Pest Megyi Hírlap, 1971. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-17 / 271. szám
19<1. NOVEMBER 17., SZERDA rrsT uEc.ve.1 KJűrlap A KISZ-kongresszus előkészítése a tv-ben Az ifjúsági szövetség közelgő Vili. kongresszusára való felkészülést, majd a kongresz- szus eseményeit nyomon követik a televízió kamerái is. A közeljövőben két külön program foglalkozik a KISZ Központi Bizottsága által kibocsátott kongresszusi levél visszhangjával. Az egyikben gyárakba, üzemekbe, intézményekbe látogatnak el a riporterek, s arról készítenek interjút a fiatalokkal: mit mondanának el, ha történetesen küldöttek lennének a kongresszuson. Az ifjúsági szövetség vezetői pedig arról számolnak be a tévénézők nyilvánossága előtt, milyen eredménnyel járt felhívásuk, hogyan használják jel a kongresszusi levélre érkezett 'ötleteket, javaslatokat, válaszokat. Ott lesz a televízió a kongresszusi művészeti hetek jelentősebb rendezvényein, s a kongresszushoz igazodik a jövőben a Telemagazin is, amely elsősorban az ifjúsági tömegakciókkal, köztük a „Dolgozz hibátlanul” mozgalommal foglalkozik. VÁLASZ CIKKÜNKRE Szoros együttműködés A Pest megyei Hírlap október 31-i számában cikket közöltünk „Javítanak az ifjú város közlekedésén” címmel Százhalombatta vasúti és közúti személy- és teherszállítási problémáiról. Cikkünkre a 20. számú Autóközlekedési Vállalat (MÁVAUT) a következőket válaszolta: „Százhalombatta várost részben távolsági, részben helyközi járatainkkal érintjük, részben pedig helyi közlekedést bonyolítunk le a vasútállomásról, az új lakótelepen, s a régi községen át a téglagyárig, illetve ugyancsak a vasútállomásról az új lakótelepen át Dunofüredig. Ezenkívül jelentős, úgynevezett szerződéses járatot is- közlekedtetünk a DKV megrendelésére, részben Budapestről, részben pedig a környező községekből. Vállalatunkon kívül a székesfehérvári Volán 14. számú Vállalat is közlekedtet közforgalmú, menetrendszerű járatokat, a DKV és az új lakótelep érintésével a DHV-ig. A Várósi tanáccsal áíláhdó és szoros kapcsolatban vagyunk, minden menetrendváltozás előtt az igényeket, . javaslatokat írásban is megkérjük mind a tanácstól, mind pedig az érdekelt üzemek vezetőitől. A közérdekű igényeket a rendelkezésünkre álló lehetőségeknek megfelelően és az idevágó forgalmi előírások figyelembevételével mindenkor teljesítjük. jegyezzük, hogy a jelenlegi két helyi járatú autóbusz az utasforgalmat nagyobb zsúfoltság nélkül képes lebonyolítani. Arra nincs lehetőség hógy e két autóbusz igénybevételével újabb járatokat indítsunk a város és a DKV között. Mivel szűkös gépkocsihelyzetünk, valamint a szükségesnél kevesebb gépkocsi- vezető nem teszi lehetővé újabb autóbuszok forgalomba állítását; megvizsgáljuk annak lehetőségét, hogy a DKV által bérelt szerződéses autóbuszokat milyen módon lehetne a helyi forgalom javítására felhasználni. Kis Lajos forgalmi főosztályvezető * Nemere Zolié« ' forgalomfejlesztési osztályvezető” Rossz voh-e a zsír*? Nem felelt meg a hazai ízlésnek — exportállak A kistarcsai asszonyok nevében írt levelet Tóth József- né, a Hazai Fésüsfonó dolgozója. Közölte, hogy falujukban olyan zsírt árusítanak, ami mindenre jó, csak főzésre nem. Rossz szagú, az ételeken egyenesen undorító, ehetetlen. Kisütni való szalonnát is csak nagyon ritkán kapni a boltokban, ezért nincs más választásuk, Pestre kell utazniuk egy- egy kiló főzőzsírért. A megyei tanács kereskedelmi osztályán már ismerték a problémát. Nemcsak Kistar- csáról, hanem máshonnan is reklamáltak ez ügyben. A megye zsírellátásáról a Pest-Nóg- rád megyei Húsipari Vállalat gondoskodik, ezért Tóth Ignác termelési főosztályvezetőt is megkérdeztük, hogyan került az ehetetlen zsír az üzletekbe? A megyei tanács kereskedelmi osztálya és Tóth Ignác felvilágosítása szerint a következő történt: a nyáron igen nagy mennnyiségű sertést vettek át, s dolgoztak fel. A nagy tömegű zsírt a dánszentmiklósi hűtőházban tárolták. A feldolgozásnál használt új rendszerű olvasztógépekben, amelyek sokkal gazdaságosabban, gyorsabban működnek, a zsírszalonnát hatvanfokos hőn megolvasztják, és az utána keletkezett folyékony masszát 130 fokon hevítik, hogy a kellő ízt, színt és halmazállapotot elnyerje. A nyáron levágott állatok zsírja — bár feldolgozásuk szabályos körülmények között történt, és az egészségre tökéletesen ártalmatlan a termék J — más, a hazai ízléstől eltérő ízt- szagot nyert. Hogy emberi fogyasztásra mennyire alkalmas, azt az bizonyítja: a teljes mennyiséget az igen szigorú minőségi követelményeket támasztó export céljára átvették. A szóban forgó zsírt mindössze két hétig árusították. Amikor az első jelzések megérkeztek — az elmúlt héten -- máris kiadták a rendelkezést, és a tárolt mennyi- . séget mindenünnen bevonták. Helyette sürgősen más, az általános ízlésnek megfelelő ízű zsírt szállítottak a boltokba, a háziasszonyok most már újra nyugodtan vásárolhatnak. k. m. Nyulak kamionban A Terimpex csaknem tíz országba szállít házinyulat, a legtöbbet Olaszországba és Franciaországba. 1969-ig csak vágott nyúl került külföldre, két éve kezdődött az élő nyúl exportja, és ma a kivitel több rpint kétharmada élő állat. Az élő nyúl exportértéke ugyanis jóval magasabb és keresettebb is, miivel a vásárlók elsősorban a friss árut kedvelik. A Terimpex a karácsonyi és újévi ünnepek előtt számos szállítmányt indít útnak külföldre. A tapsifülesek speciális kamionokban utaznak. A . 1971. november 17., saerda, Hortenzia napja. A nap kél: 6.51, nyugszik: 16.07 órakor. A hold kél: 6.24, nyugszik: 15.25 órakor. Erősen' felhős, párás idő, szórványosan előforduló esővel. Mérsékelt, időnként élénk délnyugati, nyugati szél, a hőmérséklet 7—12 fok között lesz. A Duna vízállása Budapestnél 108 centiméter. — Fogadóóra. Kovács József megyei tanácstag november 20-án 9—11 óra között Pomáz községben a tanácsházán fogadóórát itart. — Nők akadémiája. A sorozat keretében dr. Nagy Katalin üzemorvos tart a dunakeszi József Attila Művelődési Központban előadást a foglalkozási ártalmakról, s az ellenük való védekezésről. A rádió és a televízió mai műsora Tíz nap rendeletéiből Az árszakértői működéssel kapcsolatos egyes kérdések szabályozásáról 2/1971. (XI. 13.) ÁH. szám alatti rendelkezés a Magyar Közlöny november 13-i számában jelent meg. Ebből az érdeklődők megtudják, hogy ki kaphat árszakértői tevékenységre jogosító enge- Meg- I délyt. MOZI MŰSOR CEGLÉD, SZABADSÁG NAGYKÖRÖS GÖDÖLLŐ SZENTENDRE ABONY BUDAKESZI BUDAÖRS DUNAHARASZTI MONOR NAGYKAT/ VECSÉS NOVEMBER 18-TÚL 24-IG 18-19-én: Madárkák . 20-21-én: Petulia* 22-24-én: Kés 18-19-én: Az utolsó Leó* 20-21-én: Madárkák 22-24-én: Belorusz pályaudvar 18-21-én: Kapaszkodj a fellegekbe 1—II. 22-24-én: Salud Marija I—II. 18-21-én: A csendőr nyugdíjba megy 22-24-én: Halhatatlan légiós 18-19-én: Leon és az Atlanti fal 20-21-én: Belorusz pályaudvar 22-23‘án: Az utolsó Leo* 18-19-én: Az igazgató 20-21-én: A préri 22-23-án: Leon és az Atlanti fal 18-21-én: Hangyaboly 22-24-én: Az igazgató 18-19-én: A préri 20-21 é-n: Az igazgató 22-23-án: Végre, hétfő 18-19-én: Belorusz pályaudvar 20-21-én: Leon és az Atlanti fal 22-23-án: Madárkák 18-21-én: Hé barátom, itt van Sabata 22-24-én: Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében* 18-21-én: Salud Marija I—II. 22-24-én: A esendőt nyugdíjba megy • Csak 16 éven felülieknek! JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁN A PEST MEGYEI MOZIÜZEMI VALLALAT A tanácsi lakáselosztással kapcsolatos adatszolgáltatás és nyilvántartás rendszeréről 22/1971. ÉVM. szám alatt utasítás jelent meg. (Tanácsok Közlönye, 52. szám.) A lakóházkezelési és fenntartási tevékenység fejlesztésével, valamint az ingatlan- és lakáscsere-közvetítéssel kapcsolatos tanácsi feladatokról ugyanitt olvashatjuk a 42/1971. ÉVM. közleményt. A gyermekintézmények térítési díjának megállapításával kapcsolatban nemrég megjelent MM—Mü.M.—PM—Eü.M. —SZOT közleményt a Tanácsok Közlönye 52. vagy a Munkaügyi Közlöny 21. számából ismerhetik meg az érdeklődők. Az a volt földtulajdonos, akinek a tsz-be bevitt gyümöl- csösft (szőlőjét) a tsz nagyüzemi táblájának kialakítása érdekében önkéntes földcsere, vagy földrendezés során felhasználták, a földtörvény alapján járó térítési igénye elbírálásánál — azonos feltételek mellett — nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe azoknál, akiknek földje ilyen célból nem került felhasználásra — mondja a Legfelsőbb Bíróság egyik törvényességi határozatában. A határozat megismerhető a Bírósági Határozatok 10. számából. Ugyanitt található az az állásfoglalás, amely arról szól, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezet tulajdonába került föld után, a volt tulajdonosnak járó térítési összeg megállapításánál, abban a kérdésben, hogy a föld külterületinek, vagy belterületinek minősül-e, a tulajdonjog átszállásának az‘ időpontja az irányadó. A belterületen és a zártkertben levő föld mentesítésével kapcsolatos éljárás során, a bíróság nemcsak jogosult, hanem köteles is vizsgálni, hogy a tsz-nek rendelkezésére áll-e a mentesítésre felhasználható terület, — mondja a Legfelsőbb Bíróságnak a Bírósági Határozatok ugyancsak 10. számában közzétett 6919. számú állásfoglalása. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.53: Jó reggelt! A Kossuth ráuió reggeli műsora. Közoen: I. 23: Rákoczi-indulú. 4.30: Hírek. Időjárás jelentés. 4.45: Szót kerek! 5.00: Reggeli krónika I. 5.20: Mii- sorajánlaiuuk. 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.40: Falurádió. 5.50: Pontos időjelzés. 6.00: Reggeli krónika II. 6.20: Rádióreklám. 6.30: Hírek. Időjárásjelentés. 6.45: Szót kérek! 6.50:. Rádióreklám. 6.50: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika IH. Utána: Körzeti iüójárásje- lentés. 7.20: Rádióreklám. 7.30: Uj könyvek. 7.33: Műsorajánlatunk. 7.45: Kertbarátok műsora. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Színházak és mozik műsora. 8.18: Versenyművek: Bach: B-dúr gordonkaverseny, Schubert: F-dúr adagio és rondo. 9.00: A nagy temető. Szabó Pál regénye folytatásokban, vili. rész. 9.20: Kedvelt régi melódiák. 9.59: Pontos időjelzés. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: „Nyitnikék”. Kisiskolások műsora. 10.40: Ami egy riportból kimaradt. 10.50: Barlay Zsuzsa és Bódy József énekel. II. 30: A Szabó család. 11,59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Rádióreklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Berki László népi zenekara játszik, a Könnyűipari Minisztérium Bartók kórusa énekel. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05: Éneklő világ, indián dallamok. 14.30: Nőkről nőknek. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. I <U> j áras jelentés. 15.10: Az élő népdal, Vindornyalak, 4. 15.20: Világszínház, az Iskolarádió drámatörténeti sorozata, Csehov színháza. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Csákányi László «nekel. 16.14: „Mas Factor” helyett kozmetikai Vállalat? Vita a fogyasztási cikk importról. 16.34: A Kölni Rádió tánczenekara játszik. 16.41: Farkas Ferenc—Radnóti Miklós: Naptár. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Idő- járásjelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Mozart: D-dttr „Prágai” szimfónia. 17.52: A műhelyben beszélik. Vincze Péter riportja. 18.07: Rudolf Schock énekel. 18.20: „A pince mélyén óborok”. Puruc- ki Béla irodalmi összeállítása. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 19.25: Lemezmúzeum. Bartók zongoramfivek. a szerző előadásában. 19.45: Ferencz Éva és Sebő Ferenc népdalokat énekel, Keszthelyi Pál furulyázik. 20.05: Kedves lemezeim, a mikrofon előtt: Horváth Ferenc. 21.00: Hírek. 21.03: Mezőgazdaságunk nagy öregjei: Fejes Sándor, Kossuth-dí- jas. 21.33: Üj operaleinezeinkből. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárás jelentés. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: A dzsessz világa. Kiss Imre műsora. 23.20: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. 23.44: Két triószonáta. 24.00: Hírek. Idő- járásjelentés. 0.10: Sanzonok. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenes műsora. Közoen: 4.25: Raao- czi-inuuio. 4.30: Hírek. Idojárásje- ienles. 5.00: Hírek. Idójárasjclemes. 5.30: Hírek, ldöjárásjelenies. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. 6.17: Rádióreklám. 6.20: Torna. 6.30: Hírek. Időjárásjelentés. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. 7.30: Hírek. Időjárásjelentés. Utána: Körzeti időjárásjelentés. 7.59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Részletek Kerekes János operettjeiből. 8.45: Tallózás a világsajtóban. 9.00: Beszélgessünk zenéről. 9.20: Zenekari muzsika. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: 11.00: Hírek. Időjárásjelentés. 11.05: A zene hullámhosszán! — folytatása. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: A Dunántúl falvainak dalaiból. 12.20: David Ojsztrah hegedül. 12.40: Házunk tája. A Falurádió műsora. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: Régi francia kórusipuzsika. 13.20: Orvosok a j mikrofon előtt. 13.25: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 14.20: Időjárás- és vízállásjelentés.' 14.35: Hírek. Körzeti idő járásjelentés. 14,40: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.20: Amirov: Azerbajdzsán! capricció. 15.30: Hirek. 15.33: Leoncavallo: Bajazzók — Nedda és Silvio kettőse az I. felvonásból. 15.45: Darvas Ferenc és Tardos Péter tánc- dalaiból. 15.55: Szobanövénykedve- lőlt ötperce. 16.00: Csenki Imre— Weöres Sándor: Variációk egy tatár népdalra. 16.09: Irodalmi vendégkönyv, Rabindranath Tagore Budapesten. 16.14: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik, Szántai Ildikó énekel. 16.30: Hírek. 16.44: Pol-beat. 16.44: Delibes: A király mulat — balettzene. 16.58: Rádióreklám. 17.01: ötórai tea. Közben: 17.30—17.33: Hírek. 17.45: Közvetítés a Csepel—Tatabánya bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Közvetítés a Csepel—Tatabánya bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 18.20: Kis magyar néprajz. 18.25: Hangverseny a stúdióban. 19.10: Nóták. 19.43: Al- mási Miklós: A látszat való«4->. 19.53: Jó estét, gyerekek! 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti kio*,i- ka. II. kiadás. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Üj írók. Az Ifjúsági Rádió irodalmi klubja. 20.53: Wagner operáiból. 21.29: Visszhang. Félóra moziról, színházról, olvasásról, tanulásról. 21.59: Változatok citerá- ra. 22.29: Nathan Milstein (hegedű) és Garv Graffmann (zongora) lemezeiből. Közben: 23.00: Hírek. Időjárás jelentés. 23.15: A Milstein és Graffman lemezeiből c. műsor folytatása. 23.44: Joan Baez énekel. 24-00:, Hírek. Idöiárásjelen- tés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. URH 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Orosz nyelvvizsga-előkészítő. 19.10: A kórusirodalom mesterei, Palestrina : Missa sine Nomine. 19.32: Anton Webern halála, James Sche- will drámai, költeménye. 19.56: Geraint Evaná énekel. 20.30: Hírek. 20.33: A dzsessz kedvelőinek. 21.00: Vivaldi: A négy évszak. 21.45: Zongoraszonáta. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 23.15: MüsorzáTELEVIZIO 8.09: lskOia .v, e.>uvuág (ált. isk. 8. őszi.). Az emoer származása. j..ai : r-u.anuis a sportviiagoa. l mn- osszeáintas (ism.j. 9.5o: Hans „aniner oajtars, magyarul beszcio Nun. filmsorozat I. , rész (ism.). n.ua: A kisiumek kedvelőinek: 1. zene kasielyoitoan es VarakDan. 2. A szív (csehszlovák kisiumek) (ism.). 13.10: Iskoia-tv. Élővilág (ism.). 16.20: Hírek. 16.25: Telesport. Csepel—Tatabányai Bányász bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése Csepelről. 18.20: ötnyelvű lakodalmas. Táncos, zenés riportműsor. 19.00: Hős városok. A breszti erőd. Dokumentumfilm, 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ki nyit ajtót? Magyarul beszélő román film. 21.10: Interpelláció (Komárom megyei). 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MÜSOlt: 20.U0: Kisfilmek: 1. Emberek a kohónál (magyar rövidfUm). 2. Ve- télytársak (NDK film). 3. Virágok Athénből (NSZK zenés film). 4. Télen történt (szovjet kisfilm). 5. Barátság útján (magyar kisfilm). 21.20: Tv-híradó 1. kiadás (ism.). Ádám professzor HÚSZONOX üV VÉL EZELŐTT, 1946, november 17-én halt meg — 67 éves korában Adám Lajos, aí ismert seoészproíesszor. Tergenyén született 1879 májusában. Középiskolai tanulmányainak végeztével a budapesti Orvostudományi Egyetemre iratkozott be, s 1904-ben szerezte meg orvosi oklevelét. 1912-től tanársegéd volt a budapesti I. számú sebészeti klinikán, 1926-tól a sebészet tanára a budapesti Orvos- tudományi Egyetemen és a III. számú sebészeti klinika vezetője. A felszabadulás után a II. számú sebészeti klinika igazgatója lett; majd ő volt az egyetem rektora. Ádám professzor vezette be Magyarországon a helyi érzéstelenítés tömeges alkalmazását. Több, mint száz tudományos közleményben ismertette jelentős sebész-tapasztalatait, ametyeket számtalan műtétnél szerzett. Legfontosabbak a sipolyokra, a tetanuszra, az érzéstelenítésre vonatkozó tanulmányai, valamint az epe- és végbélsebészet területén kifejtett munkássága. Jelentős tudományos irodalmi tevékenységet is folytatott; ebből ismertebb A rákkérdésről (1935) és Az élet megbecsülése (1936) című műve. — Dr. Bálint Lajos rendó> alezredesnek, a budai járási rendőrkapitányság vezetőjének, hamvasztás előtti búcsúztatása november 22-én délután 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Elhunyt Galla Endre Székely Bertalan-díjas festőművész, gimnáziumi tanár, több tankönyv és tanári segédkönyv szerzője. — A művezetői tagozat második előadására ma délután 4 órakor kerül sor a Csepel Autógyár művelődési házában. A munkaszervezésről Baranyosi Jáno6 tartelőadást — Elismerő oklevelet kapott Nagy Imre, a Pest megyei MÉSZÖV harmincéves gépkocsivezetője, hogy 1964 óta 250 ezer kilométert tett meg baleset nélkül. — Üj bisztró. Gialgahéví- zen a hatvani ÁFÉSZ építőbrigádja a túrái ÁFÉSZ segítségével új bisztrót épít. — Kiváló együttes — harmadszor. Az üllői ÁFÉSZ vecsési Jókai színjátszó együttese 25 éves fennállása alatt eddig háromszor nyerte el a megtisztelő „Kiváló együttes” címet. — Kalandozások a nagyvilágban címmel útirajzfilmeket vetítenek holnap a szentendrei József Attila Művelődési Központban. — A párizsi múzeumok remekműveit mutatja be ma délután 6 óraikor a Szép- művészeti Múzeumban Szigetin Ágnes művészettörté( nesz. — Nyugdíjastúra. A budapesti Vasas SC természetbarát szakosztálya nyugdíjasai részére ma a nagykovácsi— nagyszénási turistaházakba szervez túrát. Találkozás fél 9-kor a 63-as autóbusz végállomásánál. — Kereskedelmi szerződés. A MEDICOR Művek vezérigazgató-helyettese és a VDK nagykövetségének kereskedelmi attaséja szerződést írt alá, mely szerint jövőre több mint 1 millió rubel értékű orvosi berendezést szállítanak Vietnamnak. — Magyar szabadalom alkalmazásával épül Svájc legnagyobb cellulózgyárának új szennyvíztisztító berendezése. A géppel naponta körülbelül 60 ezer köbméter vizet tudnak megtisztítani. — Ittasan vezette tehergépkocsiját Uhlik János István 24 éves budapesti lakos, s Halásztelek határában nekiütközött egy kivilágítatlan lovas kocsinak. A kocsi hajtója, Szuhi Sándor 36 éves alkalmi munkás kórházba szállítás közben meghalt, Uhlikot őrizetbe vették. k