Pest Megyi Hírlap, 1971. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-28 / 281. szám
é 1971. NOVEMBER 28., VASÁRNAP ff ECtkl * Pest megyei alkotások SZOMJÚSÁG KÜRTI ANDRAS: Feliétáes reíiex o • A félórás ebédidő alatt a kövér nő elmesélt kövér férjének minden vérfagyasztó esetet, amiről csak beszámoltak a reggeli lapok, amiről csak hírt adott a rádió. A férj csak hallgatta és falt. Ugyanígy zajlóit le az ebéd másnap, harmadnap. Bár szörnyen idegesítettek ezek a borzalmak, mégsem kéredzked- tem át egy távolabbi asztalhoz, vagy a második turnusba. Elhatároztam: kitartok, amíg meg nem fejtem a lélektani rejtélyt. Miért sorolja fel ez a kövér asszony ennek a kövér férfinek minden délben az aktuális rémségeket. A titokra a negyedik nap derült fény. A férj egyedül érkezett az ebédhez. Jön a felszolgálónő, halkan megkérdem tőle, mi történt? Az történt, meséli, hogy a délelőtti kiránduláson kibicsaklott az asszony bokája, oQafönt fekszik, borogatja a lábát, nem súlyos, de jobb, ha egy-két napig ágyban marad. TJátrapillantok, a férj kedvetlenül böködi villájával a tányért, turkál az ételben, szomorúan fintorog, nem eszik. Aha, tehát erről van szó! Amolyan pavlovi feltételes reflex alakulhatott ki nála. Ahhoz, hogy jó étvággyal egyen, hogy biztonságban érezze magát, folyamatosan értesülnie kell arról, hogy a bajok más helyeken történnek, az elemi csapások más embereket sújtanak, másoknak kell kiállniok a töménytelen szenvedést! Szegény fickó! Ha sokáig hiányzanak neki a katasztrófák, ez előbb-utóbb éhen vész! Megesik rajta a szívem. — Bocsánat a zavarásért — szólítom meg —, csak arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy egy hatemeletes amszterdami szállodában tegnap tűz ütött ki. Hiába vonult fel egy csomó tűzoltó, az épület porrá égett. Felderül az arca, hálásan mosolyog rám, aztán a tányérja fölé hajol és dobálni kezdi magába a csőben sült holstei- ni szeleteket. 'ysSSSSSS/SSSSSS/SSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSJ w//////////////////////////y///////////////////////r////////////////////////y’////yr//////////>'////y///////////////////////////tfyw/ — Miféle egyezségeit? — Hát, hogy itt faradok kisörökösmek ... — Hogyan van az? — Nem különösebb... Ruha, ellátás, és ha meghal a Sós úr, az enyém lesz minden. Szóval, ebben egyeztek meg. Megalkudtak. Gyorsan ment... A Sós úr apám tenyerébe csapott és kész volt. Mereven figyelünk, a tűzhelyben akác- rőzse pattog, s mintha ventillátor csapkodná, úgy hullámzik felénk a meleg. A legény egyik lábáról a másikra váll, felváltva éppen csak fogyasztja térdeit... Meg kell törni ezt a némaságot: — Már tájékozódott ugye? — kérdezem. — A szövetkezet ügyében ? ... Az nem érdekel! Azaz, még nem az enyém a föld. Azt vihetik, de engem nem! — Ideges lesz az arca, és' ügyetlenül cinikus grimaszt erőltet. — Megmondta a Sós úr, hogy én nem rendelkezem. Vele intézzék! — lebiggyeszti szája szélét, kitárja kezeit, mintha azt mondaná mozdulatával: „részemről befejeztem!” összenézünk. Szemünkben egy a gondolat, „értelmes legény, s ha • már az idő itt is felejtette, nekünk nem szabad itt hagyni”. Jó ideig tart az érvek csatája. Már-már enyhülni látszik az arca. A mondatok betörnek érzéseibe. Mindent felér értelmével — ez látszik rajta. De a konoksága az olyan, mint a száraz, rögös talaj, amely kipenderíti magából az ekét, vagy megszakadhat állat és gép, mert nem enged, hiába ab erőlködés. ,— Aztán a fiatalság is mind együtt lesz. Nem kell begubózni a tanyán — próbálja így megközelíteni a társam. — Együtt?! Jó nekem így is... Eljön a meddő csecses asszony, jobb az, mint a fiatal! — és kacag, vagy legalábbis úgy tesz, hiszen látni lehet, egyre inkább vajúdik. Árad felé a szó, komolyan, bátorítóan. Tizenkilenc év gondolat- és érzésvilágának a „Szent Földnek” istenként imádott gyökereit szaggatjuk! Keserűen, csalódottan figyel. Tartása nem olyan egyenes, mint volt az imént. És nem is hintáztatja magát a konyha tégláján. Köhint, és szavát halkra fogja: — Ide figyeljenek... Az lenne a kérdésem: baj az, ha a magam gazdája akarok lenni? — és bátortalanul lesi válaszunkat. — Hát én azt akarom. VÁRNÁI ZSENI: A világ asszon Idézlek téged, nagyvilág asszonya, Amerikából, Ázsiából, Afrikából és Ausztráliából! Idézlek téged, Európa asszonya, a győztes és legyőzött államokból! Az öt világrész asszonyait idézem:' anyákat, hitveseket, szeretőket és arákat a döntő tiltakozásra! , Én, egy megtépett nemzet dalosa, asszony a népből,' anya, hitves és testvér, varázskört vonok, ím, magam köré, és alvilági rémeket idézek, e percben zordon emlékeztetőnek, a háború démonait varázsolom elétek: Égő városok, falvak és fékevesztett,’ pusztító csordák az öldöklés jegyében! Üj népvándorlás, barbárok zúdulása, az új kultúra ezer fegyverzetében! S nem buzogánnyal, dárdával, nyíllal, íjjal, de pergőtűzzel, tankokkal és gránáttal, búvárhajókkal s röpülve fönn a légben! Nem félmunka ez! A gyilkos huszadik század fölkészült jól a tömeghalálra! Villamosság, fojtó gázok és mérgek, bombák repülnek emberhús-lakomára! Nincs többé: apa, fiú, kedves, vagy testvér, vezérek vannak, szürke számok és testek, karok csak ölni, s lábak rohamra futni! így lesznek holtak és hörgő sebesültek, lábak, karok, fejek roncsgarmadája, saskeselyűk vijjogva fönt kerengnek és sakálok gyűlnek a rothadás szagára. A kultúra ez! Égő pokolból asszony, öreg és gyermek üvöltve fut,* mégtépve, meggyalázva, ez a hódítás, a győzelem és a dicsőség! A háború ez! így lesznek eltiportak, lesznek hősök és hontalan szegények, Babér, dicsfény a győztes homlokán, ki többet ölt, de jaj az/elbukottnak! Tömegsírokban hősök porladoznak: sok névtelen s tovább rohan az élet... Pilátus mossa vérszennyes kezét! Kérdezlek hát, győztes nemzetek asszonynépe: francia asszony, könnyebb-e néked az özvegység fekete fátyola? föltámasztja-e halott gyermeked? Jobb ott a vakság, a bénaság, a mankó? S kérdem a holtat: — jobb a föld alatt, győztes föld alatt ifjan, véresen, szétszaggatottan, vakon, tépetten?! Nem, nem lehet! Már újra nőnek zsenge kis fiaink, ártatlan, tiszta lelkek! Nem, nem lehet! Sikoltsd hát vélem, Asszony, a tiltó szót a világ minden nyelvén! Francia, angol, magyar szó egybefolyjon s a többi nyelvek, mind egy nagy sikolyban, anya, asszony, leány, bús férfiváró eleven, élő pajzzsá tömörüljön! Egy szív legyünk, tiltó, kemény, hatalmas, egy kar legyünk a hősöknél is hősebb, kiáltó hang égzengésnél erősebb: — Soha többé! Soha e szörnyűséget! • A Szépirodalmi Könyvkiadó megkezdte Várnai Zseni emberi és költői értékekben egyaránt igen gazdag életművének kiadását. Az első, most megjelent kötet IDŐ HEROLD JA címmel az 1911 és 1944 között írt verseket tartalmazza. Ezek közül való a lenti költeménye, amelyet 1924-ben, az első világháború kitörésének tizedik évfordulóján irt, napjainkig is érvényes, intő gondolatokkal. BÉNYI LÁSZLÓ TOLLRAJZ 1 Kucs Béla neve összefofti Szentendrével. Többszörösen is indokolt tehát, hog/ a kisváros Kucs Béla kőszobrával, a „Szomjú- sdg”-gal fogadja a betonúton érkezőt. Csak, aki réten kaszált, cséplőgépnél dolgozott, kolhámiunfeás volt, kubikos vagy bányász — az tudja,'igazán, mi a szóimjúság. Az tudja — mit jelent tiklkadásban hűsítő vízhez jutni. Kucs Béla ruhátlan női testbe álmodott szobra ezt a naponta ismétlődő ősi állapotot tükrözi. Ez a szomjúság jelen .esetben nemcsak vízre korlátozóik, mint Derkovits Gyula és Sző- nyi István hasonló tárgyú műveinél — ez a szomjúság egyetemes, a szerelem nagy élménye is benne foglaltatik. Ez a csillapíthatatlan szomjúságot hordozó női test egyúttal forrás is, szomjoltó séép- ség, a maradéktalan természet központi magaslata. Jól hat a vízzel telített kőtányér a szobor alapzataként a háromszög alakú füves térségen, fenyőfák között. Az ivó nő szomjas hevületében előrehajliik, a száj és nyak megfeszülése jelzi mohóságát, melyet a hűvös tiszta víz enyhít. „Csak tiszta forrásból” — hirdeti Bartók zenéje, csak tiszta forrásból sarjadhatnak eszményeinik, melyet számunkra Kucs Béla művének sallangtalan fiatalsága biztosít — nőember, aki egyszerre szomjúság és forrás, a szépség felvonulása és végeredménye. Végtagjai nemesen záródnak — 5 a vizet irányító karok öblöt képeznek a fej ivásra koncentrált aktivitásával. A szobrász: előadásmód tökéletes arányokkal gazdálkodik, a mű fejkörzetének buz- gósága megosöndesediik az alsó végtagoknál, a test termő érzékiségében vonzó szemérem és elfőjtódás is jelentkezik. örvendetes Kucs Béla szuverenitása, az a művészi függetlenség, ahogy célkitűzésének megfelelően hajlítja, gyűjti, módosítja az eszmejelző mozdulatot, az összetett mozgásirányokat. Így és ezért hisszük el a szentendrei útelágazásnál minket is üdvözlő fehér kőszotwjrnak, hogy a forrás nemcsak víz, hanem asszony és tavasz, maga az élet Losonci Miklós TJlök az üdülő éttermében, U pár perccel múlt fél egy, most tálalnak nekünk, az első csoportnak. Kanalazom a levest, szemem a tányéron, egészségügyi meggondolásból szeretném figyelmemet a táplálkozásra összpontosítani, de sehogyan sem sikerül. Akarva-akaratla- nul oda káli hallgatnom arra a monológra, amely a hátam mögül érkezik. Rekedtes női hang duruzsol balladás hanglejtéssel. Apró szünetektől eltekintve — egyfolytában. Rémes dolgokról duruzsol. — Es még az is történt, hogy azon a hatalmas hindu folyón, a Gangeszen, felborult egy nagy hajó. Nem is hajó, komp. Egy nagy komp. Telisteli emberekkel... Át akartak menüi az egyik partról a másikra. Zarándokok voltak, valami kegyhelyhez indultak. Nem is sejtették, hogy mi vár rájuk! Hát nem szörnyű? ... Es még az is történt, hogy Mexikóban egy autóbusz ment a hegyi szerpentinen. Dugig volt turistákkal. A kanyarban megcsúszott, elromlott a pedál, puff, be a szakadékba. Száz méter magasból! Képzelheted! Es még az is történt ... Lassan oldalt fordulok a széken, lopva szemügyre veszem a beszélőt. Mázsán felüli középkorú hölgy, magasra kontyozott fekete hajjal. Hasonló terjedelmű férfiú ül vele szemben, nyilván a férje. Csak úgy issza a felesége minien szavát, s közben habzsolja az ételt. A felszolgálónő a második fogást hozza. Kelkáposzta főzelék, vagdalt hús. Hátam mögött is módosul a téma. A külföldi tömegszerencsétlenségeket a hazai baleseti krónika váltja fel, megspékelve néhány bűnüggyel, családi tragédiával. Következik az utolsó műsorszám. Előttem dióstekercs, a hátam mögött iszonyú természeti csapások, rengeteg áldozattal. Kanadai tűzvész, török földrengés, tájfun a Sárgatengeren, árvíz Pakisztánban. Mondja, mondja mindazt, ami ki tudja, mi- ; óta gyülemlik már benne. Hangja fájdalma- i san meg-megcsuklik. Leül. — A paraszt, ha megszületik, rögtön arra; gondol, mi lesz vele öregségére — maga elé j meredten beszél, mintha nem is nekünk mon- | damá. — Az apám tanította, és neki is az apja; mondta így ... A felnőtt, a sokat tapasztalt ember pontos- i ságával beszél, őszintén. Szemei egyre homá- i lyosabbak, csak néha néz ránk. A mennye- i zettől mozgatja tekintetét a földig és vissza.; — A két ló... — kiált fel, aztán dereké- í ból mintha kiesnének a csontolt, meggömyed, elfehéredilt, és a vizespohár után nyúl. Az őszi köd már bele-beleharap reggelen- ; ként az almafák lombjába. A nap részegen kóborol. Rozsdásodnak és lassú méltósággal, szállingózva hullanak alá a pirosló jonatán fák leveled. Csupaszra vetkőznek a fák. Fiatalok szedik a gyümölcsöt. A kisörökös most ér Ide a kocsival. Hajt a legény a fák között. Megállítja lovát a teli ládarengetegnél, s aztán leugrik a kocsiról. Rakodni kezd. Gyűlnek a ládák egymás tetején. Amikor indulni akar az almával megrakott szekérrel, közelebb lépek és ráköszönök. Ő is köszönt, és emlékei között keresgél, nem ismer meg nyomban. Csak néz, szólni nem tud. Bizonyára arra gondol: ,.a fenéből is került ide ez az ember annyi év után?” Jó szándékkal, mosolyogva kérdezem: — Hát a csecses asszony? Fülig pirul, de feltalálja magát: — Elmúlt az is, együtt a cselédélettel! — Mifélével? — Hát a kisörökösséggel! — Ügy mondja, mint évtizedek sejtelmességébe burkolózott emléket. Fogja a ládákat, és még pakol a megrakott szekérre. Ezzel is jelzi, nem érdeklik már azok a dolgok, „miért keli ilyesmiről beszélni?” Felül a bakra, és visszapillantva kacsint: — Szép mi? Mind exportképes! Ostorával az almaszedő lányok felé mutat. — Azok is exportképesek, de őket megtartjuk! Halk szóval indítja a lovakat. Leheletfinom átlátszó por követi a kocsit. Lassan hajt, hogy az alma ne törődjön.
