Pest Megyi Hírlap, 1971. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-28 / 281. szám
MONOMIDÜKI- ' • A,; PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 280. SZÄM 1971. NOVEMBER 28., VASÁRNAP Ünnepség Monoron Tizenöt éve helytállnak A MUNKÁSŐRÖKET KÖSZÖNTÖTTÉK A mur-'kásőrség fennálláséinak 15. évfordulója alkalmából a monori járásban is köszöntötték a muníkásőröket. Csütörtök délután Guba Pál, a járási pártbizottság első titkára fogadást adott annak a 17 Inunkásőrnsk a tiszteletére, &kik a testület megalakulása óta önként vállalt feladatukat példásan ellátták. Köszöntötte az ünnepeiteket, hangsúlyozta, hogy az elmúlt másfél évtized alatt a munkásőrök nemcsak fegyverrel szolgálták a nép ügyét, de helytálltak a munkapadok mellett, segítettek a gazdasági nehézségek leküzdésében is. Ha kellett, tüzet oltottak,' az árvíz idején gátakat építettek, mindig az első sorban találkozhattunk velük lia baj volt valahol. Nagy tekintélye van a munkásőrségnek — mondotta —, s hogy ez így van, ebben szerepük van a munkásőrielesé- ígeknek is. Azoknak, akik a szolgálatot teljesítő, gyakorlatokon, kiképzéseken levő férjek többletmunkáját zokszó nélkül vették tudomásul, nyugodt, békés légkört biztosítottak otthon. A fogadáson megjelent Arató Jenő, a Pest megyei munkásőrség parancsnoka is. Tizenöt év nem olyan hosz- szú idő az ember életében — mondotta —, de mégis amikor az itt levőik beléptek a munkásőrségbe, életük derekán jártak, s most bizony akad közöttük nyugdíjas is, sokuk haja őszülőben van. Az ünnepeltek — Sztanó István, Balogh Péter, H. Kovács János, Kupecz Ferenc, Görön- clő Miklós, Tapolcáik János, Imre Ádám, Hajdúk Bálint, Barta Péter, Utast László, Várkonyi Miklós, Megyzs Pál, Rácz Ferenc, Molnos János, Tomanovics Rádé, Speng* r István és a betegsége miatt távollevő Kovács László — nevében Sztanó István és- Kupecz Ferenc köszönte meg az elismerő szavakat, a jókívánságokat. ígéretet tettek arra, hogy feladatukat továbbra is becsülettel látják el, s abban a szellemben nevelik a fiatalokat, mely szellemben az elmúlt 15 év alatt ők maguk is dolgoztak. A fogadás kötetlen beszélgetéssel, a 15 év legérdekesebb élményeinek felelevenítésével folytatódott. F. O. 1 Bénye . Csévharaszt +; Ecser + Goinba + Gyömrő + f-ava i » _• . - * • Vi? •• ' -r Maglód -j-. Mende + Monoi, + Monori-erdo Hr^.y<wgYbáza, Péteri + Pilis + Sülysáp + Úri + ÜUo + ^a4 Vecsés Vásár Monoron Ma, vasárnap országos állat- és kirakodó, valamint használt gépjárművásárt tartanak Monoron. 208 dolgozóját részesítette pénzjutalomban a közelmúltban a sülysápi ÁFÉSZ, háromnegyed évi jó munkájáért. A jutalom címén kifizetett ősz- szeg mintegy 300 ezer forint volt. Hat dolgozó 10 napos jutalomüdülésen volt a Szovjetunióban. ★ A Szövetkezet című hetilap 113 példányára fizetett elő a sülysápi ÁFÉSZ igazgatósága. A lapokat több mint egy évig többségében az alapító tagok és a küldöttek kapják. Az előfizetéssel az igazgatóságnak az volt a célja, hogy a dolgozók még közelebb kerüljenek a szövetkezeti mozgalomhoz. ★ , 367 diákja van a monori szakmunkásképző iskolának. Kétharmad részük bejáró, és csak egyharmad részük lakik I helyben, Monoron. Magányosan Tulajdonképpen azzal a szándékkal igyekeztem kora reggel a gyömrői tóhoz, hogy a hajnali horgászokkal beszélgessek. Amint a sövénynél haladtam, a strand kabinjai felől zaj ütötte meg a fülem. Hirtelen nem tudtam elképzelni, mi lehet az, de aztán megláttam egy kopaszodó, szakállas aggastyánt. És akkor eszembe ötlött, hogy igen, már hallottam valamit róla, beszélik az emberek... Ki ő, aki az éjszakákat ilyen hidegben is a strand kabinjában tölti?! — Albérletben laktam, de az az igazság, hogy állandóan zaklattak a házbeliek. Inkább eljöttem onnan, és most ott lakom a strandon. Kicsit fázom éjjelente, de hát tűrni kell __ Ke véske nyugdíjat kap, létfenntartására azonban éppen elég. Hozzátartozójá nincs, egyedül él. Albérletbe nem kívánkozik vissza. Nem tudja, mi lesz vele. Társadalmi segítség? Hát erre nem is nagyon gondolt. Igaz, jó lenne... G. J. Alacsony termetű, ifjú hölgy siet a járdán. Az utca népe forog, mintha előírásból tenné. A hölgy ugyanis maxikabátot visel, a lehető legmaxibbat. Kabátja sötét MAXI színe karcsúsítja, a divatozás a tekintélyét emeli. — Hogy mit fel nem vesznek! — mulat látványán két munkaruhás férfi. — Szinte söpri az utcát... A gyalogátkelőnél udvariasan áll egy teherautó. Vezetője jó hangosan kiszól az ablakon: — Apáca lehetett! És mi lesz az autószerelőkkel? A fiatalok várják a KISZ VIII. kongresszusát Unn épé lyes taggyűlések Küldötlek fóruma — Rejtvény Az ifjúsági szövetség nagy eseményét, a KISZ VIII. kongresszusát méltóképpen köszöntik a monori járás íia- tujrjai. , ti. A KlSZ-sfcer vezetek december 1-e és 11-c közölt taggyűléseket tartanak, ahol értékelik a „X. párt- kongresszus szellemében készülünk a KISZ VIII. kongresszusára” elnevezésű akció keretében végzett munkát. A kongresszus ideje alatt, 8-a és 11-e között több klubban, aiapszervezetnél közösen tekintik meg a televíziós közvetítést, s a hallottakat-látot- takat megvitatják, értékelik. A televízió természetesen csak részleteket adhat a kongresszusról, bővebb terjedelemben foglalkozik az ott elhangzottakkal a sajtó, főleg a Magyar Ifjúság. A KISZ-szervezetek — hogy mi- nél több fiatalhoz eljusson a lap — két héten keresztül Magyar Ifjúság árusító versenyt. rendeznek. Vállalták, hogy mintegy 1800—2000 példányt adnak el. A monori járás fiataljait a kongresszuson két küldött képviseli, Vitéz Ágnes, a monori József Attila Gimnázium KISZ-titkára és Pintér Erzsébet járási úttörőtitkár. Miről beszélnének, ha szót kapnának a kongresz- szuson, miről kellene beszélniük — erről lesz szó azon a kétnapos fórumon, amelyet' december 2-án és 3-án délelőtt rendeznek Monoron, a járási pártbizottság nagytermében a küldöttek és megbízóik, a fiatalok részvételével. Minden fiatalt. szívesen látnak ezen a találkozón. A kongresszus tiszteletére kongresszusi rejtvénypályázatot hirdet a járási KISZ- bizottság lapunkon keresztül. A december 1-én kezdődő és öt napon át tartó rejtvény- pályázat kérdései a kommunista ifjúsági mozgalom történetét dolgozzák fel. A helyes válaszokat beküldők között értékes könyvjutalmakat sorsolnak ki, nyilvános sorsoláson, december 10-én. Orosházi Sándor: Valami olyasmit hallottam... László Sándor: Átmennek az állami gazdasághoz ... Kanta József: Rebesgetik ... Péterífy felvételei ÉLETKÉPEK A Mezőgép Vállalat monori telepéről elmentek az autószerelő ipari tanulók. Nem mind, csak azok, akiknek iskolai felvételét tavaly kérte a Mezőgép a szakmunkásképző iskolától. Akik még maradtak, azok másod- és harmadévesek. Már csak nekik tartják fenn az autószerelő műhelyt, s amint megkapják a szakmunkásbizonyítványt, a műhely megszűnik. A fiatalok tehát mehetnek szakmájuknak megfelelő munkahelyet keresni. Az 1973-as beiskolázási terv szerint a vállalat lakatosokat, forgácsolókat, szerszámkészítőket kér. Mezőgaz- ■ dasági gépgyártásra, alkat- részgyártásra állnak rá, forgácsolók, marósok, hegesztők kellenek. Autószerelők nem. És mi lesz az autószerelőkkel? BESZÉLGETÉS A VÁLLALAT IGAZGATÓJÁVAL ÉS A SZEMÉLYZETI OSZTÁLY VEZETŐJÉVEL. — A 4-es műút mellett, a Csévharaszti út sarkán egy szerviztelepet akartunk létesíteni. A terv reálisnak látszott, elválik. De, hogy az utasok lelkileg fölkészültek, ez már biztosan látszik. szer pénzt elveszek. Itt hány- torgatja fel, hogy kölcsönkértem? Szégyellje magát! , És odavonulnak a csokoládécsizmákkal. csokoládémikulásokkal a pénztárhoz.- Szóval minden olyan ünnepi. Én nem értem, hogy mi van ma. Rengeteget késett a vonat, ezért erre az egyre két vonat- nvi ember száll fel. És eg ’ férfi átadta a helyét egy középkorú asszonynak. És én is leülhettem, mert vadaid megkérdezte, nem akarok-e leülni, és én akartam. Ez nem is igaz. Vonaton már láttam ve-ekedést, szemetet, dühös kalauzt, átkozódó utasokat, de ilyet... Kint most süvít a szál, jéggé dermed a lehelet is, itt meg meleg van, és átadják a helyüket egymásnak az emberek. És ez a vonat rengeteget késett. Senki nem dühöng, nem szidja a MÁV-ot, a telet, a kalauzt. Lehet, hogy a MÁV nem készült fel a télre, ez majd még Amikor bejön a posta lengő ajtaján, először csak egy hatalmas , bajuszt látok meg egy kucsmát. Azt kérdezi, hol lehet feladni táviratot, mert, hogy neki az most nagyon fontos lenne. Hogy ki kell tölteni egy táviratblankettát?! Ha nem muszáj, akkor ő inkább a postáskisasz- szonynak diktálná be a szöveget. Nem lesz hosszú, annyi az egész, hogy: „Apánk nem tud már beszélni sem, csak a gyereket kívánja ..De odaér ez még ma a bányavárosba? És holnap? De nagyon fontos, és az is, hogy ne dé'után vU gyek, mer*, akkor műszálíban vanm.k, hanem délelőtt. A postáskisasszony semmit nem ígér, csak annyit mond. hogy innen, erről a postáról elmegy biztosan a táviiat, a dolog ajtán már másoktól függ. De én megfizetem,- szívesen fizetek akármennyit! — mondja a hatalmas ősz bajusz, és nyúl a kabátzsebbe, adná a ' pénzt, akármennyi pénzt, hogy odaérjen a távirat. K. Zs. ha már itt nem lesz a szakmájának megfelelő munka? — Nem. De, ha volna a vállalatnak lelkiismerete, segítene elhelyezkedni. (Itt szól közbe a jelenlevő személyzeti vezető: — Mi sen kinek nem mondunk fel! Már említettem, hogy helyet is biztosítunk, ha itt akarnak maradni...) Orosházi Sándor: — Jövőre végzek. Valami olyasmit hallottam, hogy a 4-es műút mellett a vállalatunk épít egy szerviztelepet. — A vállalat nem. — Hát, ha megszüntetik ezt a műhelyt, bemegyek Pestre apám mellé, a gyárba. És igének; hogy a Fradiban focizhatok majd. Valahogy csak elrendeződik... — Nem nyugtalanítja, hogy itt kell hagynia a vállalatot? — Sajnálnám. Jó volt itt. Nagyon rendes a szakoktatónk, és a segéd is, aki mellett dolgozom. László Sándor: — Ha menni kell is, én Monoron maradnék. Átmennék az állami gazdasághoz. Most is keresnek ott autószerelőket... — Beszélt már a többiekkel arról, mi lesz, ha megszűnik a műhely ? — Nem nagyon, erről mindig csak fél füllel hallottunk, komolyan még nem szólt senki nekünk erről. Ismételjük: érthető a műhely megszüntetése, ha a vállalatnak nincs szüksége rá. De vajon miért várják még most is az ott dolgozók, hogy felépüljön a vállalat szerviztelepe, ha a tervet elvetették. Miért ez a sok „fél füllel hallottuk"? Talán nem kellene a vállalatnak az utolsó percig várni az őszinte tájékoztatással. K. Zs. Lapunkban már egyszer bemutattuk a mendei Burján Györgyöt, aki munka után, szabadidejében gyufaszálból hajókat- épít. íme, a legújabb kalózhajó, a neve Blood. Hossza 180, magassága 120 centiméter, készült 650 doboz, azaz 32 000 szál gyufából. Homola felvétele Egekben a napokban folyik a KISZ-szervezetekben a tagkönyvek szokásos évi érvényesítése. Minden fiatalt megkérdeznek, akar-e továbbra is KISZ-tag lenni, s ha nem, miért? Az eddigi válaszok túlnyomó többsége: igen. ★ A pilisi ÁFÉSZ 50 dolgozója vesz részt az idén politikai oktatáson. Kedden Táncctalest d monori Vigadóban A monori járási művelődési ház és a Vi^aclé* étterem küijijs szefvezésében tancifálest les/, kedden a Vigadóban. Fellép Máté Péter, Ambrus Kyri, Kovács József, Szikora Jenő, Balassa P. Tamás. Konferál Tüske Attila, Vcídkcdííre készülnek A monori Ady úti iskola 15 tanulója készül a Rádió által meghirdetett országos földrajzi vetélkedőre. » Ügyeletes orvos Gyomron, Mendén és Péte- rin: dr. Halmai Géza (Gyömr rő), Monoron, Monori-erdőn, Gombán, Bényén és Káván: dr. Rados Mária (Monor, Petőfi utca), Pilisen: dr. Czinder Bálint, Üllőn: dr. Balázs László, Versesen: dr. Pázmány Elemér tart ma ügy eletet. Ügyeletes gyógyszerlár Monoron a főtéri. Beteg állatok bejelentése hétfő reggelig a monori, főtéri gyógyszertárban. 3i I S O it MOZIK Gomba: A sah táncosnője. Gyömrő: Olsen bandája, h: A könnyűlovasság támadása. Maglód: Koronatanú, h: Spartacus I—II. Mende: Spartacus I—II, h: Koronatanú. Monor: Hangyaboly, h: A csendőr nősül. Üllő: Bostoni fojtoató, h: Hangyaboíy. Vecsés: Lear király I—II.. matiné: Két szoba összkomfort, h: Baleset a tengerparton. Ecser: Forró' éjszakában. Nyáregyháza: Darling Lili I—ír, h: Az utolsó Leó. Péteri: Bűntény a Via Venetón. Tápióság: Hárem a sivatagban. Tápiósüly: Baleset a tengerparton. Űri: Hahó öcsi. Vasad: Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében. KIÁLLÍTÁSOK Gyömrő: Ságvári Endre Üttörő- ház: Rákóczi-kiállítás, 9—14-ig, Monor, járási művelődési ház: fotókiállítás, 10—13-ig. 15—19-ig. BÁLOK Monor: járási művelődési ház: ötórai tea, 17—22-ig, játszik Little Boys-együttes, Gyömrő, művelődési ház: vasárnapi táncest, Üllő, művelődési otthon: ötórai tea. játszik az Alfa-együttes. pénzünk is lett volna rá. Ekkor kértük a szakmunkásképző iskolát, hogy képezzen autószerelőket, szükségünk lesz rá. Közben a Monori Állami Gazdaság .építeni kezdte a szerviztelepét, éppen a 4-es műút mellett, így a mi tervünk kútba esett.. Világos, hogy két szervizre egymás mellett nincs szükség. — Nemcsak itt, Érden is megszüntetjük az autószerelő műhelyt. Akik vállalatunknál akarnak maradni, maradhatnak, mi felajánljuk, hogy munkát biztosítunk nekik, ha nem is a szakmában. Egyébként az autószerelőknek nem gond az elhelyezkedés ... így igaz. És érthető, hogy a Mezőgép nem tart fent egy olyan műhelyt, . amire nincs szüksége. De! BESZÉLGETÉS AZ AUTÓSZERELŐ IPARI TANULÓKKAL. Kanta József: — Én most a nyáron már végeztem. Munka i van jelenleg folyamatosan, ZIL tehergépkocsikat szerelünk. — Tud arról, hogy megszűnik a műhely? — Rebesgetik. Nekünk még senki nem szólt. — Ezek szerint . még nem foglalkozott azzal a gondolattal, hogy hol helyezkedik el, önki szolgáló bolt. Kávéillat. Szaloncukros dobozok, mikulászacskók, piros celofánok és piros sztaniolok ... Szóval, minden olyan ünnepi. És mintha az üzlet otthona lenne egy nagy családnak,' ahol mindenkinek a vásárlás a kedvenc időtöltése. És akkor két asszony: — Rám tette ezt a megjegyzést? — Én? Nekem semmi közöm magához. Tőlem maga vehet húszforintos csokoládét a gyerekeinek, kilószámra. Engem nem' érdekel, hogy maguk holnapután már. hozzám jönnek kölcsönkérni, mint a múlt hónapban is. Mert én nem adok! — Ne is adjon, mert én nem is kérek! És «én azt veszek a gyerekemnek, amit akarok. Tudja?! — Vegyen csak, holnapután majd . . .! — Hát, száradjon le a kezem, ha én magától még egy-