas tettleges- séggel próbált eldönteni: egy karóval megütötte J. Gyulát. Ellenfele viszont földre terítette, ám a pillanatnyilag harcképtelenné vált Szabó helyébe ugyancsak karóval felfegyverkezett felesége lépett. Ekkor megjelent id. J. Gyuláné, aki a harcias asz- szonyt hajánál fogva eltávolította a verekedés színhelyéről. Űjabb helycsere következtében Szabó József ugrott a dulakodók közé, s egy hamarjában szerzett harmadik karóval a grundra érkező idősebb J. Gyulára támadt: akkorát sújtott az öregemberre, hogy eltörte karját. A gyerekekről már mindenki megfeledkezett. Így lett a játékból tömeg- verekedés, s ennek következtében áll csütörtökön súlyos testi sértés vádjával Szabó József a Pestvidéki Járásbíróság elé. Megcsúszott — elgázolta Két halálos baleset A hét végén összesen 64 közúti baleset történt az országban, hatan életüket vesztették, négyen életveszélyes, tizenkilencen súlyos és huszonötén könnyebb sérülést szenvedtek. Pest megyében két baleset végződött halállal. Kiskunlacháza határában ittasan kerékpározott Horváth Mihály 39 éves gépmunkás. A jeges, síkos úton gépével megcsúszott, elesett, s olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítása közben, a mentőautóban meghalt. Ceglédbercel határában, a 4-es főúton, Erdei János 21 éves gépkocsivezető, a Bábolnai Állami Gazdaság személyautójával elgázolta az úttesten fekvő id. Obrácz Ferenc 65 éves alkalmi munkást. Az idős ember a helyszínen meghalt. A felelősség megállapítására a rendőrség vizsgálatot kezdett KOSSUTH RADIO 4.25—7.53; A Kossuth rádió reggeli műsora. Kozoen: 4.25: Ráko- czi-inuuio. 4.30: Hírek. Idójárasje- lentes. 4.45: Szót kérek! 5.00: Reggeli krónika L 5.20: Műsorajania- lunk. 5.30: Hírek. Időjárásjeicntes. 5.40: Falurádió. 5.59: Pontos időjelzés. 6.00: Reggeli krónika IL 6.20; Reklám. 6.30: Hírek. Időjárás- jelentés. 6.45: Szót kérek! 6.50: Reklám. 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika 1H. Utána: Körzeti időjárás jelentés. 7.20: Reklám. 7.30: Uj könyvek. 7.33: Müsorajaniatunk. 7.45: Orvosi tanácsok. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Idöjárásje- ientés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Színházak és mozik műsora. 8.18: Népi muzsika. 9.00: Harsan a kürtszó! 9.36: Lázári j Berman zongorázik. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Idő járás jelentés. 10.05: Haydn: Élet a Holdon. Kétfelvoná- sos vígopera — előjátékkal. 11.11: Zenekari muzsika. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódia koktél. 13.45: Scliubert-müvek. 14.14: Ezüstlő pont az égen. Rádiójáték gyermekeknek. 14.49: Éneklő Ifjúság. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: Rádióiskola. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Bástyasétány 77. Részletek Eisemann—Dalos operettjéből. 16.30: Vendégségben a Kossuth Klubban. Kelemen Kata műsora. 16.50: Az élő népdal. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Tallózás a világsajtóban. 17.20: Bemutatjuk új operafelvételeinket. 17.36: Riport — kódok nélkül. Vincze Péter műsora. 18.00: Könnyűzenei híradó. 18.30: A Szabó család. 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.25: A Bajor Rádió szimfonikus zenekarának Mozart-hangversenye. 20.40: Kerekes Tóth Erzsébet népdalokat énekel. 21.00: Hírek. 21.03: Kilátó. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárás jelentés. Kb. 22.15: Sprthírek. 22.20: Páholyból. 23.05 Kamarazene. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Táncdalok 0.25: Himnusz. 0.30: Vizjelzőszolgá- lat. PETŐFI RADIO 4.25:—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Közben: 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.00: Hírek. Időjárásjelentés. 5.30: Hírek. Idő járás jelentés. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. 6.17: Torna. 6.30: Hírek. Időjárás jelentés. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Időjárás jelentés. 7.30: Hírek. Utána: Körzeti időjárásjelentés. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Három Vivaldi hegedűverseny. 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.) 9.00: Sláger volt — hallgassuk meg újra! 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: 11.00: Hírek. Idő járás jelentés. 11.05: A zene hullámhosszán — folyt. 11.45: Berek Kati József Attila verseket mond. 12.00: Faust. Részi. Gounod operájából. 13.00: Hírek. Idő járás jelentés. 13.03: A közélet fórumain. 13.231 A kórus- irodalom mesterei. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—18.00: Kettőtől hatig ... 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Emlékezzünk régiekről. Dr. Benda Kálmán és Kerekes István műsora. 18.30: Hangverseny a stúdióban (élő). 19.15: Népdalcsokor. 19.54: Jó estét, gyerekek! 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika II. kiadás. 20.25: Uj könyvek. 20.28: A Lomnici csúcs avagy: a méltóságos úr a kulcslu- kon. Füst Milán novellája. 21.03: Chopin: f-moll zongoraverseny. 21.37: Hogyan osztályozzák a diákokat? G. Timár György riportja. 21.52: Könnyűzene — hangszerszólók. 22.20: Portrék az operaszínpadon. Verdi: Don Carlos — Posa márki. Boschán Daisy műsora. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Nóták. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.10: Magnósok, figyelem! 18.55: Idegen nyelv — anyanyelv. Az Iskolarádió műsora. 19.10: Ettél Suss- mann énekel. 19.33: A Smetana vonósnégyes játszik. 20.46: Hírek. 20.49: A KGST-országok gazdasága. 20.59: Dzsessz Svédországból — IV. rész. 21.39: Mahler: VI. szimfónia. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv. Számtan-mértan (ált. isk. 5. oszt.). A hányados változásai. 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 3. oszt.). Nagyüzemi ba- romfitartás. 9.55: Fizika (ált. isk. 6. oszt.). Hőokozta térfoga változások a gyakorlatban. I. rész 13.10: Számtan-mértan (fsrct.). 14.00: Környezetismeret (ism.). 14.55: Fizika (ism.). 16.50: Irány az egyetem! Előkészítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. Erők statikája. 17.33: Hírek. 17.40: Magyar parasztfestők Süli András portré (ism.). 18.00: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor. 18.35: Adomány és ünnep. Riportfilm. 18.55: Reklámműsor. 19.05: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. Az osztrák televízió estje. 20.00: Kék-Duna keringő. Zenés kis- film. 20.30: A távoli ország. Magyarul beszélő osztrák tévéfilm. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.25: Vidám varázspálca. Peter Lodijnsz- ki műsora« — Van, ahol nincs öltöző. A termelőszövetkezetek melléküzemágainak szociális helyzetét vizsgálva megállapították, hogy 43 százalékukban tökéletesek a szociális körülmények, 26 százalékukban azonban egyáltalán nincs biztosítva a dolgozók megfelelő ellátása. A többiben átlagos. — Hangversenyt rendezett tegnap este ^Abonyban a Hazafias Népfront zenebarát köre és a községi Bihari János zeneiskola tanári kara az intézmény előadótermében. — Közvetlenül a gyártó vállalattól. A gödöllői ÁFÉSZ az elmúlt három hónapban — a nagykereskedelem kiiktatásával — 13 ezer pár cipőt és több minit 700 ezer forint értékű ruházati cikket szerzett be, közvetlenül a termelő vállalatoktól és kisipari szövetkezetektől. — Benzinjegyet lopott. Rózsa Márton a tóalmási Lenin Termelőszövetkezet irodájából 9 ezer üter benzin vásárlásához elegendő benzinjegyet lopott, s ezzel 27 ezer forint kárt okozott a gazdaságnak. Rózsa Márton most előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon állami és társadalmi szerveknek, barátoknak, ismerősöknek, sorstársaknak, akik Nagy Ernő halála alkalmából részvétüket fejezték ki. özv. Kovács Lászlóné és a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége. CAETE-MAXIMüM- és képeslevelezőlap-gyűjtők figyelmébe! Ké- peslap-úidonság, a 8 levelezőlapból álló KÉPES KRÓNIKA sorozat, amely a december 6-án megjelenő, azonos tárgyú bélyegekhez is kapcsolódik. A kcp;s levelezőlapok sorozatonként 16.— Ft-os áron már kanhatók, vidékre is megrendelhetők a Képeslap Szakbolttól, Budapest VI., Népköztársaság útja 42. A Váci Autójavító és Fémipari Vállalat FELVESZ LAKATOS SZAKMUNKASOKAT sződligeti telepére, továbbá VASESZTERGÁLYOSOKAT a központi telepre. JELENTKEZÉS: Vác, Dózsa György út 53.