Pest Megyi Hírlap, 1971. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-23 / 276. szám
6 ‘“^JCiriap 1971. NOVEMBER 23., KEDD Lakások, vízmű Nyolc tantermes iskola épül Kistarcsán re: az új iskola és a község Nyolcvan szövetkezeti sütőüzem A fogyasztási szövetkezetek decemberi kongresszusára készülődve a SZOVOSZ- nál felmérték az ÁFÉSZ-ek ipari és szolgáltató tevékenységének négyesztendős fejlődését. Megállapították, hogy 1967 és 1971 között ez volt a szövetkezeti tevékenység legdinamikusabban fejlődő ágazata. Míg 1967-ben 700 millió forint, idén már mintegy 3 milliárd forint az ÁFÉSZ-ek ipari termelésének értéke. Különösen lendületes fejlődésnek indult a szövetkezeti sütőipar. Jelenleg mintegy 80 szövetkezeti sütőüzem működik, tevékenységük egyes területeken alapvető változást hozott a vidéki lakosság ellátásában, s versenyt támasztott az állami sütőiparnak. A vidéki húsellátás javítása érdekében az ÁFÉSZ-ek — részben tsz-ekkel közös vállalkozás formájában — 25 hús- feldolgozó üzemet hoztak létre. — Idén kezdődött el az építkezés, s e hónapban les« a műszaki átadása is az új nyolc tantermes iskolának — mondja a kistarcsai tanács elnöke, Németh Ferenc. — Az új létesítmény költsége kilencmillió forint, ehhez a község majdnem másfél millió forinttal járult hozzá. Az év másik nagy beruházása az új fogorvosi rendelő. Eredetileg októberben szerettük volna átadni, de a jelek szerint csak jövőre lesz rendelés a 280 ezer forintos épületben. Üj lakások is épülnek Kis- tarcsán. Ebben az esztendőben kezdődött el a kétszintes, 12 lakásos „Cs”-ház építkezése, az átadás két év múlva, 1973- ban lesz. — Tudomásunk szerint a lakosság vízellátásában is történnek változások... — Megkezdődött a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat segítségével az új községi vízmű építésének második szakasza. A csatornázási munkálatok a Kistarcsa—Nagy tárcsa—Kerepes vízműnél idén befejeződnek, sajnos, egyelőre, nincs víztornyuk, ideiglenesen a VILLÉRT sietett segítségükA korai tél kiadós havazással köszöntött a gemenci erdőre. A havazás elálltával, vaegy részé mar ebben az evban is kaphat vizet. A vízmű beruházását megyei költségvetési alapból, valamint a lakosság hozzájárulásából fedezzük. Kistarcsa fejlődéséről még annyit, hogy épül az új sportpálya, amelyet jövőre adnak át rendeltetésének. m. sármap reggel csengős szánok tucatjai indultak kukoricával és lucernával megrakodva az erdei etetőhelyeikre. A vadgazdaságban több ezer mázsányi lucerna,szénával, csöves kukoricával, makkal és vadgesztenyével gondoskodnak az erdő lakóiról. A gímszarvasokról, az őzekről és a vaddisznókról, amelyek a szánok csilingelősére, minit az étkezésre hívó jelre, előjöttek a szálfák közül és csapatokban követték a lovas szánokat. Vasárnap ismét megnyílt a Szekszárdiéi 12 kilométerre Vasárnap megnyílt a gemenci „ vadmenza99 — Már-már azt gondoltuk: mostohagyerekei lettünk a lapnak — fogad Kigyósi Ferenc, tanácselnök. Valóban régen jártunk Halásztelken, azaz gyakran, de valahogy mindig csak átutazóban. Ideje, hogy ismét hírt adjunk róla. — 1964-ben megalakult a községi vízműtársulat 6—800 ezer forintnyi társadalmi segítséggel, egészséges vezetékes yízzel látja el a községet Telekből nem lehet A beszélgetésbe bekapcsolódik Huba György községi párttitkár is. — Fejlődött a villanyhálózatunk is: másfél millióból elkészült az országutat szegélyező higanygőzlámpasor. Idén újabb 300 ezer forintot költünk a község el'hanyagoltabb belterületeinek világítására. Csak lépésben haladhatunk: a villanyhálózat teljes befejezéséhez még kétmillió forint szükséges. — Nem lehetne-e teleké,rié- kesitésből megszerezni a pénzt? — vetődik fel a legegyszerűbb, leggyorsabbnak látszó megoldás. — Nehéz ügy! Az új iskolához szükséges másfél holdas telket például két magántulajdonos nagyobb telkének egy- egy kisajátított hányadából alakítottuk ki. Bíróság döntötte el a kártalanítás összegét: négyszögölenként 150 forintot kell fizetnünk. Az lenne a logikus, ha megfordított helyzetben az említett eset tükörképét látnánk — de nem így van! Nemrég adtunk el hatvanöt házhelyet építkezni szándékozóknak — négyszögölét 100—120 forintért. Nálunk sokan hirdetnek eladó házhelyet. A 160—200 négyszögöles telkekért 60—80 ezer forintot kémek, azaz négyszögölenként 400 forintot. Amikor a tanács telkeket értékesít, ezt az eljárást rendszerint kártalanítással kezdi, parcellázási terveket készíttet, az ezzel járó munka is pénzbe kerül, közművesit, utakat létesít — vagyis szép summát költ el, de a telkeket mégsem értékesítheti olyan áron, mint az állampolgárok egymás közt Remélhetően megoldást hoz az ingatlanközvetítés, -eladás ármegállapítás! reformja — de gyors bevételre parcellázásból nem számíthatunk. Épül az iskola — A község legnagyobb gondja most az iskola. Agglomerációs község, sok az idetelepülő, súlyos helyzet alakult ki: ma már 150—160 gyerekünk a csepeli általánosba jár. A megyei tanács tervében eredetileg úgy szerepelt az új, nyolc tantermes, emeletes, modern, tornateremmel, szertárakkal, szolgálati lakással megtervezett iskolánk — ha marad pénz, támogatják. Szerencsésen alakult a helyzet: a megyei tanács nemrég szavazta meg a szükséges összeget. így jutottunk el a megoldás küszöbéig — szó szerint. A kivitelező ugyanis eljutott az alapozásig, aztán — különféle indokokra hivatkozva abbahagyta a munkát. A terv közben némileg elavult, módosítani kell. Nem kapni (állítólag már nem is gyártják) ezt-azt, ami a terven szerepel. Sajnos, a központi fűtés a terv szerint szilárd tüzelésű kazánnal működik — de nem mertünk további késedelmet és pénzráfordítást megkockáztatni, s ezért inkább belenyugszunk a hagyományos tüzelésű kazán- megoldásba. (Ez ugyan plusz másfél munkaerőt igényel.) Reméljük, hogy egykettőre hozzálátnak, s a felépülő új iskola 8—10 évre megoldja gondunkat. — Ideje, mert ebben az ötéves tervben 242 új OTP-lakás is épül a községben — év végéig, és jövőre háromszor húsz lakást kell átadni —, vagyis bizonyára még több gyerek vár elhelyezésre. Pafronálók ad iák — Hogy a beszélgetés végéne maradjon a legszebb: a régi iskolánk előbb varázsolódik újjá, mint ahogy az új felépül. Kezdjük azzal, hogy ez év végéig központi fűtést (olajtüzelésűt) kap. — Hogyan sikerült? A radiátorokat a Medicor Művek adta, teljesen ingyen; a Csepel Vasművek szintén vadonatúj radiátorokat és csöveket adott. A Csepel Autógyár irodáiból leszerelt, fölöslegessé vált radiátorokat ad, olcsón. A Pestvidéki Gépgyár olajégőt biztosít, segít a szerelésben, az olajkonstrukció megtervezésében. Az ÁFOR olajtartályt, a Soroksári Kertészeti-Szőlészeti Tangazdaságtól két Marabu 4-es kazánt kapunk. Sokat segít a Fővárosi Tanács is: egy Marabu—2-es ikerkazánt, két keringetőszivattyút, kazántartozékokat adott. Majd kifelejtettük: a hosszú nevű kiskun - lacházai Pest megyei Építőipari és Mezőgazdasági Gépjavító Szövetkezet Közös Vállalattól is kaptunk két olajkazánt ... — De hiszen így már szánté fölös mennyiség adódik! — Némi ésszerű tranzakcióval úgy intézzük, hogy ez a valóban ritka patronálási készség minden közintézményünk helyzetén éreztesse hatását. Nemcsak az iskolába, hanem az óvodába, a tanácsházára, a művelődési házba és az egyik orvosi rendelőbe is kerül belőlük. A megyei tanácstól kapott 300 ezer forintos felújítási összegből ilyesmire nem .kell költeni, tehát marad belőle kerítésre — és ezért sikerült négyezer forintért könyvet vásárolnunk az iskolai könyvtárnak. A társadalmi összefogás legalább egymillió forintot — és felmérhetetlen értékű emberséget reprezentál. Ki ne felejtsük a helyi Egyetértés Szak- szövetkezet áldozatkész társadalmi munkáját — meg a Szabad Május Tsz lelkes segítőkészségét: a sok ajándék- bútor és más felszerelés hazaszállítását mindig elvégzik — természetesen társadalmi munkában. Pereli Gabriella JEGYZET eső Keselyűsben a vadászház a gemenci „Bagolyvár” előtti nagytisztás „vadmenzája” is. Mintegy 150—200 szarvas, vaddisznó lakmározott az üvegfalú emeletes vadászház előtti térségen. VISONTA Kommunista műszak Hétfőn reggel Visontán a Gagarin Hőerőmű építői elhatározták, hogy a héten kommunista műszakokat tartanak: ezzel köszöntik a Magyar—Szovjet Baráti Társaság hétfőn megnyíló országos konferenciáját, valamint a KISZ közelgő VIII. kongresz- szusát. Arra vállalkoztak, hogy november 30-ig üzembe helyezik a Gagarin Hőerőmű négyes számú, 200 megawattos blokkját. Az életkor Vitatéma az emberi munka- képesség felső határa. Számos országban és köztük a szocializmust építő köztársaságok majdnem mindegyikében növekvő gond a munkaerő- hiány. Gyakori, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után nők és férfiak egyaránt a munka folytatása mellett kardoskodnak. Az is tapasztalható, hogy a fiatal szakmunkások, technikusok, mérnökök előrelépésük érdekében igyekeznek a korban idősebbek tehetetlenségét, nyugdíjba vonulásuk szükségességét indokolni. Bizonyos, hogy az emberi munkaképesség felső határának vizsgálata lényeges a társadalom és az egyén számára is. Az ember fizikai fejlődése, a huszadik életévig tart. A harmadik évtizedtől fokozatosan bekövetkezik az ember fizikai kopása. Ezt helyes, egészséges életmóddal lehet lassítani, de megakadályozni senki sem tudja. Ám az ember munkaképessége nemcsak fizikai erőnléttől függ. Sőt. A korszerű technika fejlődésével és elterjedésével mindinkább előtérbe kerül — különösen a vezetők körében — a lélektani öregedés szerepe. A pszichológiai vizsgálatok azt bizonyítják, hogy az ember teljes szellemi kifejlődése a 25-től 30 éves korban bontakozik ki. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a 30 éven felüliek szellemi fejlődése szükségszerűen lassul. Hol van tehát az elfogadható fizikai és szellemi képesség határa? Egyesek szerint az intenzív szellemi követelményeknek a vezetők és beosztottak egyaránt az 50. életévig tudnak megfelelni. Olyan elemzés is napvilágot látott, amely a 40 éven felüli tisztségviselők teljes értékű helytállását vonja kétségbe. Vitathatatlan, hogy az 50. évet betöltötték legtöbbjében kialakul az öregedéstől való félelem, amely némileg bizonyítani látszik a képességnek a fél évszázados jubileum utáni visszaesését. A tapasztalat azonban világszerte azt mutatja, hogy az emberi képesség határát, köztük a vezetők szellemi tevékenységét sem lehet gépiesen meghatározni. És mert az emberek nagyon bonyolult, szubjektív lények — fizikai és szellemi képességük frissssége az életkor tekintetében lefelé és felfelé egymástól lényegesen eltér. Találhatunk olyan vezetőket és beosztottakat, akik BUDAÖRS V'IZGONDJA Megoldás Szinte naponta érkeznek a Budaörsi Községi Tanácshoz a kérelmek: egyre többen sze- | retnék bevezetni lakásukba a vizet. A kérelmeket egyelőre félreteszik. Mi ennek az oka? — kérdeztük Karlik Andrást, a tanács elnökét. — Elmondta, hogy Budaörsnek gondot jelent a vízellátás, a Duna szintjétől függetlenül is. A Fővárosi Vízművek erre az esztendőre három kilométer hálózatfejlesztést engedélyezett; ez elkészült, de csak azzal a feltétellel kapcsolják a főnyomócsőre, ha a községben csupán közkutakat létesítenek. A Fővárosi Vízművek kötelezte a tanácsot, hogy a jövőben évente 30 új bekötésnél többre ne adjon engedélyt, mert ezt a közkutak vízellátása sínyli meg és tovább növeli a panaszokat. A lakosság egy része — sajnos — nem tudja megérteni, hogy a kérelmek teljesítésének egyelőre nincs meg a műszaki feltétele. Budaörsön leggyakrabban a két ötszintes ház lakói érzik a vízhiányt, de az is megtörténik, hogy a nyolc tantermes iskola több már az 50., sőt, a 40. év alatt elérkeztek a teljes kifáradáshoz. Ez azonban fordítva is igaz. Egyáltalán nem ritka az olyan 60. éven felüli ember — köztük politikai, kulturális, műszaki, gazdasági tisztségviselő —, aki ésszerű munkabeosztással megőrzi szükséges fizikai erőnlétét, szellemi képességeit pedig a követelménynek megfelelően megtartja, sőt növeli. Az 50—60 éves és annál idősebb vezetők tevékenységének vizsgálata arra utal, hogy azok, akik fizikai erőkészletüket jól osztják be, elhagyják a fárasztó, felesleges rep- rezentálást, túlzott étel- és italfogyasztást, dohányzást, azok a lényegnek, a szellemi feladatoknak hatásosan megfelelnek. A leghatározottabban igazolódik, hogy ahol a beosztott és a vezető folyamatosan tanul, képezi magát, ott megmarad a felelősségérzet, a kezdeményezőkészség, és józan szervezőkészséggel egyesülnek az ifjabb és idősebb generáció értékei. A különböző generációk tudatos együttműködése elismeri a kortól független munkaképességet, tehetséget és tudományos megfontoltsággal kiveti a szubjektív értékítéleteket. A józan értékítélet éppen a legidősebb korosztály kezdeményezésével segíti annak felismerését, hogy mikor célszerű a fiatalabb generációnak a helyet, a vezetői tisztséget átadni. Lónyai Sándor 1974-ben napig víz nélkül marad. A helyzetet nehezíti a község határában levő Hungarofruct hűtőház, amely nagy vízfogyasztó s ráadásul földrajzilag alacsonyabban helyezkedik el Budaörsnél. Ha köteleznék a hűtőházat, hogy ipari vizet használjon, vagy saját kutat létesítsen, tehermentesítené a községet. Elkészült Budaörs vízfejlesztési terve. Ebben ezer köbméteres tározómedence létesítése szerepel, amely éjszakai feltöltéssel a község víztartalékát jelentené. A Fővárosi Vízművek hozzá is járult, hogy rákössék a töltővezetékre, amint megépül a másik főnyomócső, amely 400 milliméter átmérőjű lesz, mint a jelenlegi. A vízművek vállalta a kivitelezést is, de csak akkor kezdenek az építkezéshez, ha elkészül az új vízmű a Budaörsi út és a Bocskai út sarkán, amelyet — tervek szerint — 1973 végén helyeznek üzembe. A Rimaszombati úti átemelőtelep egyelőre nem tud főbb vizet adni, s ezért a budaörsiek gondja csak 1974- ben oldódik meg. s. i. Az Elektronikus Mérőműszerek Gyárában 1969-ben gyártották az első magyar tervezésű számítógépet, az EMG 830-at. A berendezés 25 ezer műveletet végez percenként. Használják az Országos Meteorológiai Intézetben, a Gagarin Hőerőműben és másutt is. A tervek szerint hamarosan bekapcsolódik a gyár a magyar számítógép- programba. ' * • Ötvenezer köbméter Kereken 50 ezer köbméter különböző anyaggal segítette a Szovjetunió Szabolcs- Szatmár megyében az árvízkárt szenvedett közutak helyreállítását, újjáépítését. A szállítást a Volán 5. sz. Vállalata ez év június 7-én. kezdte meg és közvetlenül a tél beállta előtt fejezte be. A szállítás meggyorsítására a magyar—szovjet határon ideiglenes átkelőt nyitottak. A gépkocsik naponta kétszer, esetenként háromszor tették meg az utat Fehérgyarmattól a kárpát-ukrajnai bányákig. — Pulykaszezon. Naponta 15 ezer pulykát és libát dolgoznak fel a békéscsabai és orosházi gyárakban. Angliába, az NSZK-ba és más tőkésállamokba 4 vagon füs- tölt-pácolt libamellett exportálnak. Számítógépek az EMG-ben. A I Nagy társadalmi segítőkészség Halásztelki helyzetkép