Pest Megyi Hírlap, 1971. november (15. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-11 / 266. szám
4 “‘‘shfCfrksp 1971. NOVEMBER 11., CSÜTÖRTÖK Heti filmjegyzet Madárkák Jelenet a Madárkákból. Schütz Ila, Koltai Róbert, Bánsági Ildikó. Ida, a csinos, szőke, nagyszájú és elégedetlen falusi szépség, és Rozi, a csúnyácska, kövérkés, jólelkű, kicsit riadt „átlag falusi” kislány megunják az eseménytelen, perspek- tívátlan vidéki életet. Pestre mennek, ahol otthoni magabiztosságuk pillanatok alatt elpárolog, s rövid időn belül végigjárják a faluról a fővárosba került lányok nem mindig fenékig tejfel élmény- és tapasztalatszerző útját. Végül kialakul az elérendő cél: pesti férj pesti lakással. A rámenős Ida azonban melléfog: jelöltjétől a kétszoba-összkomfort helyett csak gyereket kap. Rozit az eset elijeszti, s hazautazik kissé mafla, de biztos vőlegényéhez. Ám előbb még kiruccannak a jómódú maszek koszorúsok kéjlakába, ahol újabb keserű tapasztalatok várják őket. Végül is Rozi hazamegy, s rövidesen meghívják Idát az esküvőre — aki egy régebbi, közös ismerősükkel állít be. Mint kiderül, a közös ismerősből hamarosan Ida férje lesz — ő tehát mégis elérte a célját: pesti asszony lett. Hadd szögezzem le mindjárt: ezúttal nem azért meséltem el hosszasan a film sztoriját, mert— mint hasonló esetekben lenni szokott — nincs is róla más mondanivaló. Ellenkezőleg: Böszörményi Géza filmjének története éppen jellemző volta miatt érdemli meg a részletes elmondást. E mögött a látszólag sablonos, sokszor hallott-olvasott történet mögött ugyanis sokkal több húzódik tneg, mint a szokásos falusi kislány Pesten mese — noha első pillantásra valóban csak erről van szó. A Gyar- mathy hívva.—Böszörményi Géza által írt forgatókönyv — akárcsak a szerzőpár első filmje, az Ismeri a szandiman- dit? is — mélyebb rétegekig ás. Többek között mindjárt azzal, hogy Ida és Rozi elvágyódásában egy ma általános társadalmi jelenséget ér tetten. Meg abban is, hogy ami a két lánnyal Pesten megesik, sokkal több, mint önmaguk históriája: száz és ezer falusi lány sorsát sűrítik ezek a képsorok. És abban is felülemelkedik a szokásos szinten a Madárkák, hogy a lányok köré felrakott világ, a figurák, a gyár, a lányszállás, a pesti „élet” színhelyei rendkívül sikerültek, valóságosak, jellemzőek, s jó megfigyelésről és érzékeny társadalmi érdeklődésről tanúskodnak. Még valamit kell dicsérőleg elmondani a filmről: az a fajta ritkán élvezhető humor lengi be, amely nem mindenáron „röhögtefni” akar, hanem a jellemek és a szituációk belülről fakadó humorával hat, ízlésesen és finoman, mondhatni: lírával. Böszörményi Géza mint rendező korrekt és ötletgazdag. Ironikus felhangjai „ülnek" — kár, hogy inkább a részletekben, mint a film egészében nyilvánul ez meg. Nagyon jó Ragályi Elemér operatőri munkája: meglátja a dolgok derűs fonákját is, ugyanakkor tud szépen és líraian is fényképezni, ha kell. örvendetes a film sok jó színészi teljesítménye: a még főiskolás Bánsági Ildikó mint Ida, Schütz Ila mint Rozi pontosan „hozzák’1 a figurákat. Egész sor fiatal színész nyújt jó teljesítményt: Cserhalmi György, Haumann Péter, Koltai Róbert, Lukács Sándor — és remeit alakítás Szilágyi Tiboré és Öze Lajosé a maszek koszorúsok alakjában. Furcsa pár A hét másik bemutatójának fogadtatását nagy hazai sikersorozat előzte meg:' Weil Simon darabja a Pesti Színházban ma is műsoron van, s Tomanek Nándor és Bárdy György elsöprő erejű komé- diázását nemzetközi színvonalon is mércének tekinthetjük. A várakozás mindenképpen érthető tehát, főleg miután a színmű filmváltozatának főszereplője az a Jack Lemmon, akit a szakma és a . közönség joggal tart a film1* jelenlegi, talán legjobb komikusának. A Furcsa pár filmváltozata mégsem nyújt teljes és a színdarab hatásával egyenrangú élményt. Miért? Mindenekelőtt talán azért, mert a rendező, Gene Saks, jóval kisebb formájú művész, mintáz író, Neil Simon. Lényegében nem tesz mást, mint hogy filmszalagra viszi a forgató- könyvet — s ez ebben az esetben kevés, noha a forgató- könyv maga kitűnő és szellemes. Hiányzik a rendezői plusz, a képi ötletek, amelyek nem a szövegbeli gégék puszta lefordításai, hanem többek, eredetiek. Csökkenti a hatást az is, hogy — ellentétben a darab körülhatárolt világával — a film színtere tágabb, s ezzel maga Neil Simon nehezíti önmaga dolgát. S nem utolsósorban az is gyengíti a filmet, hogy a I kettős másik alakja, a rendetlen, tunya, „háziatlan” Oscar, Walter Matthau alakításában nem egyenrangú párja Jack Lemmon bogaras, zsörtölődő, kicsinyes, félszeg és szemérmes Félixének. Kettőjük összjátéka alatta marad a budapesti kitűnő előadás kettősétől látott teljesítménynek. Mindezek! ellenére, a Furcsa pár — főként azoknak, akik nem látták színpadon, és nyilván ők vannak túlnyomó többségben — kellemes szórakozást nyújt, főként a most is kitűnő Jack Lemmon révén. Takács István RAJZSOROZAT JANUS PANNONIUSRÓL A Pécsett élő Munkácsy-dí- jas festőművész, Martyn Ferenc, rajzsorozatot készít Janus Pannoniusról. Mint ismeretes: 1972-ben lesz a nagy humanista költő — Pécs hajdani püspöke — halálának 500. évfordulója. A Baranya megyei . Tanács felkérésére Martyn Ferenc 40—50 lapból álló rajzsorozatban eleveníti meg a költő portréját, életének Budán és Pécsett töltött napjait. Hamarosan megjelenik r az első megyei múzeumi Évkönyv Évente mintegy 100 ezer forintot fordítanak ezentúl a megyei múzeumi évkönyvek kibocsátására. A már szedés alatt álló első kiadvány, amelynek szerkesztője a Pest megyei múzeumigazgatóság, a közeljövőben jelenik meg. A Studia Comitátensia I. — tanulmányok a megye múzeumaiból — 25 ív terjedelemben, 19 gazdagon illusztrált cikket közöl jórészt megyei muzeológusok tollából, a területünkre vonatkozó különféle régészeti, néprajzi, irodalom- történeti, történelmi témákról. Nagy érdeklődésre tarthat számot a többi között Sz. Bányai Irén: Braun Soma Cegléden című tanulmánya, ameiy a hazai munkásmozgalom e kiemelkedő alakjának 1919-es politikai és újságírói tevékenységét ismerteti. Ugyancsak a Tanácsköztársaság idejéből merítette témáját — a Galga menti tanácsok működéséről — Asztalos István. A költő születésének 150. évfordulója is aktuálissá teszi dr. Mezősi Károlynak, a Pest megyei Múzeumok Igazgatósága nemrég elhunyt nyugdíjas igazgatójának Petőfi anyjáról, Jakus Lajosnak pedig a költő apai ági származásáról készített monográfiáját. Egy 1847-ből való isaszegi paraszt daloskönyvét ismertet Sándor Ildikó. Ikvai Nándor egy ceglédi vaskilincs leletről, Topái Judit a Ceglédmadarászhal- mon feltárt 200 Árpád-kori sírról, s egy korabeli templomról, Önodiné, Deisinger Margit a Budapest környéki délszlávok karácsonyi szokásairól írt tanulmányt az első megyei múzeumi évkönyvbe. A tv új műsortervei • Katona József 180 évvel' ezelőtt, 1791. november 11-én született Katona József, a magyar drámaíróé halhatatlan alakja, a Bánk bán alkotója. írói pályafutásához — amely életében oly sok keserűséggel és meg nem értéssel találkozott — a színházon keresztül jutott el. Már gyermekkorában az elemi iskolában kitűnt fogékonyságával társai közül. Éppen ezért határozott úgy édesapja, aki takácsmester volt, hogy öt gyermeke közül az ifjú Katona Józsefet a nehézségek ellenére is — tudós pályára nevelteti. Iskoláit Szegeden és Pesten végezte, majd 1816-ban ügyvédi rizsgát tett. Már egyetemi évei alatt is különös vonzalmat keltett benne a színház. Nemcsak szorgalmas látogatója volt a színháznak, hanem például 1812-ben Bálint József álnéven mint műkedvelő színész maga is fellépett az előadásokon. Több fordítással, átdolgozással gyarapította, segítette a színtársulat munkáját. Irodalmi tevékenysége versírással kezdődött, majd 1811—15 között öt drámát fordított, s 13 darabot írt. 1814-ben az Erdélyi Múzeum című folyóirat pályázatot hirdetett a kolozsvári Nemzeti Színház rnegnyitásalcor bemutatandó történelmi drámára. E pályázatra irta meg 1815 nyarán élete főművét, a Bánk bánt. A beérkezett pályaművekről közölt bírálatok azonban Katona József nevét meg sem említik. A müv>?t később átdolgozta, de a cenzúra így is csak kinyorntatását engedélyezte. A megjelent művet az irodalmi körök sem értékelték. Ezt követően a költő csalódottan vonult vissza szülővárosába, ahol már csak az ügyészi munkával foglalkozott. BESZÁMOL A POLITIKAI FŐSZERKESZTŐ A hetente ötször jelentkező Tv-híradó és az egyszer jelentkező A hét című műsoron kívül — a most véglegesített tervek szerint —, szinte minden hétre jut egy-egy olyan tv-program, amelyet a politikai adások főszerkesztősége készít, és amelyet a közönség csúcsidőben, azáz este 8 óra után láthat majd. Megyeri Károly főszerkesztő az 1972-es műsortervekről, a tv nagyobb- szaibású vállalkozásairól elmondta: — A televízió híradója és A hét számára fontos állomásnak bizonyul majd, ha üzembe lép az új kétkamerás közveíítőrögzítő kocsi, amellyel számos helyszínt élőben vagy legfeljebb néhány órás időeltolódással tudunk adásainkba bekapcsolni. Elektronikus technikát használunk a „Nyitás előtt” és a „Tíz perc...” című helyszíni közvetítéssorozatunk lebonyolításához. Kísérleti jelleggel „Útközben” címimel egy- egy útvonal különböző pontjait végigjárva igyekszünk egy-egy nap helyi problémáit megragadni. Mindez egy célt szolgál: növelni a helyszíni adások rangját. — Elsőbbséget biztosítunk azoknak a műsoroknak, amelyek — közvetlenül vagy közvetve — országunk szocialista demokratizmusának fejlesztését szolgálják. ' Ezért a továbbiakban is fontos szerep hárul a „Fórum” jelentkezéseire. A demokratizmus légkörében születik „Interpelláció” című adásunk is. Lényege: egy-egy földrajzi, közigazgatási egység lakóinak lehetőséget adunk arra, hogy a kamerák révén találkozzanak a terület vezetőivel. — A nemzetközi programok közül kiemelkedik az a körkapcsolá- sos összeállítás, amely négy szovjet városba kalauzolja a magyar nézőket, „Nálatok hány óra van?” címmel. A „Halló Leningrad — halló Budapest” negyvenperces helyszíni közvetítésben olyan magyar és szovjet vállalat, mezőgazdasági üzem, kutatóintézet között szeretnénk élő kapcsolatot teremteni, amelyek hosszabb ideje működnek együtt. Magyar újságírók mellett külföldi — köztük nyugati publicisták részvételével kerekasztal-beszélgetést tervezünk; első alkalommal az európai együttműködés kérdéseiről. Kék fény Déryn é-bemutaló Az emberi hiszékenység komédiájának is nevezhető Tóth Miklós fordulatos vígjátéka, a „Kék fény”, amelyet ma tűz először műsorra az Állami Déryné Színház társulata. Az ősbemutató rendezője Csongrádi Mária. A darab — címének megfelelően — a bűnözők jól ismert figuráit tűzi tollhegyre. Halála után három évvel indult el főműve, a Bánk bán a halhatatlanság felé, s azóta számtalan előadásban és kötetben él, bizonyítva Katona József életle végén írt sorait: „... engem itt olvasni fognak akkor is, amidőn már ez a szobácska, amelyben most ülök, porhanyó düledékké válik, olvasni fognak azok, akik engem soha nem láttak, sohasem esmértek, és akiket én soha látni, soha esmérni nem fogok.” Kecskeméten az 1896-ban megnyílt színházat a halhatatlan költő nevéről Katona József Színháznak nevezték el. \ _____/ Újabb ősállat az Esztramosból Valóságos kincsesbányái az ősállattannal foglalkozó tudósoknak a Bodvaszi- las melletti Eszt- ramos hegy barlangjai és hasa- dékai. Nagyon sok gerinces állatmaradvány halmozódott ott fel az ötmillió évestől az 500 ezer évesig. A csontok tanulmányozása után dr. Jánossy Dénes, a Természettudományi Múzeum föld- és 'őslénytárának vezetője, több olyan fajt írt le, amelyeket addig nem ismert a tudomány. q u Ma, november ll-én, az egész világ megemlékezik F. M. Dosztojevszkij, az orosz irodalom klasz- szikusa születésének 150. évfordulójáról. Egyszer egy sas került hozzánk a fegyházba. A kis pusztai sasok fajtájából való volt. Valaki megsebezte, és behozta a fegyintézetbe. A rabok össze- sereglettek, és körülállták a kimerült madarat. Nem tudott röpülni szegény, jobb szárnyát úgy vonszolta maga után, s fél lába ki volt ficamodva. Még emlékszem, hogyan tekdntgetett ide-oda, mérgesein figyelve a kíváncsiskodó tömeget. Hajlott csőrét nyitogatta, készen arra, hogy lehetőleg drágán adja az életét. Miután a fegyencek szétszéledtek, fél lábon sántikálva és egészséges szárnyával csapkodva'elbotorkált a fegyház legkülső sarkáig, ahol odalapult a kerítéshez. Itt gubbasztott teljes három hónapiig anélkül, hogy csak egyszer is elhagyta volna ezt a helyet. Eleinte gyakran jöttek a rabok, és még a kutyát Is ráuszították. Sárik nagy dühvei rontott neki, de társaim legnagyobb mulatságára mégsem mert igazán rátörni. „Vad legény” mondták, „ez nem enged magához közel senkit!” Később a kutya már nem félt tőle, és ha erősen uszították, megtörtént, hogy elkapta a sas beteg szárnyát. De a madár i kemény csőrével és erős karmát használva, minden erejével védekezett. Behúzódott megszokott sarkába, és egy sebzett király büszkeségével nézett a körülállókra. Végül is rá un talc. Senki sem törődött vele. Ügyszólván elfelejtették. Mégis, naponta friss víz meg hús került edényébe, tehát valaki gondozta. Először nem evett, néhány napig hozzá sem nyúlt az eledelhez. Később elkezdett enni, de sohasem mások jelenlétében vagy kézből. Sokszor messziről figyeltem. Ha senkit sem látott, és úgy érezte, hogy egyedül van, kibátorkodott a sarokból, és elsántikált a kerítés hosszában úgy tíz- tizankét lépést, majd visszafordult, mintha az egészet csupán a testmozgás kedvéért tenné. Ha észrevett, teljes erőből ugrálva iparkodott vissza megszokott helyére, felszegte a fejét, és csőrével tátogatva, tollát borzolva megállt harcra készen. Bármit próbáltam is, akárhogy kedveskedtem neki, nem tudtam megnyugtatni. Még húst sem fogadott el tőlem. Harapott, szárnyát ver- deste, és minden mozdulatomat mérges, átható tekintettel figyelte. Dühödten várta a halált. Nem bízott senkiben, és nem akart senkivel megbékélni. Egy szép napon a raboknak ismét eszükbe jutott a fogoly sas, s noha két hónapig még csak nem is gondoltak rá, most egyszerre rokonszenveztek vele. Ügy érezték, szabadon kellene ereszteni. „Ha meg is döglik, legalább ne itt a f egyházban” — mondták. „Természetes, hogy egy ilyen büszke, szabad madár nem hagyja magát. Ez nem tudja megszokni a börtönt” — hajtogatták. „Bizony, ez másfajta, mint mi” — jegyezte meg valaki. „Látod, ezt eltaláltad: ö madár, mi pedig emberek vagyunk.” „A sas, testvéreim, a hegy királya...” — kezdte a szépszavú Skuratov, de senki sem hallgatott rá. Egyszer, ebédszünet után, mikor munkához hívta a fegyenceket a dob, felvették a sast, és kivitték magukkal a szabadba. Amikor elérkeztek a hegygerincre, az osztag húsz embere kíváncsian várta, merre tűnik el a madár. Mindannyiunkat furcsa öröm járt át, mintha mi magunk szabadultunk volna. „Nézd, az ebadta dögét: az ember jót tesz vele, ő meg cserébe megharapja” — mondta az, aki fogta, és szinte szerelmesen tekintett rá. „Ereszd el, Mikitka!” „Ez még az ördögnek sem engedelmeskedik, ez a szabadságot kívánja, a valódi, az igazi szabadságot!” A sast nagy ívben a hegyről a völgy felé lendítették. Hűvös, borús őszi nap volt. A csupasz mezőn süvített a szél, és kavarogva vitte a sárgult, száraz avart. A madár egyenesen előre szaladt, és beteg szárnyát lóbálva minden erejével igyekezett menekülni tőlünk. A rabok érdeklődéssel figyelték, ahogy sántikálva nekiiramodott a rétnek. „Nézzétek csak!” — mondta elgondolkozva az egyik. „Még csak vissza sem tekint!” — szólt a másik. „Egyetlenegyszer sem nézett hátra, testvérkéim!” „Hát mit gondoltál? Majd megfordul, hogy megköszönje?” — mondta a harmadik. „Igen, ez a szabadság ...a boldogító szabadság!” „Már nem is látni, testvérkéim...” „Mit álltok itt? Mars!...” kiáltották a katonák. Lassan valamennyien munkához láttunk. Boldog Balázs fordítása i